Katholikus Néplap, 1863. július-október (16. évfolyam, 27-53. szám)
1863-07-02 / 27. szám
PEST, JULIUS Megjelenik minden csütörtökön. Szer- J Eva ng. Nagy sereg követvén Jézust és nem lévén mit enniök, kesztő lakása(kegyesrendüek épülete 35. ) (Márk 8, 1—9.) 3. Kornél. 4. Ulrik. 5. VilL. Domitian. 6. Izaiás. 7. 87.) Ügynöki hivatal: (Lipótutcza S. sz.) I Vilibald. 8. Kilian. 9. Lukreczia, 1863. Előfizetés : helyben félévre 1 frt 31 kr egész évre 2 frt 62 kr f vidékre félévre 1 frtfp.6 kr, egész évre 3 frt 32 kr o. é¥ Az ember. XII. Mélyen a Kárpátokban ben, sötéten s hosszudad emelkedik, mint óriási koporsó, egy magas hegy, mely a nyár derekáig hóval van rétegenkint fedve. E hegy tetején nagy tó terül el, melyet itt tengerszemnek neveznek. Szürkés sziklaormok s itt-ott sötét fenyvesek környezik. Az eget csak kis területen lehet látni, embernyomot meg épen nem. Nincsen itt emberkéz munkálta föld, nincs ösvény, nincs hang, mintha te lennél, ki e sivár vadonba legelőször lépsz. Szellemhez hasonlag, egy-egy lepke röpköd a magasban, de e sötét vizmederben hal nem tenyészik, s csak egy has patakcsa tör ki a tóból, sziklák s vadon fák között siet alá a völgybe, az emberlakta tájra. Olykor elmereng ott lelkem, egy durva kövön ülve, áttekint a sötét fenyvesbe, s le a mély tóba. És, ha te is oda ülsz olykor egymagán, mikor oly végtelen csöndes minden körülötted, s áttekintesz amaz ős sziklákra, mélabús fenyvesre és le a feneketlen mélységbe, talán oly sajátos érzelem fog el, mintha már nem is élnél a földön, és hosszú, keserves sírásba leszesz hajlandó kitörni, anélkül, hogy tudnád, miért. Kedves olvasó, ülj le ama csendes tengerszem mellé s elmélkedjél azok fölött, melyeket most olvasni fogsz. Mondd, hogyan érzed magad itt ezen magányban ? Eltökélhetnéd-e magad, hogy itt e rengeteg erdőben, e vadon, kietlen hegységben, valamely elhagyatott kastélyban egymagán lakjál? Élhetnél-e itt megelégedve, minden földi javak s gyönyörök nélkül, és elfelejthetnéd-e a világot minden kevélysége és szemfényvesztéseivel? Keletkezhetik-e benned vagy, hogy itt, ezen elrejtett tónál, mindörökké egymagán, csupán Isteneddel, meghalt emberhez hasonlag,tartózkodjál, anélkül, hogy azontúl a földi emberek zajongásai közé visszakivánkozzál? Lásd, ilyesmi fog veled s talán csakhamar történni; egykoron oly helyen kellend laknod, hol nem esznek, nem isznak, nem tánczolnak, nem üzérkednek, nem parancsolgatnak s nem kevélykednek. Ott nincsenek korcsmák, vasárnapja,ru,hák,vájárok, lakodalmak, ivók, bálok, dalidók, fülisék, színházak, zeneestélyek stb. Ha lelked annyira hozzá tapadt a földiekhez, hogy nélkülök el nem lehetsz : oh jaj, hogyan fogod magad érezni az örökkévalóság remeteségében! Élned kell, élned, örömtelen, örök éhség- és szomjúságban, a föld s földi élet utáni epesztő vágytól gyötörtetve. Tanuld meg azért idején-korán a földet megvetni s ne henteregj iszapjában oktalan állat módjára; szakítsd el tőle lelkedet, hogy föléje emelkedhessék s fölfelé szabadon tekinthessen. „Társalkodástok mennyekben legyen“, mond az apostol. Testedet tartsd szolgaságban, mert a lovagnak kell a lónak, nem pedig ennek a lovagnak parancsolnia. De tekintsük meg a dolgot mélyebben, vagy, ha úgy tetszik, magasabbról. Lépj ki, oh ember, fellegtelen csendes éjszakán Istennek szabad ege alá s emeld szemeidet az ég felé. Szent borzadálynak kell elfognia, ha a fölötted elterülő csillagsátort megtekinted. Tudod-e, mik ezek a millió meg millió világok, melyek oly főn, oly csöndesen, oly tisztán tündökölnek, mintha ott lenne a Mindenhatónak, a világok királyának oltára, trónja? Én nem tudom. Egy gyermek mondá, hogy azok angyalkák, a tudósok meg azt állítják , hogy mindenik csillag mérhetlen távolságban levő nagy égigolyó , az Üdvözitő meg azt mondá : Atyám házában sok lakóhelyek vannak. De ha az ember ép, egészséges szemmel és szívvel a pompás égboltozatot éjjel megtekinti s abba elmerül, úgy érzi, hogy öröm és szorongás küzdenek egymással lelkében, s egyik sem képes túlerőre kapni. Mintha egy szózat hangzanék bensőjében, ezt kiáltván: mi az ember, hogy a nagy Isten, ki az egeket alkotá, reám alátekint! Hogy állok meg ily végetlen fölség itélőszéke előtt! Tisztán és szentül ragyog csillagtábora oda főn, lelkem pedig tisztátalan, beszennyezett, nyomorult! Ah, hogyan állhatom ki egykor tekintetét? Maradj még állva a csillagos éjben, és képzeld magadnak, mintha a mennyboltozat megnyílnék fölötted s látnád Istened kimondhatatlan fölségét, a ragyogó angyalok s a szentek tündöklő koszorúját, kifejezhet 27