Katholikus Néplap, 1863. július-október (16. évfolyam, 27-53. szám)

1863-10-22 / 43. szám

43. szám. H. FÉLÉV. 1863. PEST, OCTOBER 22. Megjelenik minden csütörtökön. Szer­kesztő lakása(kegyesrendüek épülete 35. sz.) Ügynöki hivatal. (Lipót utcza 8. sz.) Evang. Elmenvén a farizeusok, összebeszéltek, hogy Jézust sza­ván fogják. (Máté 22, 15—21.) 23. Kapisztr. János. 24. Rafael. 25. Vas. Krizánt. 26. Luczian. 27. Szabina. 28. Sim. és Juda. 29. Zenob. Előfizetés : helyben félévre 1 frt 31 kr egész évre 2 frt 62 kr ; vidékre félévre 1 frt 66 kr, egész évre 3 frt 32 kr o. é. Az isteni ige hallgatása. (Vége.) Az isteni ige ezen megőrzésének folytonosan kell tartania. A mi ellenségünk, az ördög szüntelen leselke­dik utánunk, hogy, mint az evangélium mondja, kon­kolyt hintsen a tiszta búza közé, vallástalan érzelme­ket szórván a lelki álmot aluvók szivében rejlő isteni tanítás közé. S innét önkényt fejti ki magát az isteni ige gyümölcstelenségének 3-ik oka, mely „a lélek a­l­us­z­éko­n­y­ságá“ban áll. Akkor alszunk el lelkünkben, mikor ennek boldo­­gításával keveset, vagy épen semmit nem gondolunk, nem csak, de sőt azt a szenvedélyek zsarnok uralma alá hajtani engedjük. Oly zsibbasztólag hatnak azok a lélekre, hogy ezt egyedüli tápszerétől, Jézus Krisztus­nak ü­dvözitő hitétől megfosztván, egészen elerőtlenitik, s azon álomba hozzák, mely, mint az álomkórságnál történni szokott, nem felüditését, de mindinkábbi el­­gyöngitését okozza. Beszélhetünk az ily veszélyes ál­mot aluvóknak, a mennyi csak rájok fér, ők mindeb­ből semmit nem fognak tudni, de sőt bolondságnak s esztelenségnek fogják Jézus tanítását tartani; s igy nem is lehetséges aztán, hogy az náluk óhajtott gyü­mölcsöt hozzon. Ilyenekről mondja sz. Pál apostol, mi­szerint: „a test szerint gondolkodó ember meg nem fogja azokat, melyek az Isten lelkétől vannak; sőt bo­londságnak lenni véli, és nem értheti meg azokat, mi­vel felölök lelkiképen kell ítélni“ (Kor. 1, 2). S ez oka, hogy korunkban olyannyira mellőztetik sokaknál a prédikáczióhallgatás. Az egyház némely elfajult fiai s leányai, minthogy az élvezetvágy lelket zsib­­basztó karjaiban szenderegnek, nem szeretik tünékeny, s álomhoz hasonló kéjenczkedéseikben magokat hábor­gatva látni; nem szeretik, ha a gyermekeinek üdvéért lángoló szeretetteljes anyjok, az egyház őket e halál­álmukból fölébreszti; nem szeretik, ha fönh­angon fö­lökbe kiáltja: Keljetek fel álomkórságtokból, mely csak örökös halált hozhat fejetekre. Ne csak testi kí­vánságaitoknak tömjénezzetek, hanem lelketekről is gondoskodjatok; mert imhol irva vagyon, miszerint „nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igé­vel, mely Isten szájából származik.“ S mégis mennyi sok süket fülre talál a halál álmát alovók körül imi­gyen szorgoskodó isteni egyház! Az ily álomkórosok boldogságot látnak ott, hol ennek ellenkezőjével minden lépten-nyomon találkoz­hatni. A hol pedig valódi boldogság honol, ott ők csupa nyomort s szerencsétlenséget látnak. A miért is hivatlan apostolokként ott akarnak boldogítani, hol épen arra szükség nincsen, s azzal akarnak boldogítani, mi valódi boldogságot sehogysem adhat. Csak midőn felriasztja őket e veszélyes álmukból az egyház, s is­teni tanításának napnál világosabb világosságát meg­­gyújtja, látják tisztán,­ hogy az álboldogság, melyet oly fenhangon hirdettenek, csak álom, és nem valóság volt. Majd ismét e lelket zsibbasztó állapotukban az összes mindenséget rózsa színben látják, s a szépség­, jóság- s minden tökélynek netovábbját a teremtett dolgokban keresik, isteniességgel bélyegezvén az észtermékeket, ha ingeknek kedveznek, vagy a testi tulajdonokat, ha vonzó erővel birnak. Csak midőn a legbölcsebb gyám­­anya, az egy­ház őket e vészhozó álmukból fölveri, meggyőződnek róla, hogy az mind csak hiú álom volt, mit­ök megtestesült valónak gondoltak lenni. Majd is­mét szebbnél szebb légvárakat építenek maguknak a vallási és polgári szerkezeteket illetőleg; kormányfor­mákról álmodoznak, melyek a gyakorlatban ki nem vihetők; s midőn mindezeket kártyából rakott paloták­ként az egyház isteni szelleme halomra dönti, hason­lókká lesznek Assyria népeihez, melyekről mint legyő­zőttekről ekképen énekel a zsoltárnok : „Elrémülének szivökben mindnyájan, kik eszöket veszték, mély álomba merőjének, és (fölébredvén) kezeikben semmit­­sem találának“ (Zs. 75, 6). Minthogy immár Jézus tanítása, melyet prediká­­czióinkban hirdetünk, mindent a maga valóságában előtüntet s mindenekre, a mik csak vannak, napnál világosabb fényt áraszt: el nem fogják szivelni precsi­­káczióinkat a tündér álmok csalfa képeiben magukat

Next