Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1961 (68. évfolyam, 1-74. szám)
1961-03-05 / 17. szám
1961 — VQL 68. ÉVP. MÁRCIUS S. — VASÁRNAP — 17. 5Z. Amerika egyetlen katolikus magyar lapja Catholic Hungarians’ Sunday The only Catholic Hungarian Newspaper in the United States Price of one copy: 10 cent S17 South Belle Vista Aye-, Youngstown 9, Ohio, USA — Telefon: SWeefbriar 9-1888 KIADÓHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: tgyes szám ára: 10 cent Impersonal: A MAGYAR FALU ÉS A SZABAD VILÁG A MAGYAR FALU KOLHOZOSZTÁSÁVAL KAPCSOLATOSAN, ennek a szörnyűségnek világuralmi hátterét is fel kell fedni. Amint az nyilvánvaló, a magyar nemzet életforrását, a magyar falut a Magyarországon tartózkodó moszkvai megbízottak nem a maguk elhatározására kolhozosítják. A moszkvai parancs, amely mögött a Kremlin világuralmi terve áll, adott utasítást erre a Magyarországon uralkodó kommunista diktatúrának. A VASÁRNAP minden alkalommal rámutatott arra, hogy a békés együttélés nem más, mint az osztályharc csapdájába elhelyezett csalétek, amely azt célozza, hogy a nyugati hatalmak gyanakvását legyőzzék, a szabad ember ellenállását legyengítsék, s a nyugati hatalmakat minél szorosabban megközelítsék, mert annál biztosabban és annál közelebbről tudják a végső csapást a kommunizmussal szembenállókra mérni. Ehhez a tervhez, bizony, nemcsak a gyarmati népek fellazítása tartozik hozzá, ehhez nemcsak a vasfüggöny mögé került népek ifjúságának katonai felhasználása szükséges, de hozzátartozik és szükséges az is, hogy olyan “békés”, gazdasági támadást vezessenek a még szabad államok termelési rendszere és foglalkoztatottsága ellen, amely előbb munkanélküliséget, majd ennek következtében belső nyugtalanságot, életszínvonal süllyedést és kiaknázható társadalmi elégületlenséget kelt. Ezért lett a “békés együttélésre” való kommunista felkészülés egyik legszélesebb és legveszélyesebb szervezete a KGST, azaz Kölcsönös Gazdasági Segély Tanácsa, a vasfüggöny birodalmat gyarmatosító internacionálé. Habár a KGST létrehozatala nem mindjárt tűnt fel a kommunista események megfigyelőinek, visszatekintve, ma már megállapíthatjuk, hogy a béketaktika kibontakozásával egyidőben létesítették, 11 évvel ezelőtt. Programja őszintén megmondja, a szervezet célkitűzése, hogy a tagállamok gazdasági erőfeszítéseit összefogja és egybehangolja. És hogy a KGST éle mennyire a Nyugat gazdasági életének a torka felé irányul, azt abból a beismerésből is láthatjuk, amely a magyarországi kommunista párt ideológiai folyóiratában jelent meg, ezeket mondva: “Mezőgazdasági exportunk jelentős része, mintegy 50%-a (sőt egyes cikkekben még ennél is magasabb hányada) tőkés piacokra irányul. Rajtunk kívül Bulgária, Románia és bizonyos mértékben Lengyelország, sőt Csehszlovákia is ad el mezőgazdasági cikkeket az európai tőkés országoknak. Közös érdekünk tehát az, hogy ezen a piacon összehangolt külkereskedelmi tevékenységet folytassunk, amely az egyes országok érdekei mellett az egész szocialista tábor javára válik.” A NYUGATI ORSZÁGOK GAZDASÁGI megfigyelői azonnal észrevették, amikor ennek a szervezése a vasfüggönybirodalomban megkezdődött. Válaszul az európai integráció két oldalról is megindult. Előbb a francia, nyugatnémet, olasz, belga, holland, luxemburgi gazdasági életet egyesítő “Európai Közös Piac”ban, majd az ebből kimaradt Anglia kezdeményezésére Európa peremállamaiból létesített “Szabadkereskedelmi Társulásiéban, amelyek egymáshoz való közeledése most van folyamatban. Az európai, gazdasági integráció, úgy látszott, a békés együttélés örve alatt megszervezett gazdasági támadást eltorlaszolta. Azonban a Szovjet nem adta fel a békés együttéléshez fűzött hódító reménységeit, egyetlen tanulságot vont le a nyugateurópai gazdasági integrációból: a kommunista kormányok alatt élő középeurópai országok gazdasági tevékenységét még keményebb, hidegháborús hadrendi állapotba kell szervezni, hogy ahol bármilyen kis piac vagy rés mutatkozik, ott a lehető legnagyobb erővel és egymást semmiesetre sem akadályozva, be tudjanak nyomulni. Kruscsev meggyőződése az, hogy a végső roham előtti felvonulás gazdasági programját, amely a nyugateurópai termelést, foglalkoztatottságot meg tudja zavarni, elsősorban mezőgazdasági termékek piacravetése révén lehet megvalósítani. Ezt azonban, Kruscsev felfogása szerint nem lehet úgy megtenni, hogy a középeurópai államok mezőgazdaságai a nemzeti jólét, a kellő nemzeti ellátottság céljait tartsák elsőrendű feladatnak. A középeurópai és keleteurópai kommunista uralom alá került államok gazdaságának jelentős része mezőgazdaság, és ha Kruscsov ezeket a nemzeti mezőgazdaságokat fel akarja használni a békés együttélés örve alatt az európai ellenállás szétlazítására, először ki kell venni a nemzeti igényekért dolgozó, független gazdák kezéből a termelés irányítását, kolhozosítani kell őket. Amint ez megtörtént, a kolhozosított nemzeti mezőgazdaságokat specializálni kell a szabad világ elleni gazdasági támadás szükségletei szerint. EZEKNEK TERVEKNEK MEGFELELŐEN kapta meg Kádár az utasítást a magyar falu teljes kolhozosítására. Pontosan most egy éve, 1960 februárjában tartották meg Moszkvában a KGST mezőgazdasági konferenciáját, amely két fontos kérdésben adott utasítást: kolhozosítás, az eddiginél szorosabb együttműködés. Ma már a kommunista tömb csatlóskormányai fennen hangoztatják, hogy az európai népi demokráciákban lényegében véve be is fejeződött a dolgozó parasztság kolhozosítása. Egyetlenegy kivétel van és ez Lengyelország. A moszkvai KGST értekezlet második lépésre tűzte ki a kolhozosítás után következő szakosítást. Ennek végrehajtásával aztán minden röbbország mezőgazdasági adottságait optimálisan lehet felhasználni, a világuralmi tervben. “Egy-egy ország mezőgazdasági termelé(Folytatása a következő hasábon.) ELLENÁLLÁS AZ ISKOLARENDSZER SZOVJETIZÁLÁSÁVAL SZEMBEN Irta: SÁRKÁNY GYÖRGY TANÁROK, TANÍTÓK, SZÜLŐK A magyar iskolarendszer megsemmisítésére indított kommunista akció, úgy látszik, sokkal keményebb ellenállásra talált, mint amire a kommunista párt számított. Legalábbis erre vall az a jelentés, amelyről most szereztünk tudomást, hogy a nagy oktatási “reformtervezet” megvalósítását a kommunista párt és a kormány elhalasztotta. Ma még nem lehet megtudni, hogy ezt mi okozta? A kiérkező kommunista lapokból, úgy a napilapokból, mint a szaklapokból, azt ugyan látni lehetett, hogy a magyar tanító és tanári kar néhol határozott ellenállást mutatott, és még ennél is több jele volt a sokfelül felbukkanó kifogásoknak. A szülők is aggódó tartózkodással fogadták a kommunista tervet, mert attól féltek, hogy a gyermekek üzemekbe való vezénylése szellemi tudásuk fejlődésének a hátrányára lesz, ha nem kényszeríti őket végkép a gyárakba vagy kolhozokba. Magyarországon ma igen éles különbséget tesznek olyan esetben, amikor létfontosságú kérdés forog fenn, hogy a szakember, akinek tanácsát kérik, a szovjet szuronyok uralma előtt vagy után szerezte-e tudását? Különösen kényes kérdés ez az orvosok esetében. A színvonalsüllyedés látható jelei után elképzelhető, hogy a kommunista oktatási reformot milyen szorongással fogadták a szülők, akik gyermekeiket értelmiségi pályára szánták. A tanítók és tanárok pedig mindenkinél jobban tudták, hogy ez a lépés az ezeresztendős magyar, humanista kultúra elfojtását, majd később eltemetését célozza. Ami természetesen azt jelenti, hogy ezután majd olyan nemzedékek következnek, amelyek a magyarság spirituális örökségéből nem részesülhetnek, hanem csupán az államkapitalista gazdálkodáshoz szükséges materialista nevelés ismeretanyagában kapnak kiképzést. CSAK 1967-BEN MINDENÜTT... A kommunista rendszer ezt az ellenkezést és tiltakozást természetesen nem ismerhette be. Ellenkezőleg — Ilku Pál az ügynökkormány művelődésügyi miniszterhelyettese sajtótájékoztatót hirdetett és azon először nagy dicsekvéssel elmondotta: 900.000-en vettek részt a megrendezett vitákon és szinte kivétel nélkül mindenki egyetértett a kommunista párt javaslatával, hogy a gyermekeket már iskolaköteles korban be kell vinni az üzemekbe. A meglepetés ezután következett, amikor Ilku elvtárs elárulta, hogy az új oktatáshoz szükséges tankönyvek csak 1963-ra jelennek meg és csak 1967-ben történik az új tanterv és az új tankönyvek alapján mindenütt a nevelő munka . . . A TUDÁS ELMARAD, DE JÓ A SZOCIALISTA MŰVELTSÉG... A miniszterhelyettes az új tankönyvekről szólva megállapította, hogy azokat úgy állítják össze, amint a közepes képességű gyermekek felfogása kívánja. A tananyagot csökkentik, a “lexikális” anyag elmarad, és a korszerű szocialista műveltséget fogják a tankönyvek szolgálni ... A pályaválasztásról is beszélt a helyettes moszkvai ügynök és azt állította, hogy mivel az üzemi gyakorlatokon a tanulók az elemi szakmai ismereteket már elsajátítják, ez nagy segítséget nyújt a pályaválasztás kérdésében. Ami hétköznapi nyelven azt jelenti, hogy a gyárba, vagy kolhozba bevezényelt iskolás gyereket nem fogják egykönnyen kiengedni munkahelyéről. És ezt könnyen megteheti a kommunista kormány, hiszen a további iskoláztatás engedélyezése már most is a kormánytól függ. MI REJTŐZIK A HÁTTÉRBEN? Az egész kérdés valódi hátterét azonban Ilku miniszterhelyettes beszéde nem világítja meg. Hiszen célja inkább az elködösítés. A hagyományos magyar és szabad iskolarendszer elleni támadás valódi értelmét egy szovjet professzor jelenléte magyarázza meg, akit Budapesten megjelent és előadást tartott azoknak a magyarországi szakembereknek, akik a magyar iskolarendszer felszámolásában tevékenykednek. Már maga az a tény mindent elárul, hogy a magyar oktatás kommunista rendszerének a kialakításához Moszkvából küldötték ki F. G. Sapovalenko szovjet egyetemi tanárt, aki aztán közölte az összehívott pártszakemberekkel, melyek a moszkvai igények. MOSZKVA UTASÍTÁSAI Lapovalenko utasításai megjelentek a “Munka és Iskola” című folyóiratban is, amely a hagyományos humanista magyar oktatás megszüntetésére irányuló pártakciónak élharcos lapja. Sapovalenko szerint a magyar tanuló ifjúságot az anyagi termelés öt alapvető területére kell bevetni, amelyek a szovjet szerint: az ipar, a mezőgazdaság, az építés, a közlekedés és a hírközlés. Sapovalenko szerint, amikor a diákokat ezen az öt területen elkezdik dolgoztatni ,a következő, egymással szoros kapcsolatban levő ■ alapelvekből kell kiindulni. 1. A termelési ágak népgazdasági szempontból legyenek alapvetőek; 2. legyenek olyanok, amelyeken a lehető legjobban meg tudják világítani a tanulók számára a termelési alapelveket; 3. a kiválasztott termelési ágak ismeretei legyenek a tanulók számára érthetők; 4. feleljenek meg fejlettségi fokuknak, már meglevő alapismereteiknek és általános fejlettségüknek . . .” A MAGYAR NEMZETI SZELLEM FÜGGETLENSÉGÉT ADJÁK FEL ... Milyen megható olvasni, hogy Sapovalenko szovjet tanár mennyire aggódik az üzemekbe bevetett gyermekekért. Azonban tévedés lenne azt hinni, hogy Sapovalenko attól fél: a gyermekek fejlettségének árt a korai üzemi munka. Sapovalenko, mint igazi materialista és az államkapitalizmus által fizetett tudós, az üzemi felszereléseket és a nyersanyagot félti attól, hogy abban a munkára küldött fiatalok kárt tesznek. A magyar közoktatásnak egyik ragyogó történelmi eredménye volt, hogy a Kárpát medencében sajátos, magyar gondolkodást, szellemiséget, irodalmat és tudományt alakított ki, amely függetlenségében, nemzeti tisztaságában sok-sok világraszóló alkotással tette ismertté népünket. Münnich és Kádár, a mindenre kész és vállalkozó ügynökök soha el nem múló szégyene és gyalázata lesz, hogy immár a magyar szellem függetlenségét is eladják és hajlandók felszámolni a Kremlinből kiküldött, ismeretlen nevű szovjet politiuk utasítása szerint. Bécs, 1961. február. március szelleme összefogása tanít Az utóbbi időkben félreértések bontották meg a newyorki magyar élet sorait. Pedig az ötvenhatos napokban, a dicsőséges — hangsúlyozni kívánjuk — el nem vesztett magyar szabadságharc záró szakaszában emigrációba kényszerült újabb 200.000 magyar. Azok, akik elindultunk az új útra, a tervszerűtlenség, a felkészületlenség és bizonytalanság érzetével léptük vagy akartuk átlépni a határt. Egy részünknek sikerült, másiknak — számukat senki se tudja — halál, fulladás, betegség, sebesülés, rabság, elhurcolás lett osztályrésze. Százezernyi tervezgetés, kéztördelés, szivettépő búcsú, kétségbeesés, harcfolytatás között csak egyetlen szó volt mindnyájunk egyakarása: Nyugatra! Az “egyakarás” ma is él sorainkban: Szabad Magyarország, de — épúgy mint 1956 végén — ahány magyar, annyiféle utón. Ahol a jószándék e tekintetben vitán felül áll, ott nem szabad egyetlen tervet, utat, módozatot elítélni. Utaink nyugat felé, akkor se lehettek egyöntetűek, a legbiztosabb vonalat, határszakaszt, irányvárost, Ausztriát vagy Jugoszláviát akkor se lehetett kinek-kinek meghatározni s mint előbb említettük az áldozatok, összetört életek számában ugyancsak nem volt hiány. De New York körzetében most ezek a “külön utak” mégis nemkívánatos útvesztő felé indultak, az utóbbi időkben elfajuló ellentétek minden józan gondolkozású magyarnak fájdalmat okoztak. Mindez az Amerikai Magyar Szövetség keretében többek között azt eredményezte, hogy a felekezetek lelkészei távolmaradtak a közösségi életnek ettől a vonalától. Távolmaradtak, ha tudtak, de néhol már erre se adtak módot a körülmények és az ostorpattogásból fölcsapott sárból azoknak is jutott, akik ügyünk igaz képviselői, segítői, harcosai voltak és akik ezt múltjukkal, tetteikkel kézzelfoghatóan be is bizonyították. Ilyen körülmények között érte a newyorkiakat a márciusi ünnepségek rendezése. Mint annyiszor, most is a közösségi gondolat nemes érzései felülemelkedtek a helyi politika tüskét osztogató kicsinyességein és részben megoldottak néhány kérdést. A legfontosabb ezek közül, hogy egyházaink lelkészei eleget tettek a hivó szónak, mely a világi magyar élet soraiba kérte őket, hogy együtt dolgozhassunk. A márciusi ünnepség rendezvényében mintegy 15 különféle egyesület és egyházak képviseletéből álló bizottság (egy-egy szavazattal) állította össze a műsort. Eminens szónokainkat ezúttal a lelkészi kar jelöltjei képezik — mondjuk így világi képviselők helyett. (Jelen elképzelés szerint father Kilián Csaba és Béky Zoltán püspök keretnek föl az egyházak részéről és a művészek, előadóművészek sorában az Egyesült Államokban lévő Tollas Tibor költő szerepel.) A gyűlésen jegyzőkönyvben szögezték le a jelenlévők, hogy a műsor ilyen meghatározása nem irányul személyek vagy bizonyos politikai elgondolások képviselői ellen. Bizonyos félreértésre az is okot szolgáltatott, hogy még nem jutott köztudomásra az a terv, hogy az október 23.-án rendezendő ünnepség felölelné a jubiláló amerikai polgárháborúban résztvevő magyarjainkról való erőteljes megemlékezést. Mindezekre a márciusi ünnepség előkészítése, idő hiányában nem adott kielégítő lehetőséget. A kiegyenlítődő egyéni sértődések, méltánytalan támadások hullámzó, s még nem ért véget. Az ösvények nem egyesültek még országuttá, de az első lépés megtörtént és ezt kétségkívül március örök tanításának, mindenen felülálló szellemének köszönhetjük. Gy. K. E. A MAGYAR FALU ÉS A SZABAD VILÁG (Folytatás az előző hasábról.) jének szakosításánál tehát”, mondotta ki a KGST, “nemcsak az adott ország szükségleteiből kell kiindulni, hanem az egész szocialista tábor érdekeiből.” Ilyen alapon határozták el Moszkvában a távlati fejlesztési terveken alapuló munkamegosztást, a mezőgazdasági termelés országonkénti specializálását. A KOLHOZOSZTÁS BEFEJEZÉSE UTÁN: “A szövetkezeti rendszer győzelmével létrejönnek a mezőgazdasági termelés észszerű területi elhelyezésének és specializálásának az üzemi alapjai.” Magyarország tehát a kolhozosítás után meg fogja kapni a kolhozosított magyarországi mezőgazdaság speciális feladatait, és a szakosított termést nem a magyarnép érdekei szabják meg, hanem a moszkvai rendeleteknek megfelelően alakítják ki. Ebből következik, hogy a magyar mezőgazdaság nem termelheti majd mindazt, amire a magyar népnek szüksége van. És amit a magyar mezőgazdaság nem termelhet, azt Moszkva máshonnan fogja kiutalni a magyarok számára. Az is természetes, hogy amint a kolhozparaszt úgy Magyarországon, mint másutt , az egész tervet át fogja látni és meggyőződik arról, hogy nem saját magának termel, ez a mezőgazdasági termelés minőségét, nem fogja emelni, sőt, amint a mai tapasztalatok mutatják, még a mennyiségét sem emeli majd . . Így alakul ki a moszkvai KGST tervek alapján egy olyan centralizált gyarmatosítás, amelyben minden nép gyarmatosított és csak a központi pártkör arisztokráciája a gyarmatosító. És az egész tébolyodott, és természetellenes szervezkedés csak azt a célt szolgálja, hogy ez a kicsiny réteg, a párt központi arisztokráciája cselvetéssel, verítékkel vagy akár vérrel is az egész világ felett megszerezhesse magának az uralmat egy régen meghalt és már felbomló ideológia nevében. NEM VITÁS, hogy ha most a háború ijesztő borzalmait sikerül is a szabad világnak elkerülni, a szovjet tervnek ezzel a megközelítő csapdájával szembe kell nézni. És lassan már bontakozik is a csapda mögött a történelmi igazságszolgáltatásnak óriási dimenziókban jelentkező képe. Mert éppen azok a rabmilliók, jelentik majd veretékes rabszolga-munkájukkal, irgalmatlanul felhasznált véradójukkal a veszedelmet, a még szabad nyugati világ veszedelmét, amelyek még ma is bíznak ebben a nyugati világban és amelyet ez a nyugati világ habozva, vagy közönyösen, vagy önzően, de mindenesetre kereszténytelen módon éppen a maga békéjének megóvása végett átengedett a Szovjetnek. A magyar paraszt kolhozosítása a Nyugaton a legkisebb tűnődést sem váltja ki, a kommunisták nyugodtan ki is mondhatják mi a céljuk, amelyet a kolhozosítással el akarnak érni, a nyugati népek közvéleménye erre sem figyel fel. A magyar falu ma a zsarnoki indulatok és az emberi szenvedések elhagyatottságába süllyedve és szenvedéseiben perzselődve éli át legnagyobb megpróbáltatását. Azonban a távoli horizonton már feltűnőben vannak az igazságszolgáltatás óriási méretei. És talán ijesztőbbek, mint a magyar falu kolhozosításának gyötrelmei. Várjon ezt is semmibe lehet venni? 1961.11. 24.