Katholikus Néplap, 1860. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1860-11-22 / 47. szám
Nektek ég, s a föld nekem? Hitsogom nem engedem, Megyek én is veletek !“ Osztatlan, ki osztozott . . . A testvér mind egy vala, — S egy világot áldozott: A testvéri szeretet, Mely egy Istent szeretett, Megdicsőül általa. Benőfy Soma A fogadott leány. — Beszély. Folytatás. — II. A házi élet. Azóta, midőn az elmondott események történtek, iít hosszú év folyt el; az ezredek tengerében egy csepp, az emberi életben, életre határzó időszak. Ha kémlelő tekintetet vetünk a helyre, hol történetünk kezdődött, alig találunk rajta lényeges változást. Csak annyiban különbözik a hely mostani állapota az előbbitől, hogy a házat környező ákáczok tetemesen megnőttek, és a ház új fedélzetet kapott. András apró most is csak úgy ásta a sírokat, mint ezelőtt tíz évvel, csak hogy a már ezelőtt is ősz haja most már nagyon megritkult. Másként áll a dolog Marival, a sirásó fogadott leányával, kinek szende lelkét minden tavaszszal uj virága diszité az erénynek. Daczára azon pótolhatlan veszteségnek, hogy oly korán elveszté édes anyját, ki őt szorgalmasan nevelhette volna, föltalálható volt e szende lényben minden erény, mely a tisztes és mocsoktalan erkölcsű hajadont ékesítheti. Maga a roszszájú világ, mely oly ritkán ismeri el az erény valódi értékét, nem merte Mari szép tulajdonait kétségbevonni. Ájtatossága, szorgalma, felebaráti szeretete, és leginkább feddhetlen tisztaságú élete mindenkinél tiszteletet és becsületet nyert számára. Tiz évig vezeté Mari András apó háztartását, melyben oly nagy rend és tisztaság uralkodik, hogy a falu legderekabb leányai is elláthattak volna hozzá ügyességet tanulni a háztartásban. De nem ez volt Mari legnagyobb érdeme, mert mit ér a szorgalom és tisztaság külsőleg, ha nincs összekötve erkölcsi serénységgel és benső tisztasággal? András apó nem csak testileg akart apja lenni fogadott leányának, hanem arról is gondoskodók, hogy a keresztény vallásban és isteni félelemmel növekedjék fel. Szorgalmasan eljárató ünnep- és vasárnapokon, sőt olykor-olykor munkanapon is, a szent misére és szent beszédre. Mari különös szorgalommal tanulta a keresztény hit tanát, miért őt a helybeli plébános majd olvasóval, majd képekkel, bérmálásakor pedig szép imakönyvvel ajándékozd meg. Hogy Mari ily szépen haladt a keresztény erényben, arra nézve nagy előny volt András apó példás élete, mert taníthat a pap akármennyit, és akármit, ha a gyermek a szülői háznál az Istent és az egyházi parancsokat nem tanulja tisztelni, olyan lesz a tanítás, mint a sziklára esett mag, gyökeret soha sem fog verni. Mari szép lelkének egyik jellemző tulajdona volt azon tiszta s önzéstelen szeretet, melylyel gyámapja iránt viseltetett, kinek életét könnyitni és a mennyiben lehetséges fölé is viditni volt egyedüli törekvése. Mindenütt, hol szerét tehette, sürgött-forgott mellette, jóllehet az mindig kérte, hogy ne fáraszsza magát nehéz munkával. A komor tél hosszú estéit oly kellemesen töltő el apa és leány, hogy az unalmat csak névről ismerék. András apó ilyenkor vagy faragott, vagy székeket font, Mari pedig vígan pergő rokkája mellett a legszebb történetecskékkel fűszerezé az oly lomhán haladó órák hosszúságát. Egyik estén szintén ily foglalatosságban találjuk őket. Az öreg faragcsált, a leány font. E perczben mindketten el valának mélyedve munkájokba. Végre az öreg egyet köhentett, s megszólalt. — Marikám — mond ő — beszélj csak nekem valamit történetedből; oly igen örömest hallgatom, ha beszélsz. — De mit mondjak édes apuskám? hisz már kifogytam mindenből; életemnek pedig legcsekélyebb eseményét is tudja már. — Csak azt mondd el édes lányom, hogyan váltatok el az ütközet előtt apádtól, és hogyan jöttetek ide a mi falunkba ? — Mióta emlékezni tudok — kezdő kissé lehangolva Mari — atyámat mindig katonának ismertem. Mint később anyámtól megértem, ő szegény nemes családból, származott, de kitűnő erényei annyira kárpótolták szegénységét, hogy anyám, ki gazdag szülőknek egyetlen gyermeke volt, habozás nélkül nyujta neki kezét házasságra. — Az szép volt szüleitől, hogy, bár gazdagok, nem ellenzették e házasságot, melyet leányuk szive sugallata után kötött. — Sőt az volt épen a legnagyobb baj, hogy anyám szüleinek akarata ellen nyújtá kezét atyámnak. De nem is volt Isten áldása ezen házasság fölött; mert, miként anyám mindig mondá, hogy az Isten talán ezen engedetlenségéért bocsátott rá később oly súlyos csapásokat. — Az Isten szent bölcseségével úgy intézi életünket, hogy gyakran, a mit a más világon valánk szenvedendők vétkeinkért, már e földön lerójjuk azt. Lehet, hogy anyád kiszenvedvén bűneiért, most már Isten zsámolyánál könyörög éretted. — — Anyám többnyire falun lakott, hová sokszor kijött atyám is a városból. Egy ízben anyám nagyon szomorú volt, és ha kérdem bánata okát, elfordult tőlem és könyezett. Este megérkezek atyám újólag, s nagyon hevesen beszélt anyámmal késő éjig. Másnap korán költenek föl, mert atyám búcsút akart tőlem venni. Karjaiba zárt, megcsókolt, de nem szólt. Midőn lovára akart ülni, anyám eléje ment. „Gyermeked boldogságára kérlek, úgy mond, ne menj el. Ki lesz atyja e gyermeknek, ha meg találsz halni ?“. Én királyomnak, feleség hűséget esküdtem, eskümet beváltom. Ha pedig — s itt látom, hogy akadoz, s szemében könyek csillognak — ha pedig a csatatéren maradok, még marad egy nálamnál jobb atyátok az Isten, ki védője lesz az özvegynek, és e kis árvát kegyelme meg fogja őrizni. Ezzel fölugrott lovára, s mi fájdalmasan néztünk a sebesen elrobogó után. Néhány hét után kikel-47* — 387