Katholikus Néplap, 1867. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1867-09-19 / 38. szám
298 szinére, kik mint betegápolók, halottvivők, sirásók csodáit fejtették ki az önfeláldozásnak. Egyébiránt Altieri lelkesítő példája után a lakosok a feláldozásban egymást igyekvének felülmúlni. Altieri három napon át semmi nyugalmat nem engedvén magának, éjjel-nappal fáradott. Pénzt, orvosságot osztogatott, a mellett lankadatlan teljesítette papi kötelmeit. Nem ritkán a legforróbb időben személyesen intézkedett a temetőben a holtak eltakarítása iránt. Ily föláldozást dicső halál koronázott. Halála előtti napon levelet irt a szentatyának, megköszönvén a város számára küldött bő segélyezést. „Mily borzasztó a járvány — szólt még néhány órával halála előtt egyik látogatóhoz — de fájdalmam közepette nagy vigasztalásom is van, mert érzem magamban és látom clerusomban, hogy Isten lelke támogat bennünket. A szerencsétlenség hírére nem állhattam ellen szivem sürgetésének, mely ösztönzött, hogy nyájam közé siessek s magamat áldozzam fel érette. A világi hatóságok elmenekültek, de clerusomból egyetlegy sem lett hitelen hivatásához; mindenki teljesítette kötelességét, a kiket a járvány utolért, mind elláttattak a haldoklók szentségeivel. Ekként Isten irgalmasságának tekintem e kórt; megöli a testet, de megmenti a lelket.“ Augustus 11 — 12. közti éjjel a bibornok maga is cholerába esett; reggel felé már haldoklott. Sacconi bibornok azonnal megjelent nála s nem is hagyta el többé; e közben Pietro bibornok folyvást a cholerabetegek látogatásával foglalkozott. Altieri bibornok súlyos betegségének hire gyorsan elterjedett a városban s minden körben a legfájdalmasabb benyomást tette. A zuarok a haldoklónak áldását kérték és kapták. Az albanói papok szintén a bíbornok ágya köré sereglettek. A beteg utolsó pillanataiban is bámulatos nyugodtságot tanusított; elmondá, hogy egyszerűen kötelességét teljesítette, s boldog, hogy meghalhat; buzdította papjait, hogy föláldozó hivatásukban ne lankadjanak, és megáldotta őket. Fenebb említett látogatója kevéssel halála előtt ismét megjelent nála, s a látottakat maga így beszéli el : „Istenem, mily állapotban találtam, alig ismertem meg. A beteg kivánta, hogy a főtemplomból hozzák Krisztus testét. Azon pillanatban, midőn a szent ostyát már-már magához vette, gyönge hangon, de megható kifejezéssel a következő szavakat mondotta : „Én Istenem, te tudod , hogy irgalmasságod nagyobb , mint az én bűneim. Mily kegyelmet tanúsítasz irányomban, midőn megengeded, hogy meghalhatok nyájam közepette, melyet reám biztál. Igaz, hogy e szegény nyájat sújtod e pillanatban; de ha bár halált küldesz a testre, megmented a lelket... . Áldlak, oh én Istenem.... Kegyelmedbe ajánlom helyettesedet a földön, bibornoktársaimat, a püspöki kart, az egész egyházi rendet, különösen pedig clerusomat és ezt a szegény népet. — Kegyelmedbe ajánlom lelkemet, melyet szeretettel s nagy irgalmasságodba való teljes bizalommal kezeidbe ajánlok.“ E szavak után fölvette az utolsó kenetet a legmélyebb magábaszállással. Aztán a jelenvoltakhoz bátorító szavakat intézvén, valamennyit megáldotta, kik mindnyájan még egyszer megcsókolták kezét. Ezen idő alatt künn a háznép és nagymennyiségű zokogó közönség volt, közben e szavakat lehetett hallani : Istenem, elhagytál bennünket, jó pásztorunkat is elvetted tőlünk. Két órakor délután a bibornok nem élt többé. Ilyen volt a jeles Altieri keresztény halála. — Halálának hírére azon albanóiak, kik a járvány elől a hegyekbe és erdőbe menekültek volt, feledve a veszélyt, visszasiettek; az egész város népe folyvást hullámzott a püspöki palota előtti téren, és midőn a halotti menet megindult, a nép a gyászkocsiból kifogta a lovakat és maga vonta azt fájdalmának leghangosabb nyilvánításai között az örök nyugalom helyéig. Altieri bibornok halála megtisztelő az egyházra, de egyszersmind nagy veszteség. Egyik legkitűnőbb tagja volt a bibornoki testületnek. Sarjadéka vala Róma egyik legjelesebb családjának ; unokaöcscse vala X. Kelemen pápának, anyja szász Xavér herczegnek egyik leánya. Altieri ő szentségének bécsi követe is vala és egyike azon három bibornoknak, kiket a szentatya az 1848-diki forradalom után Rómába küldött, hogy a számkivetésből való visszaérkeztéig nevében a várost kormányozzák. Utolsó időben a római egyháznak camerlingója volt, tehát a pápa után első méltósággal volt felruházva, mert a pápai trón üresedése alatt a camerlingó kormányozza a pápai államot. Továbbá főpapja volt a lateráni főegyháznak, főkorlátnoka a római egyetemnek, elnöke a pénzügyi tanácsnak sat. Született Rómában 1805. juli 15., meghalt 62 éves korában. Altieri ritka nyájasságu férfiú volt;modorában egyszerű, de nemes, kedvességével mindenkit lekötelező. Mint a szeretet új vértanúja halt meg. Azt mondá, hogy csak kötelességét teljesítette. Igaz, de a kötelesség halált hozott, s az ő feláldozó halála ismét újabb bizonyságot szolgáltatott, hogy a hős feláldozás most is él az egyházban, s Istennek hála, Boroméi Károlyok napjainkban is találkoznak. Közli Fáy. A szent kereszt. (Történeti beszély.—Folytatás ) II. Keresztút a szent keresztért. Heraklius császár uralkodása alatt rémkiáltás járta Kozre, a perzsák kegyetlen királya már régtől be az egész keresztény világot, hogy tudnillik a szent fogva rettegtette és szorongatta a pártviszályban szenkeresztet Jeruzsálemből a pogányok elrabolták S ez védő kelet-római birodalmat, s miután annak leggyévalóban megtörtént, nyörűbb ázsiai birtokait elpusztította volt, ösztönöz