Katholikus Néplap, 1872. július-december (28. évfolyam, 27-51. szám)
1872-09-12 / 37. szám
290 háttá és mondotta is. A mint azért Isten a teremtő Atya, úgy az is Isten, a kinek mondotta : Teremtsünk embert! Arius is azt állitá, a miezéni atyák előtt, hogy az Isten fiának, mint teremtménynek adatott hatalom, mindeneket teremteni, de megszégyenült vele. Kérdé ugyanis tőle az alekszandriai pátriárka : Kit imádjunk tehát inkább? azt-e, a ki minket teremtett? vagy azt, aki minket nem teremtett? Monda Árius : Azt imádjuk, aki minket teremtett! De, — viszontá a pátriárka — úgy hitelenek lennénk a teremtetlen Istenhez, és a teremtményt kellene imádnunk, a fölhatalmazottban, ami szörnyű képtelenség. A teremtményt ugyanis, az istenség sem teheti imádandó Istenné, kezdet nélküli örökkévalóvá. Emberileg akkor kezdünk lenni, mikor születünk; nem is lehetséges, hogy a fiú egyidős legyen atyjával. De törvényt szab-e a mi sorsunk az istenség megfoghatlanságának? A Fiuisten öröktől fogva, kezdet nélkül született az Atyától, miután az Isten öröktől fogva Atya vala, az atyaság pedig, nem is képzelhető magzat nélkül. Sőt nem is lehetséges, hogy a Isten csak később lett volna atyává, mert akkor azon képtelenség állana elő, hogy az Isten változott állagában, aki pedig öröktől fogva, örökké változhatlan. S ha az Atya kezdet nélküli, a Fiúnak is kezdet nélkülinek kell lennie, öröktől fogva. Földeríti azt a tűz, és annak világossága. A világosság a tűztől származik, anélkül hogy előbb léteznék a tűz, s utóbb jönne létre a világosság, mert együtt vannak azok, elválhatatlanul. „Valamint a világosság — mondja damaskusi sz. János — mindig a a tűztől születik, és attól el nem válik, úgy a Fiúisten is az Atyától születik, és tőle el nem válik. Én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van (Jan. 14. 11.). De a világosságnak, mely a tűztől születik, elválhatlanul benne maradva, nincs önállása a tűzön kivül, mivel az csak sajátsága a tűznek; az Isten egyszülött fiának pedig, ki elválhatlanul született az Atyától, és mindig benne marad, tulajdon önállása van, azon kivül, mely az Atyáé“ (Lib. 1. de incarnat. cap. 8.). Midőn azért igy szóla az Ur : Az Atya nagyobb nálamnál, nem azt mondá azzal, hogy ő kisebb Isten, hanem azt, hogy nagyobb nálánál az Atya atyaságára nézve; mert nem a Fiútól született az Atya, hanem az Atyától a Fiú. És így az Atya nem korára, vagy az időre nézve, nem is természetét illetőleg nagyobb, hanem úgy, mint létoka a Fiúnak. Mert ha nincs Atya, nincs akkor Fiú, miután a Fiú az Atyában van, és az Atyával együtt, de nem utána az Atyának. Kisebb azonban a Fiú , emberiségére nézve, emberi testben, mint az Atyának követe; de istensége azon egy az Atyáéval, a mint megmondó : Én és az Atya egy vagyunk (Ján. 10. 13.). — Ne feledd azért, hogy ! A Krisztus, mindenek fölött áldott Isten örökké (Róm. 9. 5.) s hogy : Ő benne lakozik az Isten minden teljessége (Kolosz. 2. 9.) Ez az igaz Isten, (Ján. I. 5. 20.) a dicsőségnek Ura. (Kor. I. 2. 8). Ezzel Isten veled ! E. L. *) Rég égtem a vágytól Látni ezt a földet, Hol annyi honfi sziv Honáért vérezett. Rég kértem Istenem, Tartsa meg életem, S e gyászleplü földet Mutassa meg nekem. Oh hála, meghalja Imámat a nagy Ég! Előttem terül a Gyászemlékü vidék. Nyugatról a Mátra Bérczei kékeinek, Melyek mint koszorú Övezik e földet. És délre mi terül ? Az alföld rónája, Melynek oly szépen rezg Most is délibábja. Kápolna körül. **) Kebelemben mi kél, Öröm-e vagy bánat, Hogy láthatom-e szép, Ah! de gyászos tájat ? Az öröm keblemből Már rég eltávozott, Ali, de a búbánat Tanyát ütött föl ott! Sajgó kebelemet Nincs mi viditná föl, Nem is soká élek, Hisz a bánat megöl! E gyönyörű vidék, Mely előttem tárul Szivem csak busitja S lelkem nem vidámúl. E gyönyörű vidék Mért búsitja szívem ? — Ah ! mert sok bonvirág Porladozik itten. Szabadság hősei! Kik itt elvérzétek, Ti e szép vidéket Meg is érdemlitek. Ah, megérdemlitek Ti vitéz bajnokok! Hogy e szép táj födje Nyugovó porotak. Megérdemlitek ti, Hogy e bérczformok, Mint egy szép koszorú Övezzék sirotok. Közelebb haladva Széles országúton, Mi tűnik itt elém ? — Egy kisded körhalom. Körhalom tetején Egyszerű emlékjel Mutatja, hogy itten Hősök porladtak el. *) E. L. jegyű nagyérdemű munkatársunk nevét szeretnék többen ismerni. E kívánságnak természetesen csak úgy felelhetünk meg, ha t. munkatársunk nevének teljes kiírására fölhatalmaz bennünket. Szerk. **) Kápolna mezőváros, fekszik Heves vármegyében.— A gyászos 1848-dik esztendőben e város környékén sok honfiú elvérzett a szeretett haza üdvéért és szabadságáért.