Katholikus Néplap, 1861. július-december (14. évfolyam, 28-53. szám)
1861-10-10 / 42. szám
— 338 — kétséges, mindennap. Ha az oltár előtt vagy, képzeld magadnak, mintha a hold, szűz Máriával, János és Magdolnával a kálvária hegyén állnál a kereszt alatt. Elmélkedjél Jézus kínszenvedéséről, és sirasd meg bűneidet Krisztus sebei miatt. A pap, ki misét mond, az Úr Jézus képviselője, ruházata pedig a kínszenvedés eszközeit ábrázolja. A vállkendő (humerale), mely a nap nyakát födi, emlékeztessen azon kendőre, melybel a poroszlók Jézus szemeit befödék, sőt arczul csapván, kigrínyolák. A miseing (alba) jutassa eszedbe azon fehér öltönyt, melyben Heródes, ki csodákat akart látni, a megcsúfolt Jézust gyalázattal visszaküldő Pilátushoz. Az öv (cingulum), nyak öltő (stola), kar öltő (manipulus) jelenti azon köteleket és lánczokat, melyekkel a szabadság Ura meghagyd magát kötöztetni, hogy minket a bűn bilincseiből megszabadítson. A miseruha (casula) hozza emlékezetedbe ama bibor-vörös giínyruhát, melybe Jézust öltözteték. A misemondó-ruhába szőtt kereszt figyelmeztessen ama kereszt- és igára, melyet Jézus oly örömest vén vállaira, tanítván téged, hogy valamint ő sok tűrés és szenvedés által jutott országába, úgyszintén neked is, ha vele örökre örvendeni akarsz, sírnod és szenvedned kell. Ezekkel és hasonló gondolatokkal foglalkozzál elmédben, s vigyázz mindarra, mit a pap végbevisz, különösen a szentmise főrészeit kisérd figyelemmel. Evangelium olvasásakor kelj föl és vess keresztet magadra, bizonyságul arra, hogy kész vagy hitedet megvallani, habár miatta szégyent és üldözést is kellene kiállanod. Fölajánláskor, midőn a pap a kenyeret és bort Istennek bemutatja, testedet és lelkedet szellemileg tedd le az oltárra, és egyesítsd a te ajándékodat Krisztus Jézus áldozatával. Ur-felmutatáskor imádd Jézust, mindkét térden állva, és verd melledet a töredelmes vámossal. Ur-vételkor, midőn a pap áldozik, áldozzál te is lelkiképen, azaz: indíts magadban élő kívánságot Jézus után, és fájlald, hogy a pappal együtt az angyali eledelt nem élvezheted, és fogadd meg egyszersmind, miszerint rajta leendesz, hogy minél gyakrabban méltán áldozhassál. — Mise után ne siess olyannyira ki a templomból, hanem vess kevéssé magaddal számot arról, hogy mikép hallgattad a szent misét, minő hittel, minő ájtatossággal, minő haszonnal. Kérj bocsánatot Istentől minden elkövetett hanyagság és hibáért, és mondj hálát minden kegyelemért , melyben részesültél. Insértés idején. Eget csapdos e habzó szenvedély, Elsodorva észt és akaratot, Menny Istene! Te vagy csupán, ki csillapíthatod . . Az édenkert halálos gyümölcse, A földikéj átkozott városa Vijják testem, Legyen bűnnel lelkemnek gyilkosa. Hogy, mint egykor boldogtalan Káin, Nyugalmamat verjem fel örökre, S tegyem üdvöm, Mint Ezsau ősjavait, tönkre . . De Istenem! rajtad én szemeim, Ki megóvád özönben is Noét, Te védj , s szivem Oltárodon ég el áldozatként! . . Simon József: A keresztény irgalmasság lelki cselekedetei. III. A kételkedőknek jó tanácsot adni. „Most lett a kenyér Krisztus testévé — most vált a szinbor Jézus vérévé.“ Ezen közkedvességű ének zendült meg egy jámbor szabó-legény ajkairól a műhelyben, midőn, dolog közben társával a hivalkodó beszélgetést megunván, egy időre szünet állott be közöttük. Az ajtatos ének végszavai elhangozván, megszólal a másik dolgozó legény. — Pajtás! ne vétsek szavammal, én, mint tudod református vagyok, az éneket figyelmesen hallgattam ajkaidról. Hát ti pápisták csakugyan azt hiszitek, hogy az Úr-vacsorában a kenyér Krisztus testévé, a bor pedig Krisztus vérévé válik ? — Igenis pajtás! — felelé a másik — mi római katholikusok valóban azt hiszzük, hogy, miután az áldozó pap a sz. misében a kenyér és bor fölött Krisztus Urunknak ezen szavait kimondja : „Ez az én testem,“ — „Ez az én vérem,“ — a kenyér természete azonnal Krisztus valóságos testévé, a bor természete pedig Krisztusnak valóságos vérévé válik, mind a kettő csak külszínét, izét, szagát, alakját tartván meg; és hogy Krisztusnak igaz, valóságos teste és vére mind a két szin alatt mindaddig jelen marad, miglen a kenyérnek és bornak külszíne meg nem romlik, vagy meg nem emésztetik. — De pajtás! miként lehetséges ez ? — tudakozódék a református legény. —Hiszen akkor annyi Krisztusnak kellene lenni, a hány mise nálatok szolgáltatik, vagy,jobban mondva, a hány ostya és bor fölött Krisztus szavai kimondatnak. — Hogy ez hogyan lehetséges, pajtás! ezt sem én, sem te , sem senki föl nem foghatja. Hanem, hogy ez valóban igy van, mi katholikusok szilárd hittel hiszszük; mivel ezt Krisztus Urunk igy tanította, az apostolok igy hirdették, a vértanuk ezerenkint vérekkel pecsételték és a Krisztus Urunk által szerzett és az apostolok által terjesztett kath. anyaszentegyház által kezdettől fogva ez ideig, hogy higyük, mindenkor igy adatott élőnkbe. *— Megvallom, pajtás! hogy én buzgó református szülők gyermeke vagyok, a tanodában is gondos nevelésben részesültem, mégis, mióta vándorlásban vagyok, örömest járogatok a pápista templomba, a ti szertartásaitokban, kivált ha még azoknak jelentését is érteném, örömet találok és saját isteni szolgálatunk szívemet semmiképen sem elégíti ki. Mindig csak azt óhajtanám tudni, ugyan melyik az a fő hitágazat, mely a keresztényeket szakadásra bírta, és egymással egyesülni nem engedi ?