Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1961 (68. évfolyam, 1-74. szám)

1961-02-22 / 14. szám

óik alánt kezdik, míg a másik csoport tagjait tanukként használják fel a perbefogott csoport ellen s utána majd fordítva, az elítélteket ezek ellen . . . A LEGJOBBAKAT — Vegyük sorra a letartóztatottakat, — mondja szakértőnk. — Érdekes megjegyezni, hogy habár a kommunisták ma nagyhangon elitélik a Rákosi klikk cselekedeteit, a Rákosi terror érveit használják, amikor azt írják a le­tartóztatott lebészekről, hogy “büntetett előéle­­tűek . . Ami alatt azt kell érteni, hogy a Rá­kosi korszakban a Rákosi féle terror folyama­tában már egyszer meggyötörték őket. Például LÉNÁRD ÖDÖN piarista szerzetes, 1948-ig a Katolikus Akcióban dolgozott. A szülők szerve­zetének volt az elnöke. S amikor a katolikus iskolák ellen folyt a harc, s a szülők tömegesen tiltakoztak a tervbe vett államosítás ellen, Rá­kosi Lénárd Ödönt ítéltette el. 1955-ben szaba­dult. Akik, ismerik, kiváló papnak mondják. A többiek is kitűnő lelkipásztorok, lángoló lelkű magyarok. KISS LÁSZLÓ, Budapest egyik legkedveltebb hitszónoka. 40 év körüli, nagyon tehetséges pap. Előbb a Jézus Szive templom­ban, később az örökimádásban tartotta szentbe­szédeit. Budapesti körök Sik Sándor utódát vél­ték felfedezni benne. IKVAY LACI közismert alakja a munkásfiatalok mozgalmának. Az utóbbi időben a Bu­dapest Béke téri plébánián dolgozott, TABÓDIról börtöntársai mondják: az egykori katonatiszt a börtönben olyan komoly lelki életet élt, hogy társai csak tisztelettel be­szélnek róla. CSONKA FERENC a pécsiek szerint, egyike a legrendesebb embereknek és papoknak, akit valaha megismertek, mondták, mielőtt még tudták volna, mi történt vele. AZ IRTÓHÁBORÚ FRONTJA Ezután a Vasárnap által felkért szakértő arról beszélt, mi rejtőzik a letartóztatások mö­gött — katolikus vonatkozásban. — Az utóbbi hónapok során az egyházelle­nes támadások megszaporodtak és egyre dur­vább formát öltöttek. Több papot bűncselekmé­nyekkel vádoltak. Emlékezzünk STRIZS IST­VÁN, HORVÁTH FERENC stb. esetére. A per lényegében mindig a gyerekekkel való törődés, hitoktatás, ministránsok­ szervezése ellen folyt.. A szülőket figyelmeztette a sajtó, hogy tartsák távol gyermekeiket a papoktól, mert vallásokta­tás illetve ministrálás ürügye alatt félrevezetik a gyermekeket. Különösen érdekes volt LOTZ ANTAL pere. Itt megmondták az igazat. A Dél- Magyarország december 2-i száma szerint a vád Folyik az irtóhadjárat legjobbjaink ellen (Folytatás az első oldalról.) Így hangzott: “A hittanórát hőstörténetek me­­sélésével tölti el. Megkövezett szentekről, üldö­zött katolikusokról mesélt — a gyerekek közül nem egy fogékony volt a pap szavára ... A gye­rekek annyira fiatalok voltak, hogy nem értet­ték meg még az ügy politikai jelentőségét.”­­ — A kormány — folytatta szakértőnk, — 56 után mindent elkövetett, hogy a békepapi mozgalmat kiszélesítse. Hízelgéssel, fenyegetés­sel, erőszakkal nem igen ért el eredményt. A bu­dapesti és a győri szeminárium elleni erőszakos eljárás sem járt sikerrel. A békepapokat nem­régiben durva támadásra indította. Beresztóczy cikket írt a Katolikus Szó ez év január 8-i szá­mában. Újévi indítások cím alatt ezeket írta: “Vannak még, akik a józan tanítást, a mi szavunkat nem hallgatják szívesen... Néha kétségbeejtően hiszékenyek, vagy felelőtlenek az emberek, nem kivéve a papokat sem. S terjednek a rémhírek. Az ostobaság és rosszindulat ellen ideje határozottabban, akár alkalom kivánta ke­ménységgel is fellépni. Véget kell vetni" a nyögvé­­nyeldekléseknek, a kétszínűségnek­, az egyház vagy vallás nevében folytatott hazardírozásnak, a hamis tekintélytiszteletnek, a zavaros egyház­jogi vagy tanításbeli példálózgatásoknak, a hát­­sógondolatos lavírozgatásoknak, a fülbesugások­­nak, s általában mindennek, ami felelőtlenség és romboló vétek egyházunk, lelkipásztori mun­kánk és híveink lelkiismereti nyugalma ellen ... De egyházunk békés munkáját paptársaink be­csületes kötelességteljesítését és híveink vallási életét kockáztatni egyéni zavaros egyházpoliti­kai, vagy méginkább általános politikai és tár­sadalmi vélekedések alapján vétek lenne akár püspök, akár pap, akár magát konzervatívnak, orthodoxnak, egyházhitnek, rómainak stb. hir­dető, de mindezt épp felelőtlenségével megtagadó részéről." — E néhány sorban Beresztóczi bejelenti a megtorlást és bevallja, hogy minden igyekezetük csődöt mondott. A papság és a püspökök nem hajlandók kötélnek állni. MINTEGY 50 PAPOT HURCOLT EL A RENDŐRSÉG — Volt-e ezt megelőző híradás is, kérdeztük szakértőnket, amely katolikus lelkészeink el­hurcolásáról szólt volna? — Bizony volt! — állapítja meg szakértőnk. — Az utóbbi hetekben elterjedt, több híra­dás érkezett ki, hogy odahaza mintegy 50 papot hurcolt el a rendőrség. A sajtó illetve a rádió eddig nem közölt neveket, de a letartóztatá­sokról sem beszélt eddig. Megbízható források­ból arról értesültünk, hogy valóban vittek el pa­pokat, CSISZÉR FERENCET Szentendréről, de szám­ukat nem tudni. — Mindez — folytatta szakértőnk, — a magyarországi katolikusok elleni állandó irtó­hadjárat növekvően heves, uszfélt támadása. Alattomos és rejtett támadások is előzték meg. Például a kommunista sajtó tüntető hivalkodás­sal közzétette januárban, hogy az állam nem csökkenti az egyháznak nyújtott segélyt. Az esedékes csökkentést rendkívüli államsegély for­májában tovább folyósítja. Utána a következő intézkedés történt: Egyes esetekben a papi kongruát 25 százalékkal csökkentették , a bé­kepapokét pedig felemelték. A Icongruával való játék ezek szerint újabb taktika a kormányzat kezében, hogy a papokat megnyerje a kooperá­ciónak. FÉLELMÜKBEN VISSZAHOZZÁK A RÁKOSI TERRORT — Újabban sok szó hangzik el arról, hogy Kádár és Rákosi találkoztak és tárgyaltak Moszkvában. Hogy Gerő már Pesten van. Nem jelent ez visszakanyarodást a Rákosi módsze­rekhez? — Az okozott szenvedés egyformán fájdal­mas, akár Kádár-Münnich, vagy Rákosi-Gerő okozzák. Azonban igaz, nem lehet vitás, ez a le­tartóztatásról szóló közlemény teljes egészében a sztálini , illetve a rákosi időkre emlékeztet. Úgy látszik, visszatér a régi stílus a hazai bolse­vista uralom módszereibe . .. — Maga az előzetes letartóztatás is tipiku­san bolsevista fogalom, fejezte be nyilatkozatát a Vasárnap által felkért szakértő. Folyik az irtóhadjárat legjobbjaink ellen. CÁRI TÁBORNOK IKONJA A MAGYAR SZABADSÁG ZÁSZLÓJÁBÓL. Budapesti lapok írják: egy moszkvai mér­nök, O. Dulgier, értesítést küldött Magyaror­szágra, amelyben közölte, hogy birtokában van egy 48-as magyar honvédzászló. O. Dulgier el­mondotta értesítésében, hogy egyik anyai őse, Alexejev cári tábornok, részt vett a magyar sza­badság hátbatámadásában és az egyik zsákmá­nyolt honvédzászlót hazavitte. A honvédzászlón Patrona Hungáriáé, magyar, koronás Szűz Má­ria volt látható a gyermek Jézussal. A cári tá­bornok a zászlóból családi ikont készíttetett. A késői utód, értesítése szerint, hajlandó az ikonná átalakított 48-as zászlót visszajuttatni Magyar­­országra. (A Rákóczi emigráció regénye.) Irta: KOMÁROMI JÁNOS. (Huszonkettedik folytatás.) Mikesnek jólesett a leány elismerése, de azért bo­rongva szólt: — Ma fölvehetem végül a magyar ruhát . . . Mert fejedelmi uram akaratából, amíg köztünk volt szegény, francia köntöst kellett viselnem. S bától gyötört hangulatba estek vissza mind a ketten. S Mikes nem tagadta Paksy Erzsike előtt, hogy gyakran szokott sírni, mikor senki nem látja. Ebben azonban nem volt semmi csodálnivaló! Mert akármerre fordult, mindenütt azokat a he­lyeket látta, ahol Rákóczi lakott, járt és beszélt. Most pedig üresen látták mindazokat a helyeket, amelyek puszta látása keserűséggel töltötte el szíveiket. Mit tehettek volna hát egyebet? Könnyhullatva ették ke­nyerüket, amelyet nem tagadott meg tőlü­k a szultán. Sőt! Szabadságot adott nekik, hogy akinek nincs kedve maradni többé Rodostóban, mehet, amerre akar . . . Mindez azonban csak újabb kereszt hordozását jelentette a főkamarásnak! Mert arra az időre, amíg megjön Rákóczi József, a porta Mikest bízta meg a bujdosótelep gondozásával, ami még nagyobb keserűséget jelentett neki. A szultán ugyanis — és ezt érintettük már — csak a főbujdosók­nak adta meg egyelőre a tahint, azaz a havi segély­pénzt, a többiek számára az asztalt biztosította csupán, hogy legyen mit enniök, amiből egyenetlenségek ke­rekedtek. Mert a Rákóczival kijött főbujdosók aggasz­tóan megfogytak erre az időre, ám észrevétlenül nőtt a száma azoknak a magyaroknak, akik elégedetlenek lévén a hazai állapotokkal, egymásután vándoroltak ki Rodostóba. De szaporodtak odakint született gyerme­keikben is. Ezek egy része elégedetlen lévén az új hely­zettel, zúgolódni kezdett, akik között a zaklatott elméjű főkamarásnak kellett igazságot tenni. Ám busították egyéb dolgok is a főbujdosókat. Szarvaskendi Sibrik Miklósnak, az elvénült főudvar­mesternek tehetetlen állapota csüggesztette el őket. Mert haldokolni kezdett aközben ez az öreg ku­ruc is! S meg is halt ez esztendő október havának első napjaiban s el is temették sok könnyhullatással. De a vén kuruc kimúlásával még inkább szakadtak a bajok Mikes nyakába. Hisz most már valósággal lázadássze­­rü tünetek kezdtek megmutatkozni a bujdosótelep tag­jai között. A főkamarás, hogy könnyítsen valamit elárvult fejének csüggetegségén, édes nénjéhez írt egyik akkori levelében panaszkodta ki magát: "Annyi nagy és hosszas betegség után az Isten magához vévé Sibriket. Egyrészint halálán nem kel­lene szomorkodnunk, mert az Isten végit vetette szen­­vedésinek, de másrészint kellene szomorkodnom, mert az egész gond és baj reámszállott, amely nem kevés olyan állapotban, mint amelyben vagyok. Kétféle nem­zettel van bajom, akik egymást nem szeretik. Vannak olyanok, akik nem voltak a kezem alatt és akik nem szoktak a tőlem való függéshez, akik azt tartják, hogy most már felszabadultak minden más alattvaló­ léteitől, akik azt gondolják, hogy a fejedelem csakhamar elér­kezik, azért addig nem szükséges füiggeni valakitől . . És folytatta sűrű sóhajtozások között­ . “Azt is tekintik, hogy én, akitől kell függeniök igazság szerint, magam sem ismerem a fejedelmet, azt sem tudom, mint leszek elméjiben? Mivel az gyakorta történik, hogy akit az atyja szeretett, azt a fia nem kedveli ... A való, hogy mindenben csak azon kell igyekezni, hogy az alattunk valók inkább szeressenek, mint féljenek. De azzal nem kell magunknak hízelked­ni, hanem azt kell egy feljebbvalónak magában fel­tenni, hogy kinek-kinek a maga rendihez való becsü­­letét megadja ... A tisztségben lévőkre mindenkor ban­­­téletet szoktak tenni, de aki igaz után jár, van mivel vigasztalni magát . . .” A rodostói bujdosótelepen tökéletes volt a zavar és fejetlenség, mert a főkamarás erőtlen embernek bizonyult, Csáky generális pedig irtózván mindenne­mű torzsalkodástól, szorongva vonult vissza minden­nemű igazságtevéstől. Pázmándy Péter ezredes és Dettrich Boldizsár testőrtiszt keménymarka legények lettek volna, nekik azonban vonakodniok kellett bár­minő közbelépéstől, miután a császári parancs Mikest bízta meg a felügyelettel. De rend lett mégis és pedig hamarosan! Mert a legsúlyosabb helyzetben Rodostóba toppant Jávorka Ádám s tapasztalván Mikes és Paksy Erzsike mély elszontyolódását, elnézett maga körül és fájdalmasan kiáltott fel aközben: — Én Istenem, de magatokra vagytok itten! Az Újvári Csillag puszta megjelenése elegendő volt, hogy mindenki meghajtsa előtte a fejét. A legmerészebb kuruc úgy jött most is, mint a legtöbbször­, meglepetésszerűen. Írta ugyan Mikesnek, valahonnan Khotinból még, hogy annyi riasztó esz­tendő után Rodostónak veszi végül útját, de nem tudták pontosan: a hetente érkező hajóval fog-e meg­jönni avagy a szárazföldön közelíti-e meg Rodostót, a nagy hegyeken vágván magát keresztül? Hát a hajóval jött! Bucsuzkodó szép őszi délután volt, bus arany­fénnyel s ünnepi csend terült el a világban. Mikes —­ annyi gondtól marcangolva — a szőllőskertek felé indult pl­­étára, hogy az enyhe kis szellőn megleve­gőztesse kissé zaklatott elméjét. Magával vitte Paksy Erzsikét is. Szívesen ment vele a leány, sőt ujjongó örömre fakadt, hogy elnézegetheti kissé a környéket, amelyet oly ritkán láthatott. Harmincharmadik esztendejében járt ekkor Paksy Erzsiké, olyan korban tehát, amikor nem késett még le róla, hogy bekösse valaki a fejét. Ilyen valaki lett is volna, hanem a leány késlekedett odaadni a kezét bár­kinek. Karját a főkamarás karjába fűzte, aki betöltötte már a negyvenötöt, mindazáltal deli embernek maradt meg, így haladtak át lépést a bazárosok utcáján, meg­­megálltak egy bazár előtt s akkor továbbmentek, szót­­lankodva ketten. Már fölfelé igyekeztek a szőllősker­tek és ciprusok között, amikor megszólalt a leány: — U­gyebár, sok gond űzi most kedves bátyámat, mint a bujdosók gondozóját? Mikes sóhajtott: —■ Még örülni kell, kishúgom, hogy tart az egész­ségemben, mert sokszor azt sem tudom, hová tegyem magamat? A szolgarenden lévő bujdosók házalkodnak egymás között, azok meg, akik már a fejedelem után jöttek ki, nem akarnak hallgatni reám. Azt mondják, a fejedelemfi nemsokára elérkezik, addig nem szüksé­ges függeniök valakitől ... Paksy Erzsike a főkamarásra emelte csillagszem­pilláit annyi bizakodással, mintha az édesbátyja lett volna: — Itt már az ifjú fejedelem Kelemen bátyámnak? — Két nappal ezelőtt vettem levelet, — nézett a földre Mikes, — amelyben szép ajánlásokat teszen. Ez mind jó, csak füstbe ne menjenek! Mert ki tudja, micsoda természetű? , A leány hallgatott. Mikes úgy fordította a szót, hogy elhalt urának hagyatékáról kezdett beszélni, a­­mely miatt annyian gyanusítgatták: — A mi legdrágább a szegény holt urunk porté­kái között, az asztalhoz való ezüstművek, az nem sok. Ládabéli portékája igen kevés, köves portékája éppen nem volt. Két gyémántos gyűrűje közül az egyiket ne­kem hagyta. Ládabéli portékát ő nem igen vett, mert azon éppen nem kapott, hanem csak ami nélkül nem lehetett, olyat vett. Két zsebben való órája maradott: az egyiket a szegény Sibrik kapta, a másikat ma­gam . . . Ennyi minden! Aközben felértek az egyik kilátópontig. S akkor, kart­ karbaöltve, megfordultak a tenger felé. Elragadó volt a kilátás! A Márvány-tenger nyugodt zöldben terült szét a láthatár pereméig, honnét az Olimposz alig sejlő or­mai tetszettek föl a mennybolt alján. Közbül a Már­vány-sziget bukkant ki a vízből fehérben villogó partszegélyeivel . . . Csönd volt a világ, vasárnapi csönd. Még a müezzin sem üvöltött fel ezen a melegbe süppedt alkonyaton, mintha a bal fülére fordulva el talált volna szundítani a minarett tövében. Az ég le­­mosolygott kettejükre ártatlan­ kéken. Talán utoljára ebben az esztendőben. Egyszer felujjongott a leány: — Hajó jön a tengeren! Mikes balkéznek fordult, amerről a hajó szokott jönni Konstantinápoly felől hébe-hóba. Csakugyan, a közepes nagy gálya ott igyekezett lomháni, alig húsz kődobásra a kikötőtől. Remegés érzett a főkamaráson: — Az a sejtelmem van, kishugom, hogy az a gálya hozza most közibénk az én legjobb barátomat, kosz­­tolányi Jávorka Ádám ezredes urat... Paksy Erzsike óvatosan kihúzta most karját a Mikes karjából s imára kulcsolván össze finom ujjait, mélyszínü szemét az égre vetette föl: — Istenem, csak jönne már ... Tizedik eszten­deje, hogy nem láttam! S, anélkül, hogy szóltak volna egymásnak, sietve indultak meg a kezdetleges kikötő irányának. Félórán belül ott álltak a parton, melynek föve­nyétől alig százötven lépésre vasmacskát dobott ki a hajó s egy dereglye elfele indult is már az utasnép egy részével. És Mikes ekkor, amint összevont szemöl­dökkel figyelte volna a dereglye népét, a dereglye or­rában egy nyúlánk és deli alakot pillantott meg, len­­gyeles öltözékben, löttynadrágban s puhaszáru csiz­mában. S abban a pillanatban fel is ujjongott: — Ádám komám! Hé, Ádám komám! Az elragadtatott kiáltásra Jávorka feléjük csó­válta a csalmáját. Mert persze, hogy az Újvári Csillag jött meg a gályán! A főkamarás és az ő ragaszkodó kishuga oldalt álltak kissé a parton, nem tudtak mozdulni a megle­petéstől. Jávorka aközben partra pattant a dereglyéből és míg két szolgaembere a málhájával törődött, ő maga Mikes és Paksy Erzsike felé indult. De nem volt már a régi merésztartású legény! Nyalkán szegte föl a fejét most is, ámde járás­módja tétovázóra vált. S a szeme körül is sűrűbe for­dultak a ráncok, de nem lehetett csodálkozni rajta. Ötvenkét esztendő terheit hordozta immár vállain az Újvári Csillag s huszonnégy esztendőt ezekből az em­bertelen bujdosásban hagyott maga megött, így ért el leghűbb kenyerespajtásához meg Paksy Erzsikéhez. Először a leány elé lépett s mosolyogni kezdett reá, szerető szívvel: — Hát meg sem ölelsz, hugocskám? Paksy Erzsikének megremegett a formás szája s ugyanakkor hangtalanul kezdtek patakzani a könnyei. Két karjával átölelte az Újvári Csillagot s ujjongó örömében és nehéz emlékektől megkörnyékezve nem tudott elsuttogni egyebet ennél a két szónál: — Ádám bátyám . . . Ádám bátyám . . . Jávorka homlokon csókolta s megsimogatta az árva hajadont. Akkor Mikes elé lépett. Átkarolták, megcsókolták egymást . . . (Istenem, annyi okuk volt erre a pillanatnyi elér­­zékenykedésre!) Amint a Magyarok Utcájáig értek volna fel hár­man s a régi kuruc szétpillantott a züllésnek indult telepen, fájdalmasan kiáltott fel: — Én Istenem­, de magatokra vagytok itten! És ámbár Rákóczi József herceg egyik levelében a főkamarást bízta meg az ügyek vezetésével, Jávorka anélkül, hogy megkérdezte volna legjobb kenyeres­­pajtását, markába kapta a dolgokat s attól fogva rend lett a rodostói portán. Mert erős keze volt az Újvári Csillagnak, aki késő estéken beszámolt a főkamarás­nak kilenc esztendei hányattatásáról lengyel földön, Podóliában, Khotinban, Ukrajnában és a Kospiumi­­tengerszélén . . . Nyitvafelejtett szájjal hallgatták. Mélyunalma néhány hónap következett ezután s igy érték el az 1736-ik esztendő december havát, mely­nek első napjaiban megérkezett végül Rákóczi József herceg. Francia kísérettel jött túlnyomórészt, Gallipo­­linál hagyta a hajót s lóháton jött a szárazföldön né­­hányadmagával. A szegény bujdosók Csáky Mihály gróf generális vezetésével eléjementek a városon túl. Itt először az Újvári Csillag köszöntötte francia nyel­ven, majd Mikes jelentését fogadta a fejedelemfi, ugyancsak franciául. (Folytatjuk) KAIDZMUS MAGYAROK VASÁRNAPJA 1961 február 22. MINDSZENTY EMLÉKEST NEW YORKBAN A MINDSZENTY MOZGALOM jelenti: A Mindszenty Mozgalom newyorki megbízottja kezde­ményezésére az Amerikai Magyar Szövetség Keleti Kerü­letének Irodalmi és Kulturosztálya, valamint a newyorki Társadalmi Egyesületek és a Szent István rom. kat. Egy­házközség kebelében működő egyletek az Egyház “Fehér Termében” (414. E. 82. Str.) február 19-én Mindszenty Emlékestet rendeznek a Bíboros 12 éves elitéltetésének és rabságának évfordulója alkalmából. Műsorunk két kiemelkedő száma Dr. Sulyok Dezső a Szabadság Párt volt vezetőjének ünnepi beszéde és Tollas Tibor költő a “Nemzetőr” főszerkesztőjének előadása. A hontalan magyarság társadalmi összefogásának jegyében rendezett “Emlékestünkre” mindenkit szeretettel vár a rendezőség. Belépő díj nincs, önkéntes adományok. A Magyar Nemzeti Sportszövetség jelenti: nemzetközi vívóverseny lesz New Yorkban a világ legjobb vívóinak rész­vételével 1961 február 17-18-19-én. A nemzetközi vívóversenyt a New York Athletic Club Tornacsarnokában (180 Central Park South 59th Street és 7 Ave­ sarkán, New York City) bonyolítják le. A nemzetközi vívótalálkozón részt vesznek a legjobb amerikai, magyar, kanadai, francia, orosz, olasz, lengyel és délamerikai vivók. A VERSENYEK RENDJE: Február 1­7, péntek­ este 8 órakor tőr döntő: Február 18, szombat: délután 3.30 órakor párbajtőr döntő: Február 19, vasárnap: délután 4 órakor kard döntő. Belépőjegyek árai: egy alkalomra személyenként 2 dollár, mind­három alkalomra 5 dollár. Jegyek elővételben kaphatók: Magyar Nemzeti Sportszö­vetség irodájában: 352 East 84th Street, New York 28, N.Y. délelőtt 10-től délután 6-ig szombat, vasárnap kivételével. Az Olimpiász után ez a legnagyobb vívóesemény az egész világon. Éppen ezért a Magyar Nemzeti Sportszövetség kéri honfitársainkat, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg ezen a nagy nemzetközi sporteseményen. INCOME TAX - VISSZATÉRÍTÉSÉT kívánatra lakásán is kiszámítja Dr. Shenyey Ákos adószakértő Telefonja: Yellowstone 2-9512 Irodák: 2012 West 25 th Street, 11814 Buckeye Road, v. magyar CN Bank épülete, 515/A szoba, mozi épülete, 208. szoba. C­LEVELAND, OH­IO

Next