Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1960 (67. évfolyam, 10-103. szám)
1960-11-16 / 91. szám
1960 nov. 16. PHILADELPHIAI PROGRAM A JÓTÉKONYSÁGI EGYLET (1435 Germantown Ave., Phila. 22, Pa.) jelenti hogy november 5-én, szombaton: őszirózsa Bál, rendezi a Jótékony Kuglisó Liga; november 20-án, vasárnap: Ft. Spaits György fogadtatási ebédje; december 10-én, szombaton: az 55-ik évforduló bankettje, december 31-én, szombaton: Szilveszter Est, táncmulatság. HIDEGKÚTINAK MEGENGEDTE A KOMMUNISTA RENDSZER, HOGY FIRENZÉBEN VÁLLALJON EDZŐI ÁLLÁST Budapesti, kommunista lapok jelentik, hogy Hidegkúti Nándor megválik az MTK-tól és a hónap végén Firenzébe utazik, ahol a Fiorentina edzője lesz. Hidegkúti Nándor a volt Elektromos játékos eddig az MTK edzője volt. A kékfehérek vezetősége már meg is állapodott Szűcs Gyulával, az Újpesti Dózsa volt edzőjével. Szűcs Gyula alá is írta a szerződést. Hidegkúti Nándor ezek szerint kommunista engedéllyel távozik Magyarországról.* BRIDGEPORT HUNGÁRIA SC. - BRIDGEPORT CITY SC. 3:4 (2:0) A connecticuti állami kupa harmadik fordulóján mindkét magyar csapat vesztett. A bridgeporti magyarok a German-American League Bridgeport City SC. csapata ellen Fairfielden játszottak. Az első félidőben a magyarok Németh Sándor góljaival 2:0-ra vezettek. De a II. félidőben a German-American League helyi csapata egyenlített. A magyarok a vezetést ismét megszerezték Kertész Imre révén, azonban az ellenfél ismét egyenlített. A mérkőzés végső perceiben a Bridgeport City Soccer Club-nak sikerült megszerezni a győztes gólt.❖ NORWALK HUNGÁRIA SC. - BRIDGEPORT UKRANIAN SC. 1:6 (0:3) A norwalki magyarok az “A” divízióbeli bridgeporti ukránok ellen játszottak Bridgeporton. A magyaroknak kezdettől fogva nem volt esélyük a győzelemre. Az egyetlen magyar gólt Kiss Ferenc lőtte.# BELGIUM - MAGYARORSZÁG 2:1 (2:1) Kellemetlen meglepetés érte a magyar labdarúgókat Brüsszelben. A lehető legjobb felállítás ellenére is alulmaradtak az országok közötti vetélkedésben. A belgák egészen modern, gyors, korszerű játékkal lepték meg a pestieket, akik viszont minden becsvágy, lelkesedés s főleg lélek nélkül játszottak. Ez látszik meg az eredményen. Magyarország: Grosics, Dudás, Sipos, Novák, Szojka, Berendi, Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Tóth (Szombathely) . A belga gólok a 12. és a 20 percben estek távoli lövésekből. A magyarok csak fél óra elteltével tudtak szépíteni. Utána a küzdelem eléggé változatos volt, de a csatárok egyik oldalon sem találtak hálóba. Legfeltűnőbb volt, hogy mily sokszor zavarodott meg a védelem a belgák nyomása alatt, s néha csak nagy üggyel -bajjal tudták elhárítani a megújuló támadásokat. KÖZÉP-MAGYARORSZÁG - DÉLNÉME 1 ORSZÁG 3:3 (0:1) Útban hazafelé játszotta a magyar csapat ezt a mérkőzését villanyfénynél, Münchenben. A magyar csapatot kissé átalakították a rosszul sikerült brüsszeli mérkőzés után. De így is országos válogatottnak tekinthető. Igaz viszont, hogy a német csapatban is olyan nagy nevek szerepeltek mint Erhart, Giesemann, Szymaniak, Haller, Stein stb. A magyar csapat felállítása ez volt: Szentmihályi, Novák, Sipos, Várhidi, Solymosi, Berendi, Sándor, Vasas, Tichy, Taliga, Tóth. Az első esemény alig néhány perc után Stein gólja volt. Ez az 1:0-ás vezetés meg is maradt a félidő végéig. A németek enyhe fölényben voltak, amit három kapufa is jelzett. A második félidőben a magyar fiúk összeszedték magukat, játékuk kifinomult s folyamatossá lett, gólt mégis a jobbfedezetet játszó Solymosi ért el, akinek két góljával máris a magyarok tettek szert vezetésre. Utána azonban a németek jöttek fel s különösen a fiatal augsburgi Haller révén sokat veszélyeztették a magyar kaput. Ő volt az, aki a német csapat fölényét gólokra is váltotta: három percen belül két góllal terhelte meg a magyar hálót. A vezetés azonban nem maradt sokáig, mert hét perccel a befejezés előtt Vasas megszerezte a mieink kiegyenlítő gólját. A mérkőzésre, ezen a szép, későőszi estén 52 ezer néző volt kiváncsi. És senki sem ment haza csalódottan: szép mérkőzést, jó játékot láttak — igazságos eredménnyel. ÚJABB KÜLFÖLDI VERESÉG Súlyos vereséggel kellett elhagynia az újpesti Dózsának a lisszaboni Benfica pályáját. A bajnokcsapatok Európa-kupájában a belgrádi Vörös Csillagot kétszer verő Dózsa 6:2 arányú vereséget szerzvedett Portugáliában. I ALEX & SERT 3924 LORAIN AVE. TEL.: WO 1-5662 5 Új és használt bútorok a legjutányosabb árban ! ELAD. VESZ és CSERÉL +! Pártfogásukat előre is köszönik Tihary Sándor bácsi GONDOLJUNK CSAK A “BEDOLGOZÓKRA. . . A szörnyű, szovjetiza szó: ‘ bedolgozó’ sok magyar értelmiségi ember, vagy a kommunista párttal szembenálló magyar tragikus életmódját jelenti. Azok a szövetkezetek, melyek a munkát úgynevezett “bedolgozók”-al végeztetik el, a szövetkezeti egyesülés legalsóbb típusához tartoznak. A kerületi (vidéken a községi) tanács tulajdonában vannak, vagy az illetékes tanács ellenőrzése és irányítása alatt működnek. A kézműipari szövetkezetek célja, hogy a "elkallódó’’ és egyébként veszendőbe menő munkaerőt használják fel. Elvileg csak vagy korlátozott munkaképességű, vagy korhatáron felüli (nőknél 55, férfiaknál 60 év) munkaerőket alkalmazhatnak. Az egész intézmény tehát a beteg és öreg emberek kihasználására épül. , A bedolgozók teljes mértékben ki vannak szolgáltatva a szövetkezet kényének-kedvének. Amikor egyik, vagy másik iparcikk termelése feleslegessé válik, egyszerűen nem adnak ki több munkát a bedolgozónak, hiszen se felmondás, se más igényük nem lehet a szövetkezettel szemben. A szövetkezeti biztosítás pedig automatikusan megszűnik a bedolgozó részére akkor, ha nem ér el egy bizonyos havi munkateljesítményt, még akkor is ha ez önhibáján kívül történik, mert nem adtak neki több munkát. A SZOCIALISTA FEKETEPIAC ALAPJA A BORRAVALÓ. A szocialista-kommunista gazdasági élet megszorításai, anyaghiánya elkerülhetetlenné teszi a feketepiacot. Egy külföldi mérnök több hetet töltött Budapesten és a feketepiaccal kapcsolatban az alábbiakat mondotta: A feketepiac minden képzeletet felülmúl Magyarországon. A mérnök bevitte kocsiját egy állami garázsba, de míg egy 20 forintost át nem adott a szerelőnek, szóba sem álltak vele. Egy textilüzletben, hol a kirakatban látott anyagból nem akarták kiszolgálni, mondván, hogy kifogyott, amint borravalót adott a kiszolgálónak, az rögtön “talált” egy véget belőle. Kérdezősködésére azt mondták, hogy mivel az üzlet a folyó hóra már teljesítette a tervét, nem érdekük többet eladni, inkább tartalékolnak a jövő hónapra, hátha akkor esetleg nem kapnak elég árut. A szocialista-kommunista “öntudatos diktatúra” alatt tehát a feketepiac formája a borravaló. De ugyanígy volt ez a török megszállás idején. Akkor is mindenhez kellett a baksis. Megszállók és zsarnokok természete azonos. Azonos módon védekezik a nép is ellenük. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA KÁDÁR HITELBEN RESZÉLT, DE HITELRE NEM TALÁLT. A NN-hez kiküldött magyarországi delegáció mandátumát, mint ismeretes, a forradalom óta a NN közgyűlés nem fogadta el. Ténylegesen ott ülnek, de jogilag csak megtűrtek. A közgyűlési szabályok szerint azonban mindaddig, amíg mandátumukat el nem utasítják, teljes joggal vehetnek részt a közgyűlés munkájában. Ehhez a teljes jogosultsághoz azonban, legalább is addig amíg ott vannak, teljes kötelezettség is járul, mit azonban a magyar kommunista delegáció figyelmen kívül hagy. Idén is, csak úgy mint tavaly, Kádárék voltak a NN legjobban eladósodott delegációja. Évente 258.000 dollárt kellene a magyarországi delegációnak fizetni, mit a jelek szerint képtelenek megtenni. Az egyetlen delegáció, amely nemcsak teljes összeggel hátralékban van 1959-re, de még 1958-tól is jelentős a tartozása. Jelenleg 395.225 dollárral tartoznak, s ez csak az alapjárulék, mert, a UN tagoknak a rendes hozzájáruláson kívül még különböző összegeket kell fizetni (a UN katonai alakulatának fenntartásához, menekült alap, stb.) mellyel a moszkvai ágról szakadt magyar delegáció természetesen folyamatosan adós. Összehasonlításként említjük meg, hogy a nagyhatalmak közül a NN fenntartásához Anglia 4,784,700; Franciaország 3,936,000; a Szovjetunió 8,376,300; India 1,512,000; Olaszország 1,383,750; Japán 1,346,850; Kanada 1,912,650; és az Egyesült Államok pedig 19,993,650 dollárt köteles mint alapjárulékot 1959-re fizetni, mit a nevezett hatalmak teljesítettek is. A Kádár János által vezetett ügynökdelegáció tehát nemcsak megtűrt, hanem ezenfelül a NN legeladósodottabb delegációja is volt. Bátran lehet mondani a N- ben Kádár hitelre beszélt. Éppen ezért nem lehetett arról szó, hogy hitelre is talált az ijedező csavargó, ahogyan, nem minden él nélkül, a newyorki lapok nevezték. A VÖRÖS VILÁGOT JELENTŐ DESZKÁK. A pesti színházak műsortervével kapcsolatban egy kommunista lap cikke a következőket írja: “. . . Az első tizenkét premierről éppen az új magyar műveket hiányoljuk. És hozzátehetjük, nem csupán ezeket hiányoljuk. Mert a külföldiek közül is csak két szocialista igényű darab akad (ideszámítva Brecht Koldusoperáját is), s mindkettő évtizedekkel ezelőtt született, már klasszikusnak tekinthető alkotás. Egyetlen olyan sincs tehát, mely szocialista mondanivalójával a jelent ábrázolná.” A kis színpadi hít elgondolkoztató. A magyarázat hármas lehet: 1.) Az irodalmi engedélyesek terméketlenek. 2.) Olyan fércművekkel jelentkeznek, amit még a kommunista igazgatók sem mernek a közönség elé tárni. 3.) Az irodalmi engedélyesek valami változást szimatolnak s jobbnak látják, ha egy időre elmaradnak a vörös világot jelentő deszkákról . . . NERUDA ELVTÁRS MEGÍRTA AZ ELSŐ PÁRTEPOSZT. Pablo Neruda hőskölteményt ír. Az eposz hőse a szakállas kommunista társutas-Castro. PabloNeruda, a moszkvai “Inosztrannaja Lityeratura” szerkesztőségében eldicsekedett a nagy művet, amely 4000 sort számlál majd. — Fidel Castronak és harcostársainak ajánlom legújabb elbeszélő költeményemet, — jelentette ki Neruda. Majd még ezeket mondotta: — Másfél évig dolgoztam — az ottani események hatása alatt — elbeszélő költeményemen. Az “Inosztrannaja Lityeratura” agyba főbe is dicsérte Pablo Nerudát, e késői eposzból. Akinek, az olvasottak szerint, sikerült megírni az első párt-eposzt. KI TUDJA, MITŐL HÍZUNK? is odahaza mondották: nem tudni mitől hiziki az ember. Most Olaszországban is mondhatják. Ugyanis egy milánói élelmiszerkereskedelmi cég 2500 tonna szappanport vásárolt külföldön. Mikor a hatóságoknak feltűnt, mire is kell élelmiszerkereskedelmi vállalatnak ennyi szappanpor, a 2500 tonna szappanpor már eltűnt. Eladták. Élelmiszerként. Az olaszok meg is ették, mint tiszta olívaolajat. Senki sem panaszkodott. Ki tudja, mitől hízunk? .. . ÚJ HIDEGHÁBORÚS INTÉZMÉNY MOSZKVÁBAN. Jelentette már a Vasárnap, hogy a Kremlin legújabb hidegháborús intézményében, “A népek barátságának egyetemé”-n összegyűjti azokról az elmaradt területekről a fiatalokat, ahol a Kremlinnek szüksége van agitátorokra. Ez az úgynevezett “egyetem” most október elsején nyílt meg, ötszázhatvan hallgatót vettek fel. A szovjet lapok beszámolói szerint az 560 közül 60 szovjet “kiküldött” az 500 pedig afrikai, ázsiai és latinamerikai ifjú. Az első évi hallgatók negyven százaléka afrikai, 30%-a ázsiai és a többi, tehát ugyancsak 30%, latinamerikai. A szovjet lapok állításai szerint 40.000 levél érkezett elmaradt területekről, amely mind felvételi kérelmet tartalmazott. A felvételt nem tudományos szempontok döntötték el, amint a szovjet lapok is beismerik ezt, hanem lehetőleg olyanokat vettek fel, akiknek semmi más egyetemmel vagy főiskolával nem volt kapcsolatuk. Döntő jelentőségű volt a kérdéses országban tartózkodó szovjet követség véleménye. Ha pedig a kérdéses ország kormánya együttműködik a Kremlinnel, akkor a kollaboráns kormány moszkvai kultúrattaséját is megkérdezték. Az 500 hallgató útiköltségét Moszkva fedezi, oda-vissza. Ezenkívül szállást, havi 900 rubel “ösztöndíjat” kapnak, sőt ellátják őket új ruhával is. “A népek barátságának egyeteme” számára, amint Rumanjacev rektor kijelentette, egy volt orosz tisztiiskolát alakítottak át. Habár az épületet ma nem hívják “Fegyvernemi Akadémiának” mint régen, egy bizonyos, az épület ma is ugyanazt a célt szolgálja, mint “Fegyvernemi Akadémia” korában: a kommunista diktatúra kiterjesztését az egész világra. A változás legfeljebb annyi, hogy csak a hidegháborús célokat ismerik be. 5-ik oldal KÖZELEDIK A KARÁCSONY! Szerezzen örömet magyarországi hozzátartozóinak és küldjön a legnagyobb hivatalos intézet, az International Agency Service által karácsonyi csomagolt nagy választékban. Szabad választási utalványok és többszáz más árucikk vámmentesen á tverje hivatalos, képes karácsonyi árjegyzékünket. HIVATALOS KÖZPONTI BEFIZETŐHELY. rV/SrYCZEDr-l*' a vill- összes gyógyszerei küldhetők GYÓGYSZEREK a legolcsóbban és leggyorsabban, PÉNZÁTUTALÁS hivatalosan. vámmentes és vámköteles gyümölcs- DEA csomagok egyetlen befizetőhelyei/ü-vir/V-tArér- Hiteles fordítások, vizumok, útlevelek KÖZJEGYZOSEG beszerzése, hitelesítések stb. Minden küldeményért teljes garanciát vállalunk. Forduljon mindenkor Intézetünkhöz, ahol soha nem érheti csalódás. SZABADSÁGHARCOS ROVAT Rovatvezető: Ft. Vitéz Bán O. F. M., az Országos Intézőbizottság tagja A Magyar Szabadságharcos Világszövetség 1960 szeptember hó 9-11-én megtartott 2. világkongresszusa a következő záróközleményt adta ki: A MSZHVSZ 1960 szeptember hó 9-től 11-éig tartotta 2. világkongresszusát Brüsszelben. A kongresszuson résztvettek: Anglia, Ausztria, Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország, U.S.A., Spanyolország, Svájc országos szervezeteinek küldötti, továbbá meghatalmazással: Brazília, és Canada képviselője. A kongresszus üdvözölte a belga királyt a belga kormányt, és viszonozta a különböző szervezetek és közéleti személyek üdvözletét. A kongresszus deklarációban kérte fel az USA alelnökét, R. Nixont, J. F. Kennedyt az USA szenátorát, a USA elnökjelöltjeit, a UN főtitkárát és számos közéleti személyiséget az UN Magyarországgal kapcsolatos korábbi határozatainak érvényre juttatására, a magyar nép önrendelkezési jogának viszszaállítására és a jelenlegi kommunista magyar kormány UN megbízólevelének visszautasítására. A kongresszus felhívta a Nemzetközi Jogász Szövetség figyelmét arra, hogy a magyar kormány olyan törvényt tart hatályban, amely lehetővé teszi, hogy 16 éves fiatalkorúakat kivégeztessenek politikai cselekmények miatt. A kongresszus elhatározta, hogy az újonnan megalakult afrikai és ázsiai államok kormányaival szoros érintkezést keres és felkéri őket Magyarország függetlenségi törekvésének támogatására. A kongresszus határozatot hozott a szabadságharcos mozgalom egységének megteremtésére. Ennek előkészítésére egységbizottságot állított fel, amelynek feladata, hogy felvéve a kapcsolatot a világszövetségen kívül álló szabadságharcos szervezetekkel, közös alapot teremtsen az egység létrehozására. A kongresszus megválasztotta a világszövetség új vezetőségét. Az elnökség tagjai: Elnök: dálnoki Veress Lajos (Anglia); főtitkár: Dr. Mikofalvy Lajos (LISA); alelnökök: Dr. Zsédely Miklós (USA), Rozsnyai Zoltán (Ausztria), Tollas Tibor (Ausztria); kanadai társelnök: Nádas Béla (Kanada); délamerikai társelnök: Bálint J. György (Kolumbia); európai társelnök: Ökrös Gergely (Franciaország); USA társelnök: Vitéz Bán (LISA); munkás társelnök: Kiss György Áron (USA); ifjúsági társelnökök: Radnóti Károly (USA), Vilcsinszky F. (Fr.); politikai fogoly társelnök: Dr. Széchenyi György (Németország). A kongresszus megköszönte a belga sajtó és rádiószolgálat széleskörű támogatását. A kongresszus köszönti az emigrációs magyar sajtót és annak az óhajának ad kifejezést, hogy a jövőben egységesebben szolgálja Magyarország felszabadításának ügyét. A kongresszus köszönti a Nemzetőr szabadságharcos szellemét és köszönetet mond eddigi munkájáért. - Elnökség. — O — A MAGYAR TÁRSASÁG SZÉCHENYI ÜNNEPSÉGE “A LEGNAGYOBB MAGYAR”, Széchenyi István gr. halála 100 éves évfordulója alkalmából a Magyar Társaság ünnepi megemlékezést tart november 13-án, jövő vasárnap délután 5 órai kezdettel a Magyar önképzőkör helyiségében (Fulton Rd. 2059 szám). A diszülésnek két előadója lesz. Nt. Egyed Aladár ev. főesperes a hivő Széchenyiről emlékezik meg, dr. Somogyi Ferenc egy tanár Széchenyit, mint a reformkorszaknak nagy alkotóját méltatja. Az ülésen belépődíj nincs. Minden érdeklődőt szivesen látnak. A „Liberty" patikából kiléptem és a fenti cím alatt lévő volt „Halé" gyógyszertárat megvettem. Az áru minősége, ára és a kiszolgálás tekintetében a legtöbbet ígérhetem. Mindenféle ÓHAZAI GYÓGYSZERSZÁLLÍTÁST vállalok. Az itteni gyógyszerrendeléseket kívánságra házhoz szállítom. Kérem barátaim és ismerőseimet, valamint minden magyar honfitársamat, hogy bizalommal forduljanak hozzám. KABDEBÓ FERENC gyógyszerész. I MAGYAR GYÓGYSZERTÁR 3001 West 25. St. és Walton St. sarkán Cleveland 13, Ohio. Telefon: MA 1-0559