Katholikus Néplap, 1866. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1866-08-02 / 31. szám

PEST. II. félév. 31. ez a m­. Augusztus 2. 18.­6. Megjelenik e lap minden héten egyszer, csütörtökön. Az előfizetési pénzeket, valamint a lapba szánt kézirato­kat a St.Istvári­ Társulat igazgatóságához kérjük intézteim. Előfizetési ár: helyben félévre 1 forint 31 kr., egész évre 2 forint 62 kr. , vidékre fél­évre 1 frt 70 kr., egész évre 3 frt 40 kr. A pályázatok beigtatásáért tiz sorig minden egyszeri fölvételért 1 frt, tiz soron fölül, egyszeri közlésért 2 frt, ha többször közöltetik, 1 forint 50 krajczár számittatik. Florentini Theodor: A keresztény felebaráti szeretet terén, melyet az emberiség legn­agyobb jótevője Jézus Krisztus jelölt ki, az önfeláldozás, a közjóért való lelkesedés fényes cso­dáival találkozunk ; mert mióta Jézus szerető szivének lángheve az emberi önző törekvéseket salakjokról tisz­tára égette , azóta a kér­ hitélet mezején kigyulni és tova terjedni látjuk a szeretetnek fényvilágát, melynek első ragyogása a pogány világ bukását okozta. Már most tekintet­tel az emberiség történe­tére, bízvást elmondhat­juk , hogy a kér­ társa­dalom terén nem ritka tünemény az oly férfiak feltűnése, kiknek élete a munkás szeretet bámu­latra ragadó példányké­pét tüntetik elénk. Egy ily ritka férfiút ismerte­tünk meg jelen rövid életrajzi vázlatban kath. olvasó közönségünkkel, kinek emlékére a kath. kebel emelkedik s a hivő kedvesen lebbenti föl a múltra borult fátyolt, hogy az alatta rejlő drá­ga emlékek szemlélésén csodálkozásra ragadtassák. — Méltó tehát, hogy az isteni kegyelem hatásait azon jobb­jainkban is bámuljuk, kik szegényen ugyan, de remény­teli szívvel lépvén az előttök elterülő beláthatlan, rö­gös életösvényre, végül mint babérkoszorúzott hősök hajolnak meg viselt dolgaik édes súlya alatt. Ugyanazon a napon, melyen Londonban a nagy világ­városban Wiseman felej­thetlen emlékű bibornok­­érsek földi életét a mennyeivel cserélte föl, halt meg Schweizban egy szegény kapuczinus atya, ki azonban Isten dicsőségére nálánál nem tett kevesebbet, ez Flo­rentini Theodóz atya, a churi püspökség álta­lános helyettneke, kinek jelen számban arczké­­pét adjuk. Florentini Theodóz atya élte világának ki­aludtával Schweiz pótol­­hatlan veszteséget szen­vedett . De nemcsak Schweiz, hanem az egész kath. világ benne oly férfiút sirat, ki a kifogy­­hatlan és legáldásdúsabb tevékenység példájával járt elő. Mire ezer tehet­séges kar képtelen volt, végrehajtotta azt e sze­gény kapuczinus atya egymaga. Fáradhatlan buzgalma egyaránt mű­ködött a két, felebaráti szeretet , gyermek- és népnevelés terén ugy­­annyira, hogy Schweiz protestáns lapjaiban is találkozunk oly szavakkal, melyek e rendkívüli férfiú ritka lelki ereje és tehetsége , a szenvedő emberiségért való halhatatlan önfeláldozása csodálására írattak meg. Az Isten dicsősége és ember társai jobbléte szempontjá­ból műveit tettei ünneplésér­e egész könyvet lehetne összeírni, azonban legyenek elég bizonyság e rövid 31

Next