Katholikus Néplap, 1859. július-december (12. évfolyam, 27-51. szám)

1859-10-27 / 43. szám

PEST, 1859. CG 43. saám. cQSb U* Félév. Q) OCTOBER 27. Igaz jó mondatok. X. A beszéd indit, a példa vonz. A halhatatlan lélekkel megáldott, s józan észszel megajándékozott embernek a soknemü testi és lelki dicső tulajdonai közt nem utolsó a „beszéd-tehetség,“ ez lévén az, mely által gondolatainkat s kivánatainkat másokkal közölni, szivünk érzelmeit körülményesen kifejteni, jó- vagy balsorsunk fölött örömünket s pa­naszunkat nyilvánitni képesek vagyunk; sőt az isme­retek és tudományok is beszéd által terjednek időről időre fokozatosan az emberiség diszére és javára. Igaz ugyan, hogy az oktalan állatok is különböző hangejtésekkel tudják és szokták jelenteni vidámságu­kat és szenvedő állapotukat, de ez náluk és bennök oly természetszerűen és egyenlően történik, hogy változa­tosságot alig tapasztalhatni, okát pedig mindenkor s alaposan kipuhatolni nem lehet. — De az ember be­széd-tehetsége által külön körülményekben különbö­­zőleg tud nyilatkozni, és érzelmeit világosan és oka­­datolva tudja előterjeszteni. És ez oly megbecsülhetet­len isteni ajándék az emberre nézve, mely sz. Ambrus atya mondásaként „ha jól használtatik, életet ad, ha pedig gonoszul, örök halált okoz.“ *) — Csak azt kell tehát biztosan kitanulni és tudni, hogyan kell és lehet a beszéd-tehetséget jól és üdvösen használni, s mikor válik az károssá és veszedelmessé? Tudni pedig ezeket valamint üdvös mesterség, úgy magasztos dicsősége az eszes embernek. Megjegyzendő azonban itt, hogy nem csak a hazug beszéd keveri gyalázatba, s hozza vesze­delembe az embert test- és lélekre nézve, de gyakran az igaz beszéd is roszat és botrányt szül a körülmé­nyekre­ nem figyelés miatt. Nehogy azért a beszéd-te­hetség, mely oly igen dicső az emberre nézve, üdvös hatását téveszsze, és így vétkessé és károssá váljék, mindig szem előtt tartandók : kivel és mit, hol és mi­ért, mikor és miként beszéljünk? ezeken alapulván a beszéd-tehetség üdvös vagy káros volta. Igen, mindenek előtt tekintetbe veendő : „kivel beszélünk a személy lévén itt nem csak a főtárgy, kihez a beszéd intéztetik, de a czél is, melyért az hozzá intéztetik : következőleg a személy körülményeihez alkalmazottnak kell lenni a beszédnek, hogy hatását ne téveszsze, a szivet érdekelje, az értelmet meggyőzze, és az ember egész valójára befolyást gyakoroljon.Ugyan­azért a személy határozza meg azt is, „kivel“ mit be­széljünk, igy intvén mindenkit az Isten lelke bölcs Sa­lamon által : „Legyen kezed a szádon, hogy meg ne fogatassál az esztelen ige által, és meg ne szégye­nül].“ 2) Mit is állítanánk azon ferde fölfogásu egyénről, ki a vaknak a színek minőségéről beszélvén, erről tö­rekednék fogalmat szerezni a szerencsétlennek ? Vagy arról, ki a csecsemőst vagy elmebeteget az isteni tit? 2) Sirák 5, 14. 43 *) Ambros. L. 1. de virginit.

Next