Katholikus Néplap, 1863. július-október (16. évfolyam, 27-53. szám)
1863-12-03 / 49. szám
— 391 — Hát az a lángkeblü hja nemzedék ? — Romon andalogni hűvös még a jég! S ez mégis eljönne, hogyha asztalom Föl volna teritve dúsan, gazdagon, ti hogy mulatni tudjon, úgy kedélyesen Volna nedv, mely Somlyó hegyein terem . S ha — kinek egy dalnok üdvét odaadá — Patikáros Ferkó húzná talp alá, így, tudom, akadna vendégem elég ! Na .. na tágas terem ! az is kéne még! S van ! két kis szobám, s csak egyike meleg, Másika falait fagy, zúz lepte meg. Más itt kővé fagyna múlhatatlanul. Jég között virág csak dalnoknak virul ! Mondom — oh mily öröm! hajlékom ragyog , Magányom ölén a magány elhagyott! Két gyönyörű alak mosolyog felém : Bájos gyermekével az égi remény; Ez : belém vigaszt önt lágy beszédivel, Az üdült lelkemmel fürge szárnyra kel. Már,im, fönlebegnek ... rajtok csigy szemem : Gyors repülősöket nem követhetem, Túl vannak felhőkön, túl csillagokon. Föltárult előttök a paradicsom. Lelkem’ körüllengik nyájas angyalok. S ez a magasságnak fényén andalog. Egy mosolygó angyal fölébreszti őt. Arczra borul a jó, a dicső előtt. Esd ... szavára az Ur kegyesen felel: Vedd erőm’. Csatázz, tűrj. Győzőké e hely ! Még nehány üdvpercz, s a menny virányból Lelkem, küzdterére, a földre vonul. Beborult egemen csillag nem ragyog. Néma hajlokomban egyedül vagyok. Nem, nem ! gyermekével itt van a remény Édes megnyugvásra lélek kebelén : Harczaimban győzve, tudom, föllelem , Fáradalmim diját nálad — Istenem ! Lázár. A két favágó. (Elbeszélés.) Szatmár és Máramaros közti Bérez nevezetű hegyen lakott két favágó családjával. Szántófölddel kerített házuk zsupszalmával volt födve, melynek közelében savanyuvizforrás csörgedezett; földjök a legszorgalmasabb munka után is csak silány tengerit és burgonyát, termett. Legfőbb gazdaságuk volt egy pár tehén, melyekkel szántóföldjöket szánták s tejükkel táplálkoztak. Minden más a ház föntartása és ruházatra megkivántató költséget a kamuzsirégetéshez szükségelt favágás béréből fedeztek. Az egyik neve volt Erős János, a másiké Hegyi Pál. Mindkettő nyomorban élt családjával együtt, habár gazdagon meg voltak áldva kenyérfogyasztókkal, miután Erősnek hét, Hegyinek hat gyermeke volt. E gyermeksereg oly eleven és egészséges volt, minőt a városok gazdag emberei nem tudnak fölmutatni. Ezt műveli a fris levegő, rendes és mérsékelt életmód, erejüknek gyönge koruktól a fahordásbani gyakorlata, mibe atyjoknak segítettek munkája könnyítése végett. S ki hinné el, hogy e két ember, egyforma sors és körülmények közt, véleményekre különböztek volna egymástól? S pedig igy volt! Erősnek szive gondolatával öszhangzott, szorgalmasan dolgozott s keresetéből övéi körében megelégedve élt, s folytonosan hálát adott Istennek, hogy neje s gyermekei egészségesek, s hogy naponkint megkeresheti az élelem- és ruházatra valót, szóval házában a keresztényi szent béke s megelégedés lakott. Ha egész nap a terhes munkával fáradva izzadt s azt végezve este hazafelé sietett, kisebb gyermekei eléje jöttek, ezek feletti öröme elfeledteték vele, hogy fáradt. S ha mindnyájan egybegyülve jóizűen étkeztek, gyakran egész benső megelégedéssel az égre tekintve mondá: „Gazdag vagyok, mig családomat fris egészségben látom, s mig Isten annyi erőt ad, hogy számukra a mindennapi kenyeret megkeresem.“ A szükségre nem is gondolt, mert Istenben bízva erősen hitte, hogy ő, ki a mezőt ékeivel felruházza, a madarakat táplálja, munkájának is sikert ad, hogy családját fentarthassa. Munka után édesen pihent, mert lelkét a rétek szennye nem piszkolá, minthogy legfőbb kincsének tartá a tiszta lelkismeretet. Egészen más természetű volt Hegyi. Tekintete haragos, ajkán egy barátságos szót alig ejtett ki, és semmiben sem talált örömet. Egyik pereben panaszoskodott a munka terhes volta, a másikban zúgolódott a bér csekélysége miatt; most gyermekei, majd az isteni gondviselés ellen tört ki, hogy miért osztja a javakat oly egyenlőtlenül, hogy sokan mindenben nyakig úsznak, mig mások szükséget szenvedve nehéz munkára kárhoztatják. Folyvást azon jártatta eszét, mikép találhatna alkalmat és módot hamar meggazdagodni, hogy, elhagyva a rideg bérezi lakást, az emberek közt nyugodtan élhessen. Mint sorsával elégedetlen, ha este haza jött, családja körében unatkozott; ha munkára távozott, annak nehézségét erejét fölülhaladónak találta. Istenről keveset gondolt, máskép sorsával elégedettebb lett volna. Reggel fölkelt a nélkül, hogy lelkét Istenhez emelte volna, s ilyenkor rendesen még fáradtabbnak érezte magát, mert álmát folyvást nehéz gondolatai háborgaták, s este nyugalomra ment anélkül, hogy csak egy hálafohászt bocsátott volna Istenéhez. Ilyen a sorsával elégedetlen, gyakran még az Istenről is megfeledkezik. Egy napon Erős, a munkánál szokottnál vigabb és tréfásabb volt, mi Hegyinek eszébe nem fért, hogyan lehet, ily nehéz munka mellett, énekelni és tréfálni. S a mint Erős vig kedélyét folytatá , haragosan kérdezé Hegyi: hogy talán daczból énekel és füttyöl, vagy valami bolondságon jártatja eszét ? .Ami munkámat illeti, felelt Erős, könnyen megy, ha jó kedvem van s nem esik terhemre; e felett időmet megrövidíti s minden aggasztó gondolattól meg 48*