Katholikus Néplap, 1867. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1867-07-04 / 27. szám

210 lábát mély bába ejté. Kristóf, ki fiatal szivével is át tudta érezni a lehető veszteség nagyságát, odahagyva a bába merült családot, ösztönszerüleg a templomba ment, melynek egy mellékkápolnájában Mária oltárát igen sok ájtatoskodó föl szokta keresni. A pillanatban, midőn Kristóf a Szűz oltárához közelített, a kápolna épen üres volt. De itt hagyjuk őt magát beszélni: „Le­térdeltem az oltár elé, érzelmeimet az égbe emeltem, s oly áj­tatossággal, oly buzgón imádkoztam, mint még soha életemben. Egyszerre borult szivemben derít tá­madott, s megnevezhetlen örömérzet tölté el keblemet. “ Ez örömérzet a betegség szintének sejtelme volt, mert nem sokára örömhír érkezett, hogy a családapa veszé­lyen kívül van. „Ez esemény —­ folytatja Kristóf — mostanig felejthetlen marad előttem. Éltem utóbbi borús napjaiban világító csillag volt ez, bizonyító, hogy Isten meghallgatja a buzgó imát, ha az czéljaival nem ellen­kezik.“ A tudományok első elemeibe Adorján nevű car­­melita atya által vezettetett be. Különös érdekkel vi­seltetett a földrajzi leczkék iránt, talán mert ilyenkor az asztalra kitárt földabroszon a városok neveit mon­­dolával vagy mazsolaszőlővel, a folyókáit czukrozott narancshéjjal találta már előre befödve. A­hány város vagy folyó nevét eltalálta, annyi szem csemegét ka­pott , s lehet gondolni, hogy az amúgy is igen eszes s szorgalmas fiú egy könnyen födve nem hagyta a he­lyeket. Ez anyagi jutalom mellett azonban Schmid saját vallomása szerint a gyümölcsnél magánál sokkal kedvesebbek voltak Adorján elbeszélései azon orszá­gokról, hol a narancs és mondola terem. Az idő nagyon gyors madár. A gyermekévek re­­pü­lének, és Kristóf ifjú élete azon szakán állott, mely­ben kisebb helyeken a tanulónak ki kell bontakoznia­­­ a szerető szülők karjaiból, magasabb osztályokra távo­zandó. E pillanat nem csekély aggodalmat hozott a szülők szívére. Távol a gondos atyai őrszemtől, nélkü­lözve a gyöngéd szülői intelmeket, nem fogja-e a fiú megsemmisíteni a jövőjéhez kötött reményeket? ... Kristóf atyjának a dillingeni gymnasium látszott oly alkalmas helynek, hol gondos felügyelet alá helyez­heti szépreményü fiát. Itt voltak jóakarata barátai s rokonai, kiknek ígéretét bírta, hogy gyakran meglepik a fiút, figyelemmel kisérik olvasmányait, barátait. E kedvező körülmények mellett is az elválás nem volt épen könnyű. Még az apa is nagyon komolylyá lön, és szeretetteljes hangon, melybe a fájdalom árnya vegyült, ő néhány búcsúszót intézte Kristófhoz : „Fiam! Tartsd Istent szemed előtt: kerüld aroszat; imádkozzál, s tanulj szorgalmasan!“­ — Több évi tanulmány után végre szivének leghőbb vágya teljesült, t. i. fölvétetett a papnövendékek közé. Itt Schmid Kristóf fényes tehetségei mind inkább ki­fejlettek. 1791. aug. 17. mondotta első sz. miséjét. Első segédpapi állomása Nassenbeuernben volt. Itt mindjárt elejénte szigorú napirendet tűzött ki ma­gának, melytől csak rendkívüli esetekben tért el. Nyá­ron hajnalban a cséplők kelték föl. Ekkor meggyújta gyertyáját, s­­olvasott, míg nappal lett. Hivatalos dol­gai után fönmaradt óráit egyházi tudományokra, imád­ságra s írásra, a délutánt nyelvtanulásra fordítá. Egyik testvérével, ki közelében szintén mint se­gédpap működött, s egy derék nevelővel kis tudóstár­saságot alakított. Bizonyos időben összejöttek, tudomá­nyos dolgokról vitatkoztak, közérdekű tárgyakat hoz­tak szőnyegre, melyeket honi nagy gonddal terjedel­mesen kidolgoztak, s egymás bírálata alá adtak. A mi leginkább hirét megállapitá, bibliai törté­nete volt. Igen érdekes, mint írja le ő maga az itt elébe gördülő nehézségeket. „A bibliai történetnek igen ha­mar el kelle készülnie. A thannhauseni plébániában ké­sőn ébredtek; télen 7 óra előtt nem volt meleg szobám , csak miután magamnak is lett háztartásom, keltem föl télen is reggeli 4 vagy 5 órakor. De ekkor is, míg a harangozó misére hitt, a következő vasárnapra sz.­be­szédet kellett készítenem; át kellett gondolnom, mit fogok a napi hitoktatásban előadni; a tanonczoknak kidolgozásra apró feladványokat kellett készítenem ; a beadott dolgozatokat kijavítanom; számolási feladvá­nyokat összeállítanom, azokat előlegesen kiszámítanom stb. Az isteni szolgálat után iskolában voltam elfog­lalva, aztán következett a betegek látogatása, a latin oktatás. Csak a késő est­, s éji órákat fordíthattam a bibliai történetre.“ — És a bibliai történet még­is elké­szült , s nemcsak egész Bajorországban nyert tetszést, hanem Európa minden műveit nyelvére áttéve, hazánk­ban is közkézen forog. Mint tanító — mert e minőségben is működött — a legnagyobb mértékben bírta tanonczainak szeretetét. Különösen szép, vonzó előadási modora rendkívül köti le a gyermekek figyelmét. Az oktatás befejezése után minden oldalról az esdő szavak hangzottak feléje: „Még egy kis történetet!“ S a gyermekbarát mosolygó arczczal újra föllépett a tanszékre, honnan csupa derült, örvendő arczczal találkozott. A nagyobbaknak néme­lyeket a természettudományokból is előadott. Gyakran nagyító­ üveget hozott az iskolába, s a legapróbb rova­rokat, vagy más parányi tárgyakat nézetett meg velük. E közben lelküket mindig a Teremtőhöz emeli. A ter­mészettudományokból és földrajzból a legszükségesbe­­ket össze kellett jegyezniük, s Thannhausen vidékén most is gondosan bekötött füzetkéket találhatni, melyek Schmid Kristóf tanítványaitól származnak. A vasárnapi iskolákban csemegéül utóbb nyomtatásban is megjelent elbeszéléseiből egy egy szakaszt felolvasott. Gyakran oly nagy volt a megindulás, hogy a gyermekek nem csak könyveztek, hanem fönhangon zokogtak, úgy hogy az előadást félbe kellett szakítania. Azon czélból, hogy a gyakran rontólag ható szó­rakozások helyett farsangon a gyermekeknek neme­sebb érvet nyújtson, apró színműveket készített, melye­ket tanítványai eljátszottak. Ifjúsági iratai már ekkor általános tetszést vívtak ki, s mindenfelől sűrűn érkeztek hozzá a köszönő leve­lek. Egyik leánynövelde növendékei a többi közt így írtak hozzá: „Oh mennyi örömet szerez nekünk első olvasó könyvünk, az istenrőli szép oktatás! Mennyi édes órát élveztünk Genovéra, a piros tojások, Eichen­fels Henrik, a jó nevelés boldogsága olvasása által! Hányszor olvastuk már ezeket, s ismét új örömmel kezdünk bele ! Mennyit könyeztü­nk mellettük ! ... Há­latelt kebellel csókoljuk a reánk nézve oly jótékony

Next