Katholikus Néplap, 1860. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1860-10-18 / 42. szám

PEST, OCTOBER 18. 42. szám. II. FÉLÉV. 1860. Megjelenik e lap hetenkint egyszer , csütörtökön. Előfizetési díj : h­e­l­y­b­e­n félévre 1 frt 31 kr., s egész évre 2 frt 62 kr. ausz. ér.; vidékre postán félévre 1 frt 66 kr., s egész évre 3 frt 32 kr. au. ér. Az előfizetési pénzek a Szent-István-Társulat ügynöki hivatalába (Lipót-utcza, 8. sz.) bérmen­tesen, a lap szerkesztését illető levelek pedig a„Katholikus Néplap“ szerkesztőségéhez (Pest, Képiró-utcza, 4. sz.) intézendők. Az eskükvésről: „Istennek nevét h­iá­ban ne vedd.“ Az eskü aquinoi sz. Tamás szerint „a mindentudó Is-­­­ten szentséges nevének bizonyságul hivása arra, mit mondunk.“ Ez a végből történik, hogy a mindentudó, csalhatatlan és legigazságosabb Isten szavainkat erősítse meg; nem e földön, mert ez Isten kisértése lenne, ha­nem majd midőn mindazt, mi elrejtve volt, napfényre hozandja. Isten nevének puszta megnevezése, a nélkül, hogy bizonyságul hivatnék, nem eskü, így e szavak: „Isten tudja, látja lelkemet,“—„Lelkem­, hitem­, becsü­letemre mondom“ stb. — nem eskü, mert lényege, tud­­nillik Istennek bizonyságul hivása hiányzik. Miért is az ilyféle kitételek, ha a belső meggyőződéssel ellenkeznek, hazugság, de nem hamis eskü. Az eskü lényegére nem kívántatik Isten nevének közvetlen és nyilvános említése ; elegendő, ha az közvetve s alattomban értetik. Ez történik, ha oly teremtményt, vagy tárgyat nevezünk, melyben Isten hatalma különö­sen tündöklik, például a szűz Máriát, mint Isten anyját, a szent keresztet, mint megváltásunk jelét, az eget vagy az egyházat, miként mondatik (Mát. 23, 21.): „Valaki a szentegyházra esküszik, azzal együtt arra is esküszik, ki a szentegyházban lakik, s ki az égre esküszik, az Is­tennek fejedelmi székére esküszik, egyszersmind pedig arra is, ki azon ül.“ Az eskü, ha valamely állítás erősítéséül mondatik, erősítő eskünek ; ha valamely ígéret biztosításául törté­nik , ígéreti eskünek; ha a kellő bíróság előtt létetik, törvényesnek, ha szertartással az egyházban, ünne­pélyesnek neveztetik. Lássuk röviden: valljon az eskü, föltételezve hogy igaz, ellenkezik-e Krisztus, az egyház és a szent atyák tanításával? Sz. Máté evan. 5-dik részében az üdvözítő Jézus Krisztus mondja : „Hallottátok , hogy monda­tott a régieknek : hamisan ne esküdjél, teljesítsd pedig az Urnák esküvéseidet. Én pedig mondom : teljesség­gel ne esküdjetek. — Legyen a ti beszédetek : igen igen, nem nem! a mi ezentúl vagyon, a gonosztól ered.“ És szent Jakab levelének 5-dik részében: „Ne esküdje­tek, se az égre, se a földre, se akármi egyébre, hanem a ti beszédetek legyen: igen igen, nem nem ! nehogy megítél­­tessetek.“ E szavak alapján a pelagiánusok, wikleffiták és anabaptisták, föl nem fogva azok valódi értelmét, áta­­lában kárhoztatták az esküt. A tévedés kikerülése végett jegyezzük meg : a szentírás értelmezésére egyesek te­kintélye hitelt nem érdemel, annál kevésbbé a tévelygők magyarázata, kik véleményük és hibájuk megerősítése végett kények-kedvek szerint magyaráznak mindent. Az egyház és sz. atyák közös véleményét kell tehát elfo­gadnunk, kik az egyház értelme szerint a hitágazatok magyarázásában az igazságot tüntetik elő. Miként sz. Ágoston mondja: „Magának az evangéliumnak sem hin­nék, ha az egyház tekintélye által nem lenne megerő­sítve. “ A szent atyák, különösen ssilár, aranyszájú sz. Já­nos és Ágoston állítják, miszerint Krisztus és Jakab szavai nem tiltják az esküt, hanem csak az azzali visz­­szaélést, miből hamis eskü származik, mi halálos bűn. Sz. Ágoston mondja (Bp. 86. ad Hit.): „Int az Úr, ne esküdjünk; nem mintha vétek volna az igaz eskü, hanem mert nagy vétek a hamis eskü.“ Ez az egyház tana, mely sok esetben követeli az esküt, s a constanzi zsinat 8-ik ülésében kárhoztatja a nevezett tévelygők tanítását. Méltán­ hiszen az ó- és uj­ szövetség telve esküvel. Es­küdött Ábrahám Fikolnak, hogy sem neki, sem mara­dékának, sem nemzetségének nem árt (Gén. 21.). Eskü­dött Isten (109. zsolt.): „Megesküdött az Úr, és nem fogja megbánni. Dávid Szemeinek esküvel ígérte, hogy nem bántja. Sz. Pál esküvel ígérte, hogy híveiről mindig meg­emlékezed. Tehát az eskü Isten parancsával nem ellen­kezik. Azt tiltja, hogy nevét hiában ne vegyük, miként mondja : „Ha én az Úr, hol az én tiszteletem?“ Tiltja parancsában a szükségnélküli gyakori esküt; tiltja a hamis és kétséges dolgok fölötti esküt; tiltja az eskü által való roszra­ kötelezést, mely a gonoszság előmozdí­tására s a jó akadályozására szolgál; tiltja, ha helyesen esküszünk, de meg nem tartjuk stb. 42

Next