Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1960 (67. évfolyam, 10-103. szám)
1960-12-21 / 101. szám
6-ik oldal EZ ÉV NYARÁN, 1960. JÚLIUSÁBAN hogy megérkezett a pápai legátus, huszonegy ágyúlövés dördült el az öreg kikötő bástyáinak faláról. Ebben az évben, januártól július végéig ünnepük ezerkilencszázéves évfordulóját annak, hogy a tenger viharában Kréta déli partjai alól egy hajóroncsot vetettek a sziget keleti oldalára a dühödt hullámok. Két kitűnő szakember megírója volt ennek az eseménynek. Az egyik egy bizonyos Lukács volt, görög hajóorvos, maga is utasa a tenger ostromától szétroncsolt gerendakolosszusnak, és az Apostolok Cselekedetei néven ismert emlékezéseiben foglalta össze úti feljegyzéseit. A másik egy Ramsay nevű angol hajóskapitány, aki egész életében itt, a Földközi-tengeren hajózott. Szent Pál és Szent Lukács kedvéért megtanult görögül. Többször megtette az utat Alexandria és Szicüia közt a téli viharok idején. Megismerte itt a tenger minden négyzetlábját és vizsgálódásainak híres könyvében megállapította, hogy az, aki az Apostolok Cselekedeteit írta, az feltétlenül maga is átélte ezt a vihart: szövegében több mint ötven hajózási szakkifejezést használ, leírásaiból az élmény hitelessége árad. Az Újszövetség eme részének valóságát különben is soha semmiféle kritika nem vonta kétségbe. KRÉTA DÉLI SZIKLAFALAI ALATT ma is ugyanúgy száguld el a téli szél, ahogyan ő írta le. Az akkori Kandia-sziget — ma Gozzo — sziklatornyát ugyanúgy ágyúzzák körül a hullámok tajtékjai. És Málta keleti oldalán ugyanolyanok a zátonyok. Ezekbe akadt bele ezerkilencszáz évvel ezelőtt az a hajó, amely Tarsusi Pált és útitársait szállította. Micsoda fönség az, amellyel ennek az öregedő, megviselt embernek vonásai ebből az útirajzból kibontakoznak! A hajóra boruló viharban és sötétségben végül már minden megsemmisül, ami emberi; az utasok nem esznek és nem isznak; nem alusznak és nincsenek ébren; nem élők és nem holtak. Egyedül ennek a szikár, görbe, alacsony kis embernek mindent és mindenkit felülmúló ereje él a hajón. Az emberek letérdelnek körülötte és sírnak, ő pedig parancsol nekik és vigasztalja őket. Két parancsnoka is volna egyébként a hajónak. Az egyik a kormányos, a másik pedig a caesareai börtön rabjait Rómáig őrző és a leszerelő katonákat Itáliába kísérő parancsnok. De az utasok fölött összeomlik a kormányát veszített hajó kormányosának hatalma, a rabok és a katonák fölött a centurióé. Az övék helyett előtérbe lép az a merőben személyi erő, amely a Rómába, a császári törvényszék elé szállított Pálból, magából SPORT ATLÉTA BÁL A Clevelandi Magyar Atlétikai Club most már hagyományossá vált ATLÉTA BÁL-ját ebben az évben is megrendezi. A bálbizottság határozata értelmében az Atléta Bált február 4.-én szombaton, este rendezik a Szent Patrik Hall Bridge Ave. helyiségeiben. A bálbizottság kéri a közönséget, hogy a bál dátumát jegyezzék elő. Az Atléta Bál iránt máris nagy érdeklődés nyilvánul meg és a bálbizottság az összes lépéseket megteszi, hogy a bált a legsikeresebb események közzé iktassa a közvélemény. A bálbizottság egyben elhatározta, hogy a jövőben minden február első szombatján rendezi az Atléta Bált. Zágon felé !A Rákóczi emigráció regénye.) Irta: KOMÁROMI JÁNOS. (Hetedik folytatás.) — Hanem cudar dolgot hallottam a tavalyi tél folyamán, halljátok-e, vitéz pajtásaim! Azon a télen Krakkótól északnak, a Visztula folyása mentén akadt tennivalóm, hol is egy kontraktust kellett szubszkribálnom, mikor is elmebusitó hírt kaptam két elvénült hazai bujdosóról . . . Ezek szerint az elmúlt télnek folyamán arrafelé tekergett két ősz talpas, akik járhattak már a nyolcvanadik esztendő alatt s Krakkó és Dancka városok közt Rákóczi urunkat keresték szakadatlanul ... Az egyiknek Jakab volt a keresztneve, a másiknak meg Demeter . . . Pázmándy Péter meglepetve kiáltott fel: — Buga Jakab meg Zöld Demeter lehetett csak a két csavargó bajnok, alattam csatázott mind a kettő! E két kóbor legény ott legénykedett már Szepessy Pál meg Szuhay Mátyás első csatáin is, ötven esztendőknek előtte! Jávorka elmélázva beszélt: — Annyit sikerült megtudnom még e két elvénült szegénylegényről, hogy meztelen lábukat kapcába csavarva puhatolóztak Rákóczi után, rongyban csüngött róluk minden s a temérdek koplalás miatt alig volt bennük lehelletnyi élet. A Demeter nevezetű tavaly télen, nagy hóhullásban holtan rogyott össze a Visztula szélén, a Jakab nevezetű maga kardjával ásott neki sirt s a tiz ujjával kaparta el. Ez a Jakab nevezetű később reszketeg lábbal vonszolta magát tovább Dancka irányába, mígnem beleveszett a hófúvásba . . . Pázmándy ezredes annyit mondott rá: — Széthullunk lassan, miként a levél . . . Mikes felkarjára nyugtatta a fejét, a többiek is szótlankodtak. Jávorka Ádám elhallgatott végleg. Egyszer ugyan vállára csapott még Mikesnek: — De vitéz módra, éltünk legalább, Kelemen öcsém! / Nagy idő járt odakint. Mély csend ült Rodostó utcái fölött s ebbe a csöndbe csak egyszer hukkantott belé a kuvik. VII. Jávorka betoppanásával mintha uj hitre éledt volna mindenki.Az Újvári Csillag másnap, a második mise végeztéével kihallgatásra jelentkezett, hogy szemben lehessen a fejedelemmel. Ám az első pillanatban alig tudta takargatni meglepetését: a száműzött Rákóczi igen-igen elváltozott arcra s kék szemének fénye is megtörött, mióta nem látta. Annyi esztendő a fejedelem fölött sem szállhatott el nyomtalanul. Mikor a legdaliásabb kuruc tiszt feltűnt az elfoganóterem ajtajában, Rákóczi eléje sietett s mindkét kezét nyújtotta neki. — Mint utazott, ezredes ur? (Mert lengyel tiszti rangján nevezte). — Köszönettel mondva nagyságos fejedelmi uramnak, csak megjöttem töméntelen akadállyal s nem kevés fejtöréssel Magyarország jelenvaló sorsa miatt, így válaszolt Jávorka Ádám, a két szeme derűs volt mindazáltal. Megköszönte főlovászmesteri kinevezését, amire biccentett Rákóczi, hozzáfűzvén, hogy szarvaskendi Sibrik Miklós főudvarmester, valamint Pápay János ügyvivő útján még a mai napon előterjesztést tesz a nagyvezérnek ily értelemben, miszerint fizetése kiutaltassák a szultáni udvar részéről. Ami tekintve a nagyvezérnek a bujdosók iránt érzett hajlamosságát, bizonyára nem is fog késni huzamosan. Jávorka beszámolt vázlatosan muszkaországi és lengyelföldi tizenkét esztendejéről, amit nagy figyelemmel hallgatott végig Rákóczi. S amikor végül elbocsátotta magától a legmerészebb kurucot, az az érzése maradt az ezredesnek, hogy fejedelmi ura változatlan kegyelemmel van iránta. Távozván az elfogadóteremből, nyalkán ment lefelé a szűk, faragott lépcsőkön, de már a kapuban megállították. A kapuban nevezetesen Dettrich Boldizsár fogta vissza azzal, hogy Bercsényi üzenetével jön: cito-citissime siessen eléje az Oljvári Csillag, akit reggel óta vár. Toporzékolva a türelmetlenségtől, Jávorka átment hát a főgenerális palotájába. Ung örökös főispánja lesett már reá a tágas verandán s amint megpillantotta, a fájdalomtól sziszegve bár, mindazáltal tüzesen kiáltott fel: — Ádám fiam, csakhogy meggyöztél végül! A palotámban foglak vissza ebédre is! S ő, aki mindenkivel szemben indulatos, csaknem visszautasító magatartást árult el, érzékenyen ölelte össze Jávorkát. Mert nem feledhette annyi nyomorult esztendő során sem, hogy a bányavárosok táján valahányszor bajbajutottak a kuruc regementek, a főgenerális egyet Rittyentett csak Érsekújvár felé s erre a jeladásra Jávorka Ádám meg Maszelnyik Márton, a fehérhegyi tót baltásokkal tüstént megindult és űzte a zavart a gémlábu németek hátában. S époly érzékenyen mondta másodszor is: — Ádám fiam, csakhogy meggyöttél! Most aztán közösben főzhetjük a plánumokat . . . Mert alszik itt mindenki, egymagamat kivévén! S maga előtt tessékelte elfogadószobájába, ahol sokáig, igen sokáig maradtak vitatkozásba merülve. Csak az ebédnél találkozott a kis Zsuzsival, akit futtában ismert Lengyelországból. Illő tisztelettel köszöntötte: — Mint érzi magát az ifjú grófné asszony? Kőszeghy Zsuzsin kis zavar látszott: — Köszönöm, ezredes úr, megvagyunk nagy csöndben és unatkozva. S helyet akart neki mutatni az asztalnál, maga mellett. Hanem ugyanakkor az ebédlőterem hátsó zugolyában fölsírt özvegy Kajdacsy óbesterné: — Ádám fiam, hát nem ettek azok a veszett muszkák vagy a tatárok? Jávorka meglepetve fordult hátra, ámde mielőtt védekezhetett volna ellene, a vén ezredesné átölelte aszott két karjával, magához húzta a fejét, miközben sirdogált: — Jaj, micsoda bánat, mennyi keserűség epeszt minden testrészemben! No, csakhogy itt vagy fiam! Hát fejedelmi urunknál voltál-e már? Mert nincs több olyan szent ember e földön, mint ő . . . Hát ezt ne felejtsd el, Ádám fiam! S a Rákóczi nevére omlani kezdtek a könnyei minden jajszó nélkül, amire idegesen intett a főgenerális, hogy üljenek már asztalhoz. Valószínű, hogy Bercsényi a legörömestebb valamelyik szomszédos házba telepíttette volna át a vénelvén Kajdacsynét, ámde csak nem is kísérletezett ilyen próbálkozással. Mert ifjú hitvese annyi szeretettel ragaszkodott az ezredesnéhez, mintha az édesanyja lett volna. Sohasem felejtette el neki, hogy ő nevelte föl az árva hontalanságban. Már helyet foglaltak négyen, amikor észrevette Jávorka, hogy az asztal végében várakozik szerényen Paksy Erzsiké is, a Zsuzsi legjobb kispajtása. Az Újvári Csillag ránézett az alig húszéves csinos hajadonra s némi csodálkozással látta, hogy a leány úgy néz vissza reá, mint valami másvilági jelenségre. Jókedvvel nyújtott neki kezet, úgy az asztal fölött: — Hát te mint vagy, hugocskám? — Örvendezem, hogy megjött, Ádám bátyám, — szólt elfogadva a fiatal leány. — Igen egyedül voltunk már Rodostóban . . . Jávorka féltréfával jegyezte meg: — No, majd másként lesz ezentúl, kishúgom! S másodszor is meglepetve látta, hogy Paksy Erzsike két éjsötét szeme úgy csillog feléje, akár a parázs. S abban a pillanatban megérezte az Újvári Csillag, hogy a csinos teremtés mélységes hittel lehet iránta s olyan vonzalommal, ami több a csodálatnál. A szolgák nekiláttak a felszolgálásnak. Jávorka puszta megjelenése hosszú időre új életet jelentett mindenki számára Rodostóban. Ám ezen nem is lehetett meglepődni. ■ Mert az eszélyes, nagytudású, vakmerő és mindig józan kuruc maga volt a bizakodás, a legmostohább körülmények között is. Ráadásul sejtették a főbujdosók, hogy a fejedelem nem minden ok nélkül hozatja le Rodostóba s nevezte ki főlovászmesterévé ezt az elszánt tisztet, bizonyára tervei vannak vele. Legrosszabb esetben is itt tartja magánál, hogy kéznél legyen a kellő pillanatban. Múltak a napok, múltak a hetek. De még ez a nyugodt kuruc is indulatba esett, valahányszor Paul Wilhelm Bohnt látta felbukkanni a fejedelem körül. Az Újvári Csillag olyankor idegeskedve fordult oda Máriássyhoz, Dettrichhez, Pázmányhoz, Zayhoz és Mikeshez, akik legmeghittebb kenyerespajtásai voltak: — Ezt a gyanús fickót el kellene tenni innen! Mikes szelíd szóval intette: — Nem lehet, Ádám komám. Mert nagy bizalommal viseltetik irányában a mi urunk. Egyelőre nem lehetett tenni okosabbat, mint várni: miként alakulnak a dolgok? E várakozás napjai, közben teljes szépségében bomlott ki a tavasz s ibolyában mosolygott be köröskörül az égbolt. Egy ilyen napnak késő estéjén, amikor ketten maradtak volna együtt, Jávorka Mikesre vetette a szemét: — No, Kelemen öcsém, most pedig beszéld el nekem elejétől végig, mint éltetek azóta, hogy francuz földről Törökországba hozott át benneteket a győzedelmes szultán? Mikes elszontyolodott. Hisz aznap estetájt történt, hogy amint hazafelé haladt volna el a fejedelemtől, megpillantotta az öreg Csáky tábornokot, aki köhécselgetve botorkált el a Bercsényi-ház irányába, bizonyára azzal a szándékkal, hogy néhány szót váltson az engesztelhetetlen főgenerálissal. Kissé lemaradva ott totyogott mellette Krucsay ezredes, aki ugyan nem volt túlságosan öreg, járásmódja mindazáltal totyakosnak hatott. S a főkamarásnak, látván a két érdemes katonát, az jutott eszébe, hogy talán sohasoha nem fogja meglátni a hazát egyikük is. Erre gondolt most is, hogy Jávorka intézte hozzá a szót, mert elbusult elmével kezdte: — Ádám komám, azt hiszem én, hogy itt halunk meg mind ebben a haszontalan bujdosásban . . . Az Újvári Csillag a főkamarás elé állt most s kemény jobbmarkát nagy fölénnyel eresztette le a vállára: — Hát az lehet, Kelemen öcsém. De úgy halunk meg legalább, mint katonalegényekhez illik és nem nyöszörögve . . . No, kezdhetnéd már! Nekihelyezkedtek a Jávorka szobájában ketten, odakint nagy volt már a sötét és nagy volt a csend. S akkor beszélni kezdett Mikes: — Igen messze kell kezdenem, Ádám komám. A török hét esztendővel ezelőtt hivott meg bennünket, hogy hadakoznánk a német ellen. Mert háborúja volt a bécsi császárral . . . — Ezt tudom — bólintott Jávorka. — Magam pólyák hadiszolgálatban álltam akkortájt. Mikes beszélt: — Az 1717-ik esztendő 10 Octobris szálltunk ki a hajóból Gallipoliban s fejedelmünk a gályán volt még, mikor az egyik tatár khán, aki exiliumban volt itten, holmi ajándékot küldött neki, a többi között egy szép fehér lovat fölnyergelve. Itt jó szállást adtak urunknak, de mi ebül voltunk. Meg is látogattuk a khánt, aki nagy barátsággal fogadott bennünket, katonái pedig igen emberséges emberek voltak mind s jószívvel beszélgettek hozzánk, pedig semmit sem tudtunk a tatár nyelvből. Két napnál tovább mulattunk azon a puszta és szomorú helyen, amidőn megtudtuk, hogy a német Belgrádnál megverte a törököt, aki esze nélkül kezdett szaladni Drinápolynak s gondoltuk ebből mindjárt, hogy mi is alighanem hiába jöttünk Törökországba . . . __'. (Folytatjuk) / . KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA 1900 éve járt Szent Pál máltán írta. IJJAS ANTAL is vádlottból, rabból árad. ő a hatalom és a vigasztalás. Az erő és az édesség. Az atyai fenség és az anyai gondoskodás. Biztatja őket, hogy megmenekülnek: megjelent neki az Úr angyala és megígérte neki, hogy mindannyik életét neki adta. Rábeszéli őket, hogy egyenek, mert másképp elgyöngülnek, ha a hajó útja véget ér. Ereje nélkül egy csomó ájult, félholt veszne ott a máltai part zátonyain a hajótörésben. De az ő parancsára esznek, átússzál, átgázolják a csillapuló vihar hullámtorlaszait és partra vergődnek a sziget lapos, keleti oldalán, ahová a víz vezette őket. Reggeltől estig tart a küzdelem. Tüzet gyújtanak, a sziget lakói felkeresték őket, s Pálból azonnal előlép az apostol, és elkezdi nekik hirdetni Krisztust. . . . A MAI UTAS PEDIG MEGÁLL LA VALETTA MÚZEUMÁBAN, az akkori szigetlakók életét és használati tárgyait megmutató üvegszekrények, tárolók előtt és a szíve elszorul. Szent Pál a maga kalandos életének összes utazásai alatt nem vetődött a vallási ősmúltnak ilyen irtózatos régiségű rétegébe, mint itt, Máltán. A tárlók üveglapjai alatt a látogató olyan smaragdzöld, agyagcserép-nyakláncokat pillant meg, amilyeneket csak a fáraók kora előtti Egyiptom exportált, valamikor a Krisztus előtti V. (!) évezredben. De ez még nem mindig a legrégibb emléke a máltai életnek. A legrégibb emlékek éppen a valláséi. Az úgynevezett megalitikus őskultúra korszaka az, amelyben a sírokat, kultuszhelyeket övező kőtornyok kövei állanak. Máltán ugyanolyanok ezek az emlékek, mint Dél-Görögországban, mint Kréta szigetén, mint Észak-Afrikában, mint a Kanári-szigeteken. A szigetnek Szent Pál idejében is élt lakói, és levert Karthágóból idemenekültek voltak, s Tirosznak és Szidonnak, meg Karthágónak vérivó, szörnyű istenét is imádták — ez a Baal-Melek ma Moloch néven ismeretes. Áldozatainak barlangját megtalálták, éppen a keleti part közelében. A látogató megáll és sir: nincs reá említés az Apostolok Cselekedeteiben, nincs róla semmiféle nyom, azonban egészen bizonyos, az ember érzi, hogy Pál volt itt is. A sziget lakói bizonyára elhozták ide és megmutatták neki kultuszhelyüket. Valamikor embereket áldoztak itt: a felső barlang mind a két oldalán megvannak az alsóba vezető vércsatornák. Soha és sehol nem lehet átélni annyira Jézus Szivének édességét és fenségét, mint ebben a barlangban, amely megmutatja, hogy Jézus mi helyett adta az ő Szivének vérét: a mi vérünk helyett, amelyet a szörnyű Moloch-bálvány előtt ontottak az emberek. Ha valóban időzött Szent Pál ebben a barlangban — az azóta is megszakítatlan máltai hagyomány pedig azt tartja, hogy valóban időzött —, akkor maga is a mélyéig megrendült szívvel kellett, hogy átélje ezt az érzést. Azután megtérítette és maga keresztelte meg mindazokat, akiket Isten mintegy háromhónapos tartózkodása alatt Krisztuséivá tudott tenni, majd püspököt adott nekik. A máltai hagyomány visszatér ennek emlékezetéig. A sziget lakosai akkoriban afféle földművelő ősnép volt; a szigeten volt néhány római nagybirtok is. őslakó kisbirtokosokat és ezeknek a szigeti latifundiumoknak rabszolgáit téritette meg — ezek voltak Málta első keresztényei; a sziget egész lakossága nyilván már Pál életében kereszténnyé lett. . . . TÁVASZODOTT, ELMÚLT A TÉL, nálunk nyárinak számitó forróság kelt át az ibolyaszinti ég alatt az észak-afrikai partról, Karthago felől. A sziget kék bőrű berber népe kikísérte Pált ahhoz a hajóhoz, amely innét kelt útra akkor, Szicília és Osztia felé. Máltának ez az egyetlen kikötője, ma is La Valetta öble. A máltai lovagok, akiké a sziget volt, persze már a maguk korában korszerűen kiépítették, ma pedig modern kikötő. De azért itt van valahol az a hely, ahol a Szicíliába és Rómába vivő gálya horgonyzott. A tenger tulajdon az a zöldeskék, amely a gálya körül hullámzott. Az ég is ugyanama violaarany, amely e tavaszi és nyári hónapban. A világegyház hatalmas ünnepségekkel tisztelte meg az akkori utast. A mai utas pedig, s a kereszténység egész világa képzeletével és áhítatával megáll a kereszténység földközi-tengeri kezdeteinek ezen a pontján és átéli ezeket az időket. A szél csattog a víz fölött. A lapos, vitorlák nélküli gálya, amelyen Tartuszi Pál utazik, vízbe meríti evezőrúdjait. Pál és Lukács ott állanak a hajó tatján. Lukács poggyászában ott vannak azok a feljegyzések, amelyekből — talán még ugyanennek az évnek folyamán, Rómában — írni kezdte az Apostolok Cselekedeteit. Ezt a könyvet sem lehet sehol sem átélni jobban, mint itt, a máltai kikötőben. A hajó pedig elindul, s rajta utazik a kereszténység, a Földközi-tenger másik medencéje felé, Gallia, Hispánia és a nyugati Észak-Afrika felé, hogy azután elinduljon majd új kontinensek, tej évszázadok, új évezredek felé . . . VÍVÁS a cmac-ban Néhány hét óta élénk vívóélet uralkodik a CMAC vívótermében, ahol az oktatást a kiváló vívó Szentkirályi János Ohio többszörös kard- és tőrvívó bajnoka vette át. Szentkirályi Jánost nem kell bemutatnunk a közönségnek, de annyit azért meg kell említenünk, hogy a szakembereknek is nehéz eldönteni, hogy Szentkirályi mint versenyző, vagy mint vívóoktató pedagógus kiválóbb? A vívásra jelentkezni lehet, minden szerdán este 12 7 órától a A Jefferson High Schoolban lévő vívóteremben a W. 46 utcában. BtiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiíiiiiiiiiiiiittiiiiniiiHiiiiitiiHiinntiiiiiiiinHiiiiiiiitiiiiiiiiiiiilininiwiiiiiiiiiBiiiiiiiititHiBihitfíHtnmiiiiHiiHiBiiiniimiiBinHHMhflH.'iimHi KÍNA ELLEN NINCS REPÜLŐGÉP Jelentettük a Vasárnapban, hogy Nehru úgy döntött, az indiai hadsereg kínai határon való megerősítésére a Szovjetuniótól fog fegyvereket vásárolni. Elsősorban repülőgépeket és főként helikoptereket akart az indiai haderő beszerezni, hogy az áttekinthetetlen terület fölött légi őrjáratokkal tudják ellenőrizni a kínaiak mozgolódását. New-Delhiből érkező jelentések megerősíteni látszanak az Impersonal jelzéses összefoglalónkban közölt állítást: a moszkvai és pekingi kommunisták egyetértenek a koegzisztencia révén kiterjeszthető osztályharcban. Ugyanis az indiai szovjet nagykövet Benediktov arról tájékoztatta Nehrut, hogy a repülőgépek szállítása hosszabb halasztást szenved ... A Szovjet, nem hajlandó a moszkvai kommunista deklaráció után Kína ellen repülőgépeket szállítani. 1960 dec. 21. A CSEHEK VASFÜGGÖNY POLITIKÁJA A nyugatnémet kormány egyik szószólója Regensburgban kijelentette, hogy a csehszlovák kommunisták erősen felfokozták az elmúlt hetekben a németellenes propagandát. Ezzel egyidőben az amúgy is rendkívül kegyetlen vasfüggöny ellenőrzést is megszigorították.❖ TEMES VÁRMEGYE 90-97 SZÁZALÉKBAN KOLHOZOSÍTVA Bukarestből jelenti a romániai ügynökkormány, hogy a kolhozosítás elérte az ország egész szántóterületének 83%-át. A legmagasabb százalékban természetesen a volt magyar területeket kolhozosították. Temes megye területén a falvakat 90-97 százalékban kényszerítették kolhoz életre.