Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1960 (67. évfolyam, 10-103. szám)
1960-11-27 / 94. szám
Amerika egyetlen katolikus Catholic Hungarians9 Sunday magyar lapja t—Tryf-r/r;■ .....===== ......7"Trí—i■' ..aas The only Catholic Hungarian Newspaper in the United States Egyes szám dra: 10 cent KIADÓHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: Price of one copy: 10 cent 517 South Belle Vista Ave-, Youngstown 9, Ohio, USA — Telefon: SWeetbriar 9-1888 Impersonal: A CSMNB VOLT AZ EGYETEMES MAGYAR HI EMIGRÁCIÓS SZERVEZETI ÉLET KEZDETE RÓMÁBÓL JELENTIK, hogy a Szent Péter bazilikában XXIII. János pápa ünnepélyesen megnyitotta az elkövetkező egyetemes zsinat előkészítő időszakát. Ezzel befejeződött az előkészület előtti időszak, amely alatt tíz bizottság közel 500 bizottsági tag részvételével dolgozott az előkészítés anyagán. A bizottságok tagjai részt vettek a megnyitó ünnepségen. A tíz bizottság foglalta össze és rendezte azokat a kérdéseket, amelyek az egyetemes zsinaton megtárgyalásra kerülnek. Örömmel jelentjük, hogy ezen a megnyitó ünnepségen résztvett John J. Krol püspök atyánk is, a magyarok nagy barátja, aki a zsinat megnyitásáról hazaérkezve a clevelandi Szent Imre egyházközségben fog megérkezése után következő nap először megjelenni clevelandi hívei között. A Szentatya félórás beszédében utalt azokra a keresztény egyházakra, amelyek nem fogadják el a római Szentszék felsőbbségét és a zsinat feladataként azt jelölte meg, hogy ezeknek a keresztény egyházaknak a visszatérését, legalábbis egy részüknek a visszatérését tegye lehetővé. Az egyetemes zsinat, amelyet valószínűleg II. VATIKÁNI ZSINATNAK fognak nevezni, az eddigi tájékoztatás szerint nem kezdi meg tanácskozásait 1962 előtt. Rómában sok szó esik arról, hogy Canterbury érseke, az anglikán egyház feje meg fogja látogatni a Szentatyát. Senki sem hiszi Rómában, hogy ez azt jelentené, hogy máris lehetősége van az anglikán egyház visszatérésének, azonban a látogatást mégis úgy veszik, mint a tiszteletteli figyelem jelét. A Szentatya beszédében így is utalt az anglikán érsek látogatására. AZ EMIGRÁCIÓ SZŰKRE HATÁROLT LEHETŐSÉGEI ÉS ÉLETE, ugyanakkor határtalan feladatai és kötelességei lehetetlenné teszik, hogy végső eredményekkel dicsekedjünk és elvégzett munkáról számolhassunk be. Azonban mégis vannak évfordulók, elhagyott mérföldkövek ebben a különös stafétában, amelyben nincs váltás, hanem amely végső felbukásig fut a cél felé, amikor visszafelé is kell pillantást vetni. Az emigráció eredményei és céljai a magyar nép életében jelentkeznek és adatnak. És ma ezekről beszámolni még nem lehet. De a munka elvégzett szakaszait már látni lehet. Ezek a gondolatok foglalkoztatják az embert, amikor a CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAROK NEMZETI BIZOTTMÁNYÁnak tízéves működésére pillant vissza. A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAROK NEMZETI BIZOTTMÁNYA még nem érte el célját, nem hagyhatja abba működését, nem számolhat be a végső eredményről, hiszen a csehszlovákiai magyarok még nem szabadultak fel a kommunista elnyomatás alól, még nem térhettek vissza Magyarországhoz a csehszlovák iga alól, kettős járomban élnek még mindig. De az emigráció közembere, amikor a CsMNB életének és működésének tíz évét mérlegeli, tanulságokat, tapasztalatokat rendezhet, sorakoztathat fel. EZEKNEK A SOROKNAK AZ ÍRÓJA, aki a Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmányának alapítóival közeli, sokszor baráti kapcsolatban volt, kötelességének érzi, hogy a tíz év kezdeményezésének, gondolatainak és tapasztalatainak az összegezésekor egy kijelentéssel szolgáljon. Bizony, az előbb elmondottak a Cs.M.N.B. lehetőségeire, életére is vonatkoznak, hiszen a CsMNB is emigrációs szervezet, de érdeme, hogy a különleges magyar helyzet ismertetésével kezdete volt a II. világháború utáni egyetemes, magyar emigrációs szervezeti életnek. Amikor 1951 októberében a Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmányamegkezdte a szabad Nyugaton harcát az odahaza, a kettős járom alatt szenvedő csehszlovákiai magyarság mindkét járom alóli felszabadítása érdekében”, amint a Bizottmány egyik első nyilatkozata mondotta: “Indulásunkkor elsőrendű kötelességünk, hogy a szabad Nyugatnak különleges helyzetünket, a kettős jármot megmagyarázzuk.” És 1951-ben ez a célkitűzés valóban kezdete volt az egyetemes magyar emigráns szervezeti életnek. MÉG 1951 FEBRUÁRJÁBAN JELENT MEG AZ ELSŐ “IMPERSONAL” JELZÉSŰ ÖSSZEFOGLALÓ, amely a philadelphiai nyilatkozattal foglalkozott. Az “Impersonal” jelzésű cikk a következőket állapította meg: “Hármas a magyar probléma, három magyar áll előttünk, akivel emigrációs életünkben törődnünk kell. A csonka országban élő magyar, a szomszédállamokban élő kisebbségi magyar és végül a vasfüggönyön kívül élő magyar.” Ebben az időben azonban emigrációs magyar szervezkedés a szabadföldön élő magyart nem szólította csak a csonka országban élő magyar helyzetének ismertetésére és védelmének, szabadságának követelésére. Amerikában ekkor a MAGYAR NEMZETI BIZOTTMÁNY gazdag anyagi támogatással folytatta működését, azonban a trianoni békeszerződésben Magyarországtól elszakított magyarság sorsáról szólni nem merészelt, mert a párisi békeszerződés ismét visszadobta ezeket a magyarokat, megkérdezésük nélkül, a bosszúálló szomszédállamok kegyetlenkedésének és ezeknek a bosszúálló, vérengzően soviniszta szomszédállamoknak az emigránsait, meg kell mondani, igen nagyvonalú Free Europe anyagi támogatásban osztoztak a M.N.B. kiválasztott magyar politikusaival. Azt senki sem tagadta viszont, hogy az (Folytatása a harmadik oldalon.) 1960 — VOL. 67. ÉVF. NOV. 27. — VASÁRNAP — 94. SZ. A MAGYAR ÉRTELMISÉGET IS ÉV ALATT NEM TUDTA A PÁRT MEGNYERNI Írta: SÁRKÁNY GYÖRGY Legutóbbi tudósításomban ismertettem a kommunista párt hivatalos helyzetjelentését, amelyben Szerényi Sándor pártideológus beismerte, hogy a magyar értelmiséget a 15 éves szovjet megszállás, pártdiktatúra és kommunista terror nem tudta átalakítani. A helyzetjelentés megállapítását ebben foglalta össze a kommunista párt folyóirata: A magyar értelmiség ugyan nem száll nyíltan szembe a párt politikájával, de lélekben nem is követi azt. A LELKI ERŐ LEFÉKEZTE A KOMMUNIZMUST A párt természetesen nem elégedhet meg azzal, hogy a magyar értelmiség nem jelentkezik politikai nyílt ütközetben. Ez a kommunista párt számára ugyanis csak megkönnyítené a helyzetet, mert az ellenállókat egyszerűen lekaszabolhatná és azokat, akik a háttérbe húzódva életben maradtak végképp elnémíthatná. A magyar értelmiség mai magatartásában viszont lappangó veszély az, hogy —amint ez Rákosival és Gerővel történt — a magukénak tartják az értelmiséget és egy váratlan fordulat esetén kiderül, hogy a magyar értelmiség nem kommunista, hanem változatlanul magyar, keresztény és nemzeti. Ez a lappangó veszély még akkor is nyugtalanító Moszkva szempontjából, hogy ha váratlan fordulat nem is következik be, hanem az orosz megszállók kényszere alatt erőltetik a kommunista átalakítást. Semmiféle, kikényszerített társadalmi átalakulás addig nem tekinthető véglegesnek, amíg az nem egyezik az emberek benső meggyőződésével. A Szerényi-féle helyzetjelentés pedig őszintén beismeri, hogy ez Magyarországon nem egyezik az értelmiség belső meggyőződésével. A párt helyzetjelentése, beismerése szóról-szóra így hangzik: “A szocializmus alapjainak lerakása tehát egyrészt sürgetően megköveteli az értelmiség gyorsabb ütemű, eszmei, világnézeti fejlődését... Az értelmiség eszmei-világnézeti színvonala azonban még elmaradt politikai fejlődésétől, a követelményektől és a kedvező lehetőségektől. Most ez az elmaradás a továbbfejlődés legnagyobb akadálya. Az elmaradás eszmei-világnézeti téren természetesen visszahat az értelmiség alkotó munkájára és politikai fejlődésére is, fékezi ezeken a területeken is a továbbhaladást.” A REJTŐZŐ LELKI ERŐ GYŐZELME Ezekből a mondatokból egyszerre elénk döbbennek annak a megrendítő küzdelemnek árnyék körvonalai, amelyet az orosz megszállás és az elavult marxista-leninista diktatúra ellen vív az ezeréves keresztény-nyugati örökség szellemében örök Magyarország. Lehetetlenség megilletődöttség nélkül olvasni ezt a kommunista beismerést és lehetetlenség feléledő bizakodás nélkül arra nem gondolni: bármilyen egyéni, politikai, érvényesülési, elgondolásbeli különbségek is választhatták el ennek az ezeréves Magyarországnak a fiait, műveit emberfőit, cselekvésük, életük, mesterkedésük vagy hitvallásuk egyetemes hatásában, egymásba torkollásában fékezni tudják még azt a kommunista nagyhatalmat is, amelytől a hasonló erejű nagyhatalmak visszahökkennek az egyenlő jogokat biztosító tárgyalóasztalnál. Hogy a rejtőző, a lelki magyar erőnek milyen méretű hősiessége eredményezte ezt a kommunista beismerést, ezt azok, akik a kommunista uralom terrorját nem ismerik, meg sem tudják érteni és félő, hogy mi, kiszakadt, magánosan vívódó, szétszórt magyarok majd nem is tudják kellőképpen le sem fordítani a Nyugat nyelvére. A MAGYAR PEDAGÓGUS NEM VETTE ÁT A MARXI-LENINIZMUST A Szerényi-féle helyzetjelentés nem maradhat meg az általános megállapításoknál, részletekre is rá kell mutatnia. Be kell ismerni azt is, hogy az ezeresztendős fejlődés során kialakult magyar iskolarendszer szétzúzásának fő akadálya, hogy a magyar nevelő nem vette át a marxi-leninizmust. A beismerést így fogalmazzák meg: “az irányelvekben megjelölt feladatok megoldását ugyanakkor ma még nem kis mértékben gátolja, hogy a pedagógusok nagy része még nem áll szilárdan a marxizmusleninizmus talaján, nem értette meg és nem sajátította el eléggé a szocialista pedagógia elveit. Márpedig a szocialista típusú iskolák feladatainak megoldása elképzelhetetlen a pedagógusok gyorsütemű és jelentős világtörténeti fejlődése nélkül.” A MAGYAR ÍRÓK ÉS MŰVÉSZEK MEGCÁFOLJÁK KÁDÁR JÁNOST Kádár János legutóbb egy nyugateurópai lapnak adott nyilatkozatában azzal akarta bizonyítani, hogy nincs belső emigráció Magyarországon, aminek a Szerényi-féle helyzetjelentés élesen ellene mond, ahogy azt állította, a magyar írók már dolgoznak az ő rendszerének. Ezzel szemben a kommunista párt legújabb helyzetjelentése ezeket állapítja meg. “A szocializmus építésének aktív támogatása nem mindig fejeződik ki magas színvonalú, szocialista eszmeiségű művészi alkotásokban ... mert az íróknál és a művészeknél még nem következett be a szükséges világnézeti fordulat. A régi polgári, kispolgári szemlélet maradványai hamis esztétikai elvei még a pozitív törekvéseket is fékezik és gyakran megakadályozzák, hogy az írók és a művészek szocialista fejlődésit, mai életünk problémáit realizmussal ábrázolják.” A kommunista helyzetjelentés nem tagadhatja le azt a tényt, hogy az 1956-os szabadságharc nemcsak leleplezte Rákosi és Gerő tévedését, hogy azt hitték, a magyar értelmiség mögöttük áll, nemcsak politikai tétellé tette újból, hogy a nemzet vezetése nem a marxista politikai klikké, hanem a nemzetből kisarjadt értelmiségé, de ennek a két ténynek a hatásával még azokat az értelmiségieket is rádöbbentette valódi emberi és nemzeti hivatásukra, akiket egyébként talán sikerült volna megnyernie a kommunista párturalomnak. A párt helyzetjelentése beismeri, hogy a szabadságharc után “az értelmiséggel elsősorban az alapvető politikai kérdéseket kellett tisztázni...” Ez azt jelenti köznyelven, hogy elölről kellett mindent kezdeni. 1956-ig 11 éves katonai megszállással, pártdiktatúrával, politikai rendőri terrorral, százezrek deportálásával arra nem tudták rávenni a magyar értelmiséget, hogy az alapvető politikai kérdésekben egyezkedjék a kommunista párttal. A véres és szörnyű kommunista kísérlet nagy hiábavalóságának és elrettentő méretű bukásának ez a szellemi képe. A keserűség, amely a nemzetével még együttélő és együttérző emigránst elfogja, amikor ez feltárul előtte, hogy ezt a nyíltan beismert szellemi bukást, amelyet a lelki ellenállás okozott, milyen nehéz megmagyarázni a materialista számítású és gondolkozású világnak. A LÉLEK ÉS A SZELLEM ELLEN A Szerényi-féle kommunista helyzetjelentés kitűzi tehát most újból a célt, amelyet 15 éven keresztül nem tudtak megvalósítani. Ki kell alakítani a párt szolgálatára hajlandó magyar értelmiséget. Ebben a törekvésükben, a helyzetjelentés szerint, számítanak a szovjet megszállás előtti kommunista értelmiségre, az ugyanebből az időből való nem kommunista értelmiség megnyerhető tagjaira, az értelmiségi munkakörbe állított, képzetlen párttagokra és végül a párt társadalmi kontraszelekcióján át egyetemre és főiskolára bocsájtott fiatal értelmiségre. Ez a terv. A 15 év tapasztalatai szerint ezt a kommunista tervet két tényező akadályozza. Egyik sem hatalmi, egyik sem politikai, egyik sem gazdasági. Mind a kettő belső, lelki tényező. Ha ezt a tervet a párt végre akarja hajtani Magyarországon, a diktatúrának kétirányú győzelmet kell aratnia. Két irányú harcot kell vívni, vallja be a helyzetjelentés. Az egyik a vallásos világnézet elleni harc, tehát az istenhitet kellene legyőzni, a másik a nemzeti érzés elleni harc, tehát a magyar szellemet kellene legyőzni. Ezzel a kettős harccal, amelyet a kommunista párt helyzetjelentése a hivatalos szemle októberi számában hirdetett meg, következő tudósításomban szeretnék foglalkozni. Bécs, 1960. november. A II. vatikáni zsinat előkészülőben XXIII. JÁNOS PÁPA A RABORSZÁGOKRÓL Beszédének befejező részében XXIII. János pápa a vasfüggöny mögötti országokról beszélt. A rabságba került országok szenvedéséről a Szentatya a következőket mondotta: “A pápának nagy a szomorúsága és gondolatai között mindig ott van azoknak a sokaknak az emléke, akik, mint drága püspök testvéreink, ragyogó lelkipásztorok és buzgó laikusok, a világ különböző részein szenvednek az emberi és a vallásszabadság hiánya miatt, de sokszor a testi és az erkölcsi szabadság hiánya miatt is. Sok esetben olyan szenvedéseket állnak ki, amelyet csak a kereszténység első vértanúinak a szenvedéseihez lehet hasonlítani. Mi nagyon jól tudjuk, mit jelent Krisztussal, Krisztus igéjével és Krisztus keresztjével élni és nagyon jól tudjuk azt is, hogy mit várhatunk a kereszténység ellenségeitől.” “És ez még inkább figyelmeztet” mondotta a Szentatya “a mi testvéreinknek a szenvedésére, akik tovább viselik a megpróbáltatásokat. Ez a tudat arra sarkal bennünket, hogy siettessük az ő érdekükben is, valamint az egész világ üdvére az igazság, jog, szabadság és béke győzelmét.” AZ ANGLIKÁN EGYHÁZ PRÍMÁSÁNAK RÓMAI LÁTOGATÁSA AZ ANGOL SAJTÓBAN Canterbury érsekének, aki az anglikán egyház prímása, látogatása alkalmából az angol lapokban érdekes állásfoglalások jelentek meg. Ezek közül rendkívül figyelemreméltó a liberális Guardiannak a vezércikke (november 3.), amely többek között ebeket mondja: ‘ t, ■ • "Canterbury érsekének az elhatározása, hogy meglátogatja a pápát Rómában, bátor dolog. Mindenkinek, aki szívén viseli a keresztény egységet üdvözölnie kell ezt és jó szerencsét kell kívánni dr. Fishernek. A keresztény egyházak megosztottsága felháborító. Ez mindegyik egyháznak a vallását gyengíti, nemcsak egyénileg, de összevéve is és ez nem lehet Isten akarata. Ha az érsek látogatása nagyobb barátságot hoz létre, akkor megérte a fáradtságot. A látogatás azonban a brit anglikánok és nonkonformisták között aggodalmakat fog kiváltani. Ezek majd úgy látják, hogy nem található római részről a barátságnak jele. Ha a római egyház nem mutatkozik kevésbbé merevnek, mint a múltban, semmit sem lehet létrehozni. Rómában vannak a változásnak jelei. Nem régen megteremtették a keresztény egység államtitkárságát Bea kardinális vezetésével. Ugyancsak a közelmúltban történt, hogy a WORLD COUNCIL OF CHURCHES gyűlésén a római katolikus egyház képviseltette magát megfigyelőkkel. Afrika egyes részein és más, Európán kívüli területeken a római hierarchia már nem tartja magát olyan távol az anglikánoktól. Lambethben Canterbury érsekének a székhelyén ezt annak a bizonyítékaként tekintették, hogy János pápa sokkal jobban közeledik, mint elődei. Továbbá, amint Sir Thomas Taylor a CHURCH OF SCOTLAND közgyűlésén két héttel ezelőtt mondotta, az a növekvő katolikus hangsúly, amelyet a Szentírás tanulmányozásában kell tapasztalni, rokonszenves figyelmet érdemel." Majd a rendkívül érdekes cikk rátér a nehézségek részletezésére. Végülis a cikk a következő megállapítással fejeződik be. “A pápa nem kevésbbé, mint Canterbury érseke, a saját soraiban is talál ellenvéleményt. Nem is lehet, természetes, jelenleg többre gondolni, mint egy előzetes, tájékozódó megbeszélésre. Lehet, hogy semmi sem következik belőle. És a legtöbbnek lehetne tekinteni, hogy ha kiszélesedő megbeszélésekre, inkább informális, mint formális tárgyalásokra vezetne az anglikánok és a római katolikusok között — sőt talán tágabb csoportok között is. A cél magától értetődően az lenne, hogy az egyházi kormányzat különböző formái és rítusai egymáshoz közelednének egymás közös felismerésével, annak közös elismerésével, hogy mindegyik fő keresztény és egyesíti őket a vallásuk.” A nagy tekintélyű angol lap cikkéből látható legvilágosabban, hogy XXIII. János pápa által meghirdetett II. vatikáni zsinat máris milyen nagy érdeklődést és a belső vélekedésnek milyen lényeges átalakulását idézte elő. .ff A MFB ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSE A Magyar Felszabadító Bizottság 1960. november hó 26-án, este 7 órai kezdettel Clevelandban, a Szent István Club nagytermében (11205 Buckeyerd) tartja évi rendes közgyűlését, melyre tagjait szeretettel hívja és várja. A közgyűlés tárgysorozata: 1.) Hiszekegy. 2.) Elnöki megnyitó: dr. Szilassy Béla elnök. 3.) A múlt évi közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. 4.) Beszámoló a MFB működéséről: v. Kovács Gyula ügyv. alelnök. 5.) Pénztári jelentés: Elek Kálmán pénztáros. 6.) Ellenőri és számvizsgáló bizottsági jelentések. 7.) Felmentvények megadása. 8.) Esedékes választások. 9.) Javaslatok, indítványok, amelyek 1960. november 12-ig az elnökségnek írásban beadattak. 10.) Elnöki zárszó: dr. Szilassy Béla. A MFB tagjai, akik bármely ok miatt a közgyűlésen nem jelenhetnek meg, szavazati jogukat a közgyűlésen meghatalmazással érvényesen gyakorolhatják.