Katholikus Néplap, 1861. július-december (14. évfolyam, 28-53. szám)
1861-09-12 / 38. szám
302 mája alatt mindazon vallástársulatok élnek, melyek a tőle való elszakadásból erednek. Ő nem tekintheti fiának, sem fiai lelki rokonának azt, ki tanításával ellenkezőt hiszen és vall. Nem elég a lelki rokonságra, hogy a hitágazatoknak, mint elleneseinktől állittatik, csak némely alaposabbjaiban megegyezzünk. A kath. egyház nem teszen különbséget az alapos hitczikkelyek, melyeket üdvösségünk veszélyeztetése nélkül nem tagadhatunk, és nem alapos hitczikkelyek közt, melyeket kétkedésünk alá vetni, sőt tagadni is üdvösségünk veszélyeztetése nélkül mindenkor lehetne. Krisztus Urunk midőn apostolait az egész világra tanítani s keresztelni küldte, nyilván meghagyta nekik: „Elmenvén, tanítsatok minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében; tanítván őket, hogy megtartsák mindazokat, valamiket parancsoltam nektek.“ — és hozzáadja : „A ki nem hiszen, elkárhozik“ (Mát. 28, 19. 20.; Márk 16, 16.). S ehhez váltig ragaszkodott mindenkor s ragaszkodik folyvást az egyház, kiközönitvén mindenkit, ki nem mindent hiszen, mit Jézus tanított. Midőn tehát nem fogadhatjuk keresztszülőkül a más vallásunkat, csak következetesek maradunk mi magunkhoz, el nem fogadhatván azt, mit az egyház el nem fogadhatónak ismer. A keresztszülőnek kötelessége keresztgyermeke helyett a kath. hitvallást röviden elmondani. Már hogy mondhassa ezt el egy olyan, ki a katholika egyházon kívül van nem csak, sőt ennek elvileg ellensége, át nem látjuk! A helyettes elmondásnak nem csak szóval, hanem ennek a szív- s lélekbeli öszhangzásával is kell történnie, minthogy magától a megkeresztelendőtől, ha érett korában kereszteltetnék meg, ilyetén előadása a hitvallásnak kivántatnék. Nem tesz-e tehát valóságos gúnyt űzni az egyház intézményeiből, mikor olyanok is hivatnak meg keresztszülőküt, kik előtt azoknak semmi beesők, s kik tudvalevő elvöknél fogva olyatén vallomást nem tehetnek? De maguk ezen meghívottak is, hacsak nem elvtelenek, igen válságos állásba hozathatnak , midőn, habár csak a megkeresztelendő helyett, olyasmit kellene bevallaniok, ami meggyőződésekkel össze nem fér. Nem annyit tesz-e ez megint, mint a Krisztustól több ízben kárhoztatott képmutatást egyházunk szentséges falai közé behozni akarni, a melytől, mint hiszszük, minden jobbérzelmű utálattal fordul el, nem akarván azok sorába állíttatni magát, kikről Üdvözítőnk Izaiás próféta szavaival mondja, hogy csak szájjal tisztelik őt, de az ő szivök távol van tőle ? — Midőn tehát a más vallásuakat a keresztszülőség nagyjelentőségű tisztségére el nem fogadhatóknak nyilvánítjuk, azért is teszszük, nehogy ők maguk kénytelenittetvén meggyőződésök ellen vallani, zavarodásba hozassanak. Ha a megkereszteltnek szülei elhalnának, vagy azt a vallásban oktatni elhanyagolnák, a keresztszülőnek álland kötelességében, neki az egyház tanítása szerint vallási oktatásokat adni. Ezt hogy fogná egy nem-katholikus megtehetni, ismét át nem látjuk! Hiszen ha tudná is azt, mire oktatandó a gyermek, nagy kérdés, valljon nem épen az ellenkezőre oktatná-e őt? Nem hogy biztosíttatnék tehát, sőt a legnagyobb veszélynek tétetnék ki egy nem-katholikus által a gyermek vallási nevelése. Már csak azon öntudata, hogy nem-katholikus keresztszülője van, mily nagyon képes volna őt a hitközönyösségnek martalékul dobni! Mit érne tehát, ha az úgynevezett műveltebb világ kegyét megnyernétek hitközönyös tettetek által, de e miatt elveszítenétek Krisztus kegyelmét, jól tudván, hogy a ki az egyházat nem hallgatja s megveti, magát Üdvözítőnket veti meg? (Luk. 10,16.) —Mit érne, bármily drága, ez után szerzett keresztszülői ajándék, ha ez által mind tinmagatok, mind gyermeketek a lélek kárát vallanátok ? „Mit is használ az embernek, mondja Üdvözítőnk, ha az egész világot megnyeri is, de lelkének kárát vallja? avagy micsoda váltságot foghat adni az ember a maga lelkéért ? (Mát. 16, 26.) Ne vélje tehát megvetve magát senki is nem-katholikus polgártársaink közöl, s ne nézze sérelemnek, ha az egyház őt a keresztszülői tisztségre el nem fogadhatja. Hiszen már csak az imént röviden előadottakból nyilvánvaló, hogy nem valami indulatosságtól, hanem csupán a fenebb előadott alap okok által vezéreltetik ez eljárásában. Azokban pedig senki kedvéért nem tágíthatunk. Mit az egyház a kereszténység első századában sz. Higin pápasága alatt a keresztatyákat s anyákat illetőleg rendelt, ugyanahhoz egész mostanság állhatatosan ragaszkodik, kárhoztatva mindazokat, kik a keresztszülőségben bármi néven nevezendő visszaéléseket becsempészni merészkedtek. Nincs tehát miért hivatkozni az egyháznak itt-ott fölmerülő e tekintetbeni türelmére. Valamit egy ideig eltűrni, még nem teszen ugyanazt helyeselni. Mondják bár a hitközönyösök, hogy a társas viszony, mely e hazának összes polgárai közt van, megkívánja, miszerint nem-katholikus polgártársaink is a keresztszülői tisztségre elfogadandók volnának. A polgári viszony föl nem fog bomlani azért, ha anyaszentegyházunk parancsszavára figyelve, a más vallásunkat a keresztszülőségtől illő módon elutasítjuk. Ha valaki engedelmes fia az egyháznak, azért nem szűnt meg lenni egyszersmind jó polgára a hazának. Ezt más helyen, hol tüzetesen tárgyaltatik e tétel, megcáfolhatlan vedvekkel bebizonyítva olvashatjuk. Itt csak annyit akarunk megjegyeztetni, hogy koránsem valami embertelenség, vagy hazafitlanságnak bélyegzendő a fenebb említett egyházi tiltakozás. Hová jutnánk akkor, ha egyházunk intézményeivel rendelkezni bárkinek jogában állana! Hová jutnánk, ha mindenért, mit az egyház ellenségei tőlünk zokon vesznek, országos lármát ütni kellene ! Mi úgy hiszszük, hogy az egyház hasonló tiltakozása , miután csupán vallási szertartásaira vonatkozik s csupán csak hiveit illeti, nem tartozik azon dolgok közé, melyek a közbékét fölzavarhatnák. Úgy hiszszük, hogy sokkal fontosabb teendői vannak hazánknak , mintsem hogy oly dolgok latolgatásával bíbelődnék, melyek politikai körén kívül esnek, melyek ártalmára sehogy nem lehetnek, s melyekkeli bajoskodása inkább ingerültséget okozhatna mint az annyira óhajtott egyességet., Haffner Ignácz, Oda ismét........... Oda ismét egy reményem, Mit szivem már birni vélt,