Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1964 (71. évfolyam, 1-48. szám)

1964-05-31 / 22. szám

1964. május 31 ›!› E* '2* ►!' ►!‚ * "Minden erőnkkel küzdeni fogunk Erdélyért" — MONDOTTA FT. TAKÁCS GÁBOR A MÁSODIK ERDÉLYI ESTEN A székely himnusz hangjaival kezdődött meg a második Erdélyi Est, a Szabadságharcos Rákóczi Rádió műsorán a Krasznai SZAK adó programja keretében. Ft. Vitéz Baán, a SZABADSÁGHARCOS VILÁGSZÖVETSÉG amerikai elnöke megnyitó beszédében a tájékoztatás fontosságáról beszélt hangsúlyozva, hogy a Szabadságharcos rádió első két adását azért szenteli Erdélynek, mert az erdélyi kérdés a magyarság legüszkösebb sebe. Pekló József ezután tárogatón az “Erdélyországban van az én hazám” című dalt adta elő mely művészi átérzéssel, majd Búzás Ágnes a Papp Gábor vezetése alatt álló Magyar Iskola tanulója Áprily Lajosnak egy üde tavaszi versét mondotta el a vershez pontosan illő friss, diákos stílusban. Zilahi Farnos Eszter beszélt ezután rövid, de tartalmas tanulmányban Nagyenyedről, a híres Bethlen Kollégiumról, a híres professzorokról, Apáczai Csere Jánosról, Bolyai Farkasról, Gáspár Jánosról és a híres enyedi diákokról, Körösi Csoma Sándorról, Áprily Lajosról, Makkay Sándorról és másokról. Az előadás befejezéseképen Fáik Ildikó mondotta el a költőnő“Három délután” című versét finom tónusú előadásban rendkívül jó és rádiószerű szövegmondással. Kálnoki Kis Tibor, az MHBK clevelandi csoportvezetője ezúttal írói kvalitásairól tett tanúbizonyságot Brassóról szóló tárcaszerű előadásával, amelyben öreg tanítója történelmi reflexióit mondotta el, az előadáshoz saját maga által tervezett, hatásos zenei aláfestés kíséretében. Mózsy Etelka, a Kodály dalok kitűnő interpretálója ez alkalommal a Csikországi fenyvesekben című székely nóta eléneklésével tett tanúságot sokoldalúságáról. Zongorán kísérte Mózsy István. Broszekné Józsa Piroska az 1956-os magyar szabadságharc idején Marosvásárhelyen volt. Előadásában a szemtanú átélésével és az események drámai hangulatát felidézve mondotta el a magyar forradalom és szabadságharc hatását a székelyföld népére és a leveretést, amely után napok alatt ‘‘mintegy 600 embert fogtak el, magyarokat románokat, mert szimpatizáltak a magyar forradalommal.” Ezután Benz Kató Dömötörffy Emilné zongorakiséretével a Keresztúri székely soron című dalt énekelte el, méltó búcsúként a Székelyföldtől. Incze Gábor, a clevelandi MAGYAR ÉS SZÉKELY SZÖVETSÉG elnöke Clevelandről, mint erdélyiek lakta városról emlékezett meg és előadásában ismertette közel félévszázados Szövetségük életét is. Az öregamerikások szervezete várja az újabban jötteket: “Jöjjenek közénk megértéssel és szeretettel, vigyük tovább és fejlesszük ezt a jól vezetett, megszervezett és anyagilag is jól álló régi magyar intézményt.” — mondotta Incze Gábor befejező szavaiban. Dietrich Dénes a MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG társelnöke az erdélyi irodalomról és a most folyó erdélyi könyvhónapról beszélt, ismertetve az ERDÉLYI BIZOTTSÁG felkérésére rendezett könyvkiállításon bemutatott irodalmi és egyéb ismertető műveket, köztük a nagy középkori humanistának Szamosközy Istvánnak most megjelent “Erdély története” című nagyjelentőségű könyvét. B. Ormay Ildikó énekelt ezután dr. Molnár Imre gyűjtéséből és Kern Aurél feldolgozásában egy székely népdalt, címe: “Hejbura termett idő”. Zongorán kisérte Mészáros Gyuláné. Előadásuk, mely a székely népköltészet egy gyöngyszemét tárta a hallgatóság elé, nagy sikert aratott. Ezután a két Erdélyi Est összefoglalójaként került sor a műsor főeseményére Főtisztelendő Takács Gábornak, az ERDÉLYI BIZOTTSÁG elnökének ünnepi beszédére, amelyben a jelenlegi szomorú erdélyi helyzetet ismertette. Nagyhatású beszédében kifejtette, hogy a kommunista Románia a közel 400 éves tordaiországgyűlésben meghirdetett szabadságjogokat megvonta, pedig ennek az országgyűlésnek a szelleme segítette az erdélyi románságot kulturális és nemzetiségi törekvéseiben. Amikor most itt elhatározzuk, hogy ezután minden erőnkből küzdeni fogunk az Erdélyben nyomorult sorsban tengődő, egészen magára hagyatott és halálra üldözött magyar testvéreinkért, egyben nem tagadjuk meg Erdély múltját sem és követelni fogjuk ország-világ előtt minden erdélyi nép számára a tordai országgyűlés szellemében a teljes, vallásra, nemzetiségre és kultúrára kiterjedő szabadságot — fejezte be nagyhatású beszédét Fr. Takács Gábor. Az Erdélyi Est művészi programjának befejező száma következett ezután: Mózsy István, a kiváló magyar zongoraművész adta elő Bartók Béla: Este a székelyeknél című zongoradarabját. . A műsor végén dr. Lőte Pál az Erdélyi Estek rendezője az ERDÉLYI BIZOTTSÁG részéről köszönetet mondott a harminc közreműködőnek, majd kijelentette, hogy június hónapban az ERDÉLYI BIZOTTSÁG a MAGYAR és SZÉKELY szövetséggel karöltve munkaértekezletre hívja össze mindazokat, akik Erdély érdekében közreműködésüket hajlatták felajánlani, hogy az erdélyi magyarság megsegítésére szervezettebb munka indulhasson. GYÓGYSZERSZÁLLÍTÁS EURÓPÁBA UJ OLCSÓ ÁRAK! Minden gyógyszert receptre vagy recept nélkül garancia mellett repülővel szállítunk. Gyógyszerekhez magyar nyelvű utasítást mellékelünk. Zoltán Reichman Inc. UTAZÁSOK Egyéni vagy csoport. Rokonok kihozatala legjutányosabban. Okmányok fordítása hirdetések. RAJKAINÁL CONTINENTAL TRAVEL SERVICE 4162 Lorain Ave. Cleveland, Ohio 44113 Tel. WO 1-6061 és 1078 Brown St., Akron, Ohio 44301 Tela 724-3738 152b First Ave., New York 21, N.Y • Telephone« TR 9-3980. • PÁRTOLJA HIRDETŐINKET! KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Szelek szárnyán Írta: Fr. TÖRÖK DEZSŐ ) Tizenhat hosszú-hosszú esztendő után a halkan, százszor is elsuttogott legszebb magyar kifejezés zsong a bécsi Nyugati pályaudvaron: Édesanyám . . . Tizenhat nehéz esztendő, sok bajjal és gonddal, kevés örömmel, elszaladt fölöttünk. Az egykor oly üresnek tetsző napok most mosolygó szivárvánnyal töltekeznek. S míg Édesanyám nyakába borulok, a kora őszi napsugár kibuggyanó könnyekbe botlik, aztán egészen elmerül bennük. Bánat és öröm fonódik egybe, aranyos sugarait szórja ránk a nap. Eltűnik Bécs, az idegen ország, nem veszem észre az állomáson sürgölődő utasokat sem. Az életútán azonban nemm lehet sokáig vesztegelni. Könyörtelenül parancsol az elmúló idő és józanul figyelmeztet arra, ami még előttünk áll titokzatosan. Hidegen kötelességekre mutat és sürgős teendőket ír elő. A vakáció sem kivétel. Az Orient expressz hálókocsijában előzékenyen kíván jó reggelt a magyarországi kisérő. Csak Bécsig jön. Mintha nem tetetné magát . . . egészen természetes udvariassággal fordul Édesanyámhoz “Meg tetszett találni a főtisztelenő urat?” Szinte gratulálni szeretne a ritka találkozáshoz. Megköszönöm, hogy istápolta és nyugtatgatta Édesanyámat idáig. Ezután már könnyeben megy a többi, kettesben. Besétálunk az étterembe, reggelit rendelek. Először azonban egy francia konyakot!!! Ez az első, amit én fizetek Édesanyámnak. Érett fejjel. Meg is remeg a pohárka kezemben, amíg magasra emelem. Egymás szemébe nézünk, mint régen. Egy hajtásra felhörpintem a konyakot. Döcögve indul a társalgás, mert rengeteg a mondanivaló. Az elveszett fonalat keresgéljük lelket megindító hangulatban. Ébren álmodom végig az elhangzottakat. Aztán tovább fűzöm a tarka gondolatokat. Mégis befejezetlenek maradnak rendre mind. Jólesően csonkák. Az első vágányra húz be a Voralberg expressz. A bécsi hordár becsületesen cipeli a kofferokat. Kényelmesen elhelyezkedünk ezen a verőfényes kora őszi reggelen. Párisig még sokat elmondhatunk egymásnak . . . Rá-ránézek Édesanyámra. Szerencsére, csak kettesben ülünk, senki sem zavar bennünket. Hol könnyezik, hol mosolyog. Meg-megsimogatja gyengéden arcomat. Hiszem ne. “kisfiam” maradtam. Mint régen, nagyonrégen. Valahol Magyarországon. A költő finom tolla talán megközelíti és papírra veti a megrázó erővel feltörő érzelmeket. A verssorok életre kelnek a vonat fülkéjében. Szívembe markol Mécs László kitűnő költeménye. Az emlékek gazdag kincsesházában megpendül a lant. Emlékezem az elmúlt időkre: Amerre én jártam, kövek énekeltek, Mert az édesanyám szent a köveknek, Szive ment előttem előre követnek. A magányosan elmorzsolt imádság és az aggódó szeretet Isten áldását kérte az égből az ismeretlen, távoli utak fáradó, magányos vándorára. Ezek a keskeny ösvények és kanyargó mesgyék most hirtelen kereszteződnek a találkozás megrendítő órájában. Egy kis időre legalább. Szívem megtelik őszinte hálával. Szebbnek látszik a mostoha élet. Enyhe bánatban és kitörő örömben oldódik fel lassan a sokat ígérő jelen. Folytatom az abba maradt szárnyaló gondolatot. Hogyha minden folyó telkemen átfolyna. Minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna. Kamatnak is kevés, nagyon kevés volna. Köszöntöm hát az Édesanyákat. Minden jóságos Édesanyát. Olyan kevés, amit a gyermeki nyelv végig dadog néha. Amit nem restel elmondani a felnőtt . . . Ritka valóban a hozzájuk érkező ünnepi alkalom. Érzem a fájdalmas veszteségeket. Egyre szegényebbé válunk és megbecsült kincsünk is nagyon kevés, amivel gyengéd jóságukat visszafizethetnék. Legalább egyszer... Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna, S ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna. Az én köszönetem így is kevés volna. Álmodozásomból az étkező kocsiból körútra indult, fehér kabátos “főúr” térít vissza a hétköznapi élet valóság-világába. Helyjegyet osztogat az ebédhez. Bizony, szalad az idő. Ugyancsak rohanunk Tirol csodálatosan szép vadregényes tájain. Salzburgot elhagyjuk, amikor letelepszünk a fehérabroszos asztalhoz. Az üde havasi vidék méltóságának teljes tudatában mozdulatlan. Évezredek merész álma szunnyad a szürke felhőkbe burkolózó hófehér ormokon. A szelíd völgy szélesre tárul az illatos fenyvesekkel megrakott enyhe lankák erős lábainál. Apró, elszórt alpesi házak kapaszkodnak könnyedén a zöldelő rétek és virágos mezők messzire nyúló foltjain. A felkerekedő szellő pajkosan játszik végig az alacsony bokrok fölött és megrázogatja a vastag törzsű fák lustán mozduló lombjait. Megszólal az elénk ugró erdő. Madarak trilláznak jókedvű szárnyalással, verebek szállnak föl a telefondrótokról. Ez már valóban Tirol. Elbűvölve követjük a tájat. A szomszéd asztalnál angolok társalognak hangosan. Tirol nem hatja meg őket... így telnek a kedves órák, futva kergetőznek a tova iramodó percek. Tiroli film pereg előttünk elevenen, a természet nagy, színes vetítő vásznán. Napfényesen. Zell am Zee ... A sziklás hegyóriások mögött egyre bágyadtabban tűz a napkorong. A késői nyaralók kacagva integetnek a robogó vonat jókedvű utasainak. Olyan ez a nyugodt tó, mint a kék barlang ezüstös vize Capriban. A hegyek aljánál csobog, csillog, a sínektől néhány arasznyira nyüvi a szomjas homokpartokat. Havas Alpok őrködnek játéka fölött és komoran határt szabnak tova terjeszkedő fürge vágyainak. Indulásra gyülekező, vékony, fényes gleccserek szoronganak az érdes sziklateknőkben. Most senki sem fél tőlük, nem veszedelmesek. Mosolyog az égbolt. Hagyom pihenni Édesanyámat. Behúzódom a hálófülkébe, kényelembe vágom magam és egyedül lesem az égő bíborpalástot teremtő naplementét Zell am Zee közelében. Alkonyodig rövidesen az Alpesekben. Hogyan is írja Petőfi? Az alkonyról beszél: Olyan a nap, mint a hervadt rózsa. Lankadtan bocsájtja le fejét. Levelei a halvány sugárok Bus mosollyal hullnak róla szét. Kitzbüchel . . . Síelők paradicsoma télen. Felejthetetlen Tirol! Muskátlis ablakok, erkélyes kis házak, rendezett falvak hallgatnak a leszálló kora esti csendben. Templomtorony mutat a szédítő magasságok felé, túl a havas ormokon, ahonnan útjára indul az alpesi fény. Petőfi sorait folytatom . Néma, csendes a világ körülem, ír "d "ról csak egy kis estharang. Távol s szépen, mintha égbül jönne, Vagy egy édes álomból e hang. Mindenre figyelek. Magamba szívom mélyen az előttem lepergő színes tiroli filmet. Harang csilingel szelíden. Imára szólítja a tiroliakat: Hallgatom mély figyelemmel. Oh ez Ábrándos hang jól esik nekem. Tudj Isten, mit érzek, mit nem érzek. Tudja Isten, hol jár az eszem. Innsbruckban leszállok néhány pillanatra. A “földön” végigmérem a járdát. Az ablakból lépteimet kiséri Édesanyám ... A város mögött hóba merített hegyhátak villannak. A tarka tetős Innsbruckot már sokan megcsodálták. Az erre utazó idegenek. Vacsora idő. Hangulatos együttlét. Tervezgetünk és Párisról beszélünk . . . Feldkirch az utolsó osztrák állomás. Ránk borul a sűrü csillagos ég, amikor Buchsban a svájciak kérik udvariasan az útlevelet. Látszólag megnyugszanak, amikor megtudják, hogy csak átutazunk. Zürichből alig látok valamit. Jól elszaladt ez a nap. “Menjél aludni, fiacskám . . . Holnap folytatjuk az abba maradt beszélgetést!” Bölcs indítvány, hiszen Párisra is hagyhatunk valamit. Egykedvűen, álmosítóan kattognak a kerekek. A francia határon felkeltenek a vámtisztek. Előzékenyek és bocsánatot kérnek mondókájuk elején. Franciák ... Az ágyból félig ülve válaszolok nyugodtan nekik. Jól beszélnek angolul. Utána igyekszem tovább aludni, de gondolataim ezer felé kószálnak. Egy hét még ... És a nyolcadik napon messze sodor bennünket az élet. Magyarország . . . Afrika . . . Amerika. Három világrész vár ránk. Ahol egy család tagjai laknak. Magyarok. Jókedvűen ugrom ki a mozgó ágyból. Francia rónán dübörög végig az Orient expressz. Édesanyám is útra készen lép ki a fülkéből. Megcirógatja szelíden arcomat, amikor megállunk Párisban egy erősebb rándízással. "Vallási jogok Norvégiában" Ezzel a címmel közölte a THE REGISTER amerikai katolikus hetilap, hogy Norvégia nemzetgyűlése törvénybe iktatta az országban a vallásszabadságot. A rövid hírből nem tudjuk megállapítani, hogy tulajdonképen milyen törvényről van szó, mert hiszen a Lexikon für Theologie und Kirche adatai szerint Norvégiában 1845 óta van vallásszabadság. 1897-ben (a jezsuiták kivételével) felfüggesztették a szerzetesek letelepülését tiltó rendelkezést (s 1956 óta a jezsuiták is letelepedhetnek Norvégiában), 1953 óta pedig Róma kinevezte az első norvégiai püspököt. A katolikusok száma Norvégiában csupán 6891; 19 katolikus pap és 34 szerzetespap gondozza a híveket. Jelek a hírekben Folyik annak a széles nyomtávú vasútvonalnak építése, amely majd összeköti Kassát a csehszlovák-szovjet határral. 3. oldal Az egyptomi József sorsára jutott véreink írta: VITÉZ BÁN O.F.M. a Szabadságharcos Világszövetség amerikai elnöke A RÉGI MONDÁS, hogy a szó és a toll élesebb fegyver a kardnál, talán sose volt aktuálisabb és igazabb, mint manapság. Ma, amikor országok vezetői, politikusok és államférfiak a beszédet nem a gondolat közlésére, hanem annak elkendőzésére, az írást nem az igazság leszögezésére, hanem annak elferdítésére használják. A hidegháború idején különösen áll hogy a csatákat nem fegyverek döntik el, hanem a beszéd és az írás. Hazánk több mint negyven éve sínyli Trianont, mert a tárgyalóasztaloknál a hazug szó és a méregbe mártott toll győzött. Pedig a csatamezükön nem szenvedett vereséget. Ezekre gondoltam, mikor a Szabadságharcos Iroda Rádióműsorán a második Erdélyi Estet megnyitottam. Lényegbevágóan fontos, hogy idegen nyelvű tájékoztatóinkon kívül legyen magyar nyelvű tájékoztatónk is. A tárgyaló asztaloknál nem használhatjuk ugyan édes anyanyelvünket, idegeneket sem tudunk meggyőzni igazunkról magyarul, de a jólértesült és kellő tudással rendelkező magyarok, a fiatalok és öregek, régiek és újak — lesznek azok, akik meggyőzik ismerőseiket, megcáfolják ellenfeleinket és így kialakítják azt a szükséges közvéleményt, amelyiknek súlya lesz és amelyik mellettünk lesz. IDESTOVA NYOLC ÉVE, hogy megcsodált szabadságharcunkat vérbefojtotta a zsarnoki túlerő. A Magyar Kérdés lekerült az Egyesült Nemzetek napirendjéről, de nem kerülhet le a mi napirendünkről mindaddig, míg meg nem oldódik. Azok, akik a gyilkos barátságát vagy kegyét keresik ma, azok nem beszélnek a Magyar Kérdésről, de mi nem adhatjuk meg a világ lelkiismeretének a feloldozást és a megnyugvást. Őrlő szó a fában, a világ lelkiismeretének mardosó férge legyünk. Ez a mi hivatásunk. Erre kötelez bennünket ezeréves történelmünk annyi hősi áldozata. Szellem-szemükkel a sírból ránk néznek számonkérőn barátaink, akik magyar bőkezűséggel ontották vérüket a szabadságért, akik bravúros nagylelkűséggel áldozták életüket nemcsak Magyarországért, de minden kommunista elnyomottért, sőt a szabad világ biztonságáért is. Ha mi, magyarok a nagyvilágban, elfelejtjük ezt, a világ boldogan hozzájárul halottaink tetemrehívó emlékének az eltemetéséhez. De ha mi felejtünk és felejteni engedünk, akkor mi adjuk az ásót Kruscsev kezébe, hogy a szabad világ sírját megássa! AGGÓDÓ TEKINTETÜNKET AZONBAN NEMCSAK a nyílt ellenségen tartjuk, hanem a lesipuskásokon is. Azokon, akik kihasználják megbilincselt tehetetlenségünket, akik a világ közvéleményének az elfoglaltságát arra használják, hogy elrabolt testvéreinknek lelkén kívül fizikai életét is kioltsák. Bár ha a Csonkaország is ezer sebből vérzik, nem nézhetjük szótlanul az egyiptomi József sorsára jutott véreink végzetét. Az úgynevezett mai “magyar kormány” kommunista cinkossággal veszi tudomásul eladott véreink irtását. Elháríthatatlanul ránk, szabadföldi magyarokra száll a felelősség nemcsak a hazai népirtás, de az utódállamokbani magyar fajirtás (genocídium)-nak a leleplezése is. Ezért szenteljükaz első két adást Erdélynek mint a legüszkösebb kérdésnek. HISZEM, hogy szárnyaló imánkat, aggódó szívünk dobogását meghallják a trianoni határon innen és túl. Hiszem, hogy a szeretet hullámhosszán értesülnek róla, hogy nem felejtjük el őket. Adja Isten, hogy a remény biztató tüzei lobogjanak fel mindenütt, ahol magyarok élnek. Mi nem felejtünk, de felejteni sem engedünk! (Elhangzott a Szabadságharcos Rákóczi Rádió második Erdélyi Estjén) A kommunisták megkezdték Oswald mosdatását Többször mutattunk arra rá, hogy milyen kényelmes és zavartalan lehetőségeket ad a Warren-bizottság érthetetlen hallgatása a tervszerűen ködfejlesztő kommunista propagandának arra, hogy elkendőzze a marxista merénylő, Oswald bűnösségét a merényletben. Legújabban a vasfüggöny mögötti sajtó már egyenesen tagadja hogy Oswald lenne a bűnös. A gyanút a dallasi rendőrségre igyekszik terelni . . . Egyik tipikus példája a vasfüggöny mögötti propaganda torzításainak egy Per Svenson cikk, amely a vasfüggöny mögötti jelentések szerint egy NEUE POLITIK című hetilapban jelent meg. (Arról viszont a tudósítások elfeledkeznek megemlékezni, hogy a Neue Politik hol jelenik meg...) Per Svenson cikkében (a vasfüggöny sajtó szerint) azt állítja, hogy egy francia és egy amerikai újságíró magánnyomozást folytatott a Kennedygyilkosság ügyében. MAJDNEM TELJESEN KI VAN ZÁRVA A nyomozás megállapította, mondják a kommunista lapok, hogy “Majdnem teljesen ki van zárva, hogy Oswald volt a gyilkos. Oswald benne volt az öszszeesküvésben, de annak végrehajtását legalább négyen vagy öten végeztek el.” OSWALD CSAK HAMIS NYOM ! Ezután a kommunista propaganda azonnal a dallasi rendőrségnek esik neki. A Neue Politik szerint “A gyilkosságban részt vett a dallasi rendőrségnek legalább két tagja, akik gondoskodtak arról, hogy Oswald — mint hamis nyom, tévútra vezesse a nyomozást." HOGYAN MOSSÁK FEHÉRRE OSWALDOT És most fogózzék meg minden amerikai, a kommunisták azt állítják, hogy a dallasi rendőr, aki elfogta a menekülő Oswaldot, tulajdonképpen Oswald cinkosa volt.. . “A gyilkosság végrehajtásáig minden terv szerint történt. Tippit dolga volt Oswaldot elkísérni a tett színhelyéről, hogy ‘biztonságban legyen’, a valóságban azonban azért, hogy ‘menekülés közben’ agyonlője a hamis nyomot’, Oswaldot. Oswald ezt a tervet észrevette, gyorsabban cselekedett és ő lőtte le a rendőrt.” Ily módon a marxista merénylőt egyrészt mentesítették az elnök meggyilkolásának, másrészt a kötelességteljesítő rendőr meggyilkolásának a vádja alól. Egy kis adalék arra vonatkozóan, hogy a Warren-bizottság érthetetlen hallgatása következtében milyen hiedelmet alakítanak ki a kommunisták Amerikáról, az amerikai rendőrségről. Míga marxista merénylőt, Castro bérencét lassan fehérre mossák ...