Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1963 (70. évfolyam, 1-29. szám)

1963-02-24 / 8. szám

Impersonal: A NAGY PRÓBA KIFEJLŐDÉSE AZ ELINTÉZETLEN KUBAI ÜGY, mint egy véresarcú kísértet visszatért. A kormányzat, úgy Kennedy elnök, mint honvédelmi államtitkára, aki miniszteri ügykört tölt be, közvetlenül az ame­rikai néphez fordultak és példátlan részletességgel tájékoztatták a kubai helyzetről. A ‘‘NATIONAL OBSERVER” című hetilap a televíziós nyilatkoza­tokról tudósítva a következő ötletes összefoglalás­ban jellemezte a kubai ügy hatását: “Ha az országos televíziós tájékoztatás heté­nek más hatása nem is volt, legalább azzal tett jó szolgálatot, hogy megvonta világosan, a határvo­nalat. Az adminisztráció álláspontja: tetszik vagy nem tetszik, tessék megtanulni, hogyan kell együtt­élni Vörös­ Kubával, és közben az elnök szavaival, “reméljük a legjobbakat. .. Az ellenzék álláspontja: ki az oroszokkal a világnak erről a feléről és sza­baduljunk meg ugyanakkor Castrotól is .. Az ellentét természetesen politikai izgalom­má vált. Az elnök és kubai politikája mögött még a demokrata szenátorok sem sorakoznak fel egyhangúan. Demokrata szenátor, South­ Carolina szenátora, Strom Thurmond állította, hogy támadó hatókörű röppentyűk vannak még ma is Kubában. Ugyancsak demokrata szenátor Washington állam szenátora Henry M. Jackson is, akinek nagy sze­repe volt Kennedy elnök megválasztásában, a de­mokrata párt országos szervezetének elnöke is volt, és ma a kubai kérdésben ezeket állítja: “Nem az a kérdés, hogy ebből vagy abból a fegyverből mennyi van Kubában. Maga az a tény, hogy szovjet csapatok állnak a USA kapujában a mi világunk békéjét fenyegeti. Többről van szó, mint a fegyverek mennyiségének a kérdéséről.” KENNEDY ELNÖK ÉS UGYANÍGY HON­VÉDELMI VEZETŐJE. McNamara államtitkár ugyanis, hogy megcáfolják a newyorki republikánus szenátor, Kenneth Keating és a mögötte felsorakozó republikánusok állításait, a Kubában állomásozó szovjet csapatok létszámáról és a Kubában lévő szovjet fegyverek minőségéről kezdtek vitatkozni. A newyorki republikánus szenátor, Kenneth Keating volt az, aki múlt ősszel először figyelmeztette a kormányt, hogy Kubában támadó hatósugarú szov­jet röppentyűket helyeztek tüzelő állásba az oroszok és figyelmeztetése valónak bizonyult. Most Keating szenátor azt állítja, hogy 20,000 orosz szovjet ka­tona áll Kuba földjén, és ez a szám tízszerese an­nak a szovjet, katonai erőnek, amely a múlt év nyarán már Kubában tartózkodott. Továbbá azt is állítja most a szenátor, hogy a középtávra szóló, tehát a USA ellen is használható röppentyű telepek megmaradtak Kubában és köztudomású, hogy ha ezek a telepek készen állnak, a röppentyűk kilövés­re kész helyzetbe emelhetők — néhány nap alatt. Kennedy elnök sajtókonferenciáján cáfolta, mintha ez így lenn­e. De megengedte, azt nem tud­hatni, Van-e ilyen röppentyű elrejtve valamely bar­langban? A honvédelmi ügyek adminisztrátora, McNamara államtitkár szerint a röppentyűtelepek állásait bulldózerekkel betemették. A szovjet had­erő létszámát illetően az elnök a sajtókonferencián azt állította, hogy a kubai válság óta 4,500 szovjet katonát vontak vissza a kubai szigetről, a honvé­delmi államtitkár szerint pedig 5,000-et. A kubai, katonai veszély tehát, — igyekszik bizonyítani a kormány, — csökkent. A légi ellenőrzés, tovább fo­lyik, nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy Ku­bát a szovjet tengeralattjáró támaszponttá építené ki, és arról sem lehet ma beszélni, hogy Dél-Amerika felforgatására használnák fel Kubát. Ha ilyen hely­zet alakulna ki, a kormányzatnak megvannak a kész ellentervei. És Kennedy elnök kijelentése komor fi­gyelmeztetés volt: ha a kubai válság ismét kiújulna, ez a világtörténelem legsúlyosabb válsága lenne. Keating szenátor szellemes viszontválasza azon­ban még inkább elgondolkoztató volt. “Abszurd dolog lenne azt gondolni, hogy a Szovjet azért tart csapatokat Amerikában, mert védekezni szándéko­zik ...” AZ AMERIKAI TÖRVÉNYHOZÁST egyál­talán nem csillapította le az elnöki és a honvédelmi tájékoztatás. Armistead S. Leiden Jr. kongresszusi képviselő beszédében több kérdést tett fel a kor­mányzatnak: “Teljesítették-e az elnök októberi követelését, hogy helyszíni vizsgálat állapítsa meg, mi történt a szovjet röppentyűtelepekkel? Nem ... A kubai vál­ság nem múlt el 1962-vel. Folytatódik annak a kö­vetkezményeként, hogy a munkát, amire bátran vál­lalkoztunk, elmulasztottuk befejezni. És az a nyug­talanító, de állandó gondolat merül fel: a kezdemé­nyezést, amit 1962-ben megragadtunk, 1963-ban is­mét kiengedjük csúszni a kezünkből? Tekintetbe véve a kockázatot, az amerikai nép három hónappal ezelőtt akár a nukleáris háborút is vállalta. Most joga van tudni, mi okozta az elnök októberi 22-i ál­láspontjának látszólagos gyengülését? Fidel Castro ennek a féltekének elintézetlen kérdése maradt. Miért?” Donald C. Bruce indianai képviselő a kong­resszus képviselőházában bejelentette: “Amerikával barátságos nyugati hatalmak ma­­gasrangú tisztviselőinek megfigyelése szerint a Szovjetunió Kubába nem 42, hanem 82-88 röppen­tyűt szállított. Az amerikai hatóságok azt közölték, hogy a légi megfigyelés szerint 42 röppentyűt vit­tek ki az oroszok Kubából. Ezek szerint még 40 röppentyű maradt Kubában. Meddig rejtegeti a té­nyeket az amerikai közönség elől a külügyi hivatal? Majd ismét csak, azt közlik velünk, hogy váratla­nul éppen most fedezték fel: ezek a fegyverek való­ban Kubában vannak?" Ross Bass tennessei képviselő a vitában az Eisenhower adminisztrációt vádolta, amiért enged­te, hogy Kubában a kommunista hatalom kialakul­hasson: “Ez a kormányzat nem emelte pajzsra Castrot. Hanem megörökölte. Az elmúlt kormányzat engedte meg, hogy Castro átvegye az uralmat Kubában. Behunyta a szemét...” Louis C. Wyman képviselő (New Hampshire) szerint a kubai helyzetről az amerikai közember is biztosan tud öt dolgot: 1. Az atombomba nem olyan nagy, hogy azt egy orosz vadászrepülő ne szállít­hatná célba és számos hangontúli sebességgel re­pülő orosz vadászgép található Kubában. 2. A kom­munistáknak nincs Istenük, sem lelkiismeretük, csak az a sóvár, fanatikus vágyuk, hogy a USA-t elpusz­títsák. 3. Tudja, hogy 90 mérföldre Floridától 17,000 főnyi szovjet haderő áll, 24 működő röp­­pentyűteleppel és 500 röppentyűvel (amelyekre, le­het, rá van írva, hogy légelhárító röppentyű), 4 parti röppentyűteleppel, 150 röppentyűvel, sok irá­nyítható röppentyűvel ellátott őrhajóval, 4 páncé­los hadcsoporttal (legalább 5000 ember). 4. Tudja, hogy soha ide nem fejlődött volna a helyzet, ha tájékoztatják a közembert az elmúlt két évben a helyzet romlásáról, mert figyelmeztette volna kép­viselőit, nézzenek szembe ezzel a veszéllyel. 5. Tud­ja, hogy McNamara cáfolata, Kubát nem használják a kommunisták Latin-Amerika felforgatására, csak gyermekes csacsogás. A kommunizmusnak az a lé­nyege, hogy a mi életünket fel akarja forgatni. A kommunizmus és a szabadság ugyanúgy nem élhet egymással, amint az olajat nem lehet vízzel vegyí­teni. Ez a kubai felvonulás nem védelmi. A fegy­verek sem defenzív fegyverek, mert Kubába történt szállításuk első lépcsője annak a felvonulásnak, amellyel ezt a féltekét a kommunisták el akarják foglalni...” (Folytatása az ötödik oldalon.) í 963 — VGl. 70. íTVF. FEBR. 24. — VASÁRNAP - 8. i Amerika egyetlen katolikus Catholic IIIlii íailS’ SII Ilii«IV The only Catholic Hungarian magyar lapja ..............————- . —................................................. Newspaper in the United States Egyes szám ára: 20 cent KIADÓHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: Price of one copy: 20 cent 517 South Belle Vista Avc., Youngstown 9, Ohio, USA. — Telefon: 799-1888 A PÁRT NEM ELÉGSZIK MEG AZ ABORTUSZ-TÖRVÉNNYEL Írta: SÁRKÁNY GYÖRGY A magyar nép jövője elleni legalattomosabb támadás az úgynevezett abortusz törvény, a­­mellyel a moszkvai irányítók és magyarországi helytartóik a magyar nemzet népi erejének katasztrofális megrokkanását szeretnék előidéz­ni. A cél: eltüntetni a szláv tömb közé ékelődött magyar nemzetet, amelynek szabadságszeretete és európai életigénye, amíg a magyar nem­zet élni fog, Nyugat felé vezet. A nagy összeüt­közést a kommunisták erkölcstelen és gátlásta­lan rendelkezésekkel visszavitték a magyar nem­zet folytatásának és jövőjének zsengéjéig és a magyar rügyek tervezett és szervezett pusztítá­sával akarják a magyar történelem folytatásá­nak a lehetőségét elrabolni. A magyar jövendő nemzedékek anyai méhben történő meggyilko­lása a történelemben példátlan vérengzést je­lent, olyan politikai erkölcstelenséget, amilyen­hez hasonlót a legsötétebb rabszolgakorban sem jegyeztek fel a történetírók. Az aggodalom és a keserűség érzelmeit az kelti fel a figyelőben, hogy olvasta a Budapes­ten megjelenő Esti Hírlap című kommunista napilap december 4-iki számát, amelyben női névvel (Sárdi Mária) jegyzett cikk a következő megállapításokra jut az abortusz-törvény ügyé­ben: AZ ABORTUSZ-TÖRVÉNNYEL NINCS SEMMI BAJ... “Az abortusz-törvény Magyarországon min­den nőnek biztosítja azt a jogát, hogy maga döntse el, akar-e gyermeket, vagy sem. Baj van a törvénnyel? Nincs. Alapjaiban helyes, de­mokratikus, emberi.” ... CSAK AZ ELJÖVENDŐ GENERÁCIÓRA IS VESZÉLYES Sárdi Máriát a népszaporulat alakulása nem izgatja annyira, mint az abortusz egész­ségügyi következményei. Igaz, ezek is visszahat­nak a népszaporulatra, de Sárdi Mária szerint a “népszaporulat” elhanyagolható kérdés: “Mégsem egészséges azonban, ahogyan hazánkban a művi abortuszok száma a törvény bevezetése óta növekszik. Ez nemcsak a népszaporulat szempontjából kedvezőtlen, hanem egészségtelen a nők szem­pontjából is, sőt, bizonyos feltevések szerint ve­szélyes az eljövendő generációra nézve is. A kérdésről még tudományos viták folynak, s ha a klinikai tapasztalatok nem is minden esetben, de a statisztikai adatok a gyermekorvosok egy részének a véleményét igazolják. A gyermekorvosok ugyanis kimutatták, hogy bár Budapesten a csecsemőhalálozás a há­ború előttinek a felére csökkent, de még mindig elég magas. Budapesten a koraszülöttek aránya világ­méretekhez viszonyítva is nagyon magas. 1960- ban minden ezer élveszületett csecsemő közül 113, 1961-ben 128 volt koraszülött... AZ ABORTUSZ NAGYON JÓ, CSAK A SZÖVŐDMÉNYEK... Sárdi Mária végül összegezi véleményét: “... Amióta Magyarországon engedélyez­ték az abortusz, lényegesen csökkent a terhes­­ségmegszakítás áldozatainak száma. A nők nem sarlatánok, hanem képzett orvosok kezébe, fel­szerelt kórházakba kerülnek, s ez nagyon jó. Ugyanakkor még ilyen körülmények után is je­lentkeznek terhességi és szülési szövődmé­nyek ...” Aki azonban azt hiszi, hogy ebből Sárdi Má­ria arra a következtetésre jut, hogy az abortusz törvényt vissza kellene vonni, az alaposan téved. Sárdi Mária pártengedélyes újságíró, tehát csak a pártvéleményt mondhatja el. És úgy látszik cikkéből, hogy még a magyar rügyek gyilkolása sem elégíti ki a párt céljait, terveit. Semmi sem sok, amikor a magyarság népi erejének a sor­vasztásáról van szó. MA MÁR AZ ABORTUSZ SEM ELÉG A PÁRTNAK A mai magyarországi kommunista zsarnok­ság felfogása szerint az abortusz-törvény nem kielégítő, mert a magyar rügyek megmenekül­hetnek, életet jelenthetnek, ha valamiért nem gyilkolják meg őket. Tehát jöjjön olyan “felvi­lágosítás”, amely szükségtelenné teszi még az abortuszt is, mert még a magyar élet véletlen jelentkezését is lehetetlenné teszi. A pokoli programot Sárdi Mária a következőképpen adja elő: „ J#L “Nem volt eredményes a felvilágosító pro­paganda. Megjelent ugyan egymilliós példány­számban néhány kitűnő könyv, füzet e témakör­ben. Az Egészségügyi Minisztérium Felvilágo­sítási Központja, a TIT, a szakszervezet, a Vö­röskereszt, a nőtanács és az egyes kórházak rendezésében el is hangzanak orvosi szakelő­adások a védekezésről, de ezekre még mindig csak a nők egy kis része jut el. Szükség lenne — a szervezeti szakorvosi hálózaton belül — ter­hességmegelőzéssel foglalkozó szakrendelések­re. A nőket — legalább a művi vetélésen, vagy gyermekszülésen egyszer már átesetteket — kö­telezni kellene a felvilágosító előadások meg­hallgatására. A másik probléma a védekezőszerek ügye. Gyógyszeriparunknak és kereskedelmünknek is nagyobb gondot kellene fordítani erre.” Sárdi Mária cikkéből elszörnyedve látjuk, hogy a magyarság népi erejének és nemzeti jö­vőjének elpusztításában a pártnak semmi sem sok. És ami sok, a Kremlinnek az sem elég. Évfordulón keresztény etikán felépülő csa­ládnak volt legfőbb védelmező­je a kommunizmussal szemben, amikor ez a sátáni tervek szol­gálatában az ősi erődöt bonto­gatta legsúlyosabb kalapács­­ütésekkel. A tiltakozó szájat el­­némíthatták, a hercegprímást bebörtönözhették és megkínoz­­hatták, önkéntes fogsága, ka­pujában kémek és kopók százai leshetik, a hang, a kemény “n­e­m” terjed tovább, mindig szélesülő gyűrűben, egyben ta­nít, biztat inspirál s eljut ide­gen partokhoz, idegen orszá­gokba, rá­talál az egész világ minden zugában hontalankodó magyarokra és töri, építi az utat, amelyen egykor, — Isten adja, — minél hamarább, — elindul majd a nagy magyar körmenet, élén az ezereszten­dős magyar történelem legna­gyobb prímásainak egyikével, akinek homloka körül ott fény­lik a megdicsőült mártírok fénye, s bevonul az Esztergom ormán épült Bazilikába és an­nak ivei alatt felzug, felsír az ünnepi “Te Deum laudamus!” AKKOR, DE CSAK AK­KOR ÁLL HELYRE a nagy magyar család békéje s a ma­gyar asszonyok meg vigaszta­lódott lélekkel teljesíthetik to­vább legszentebb missziójukat s állhatnak őrt a legfontosabb vár, a család küszöbén! FÁJDALOM, h­a jelen, a ma bizonytalan, homályos és vigasztalan. A káosz sötétje borong a magyar sors, sőt az egész emberiség felett. Csak a hit ne fogyatkozzék meg, hi­szen a hit gyújtja a legsötétebb zavarban is a legfényesebb csillagot! Mi pedig hittel né­zünk a sötét holnap felé, hittel tekintünk az amerikai követség budapesti palotája felé, mely­nek egyszerű, harmadik­ emele­ti szobájában szűk határok kö­zött él, dolgozik, virraszt és vár Mindszenty József hercegprí­más. A haza sorsát tisztán lát­ja,­­ nem lehet megingatni s félreérthetetlenül tudomására adta a világnak, hogy nemzete nem tűr megalkuvást! A ma­ 3yar néppel összefonódó imád­­ásos szelleme bejárja a szen­vedő haza hegyeit és völgyeit, erősíti, bátorítja milliónyi hivő seregét! MOST PEDIG AZ EMLÉKEZÉSNEK ÉS SZERETET­NEK E LÜKTETŐ ÉVFORDULÓJÁN suhanjunk át világ­részeken és országok felett s pár pillanatra térjünk haza a drága, édes otthoni földre, a falvakba, ahol házától és földjétől megfosztottan már csak csodában bízik a magyar! Lépjünk be a gyárakba, ahol gyilkos normák szorításában összeszoritott fogakkal telre vár a munkás! Menjünk el Budára, ahol a Duna jeges hullámai altató dalt mormol­nak a múlt sírból is feltörő évezredei felett. Azután halk lépésekkel suhanjunk át Pestre, közeledjünk az amerikai követség palotájához, s lelki­ szemeinkkel nézzünk be az ablakon, kopogtassuk meg, s amikor felénk tekint mély­tüzű szemeivel és szenvedésektől barázdált aszkéta arcá­val és ahogy ránk ismer, — mondjuk el neki vágyunkat, gyónásainkat, itteni mindnyájunk és millió magyarok üze­netét: Mindszenty József Bíboros hercegprímásunk, — tisztelünk, szeretünk, bízunk Benned, várunk vissza s vá­runk viszontlátásra, — egy eljövendő szabad és boldog Nagy-M­agyar­országba! Negyedi Szabó Margit BÍBOROSUNK 14 éves rab­ságának évfordulóján tegyünk tanúbizonyságot amellett, hogy Mindszenty József hercegprímás neve, emléke és tisztelete él a magyar emigrá­cióban s és mélyen bent mind­nyájunk szívében. MI, MAGYAR ASSZO­NYOK bizakodó és boldog lé­lekkel tekintettünk Esztergom felé akkor is, amikor a kom­munista rendszer első eszten­deiben kezdetét vette a jellem­nek, hűségnek és becsületnek földrengése s a sarlós-kala­pácsnak, az ötágú vörös csil­lagnak hazug ígéreteitől és csá­bításától azok is, olyanok is megszédültek, akiktől kemény­­gerincű kiállást vártunk volna, nem pedig gyáva meglapulást s üzleti alkudozást örök, erkölcsi elvekben. A Teremtő keze által belénk oltott különös női ösz­tönünkkel már korábban meg­­éreztük, hogy Veszprém ősi püspöki várából, majd 1945-től az esztergomi prímási palotá­ból oly hang száll felénk, amely melenget bennünket, mint a Hegyi Beszéd vigasztalása; utat jelöl mint Szent Pál Apos­tol világossága, s alkuszokat és üzérkedőket rettent, mint a szent felháborodás, amely egy­kor korbáccsal verte ki a je­­ruzsálemi templomból a licitá­lókat. MI, MAGYAR NŐK miként a magyar történelem múlt szá­zadaiban tetteikért megbecsült asszonyok, nem hódítottunk bi­­rodalmakat Nagy Sándorok, Napóleonok kardjával, nem építettünk piramisokat, írók és tudósok tollával nem írtunk csodás fejezeteket az irodalom és világtörténelem lapjaira, de mindezeknél többet tettünk: őrt álltunk a társadalmi, az állami, az emberi élet legcsodálatosabb várának és szentélyének,­­ a családnak a küszöbén, élesztet­tük annak oltárán a kultúrákat magasba szökkentő Isten-hitnek és hazaszeretetnek lángját, a­­melyről mondotta az emberiség sorsán elmélkedő nagy magyar muzsikus, Liszt Ferenc: “Min­denek elmúlnak, csak Isten szava marad meg a lángelmék alkotásában.” MINDSZENTY HERCEG­PRÍMÁS ennek az erődnek, a A mosolyoffenzíva és az emigráció írta:­KÖZI HORVÁTH JÓZSEF KÁDÁR JÁNOSNAK az őszi pártkongresszuson el­hangzott beszéde óta egyre fokozódó erővel folyik a mo­solyoffenzíva a külföldön élő magyarság és — most már kimondottan is — a politikai emigráció megnyerésére, il­letőleg semlegesítésére. A budapesti rezsim már nem ti­tulálja az emigránsokat a “magyar nép ellenségei”nek és “az amerikai imperializmus fizetett bérencei”-nek. Sőt még azt is elismeri, hogy az emigráció által “ellene emelt vádak egyike-másika nem is volt alaptalan.” Ígéri, hogy a “türe­lem és meggyőzés szelleme” által irányított új kommunista politika “nyereségnek és értéknek tart minden egyes em­bert, aki akár a messzeségből, akár a mélységből a közös útra lép . . .” A MOSOLYOFFENZÍVA CSALOGATÁSÁRA, mint az emigrációnak anyagilag vagy politikailag senkinek le nem kötelezett, megnyilatkozásaiban és akcióiban teljesen sza­bad katolikus szereplője, nyugodtan és szenvedélymente­sen, a múlt helyett inkább a jövőbe nézve, így válaszolnék: Elismerem, hogy az utóbbi időben Magyarországon a belső biztonságérzet és a külfölddel való érintkezés terén is némi könnyebbedés állott be. Megszűnt a “csengőfrász” és elég sok magyarnak teljesedett a vágya, sok-sok év után végre Nyugatra menekült vagy kényszerített rokonait meglátogatta. Ha azonban a budapesti propaganda ezek­nek a lényegileg kis jelentőségű könnyítéseknek az alapján a Magyarországon “uralkodóvá lett” “biztonságos, szabad légkör”-ről beszél, csak azt bizonyítja, hogy “a szocializ­- (Folytatása a második oldalon.)

Next