Katholikus Nevelés, 1919 (12. évfolyam, 1-2. szám)
1919-02-01 / 1-2. szám
2 Egyesült erővel ezeket a teológián és minél inkább beszél itt a gyakorlat és padig hosszú, hosszú gyakorlat, melyet szintén nem lehet csak könyvekből megszerezni. Nem kellett tehát a kódexszel a kezünkben megjelennünk, hogy egyesületünk létjogát bizonyítgassuk, mert nem is ez, hanem a szükség sugalta azt nekünk és a főpásztoroknak, kik siettek nemcsak elismerni, hanem pénzbeli és erkölcsi támogatásukkal iparkodtak fölvirágoztatni azt. Már most a jelen időkben, midőn csak szervezett erők érvényesülhetnek és vehetik föl a harcot ugyancsak szervezett erőkkel és midőn ma sem szűntek meg azok az okok, melyek az egyesületet létbe hívták, nem lehet aziránt kétségünk, hogy az egyesületnek a jövőben is gyarapodna kell mindaddig, míg csak papok lesznek. Annál is inkább, mivel a kath. autonómia megalkotásával világiak is szóhoz jutnak immár az egyházat illető fontos kérdésekben, sőt bizonyos fokig tisztán egyházkormányzati ügyekben is. A mi egyesületünk sohasem vindikált magának egyházkormányzati jogokat, például hittanárok kinevezését vagy áthelyezését illetőleg és a hitoktatási kérdésekben is inkább a tanácsadó szerepét akarta játszani. Most azonban aktuális a kérdés, váljon a kath. autonómia keretén belül vagy akár azon kívül nem illeti e meg egyesületünket több illetékesség ? Legalább annyi, amennyit az autonómiai szervezet az összes iskolákra nézve követel, megilleti bizonyára a hitoktatásra nézve. Tehát: „Szabályrendeletbe foglalja a hitoktatásra nézve a tanítási módszert, a rendtartást, a tantervet, a tankönyveket és a tanszereket.“ És úgy képviselheti az anyagi igényeket, az állások rendezését stb. A régi programmot új elhelyezkedéssel, új keretben megvalósítani, vagy legalább megvalósítását szorgalmazni lesz ezentúl is az egyesület feladata és folytonos létalapja. Az új idők ránk kényszerítik az egyház régi zsinatainak visszaállítását, azt, melynek körvonalait már az Apostolok cselekedeteiben olvassuk. Vitás kérdések már akkor is voltak. De ezeket nem bürokratikusan intézték el, hanem gyülekezeteken, ahol szent Péter vitte ugyan a szót, de csak az egész gyülekezet hozzájárulásával mondták ki a véghatározatokat. „Akkor tetszik az apostoloknak és véneknek az egész anyaszentegyházzal együtt, eziránt küldvén az ő kezeik által__“ (15, 5 s köv.). Az egyház érdekeinek, szerető alkotmányának, különösen a mai időkben, sehogysem felelne meg a szakvéleménynélküli rendelkezés a szakunkat és munkánkat, főleg a hitoktatást illető kérdésekben. Ez annyi volna, mint egy országot a mai időkben hivatalnokminisztériummal kormányozni, melynek a közvéleményben semmi gyökere nincs és éz azért a legnagyobb mértékben népszerűtlen. A politika is csak a legvégső esetben nyúlt ehhez a modus vivendihez, ha t. i. az alkotmányos szervek útját állották az ő intencióinak. A mi egyesületünk nem adott soha arra okot, hogy szakügyekben mellőzzék, tehát ha nem kapnánk is autonómiát, hitoktatási kérdé