Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1960 (67. évfolyam, 10-103. szám)

1960-12-21 / 101. szám

6-ik oldal EZ ÉV NYARÁN, 1960. JÚLIUSÁBAN hogy megérkezett a pápai legátus, huszonegy ágyúlövés dördült el az öreg kikötő bástyáinak faláról. Ebben az évben, januártól július végéig ün­nepük ezerkilencszázéves évfordulóját annak, hogy a tenger viharában Kréta déli partjai alól egy hajóroncsot vetettek a sziget keleti oldalára a dühödt hullámok. Két kitűnő szak­em­­ber­ megírója volt ennek az eseménynek. Az egyik egy bizonyos Lukács volt, görög hajóorvos, maga is utasa a tenger ostromától szétroncsolt gerendakolosszusnak, és az Apostolok Cselekedetei néven ismert emlékezéseiben fog­lalta össze úti feljegyzéseit. A másik egy Ramsay nevű angol hajóskapitány, aki egész életében itt, a Földközi-tengeren hajó­zott. Szent Pál és Szent Lukács kedvéért megtanult görögül. Többször megtette az utat Alexandria és Szicüia közt a téli viharok idején. Megismerte itt a tenger minden négyzetlábját és vizsgálódásainak híres könyvében megállapította, hogy az, aki az Apostolok Cselekedeteit írta, az feltétlenül maga is átélte ezt a vihart: szövegében több mint ötven hajózási szak­­kifejezést használ, leírásaiból az élmény hitelessége árad. Az Újszövetség eme részének valóságát különben­ is soha semmiféle kritika nem vonta kétségbe. KRÉTA DÉLI SZIKLAFALAI ALATT ma is ugyanúgy szá­guld el a téli szél, ahogyan ő írta le. Az akkori Kandia-sziget — ma Gozzo — sziklatornyát ugyanúgy ágyúzzák körül a hu­llá­­mok tajtékjai. És Málta keleti oldalán ugyanolyanok a záto­nyok. Ezekbe akadt bele ezerkilencszáz évvel ezelőtt az a hajó, amely Tarsusi Pált és útitársait szállította. Micsoda fönség az, amellyel ennek az öregedő, megviselt embernek vonásai ebből az útirajzból kibontakoznak! A hajóra boruló viharban és sötétségben végül már minden megsemmi­sül, ami emberi; az utasok nem esznek és nem isznak; nem alusznak és nincsenek ébren; nem élők és nem holtak. Egyedül ennek a szikár, görbe, alacsony kis embernek mindent és min­denkit felülmúló ereje él a hajón. Az emberek letérdelnek kö­rülötte és sírnak, ő pedig parancsol nekik és vigasztalja őket. Két parancsnoka is volna egyébként a hajónak. Az egyik a kor­mányos, a másik pedig a caesareai börtön rabjait Rómáig őrző és a leszerelő katonákat Itáliába kísérő parancsnok. De az u­tasok fölött összeomlik a kormányát veszített hajó kormányo­sának hatalma, a rabok és a katonák fölött a centurióé. Az övék helyett­­ előtérbe lép az a merőben személyi erő, amely a Rómába, a császári törvényszék elé szállított Pálból, magából SPORT ATLÉTA BÁL A Clevelandi Magyar Atlétikai Club most már hagyományossá vált ATLÉTA BÁL-ját ebben az évben is megrendezi. A bálbizottság határozata ér­telmében az Atléta Bált február 4.-én szombaton, este rendezik a Szent Patrik Hall Bridge Ave. helyi­ségeiben. A bálbizottság kéri a közönséget, hogy a bál dátumát jegyezzék elő. Az Atléta Bál iránt máris nagy érdeklődés nyilvánul meg és a bálbizottság az összes lépéseket megteszi, hogy a bált a legsikeresebb események közzé iktassa a közvélemény. A bálbizottság egyben elhatározta, hogy a jö­vőben minden február első szombatján rendezi az Atléta Bál­t. Zág­on felé !A Rákóczi emigráció regénye.) Irta: KOMÁROMI JÁNOS. (Hetedik folytatás.) — Hanem cudar dolgot hallottam a tavalyi tél folyamán, halljátok-e, vitéz pajtásaim! Azon a télen Krakkótól északnak, a Visztula folyása mentén akadt tennivalóm, hol is egy kontraktust kellett szubszkri­­bálnom, mikor is elmebusitó hírt kaptam két elvénült hazai bujdosóról . . . Ezek szerint az elmúlt télnek fo­lyamán arrafelé tekergett két ősz talpas, akik járhattak már a nyolcvanadik esztendő alatt s Krakkó és Dancka városok közt Rákóczi urunkat keresték szakadatla­nul ... Az egyiknek Jakab volt a keresztneve, a má­siknak meg Demeter . . . Pázmándy Péter meglepetve kiáltott fel: — Buga Jakab meg Zöld Demeter lehetett csak a két csavargó bajnok, alattam csatázott mind a kettő! E két kóbor legény ott legénykedett már Szepessy Pál meg Szuhay Mátyás első csatáin is, ötven esztendők­nek előtte! Jávorka elmélázva beszélt: — Annyit sikerült megtudnom még e két elvénült szegénylegényről, hogy meztelen lábukat kapcába csa­varva puhatolóztak Rákóczi után, rongyban csüngött róluk minden s a temérdek koplalás miatt alig volt bennük lehelletnyi élet. A Demeter nevezetű tavaly télen, nagy hóhullásban holtan rogyott össze a Visz­tula szélén, a Jakab nevezetű maga­ kardjával ásott neki sirt s a tiz ujjával kaparta el. Ez a Jakab nevezetű később reszketeg lábbal vonszolta magát tovább Dancka irányába, mígnem beleveszett a hófúvásba . . . Pázmándy ezredes annyit mondott rá: — Széthullunk lassan, miként a levél . . . Mikes felkarjára nyugtatta a fejét, a többiek is szótlankodtak. Jávorka Ádám elhallgatott végleg. Egy­szer ugyan vállára csapott még Mikesnek: — De vitéz módra, éltünk legalább, Kelemen öcsém! / Nagy idő járt odakint. Mély csend ült Rodostó utcái fölött s ebbe a csöndbe csak egyszer hukkantott belé a kuvik. VII. Jávorka betoppanásával mintha uj hitre éledt vol­na mindenki.­­Az Újvári Csillag másnap, a második mise vé­geztéével kihallgatásra jelentkezett, hogy szemben le­hessen a fejedelemmel. Ám az első pillanatban alig tudta takargatni meglepetését: a száműzött Rákóczi igen-igen elváltozott arcra s kék szemének fénye is megtörött, mióta nem látta. Annyi esztendő a fejedelem fölött sem szállhatott el nyomtalanul. Mikor a legdaliásabb kuruc tiszt feltűnt az el­­fogan­óterem ajtajában, Rákóczi eléje sietett s mindkét kezét nyújtotta neki. — Mint utazott, ezredes ur? (Mert lengyel tiszti rangján nevezte). — Köszönettel mondva nagyságos fejedelmi uramnak, csak megjöttem töméntelen akadállyal s nem kevés fejtöréssel Magyarország jelenvaló sorsa miatt, így válaszolt Jávorka Ádám, a két szeme derűs volt mindazáltal. Megköszönte főlovászmesteri kinevezését, amire biccentett Rákóczi, hozzáfűzvén, hogy szarvaskendi S­ibrik Miklós főudvarmester, valamint Pápay János ügyvivő útján még a mai napon előterjesztést tesz a nagyvezérnek ily értelemben, miszerint fizetése ki­utaltassák a szultáni udvar részéről. Ami tekintve a nagyvezérnek a bujdosók iránt érzett hajlamosságát, bizonyára nem is fog késni huzamosan. Jávorka beszámolt vázlatosan muszkaországi és lengyelföldi tizenkét esztendejéről, amit nagy figye­lemmel hallgatott végig Rákóczi. S amikor végül el­bocsátotta magától a legmerészebb kurucot, az az ér­zése maradt az ezredesnek, hogy fejedelmi ura vál­tozatlan kegyelemmel van iránta. Távozván az elfogadóteremből, nyalkán ment lefelé a szűk, faragott lépcsőkön, de már a kapuban megállították. A kapuban nevezetesen Dettrich Bol­dizsár fogta vissza azzal, hogy Bercsényi üzenetével jön: cito-citissime siessen eléje az Oljvári Csillag, akit reggel óta vár. Toporzékolva a türelmetlenségtől, Jávorka átment hát a főgenerális palotájába. Ung örökös főispánja lesett már reá a tágas verandán s amint megpillantotta, a fájdalomtól sziszegve bár, mindazáltal tüzesen kiáltott fel: — Ádám fiam, csakhogy meggyöztél végül! A palotámban foglak vissza ebédre is! S ő, aki mindenkivel szemben indulatos, csaknem visszautasító magatartást árult el, érzékenyen ölelte össze Jávorkát. Mert nem feledhette annyi nyomorult esztendő során sem, hogy a bányavárosok táján vala­hányszor bajbajutottak a kuruc regementek, a főgene­rális egyet Rittyentett csak Érsekújvár felé s e­rre a jeladásra Jávorka Ádám meg Maszelnyik Márton, a fehérhegyi tót baltásokkal tüstént megindult és űzte a zavart a gémlábu németek hátában. S époly érzékenyen mondta másodszor is: — Ádám fiam, csakhogy meggyöttél! Most aztán közösben főzhetjük a plánumokat . . . Mert alszik itt mindenki, egymagamat kivévén! S maga előtt tessékelte elfogadószobájába, ahol sokáig, igen sokáig maradtak vitatkozásba merülve. Csak az ebédnél találkozott a kis Zsuzsival, akit fut­tában ismert Lengyelországból. Illő tisztelettel köszön­tötte: — Mint érzi magát az ifjú grófné asszony? Kőszeghy Zsuzsin kis zavar látszott: — Köszönöm, ezredes úr, megvagyunk nagy csöndben és unatkozva. S helyet akart neki mutatni az asztalnál, maga mellett. Hanem ugyanakkor az ebédlőterem hátsó zugolyában fölsírt özvegy Kajdacsy óbesterné: — Ádám fiam, hát nem ettek azok a veszett musz­kák vagy a tatárok? Jávorka meglepetve fordult hátra, ámde mielőtt védekezhetett volna ellene, a vén ezredesné átölelte aszott két karjával, magához húzta a fejét, miközben sirdogált: — Jaj, micsoda bánat, mennyi keserűség epeszt minden testrészemben! No, csakhogy itt vagy fiam! Hát fejedelmi urunknál voltál-e már? Mert nincs több olyan szent ember e földön, mint ő . . . Hát ezt ne felejtsd el, Ádám fiam! S a Rákóczi nevére omlani kezdtek a könnyei minden jajszó nélkül, amire idegesen intett a főgene­rális, hogy üljenek már asztalhoz. Valószínű, hogy Bercsényi a legörömestebb valamelyik szomszédos házba telepíttette volna át a vénelvén Kajdacsynét, ámde csak nem is kísérletezett ilyen próbálkozással. Mert ifjú hitvese annyi szeretettel ragaszkodott az ezredesnéhez, mintha az édesanyja lett volna. Soha­sem felejtette el neki, hogy ő nevelte föl az árva hon­talanságban. Már helyet foglaltak négyen, amikor észrevette Jávorka, hogy az­ asztal végében várakozik szerényen Paksy Erzsiké is, a Zsuzsi legjobb kispajtása. Az Új­vári Csillag ránézett az alig húszéves csinos hajadon­­ra s némi csodálkozással látta, hogy a leány úgy néz vissza reá, mint valami másvilági jelenségre. Jókedvvel nyújtott neki kezet, úgy az asztal fölött: — Hát te mint vagy, hugocskám? — Örvendezem, hogy megjött, Ádám bátyám, — szólt elfogadva a fiatal leány. — Igen egyedül vol­tunk már Rodostóban . . . Jávorka féltréfával jegyezte meg: — No, majd másként lesz ezentúl, kishúgom! S másodszor is meglepetve látta, hogy Paksy Er­zsike két éjsötét szeme úgy csillog feléje, akár a parázs. S abban a pillanatban megérezte az Újvári Csillag, hogy a csinos teremtés mélységes hittel lehet iránta s olyan vonzalommal, ami több a csodálatnál. A szolgák nekiláttak a felszolgálásnak. Jávorka puszta megjelenése hosszú időre új életet jelentett mindenki számára Rodostóban. Ám ezen nem is lehetett meglepődni. ■ Mert az eszélyes, nagytudású, vakmerő és mindig józan kuruc maga volt a bizakodás, a legmostohább körülmények között is. Ráadásul sejtették a főbujdo­sók, hogy a fejedelem nem minden ok nélkül hozatja le Rodostóba s nevezte ki főlovászmesterévé ezt az elszánt tisztet, bizonyára tervei vannak vele. Leg­rosszabb esetben is itt tartja magánál, hogy kéznél legyen a kellő pillanatban. Múltak a napok, múltak a hetek. De még ez a nyugodt kuruc is indulatba esett, valahányszor Paul Wilhelm Bohnt látta felbukkanni a fejedelem körül. Az Újvári Csillag olyankor idegeskedve fordult oda Máriássyhoz, Dettrichhez, Pázmányhoz, Zayhoz és Mikeshez, akik legmeghittebb kenyerespajtásai voltak: — Ezt a gyanús fickót el kellene tenni innen! Mikes szelíd szóval intette: — Nem lehet, Ádám komám. Mert nagy bizalom­mal viseltetik irányában a mi urunk. Egyelőre nem lehetett tenni okosabbat, mint vár­ni: miként alakulnak a dolgok? E várakozás napjai, közben teljes szépségében bomlott ki a tavasz s ibolyában mosolygott be körös­körül az égbolt. Egy ilyen napnak késő estéjén, ami­kor ketten maradtak volna együtt, Jávorka Mikesre vetette a szemét: — No, Kelemen öcsém, most pedig beszéld el ne­kem elejétől­ végig, mint éltetek azóta, hogy francuz földről Törökországba hozott át benneteket a győze­delmes szultán? Mikes elszontyolodott. Hisz aznap estetájt tör­tént, hogy amint hazafelé haladt volna el a fejedelem­től, megpillantotta az öreg Csáky tábornokot, aki köhécselgetve botorkált el a Bercsényi-ház irányába, bizonyára azzal a szándékkal, hogy néhány szót vált­son az­ engesztelhetetlen főgenerálissal. Kissé lema­radva ott totyogott mellette Krucsay ezredes, aki ugyan nem volt túlságosan öreg, járásmódja mindazál­tal totyakosnak hatott. S a főkamarásnak, látván a két érdemes katonát, az jutott eszébe, hogy talán soha­­soha nem fogja meglátni a hazát egyikük is. Erre gon­dolt most is, hogy Jávorka intézte hozzá a szót, mert elbusult elmével kezdte: — Ádám komám, azt hiszem én, hogy itt halunk meg mind ebben a haszontalan bujdosásban . . . Az Újvári Csillag a főkamarás elé állt most s kemény jobbmarkát nagy fölénnyel eresztette le a vállára: — Hát az lehet, Kelemen öcsém. De úgy halunk meg legalább, mint katonalegényekhez illik és nem nyöszörögve . . . No, kezdhetnéd már! Nekihelyezkedtek a Jávorka szobájában ketten, odakint nagy volt már a sötét és nagy volt a csend. S akkor beszélni kezdett Mikes: — Igen messze kell kezdenem, Ádám komám. A török hét esztendővel ezelőtt hivott meg bennünket, hogy hadakoznánk a német ellen. Mert háborúja volt a bécsi császárral . . . — Ezt tudom — bólintott Jávorka. — Magam pólyák hadiszolgálatban álltam akkortájt. Mikes beszélt: — Az 1717-ik esztendő 10 Octobris szálltunk ki a hajóból Gallipoliban s fejedelmünk a gályán volt még, mikor az egyik tatár khán, aki exiliumban volt itten, holmi ajándékot küldött neki, a többi között egy szép fehér lovat fölnyergelve. Itt jó szállást adtak urunknak, de mi ebül voltunk. Meg is látogattuk a khánt, aki nagy barátsággal fogadott bennünket, ka­tonái pedig igen emberséges emberek voltak mind s jószívvel beszélgettek hozzánk, pedig semmit sem tud­tunk a tatár nyelvből. Két napnál tovább mulattunk azon a puszta és szomorú helyen, amidőn megtudtuk, hogy a német Belgrádnál megverte a törököt, aki esze nélkül kezdett szaladni Drinápolynak s gondoltuk eb­ből mindjárt, hogy mi is alighanem hiába jöttünk Tö­rökországba . . . __'. (Folytatjuk) / . KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA 1900 éve járt Szent Pál máltán írta. IJJAS ANTAL is vádlottból, rabból árad. ő a hatalom és a vigasztalás. Az erő és az édesség. Az atyai fenség és az anyai gondoskodás. Biz­tatja őket, hogy megmenekülnek: megjelent neki az Úr angyala és megígérte neki, hogy mindanny­ik életét neki adta. Rábe­széli őket, hogy egyenek, mert másképp elgyöngülnek, ha a hajó útja véget ér. Ereje nélkül egy csomó ájult, félholt veszne ott a máltai part zátonyain a hajótörésben. De az ő parancsára esznek, átússzál­, átgázolják a csilla­puló vihar hullámtorlaszait és partra vergődnek a sziget lapos, keleti oldalán, ahová a víz vezette őket. Reggeltől estig tart a küzdelem. Tüzet gyújtanak, a sziget lakói felkeresték őket, s Pálból azonnal előlép az apostol, és elkezdi nekik hirdetni Krisztust. . . . A MAI UTAS PEDIG MEGÁLL LA VALETTA MÚ­ZEUMÁBAN, az akkori szigetlakók életét és használati tárgyait megmutató üvegszekrények, tárolók előtt és a szíve elszorul. Szent Pál a maga kalandos életének összes utazásai alatt nem vetődött a vallási ősmúltnak ilyen irtózatos régiségű rétegébe, mint itt, Máltán. A tárlók üveglapjai alatt a látogató olyan smaragdzöld, agyagcser­ép-nyakláncokat pillant meg, amilye­neket csak a fáraók kora előtti Egyiptom exportált, valamikor a Krisztus előtti V. (!) évezredben. De ez még nem mindig a leg­régibb emléke a máltai életnek. A legrégibb emlékek éppen a valláséi. Az úgynevezett megalitikus őskultúra korszaka az, amelyben a sírokat, kultuszhelyeket övező kőtornyok kövei ál­lanak. Máltán ugyanolyanok ezek az emlékek, mint Dél-Görög­­országban, mint Kréta szigetén, mint Észak-Afrikában, mint a Kanári-szigeteken. A szigetnek Szent Pál idejében is élt lakói, és levert Karthágóból idemenekültek voltak, s Tirosznak és Szi­­donnak, meg Karthágónak vérivó, szörnyű istenét is imádták — ez a Baal-Melek ma Moloch néven ismeretes. Áldozatainak barlangját megtalálták, éppen a keleti part közelében. A látogató megáll és sir: nincs reá említés az Apos­tolok Cselekedeteiben, nincs róla semmiféle nyom, azonban egészen bizonyos, az ember érzi, hogy Pál volt itt is. A sziget lakói bizonyára elhozták ide és megmutatták neki kultuszhe­lyüket. Valamikor embereket áldoztak itt: a felső barlang mind a két oldalán megvannak az alsóba vezető vércsatornák. Soha és sehol nem lehet átélni annyira Jézus Szivének édességét és fenségét, mint ebben a barlangban, amely megmutatja, hogy Jézus mi helyett adta az ő Szivének vérét: a mi vérünk helyett, amelyet a szörnyű Moloch-bálvány előtt ontottak az emberek. Ha valóban időzött Szent Pál ebben a barlangban — az azóta is megszakítatlan máltai hagyomány pedig azt tartja, hogy va­lóban időzött —, akkor maga is a mélyéig megrendült szívvel kellett, hogy átélje ezt az érzést. Azután megtérítette és maga keresztelte meg mindazokat, akiket Isten mintegy háromhóna­pos tartózkodása alatt Krisztuséivá tudott tenni, majd püspököt adott nekik. A máltai hagyomány visszatér ennek emlékezetéig. A sziget lakosai akkoriban afféle földművelő ősnép volt; a szi­geten volt néhány római nagybirtok is. őslakó­ kisbirtokosokat és ezeknek a szigeti latifundiumoknak rabszolgáit téritette meg — ezek voltak Málta első keresztényei; a sziget egész la­kossága nyilván már Pál életében kereszténnyé lett. . . . TÁV­ASZODOTT, ELMÚLT A TÉL, nálunk nyárinak számitó forróság kelt át az ibolyaszinti ég alatt az észak-afrikai partról, Karthago felől. A sziget kék bőrű berber népe kikísérte Pált ahhoz a hajóhoz, amely innét kelt útra akkor, Szicília és Osztia felé. Máltának ez az egyetlen kikötője, ma is La Valetta öble. A máltai lovagok, akiké a sziget volt, persze már a maguk korában korszerűen kiépítették, ma pedig modern kikötő. De azért itt van valahol az a hely, ahol a Szicíliába és Rómába vivő gálya horgonyzott. A tenger tulajdon az a zöldeskék, amely a­ gálya körül hullámzott. Az ég is ugyanama violaarany,­ a­­mely e tavaszi és nyári hónapban. A világ­egyház hatalmas ün­nepségekkel tisztelte meg az akkori utast. A mai utas pedig, s a kereszténység egész világa képzeletével és áhítatával megáll a kereszténység földközi-tengeri kezdeteinek ezen a pontján és átéli ezeket az időket. A szél csattog a víz fölött. A lapos, vitor­lák nélküli gálya, amelyen Tartuszi Pál utazik, vízbe meríti evezőrúdjait. Pál és Lukács ott állanak a hajó tatján. Lukács poggyászában ott vannak azok a feljegyzések, amelyekből — talán még ugyanennek az évnek folyamán, Rómában — írni kezdte az Apostolok Cselekedeteit. Ezt a könyvet sem lehet sehol sem átélni jobban, mint itt, a máltai kikötőben. A hajó pedig elindul, s rajta utazik a kereszténység, a Földközi-tenger másik medencéje felé, Gallia, Hispánia és a nyugati Észak-Afrika felé, hogy azután elinduljon majd új kontinensek, tej évszázadok, új évezredek felé . . . VÍVÁS a cmac-ban Néhány hét óta élénk vívóélet uralkodik a CMAC vívótermében, ahol az oktatást a kiváló vívó Szentkirályi János Ohio többszörös kard- és tőrvívó bajnoka vette át. Szentkirályi Jánost nem kell bemutatnunk a közönségnek, de annyit azért meg kell említenünk, hogy a szakembereknek is nehéz eldönteni, hogy Szentkirályi mint verseny­ző, vagy mint vívóoktató pedagógus kiválóbb? A vívásra jelentkezni lehet, minden szerdán e­ste 12 7 órától a A Jefferson High Schoolban lévő ví­vóteremben a W. 46 utcában. BtiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiíiiiiiiiiiiiittiiiiniiiHiiiiitiiHiinntiiiiiiiinHiiiiiiiitiiiiiiiiiiiilininiwiiiiiiiiiBiiiiiiiititHiBihitfíHtnmiiiiHiiHiBiiiniimiiBinHHMhflH.'iimHi KÍNA ELLEN NINCS REPÜLŐGÉP Jelentettük a Vasárnapban, hogy Nehru úgy döntött, az indiai hadsereg kínai határon való megerősítésére a Szovjetuniótól fog fegyvereket vá­sárolni. Elsősorban repülőgépeket és főként heli­koptereket akart az indiai haderő beszerezni, hogy az áttekinthetetlen terület fölött légi őrjáratokkal tudják ellenőrizni a kínaiak mozgolódását. New-Delhiből érkező jelentések megerősíteni látszanak az Impersonal jelzéses összefoglalónkban közölt állítást: a moszkvai és pekingi kommunis­ták egyetértenek a koegzisztencia révén kiterjeszt­hető osztály­harc­ban. Ugyanis az indiai szovjet nagykövet Benediktov arról tájékoztatta Nehrut, hogy a repülőgépek szállítása hosszabb halasztást szenved ... A Szovjet, nem hajlandó a moszkvai kommunista deklaráció után Kína ellen repülőgé­peket szállítani. 1960 dec. 21. A CSEHEK VASFÜGGÖNY POLITIKÁJA A nyugatnémet kormány egyik szószólója Re­­gensburgban kijelentette, hogy a csehszlovák kom­munisták erősen felfokozták az elmúlt hetekben a németellenes propagandát. Ezzel egyidőben az a­­múgy is rendkívül kegyetlen vasfüggöny ellenőrzést is megszigorították.❖ TEMES VÁRMEGYE 90-97 SZÁZALÉKBAN KOLHOZOSÍTVA Bukarestből jelenti a romániai ügynökkor­mány, hogy a kolhozosítás elérte az ország egész szántóterületének 83%-át. A legmagasabb százalék­ban természetesen a volt magyar területeket kol­­hozosították. Temes megye területén a falvakat 90-97 százalékban kényszerítették kolhoz életre.

Next