Katholikus Néplap, 1862. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)
1862-07-10 / 28. szám
PEST, JULIUS 10. 28. szám. II. FÉLÉV. 1862. Megjelenik e lap hetenkint egyszer, csütörtökön. Előfizetési dij : helyben félévre 1 frt 31 kr., s egész évre 2 frt 62 kr. a. ér.; vidékre postán félévre 1 frt 66 kr., s egész évre 3 frt 32 kr. a. ér. Az előfizetési pénzek a Szent-István-Társulat ügynöki hivatalába (Lipót-utcza 8. sz.) bérmentesen, a lap szerkesztését illető levelek pedig a „Katholikus Néplap“ szerkesztőségéhez (Pest, Zöldfa-utcza, 14. sz.) intézendők. Egyházi művészet. „Uram ! szeretem házadnak ékességét.“ (Zs. 25, 8.) Sok szépet és érdekest olvastunk már katholikus lapjainkban a hazai egyházművészet alaposabb s határozottabb irányú mozgalmairól. Hálás köszönettel említjük meg az isteni szolgálat méltó megtartásához szükségelt tárgyakat,melyekkel hazánkban sok szegény templom fölszereltetett oltáregyletünk által. Áldja meg a jó Isten mindazon asszonyságokat s jámbor szüzeket, kik Isten templomának fölékesítésére is fordítják kezeik munkáját. Mindemellett még sok tennivaló lenne egyházi művészetünkre nézve. Ugyanis nem csak falukon, hanem sok városokban is találunk templomokat, melyek üres s meztelen falaik, idomtalan oltáraik miatt inkább nagyobbszerü mulatóhelynek illenének, de nem Isten házának. Láttam képeket, melyeken a szeplő nélkül fogantatott sz. Szűz hajfürtös fővel, meztelen nyakkal, a legújabb divatu ruhában s kertjükkel van ellátva, noha sz. Pál mondja, hogy a szüzek fejhajokat fedezgessék. Bizonyos templomban sz. Katalin gipszből öntött szobra áll a főoltáron, meztelen melle s emlői megbotránkoztatnak minden két embert, ki csak rá tekint. Egy más templomban sz. József szobrán egészen vörösre festé a kontár művész az emlitett szentnek arczát. Boldog emlékű Kopácsy József hg-primás még mint veszprémi püspök látogatás alkalmával bizonyos német plébániában a falun kivül egy nagyon föltűnő keresztre akadt, melyen Krisztus harisnyával vala festve. Napjainkban pedig az egyházi liturgia s rovatok ellen vajmi összevissza kontározott templomi öltönyök, fehérnemű ruhákat s sz. edényeket találunk némely divatraktárakban, sőt itt-ott kath. sekrestyében is. Az „usus romanus“ szerint készült templomi ruhák s casulák nagyon is ritkák. A karkendő (manipulus) p. o. össze van varrva, holott a Caeremonial. Episc. (L. 2. Cap. 8. N. 32.) két kis szalagot parancsol, melyekkel a pap karjaira köttetik a manipulus; de a stola, velum, bursa s palla sem egyeznek meg az egyházi, vagyis a római rítussal. A sok tarka-barka szinü virágokkal hímzett miseruhákat nem is említvén, a többi fehérneműeket, milyenek: az oltárterítők (mappae altaris), nyakkendő (amicus), fehéring (alba), öv (cingulus), kehelytörlő (purificatorium), kehelytakaró (palla) , testtartó (corporale), nem pamutos, mint sok templomban található, hanem tiszta len- vagy kendervászonból akarja a római egyház (S. R. C. 25. Maii 1819.). A Rituale Rom. parancsolja, hogy provisio alkalmával egy külön sz. edénybe tétessék a legméltóságosabb Or- tári-szentség, egy különbépedig a szent olaj. Az első edény, melyben a viaticum van, fehérszinü hosszúkás, vagy selyem velummal fedezik be; a másik az „oleum infirmorum “-mal selyem zacskóba vagy violaszinü bursába tétetik. Láttam már többször dohányzacskó-formájú, se nem fehér-, se nem viola-, hanem vörös szinü sacculust vagy bursát. „Oh idők örökös királya! így bánnak veled! Te megvetésben epedsz“, mondja egy franczia püspök. De hát mi okozta azt, hogy a keresztény művészet ennyire hanyatlott? A 16-ik századbeli hitszakadás sokat rontott nem csak a hit, hanem a liturgia dolgában is. Az akkori hitujitók pusztították templomainkat és az azokban föltalált egyházi ruhákat s szent edényeket. E szomorú idők óta a világi hatóság lett sok helyen az építőmester s egyházi művész, írja egy kath. műlap. Biz nagyon furcsa az, hogy például csillagász-torony építésénél szakértő csillagászra, betegápoló-intézetnél tapasztalt orvosra, iskolánál értelmes tanférfiúra, színháznál szinészre, gyárnál ügyes gyárosra bizatik az uj épület elrendezése, a mesterség pedig és semmi más az építőmesterre. Ellenben a kath. egyházban mindenféle jött-ment ember, néha-néha nem keresztelt építőmester is akarna templom-terveket csinálni, egyházi ruhákra formákat s mintákat szabni, ezeket és egyéb az isteni szolgálathoz szükségelt szent edényeket készíteni, képeket faragni vagy festeni, kath. liturgiát, archaeologiát, rítust, rubrikát, sőt még dogmatikába vágó dolgokat is privát ízlése után, mint egy bizonyos N. L. ur egy legújabb „Press-Courant“ -ban oktalanul írja, fér-28