Katholikus Nevelés, 1917 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1917-01-01 / 1. szám

2 A SZERETET BIZONYSÁGA A TETT kiterjeszti a mi szentséges atyánk s e hivatal részesei az aposto­lok utódai a püspökök és ennek a hivatalnak szolgálatában áll­nak még részletesebben a plébánosok és káplánjaik, a teológiai tanárok és a hitoktatók. A hitoktatók egyesületbe is tömörültek nemcsak azért, hogy saját érdekeiket a szervezésben rejlő hatal­mas erő segítségével előmozdítsák, hanem hogy előbbre vigyék a hitoktatás szent ügyét. E célból alakult meg a hittanárok és hitoktatók országos egyesülete is. Ha tekintem a hitoktatók működését, nemcsak amit a lelkipásztorkodás és irodalom terén végeznek, hanem főkép azt, amit az iskolákban a hittanítás körében teljesítenek, örömmel állapítom meg, hogy az egyesü­letnek működése nem volt meddő. Ha nem is vált még valóra minden aspirációjuk, de még­sem lehet tagadni, hogy nagy ered­ményt értek el. Ha az elért eredményeket mérővesszőül alkalmazzuk, akkor meg kell állapítanunk, hogy a hitoktatás terén már eddig is szép munkát végeztek. Ennek oka elsősorban is kétségkívül abban keresendő, hogy a mostani nemzedék jobban ismeri hitét, mint elődei. A hit­oktatók irányadóul tekintik az Apostolok cselekedetei Írójának az Úr Jézusról mondott szavait: Coepit facere et docere, tenni és tanítani kezdett. A hittanítás fokozottabban gyakorlati irányt vett. A hitoktatók nevelnek és fő törekvésük, hogy, amire az ifjúságot tanítják, abba bele is gyakoroltassák. Vasárnap és ünnepnap templomba járnak, a szentségekhez járulnak, ifjúsági egyesületekbe és kongregációkba tömörülnek ; ez ifjúságból lesz a hitet gyakorló katholikus ifjúság, amely tetteivel megvalósítja azt, amit elméleti úton az ő hitoktatói­tól tanult. Probatio directionis est opus, mondja Nagy Szent Gergely, a nagy egyháztanító ; a szeretet bizonysága a tett. Ha ez általában áll, igaz az is, hogy az eredményes tanításnak is bizonysága tett. A hitoktató és a rábízott ifjú nemzedék kölcsönös szeretetének az lesz a bizonysága, ha az ifjúság valóra váltja az életben, amit az iskolában tanult. Örüljünk munkánk szép eredményének, de elsősorban az isteni Mesternek adjunk hálát. Minden elsősorban az Isten kegyelmétől függ. Servi in­utiles sumus, quod debuimus facere, fecimus. Méltatlan szolgák vagyunk, amit tennünk kellett, csak azt tettük, bármily sokat tettünk. A eredményes működésnek másik oka abban a törekvésben keresendő, mellyel a hitoktatók saját magukat is tökéletesíteni iparkodnak szent hitük tudományában, ernyedetlen szorgalommal, tanulással, önképzéssel és önneveléssel, mert csak is az adhat, kinek magának van, üres kézzel, üres szívvel és üres fővel nem léphetnek be az iskola szentélyébe. Ignorans ignorabitur, mondja sz. Pál,apostol, a^tpSÜ­ RÜenben hatalom, mely tekintélyt kölcsönöz.

Next