Katholikus Néplap, 1867. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1867-02-14 / 7. szám
volt épen, hogy atyám örömünkre keresztény lön s azóta mennyei boldogság lakott közöttünk. — Egyik csapás után jött a másik. Pár hó múlva anyám is sirba szállt. Oh mily fájdalmas a visszaemlékezés !... s ezt elbeszélni nincs erőm . .. szólt elérzékenyülve, miközben patakként megeredtek könyei. — Semmi kedvem nem volt többé az élethez. Kevés jószágomat közeli rokonomra bizva, a dicső király testőrei közé fölvétettem. A király és királyné kegyét csakhamar megnyertem. A sz. királylyal többször megfordultam a csata részeiben. Részt vettem a királyi család és az egész nemzet mély fájdalmában, midőn Imre herczeg jobb hazába költözött. Mintha most is látnám, mint térdelt a beteg ágya mellett a keseredett atya, anya és liliomtiszta ifjú neje; mig a háttérben két főpap s két szerzetes halk imát rebegett. A herczeg ágylábánál a sz. Szűz képe függött; feszületet tartott kezében ; szemei be voltak hunyva; ajkain ártatlan mosoly lebegett; arczáról szent ihlettség sugárzott; mert szemei a mennyet látták, hová pár percz múlva szeplőtlen lelke fölszállott. Az országgyűlésre egybegyült karok és rendek aggodalommal állták körül az üres trónt és reméltek az utolsó perczig. Az egész ország gyászba öltözött. A gyöngélkedő király e nagy veszteség után örökösről gondolkozott, s fájdalommal telt el szive, midőn látta, hogy az Árpád-házból nincs egy is, kire nyugodt lelkiemerettel rá lehetne bízni az apostolkodás még tökéletesen meg nem erősödött művét. Végre velenczei Péterre esett a választás, ki is ügyesen játszva a jót, csakhamar megnyerte a király és főurak tetszését. A szent király végső napjaiban egy merényletre határozták magukat a pogánysághoz még mindig szite nagyok. Ekkor szenvedtem először méltatlanul. Egy este az udvari tisztek egyike s egyszersmind az összeesküvés részese hamis iratot mutatott elő, mely bebörtönöztetésemet tartalmazó. Alávetém macram az ítéletnek. S ez éjjel orgyilkos járult a sz. király ágyához s már megszokta az éles tört, midőn István e szavakat hangoztatá álmában : „Ha Isten velem, ki ellenem.“ Legott rémülve ejti el vasát s a jövő pillanatban térdre esve könyörög kegyelmet a fölébredt ősz király előtt. Ezután kivallá az összeesküvést s elmondó ártatlan bebörtönöztetésemet. Még azon éjjel szabaddá lettem. — A nagy király halála után Gizela királynéhoz ragaszkodtam, ki a veszprémi zárda csöndes falai között kívánta eltölteni még hátralévő napjait; azonban a mondhatni csaknem általa királylyá lett Péter gonosz kormánya megzavarta békéjét. Esztergomba jött tehát és komoly szemrehányásokkal illett azokért, a miket eddig tett, s feddőleg inte, hogy megjavuljon, különben a nemzet méltó boszuját vonja magára. Ezért a felingerült Péter őrizet alá tétette előbb a veszprémi zárdába, később pedig anyja és tanácsosai unszolására egy várba záratta s külföldi zsoldosai által őriztette. — A királyné élte vége felé egy gazdag és kedves nővel jegyzett el, kivel eddigi nyugtalan éltem jutalmául boldog napokat élveztem. De kevés ideig tartott ez is, mert a haza a nagy király méltatlan utódai alatt szüntelen forrongásnak, polgárháborúnak volt kitéve. A pogány vallás követői fölhasználták a kedvező alkalmat s az uj hitre róván az eddigi roszokat, kegyetlenül dühöngtek a papok és keresztények ellen. Azért a hon határához közeledő Endrét már csak úgy akarták királynak ismerni, ha részekre áll és az uj hit kiirtásában segédkezet nyújt. Ekkor borzasztó vérontás keletkezett. A tomboló vad zivatar között esett áldozatul a magyar egyház akkori fődiszesekért Csanádi püspök is. — A rajongók fölvették nyugalmamat. Az éj csöndében fölkeresék lakomat s követelték, hogy a következő nagy áldozaton, melyet oly hosszú időköz után először és nyilván nyujtandnak Hadúrnak, mint pap fia, végezzem a papi tisztet; ez esetben és buzgó atyám érdemeiért kegyelem van számomra, különben halál fia vagyok. — Szeretett nem rémesen sikoltott e szavakra a mellékszobában, oh mert ismerte jellememet s tudá, hogy hitemtől sem szenvedés, sem halál el nem rettent; azért remegett, nehogy kimondván határozatomat, legott a rajongók áldozata legyek. — De a pártvezér, mielőtt szólottam volna, kijelenté, hogy két napom van meggondolásra, akkor ismét eljövend. — Ezzel eltávozott. — Kedves nőmet áléiva találtam a szobában. — Az elhatározásra nem volt ennyi idő szükséges. Ingatlan javaimat teljes joggal átruháztam nem egyik rokonára, ki a jövedelmet tartozott évenkint hiteles pecsétem előmutatójának kiszolgáltatni; én pedig nőmmel s hő szolgámmal hazánk alsóbb részére zarándokoltam és itt ez erdőben nyugtot találtam. Azóta távol a világ zajától senkitől sem tudva boldogul telnek itt napjaim. Istennel vagyok mindig elfoglalva s hazámra, sokat szenvedett hazámra áldást, szebb jövőt könyörgök forró imáimban. — Itteni éltem harmadik évében nagy szerencse ért. Szeretett nőm egy kedves leánygyermekkel ajándékozott meg. — Néhány év múlva ismét meglátogatott az Úr, de akkor mit sem hozott, hanem magához szólita jó nőmet. Mennyi fájdalmat okozott ez ?.... lerajzolni nem tudom! Megnyugodtam Isten akaratán, hisz ha elveszszük a jót kezéből, fogadjuk jobbal szívesen a roszat is. — Itt közel alacsony sirkant s kis kereszt jelöli hült tetemét, hová kedves leányommal elmegyünk esténkint s ő ártatlan énekeivel és dalaival mennyire ragad s oly boldogul érzem magamat!... Ezután imádkozunk a sirkantnál s Lenkém uj , fris koszorút tesz a keresztre az elhervadt helyett. — Ez rövid élettörténetem. Az ősz megtört hangon mondá a végszavakat. — Szerette volna a szenvedésekben megedzett lelkét átkülcsönözni a fiataloknak, mert a test már-már megtagadni látszott szolgálatát. A nap hanyatlani kezdett. Az ifjú szülei, mint ígérve volt, leányul fogadák Lenkét. Az eljegyzés megtörtént. Az aggok szemeiben örömkönyek csillogtak. IV. Eközben elérkezett az 1070-dik esztendő. A legszebb emlék van ez évhez csatolva. 1070 és 1 51