Katholikus Néplap, 1866. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1866-07-05 / 27. szám
208 egész odaadását a kath. egyház szent szolgálatára, továbbá szivének gyémántos nemességét és jóságát. Nem is lehetett az különben. A ki virágos kertben járt, azon a virágok nemes illata megérzik. Ki a Szepesyek és Scytovszkyak áldott körében annyi időt töltött, mint Peitler, az erényeik illatát is magába szívta. Vannak, kik csak szokatlan nagyszerű tettekhez kötik az ember működésének s buzgalmának értékét. Meghajlok mindenkor az ily nagyságok előtt! De áldom Istenünk dicsőségét akkor is, midőn legparányibb szolgájat hivatása szent körében zajtalanul bár, de minden tehetségét s erejét föláldozó buzgalommal működni látom. A siker úgyis Istentől jó. E szempontból kell Peitler egyházi működését tekinteni. Hol a vallás szent ügye forgott szóban, ott ő mindig kész volt bármily áldozat és szolgálatra. — így történt , hogy 1851-ben a Helytartótanácsnál, s rá néhány évvel a magas ministeriumnál működött, mint egyházi ügyek előadója. E téren kifejtett buzgalmat, s szerzett érdemeit szentséges atyánk, LX. Pius pápa, azzal jutalmazá meg, hogy őt udvari főpapjai díszes sorába emelé. Hanem a Gondviselés még nagyobb, sőt a legnagyobb föladatot tűzte Peitler elé. 1859-dik évben felséges urunk s királyunk által váczi megyés püspökké lön kinevezve, ugyanazon évi junius 19-én Magyarország bibornok-primása által Esztergomban fölszentelve s julius hó 18-kán püspöki székhelyére ünnepélyesen bevezetve. Első püspöki éveit terjedelmes egyházi megyéje beutazására fordítá. Mint jó pásztor ugyanis ismerni akarta nyáját. S hogy ez viszont ismerje főlelkipásztora szavát, minden helyen maga hirdeté az üdv örök igéit. Mit tett még azonfölül a plébániák körében, az iskolákban s szegényebb hívei javára, azt itt előszándálni nem szabad; mert az „élet könyvét“, hova jótettei irva vannak, angyalkezek őrzik. Csak annyi hallatszott városokban és a falukon : itt volt áldott-lelkü, jó, kegyes, kedves püspök-atyánk! S ilyennek ismeri Peitler püspököt papsága s népe egész mostanáig. Bölcs és szelid kormánya alatt, valamint anyagi áldozatai folytán jelentékeny lendületet nyert mindenfelé a vallás-erkölcsi műveltség. Váczon a növendékpapság egyházirodalmi „Pázmány-egylete“ s a kath. „Legény-egylet“ élő tanúi Peitler püspök egyházi buzgalmának. Sokak előtt különösnek fog tetszeni, de Peitler jel 186 Haragodnak rettentő szablyája Meddig villog még, Uram ! felettünk ? Sáppad a bűn eddig is, ha látja, És fehér lesz, mint a gyolcs dal itt-Ung. Csupa jó vagy, szived szent kelyhébül Irgalmadnak méze majd kicseppen . Mégis, ah ! az agy velőnk is szédül — Ostor pattog sajtoló kezedben, lennének kedves vonása, hogy ő főpásztori gondjainak és teendőinek legkisebbike által csak úgy látszik érdekelve lenni, mint a legfontosabb ügyek által. Midőn az forog kérdésben, hogy a váczi székesegyház díszítésére csillárok kellenek, vagy, hogy e, vagy ama szegény falusi templomocskának egy kehely- egy miseöltönyre stb., van szüksége, Peitler arczán a gondoskodásnak egyenlő jele, s midőn megvolt, az örömnek egyenlő sugara mutatkozott. S oly érdekeltséggel tudakozódik egy pusztai iskola állásáról, mintha valamely országos intézetről volna szó. Hogy mindamellett a valóban országos intézeteknek, s jótékony társulatoknak Peitler püspök nagylel-küséges bőkezűségéből mindig kijut a részök, azt említeni sem kell. Hiszen épen jótékonysága az, mely a társadalom minden osztályában szájról szájra jár. Sválcban, ha fölhozhatnék csak azon ifjak számát, kik kegyéből végzék iskoláikat, s nyerik folyvást neveltetésüket; ha benyithatnánk azon családok lakába, hova a nyomor hívatlan vendégképen szokott beköszönteni, de pusztításával Peitler nagyszivü intézkedése folytán fölhagyni kénytelen ; ha ... de nem , nem folytatjuk, nehogy a magos püspök nemes szivét távolról is megsérteni találjuk .. . Szívessége, s leereszkedő nyájassága majdnem határtalan. Akik őt fiatalabb korából ismerni szerencsések, egyáltalán azt beszélik róla, hogy ő részben mit sem változott, s hogy ők régi barátai, ismert rősei, akármilyen sorshoz tartozzanak, benne mindig a régi hű barátot és jó ismerőst találják föl. Ilyen az egyenes lélek és szív! Mint már fönnebb mondottuk, nem föltűnő szokatlanság, hanem a lélek és szív egyformán nemes és őszinte buzgalma az, mi Peitler püspök jellemét kitűnővé teszi. Koronául még egyet. Midőn püspöki székét elfoglalandó Pécstől búcsút von, a fedő káptalan egyik nagyérdemű tagja a távozó víztársnak többek közt azt kívánta, miszerint „Isten annyi tehetséget s alkalmat adjon neki a jótevéshez, mint a minő szivet adott hozzá.“ Azóta hetedszer üdvözli e nyár Peitlert püspöki székén, s Vácz ez alkalommal ama jámbor óhajt illetőleg hálás kebellel mondhatja el, s bizonyára mondja is: „Annyiszor szálljon mgos főpásztorára az ég áldása, a hányszor az teljesült“ ; mert igy az áldások bősége kisérendi drága életét s püspöki működését Itt- -ban. Hol van a szenthajdánkor gyöngy érje, Mikor még a menny a földig hajlék ? S angyal lépett a ház küszöbére , Es áldással tele volt a hajlék ? Vége annak ! Abrakául lakából Eljutottunk Jób szemétdombjára; S durczás ebek vonítanak távol Testi, lelki sebeink szagára.