Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1963 (70. évfolyam, 1-29. szám)
1963-02-24 / 8. szám
Impersonal: A NAGY PRÓBA KIFEJLŐDÉSE AZ ELINTÉZETLEN KUBAI ÜGY, mint egy véresarcú kísértet visszatért. A kormányzat, úgy Kennedy elnök, mint honvédelmi államtitkára, aki miniszteri ügykört tölt be, közvetlenül az amerikai néphez fordultak és példátlan részletességgel tájékoztatták a kubai helyzetről. A ‘‘NATIONAL OBSERVER” című hetilap a televíziós nyilatkozatokról tudósítva a következő ötletes összefoglalásban jellemezte a kubai ügy hatását: “Ha az országos televíziós tájékoztatás hetének más hatása nem is volt, legalább azzal tett jó szolgálatot, hogy megvonta világosan, a határvonalat. Az adminisztráció álláspontja: tetszik vagy nem tetszik, tessék megtanulni, hogyan kell együttélni Vörös Kubával, és közben az elnök szavaival, “reméljük a legjobbakat. .. Az ellenzék álláspontja: ki az oroszokkal a világnak erről a feléről és szabaduljunk meg ugyanakkor Castrotól is .. Az ellentét természetesen politikai izgalommá vált. Az elnök és kubai politikája mögött még a demokrata szenátorok sem sorakoznak fel egyhangúan. Demokrata szenátor, South Carolina szenátora, Strom Thurmond állította, hogy támadó hatókörű röppentyűk vannak még ma is Kubában. Ugyancsak demokrata szenátor Washington állam szenátora Henry M. Jackson is, akinek nagy szerepe volt Kennedy elnök megválasztásában, a demokrata párt országos szervezetének elnöke is volt, és ma a kubai kérdésben ezeket állítja: “Nem az a kérdés, hogy ebből vagy abból a fegyverből mennyi van Kubában. Maga az a tény, hogy szovjet csapatok állnak a USA kapujában a mi világunk békéjét fenyegeti. Többről van szó, mint a fegyverek mennyiségének a kérdéséről.” KENNEDY ELNÖK ÉS UGYANÍGY HONVÉDELMI VEZETŐJE. McNamara államtitkár ugyanis, hogy megcáfolják a newyorki republikánus szenátor, Kenneth Keating és a mögötte felsorakozó republikánusok állításait, a Kubában állomásozó szovjet csapatok létszámáról és a Kubában lévő szovjet fegyverek minőségéről kezdtek vitatkozni. A newyorki republikánus szenátor, Kenneth Keating volt az, aki múlt ősszel először figyelmeztette a kormányt, hogy Kubában támadó hatósugarú szovjet röppentyűket helyeztek tüzelő állásba az oroszok és figyelmeztetése valónak bizonyult. Most Keating szenátor azt állítja, hogy 20,000 orosz szovjet katona áll Kuba földjén, és ez a szám tízszerese annak a szovjet, katonai erőnek, amely a múlt év nyarán már Kubában tartózkodott. Továbbá azt is állítja most a szenátor, hogy a középtávra szóló, tehát a USA ellen is használható röppentyű telepek megmaradtak Kubában és köztudomású, hogy ha ezek a telepek készen állnak, a röppentyűk kilövésre kész helyzetbe emelhetők — néhány nap alatt. Kennedy elnök sajtókonferenciáján cáfolta, mintha ez így lenne. De megengedte, azt nem tudhatni, Van-e ilyen röppentyű elrejtve valamely barlangban? A honvédelmi ügyek adminisztrátora, McNamara államtitkár szerint a röppentyűtelepek állásait bulldózerekkel betemették. A szovjet haderő létszámát illetően az elnök a sajtókonferencián azt állította, hogy a kubai válság óta 4,500 szovjet katonát vontak vissza a kubai szigetről, a honvédelmi államtitkár szerint pedig 5,000-et. A kubai, katonai veszély tehát, — igyekszik bizonyítani a kormány, — csökkent. A légi ellenőrzés, tovább folyik, nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy Kubát a szovjet tengeralattjáró támaszponttá építené ki, és arról sem lehet ma beszélni, hogy Dél-Amerika felforgatására használnák fel Kubát. Ha ilyen helyzet alakulna ki, a kormányzatnak megvannak a kész ellentervei. És Kennedy elnök kijelentése komor figyelmeztetés volt: ha a kubai válság ismét kiújulna, ez a világtörténelem legsúlyosabb válsága lenne. Keating szenátor szellemes viszontválasza azonban még inkább elgondolkoztató volt. “Abszurd dolog lenne azt gondolni, hogy a Szovjet azért tart csapatokat Amerikában, mert védekezni szándékozik ...” AZ AMERIKAI TÖRVÉNYHOZÁST egyáltalán nem csillapította le az elnöki és a honvédelmi tájékoztatás. Armistead S. Leiden Jr. kongresszusi képviselő beszédében több kérdést tett fel a kormányzatnak: “Teljesítették-e az elnök októberi követelését, hogy helyszíni vizsgálat állapítsa meg, mi történt a szovjet röppentyűtelepekkel? Nem ... A kubai válság nem múlt el 1962-vel. Folytatódik annak a következményeként, hogy a munkát, amire bátran vállalkoztunk, elmulasztottuk befejezni. És az a nyugtalanító, de állandó gondolat merül fel: a kezdeményezést, amit 1962-ben megragadtunk, 1963-ban ismét kiengedjük csúszni a kezünkből? Tekintetbe véve a kockázatot, az amerikai nép három hónappal ezelőtt akár a nukleáris háborút is vállalta. Most joga van tudni, mi okozta az elnök októberi 22-i álláspontjának látszólagos gyengülését? Fidel Castro ennek a féltekének elintézetlen kérdése maradt. Miért?” Donald C. Bruce indianai képviselő a kongresszus képviselőházában bejelentette: “Amerikával barátságos nyugati hatalmak magasrangú tisztviselőinek megfigyelése szerint a Szovjetunió Kubába nem 42, hanem 82-88 röppentyűt szállított. Az amerikai hatóságok azt közölték, hogy a légi megfigyelés szerint 42 röppentyűt vittek ki az oroszok Kubából. Ezek szerint még 40 röppentyű maradt Kubában. Meddig rejtegeti a tényeket az amerikai közönség elől a külügyi hivatal? Majd ismét csak, azt közlik velünk, hogy váratlanul éppen most fedezték fel: ezek a fegyverek valóban Kubában vannak?" Ross Bass tennessei képviselő a vitában az Eisenhower adminisztrációt vádolta, amiért engedte, hogy Kubában a kommunista hatalom kialakulhasson: “Ez a kormányzat nem emelte pajzsra Castrot. Hanem megörökölte. Az elmúlt kormányzat engedte meg, hogy Castro átvegye az uralmat Kubában. Behunyta a szemét...” Louis C. Wyman képviselő (New Hampshire) szerint a kubai helyzetről az amerikai közember is biztosan tud öt dolgot: 1. Az atombomba nem olyan nagy, hogy azt egy orosz vadászrepülő ne szállíthatná célba és számos hangontúli sebességgel repülő orosz vadászgép található Kubában. 2. A kommunistáknak nincs Istenük, sem lelkiismeretük, csak az a sóvár, fanatikus vágyuk, hogy a USA-t elpusztítsák. 3. Tudja, hogy 90 mérföldre Floridától 17,000 főnyi szovjet haderő áll, 24 működő röppentyűteleppel és 500 röppentyűvel (amelyekre, lehet, rá van írva, hogy légelhárító röppentyű), 4 parti röppentyűteleppel, 150 röppentyűvel, sok irányítható röppentyűvel ellátott őrhajóval, 4 páncélos hadcsoporttal (legalább 5000 ember). 4. Tudja, hogy soha ide nem fejlődött volna a helyzet, ha tájékoztatják a közembert az elmúlt két évben a helyzet romlásáról, mert figyelmeztette volna képviselőit, nézzenek szembe ezzel a veszéllyel. 5. Tudja, hogy McNamara cáfolata, Kubát nem használják a kommunisták Latin-Amerika felforgatására, csak gyermekes csacsogás. A kommunizmusnak az a lényege, hogy a mi életünket fel akarja forgatni. A kommunizmus és a szabadság ugyanúgy nem élhet egymással, amint az olajat nem lehet vízzel vegyíteni. Ez a kubai felvonulás nem védelmi. A fegyverek sem defenzív fegyverek, mert Kubába történt szállításuk első lépcsője annak a felvonulásnak, amellyel ezt a féltekét a kommunisták el akarják foglalni...” (Folytatása az ötödik oldalon.) í 963 — VGl. 70. íTVF. FEBR. 24. — VASÁRNAP - 8. i Amerika egyetlen katolikus Catholic IIIlii íailS’ SII Ilii«IV The only Catholic Hungarian magyar lapja ..............————- . —................................................. Newspaper in the United States Egyes szám ára: 20 cent KIADÓHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: Price of one copy: 20 cent 517 South Belle Vista Avc., Youngstown 9, Ohio, USA. — Telefon: 799-1888 A PÁRT NEM ELÉGSZIK MEG AZ ABORTUSZ-TÖRVÉNNYEL Írta: SÁRKÁNY GYÖRGY A magyar nép jövője elleni legalattomosabb támadás az úgynevezett abortusz törvény, amellyel a moszkvai irányítók és magyarországi helytartóik a magyar nemzet népi erejének katasztrofális megrokkanását szeretnék előidézni. A cél: eltüntetni a szláv tömb közé ékelődött magyar nemzetet, amelynek szabadságszeretete és európai életigénye, amíg a magyar nemzet élni fog, Nyugat felé vezet. A nagy összeütközést a kommunisták erkölcstelen és gátlástalan rendelkezésekkel visszavitték a magyar nemzet folytatásának és jövőjének zsengéjéig és a magyar rügyek tervezett és szervezett pusztításával akarják a magyar történelem folytatásának a lehetőségét elrabolni. A magyar jövendő nemzedékek anyai méhben történő meggyilkolása a történelemben példátlan vérengzést jelent, olyan politikai erkölcstelenséget, amilyenhez hasonlót a legsötétebb rabszolgakorban sem jegyeztek fel a történetírók. Az aggodalom és a keserűség érzelmeit az kelti fel a figyelőben, hogy olvasta a Budapesten megjelenő Esti Hírlap című kommunista napilap december 4-iki számát, amelyben női névvel (Sárdi Mária) jegyzett cikk a következő megállapításokra jut az abortusz-törvény ügyében: AZ ABORTUSZ-TÖRVÉNNYEL NINCS SEMMI BAJ... “Az abortusz-törvény Magyarországon minden nőnek biztosítja azt a jogát, hogy maga döntse el, akar-e gyermeket, vagy sem. Baj van a törvénnyel? Nincs. Alapjaiban helyes, demokratikus, emberi.” ... CSAK AZ ELJÖVENDŐ GENERÁCIÓRA IS VESZÉLYES Sárdi Máriát a népszaporulat alakulása nem izgatja annyira, mint az abortusz egészségügyi következményei. Igaz, ezek is visszahatnak a népszaporulatra, de Sárdi Mária szerint a “népszaporulat” elhanyagolható kérdés: “Mégsem egészséges azonban, ahogyan hazánkban a művi abortuszok száma a törvény bevezetése óta növekszik. Ez nemcsak a népszaporulat szempontjából kedvezőtlen, hanem egészségtelen a nők szempontjából is, sőt, bizonyos feltevések szerint veszélyes az eljövendő generációra nézve is. A kérdésről még tudományos viták folynak, s ha a klinikai tapasztalatok nem is minden esetben, de a statisztikai adatok a gyermekorvosok egy részének a véleményét igazolják. A gyermekorvosok ugyanis kimutatták, hogy bár Budapesten a csecsemőhalálozás a háború előttinek a felére csökkent, de még mindig elég magas. Budapesten a koraszülöttek aránya világméretekhez viszonyítva is nagyon magas. 1960- ban minden ezer élveszületett csecsemő közül 113, 1961-ben 128 volt koraszülött... AZ ABORTUSZ NAGYON JÓ, CSAK A SZÖVŐDMÉNYEK... Sárdi Mária végül összegezi véleményét: “... Amióta Magyarországon engedélyezték az abortusz, lényegesen csökkent a terhességmegszakítás áldozatainak száma. A nők nem sarlatánok, hanem képzett orvosok kezébe, felszerelt kórházakba kerülnek, s ez nagyon jó. Ugyanakkor még ilyen körülmények után is jelentkeznek terhességi és szülési szövődmények ...” Aki azonban azt hiszi, hogy ebből Sárdi Mária arra a következtetésre jut, hogy az abortusz törvényt vissza kellene vonni, az alaposan téved. Sárdi Mária pártengedélyes újságíró, tehát csak a pártvéleményt mondhatja el. És úgy látszik cikkéből, hogy még a magyar rügyek gyilkolása sem elégíti ki a párt céljait, terveit. Semmi sem sok, amikor a magyarság népi erejének a sorvasztásáról van szó. MA MÁR AZ ABORTUSZ SEM ELÉG A PÁRTNAK A mai magyarországi kommunista zsarnokság felfogása szerint az abortusz-törvény nem kielégítő, mert a magyar rügyek megmenekülhetnek, életet jelenthetnek, ha valamiért nem gyilkolják meg őket. Tehát jöjjön olyan “felvilágosítás”, amely szükségtelenné teszi még az abortuszt is, mert még a magyar élet véletlen jelentkezését is lehetetlenné teszi. A pokoli programot Sárdi Mária a következőképpen adja elő: „ J#L “Nem volt eredményes a felvilágosító propaganda. Megjelent ugyan egymilliós példányszámban néhány kitűnő könyv, füzet e témakörben. Az Egészségügyi Minisztérium Felvilágosítási Központja, a TIT, a szakszervezet, a Vöröskereszt, a nőtanács és az egyes kórházak rendezésében el is hangzanak orvosi szakelőadások a védekezésről, de ezekre még mindig csak a nők egy kis része jut el. Szükség lenne — a szervezeti szakorvosi hálózaton belül — terhességmegelőzéssel foglalkozó szakrendelésekre. A nőket — legalább a művi vetélésen, vagy gyermekszülésen egyszer már átesetteket — kötelezni kellene a felvilágosító előadások meghallgatására. A másik probléma a védekezőszerek ügye. Gyógyszeriparunknak és kereskedelmünknek is nagyobb gondot kellene fordítani erre.” Sárdi Mária cikkéből elszörnyedve látjuk, hogy a magyarság népi erejének és nemzeti jövőjének elpusztításában a pártnak semmi sem sok. És ami sok, a Kremlinnek az sem elég. Évfordulón keresztény etikán felépülő családnak volt legfőbb védelmezője a kommunizmussal szemben, amikor ez a sátáni tervek szolgálatában az ősi erődöt bontogatta legsúlyosabb kalapácsütésekkel. A tiltakozó szájat elnémíthatták, a hercegprímást bebörtönözhették és megkínozhatták, önkéntes fogsága, kapujában kémek és kopók százai leshetik, a hang, a kemény “nem” terjed tovább, mindig szélesülő gyűrűben, egyben tanít, biztat inspirál s eljut idegen partokhoz, idegen országokba, rátalál az egész világ minden zugában hontalankodó magyarokra és töri, építi az utat, amelyen egykor, — Isten adja, — minél hamarább, — elindul majd a nagy magyar körmenet, élén az ezeresztendős magyar történelem legnagyobb prímásainak egyikével, akinek homloka körül ott fénylik a megdicsőült mártírok fénye, s bevonul az Esztergom ormán épült Bazilikába és annak ivei alatt felzug, felsír az ünnepi “Te Deum laudamus!” AKKOR, DE CSAK AKKOR ÁLL HELYRE a nagy magyar család békéje s a magyar asszonyok meg vigasztalódott lélekkel teljesíthetik tovább legszentebb missziójukat s állhatnak őrt a legfontosabb vár, a család küszöbén! FÁJDALOM, ha jelen, a ma bizonytalan, homályos és vigasztalan. A káosz sötétje borong a magyar sors, sőt az egész emberiség felett. Csak a hit ne fogyatkozzék meg, hiszen a hit gyújtja a legsötétebb zavarban is a legfényesebb csillagot! Mi pedig hittel nézünk a sötét holnap felé, hittel tekintünk az amerikai követség budapesti palotája felé, melynek egyszerű, harmadik emeleti szobájában szűk határok között él, dolgozik, virraszt és vár Mindszenty József hercegprímás. A haza sorsát tisztán látja, nem lehet megingatni s félreérthetetlenül tudomására adta a világnak, hogy nemzete nem tűr megalkuvást! A ma 3yar néppel összefonódó imádásos szelleme bejárja a szenvedő haza hegyeit és völgyeit, erősíti, bátorítja milliónyi hivő seregét! MOST PEDIG AZ EMLÉKEZÉSNEK ÉS SZERETETNEK E LÜKTETŐ ÉVFORDULÓJÁN suhanjunk át világrészeken és országok felett s pár pillanatra térjünk haza a drága, édes otthoni földre, a falvakba, ahol házától és földjétől megfosztottan már csak csodában bízik a magyar! Lépjünk be a gyárakba, ahol gyilkos normák szorításában összeszoritott fogakkal telre vár a munkás! Menjünk el Budára, ahol a Duna jeges hullámai altató dalt mormolnak a múlt sírból is feltörő évezredei felett. Azután halk lépésekkel suhanjunk át Pestre, közeledjünk az amerikai követség palotájához, s lelki szemeinkkel nézzünk be az ablakon, kopogtassuk meg, s amikor felénk tekint mélytüzű szemeivel és szenvedésektől barázdált aszkéta arcával és ahogy ránk ismer, — mondjuk el neki vágyunkat, gyónásainkat, itteni mindnyájunk és millió magyarok üzenetét: Mindszenty József Bíboros hercegprímásunk, — tisztelünk, szeretünk, bízunk Benned, várunk vissza s várunk viszontlátásra, — egy eljövendő szabad és boldog Nagy-Magyarországba! Negyedi Szabó Margit BÍBOROSUNK 14 éves rabságának évfordulóján tegyünk tanúbizonyságot amellett, hogy Mindszenty József hercegprímás neve, emléke és tisztelete él a magyar emigrációban s és mélyen bent mindnyájunk szívében. MI, MAGYAR ASSZONYOK bizakodó és boldog lélekkel tekintettünk Esztergom felé akkor is, amikor a kommunista rendszer első esztendeiben kezdetét vette a jellemnek, hűségnek és becsületnek földrengése s a sarlós-kalapácsnak, az ötágú vörös csillagnak hazug ígéreteitől és csábításától azok is, olyanok is megszédültek, akiktől keménygerincű kiállást vártunk volna, nem pedig gyáva meglapulást s üzleti alkudozást örök, erkölcsi elvekben. A Teremtő keze által belénk oltott különös női ösztönünkkel már korábban megéreztük, hogy Veszprém ősi püspöki várából, majd 1945-től az esztergomi prímási palotából oly hang száll felénk, amely melenget bennünket, mint a Hegyi Beszéd vigasztalása; utat jelöl mint Szent Pál Apostol világossága, s alkuszokat és üzérkedőket rettent, mint a szent felháborodás, amely egykor korbáccsal verte ki a jeruzsálemi templomból a licitálókat. MI, MAGYAR NŐK miként a magyar történelem múlt századaiban tetteikért megbecsült asszonyok, nem hódítottunk birodalmakat Nagy Sándorok, Napóleonok kardjával, nem építettünk piramisokat, írók és tudósok tollával nem írtunk csodás fejezeteket az irodalom és világtörténelem lapjaira, de mindezeknél többet tettünk: őrt álltunk a társadalmi, az állami, az emberi élet legcsodálatosabb várának és szentélyének, a családnak a küszöbén, élesztettük annak oltárán a kultúrákat magasba szökkentő Isten-hitnek és hazaszeretetnek lángját, amelyről mondotta az emberiség sorsán elmélkedő nagy magyar muzsikus, Liszt Ferenc: “Mindenek elmúlnak, csak Isten szava marad meg a lángelmék alkotásában.” MINDSZENTY HERCEGPRÍMÁS ennek az erődnek, a A mosolyoffenzíva és az emigráció írta:KÖZI HORVÁTH JÓZSEF KÁDÁR JÁNOSNAK az őszi pártkongresszuson elhangzott beszéde óta egyre fokozódó erővel folyik a mosolyoffenzíva a külföldön élő magyarság és — most már kimondottan is — a politikai emigráció megnyerésére, illetőleg semlegesítésére. A budapesti rezsim már nem titulálja az emigránsokat a “magyar nép ellenségei”nek és “az amerikai imperializmus fizetett bérencei”-nek. Sőt még azt is elismeri, hogy az emigráció által “ellene emelt vádak egyike-másika nem is volt alaptalan.” Ígéri, hogy a “türelem és meggyőzés szelleme” által irányított új kommunista politika “nyereségnek és értéknek tart minden egyes embert, aki akár a messzeségből, akár a mélységből a közös útra lép . . .” A MOSOLYOFFENZÍVA CSALOGATÁSÁRA, mint az emigrációnak anyagilag vagy politikailag senkinek le nem kötelezett, megnyilatkozásaiban és akcióiban teljesen szabad katolikus szereplője, nyugodtan és szenvedélymentesen, a múlt helyett inkább a jövőbe nézve, így válaszolnék: Elismerem, hogy az utóbbi időben Magyarországon a belső biztonságérzet és a külfölddel való érintkezés terén is némi könnyebbedés állott be. Megszűnt a “csengőfrász” és elég sok magyarnak teljesedett a vágya, sok-sok év után végre Nyugatra menekült vagy kényszerített rokonait meglátogatta. Ha azonban a budapesti propaganda ezeknek a lényegileg kis jelentőségű könnyítéseknek az alapján a Magyarországon “uralkodóvá lett” “biztonságos, szabad légkör”-ről beszél, csak azt bizonyítja, hogy “a szocializ- (Folytatása a második oldalon.)