Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1960 (67. évfolyam, 10-103. szám)

1960-11-27 / 94. szám

Amerika egyetlen katolikus Catholic Hungarians9 Sunday magyar lapja t—Tryf-r/r;■ .....===== ......7"Trí—i■' ..aas The only Catholic Hungarian Newspaper in the United States Egyes szám dra: 10 cent KIADÓHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: Price of one copy: 10 cent 517 South Belle Vista Ave-, Youngstown 9, Ohio, USA — Telefon: SWeetbriar 9-1888 Impersonal: A CSMNB VOLT AZ EGYETEMES MAGYAR HI EMIGRÁCIÓS SZERVEZETI ÉLET KEZDETE RÓMÁBÓL JELENTIK, hogy a Szent Péter bazilikában XXIII. János pápa ünnepélyesen megnyitotta az elkövetkező egyetemes zsinat előkészítő időszakát. Ezzel befejeződött az előkészület előtti időszak, amely alatt tíz bizottság közel 500 bizottsági tag részvételével dolgozott az előkészítés anyagán. A bizottságok tagjai részt vettek a megnyitó ünnepségen. A tíz bizottság foglalta össze és rendezte azokat a kérdéseket, amelyek az egyetemes zsinaton megtárgyalásra kerülnek. Öröm­mel jelentjük, hogy ezen a megnyitó ünnepségen résztvett John J. Krol püspök atyánk is, a magyarok nagy barátja, aki a zsinat megnyitásáról hazaérkezve a clevelandi Szent Imre egyház­­községben fog megérkezése után következő nap először meg­jelenni clevelandi hívei között. A Szentatya félórás beszédében utalt azokra a keresztény egyházakra, amelyek nem fogadják el a római Szentszék felsőbbségét és a zsinat feladataként azt jelölte meg, hogy ezeknek a keresztény egyházaknak a vissza­térését, legalábbis egy részüknek a visszatérését tegye lehetővé. Az egyetemes zsinat, amelyet valószínűleg II. VATIKÁNI ZSINATNAK fognak nevezni, az eddigi tájékoztatás szerint nem kezdi meg tanácskozásait 1962 előtt. Rómában sok szó esik arról, hogy Canterbury érseke, az anglikán egyház feje meg fogja látogatni a Szentatyát. Senki sem hiszi Rómában, hogy ez azt jelentené, hogy máris lehető­sége van az anglikán egyház visszatérésének, azonban a láto­gatást mégis úgy veszik, mint a tiszteletteli figyelem jelét. A Szentatya beszédében így is utalt az anglikán érsek látogatására. AZ EMIGRÁCIÓ SZŰKRE HATÁROLT LEHETŐSÉGEI ÉS ÉLETE, ugyanakkor határ­talan feladatai és kötelességei lehetetlenné te­szik, hogy végső eredményekkel dicsekedjünk és elvégzett munkáról számolhassunk be. Azonban mégis vannak évfordulók, elhagyott mérföld­kövek ebben a különös stafétában, amelyben nincs váltás, hanem amely végső felbukásig fut a cél felé, amikor visszafelé is kell pillan­tást vetni. Az emigráció eredményei és céljai a magyar nép életében jelentkeznek és adatnak. És ma ezekről beszámolni még nem lehet. De a munka elvégzett szakaszait már látni lehet. Ezek a gondolatok foglalkoztatják az em­bert, amikor a CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAROK NEMZETI BIZOTTMÁNYÁnak tízéves működé­sére pillant vissza. A CSEHSZLOVÁKIAI MA­GYAROK NEMZETI BIZOTTMÁNYA még nem érte el célját, nem hagyhatja abba működését, nem számolhat be a végső eredményről, hiszen a csehszlovákiai magyarok még nem szabadul­tak fel a kommunista elnyomatás alól, még nem térhettek vissza Magyarországhoz a csehszlovák iga alól, kettős járomban élnek még mindig. De az emigráció közembere, amikor a CsMNB éle­tének és működésének tíz évét mérlegeli, tanul­ságokat, tapasztalatokat rendezhet, sorakoztat­hat fel. EZEKNEK A SOROKNAK AZ ÍRÓJA, aki a Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmá­nyának alapítóival közeli, sokszor baráti kap­csolatban volt, kötelességének érzi, hogy a tíz év kezdeményezésének, gondolatainak és tapasz­talatainak az összegezésekor egy kijelentéssel szolgáljon. Bizony, az előbb elmondottak a Cs.M.N.B. lehetőségeire, életére is vonatkoznak, hiszen a CsMNB is emigrációs szervezet, de érdeme, hogy a különleges magyar helyzet is­mertetésével kezdete volt a II. világháború utáni egyetemes, magyar emigrációs szervezeti élet­nek. Amikor 1951­ októberében a Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmánya­­megkezdte a szabad Nyugaton harcát az odahaza, a kettős járom alatt szenvedő csehszlovákiai magyarság mindkét járom alóli felszabadítása érdekében”, amint a Bizottmány egyik első nyilatkozata mon­dotta: “Indulásunkkor elsőrendű kötelességünk, hogy a szabad Nyugatnak különleges helyze­tünket, a kettős jármot megmagyarázzuk.” És 1951-ben ez a célkitűzés valóban kezdete volt az egyetemes magyar emigráns szervezeti élet­nek. MÉG 1951 FEBRUÁRJÁBAN JELENT MEG AZ ELSŐ “IMPERSONAL” JELZÉSŰ ÖSSZE­FOGLALÓ, amely a philadelphiai nyilatkozattal foglalkozott. Az “Impersonal” jelzésű cikk a kö­vetkezőket állapította meg: “Hármas a magyar probléma, három magyar áll előttünk, akivel emigrációs életünkben törődnünk kell. A cson­ka­ országban élő magyar, a szomszédállamok­ban élő kisebbségi magyar és végül a vasfüg­gönyön kívü­l élő magyar.” Ebben az időben azonban emigrációs ma­gyar szervezkedés a szabadföldön élő magyart nem szólította csak a csonka­ országban élő ma­gyar helyzetének ismertetésére és védelmének, szabadságának követelésére. Amerikában ekkor a MAGYAR NEMZETI BIZOTTMÁNY gazdag anyagi támogatással folytatta működését, azon­ban a trianoni békeszerződésben Magyarország­tól elszakított magyarság sorsáról szólni nem merészelt, mert a párisi békeszerződés ismét visszadobta ezeket a magyarokat, megkérdezé­sük nélkül, a bosszúálló szomszédállamok ke­gyetlenkedésének és ezeknek a bosszúálló, vé­rengzően soviniszta szomszédállamoknak az emigránsai­t, meg kell mondani, igen nagy­vonalú Free Europe anyagi támogatásban osz­toztak a M.N.B. kiválasztott magyar politiku­saival. Azt senki sem tagadta viszont, hogy az (Folytatása a harmadik oldalon.) 1960 — VOL. 67. ÉVF. NOV. 27. — VASÁRNAP — 94. SZ. A MAGYAR ÉRTELMISÉGET IS ÉV ALATT NEM TUDTA A PÁRT MEGNYERNI Írta: SÁRKÁNY GYÖRGY Legutóbbi tudósításomban ismertettem a kom­munista párt hivatalos helyzetjelentését, amelyben Szerényi Sándor pártideológus beismerte, hogy a magyar értelmiséget a 15 éves szovjet megszállás, pártdiktatúra és kommunista terror nem tudta áta­lakítani. A helyzetjelentés megállapítását ebben foglalta össze a kommunista párt folyóirata: A ma­gyar értelmiség ugyan nem száll nyíltan szembe a párt politikájával, de lélekben nem is követi azt. A LELKI ERŐ LEFÉKEZTE A KOMMUNIZMUST A párt természetesen nem elégedhet meg azzal, hogy a magyar értelmiség nem jelentkezik politikai nyílt ütközetben. Ez a kommunista párt számára ugyanis csak megkönnyítené a helyzetet, mert az ellenállókat egyszerűen lekaszabolhatná és azokat, akik a háttérbe húzódva életben maradtak végképp elnémíthatná. A magyar értelmiség mai magatar­tásában viszont lappangó veszély az, hogy —­­amint ez Rákosival és Gerővel történt — a magu­kénak tartják az értelmiséget és egy váratlan for­dulat esetén kiderül, hogy a magyar értelmiség nem kommunista, hanem változatlanul magyar, keresz­tény és nemzeti. Ez a lappangó veszély még akkor is nyugtalanító Moszkva szempontjából, hogy ha vá­ratlan fordulat nem is következik be, hanem az orosz megszállók kényszere alatt erőltetik a kommu­nista átalakítást. Semmiféle, kikényszerített társadal­mi átalakulás addig nem tekinthető véglegesnek, amíg az nem egyezik az emberek benső meggyőző­désével. A Szerényi-féle helyzetjelentés pedig őszin­tén beismeri, hogy ez Magyarországon nem egyezik az értelmiség belső meggyőződésével. A párt hely­zetjelentése, beismerése szóról-szóra így hangzik: “A szocializmus alapjainak lerakása tehát egy­részt sürgetően megköveteli az értelmiség gyor­sabb ütemű, eszmei, világnézeti fejlődését... Az ér­telmiség eszmei-világnézeti színvonala azonban még elmaradt politikai fejlődésétől, a követelményektől és a kedvező lehetőségektől. Most ez az elmaradás a továbbfejlődés legnagyobb akadálya. Az elmara­dás eszmei-világnézeti téren természetesen vissza­hat az értelmiség alkotó munkájára és politikai fej­lődésére is, fékezi ezeken a területeken is a tovább­haladást.”­ ­ A REJTŐZŐ LELKI ERŐ GYŐZELME Ezekből a mondatokból egyszerre elénk döb­bennek annak a megrendítő küzdelemnek árnyék körvonalai, amelyet az orosz megszállás és az ela­vult marxista-leninista diktatúra ellen vív az ezeré­ves keresztény-nyugati örökség szellemében örök Magyarország. Lehetetlenség megilletődöttség nél­kül olvasni ezt a kommunista beismerést és lehe­tetlenség feléledő bizakodás nélkül arra nem gon­dolni: bármilyen egyéni, politikai, érvényesülési, elgondolásbeli különbségek is választhatták el en­nek az ezeréves Magyarországnak a fiait, műveit emberfőit, cselekvésük, életük, mesterkedésük vagy hitvallásuk egyetemes hatásában, egymásba torkol­­lásában fékezni tudják még azt a kommunista nagy­hatalmat is, amelytől a hasonló erejű nagyhatalmak visszahökkennek az egyenlő jogokat biztosító tár­gyalóasztalnál. Hogy a rejtőző, a lelki magyar erő­nek milyen méretű hősiessége eredményezte ezt a kommunista beismerést, ezt azok, akik a kommu­nista uralom terrorját nem ismerik, meg sem tudják érteni és félő, hogy mi, kiszakadt, magánosan vívó­dó, szétszórt magyarok majd nem is tudják kellő­képpen le sem fordítani a Nyugat nyelvére. A MAGYAR PEDAGÓGUS NEM VETTE ÁT A MARXI-LENINIZMUST A Szerényi-féle helyzetjelentés nem maradhat meg az általános megállapításoknál, részletekre is rá kell mutatnia. Be kell ismerni azt is, hogy az ezeresztendős fejlődés során kialakult magyar is­kolarendszer szétzúzásának fő akadálya, hogy a ma­gyar nevelő nem vette át a marxi-leninizmust. A beismerést így fogalmazzák meg: “az irányelvek­ben megjelölt feladatok megoldását ugyanakkor ma még nem kis mértékben gátolja, hogy a pedagógu­sok nagy része még nem áll szilárdan a marxizmus­­leninizmus talaján, nem értette meg és nem sajátí­totta el eléggé a szocialista pedagógia elveit. Már­pedig a szocialista típusú iskolák feladatainak meg­oldása elképzelhetetlen a pedagógusok gyorsütemű és jelentős világtörténeti fejlődése nélkül.” A MAGYAR ÍRÓK ÉS MŰVÉSZEK MEGCÁFOLJÁK KÁDÁR JÁNOST Kádár János legutóbb egy nyugateurópai lap­nak adott nyilatkozatában azzal akarta bizonyítani, hogy nincs belső emigráció Magyarországon,­­ aminek a Szerényi-féle helyzetjelentés élesen ellene mond, a­hogy azt állította, a magyar írók már dolgoznak az ő rendszerének. Ezzel szemben a kommunista párt legújabb helyzetjelentése ezeket állapítja meg. “A szocializmus építésének aktív tá­mogatása nem mindig fejeződik ki magas színvonalú, szocialista eszmeiségű művészi alkotásokban ... mert az íróknál és a művészeknél még nem követ­kezett be a szükséges világnézeti fordulat. A régi polgári, kispolgári szemlélet maradványai hamis esztétikai elvei még a pozitív törekvéseket is fékezik és gyakran megakadályozzák, hogy az írók és a mű­vészek szocialista fejlődésit, mai életünk problémáit realizmussal ábrázolják.” A kommunista helyzetjelentés nem tagadhatja le azt a tényt, hogy az 1956-os szabadságharc nem­csak leleplezte Rákosi és Gerő tévedését, hogy azt hitték, a magyar értelmiség mögöttük áll, nemcsak politikai tétellé tette újból, hogy a nemzet vezetése nem a marxista politikai klikké, hanem a nemzet­ből kisarjadt értelmiségé, de ennek a két ténynek a hatásával még azokat az értelmiségieket is rá­döbbentette valódi emberi és nemzeti hivatásukra, akiket egyébként talán sikerült volna megnyernie a kommunista párturalomnak. A párt helyzetjelen­tése beismeri, hogy a szabadságharc után “az ér­telmiséggel elsősorban az alapvető politikai kérdé­seket kellett tisztázni...” Ez azt jelenti köznyel­ven, hogy elölről kellett mindent kezdeni. 1956-ig 11 éves katonai megszállással, pártdiktatúrával, po­litikai rendőri terrorral, százezrek deportálásával arra nem tudták rávenni a magyar értelmiséget, hogy az alapvető politikai kérdésekben egyezked­jék a kommunista párttal. A véres és szörnyű kom­munista kísérlet nagy hiábavalóságának és elret­tentő méretű bukásának ez a szellemi képe. A kese­rűség, amely a nemzetével még együttélő és együttérző emigránst elfogja, amikor ez feltárul előtte, hogy ezt a nyíltan beismert szellemi bukást, amelyet a lelki ellenállás okozott, milyen nehéz megmagyarázni a materialista számítású és gondol­­kozású világnak. A LÉLEK ÉS A SZELLEM ELLEN A Szerényi-féle kommunista helyzetjelentés kitűzi tehát most újból a célt, amelyet 15 éven ke­resztül nem tudtak megvalósítani. Ki kell alakítani a párt szolgálatára hajlandó magyar értelmiséget. Ebben a törekvésükben, a helyzetjelentés szerint, számítanak a szovjet megszállás előtti kommunista értelmiségre, az ugyanebből az időből való nem kommunista értelmiség megnyerhető tagjaira, az ér­telmiségi munkakörbe állított, képzetlen párttagok­ra és végül a párt társadalmi kontraszelekcióján át egyetemre és főiskolára bocsájtott fiatal értelmi­ségre. Ez a terv. A 15 év tapasztalatai szerint ezt a kommunista tervet két tényező akadályozza. Egyik sem hatalmi, egyik sem politikai, egyik sem gaz­dasági. Mind a kettő belső, lelki tényező. Ha ezt a tervet a párt végre akarja hajtani Magyaror­szágon, a diktatúrának kétirányú győzelmet kell aratnia. Két irányú harcot kell vívni, vallja be a helyzetjelentés. Az egyik a vallásos világnézet elleni harc, tehát az istenhitet kellene legyőzni, a másik a nemzeti érzés elleni harc, tehát a magyar szellemet kellene legyőzni. Ezzel a kettős harccal, amelyet a kommunista párt helyzetjelentése a hivatalos szemle októberi számában hirdetett meg, következő tudó­sításomban szeretnék foglalkozni. Bécs, 1960. november. A II. vatikáni zsinat előkészü­lőben XXIII. JÁNOS PÁPA A RABORSZÁGOKRÓL Beszédének befejező részében XXIII. János pápa a vasfüg­göny mögötti országokról beszélt. A rabságba került országok szenvedéséről a Szentatya a következőket mondotta: “A pápának nagy a szomorúsága és gondolatai között mindig ott van azoknak a sokaknak az emléke, akik, mint drága püspök testvéreink, ragyogó lelki­­pásztorok és buzgó laikusok, a világ különböző részein szenvednek az emberi és a vallásszabadság hiánya miatt, de sokszor a testi és az erkölcsi szabadság hiánya miatt is. Sok esetben olyan szenvedéseket áll­nak ki, amelyet csak a kereszténység első vértanúinak a szenvedéseihez lehet hasonlítani. Mi nagyon jól tud­juk, mit jelent Krisztussal, Krisztus igéjével és Krisz­tus keresztjével élni és nagyon jól tudjuk azt is, hogy mit várhatunk a kereszténység ellenségeitől.” “És ez még inkább figyelmeztet” mondotta a Szentatya “a mi testvéreinknek a szenvedésére, akik tovább viselik a megpróbáltatásokat. Ez a tudat arra sarkal bennünket, hogy siettessük az ő érdekükben is, valamint az egész világ üdvére az igazság, jog, sza­badság és béke győzelmét.” AZ ANGLIKÁN EGYHÁZ PRÍMÁSÁNAK RÓMAI LÁTOGATÁSA AZ ANGOL SAJTÓBAN Canterbury érsekének, aki az anglikán egyház prímása, lá­togatása alkalmából az angol lapokban érdekes állásfoglalások jelentek meg. Ezek közül rendkívül figyelemreméltó a liberális Guardian­nak a vezércikke (november 3.), amely többek kö­zött ebeket mondja: ‘ t, ■ •­ "Canterbury érsekének az elhatározása, hogy meglátogatja a pápát Rómában, bátor dolog. Mindenkinek, aki szívén viseli a keresztény egységet üdvözölnie kell ezt és jó szerencsét kell kívánni dr. Fishernek. A keresztény egyházak megosztottsága felháborító. Ez mindegyik egyháznak a vallását gyengíti, nem­csak egyénileg, de összevéve is és ez nem lehet Isten akarata. Ha az érsek látogatása nagyobb barátságot hoz létre, akkor megérte a fáradtságot. A látogatás azonban a brit anglikánok és nonkonformisták között aggodalmakat fog kiváltani. Ezek majd úgy látják, hogy nem található római részről a barát­ságnak jele. Ha a római egyház nem mutatkozik kevésbbé me­revnek, mint a múltban, semmit sem lehet létrehozni. Rómában vannak a változásnak jelei. Nem régen meg­teremtették a keresztény egység államtitkárságát Bea kardi­nális vezetésével. Ugyancsak a közelmúltban történt, hogy a WORLD COUNCIL OF CHURCHES gyűlésén a római ka­tolikus egyház képviseltette magát megfigyelőkkel. Afrika egyes részein és más, Európán kívüli területeken a római hierarchia már nem tartja magát olyan távol az anglikánoktól. Lambeth­­ben Canterbury érsekének a székhelyén ezt annak a bizonyí­tékaként tekintették, hogy János pápa sokkal jobban közeledik, mint elődei. Továbbá, amint Sir Thomas Taylor a CHURCH OF SCOTLAND közgyűlésén két héttel ezelőtt mondotta, az a növekvő katolikus hangsúly, amelyet a Szentírás tanulmá­nyozásában kell tapasztalni, rokonszenves figyelmet érdemel." Majd a rendkívül érdekes cikk rátér a nehézségek rész­letezésére. Végülis a cikk a következő megállapítással fejező­dik be. “A pápa nem kevésbbé, mint Canterbury érseke, a saját soraiban is talál ellenvéleményt. Nem is lehet, természetes, jelenleg többre gondolni, mint egy előze­tes, tájékozódó megbeszélésre. Lehet, hogy semmi sem következik belőle. És a legtöbbnek lehetne tekinteni, hogy ha kiszélesedő megbeszélésekre, inkább infor­mális, mint formális tárgyalásokra vezetne az angliká­nok és a római katolikusok között — sőt talán tágabb csoportok között is. A cél magától értetődően az lenne, hogy az egyházi kormányzat különböző formái és rí­tusai egymáshoz közelednének egymás közös felismeré­sével, annak közös elismerésével, hogy mindegyik fő keresztény és egyesíti őket a vallásuk.” A nagy tekintélyű angol lap cikkéből látható legvilágo­sabban, hogy XXIII. János pápa által meghirdetett II. vatikáni zsinat máris milyen nagy érdeklődést és a belső vélekedésnek milyen lényeges átalakulását idézte elő. .ff A MFB ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSE A Magyar Felszabadító Bizottság 1960. november hó 26-án, este 7 órai kezdettel Clevelandban, a Szent István Club nagyter­mében (11205 Buckeye­rd) tartja évi rendes közgyűlését, melyre tagjait szeretettel hívja és várja. A közgyűlés tárgysorozata: 1.) Hiszekegy. 2.) Elnöki megnyitó: dr. Szilassy Béla elnök. 3.) A múlt évi közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. 4.) Beszámoló a MFB működéséről: v. Kovács Gyula ügyv. alel­­nök. 5.) Pénztári jelentés: Elek Kálmán pénztáros. 6.) Ellenőri és számvizsgáló bizottsági jelentések. 7.) Felmentvények megadása. 8.) Esedékes választások. 9.) Javaslatok, indítványok, amelyek 1960. november 12-ig az elnökségnek írásban beadattak. 10.) El­nöki zárszó: dr. Szilassy Béla. A MFB tagjai, akik bármely ok miatt a közgyűlésen nem jelenhetnek meg, szavazati jogukat a közgyűlésen meghatalmazással érvényesen gyakorolhatják.

Next