Katholikus Nevelés, 1908 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1908-01-01 / 1. szám

4 AZ ISTENI ERÉNYEK NEVELŐ ÉRTÉKE Az isteni erények nevelő értéke. 1. Az ember erkölcsi fejlődése abban áll, hogy egyre jobban elfoglalja eszes természetének megfelelő állását. A lehetséges állások és viszonyok közt kétségkívül legfon­tosabb az Úristenhez való viszonya. Ezt a viszonyt az isteni erények: a hit, remény és szeretet szabályozzák.1 Kiegészí­tésül még az istentisztelet erénye járul hozzájuk, amely szintén Istenhez viszonyítja az embert és az isteni erények megvallásának egy módja.2 Az ember már eszes természeténél fogva viszonyodik Istenhez, mint eszes természetének kútfejéhez.3 Emellett az összes népek hagyományaiban annak is nyomát látjuk, hogy az Isten e viszonyról maga is nyilatkozott.4 Nem is volt s jelenleg sincs a föld színén nép, amelynél ezen viszonynak valamiféle alak­jával nem találkoznánk. Legtartalmasabb és legnemesebb az ó­korban a zsidó népnél, az új­korban pedig a kereszténység­ben. Eszerint Isten maga nyilatkozott a hozzá való viszonyunk­ról. Nyilatkozatát isteni vagy természetfölötti kinyilatkoztatásnak nevezzük, szemben a teremtett világban nyilatkozó és gondol­kodással is megismerhető kijelentéssel. A kinyilatkozás tar­talmának megismerése az ember részéről az első lépés az Istenhez való viszonyának elfoglalásában. Ámde a megismerés, amelyet a hitoktatás közvetít, csak előfeltétele az igazi állás­­foglalásnak, amely lényege szerint akarati tevékenység, szembe­szállás vagy egyesülés azzal, a­kihez viszonyba lépünk. Akara­tunk állandó ráirányulása az Istenre, teremti meg a magunk részéről az Istenhez való kellő viszonyunkat. Akaratunk kész­ségei, amelyekkel egyrészt igaznak tartjuk mindazt, amit Isten kinyilatkoztatott, másrészt bízunk ígéreteiben s szeretjük őt. 1 Summ, theol. 2. 2. qu. 101. a. 3. 2 I. m. 2. 2. qu. 81. a. 1. 3 I. m.1. 2. qu. 62. a. 4. * Willimaun, Gesell, d. Idealismus. I. B. 1—136. 1.

Next