Katholikus Néplap, 1862. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)
1862-09-18 / 38. szám
A jó leány. Férjhez mennék, férjhez kérnek, Ökre, lova a legénynek, Szántóföldje, kaszálója, Pénze annyi, hogy csak szórja. Barna, piros az orczája, Gyönyörűség nézni rája; Szép termete, karcsú, nyalka, Hejhheh sok lány kapna rajta. Nekem nem kell, mert hiába, Ha beállít a csárdába, Alig pillant a kancsóra, Már az Istent káromolja. — 314 - me. Nem szabad azt másunnan venni, hanem csak a mennyei földmives magtárából, melyet gyermekeinek lelki táplálására kijelölt. Jézusnak ezen magtára maga az ő általa alapitott egyház, hol a jó mag a Szentlélek ellenőrködése mellett mindig őriztetik. Ő azon galamb képében elrejtett isteni bölcseség, mely folyvást működik Jézus tanítása, a nagy buzahalmaz fölött, hogy abba konkoly vagy szemét be ne vegye magát. S hahogy mégis az ellenséges ember merészkednék konkolyt hinteni közé, ő azonnal kiszemeli, kitisztítja attól s meszsze űzi el magától a búzahamisítót. Azt kívánni tehát, hogy a korszellemhez simuljunk egyházi beszédeinkben, nem tenne egyebet, mint kívánni, hogy ne Jézusnak magtárából, hanem a világbölcselet magtáraiból vegyük a híveink szivébe vetendő buzaszemeket. Nem tennénk-e tehát hűtlen szolgái az Urnák ilyetén eljárásunk által ? Annyit tenne ez, mint konkolyt hinteni a búza közé s megkárosítani a mennyei földmivest, ki azért bocsátkozék le hozzánk, hogy tiszta magot vessen szivünkbe s oly kenyeret teremtsen ott, mely az örök életre táplál minket. S mily gyümölcsöt teremne aztán az oly konkolyos búza ? Oly gyümölcs volna az, minőről Flavius József a zsidó háborúkról irt történetében teszen említést, mely az ókorban a tűzeső által elpusztult Sodoma környékén található lett volna, mely kívülről ugyan szépnek ennivalónak látszék, de belülről füsttel s hamuval telve valam oly gyümölcsöt, melynek izétől még késő utódaink fogai is megvásulnak. A gyümölcs nem lehet jobb az elvetett magnál; ha a mag nem jó, gyümölcse is rész leszen. — Ha mi a világ szellemétől átjárt tanokat hirdetnek, azok nem Isten , hanem világszerinti tettekben gyümölcsöznének, romlandó gyümölcsben, mely meg nem marad, mely örök életet sehogy nem adhat; holott egészen más gyümölcsöt termeszteni Krisztustól hivatva vagyunk , úgymint ki tanítványaihoz s ezek törvényes utódaihoz mondá: „Én választottalak titeket és rendeltelek titeket, hogy elmenvén, gyümölcsöt hozzatok, és a ti gyümölcsötök megmaradjon“ (Ján. 15, 16.) A ki mint vet, úgy arat. Igen helyesen iitetünk e tekintetben sz. Pál apostol által: „Meg ne csalatkozzatok, úgy mond, az Isten büntetlenül meg nem csufoltatik; mert, a mit az ember vetend, azt fogja aratni is. A ki testi vágyakodást vet, a testből arat veszedelmet; a ki pedig lelkének tökéletesítésére vet, a léleknek előmeneteléből arat örök életet“ {Grál, 6. r.). (Vége követk.) Haffner Ignácz. Fáj a szivem, hogy’ ne fájna? M’ért is olyan rosz a szája? Szép is, dús is, de férjemnek... Inkább szivem repedjen meg. „Jóság fája az életnek: Arnyin a jók nyugtot lelnek; Zöldet, virul, hajt szüntelen És gyümölcsül üdvet terem.“ Életednek bus alkonyán Ezt hagyod rám, édes anyám, S mert leányod híven szeret, Meg is tartja intésedet. Nagy kőházba férjhez kérnek : Ökre, lova a legénynek, Szép kilátás, aranyhegyek, De én hozzá mégsem megyek. Lázár. Ember tervez, Isten végez. — Népies beszély. — I. Milyen az élet, olyan a halál. „-------Ah ! a kis harang ! Haldoklik hitvesem.* Magyarország felső részén, főn a magas Kárpátok bérczeinek tövében kies völgyben egy kis falu fekszik, melyet mi Békefalvának fogunk nevezni. Ha a hegy tövénél elterülő síkságról tekintjük Békefalvát, nem látunk belőle mást, mint a templom bádogos tornyát és a magasabb helyen szomorkodó várdüledéket, a házakat lombos fák takarván el. Hogy könnyebben tájékozhassa magát az olvasó történetünk színhelyén, képzeljen magának mindenek előtt délről éjszak felé húzódó hegyláncot, melynek tövében közvetlenül az alatta fekvő házak után gyümölcsös kert, tetején pedig lombos erdők vannak. A falu végén magánosan álló szikladomb van, melyen a düledező vár romjai hevernek; egy csörgedező patak mellett áll a templom, homlokzatával a vár, hátulsó részével pedig a falu felé fordulva. A kis patak, mely a várrom alatt bontakozik ki a sziklák közöl, átfolyja a hegy mentében az egyetlen, de hosszú utczát és egy a falu végén vidáman kerepelő malmot hajt. Ezen futólagos leírásból kiviláglik, hogy Békefalvának szép, sőt Regényesnek mondható fekvése van. Ezen előnyt még becsesebbé teszi azon körülmény, hogy a természeti szépséghez anyagi jólét is járul, mi különben nagyon ritkán szokott történni. Ugyanis a hegy tövénél kezdődő róna ízletes kenyeret, a hegy szőllőnedvet és tüzelőt szolgáltat. Meg is látszik az anyagi jólét Békefalván. A terméskőből épült házak csinosak és tiszták; a templom és tanoda jó karban állnak; csak a korcsma van feltünőleg elhanyagolva, mi nagy dicséretökre válik a békefalviaknak. Maga a lakosság vidám kedélyű, munkás, józan és, hála Istennek! tiszta erkölcsű. Abban, ki legelőször jön a népes városból vagy más faluból Békefalvára, mindez édes és felejthetlen benyomást hagy hátra. A nyugodt és békés, mert