Katholikus Néplap, 1862. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1862-01-09 / 2. szám
—ee méljenek benne, és őt mindenek fölött szeretve, kövessék is. Mi gyarló halandók ily természetfölötti dolgok mivelésében ugyan a kegyes Jézust nem utánozhatjuk, de azt már az ő segedelmével mégis megtehetjük, hogy Isten dicsőségét, innen és felebarátaink igaz javát szivünkön viselve, a világ hiúsága után ne futkossunk, múlandó javait pedig ne hajhászszuk, jól tudván, hogy azt valljuk isteni tanítómesterünknek, ki Pászolyban született, szegény sorsban élt, szegény pásztoroknak adatta is hírül az ő örvendetes születését, és a kínos keresztfán adta ki szent lelkét. Jó, igen nagy jó a mód, a vagyonos állapot, de csakis arra nézve ám, ki azt jóra fordítja; annak ellenben, ki szüntelen talpon nem áll, kisértetül, kelepczéül is szolgálhat. Azért mondja isteni Megváltónk: „Jaj a gazdagoknak, mert nehéz nekik bemenni mennyeknek országába“ (Luk. 6, 24.). Nehéz t. i. azoknak, kik eszökben sem akarják tartani, hogy mindaz, mire nekik nincs valódi szükségök, tehát a fölösleg a szegények osztályrésze, kiválólag az ő kötelességök lévén ezeket mindenkép segélyezni, vigasztalni és az isteni gondviselés által behozott aránytalanságot, egyenlőtlenséget a vagyonosok és vagyontalanok közt minél elviselhetőbbé tenni. „Parancsold meg a gazdagoknak, mond annak okáért sz. Pál, hogy jót tegyenek, örömest adjanak, és a szegényekkel megosztozzanak“ (Tim. I. 6, 7.). Igen, örömest, fontolóra vévén, hogy a mi Urunk, Megváltónk minden személyválogatás nélkül bármikor kész önmagát is odaadni akárkinek a szeretet azon csodaszentségében, melyben vevelünk tett sok számtalan jótéteményeinek gyöngysorát a világ végezetéig mindegyre tovább feszi, és annak anyagát, a kenyeret, az ég és föld, nap és csillagok, hideg és meleg, tűz és viz, ember és állat összeható munkássága folytán hozza létre, hogy ennekutána isteni szavával ama természetfölötti kenyérré változtassa, melylyel dús és koldus egyképen táplálkozik az örök életre. Hasonlókép tehát kell, hogy a gazdagok is anynyi mindenféle teremtmény hozzájárulásával szerzett javaikat szintén közhasznunkká tegyék, a köteles részt, a fölösleget, a szegényeknek kiszolgáltassák, kiket különben tehetsége szerint mindenki gyámolítani tartozik, íme a mi Üdvözítő testvérünknek, önszemélyét illetőleg, mire sincs szüksége; önjogairól a szegények és mindennemű ügyefogyottak javára ő lemondott, kik különösen az ő sorsosai, és kiknek részére követeli részvevő szivünket és áldozatkészségünket. „A mi jót egygyel a szegények közöl tesztek, azt velem teszitek, és amit tőlük megtagadtok, úgymond, azt nekem nem adjátok.“ — „Arról ismernek meg, így szól folytatólag az Üdvözítő, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretetetek lesz egymáshoz.“ Az Úr Jézus a mi útmutatónk, világító példaképünk, akármely életkorban és állapotban legyünk. Legelsőbben is kell, hogy a kormányzók és minden néven nevezendő elöljárók rátekintsenek, ki tekintélye, hatalma egy részét rájuk ruházta, de csakis azért, hogy alattvalóik fölött állva, fénytoronyként világoskodjék előttök az ő istenes és példás maguk viselete, és hogy valamint Jézus, a királyok királya, az uralkodók ura, úgy ők is abban keressék és helyezzék rendeltetésüket , hivatásukat, miszerint alattvalóikkal atyáskodólag jót tegyenek, az örök igazság és bölcseség törvényei szerint őket jogaikban oltalmazzák, a törvény tiszteletében mindenkit fölülhaladjanak, az ügyefogyottakat gyámolitsák. E végre mondatik a legfölségesebb ur és egyszersmind legjobb atya, az örökkévaló Isten könyvében: „Halljátok oh királyok, és értsétek; halljátok a földnek birái, kik a népek fölött uralkodtak és büszkélkedtek a nemzetek sokaságában, az Ur adá nektek a hatalmat ... ki tetteiteket megvizsgálja, és szándékaitokat kinyomozza. . . . Ha nem ítéltek igazságosan, rettenetesen és hamar meglep titeket; mert a hatalmasok iránt igen kemény az ítélet. Az alacsonyoknak irgalom adatik, de a hatalmasak hatalmasan szenvednek kínokat“ (Bölcs, 6, 2.). Azonban amint egyfelől a felsőbbségnek eléje szabja Jézus kötelességeit, azonképen példaképül szolgál ő az alattvalóknak is, miután ő engedelmes valanem csak szűz szülőjének és nevelőatyjának, szent Józsefnek, hanem átalában az egyházi és világi hatalomnak is. Isteni tanítása szerint tudnillik minden hatalom a földön Istentől jó, miért is az ember Istennek engedelmeskedik, midőn szülőinek és mindennemű elöljáróinak engedelmeskedik. Azért „ki ellene áll a hatalomnak, mond szent Pál, isten rendelésének áll ellene.“ Csakis úgy örvendhetnek az országok állandó polgári jólétnek , ha a népek, nemzetek a törvényesség ösvényén maradnak, a kormányzók pedig szintén azon haladva, megnyerik a közbizodalmát; csakis igy válhatik uralkodóvá a honszeretet, mely az egyesek, családok és rokonok boldogságától elválaszthatlan lévén, előhozza az áldozatkész hazafiakat, minek valának, hogy a vallásos Hunyadiakat és Zrínyieket ne említsem, a hős machabeusok, kik önfeláldozó lelkesüléssel fölkiáltanak: „Haljunk meg népünkért, haljunk meg atyánkfiaiért!“ (Mach. 9, 10.) Az igaz honszeretet tükörpéldája maga az Úr Jézus is, ki noha azért jött, hogy minden embert üdvözítsen, mindazáltal mindenekelőtt is honfitársait, Izrael eltévedt juhait, akaró mennyei evangéliumának világosságával ideig- és örökkévalókép boldogítani (Mát. 15, 24.). És midőn látá, hogy fáradozásait önnön népe, a zsidó nemzet nyakas magatartásával meghiúsítja, hazája leendő elpusztulására gondolván, a honszeretet gyöngykönyvit hullatá, és mondá : „Jerusalem, Jerusalem, mely megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, kik hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni gyermekeidet, miként a tyúk egybegyűjti csirkéit szárnyai alá, és te nem akartad“ (Máj. 5.). Végre pedig meghalt nem csak népéért, hanem az egész világért is, hogy egy néppé egyesítse Istennek elszórt fiait (Jan. 11.). Ily önföláldozást tanúsít érettünk mindnyájunkért most is a szentmisében, jelenleg is egész odaengedéssel szolgálatunkra áll, leszáll ugyanis a pap szavára az égből, a szent ostya színe alá rejtőzik, hogy részint a szent szekrényben maradjon, részint a haldokló vigasztalására siessen szolgájával, a pappal, részint pedig, hogy önmagával táplálja híveit a szent áldozáskor. Az Úr Jézus továbbá az, ki a szülőket atyaságának is részeseivé tette. íme ő szentegyházával egybekelt ; azért véve föl a vőlegény czimet, egyházát pedig menyasszonyává választotta, úgy akarván, hogy vala-