Katholikus Nevelés, 1924 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1924-01-01 / 1. szám

2 A NEVELÉS MOSTOHÁI ellenségünk; vagy mellettünk, vagy ellenünk. Gondoskodik utóbbiról majdan a szakszervezet. De tovább megyek. Fokozza a fontosságot az a körülmény, hogy a tanoncból mester lesz. A mesternek megint lesznek tanoncai, a műhelyben sok ember meg­fordul. Mindezekre nagy hatással, befolyással bír a mester­ uram akár jó, akár rossz irányban, így tehát egy-egy tanonc révén ezer jóba­rátot, vagy sok-sok ellenséget szerzünk. Az ügy fontosságának meg­felelő meleg érdeklődést, rokonszenves jóakaratot találunk majdnem kivétel nélkül mindazon tényezők részéről, akiktől az inashitoktatás sikere függ. A legjobb példával a székesfőváros tanácsa jár elől.­ A legmesszebb­menő támogatásokkal nyújt segédjobbot. A tanoncot kezünkbe adja. Kötelezi, sőt büntetés terhe alatt kényszeríti, hogy a hittanórán is, — még pedig illendő módon — részt vegyen. Tantermet ad; világításról, fűtésről gondoskodik, átengedi a tanszereket, rendelkezésre bocsátja a szolgaszemélyzetet. Újabban elrendelte, hogy a hittanóra a rendes taní­tás keretébe illesztessék. — E jóakarat nélkül még csak össze sem bírnék hozni a tanoncokat. Kérdem : nem égbekiáltó hanyagság volna-e, ha ezt a kedvező alkalmat mindkét kezünkkel meg nem ragadnák? Sok jóindulatot találunk az igazgatók részéről is. Egy-két kivétellel előnyös órabeosztást adnak; maguk vezetik be és mutatják be első órában a hitoktatót a tanoncoknak; készséges kezet nyújtanak a fegye­lem fenntartásában, maguk biztatják a hitoktatót, küldjék csak őhozzá az esetleg rakoncátlankodókat. Ritka kivétellel hasonló értelmű a tanári kar. Nem egy tanár vállal az ügy érdekében áldozatkészen „lyukas órát“. Lelkiismeretesen szá­mon kérik az esetleges mulasztást s késedelmet, a fegyelmi kihágást. Sőt nem egy tanár a világi órák keretén belül is vallásos életre buz­dítja, lelkesíti tanítványait. Maga az inas szívesen jár iskolába. Ha másért nem, hát csak azért, mert mégis csak jobb a meleg szobában ülni, mint a műhelyben vagy künn törni magát. Ez ugyan nemtelen ok volna , de a legtöbbet nemes ok készteti az iskolába. Az inas u. i. abban a korban van, midőn az emberben legnagyobb a tudásvágy. Mindent akar tudni. Ilyenkor nyílik meg az eszük. Belátják, hogy tudás nélkül nem boldogul az ember az életben, s azért tőlük telhetőleg pótolni akarják azt, amit gyermek­éveikben könnyelműen elmulasztottak.­­ De nemcsak az iskolába, hanem még inkább a hittanba jár szívesen az inas, föltéve, ha azt számára kellemessé, élvezetessé tesszük. A legkevesebb jóakaratot egyes munkaadók részéről tapasztalunk. Sokan belátják a mesterek közül, hogy elsősorban nekik áll érdekük­ben, hogy lelkiismeretes, megbízható, becsületes inasuk és segédjük . A vidéki intézőkörök buzgón követik a példát. Sok helyen azonban — sajnos — a tanoncok és ismétlősök a paphiány vagy — mit tagadjuk, ilyen is van — a pa­pok kényelemszeretete miatt még min^jggljji^ részesülnek hitoktatásban ! (Szerk.) Ck

Next