Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1961 (68. évfolyam, 1-74. szám)

1961-03-05 / 17. szám

1961 — VQL 68. ÉVP. MÁRCIUS S. — VASÁRNAP — 17. 5Z. Amerika egyetlen katolikus magyar lapja Catholic Hungarians’ Sunday The only Catholic Hungarian Newspaper in the United States Price of one copy: 10 cent S17 South Belle Vista Aye-, Youngstown 9, Ohio, USA — Telefon: SWeefbriar 9-1888 KIADÓHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: tgyes szám ára: 10 cent Impersonal: A MAGYAR FALU ÉS A SZABAD VILÁG A MAGYAR FALU KOLHOZOSZTÁS­ÁVAL KAPCSOLATOSAN, ennek a szörnyűségnek világuralmi hátterét is fel kell fedni. Amint az nyilvánvaló, a magyar nemzet életforrását, a magyar falut a Magyarországon tartózkodó moszkvai megbízottak nem a maguk elhatáro­zására kolhozosítják. A moszkvai parancs, amely mögött a Kremlin világuralmi terve áll, adott utasítást erre a Magyarországon uralkodó kom­munista diktatúrának. A VASÁRNAP minden alkalommal rámutatott arra, hogy a békés együttélés nem más, mint az osztályharc csap­dájába elhelyezett csalétek, amely azt célozza, hogy a nyugati hatalmak gyanakvását legyőz­zék, a szabad ember ellenállását legyengítsék, s a nyugati hatalmakat minél szorosabban meg­közelítsék, mert annál biztosabban és annál közelebbről tudják a végső csapást a kommu­nizmussal szembenállókra mérni. Ehhez a tervhez, bizony, nemcsak a gyar­mati népek fellazítása tartozik hozzá, ehhez nemcsak a vasfüggöny mögé került népek if­júságának katonai felhasználása szükséges, de hozzátartozik és szükséges az is, hogy olyan “békés”, gazdasági támadást vezessenek a még szabad államok termelési rendszere és foglal­koztatottsága ellen, amely előbb munkanélküli­séget, majd ennek következtében belső nyugta­lanságot, életszínvonal süllyedést és kiaknáz­ható társadalmi elégületlenséget kelt. Ezért lett a “békés együttélésre” való kom­munista felkészülés egyik legszélesebb és leg­veszélyesebb szervezete a KGST, azaz Kölcsönös Gazdasági Segély Tanácsa, a vasfüggöny biro­dalmat gyarmatosító internacionálé. Habár a KGST létrehozatala nem mindjárt tűnt fel a kommunista események megfigyelőinek, vissza­tekintve, ma már megállapíthatjuk, hogy a bé­ketaktika kibontakozásával egyidőben létesítet­ték, 11 évvel ezelőtt. Programja őszintén meg­mondja, a szervezet célkitűzése, hogy a tagálla­mok gazdasági erőfeszítéseit összefogja és egy­behangolja. És hogy a KGST éle mennyire a Nyugat gazdasági életének a torka felé irányul, azt abból a beismerésből is láthatjuk, amely a magyarországi kommunista párt ideológiai fo­lyóiratában jelent meg, ezeket mondva: “Mező­­gazdasági exportunk jelentős része, mintegy 50%-a (sőt egyes cikkekben még ennél is ma­gasabb hányada) tőkés piacokra irányul. Raj­tunk kívül Bulgária, Románia és bizonyos mér­tékben Lengyelország, sőt Csehszlovákia is ad el mezőgazdasági cikkeket az európai tőkés or­szágoknak. Közös érdekünk tehát az, hogy ezen a piacon összehangolt külkereskedelmi tevé­kenységet folytassunk, amely az egyes országok érdekei mellett az egész szocialista tábor javára válik.” A NYUGATI ORSZÁGOK GAZDASÁGI megfigyelői azonnal észrevették, amikor en­nek a szervezése a vasfüggönybirodalomban megkezdődött. Válaszul az európai integráció két oldalról is megindult. Előbb a francia, nyu­gatnémet, olasz, belga, holland, luxemburgi gazdasági életet egyesítő “Európai Közös Piac”­­ban, majd az ebből kimaradt Anglia kezdemé­nyezésére Európa peremállamaiból létesített “Szabadkereskedelmi Társulásiéban, amelyek egymáshoz való közeledése most van folyamat­ban. Az európai, gazdasági integráció, úgy lát­szott, a békés együttélés örve alatt megszerve­zett gazdasági támadást eltorlaszolta. Azonban a Szovjet nem adta fel a békés együttéléshez fűzött hódító reménységeit, egyetlen tanulságot vont le a nyugateurópai gazdasági integráció­ból: a kommunista kormányok alatt élő közép­európai országok gazdasági tevékenységét még keményebb, hidegháborús hadrendi állapotba kell szervezni, hogy ahol bármilyen kis piac vagy rés mutatkozik, ott a lehető legnagyobb erővel és egymást semmiesetre sem akadályozva, be tudjanak nyomulni. Kruscsev meggyőződése az, hogy a végső roham előtti felvonulás gazdasági programját, amely a nyugateurópai termelést, foglalkozta­tottságot meg tudja zavarni, elsősorban mező­gazdasági termékek piacravetése révén lehet megvalósítani. Ezt azonban, Kruscsev felfogása szerint nem lehet úgy megtenni, hogy a közép­európai államok mezőgazdaságai a nemzeti jó­lét, a kellő nemzeti ellátottság céljait tartsák elsőrendű feladatnak. A középeurópai és kelet­európai kommunista uralom alá került államok gazdaságának jelentős része mezőgazdaság, és ha Kruscsov ezeket a nemzeti mezőgazdaságokat fel akarja használni a békés együttélés örve alatt az európai ellenállás szétlazítására, először ki kell venni a nemzeti igényekért dolgozó, függet­len gazdák kezéből a termelés irányítását, kol­­hozosítani kell őket. Amint ez megtörtént, a kolhozosított nemzeti mezőgazdaságokat spe­cializálni kell a szabad világ elleni gazdasági támadás szükségletei szerint. EZEKNEK TERVEKNEK MEGFELELŐEN kapta meg Kádár az utasítást a magyar falu teljes kolhozosítására. Pontosan most egy éve, 1960 februárjában tartották meg Moszkvában a KGST mezőgazdasági konferenciáját, amely két fontos kérdésben adott utasítást: kolhozosí­­tás, az eddiginél szorosabb együttműködés. Ma már­­ a kommunista tömb csatlóskormányai fennen hangoztatják, hogy az európai népi de­mokráciákban lényegében véve be is fejeződött a dolgozó parasztság kolhozosítása. Egyetlenegy kivétel van és ez Lengyelország. A moszkvai KGST értekezlet második lé­pésre tűzte ki a kolhozosítás után következő szakosítást. Ennek végrehajtásával aztán min­den röbbország mezőgazdasági adottságait opti­málisan lehet felhasználni, a világuralmi terv­ben. “Egy-egy ország mezőgazdasági termelé­(Folytatása a következő hasábon.) ELLENÁLLÁS AZ ISKOLARENDSZER SZOVJETIZÁLÁSÁVAL SZEMBEN Irta: SÁRKÁNY GYÖRGY TANÁROK, TANÍTÓK, SZÜLŐK A magyar iskolarendszer megsemmisítésére indított kommunista akció, úgy látszik, sokkal keményebb ellenállásra talált, mint amire a kommunista párt számított. Legalábbis erre vall az a jelentés, amelyről most szereztünk tudo­mást, hogy a nagy oktatási “reformtervezet” megvalósítását a kommunista párt és a kormány elhalasztotta. Ma még nem lehet megtudni, hogy ezt mi okozta? A kiérkező kommunista lapokból, úgy a napilapokból, mint a szaklapok­ból, azt ugyan látni lehetett, hogy a magyar tanító és tanári kar néhol határozott ellenállást mutatott, és még ennél is több jele volt a sok­felül felbukkanó kifogásoknak. A szülők is aggó­dó tartózkodással fogadták a kommunista ter­vet, mert attól féltek, hogy a gyermekek üzemek­be való vezénylése szellemi­ tudásuk fejlődésének a hátrányára lesz, ha nem kényszeríti őket vég­kép a gyárakba vagy kolhozokba. Magyarorszá­gon ma igen éles különbséget tesznek olyan eset­ben, amikor létfontosságú kérdés forog fenn, hogy a szakember, akinek tanácsát kérik, a szov­jet szuronyok uralma előtt vagy után szerezte-e tudását? Különösen kényes kérdés ez az orvosok esetében. A színvonalsüllyedés látható jelei után elképzelhető, hogy a kommunista oktatási re­formot milyen szorongással fogadták a szülők, akik gyermekeiket értelmiségi pályára szánták. A tanítók és tanárok pedig mindenkinél jobban tudták, hogy ez a lépés az ezeresztendős ma­gyar, humanista kultúra elfojtását, majd később eltemetését célozza. Ami természetesen azt je­lenti, hogy ezután majd olyan nemzedékek következnek, amelyek a magyarság spirituális örökségéből nem részesülhetnek, hanem csupán az államkapitalista gazdálkodáshoz szükséges materialista nevelés ismeretanyagában kapnak kiképzést. CSAK 1967-BEN MINDENÜTT... A kommunista rendszer ezt az ellenkezést és tiltakozást természetesen nem ismerhette be. Ellenkezőleg — Ilku Pál az ügynökkormány mű­velődésügyi miniszterhelyettese sajtótájékozta­tót hirdetett és azon először nagy dicsekvéssel elmondotta: 900.000-en vettek részt a megrende­zett vitákon és szinte kivétel nélkül mindenki egyetértett a kommunista párt javaslatával, hogy a gyermekeket már iskolaköteles korban be kell vinni az üzemekbe. A meglepetés ezután következett, amikor Ilku elvtárs elárulta, hogy az új oktatáshoz szükséges tankönyvek csak 1963-ra jelennek meg és csak 1967-ben történik az új tanterv és az új tankönyvek alapján mindenütt a nevelő munka . . . A TUDÁS ELMARAD, DE JÓ A SZOCIALISTA MŰVELTSÉG... A miniszterhelyettes az új tankönyvekről szólva megállapította, hogy azokat úgy állítják össze, amint a közepes képességű gyermekek fel­fogása kívánja. A tananyagot csökkentik, a “lexikális” anyag elmarad, és a korszerű szocia­lista műveltséget fogják a tankönyvek szolgál­ni ... A pályaválasztásról is beszélt a helyettes moszkvai ügynök és azt állította, hogy mivel az üzemi gyakorlatokon a tanulók az elemi szak­mai ismereteket már elsajátítják, ez nagy segít­séget nyújt a pályaválasztás kérdésében. Ami hétköznapi nyelven azt jelenti, hogy a gyárba, vagy kolhozba bevezényelt iskolás gyereket nem fogják egykönnyen kiengedni munkahelyéről. És ezt könnyen megteheti a kommunista kor­mány, hiszen a további iskoláztatás engedélye­zése már most is a kormánytól függ. MI REJTŐZIK A HÁTTÉRBEN? Az egész kérdés valódi hátterét azonban Ilku miniszterhelyettes beszéde nem világítja meg. Hiszen célja inkább az elködösítés. A ha­gyományos magyar és szabad iskolarendszer elleni támadás valódi értelmét egy szovjet pro­fesszor jelenléte magyarázza meg, akit Budapes­ten megjelent és előadást tartott azoknak a ma­gyarországi szakembereknek, akik a magyar iskolarendszer felszámolásában tevékenykednek. Már maga az a tény mindent elárul, hogy a ma­gyar oktatás kommunista rendszerének a kia­lakításához Moszkvából küldötték ki F. G. Sapo­­valenko szovjet egyetemi tanárt, aki aztán kö­zölte az összehívott pártszakemberekkel, melyek a moszkvai igények. MOSZKVA UTASÍTÁSAI Lapovalenko utasításai megjelentek a “Mun­ka és Iskola” című folyóiratban is, amely a ha­gyományos humanista magyar oktatás meg­szüntetésére irányuló pártakciónak élharcos lapja. Sapovalenko szerint a magyar tanuló if­júságot az anyagi termelés öt alapvető területére kell bevetni, amelyek a szovjet szerint: az ipar, a mezőgazdaság, az építés, a közlekedés és a hírközlés. Sapovalenko szerint, amikor a diáko­kat ezen az öt területen elkezdik dolgoztatni ,a következő, egymással szoros kapcsolatban levő ■ alapelvekből kell kiindulni. 1. A termelési ágak­­ népgazdasági szempontból legyenek alapvetőek; 2. legyenek olyanok, amelyeken a lehető legjob­ban meg tudják világítani a tanulók számára a termelési alapelveket; 3. a kiválasztott termelési ágak ismeretei legyenek a tanulók számára ért­hetők; 4. feleljenek meg fejlettségi fokuknak, már meglevő alapismereteiknek és általános fejlettségüknek . . .” A MAGYAR NEMZETI SZELLEM FÜGGETLENSÉGÉT ADJÁK FEL ... Milyen megható olvasni, hogy Sapovalenko szovjet tanár mennyire aggódik az üzemekbe­ bevetett gyermekekért. Azonban tévedés lenne azt hinni, hogy Sapovalenko attól fél: a gyer­mekek fejlettségének árt a korai üzemi munka. Sapovalenko, mint igazi materialista és az ál­lamkapitalizmus által fizetett tudós, az üzemi felszereléseket és a nyersanyagot félti attól, hogy abban a munkára küldött fiatalok kárt tesznek. A magyar közoktatásnak egyik ragyogó tör­ténelmi eredménye volt, hogy a Kárpát meden­cében sajátos, magyar gondolkodást, szellemisé­get, irodalmat és tudományt alakított ki, amely függetlenségében, nemzeti tisztaságában sok-sok világraszóló alkotással tette ismertté népünket. Münnich és Kádár, a mindenre kész és vállal­kozó ügynökök soha el nem múló szégyene és gyalázata lesz, hogy immár a magyar szellem függetlenségét is eladják és hajlandók felszá­molni a Kremlinből kiküldött, ismeretlen nevű szovjet politiuk utasítása szerint. Bécs, 1961. február. március szelleme összefogása tanít Az utóbbi időkben félreértések bontották meg a new­­yorki magyar élet sorait. Pedig az ötvenhatos napok­ban, a dicsőséges — hangsúlyozni kívánjuk — el nem vesz­tett magyar szabadságharc záró szakaszában emigrációba kényszerült újabb 200.000 magyar.­­ Azok, akik elindultunk az új útra, a tervszerűtlenség, a felkészületlenség és bizonytalanság érzetével léptük vagy­­ akartuk átlépni a határt. Egy részünknek sikerült, másik­nak — számukat senki se tudja — halál, fulladás, betegség, sebesülés, rabság, elhurcolás lett osztályrésze. Százezernyi tervezgetés, kéztördelés, szivettépő búcsú, kétségbeesés, harcfolytatás között csak egyetlen szó volt mindnyájunk egyakarása: Nyugatra! Az “egyakarás” ma is él sorainkban: Szabad Magyar­­ország, de — épúgy mint 1956 végén — ahány magyar, annyiféle utón. Ahol a jószándék e tekintetben vitán felül áll, ott nem szabad egyetlen tervet, utat, módozatot elítélni. Utaink nyugat felé, akkor se lehettek egyöntetűek, a legbiztosabb vonalat, határszakaszt, irányvárost, Ausztriát vagy Jugo­szláviát akkor se lehetett kinek-kinek meghatározni s mint előbb említettük az áldozatok, összetört életek számában ugyancsak nem volt hiány. De New York körzetében most ezek a “külön utak” mégis nemkívánatos útvesztő felé indultak, az utóbbi idők­ben elfajuló ellentétek minden józan gondolkozású magyar­nak fájdalmat okoztak. Mindez az Amerikai Magyar Szövetség keretében többek között­­ azt eredményezte, hogy a felekezetek lel­készei távolmaradtak a közösségi életnek ettől a vonalától. Távolmaradtak, ha tudtak, de néhol már erre se adtak módot a körülmények és az ostorpattogásból fölcsapott sárból azoknak is jutott, akik ügyünk igaz képviselői, se­gítői, harcosai voltak és akik ezt múltjukkal, tetteikkel kézzelfoghatóan be is bizonyították. Ilyen körülmények között érte a newyorkiakat a már­ciusi ünnepségek rendezése. Mint annyiszor, most is a kö­zösségi gondolat nemes érzései felülemelkedtek a helyi politika tüskét osztogató kicsinyességein és részben megol­dottak néhány kérdést. A legfontosabb ezek közül, hogy egyházaink lelkészei­­ eleget tettek a hivó szónak, mely a világi magyar élet so­­­­raiba kérte őket, hogy együtt dolgozhassunk. A márciusi ünnepség rendezvényében­­ mintegy 15 különféle egye­sület és egyházak képviseletéből álló bizottság (egy-egy szavazattal) állította össze a műsort. Eminens szónokain­kat ezúttal a lelkészi kar jelöltjei képezik — mondjuk így világi képviselők helyett. (Jelen elképzelés szerint father Kilián Csaba és Béky Zoltán püspök keretnek föl az egy­házak részéről és a művészek, előadóművészek sorában az Egyesült Államokban lévő Tollas Tibor költő szerepel.) A gyűlésen jegyzőkönyvben szögezték le a jelenlévők, hogy a műsor ilyen meghatározása nem irányul személyek vagy bizonyos politikai elgondolások képviselői ellen. Bi­zonyos félreértésre az is okot szolgáltatott, hogy még nem jutott köztudomásra az a terv, hogy az október 23.-án ren­dezendő ünnepség felölelné a jubiláló amerikai polgárhá­borúban résztvevő magyarjainkról való erőteljes megem­lékezést.­­ Mindezekre a márciusi ünnepség előkészítése, idő hiá­nyában nem adott kielégítő lehetőséget. A kiegyenlítődő egyéni sértődések, méltánytalan támadások hullámzó, s még nem ért véget. Az ösvények nem egyesültek még or­­száguttá, de az első lépés megtörtént és ezt kétségkívül március örök tanításának, mindenen felülálló szellemé­nek köszönhetjük. Gy. K. E. A MAGYAR FALU ÉS A SZABAD VILÁG (Folytatás az előző hasábról.) jének szakosításánál tehát”, mondotta ki a KGST, “nem­csak az adott ország szükségleteiből kell kiindulni, hanem az egész szocialista tábor érdekeiből.” Ilyen alapon hatá­rozták el Moszkvában a távlati fejlesztési terveken alapuló munkamegosztást, a mezőgazdasági termelés országonkénti specializálását. A KOLHOZOSZTÁS BEFEJEZÉSE UTÁN: “A szövet­kezeti rendszer győzelmével létrejönnek a mezőgazdasági termelés észszerű területi elhelyezésének és specializálásá­­nak az üzemi alapjai.” Magyarország tehát a kolhozosítás után meg fogja kapni a kolhozosított magyarországi mező­gazdaság speciális feladatait, és a szakosított termést nem a magyar­­nép érdekei szabják meg, hanem a moszkvai ren­deleteknek megfelelően alakítják ki. Ebből következik, hogy a magyar mezőgazdaság nem termelheti majd mindazt, amire a magyar népnek szüksége van. És amit a magyar mezőgazdaság nem termelhet, azt Moszkva máshonnan fogja kiutalni a magyarok számára. Az is természetes, hogy amint a kolhozparaszt úgy Magyarországon, mint másutt , az egész tervet át fogja látni és meggyőződik arról, hogy­­ nem saját magának termel, ez a mezőgazdasági termelés minőségét, nem fogja emelni, sőt, amint a mai tapasz­talatok mutatják, még a mennyiségét sem emeli majd . . Így alakul ki a moszkvai KGST tervek alapján egy olyan centralizált gyarmatosítás, amelyben minden nép gyarmatosított és csak a központi pártkör arisztokráciája a gyarmatosító. És az egész tébolyodott, és természetellenes szervezkedés csak azt a célt szolgálja, hogy ez a kicsiny réteg, a párt központi arisztokráciája cselvetéssel, veríték­kel vagy akár vérrel is az egész világ felett megszerezhesse magának az uralmat egy régen meghalt és már felbomló ideológia nevében. NEM VITÁS, hogy ha most a háború ijesztő borzal­mait sikerül is a szabad világnak elkerülni, a szovjet terv­nek ezzel a megközelítő csapdájával szembe kell nézni. És lassan már bontakozik is a csapda mögött a történelmi igazságszolgáltatásnak óriási dimenziókban jelentkező ké­pe. Mert éppen azok a rabmilliók, jelentik majd veretékes rabszolga-munkájukkal, irgalmatlanul felhasznált véra­dójukkal a veszedelmet, a még szabad nyugati világ vesze­delmét, amelyek még ma is bíznak ebben a nyugati világ­ban és amelyet ez a nyugati világ habozva, vagy közönyö­sen, vagy önzően, de mindenesetre kereszténytelen módon éppen a maga békéjének megóvása végett átengedett a Szovjetnek. A magyar paraszt kolhozosítása a Nyugaton a legkisebb tűnődést sem váltja ki, a kommunisták nyugod­tan ki is mondhatják mi a céljuk, amelyet a kolhozosítás­­sal el akarnak érni, a nyugati népek közvéleménye erre sem figyel fel. A magyar falu ma a zsarnoki indulatok és az emberi szenvedések elhagyatottságába süllyedve és szenvedéseiben perzselődve éli át legnagyobb megpróbáltatását. Azonban a távoli horizonton már feltűnőben vannak az igazság­szolgáltatás óriási méretei. És talán ijesztőbbek, mint a magyar falu kolhozosításának gyötrelmei. Várjon ezt is semmibe lehet venni? 1961.11. 24.

Next