Katholikus Néplap, 1867. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1867-02-21 / 8. szám
VI. A csatazaj elhangzott. Ifjúnk, ki a helyett, hogy a harcz részeiben föltalálta volna halálát, imáj dicsőséggel koszoruzva, a merre szive vonzá visszasietett, s ez volt oka, hogy mielőtt László a vitéz iránt elismerését nyilváníthatta volna, már távozott. Szive egészen el volt volt bájolva a képzelete által festett boldogságtól. Ott állt a kis ajtóban az ősz, s a hosszú évek terhe alatt még most is erős lelke nyugodt tekintetén diadalünnepet ült. Látta, mint tárja ki ismét az öreg reszkető karjait, hogy ölébe zárja az ősök egyik dicső unokáját, ki a haza megmentéséhez kész volt áldozattal járulni. Ott állt az ősz mellett szép Lenke is, ha kezében tartva a legszebb koszorút, s rózsaajkain egy ártatlan mosolyban elővarázsolva látott mindent, mi az igaz hitelaraszt teljes ölében vigaszt találó földi lénynek még kedves és kellemetes lehet. Oh de mily csalékony gyakran a képzelet? ! . . A fényes jövő helyett, melyet a képzelet, a távol ködében szőtt, s melyen oly édes érzelemmel csügge a jelenlét embere, gyakran egy hideg érzéketlen bábot nyújt a rideg való. Béla derült kedélylyel téve igen hosszúnak tetsző útját. Az ő öröme társaiét is kétszerezé. Midőn az előttünk ismeretes erdő közelébe értek, a nap alkonyra szállt s utána az ég kábító vörös szikben tűnt föl a láthatár szélén. Az ifjak ezt részjelnek vették. A keleti szél féktelenül bebarangolá a földet és éjszakról vészterhes felhők kezdék elfedni az eget. Amint az erdőhöz értek, egy csapat besenyő mint prédára kapott oroszlán rohant eléjök. A támadottak kardlappal feleltek s hosszas viadal után a támadók nagy része elesett, a többi pedig futással kerülte ki a bizonyos halált. A dandárcsapat is kisebb számra olvadt. Béla kétségbeesve sietett oda, követve társaitól, hol szive legtöbbet és legörömestebb mulatott. De iszonyú !.. a tárt karok helyett, melyekről álmodott, csak a puszta kémény mutatkozott, mig a ház többi része romokba dőlt és hamuvá lön. Béla, mint párját vesztett galamb, száguldott öszszevissza az erdőben, a kedves nevét hallatva; de erre csak a baglyok idétlen huhogása volt a felelet. Végre azon helyre ért, hol először látta a családot, s leszállva lováról, könyezve térdelt azon sirkant elé, hol oly soká imádkozott egykor az agg és leánya, s egy túlvilági erő szállotta meg keblét; erre megcsókolván a keresztet, hazatért. Az édes anya távolról látván fia feldúlt vonásait, eléje sietett. — Hol Lenke, anyám ? — szólt ennek karjába omolva. — Fiam tegnap reggel atyád és én ott valánk, oly jó, oly előzékeny és kedves vala mindig, hasonlóan atyja is. Rész hírt hallánk a harcz kimeneteléről s azért ők már ma hozzánk költöznek. — Oh anyám! — mond a fiú — késő, ők már elköltöztek; most jövök onnan, az egész ház romban van, csak a kis kereszt áll még a maga helyén, melynél most fájdalmaim eltűrésére erőt nyerek. Az anya kényezve vitte meg az öregnek a hirt, s az egész család gyászba öltözött. VII. Míg Salamon és bátyjai az ország külön vidékein harczolának, az Oláhországban megtelepült besenyők használva az alkalmat s pártolva Niketásztól, Dukász Mihály görög császár nándorfehérvári helytartójától, az ország határait több ízben háborgatták, s nagy zsákmányt és sok fogolyt elhurczoltak. A közveszély tehát a haza alsó részén a csatatérre hivá a még ellenvértől párolgó kardokat. A királyi vezérek hadai Szalánkemén mellett egyesültek, s minthogy a besenyők a Dunán átkelve, hazamenekültek, a magyarok Nándorfehérvár bevételét határozák el. Niketász a magyar sereget a Száván való átkeltében olthatlan görög tűzzel akarta akadályozni. S ez valóban az átkeléskor megtörtént, de a görögöket csakhamar meglepte a halállal szembe rohanó magyar tűz, s kénytelenek voltak a városba visszavonulni, és aztán a sereg akadálytalanul haladt át. A királyi herczegek egy magaslaton itték föl sátraikat. Niketász, hogy a visszavonult besenyőket a vár védésére indítsa, azt üzente nekik, hogy csak Vid, a királyi kegyencz és bácsi főispán dandára ostromolja a várost. Azok tehát könnyű diadalt remélve, Kozár fővezérök alatt segítségre siettek, de János sopronyi főispán által úgy megverettek, hogy vezérök is alig menekülhetett meg néhányad magával. Az ostrom az akkori nehéz hadszerek mellett már két hónapig húzódott. A város körül alkalmas helyeken magas fatornyokból csodálatos gépek hánytak köveket és tüzet a városba. A harmadik, hónapban egy magyar leány diadalfényt támasztott a csatához. Amint ugyanis Niketász a besenyőktől átvette a zsákmányt és foglyokat, ezek között volt egy szép és ifjú hölgy is, ki annyira megtetszett neki, hogy nőül kivánta birni. De a hölgy igy felelt : A mentő angyal. — Történeti beszélj.— (Vége.) 58 Lévaváros derék lakosai legnagyobb részben menekültekből alakult, kik a török pusztításai elől futván, a lévai vár védfalai alatt déket kerestek és találtak mene-