Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1960 (67. évfolyam, 10-103. szám)

1960-10-30 / 86. szám

4-ik oldal PÜNSKÖD UTÁNI 21. VASÁRNAP Szentlecke. Ef. 6, 10-17. Testvérek: Erő­södjetek meg az Urban, hathatós erejéből. Ölt­­sétek föl Isten fegyverzetét, hogy helyt tudjatok állni az ördög csel­vetéseivel szemben. Nem a vér s a test ellen kell viaskodnunk, hanem a feje­­delemségek és hatalmasságok, a sötét világ kor­mányzói és az égi magasságok gonosz szellemei ellen. Öltsétek föl tehát Isten teljes fegyverzetét. Csak így tudtok ellenállni a gonosz napon és így tudtok mindent leküzdve helytállni. Álljatok ki tehát: derekatokra csatoljátok a tisztesség övét, öltsétek magatokra az igazság páncélját, lábatokra húzzátok a békesség evangéliumának hirdetésére a készség saruját. Mindehhez fogjá­tok a hit pajzsát, amellyel elháríthatjátok a go­nosz minden tüzes nyilát. Vegyétek föl az üd­vösség sisakját és markoljátok meg a lélek kard­ját, ami Isten igéje. Evangélium, Mt. 18, 23-­35. Abban az idő­ben ezt a példabeszédet intézte Jézus tanítvá­nyaihoz: Hasonlít a mennyek országa egy ki­rályemberhez, aki számot akart vetni szolgáival. Mikor elkezdte a számvetést, eléje állítottak egyet, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből visszafizetnie, az ur megparan­csolta, hogy adják el őt feleségestül, gyermekes­tül, vagyonostul, és úgy fizessen. De a szolga leborulva kérlelte: “Légy türelemmel brántam, mindent vissza,fogok fizetni. Az ur megkönyö­rült a szolgán, elbocsátotta s tartozását is elen­gedte. Amint a szolga kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte és követelte: “Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa lebo­rulva kérlelte: “Légy türelemmel b­ántam, min­dent vissza fogok fizetni.” De ő nem engedett, hanem fogta, tömlöcbe vetette, amíg meg nem fizeti tartozását. Szolgatársai a történtek láttára igen elszomorodtak s menten elmondták uruk­nak mindazt, ami történt. Az ur maga elé idézte őt és igy szólt hozzá: “Te gonosz szolga! Kéré­sedre elengedtem minden tartozásodat. Nem kellett volna neked is megszánnod szolgatársa­dat, mint ahogy én megszántalak téged?” S az úr haragjában átadta őt a poroszlóknak, amíg meg nem fizeti minden tartozását. így tesz mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szivből meg nem bocsát felebarátjának. FATHER GYÖRGY: Magyar Fogadalmi Kálvária Fatimában Testvérek, építsük föl a Szent István kápolnát Fati­mában az Úristen dicsőségére, Szűz Máriánk tiszteletére és esdeklésül árva fajtánk jobb sorsának kiérdemlésére. (Folytatása a negyedik hasábon.) A gyémántgyöngyös karperec írta: MÓRA LÁSZLÓ AMIKOR ÉN ELEMIBE, AZTÁN MEG GIM­NÁZIUMBA JÁRTAM, nem tartották még “anyák napját”. De azért minden esztendőben volt két olyan nap, amikor különösen nagy szeretettel vet­tük körül édesanyánkat. Születése napjának év­fordulóján és nevenapjának ünnepén. Versenyezve igyekeztünk neki valami kedvességet, örömöt hor­dani az ölébe. Ha semmi más nem jutott, elmond­tunk egy-egy verses köszöntőt. Heten voltunk testvérek. Boldogult Pista bá­tyám (közöttünk a legidősebb) kezdte a köszön­tést, utána következtünk mi, apróbbak. Igen, csak az érte el a legnagyobb sikert, aki a versmondásba belesült és pityergőre görbült a szája. Mi nevet­tünk rajta, édesanyánk pedig őt ölelte magához legjobban, s neki adta a legnagyobbra szabott krumplicukrot, kókuszdiót,­­ vagy más egyebet. AKKOR MÁR GIMNÁZIUMBA JÁRTAM. Közeledett édesanyánk egyik soha nem felejhető születésnapi évfordulója. A szívem egyik fele tele volt örömmel, kedves tervezgetésekkel, a másik meg nyugtalansággal, félelemmel. Már háromszor is kihirdették, hogy a tandíjat be kell fizetni. Aki nem tudja, az ne járjon gimnáziumba. És én a harmadik napon se vittem a tandíjat. Nagyon nehezen mentem el az iskolába. Tudtam, hogy megint bejön osztályunkba Hajtsch tanár úr és számonkéri a pénzt. Én pedig nem vittem, mert nem bírtam. Mert az a kis doboz, amelyben édes­anyánk a pénzecskéjét tartotta, kongott az üres­ségtől. A tíz pár cipő, tíz télikabát, tíz szorgalmas száj nagyon hamar felélte, szétszórta, semmivé hamvasztotta édesapánk keresetét. A következő napon már jobban szerettem vol­na beteg lenni, csakhogy iskolába ne kelljen men­nem. De nem bírtam tettetni magamat. Meg attól is féltem, hogy kimaradok a gimnáziumból. Erőt adott édesanyám bánatos, de biztató tekintete. Felöltözködtem. A könyveimet összeszijaztam s mielőtt elköszöntem volna, kértem édesanyámat, hogy legyen szives a tandíjat odaadni, mert más­képpen Hajtsch tanár úr hazakerget. Édesanyámnak két ijedező könnycsepp gör­dült végig az arcán. Mindjárt, kitaláltam, megér­tettem, hogy még mindig nincs pénz a kis doboz­ban. Meg hogy valami nagyon fájhat édesanyám­nak . . . PÉNZ HELYETT EGY LEVÉLLEL MENTEM A­Z ISKOLÁBA. Édesapám írta. Ilyen hosszú még nem volt az út sohasem. A verejték is kiverte a homlokomat, amikor arra gondoltam, mit mon­dok majd, ha belép a terembe a tanár úr? Alig csöngették el a nyolc órát, Hajtsch tanár úr már ott állt a dobogón. Mikor a nevemet szó­lította, nem jött hang a számból. Valósággal meg­­dermesztett a félelem. Halálraítélt ember módjára álltam meg a tanári asztal előtt ,s letettem édes­apám levelét. A tanár úr haragosan tépte fel a levelet. El­olvasta. Valószín­űleg megtudta belőle, hogy hét Móra-gyerek jár iskolába. Hét pár cipő, hét táska, könyv stb., stb. mellé csak egy a kereset! Mikor a levelet összehajtogatta, azt hittem, menten következik a végítélet: “aki nem fizet tan­díjat, az nem járhat tovább iskolába. Menjen pol­gáriba!” De nem ezt tette. Szemével szelíden végigsi­mogatott, aztán így szólt: — Eredj szépen a helyedre. Édesapádnak mondd meg, hogy rendben van, üdvözlöm. Szerettem volna a tanár úr kezét megcsókol­­­i. Megtelt a lelkem örömmel. Magam előtt láttam édesanyámat. Elgondoltam, szomorú szeméből hogy eltűnnek majd a könnyek, ha megmondom, milyen szépen beszélt hozzám a tanár úr. TANÍTÁS UTÁN valósággal repültem haza­felé. Versenyt futottam a kocsikkal. Észre se vet­tem a cukros kirakatokat, se a törökmézet áruló bosnyákokat, aszaltkörtét kínáló tótokat. Csak édesanyám boldog arcát, szemét láttam magam előtt. Mikor a Deák­ térre értem, megtorpant a lá­bam. Valamire ráléptem. Majd hanyatt estem! Ékkövekkel, gyémántszemekkel díszített arany­­karperec volt, amibe belebotlottam. Zsebkendőm­mel megtörölgettem. Még ragyogóbb lett. Nem mertem sokáig nézegetni, nehogy valaki észre­vegye. Arra gondoltam, milyen jó is az Isten! - küld­te nekem ezt a csillogó kincset. Milyen szépen is ragyog majd édesanyám kezén! Vagy talán elad­juk majd és a tandíjra is telik, anyánknak is ma­rad belőle! . . . Édesapámék már az asztalnál ültek, amikor hazaértem. Nagy örömmel újságoltam, hogy Hajtsch tanár úr nem haragudott, és üdvözletét küldi édesapámnak, öröm nap sugarazta be budai kis lakásunkat. A GYÉMÁNTGYÖNGYÖS KARPERECRŐL nem szóltam semmit. Ezt előbb meg akartam tár­gyalni testvérkéimmel. Különösen elnökünkkel, Pista bátyámmal, aki ránkparancsolt, hogy első­sorban neki kell tudni mindent. Ebéd után édesapám lefeküdt. Édesanyánk a konyhában szorgalmaskodott. A mi szobánkban (nagy sugás-bugás közepette) elővettem a talált kincset, óriási izgalmat keltett az ékszer. Én a zsebkendőmön tartottam, a többiek meg simogat­ták. Oka volt ennek a rendkívüli csodálkozásnak. Mert hát odahaza semmi néven nevezendő arany vagy ezüst ékszer nem volt. Csupán édesanyámék jegygyűrűje. Egyhangúlag úgy határoztunk, hogy ez a kar­perec lesz édesanyánk születésnapi nagy-nagy ajándéka. Mégegyszer kézről-kézre adtuk, megfé­­nyesítettük, s mint legidősebbre, rábíztuk Pista bátyámra. MÁSNAP, A SZOKÁSOS VERSES KÖSZÖN­TÉSEK ELMONDÁSA UTÁN, átadtuk édesanyánk­nak a selyempapírba rejtett csodás ajándékot. Szívszorongva lestük, hogyan válik napsuga­­rasra édesanyánk szeme, szíve. Hogyan dicsér, ho­gyan ölel majd sorra édesapánk?! Mérhetetlen csalódás ért mindnyájunkat. Kü­lönösképpen pedig engem, aki a gyémántgyön­gyös karperecét találtam. Elmaradt az ölelés is, a dicséret is. Az ebédlőszobánk valósággal bírói tárgyaló­teremmé vedlett át. Gyors egymásutánban pat­togtak édesapám szigorú kérdései: — Hol találtad? Mikor találtad? Ki volt a kö­zeledben? Miért nem szóltatok már tegnap??? Igazán kis híja volt, hogy a bírói pipaszár (amely harcrakészen ott idegeskedett édesapám kezében) sorra nem simogatott valamennyiünket! Édesanyám még csak meg se próbálta, hogy milyen szép is volna csuklóján a drágaköves kar­perec. Fájt is ez nekem nagyon! De az még jobban, ami ezután következett. Édesanyám öltözködni kezdett. Az utcai ruháját öltötte magára. Mikor készen volt, ezt mondta: — Vedd a kabátod! Megyünk a rendőrségre! Forgott velem a világ. A rendőrség szó még Hajtsch tanár úr egykori rideg hangjánál is jobban megborzongatott. Miért is kell a rendőrségre men­ni? Hiszen én semmiféle gonosz cselekedetet nem követtem el? Csak ráléptem a Deák­ téren arra a karperecre és hazahoztam. Ijedező tanakodásomból édesanyám újabb hozzámszólása riasztott meg, ahogy közeledtünk a Gyorskocsi­ utca felé: — Szépen és becsületesen elmondod, hol ta­láltad a karperecét és mikor! AHOGY A RENDŐRŐRSZOBÁBA TOPPAN­­­­TUNK, még a lelkem is vacogott, nemcsak a tes­tem. ■ v’dí Édesanyám előadta, miért jöttünk. Én pedig.,... töviről-hegyire hűségesen elmondtam a karperec megtalálásának történetét. Az asztalnál ülő rendőr mindent följegyzett amit mondtam. Megkérdezte nevemet, lakásomat. Mikor már nem volt több mondanivalóm és­­. a karperec egy hivatalos borítékba került, a nagy­­bajuszú rendőr fölkelt az asztal mellől és egye-­­ nesen felém tartott. Azt hittem, most következik : a világ vége! ■ • t ■ — De nagyon csalódtam. Nem rántotta rám a­­i kardját. Inkább szelíden megsimogatta hajamat­­, és ezt mondta:­­ — Derék gyerek vagy, fiacskám! Szép dolgot cselekedtél! . Megkönnyebbültem, amikor magunk mögött láttam a sárgaszinü rendőrházat. S egész után ez­­ a dicséret muzsikált a lelkem mélyén: “Derék­­ gyerek vagy, fiacskám!” Ezek a dicsérőszavak de sokszor eszembe jut­t­­ottak azóta! Különösen igy “Anyák napja” táján. Mert hiszen ezek nem is nekem szóltak igazán, hanem az én édes jó anyámnak. Édesanyámnak, akit olyan nagyon-nagyon sokszor kínozott a gond, a pénztelenség, a bánat. Akinek hetünk fölneve­lésének súlyos gondjai mellett is kristálytiszta ma­radt a lelke és Istenhez szóló az imádsága. Akinek a világért sem kellett a gyémántgyöngyös karperec. MA SINCS ÉDESANYÁMNAK ARANY KAR­KÖTŐJE. Mi csókolunk rá hálával, hűséggel ara­nyat arra az áldott, elfáradt kézre, amely dajkált, ruházott, gyógyított — és amely még ma is meg­­megsimogat bennünket. Áldja meg érte a jó Isten! KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA -----«-*»■*■■■■■ -----------------BWBBBBBBBBHBf VASÁRNAPI SZENTBESZÉD Győrgy Father VAJÚDÓ VILÁGUNK EZERNYI BA­JÁBÓL KIKAPCSOLÓDVA, üditőleg hat lelkünkre — testünkre az Úristen szerete­­tének titkai fölött elmélkedni. Az örvende­tes olvasó ötödik titka: “KIT TE SZENT SZŰZ A TEMPLOMBAN FELTALÁLTÁL." 1. ) LELKÜNKBEN , ■ SZEMLÉLJÜK. TESTVÉREK, A SZENT CSALÁDOT, amint Názáretből több napi útra elindul Jeruzsá­lem felé a húsvéti ünnepekre. József és Mária most először viszik magukkal a 12 éves gyermek Jézust, akit elég erősnek lát­tak a hosszú út megtevésére és elég idős­nek a szent törvények megtartására, a testvérek, hányan vannak katolikusok, kik­nek talán 10 percnyi itt is sok vasárnapon­ként, hogy a szentmisén az Újszövetség leg­szentebb áldozatán részt vegyenek? Hányan vannak, kik a szombat éjjeli mulatozások után átalusszák a szentmisét, vagy autót mosnak, házat festenek, kirándulnak, vagy valami “biznisz” után futkosnak és ily mó­don ünneplik az Úr napját!? És ugyebár ugyanakkor méltatlankodunk, hogy az Úr­isten miért tűri a bolsevizmust!? 2. ) AZ OLAJFÁK HEGYÉRE ÉRVE, bámulattal szemlélik a völgyben elterülő fényes várost, ó, gyermek Jézus, ó, te drága Édesanya, vájjon éreztétek e, hogy mennyi szenvedést rejteget számotokra Salamon Szent Városa!? 3. ) A HOSSZÚ ÚT FÁRADALMAIT KI­PIHENVE A SZENT CSALÁD A TEMP­LOMBA MENT, ahol mindhárman a hála, hódolat és esdeklés imádságával adóztak az Urnák. Vájjon mi testvérek, kik az Úristen jóvoltából oly sok kényelmét élvezzük az életnek, lerójjuk e az imádás, hála adóját Jézus Urunknak reggel — este némi viszon­zásul az elvett javakért? 4. ) PÁR NAPI TARTÓZKODÁS UTÁN A SZÜLÖK HAZA INDULTAK s már egy napi utat tettek meg, mikor észrevették, hogy a Gyermek. Jézus nincs a csoportban. József és Mária aggódó szívvel siettek visz­­sza Jeruzsálembe, hogy a Gyermeket meg­találják. Azonban hiába­ keresték őt a ro­konok, ismerősök között, utcákon, tereken, míg végül harmadnapra a templomban ta­láltak rá az Írástudók között ülve, amint hallgatta és kérdezte őket, így van az test­vérek. Zaklatott szivünk békéjét, nyugal­mát nem találhatjuk meg sem a világ ezer­nyi bajában gondjában, sem pénzében, sem annak sokféle hajszolt örömeiben . . . Szi­vünk békéjét csak Jézus Urunk tudja ne­künk megadni. És öt templomaink szent­ségházában találhatjuk meg, ahonnan h­i­­vogatólag int felénk: “Jöjjetek hozzám mindnyájan, kik fáradoztok és terhelve vagytok és én megenyhitlek titeket. . 5. ) AZ ÍRÁSTUDÓ BÖLCSEK CSO­DÁLKOZÁSSAL HALLGATJÁK a gyermek Jézus bölcsességét. Csodálkoztak, de nem hittek, pedig mint a Szentiratok ismerő­inek kellett tudniok, hogy a próféták min­den jövendölései ráillenek erre a csodálatos Gyermekre, mint a megígért Messiásra. Mi nem csodálkozunk, hanem hiszünk és alázattal mondjuk: Te vagy Krisztus az élő Istennek Fia! 6. ) MÁRIA GYÖNGÉD SZEMREHÁ­NYÁSSAL FORDUL JÉZUS FELÉ: “Fiam, miért cselekedted ezt velünk . . . ? Íme atyád és én bánkódva kerestünk téged . És ő mondá nekik: “Mi dolog az, hogy en­gem kerestek? Nem tudjátok e, hogy amik az én Atyáméi, azokban kell lennem . . . ?” Más szavakkal, mintha azt mondta volna: “Nem tudjátok­­, hogy nekem, mint Isten Fiának az én Mennyei Atyám által rámbi­­zott hivatást kell betöltenem és minden földies érzelmek kizárásával az emberiség megváltásán munkálkodnom . . . ?” A gyer­mek Jézus eme kijelentése példás intelem számunkra, hogy a mi szivünkben is az Is­ten szeretetének és lelkünk ügyének kell elfoglalni az első helyet. 7. ) ÉS VISSZA MENÉNEK NÁZÁRET­­BE ÉS JÉZUS ENGEDELMES VALA NE­KIK. Az Isten Fia a föld emberének lett engedelmes!­ó, ez a názáreti csodás enge­delmesség mily üdvös például szolgálhatna a mai ifjúságnak! És szolgálna is, ha a gyermek Jézus példáját gyermekeik szívébe oltanák a szülök! ÍME, ATYÁMFIAI, az örvendetes ol­vasó ötödik titkából is láthatjuk, hogy a rózsafüzér nem gépies, unalmas ismételge­tés számunkra, hanem isteni titkok és ta­núságok szent harmatozása lelkünkre. JÓSÁGOS JÉZUSUNK engedd, hogy sohse veszítsünk el lelkünkből, de ha bű­neink folytán elvesztenénk, add, hogy ke­gyelmeddel ismét megtaláljunk és örökre veled örvendezhessünk a te Mennyei Atyád hajlékában. Amen. A MAGYAR szabadságharcosok lelkiüdvéért. Magyar szabadságharcosok lelkiüdvé­ért, akik a szabadságért életüket áldozták, az Amerikai Magyar Katolikus Liga phila­delphiai csoportja, 1960 október 26-án szerdán este 5.30 órai kezdettel, a Katedrá­fisban (18 Street and The Parkway) szent­misét mondat. Kérünk minden magyart a szentmisén való megjelenésre, hogy hazánknak az is­tentagadó kommunizmus alóli felszabadu­lásáért minél többen imádkozzunk. Hívja el mindenki ismerőseit és bará­tait is. 1960 október 30. MAGYAR FOGADALMI KÁLVÁRIA FATIMÁBAN (Folytatás az első hasábról.) Weszelovszky M. testvérünk írja Washington államból: “Sajnálattal látom, hogy az adományozás az újamerikások részéről nagyon gyönge és a legtöbbet a régi magyarok adják össze a fatimai kegyhelyre. Pedig nekünk, a sok ezer új amerikásnak hálából is kellene adnunk, azért, hogy megszabaduljunk a kommunista pokolból. És tudjuk, hogy szegény testvéreinknek ugyanúgy kell továbbra is szenved­­niök. Ismét küldök tíz dollárt és a jó Isten áldását kérem a nemes cél megvalósítására.” Bizony atyámfiai, munka,­ áldozat nélkül nem lehet semmit sem elérni, megvalósítani, kiérdemelni . . . ! ÖTVEN HARMADIK KIMUTATÁS: Mari Néni $75.00 és ezzel összesen adományozott HÁ­ROMEZER DOLLÁRT. Jó Mari nénénk, a “tikettet” az örök hazába egész biztosan beváltja önnek és a többi áldozatos szivü asszonyoknak szép Szűz Máriánk és pedig oly aranyra, melyet a rozsda meg nem emészt és a tolvajok el nem lopnak, hanem mint örök kincs megmarad a lélek számára. Mrs. M. Beres, Ohióból $86.00 összesen KÉTSZÁZ DOLLÁR. Hálás köszönet. Miasszonyunk áldása legyen önnel és családjával.­­ Mohos József, Champaign, 111. $50.00 (összesen $75.00) Máriás áldás és hálás köszönet. Hit Szava Rádió Énekkar In-­­­téző Bizottsága, New York, N.Y. $25.00. Soós István és családja, Los Angeles $25.00. Alex Gall $5.00 (összesen $30.00) Racine, Wis. Weszelovszky Miklós, Marysville, Wash. $10.00 (összesen $20.00). Fü­löp József, Seattle, W­ash. $5.00 (összesen $15.00). Mészáros John, New York, N.Y. $6.00. Mrs. Helen Nei­­miec, East Chicago, Inc. $3.00. Mr. Mrs. N.‘ N. Champaign, 111, $5.00. Mrs. Martha Kárpáti, Pittsburgh Pa. $1.00 (össz. $3.00). A PERTH AMBOY, N. J. Szent Mihály Görögkatolikus Hitközség Jézus Szive és Rózsafüzér Társulatának adománya, özv. Horváth Elekné Erzsébet gyűjtése folytán összesen $106 dollár. Emez összeget a következő hírek adták össze: ÖT DOLLÁRT ADTAK; Özv. Horváth Elekné, Kovács Györgyné, Páll Mihály és neje, Hudák Miklós és neje, Meskó Irén, Almási Jánosné, Dijon István és neje, Szilágyi Jánosné, Szirkó Mihály és neje, Bodnár Gyuláné. HÁROM DOLLÁRT: Tóth Andrásné, Fodor Miklósné. KÉT DOLLÁRT: Juhász Sámuelné, Fecsu Józsefné, La­­dimér Maxné, Rinkó Györgyné, Markovics Istvánné, Vasútét:/.. Jánosné, Tóth Andrásné kézbe, Iván Péterné, Vámos Jánosné, Ivánka Györgyné, Kára Miklósné, Demeter Sándorné. EGY DOLLÁRT ADTAK: Dohányos Istvánné, Koleszár Bertalanné, Gyatyás Péterné, Fazekas Péter, Gajdos Jánosné, Barna István, Hudanics Jánosné, Juhász Istvánné, Prokop Já­­nosné, Gomba Ferencz, Hallek Ferencné, Fedor Jánosné, Fajfer Jánosné, Reho Istvánné, Slinczki Sándorné, Csopják Istvánné, Szűcs Bertalanné, Tóth Istvánné, Breza Istvánné, Pirigye Já­nosnál Bodnár Györgyné, Fekete Mátyásné, Kerál Jánosné, Fisher Józsefné, Németh Károlyné, Pásztor Ferenczné, Hálás köszönet. JELEN KIMUTATÁS ÖSSZEGE: $402.00 azaz, Négy­száz és kettő dollár. AZ EDDIG BEFOLYT TELJES ÖSSZEG: $27.640.90. ELISMERÉSÜL ismét közöljük Mrs. Berecz és Mrs. Kucha gyűjtését Kanadából a második stációra: Miss Hordosh Mária, Quinton, Sask. $25.00, Mr. Mrs. Hordosh Ferencz $10.00, Mr. Mrs. Hogya Miklós $10.00 (ösz­­szesen $60.00), Brentford, Ont., Mr. Mrs. Previdsa András $10.00, Belső Pálné $5.00, Mészáros Miklósné $4.00, Borbély Istvánné $2.00, Szabó Imréné $1.50, Mr. Mrs. Berecz András $7.50, South János, Hamilton, Ont. $10.00, Mrs. Joseph Faith, Kitchener $5.00, Mrs. Helen Noimicc $3.00, East Chicago, Inc. Összesen $93.00. LEGYEN HÁLA ÉS dicséret Fatimai Miasszonyunknak és köszönet, elismerés a nemes szivü adakozóknak és fáradó­,­zóknak.­­ AKIK ELŐBB MÁR ADAKOZTAK, kérem azt pár szó­val jelezni. És nagyon kérek olvasható nevet és címet. ADOMÁNYOKAT A következő címre kérek: Rév. Albert G. György, 209 Jacobs Ave., Fort Wayne, Ind.

Next