Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1958 (65. évfolyam, 28-99. szám)

1958-11-05 / 87. szám

(Folytatás a második oldalról) művét adta elő, majd az Egyetemisták Szövetsége new yorki és bostoni tagozatai magyar népi tánco­kat mutattak be. Most következett az ünnepély egyik fénypontja, a 9 évi börtönbüntetést elszenvedett Tollas Tibor ünnepi beszéde. Tollas Tibor a szabad­ságharc jeles költője Bécsből érkezett New Yorkba. Tollas percekig tartó tapsorkán elcsitulása után a nagy meghatottságtól szinte átszellemülten többször drámai kitörésekkel színezve mondotta el ünnepi em­lékbeszédét.­­ Néhányan, a Nemzetőr köré csoportosult, 12 évig hallgatásra kényszerített szabadságharcos írók és költők, Ausztriában maradtunk, ott élünk, dolgo­zunk Bécsben, Európa kapujában, ahol néhány kilo­méterre már átlőnek a határon a kiváncsi idegenek­re, ahol hetenként újabb és újabb menekültek szök­nek át az aknazáron megcsonkult testtel, ahol még 8.000 magyar táborokban várja a szabad életet s ahol egymás után tűnnek el a magyar iskolák, a jövendő sejtjei s ahol egyszer a testőrszók a reformkort indí­tották el. Mehettünk volna új hazát kérni mindenfelé Európában. De mi ott maradtunk előőrsnek, vagy utóvédnek. Egy másik világból jövök. Meg fogjátok érteni el­fogódottságomat, amikor itt, a szabadság földjén, amerikai magyar testvéreim előtt beszélhetek. Most lesz ezekben a napokban két éve, hogy Európában, a Dunánál, világtörténelmi jelentőségű szabadságharc tört ki. Addig csak robbanásokat, je­leket kapott a Nyugat a Vasfüggöny túlsó oldaláról, Poznan és Berlin után azonban a Magyar Október néhány hetes csodájára az egész világ megrendült lé­­lekkel felfigyelt. Új történelmi pillanatról volt szó, amikor tízmillió ember rázta meg a nagy börtön rá­csait. A néma börtönfalak mögött hallottuk kurtavas­ra fűzött társaink hörgését, sikoltását. Láttuk éhen­­halni szomszédainkat, vagy tömegverésben hogyan csonkították meg őket. Láttunk istentagadó kommu­nistákat térdre borulva imádkozni, olvastuk öngyil­kosok utolsó üzenetét, hallottuk a bitófa alá lépő tár­saink búcsúját. Ilyen előzmények után született meg október 23 és túl a 16 pont követelésén így született meg az új ember, így született meg a szenvedésben a szere­tet, a sötétben a fény utáni vágy, a rácsok mögött a szabadság óhaja. Ez a szabadság utáni vágy ne­künk ezeréves tradíció! És a szabadságharc nagy napjaiban, az emberi­ség új tavaszán, Budapest utcáin, de az ország min­den falujában éppúgy végbement ez a csoda, melyet mi a börtönben megéltünk. Aki odaállt mellénk a Rákóczi-úton, az fenntar­tás nélkül harcolt, mert egynek érezte magát a nem­zettel. Nem a fegyverek, de a lélek ereje volt, amely még az ellenséget is megtérítette. Idézem azokat az orosz katonákat, akiket az Astoria-szálló előtt elle­nünk küldtek és akik valami csoda folytán zokogva borultak a virággal és dallal felvonuló tömeg elé, puskájukra magyar zászlót tűztek, harckocsik ágyúi­­ba zöld gallyakat és igy vonultak a Parlament elé és igy estek el, mint a­mi­é az emberiség szabadságá­nak katonái. így harcoltak velünk koreaiak, görög Tovább harcolunk a gök és a szomszéd népek fiai közül is, akik éppen Budapesten voltak, mert mi nemcsak hazánk, ha­nem a Duna-medence szabadságáért is bontottuk ki a zászlót. Azért koptunk el, mint Nyugat bástyája, mert mindig egyedül voltunk. Ezért akarunk híd lenni az eljövendő Kelet és Nyugat között, mint Európa biztonságának záloga. Mindennek két eszt­ende­je már. Sokan hangoz­tatják, hogy szép őrültség volt. Most éljünk reálisab­ban. Hiszen elmúlt, vége... Én meggyőződésem min­den erejével hirdetem: a szabadságharcnak nincs vé­ge! A szabadságharc nem bukott el, csak egy fejezete zárult le. Mi folytatjuk szellemi fegyverekkel! Szö­ges­drótok és börtönfalak között is él a nemzet. A magyar szabadságharc majdnem tízezer diá­kot sodort ki Nyugatra. A világ minden egy­eteménél ott vannak fiaink, élő tanúi a bolsevizmus halálhad­járatának. Mi hálásak vagyunk a világ sok államá­nak s különösen az Amerikai Egyesült Államoknak, hogy ösztöndíjaikkal ezeket a fiatalokat segítik. Minden egyes diákban, munkásifjúban tanút kap a világ, hogy a­ bolsevizmussal nem lehet megalkudni. Ahová elér Moszkva keze, mindenütt ott vannak ők is, üldözöttek, szétszóródtak, akik ismerik a Szovjet módszereit. Befejezésül Kossuth száz év előtti szavait idézem, amit itt mondott New Yorkban Amerika né­péhez: „óh jaj, ezerszer jaj az emberiségnek, ha azok, akik éppoly hatalmasok, mint szabadok, nem törődnek az emberi jogokkal, mert egyes érdekek azt úgy kívánják. Jaj az emberiségnek, ha a világ zsar­nokai az emberi jogokat sárba tiporják és nincs sza­bad nemzet, aki szót emeljen a törvény tiszteletben­­tartásáért. Önök azt állítják, hogy ez a kiállás egyen­lő volna a háborúba lépéssel. Ezzel szemben én azt magyar szabadságért állítom: Nem! Ez a háború egyetlen megakadályozá­sa... Most­ még kis lehetőség van rá, hogy kis áldo­zattal elkerülhessük a végleges katasztrófát.“ Kos­suthnak ezek a szavai nemcsak prófétai jóslatok, de realitások is. Tollas Tibor végül elszavalta híres költeményét: Bebádogoztak minden ablakot. A közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a fiatal költő szónoki beszédét és versamondását. A magyar egyházak egyesített vegyeskara Ko­dály: Magyarokhoz c. művét adta elő. Majd Kenneth B. Keating republikánus szenátorjelölt lépett a hang­­erősítő elé. — Amíg a rabnépek nem nyerik el újból a sza­badság napfényét, amíg ezek a lovagi nemzetek nem foglalhatják el jogos helyüket a népek családjában — mondotta Kenneth B. Keating republikánus sze­nátorjelölt — addig jószándékú ember, a szabadság és demokrácia őszinte hívője nem nyughat. Jóma­gam szüntelenül ezen fogok munkálkodni. A „Bartók“ kamarakórus Kodály: Adventi ének c. művét énekelte el Nt. Hamza András vezetésével, végül záróimát Nt. Csordás Gábor esperes mondott. A műsorvezetői tisztet Dékány László színmű­vész töltötte be. A szereplők valamennyien magyar lelkük sugal­latára szóltak. Az amerikai politikai élet értékeinek megnyilatkozása a szenvedő magyar nép sorsa feletti aggódást s az összmagyarság iránti őszinte rokon­­s­zenvet és szeretetet juttatta kifejezésre. Hisszük, hogy ennek a sokáig emlékezetes fényes demonstrá­ciónak termékenyítő ereje jelentkezik hatásaiban a magyar ügy jobbrafordításában. Dr. Csávossy Leó. A titkos perek írta: DI. TÖTTÖSSY ENDRE a Belgiumi Szabadságharcos Szövetség elnöke. 1. 1952-ben történt. Fázósan várakoztam a folyo­són az ügyészre. Régóta ismertem, nem kommunista munkáskáder volt, hanem régi jogász. Nem söpör­ték ki az igazságszolgáltatás gépezetéből, mert pon­tosan kiszolgálta a kommunista államot. — Be szeretném jelenteni — kezdtem mondó­­kámat, amikor bejutottam hozzá — hogy X. ügyfe­lem ügyében nem lehet megtartani a büntető tár­gyalást. Ismeretlen helyen tartózkodik. Halk hangon felelt. — Tudok róla, ügyvéd úr! Kiadták már ellene az országos körözést! Belső szorongás fogott el, ügyfelem a kitelepí­tésből szökött meg s még egyáltalán nem volt biz­tonságban. Az ügyész még jobban lehalkította hangját. Tud róla valamit? — Nem kérem! — Kijutott Nyugatra? — erőszakolta a kérde­zést. — Nem tudom! Határozottan feleltem, bár nehezemre esett a nyugodtság. Biztos voltam benne, hogy most nem a kommunista rend hivatalnokaként, hanem a régi rend cinkosaként kérdezi. Hiszen ő is érzi a nagy kü­lönbséget a formai igazság között, amit szolgálnia kell és a tartalmi igazság között, amelyet a kenyér­­gond és félelem miatt meg kell tagadnia. Lehajtotta a fejét s úgy beszélt, mintha csak magának mondaná. — Kár volt az öregnek megszöknie amiatt a kis ügy miatt. Ilyen csekély gazdasági ügyben enyhe lett volna az ítélet. A szökéssel azonban súlyossá tette a helyzetét. A kitelepítésből való szökések a politikai rendőrség hatáskörébe tartoznak. Abban nekünk köztörvényi ügyészeknek semmi szerepünk nincsen. Mintha az utolsó mondatot védekezésként mon­dotta volna. Hosszabb lélekzetvétel után folytatta. — Nekem most át kell tennem az egész ügyet az államvédelmi hatósághoz. Bizonytalanul bólintottam. — Tudom, ügyész úr! — Még valamire figyelmeztetnem kell. De tel­jesen bizalmasan... Reméltem, hogy a régi jogásztárs lelkiismerete fog most beszélni belőle. __ __ — Volt egy hasonló ügyünk, ügyvéd úr ■—foly­tatta. Igen sajnálnám­, ha ügyfele, aki tudom, hogy derék öregember hasonló kellemetlenségbe kerülne. Mert, ha elfogják ... Megakadt, az ajtó felé tett egy óvatos pillantást, azután közelebb hajolt hozzám. — Abban az ügyben az államvédelmi hatóság azzal az utasítással kérte vissza az aktát, hogy az ügyet „saját hatáskörben fogja elintézni.“. Dideregve, szorongva kopogtam végig a folyosó­köveken. Csengett a fülemben a kegyetlen mondat: „az államvédelmi hatóság saját hatáskörében fogja elintézni.“ Vagyis... tárgyalás, emberek meghallgatása, bizonyítékok, feleség és rokonok üdvözlő pillantásai, szomorú bucsuzásai, a védelem közreműködése, a szánalom vagy könnyek minden részvétlehetősége nélkül. Földalatti pincezárkákban, hátsó udvarszegé­lyen vagy valahol az útszéli­ árok mentén. „Saját hatáskörben“1 2. Nagy Imre és társainak kivégzése ridegen és ci­nikusan hozta nyilvánosságra, hogy humanizmust hangoztató világunkban folytatódnak a kommunista tragikomédiák. A magyarságnak semmivel sem drágább Nagy Imre vagy Maléter élete, mint azoké a „számtala­noké“, akik előttük, vagy utánuk termékenyítették meg a magyar kálváriát. Kivégzésük azonban alka­lom arra, hogy beszéljünk a névtelenekről is. Azok­nak ügye máskor leronthatná kellemes balett-tán­cok, Chopin-estélyek, eredményes kereskedelmi tár­gyalások vagy barátságos futballmérkőzések hangu­latát. A „Nagy“-ok sorsa, alkalom arra, hogy beszél­jünk a „Kis“-ékről is! Közben pedig beszélhetünk azokról az emberi jogokról, amelyek ma úgy látszik csak papíron létez­nek a világ egyik részében. A kommunista krimino­lógia már évtizedekkel ezelőtt belelőtte „sputnikját“ a világba. Ez az igazságszolgáltatási sputnik akkor is és ma is felülmúlta a keringő kutyaól technikai bűvészmutatványát. Börtönökben agyonverések, saját hatáskörben elintézések, titkos perek, gyógyszeres eljárások, a kö­zépkor vallatásait méreteiben és technikájában meg­haladó kínzások a sajátosságai ennek a „haladó igaz­ságszolgáltatásnak“. A kriminális kriminológia ez! Ennek egyik megnyilatkozása volt csupán a Nagy Imre per. Ma még ismeretlenek a részletek, amelyek mel­lett lezajlott, az azonban elképzelhetetlen, hogy a szabad világ ne tudott volna arról, hogy 1950 óta Magyarországon — egynéhány kirakatper kivételé­vel — minden politikai per úgy folyt le, mint leg­utóbb Nagy Imréé. Sajtóközlemények szerint az ENSZ magyar bi­zottsága felvilágosítást kért a perre vonatkozólag a magyar kormánytól. Többek között azt is kérdezte, hogy a vád melyik jogszabályra épült; 1956-ban ér­vényben volt, vagy azóta érvénybe lépett jogszabály­ra. A magyar kormány ha egyáltalában ad választ, nyilvánvalóan azt fogja válaszolni, hogy az 1956-ban életbe lépett „köztársaság védelméről szóló törvény­re“, amelynek rendelkezései szerint Nagy Imre és társai abban voltak „bűnösek“, hogy meg akarták dönteni a népköztársaságot. A vád tévedése persze abban áll, hogy nemcsak „akarták“, hanem, azt a magyar nép meg is döntötte. Márpedig erre az eshe­tőségre a hivatkozott törvény elfelejtett intézkedni. Ennek a gyászos törvénynek az alkalmazásából még egy igen fontos megállapítás következik. A Kádár-Münich rendszer a jogfolytonosság, a „legalitás“ alapjára helyezkedett a Nagy Imre-féle úgynevezett „ellenforradalommal“ szemben. Kádárék a „kommunista jogfolytonosság örökö­sei“. Ennek a kommunista „jogfolytonos“ rendszer­nek (helyesebb volna folyton jogtalan­nak nevezni) egyik legfőbb sajátossága az ügyek titkossága. Az az elképesztő igazságügyi magatartás, mely éveken át volt érvényben Magyarországon s most legfeljebb to­vább folyik. Nagy Imréék perében tehát nem történt semmi rendkívüli, csupán nem csináltak kirakatpert egy — kirakatperre predestinált — ügyből. Azt tették, amit „hivatalból“ minden „kis­“el 1950 óta. Letárgyalták zárt ajtók mögött, azután végre­hajtották az ítéletet. Kádárék „kommunista jogfolytonosságából“ az is következik, hogy át kellett venniök a felelősséget mindazért, amit a korábbi rendszer cselekedett. Felelniök kell azokra a vádakra, amelyek jogos­sá tették a rendszer megdöntését. A magyar forradalom igazi alapja ugyanis a rendszer igazságszolgáltatási terrorja, az ÁVO elleni lázadás volt. Az orosz kivonulását is elsősorban azért követelte a magyar nép, mert olyan rendszert hono­sított meg, olyan rendszert védelmezett, mely teljes­séggel embertelen. (Folytatása következik) NEWARK: EGYETÉRTÉSBEN SEGÍTHESSÜK A newarki MHBK csoport jelenti, hogy október 19-én, a Magyar Kultur Otthon dísztermében első­­ ünnepélyét rendezte. Az ünnepélyt a helybeli egy­házak, az öregamerikás magyarok és a szabadsághar­cosok támogatták. A zsúfolt terem, a II. világháború után, először bizonyult kicsinynek, mert kb. 150 sze­mély nem tudott a terembe lépni és fájó szívvel ment haza. A színpadot Juharos István 5x8 méteres Nagy­­magyarország rajza — a Szent Koronával és a fák­lyával — díszítette. Hatalmas nemzeti színű drapé­riák és a MHBK jelvények vonták be a falakat. A színpadon az amerikai és a magyar zászlókat, a new­­brunswicki magyar leánycserkészek őrse, Olcsváry Judit parancsnoksága alatt tartotta.­­ • Az amerikai himnuszt a másod generációs Papp Evelin énekelte. Pogány György plébános imájával nyitotta meg az ünnepélyt. Majd Púpos Kálmán a newarki MHBK csoportvezető üdvözölte a vendége­ket, az öregamerikás magyarokat, a szabadságharcot,­sokat és a bajtársakat. Utána Tóth Imre szabadság­harco, Segesdy László versét szavalta. Vasady Imre MEG MAGYARORSZÁGOT, a budapesti Operaház volt tagja énekelt. Zongorán kísérte Bock Ferenc zongoraművész. Newark polgár­­mesterének képviseletében J. Holdberg városi taná­csos mondta az angol ünnepi beszédet. Hangsúlyoz­ta, hogy a magyar szabadságharc nincs befejezve és biztos abban, hogy a magyar nép hamarosan vissza­nyeri teljes szabadságát. Kérte a magyarokat, hogy lankadatlan erővel támogassák az USA szabadság­gondolatát, hogy egyetértésben segíthessük meg Ma­gyarországot. Az angol beszéd után De Hagara Pál ügyész adta át Newark polgármestere részére Rédey Béla szabadságharcos festőművész alkotását, amely a Margit híd egyik boltíve alól, a Parlamentet ábrá­zolja. Kőváry Anna Mária egy ír apáca angol versét szavalta el. A szünet után Sávoly Árpád szabadság­­harcos Marschalkó Lajos versét szavalta. Weaver Matilda másodgenerációs zongoratanárnő Liszt mű­veket játszott. Vidovics Ferenc, a Magyar Politikai Foglyok Világszövetségének elnöke magyar nyelvű ünnepi beszédében a szabadságharc hőseit állította példaként az emigráció elé, akik meg tudtak bocsá­tani a magyarnak és csak egy ellenséget láttak, a kommunistákat! Bizalmát fejezte ki a USA népe és vezetői iránt. Tőkés József hegedűművész magyar klasszikusokat játszott. Horváth László zongoratanár kísérte. Jármay Gyula szabadságharcos Segesdy László versét szavalta. Ágh László köszönetét fejezte ki az ünnepély rendezőinek, támogatóinak és látoga­tóinak amiért New Jersey, New York, Connecticut és Pennsylvania államokból eljöttek megismerni a MHBK új csoportjának erejét. Kérte a jelenlevőket, hogy siessenek létrehozni azt az egységet, amely Ma­gyarország feszabadításához fog vezetni. Németh György a Magyar Kultur Otthon 12 évig volt elnöke, az ünnepély sikeréért köszönetét fejezte ki és főleg a nagy számban jelen volt fiatal szabadságharcoso­kat kérte, hogy a magyar kultúra fejlesztésében se­gítsék az öregamerikások munkáját. Az ünnepély be­fejezése előtt, Tölgyessy László woodbridgei MHBK csoportvezető Ágh László munkájáról emlékezett meg és egy magyar nemzetiszinű szalagot tett Ágh vállaira, amin „Tíz éves munkád emlékére. Bajtár­said.“ szavak álltak. Dr. Tőkés József bridgeporti MHBK csoport­vezető befejező imája után, a magyar Himnusz eléneklésével zárult az ünnepély. A műsort Kőváry Éva magyar és angol nyelven, példásan ve­zette. PEORIA, ILLINOIS: A TETTEK EMBEREI MARADNAK A Magyar Szabadságharcos Szövetség peoriai szervezete jelenti, hogy az 1956 évi magyarországi forradalom 2 éves évfordulója alkalmából 1958 októ­ber hó 23-án (a forradalom kitörése napján) a hősi halált halt testvéreink emlékére néma tüntetéssel egybekötött gyászünnepélyt tartott. Az ünnepély este 6 órakor a Szent Mary katedrálisban gyászmisével, valamint új Kossuth-címeres zászló­szenteléssel kez­dődött. A gyászmisét Peoria és környékének magyar lelkiatyja It. Kassovic Kálmán celebrálta. Szavai felelevenítették a magyar szabadsághar­cot. Megemlékezvén annak hősi halottairól, szivet­­tépőn hatottak a gyászmisén megjelent testvéreink­re. Újra magunk előtt láttuk elesett baj­társainkat, vérző nemzetünket és romba döntött fővárosunkat. Nemcsak a szabadságharcosok érezték át ezt a lelki megrendülést, de érezték mindazok a magyarok, kik együtt tudnak érezni a magyar szabadságharc esz­méjével, annak tisztaságával és becsületességével. A gyászmise után az ünneplő testvéreink felvo­nulása következett. A felvonulás néma csendben ért a város közepén felállított hősi emlékműhöz, hol a helyi szabadságharcos szervezet tagjai amerikai és magyar Himnusz­ éneklése közben megkoszorúzták a hősi emlékművet. Az emlékmű mellett magyar és amerikai zászlóval álltak őrséget a szabadságharc­ban résztvett bajtársaink. A peoriai szabadságharcos szervezet tagjai, ide­genben és a hazától távol is a lettek emberei tudnak maradni, kik nem szavakkal igazolják hazafiassá­gukat. Az emlékünnepélyen megjelent magyar testvé­reinknek ezúton mond köszönetet a Magyar Szabadságharcos Szövetség Peoriai Szervezete. Gyászjelentés és köszönetnyilvánítás Mérhetetlen fájdalomtól lesújtva, megrendült szívvel, de a Mindenható jó Isten szent akaratában megnyugodva je­lentem, hogy nagyon szeretett, feledhetetlen hitvesem, bencenci és kalovai GÁMÁN IMRÉNÉ szül. királydaróci DARÓCZI ERZSÉBET életének 59-ik évében október 13-án tragikus hirtelenség­gel, agyvérzés következtében Buffalo N. Y.-ban elhunyt, s visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Az árpádházi Szent Erzsébet egyházközség templomában lelki üdvéért bemu­tatott szentmise áldozat után október 15-én d. e. 10 órakor kísértük ki örök nyugvó helyére. AZ ÖRÖK VILÁGOSSÁG FÉNYESKEDJÉK NEKI! Ezúton mondok köszönetet Bajtársaimnak, Barátaim­nak és mindazoknak, akik a végső búcsú útján lesújtott­­ságomban támogattak. Köszönöm, hogy virágerdővel borí­tott ravatalánál imát mondtak érette és utolsó útjára el­kísérték. Köszönetet mondok dr. Dívald István piarista atyának, ki a temetési szertartást végezte és dr. Bátori József piaris­ta generálisi Delegátus Úrnak, aki abban segédkezett és utolsó útjára elkísérte. Köszönetem­ fejezem ki a FRÁZON és JELINEK temet­kezési intézet tulajdonosainak példás és tapintatos szolgá­lataikért. Buffalo, 1958 október 20. Gámán Imre NEMZETEK EGYETÉRTÉSÉÉRT A Nemzetközi Pax Christi kongresszus 550 ifjúsági részt­vevője elzarándokolt a franciaországi Folguet Mária-kegyhelyre. A Bretagne 11 különböző országútján át gyalog zarándokoltak a kegyhelyre. A résztvevők között a franciákon kívül németek, hollandok, spanyolok, olaszok,, belgák, angolok, lengyelek, viet­namiak és amerikaiak is voltak. A legkülönbözőbb foglalkozá­súak, vannak köztük fiatal egyetemi hallgatók, orvosok, újság­írók és tanítók.

Next