Katholikus Néplap, 1861. július-december (14. évfolyam, 28-53. szám)
1861-09-19 / 39. szám
PEST, SEPTEMBER 19. 39. szám. II. FÉLÉV. 1861. Megjelenik e lap hetenkint egyszer , csütörtökön. Előfizetési dij : helyben félévre 1 frt 31 kr., s egész évre 2 frt 62 kr. a. ért.; vidékre postán félévre 1 frt 66 kr., s egész évre 3 frt 32 kr. a. ért. Az előfizetési pénzek a Szent-István-Társulat ügynöki hivatalába (Lipót-utcza, 8. sz.) bérmentesen, a lap szerkesztését illető levelek pedig a „Katholikus Néplap“ szerkesztőségéhez (Pest, Zöldfa-utcza, 14. sz.) intézendők. A nő igaz ékességei. Isten alkotta azon rendet, melyet az emberi nemnél tapasztalunk, s mely minden, még a legvadabb nemzetnél is feltűnik. A nő a férjnek hatalma alatt áll: ez vezényel, amaz követi; ez uralkodik, amaz engedelmeskedik. Bizonyos, hogy a Teremtő mind a két nembe alkotásakor beolta a hajlamokat és tulajdonokat, melyek a különböző állapotokhoz képest az emberi társadalomban szükségesek és czélszerűek. Azért az ő különbözésök nem áll ellent az élet közczéljának, sőt előmozdítja azt, mert az ő természetük, vagyis minden, ami lényeges úgy az egyikben, mint a másikban, a legbölcsebb Istennek műve. Miért is végtelen igazságtalanságot követett el a nőnem ellen a pogány világ, mely azt rabszolgai szerepre aljasította. E szolgai sors jutott neki kevés kivétellel a görögöknél; a rómaiaknál már több szabadalomban részesült, s a történelem szerint Roma hódításai a nők pompavágyait a tulságig nevelték. Azonban csak a kereszténység állította a nőket vissza a Teremtő-adta jogaikba. És ha volna a kereszténységben is keresztényitlen álbölcs, ki azt állítaná, miszerint a nők azért születnek, hogy a férfiak rabjai legyenek ; ki nekik a legszebb tettek által dicsőségre törekedni megtiltaná; ki mondani merné, hogy a nő alkotásában a természet csak gyengeségét árulta el: ez rágalom lenne, melylyel az emberiségnek fele meggyaláztatnék ; undok káromlás lenne ez a természet és annak Istene ellen. Meghatutolja ezt a józan ész és a tapasztalás. A józan ész ugyanis azt mondja, hogy ha az emberi-nem kihalni nem akar, kell lenni nőknek, kik embereket szülvén, azt föntartsák, s ha ők e szerint az emberi-nem föntartásának főtényezői, szükséges, hogy az isteni bölcseség, mely ezért ahhoz való eszközök nélkül el nem rendelhet, a nőnemet kellő sajátságokkal és előnyökkel megáldotta legyen. A tapasztalás pedig azt bizonyítja, hogy a nőkben nem hiányzanak a természetnek legfenségesebb tökélyei: nem a képzelem, mely náluk oly élénk, nem az értelem, mely náluk a legmagasabb gondolatra alkalmas, miként a férfiaknál, nem az ítélet, mely a szép és rút között különbséget tud tenni; nem a szeretet, vagy bármely jótékony indulat, sőt az a tökély legnagyobb fokára felvihető. Ámbár testben gyengébbek, de annál dúsabbak annak kellemeiben. Hogy pedig ők magukat mélyebb tanulmányokra, vagy mindennemű művészetekre nem alkalmazzák, az is a társadalom javáért történik, mert ők száz egyebet végeznek, mire a férfiak nem hivatvák. De soha sem cáfolta meg a nőnem körüli balvéleményt senki jobban, mint a Jézus evangéliuma, melyben a nők egyiránt a férfiakkal a megszentelésre, a halhatatlanságra hivattak. Sz. Pál (Grál. 3, 28.) azt mondja: „Krisztus országában nincs sem zsidó,sem görög,sem szolga, sem szabados, sem férfi, sem nő, mert ti mind egyek vagytok a Krisztusban.“ Itt a nemi különbség úgy megszűnik, mint az állapoti vagy nemzeti; s midőn Krisztus minden embert különbség nélkül a maga közönségébe fölvesz, ugyanakkor mindenikre kegyelmeit egyiránt kiárasztja. Miből világos tanulság az, hogy sem a férjeket az ő előnyük a hiúságra ne vezesse, sem a nőket az ő alárendeltségök a kedvetlenségre; mert Krisztus sem azokat jobban, sem ezeket kevésbbé szeretni nem fogja. Ellenben nincs oly fényes korona országában, melyet elnyerni bármelyiknek nem lehetne. Ő maga is mint ember anyától született, e földön járván, a nőktől az imádást és tiszteletet egyiránt elfogadta. Sőt föltámadás után az ajtatos aszonyoknak jelent meg először, azután a tanítványoknak. A régi anyaszentegyházban még némely isteni szolgálathoz is alkalmaztattak (Após, cs. 5.). Mennyit nem fáradott sz. Pál a nők tanításában különösen szólott ő az anyákhoz, özvegyekhez, hajadonokhoz, így midőn mondja, hogy a férfiak minden helyen imádkozzanak , hozzáteszi, hasonlóképen az asszonyok is. Sőt ezekről szólván, tovább megy, és azt is elmondja, hogy az asszonyok a tisztaságon és szelídségen kívül még minő diszszel jelenjenek meg, mintegy útmutatást akarván adni, hogy mily ékessség illeti őket (Tim. I. 2, 9. 10.): „Hasonlóképen rendelem az asszonyokra nézve, hogy tisztességes öltözettel, a szemérmetességnek és mértékletességnek határai között ékesítsék magukat. 39