Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1971 (78. évfolyam, 1-50. szám)
1971-05-23 / 21. szám
Amerika egyetlen katolikus Catholic Hungarians* Sunday ThxeTonly Cathohc ^u"T9_a"a" magyar hetilapja ■ == ---------- - '........ Egyes szóm ára: 20 cent KIADÓHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: 1971. — VOL. 78. ÉVF. MÁJ. 23. — VASÁRNAP — 2l.SZ. 517 South Belle Vsta Ave„ Youngstown, Ohio - 44509. USA. — Telefon 799-1888 ITP-JAN 1-72 FERENC NEHÉZ 2212 N LINCOLN CHICAGO ILL 60614 Newspaper in the United States Price of one copy: 20 cent IMPERSONAL: A Szovjet többé nem halászhat zavartalanul a zavarosban (A ping-pong nem népszerű a Szovjetunióban) ★ AKIK ISMERIK a nagyhatalmak diplomáciai szervezetét, úgy is mondhatnánk gépezetét, amellyel a földgömb minden pontján ellenőrzik, keresik, kitapogatják, körülveszik egymást, azok egyszerűen nem hiszik el, hogy az amerikai—kínai ping-pongtábla mellett előkészítés nélkül született meg, véletlenül, egy sporttalálkozó érzelmi fellobbanásával az a fordulat, amely, lehet, a mi történelmünk folyamának legjelentősebb szakaszát adja. A hitetlenkedők két kardinális eseményre hivatkozhatnak, egyik az a tény, hogy az egyébként túlságosan zárkózott és a személyes beavatkozástól tartózkodó Csou En-láj feltűnő szívélyességgel fogadta az amerikai ping-pong csapatot, a másik pedig, hogy Nixon elnök tévi sajtókonferencián jelentette ki (tehát nem a kínai fordulat iránt érdeklődő diplomaták zárt körében, hanem a nagy amerikai, így is mondhatnánk, a legnagyobb amerikai nyilvánosság előtt, hogy szeretne Vörös-Kínába ellátogatni. Majd egyszer tette hozzá, az elképedt újságírók felszökkenő kérdésére válaszolva, hogy mikor is akar ellátogatni Kínába . . . Nehéz a hitetlenkedők felfogását cáfolni. És ha elfogadjuk, hogy a ping-pong találkozó előtt hosszú és türelmes előkészítés folyt a háttérben, akkor meg kell állapítani, hogy aki az előkészítést irányította, jól ismerte az ázsiai, tehát a kínai tárgyalófél lassúságát, nyugalmát, mert a kiérlelő folyamat sokáig tartott (még akkor is, ha tagadjuk, hogy az elszánt és céltudatos előkészítés eredménye volt és ha nem is kutatjuk, hogy kinek az oldaláról). ★ ÉS ÚGY LÁTSZIK, mindkét fél további időt kíván a következő lépés előkészítésére, legalábbis erre vall, hogy a közeledés további szakaszát most átváltották a sportvonalról szélesebb útra, a gazdasági útra, amely már megközelíti a politikai út méreteit. Nixon elnök elrendelte a kereskedelmi akadályok lebontását és az amerikai közgazdaság érdekképviseletei kíváncsian és nagy érdeklődéssel fordulnak a kínai kereskedelem felé. Ezt mondja Dr. Alexander Eckstein professzor rendkívül érdekes nyilatkozata. Dr. Eckstein a U University of Michigan tanára és a szárazföldi Kína viszonyainak egyik legjobb szakértője, aki a fordulat bekövetkeztekor ezeket állapította meg: ,,Az amerikai közgazdaság gondolkozását már hosszú idő óta foglalkoztatja a kínai lehetőség. A kíváncsiság a legerősebb tényező. Márpedig vezető amerikai üzletemberekben hatalmas adag kíváncsiság jelentkezik Kínával kapcsolatosan, de ebből eddig nem lett meggondolt cselekvés. És ha a két államban, Kínában és az Egyesült Államokban nem történik semmi, ami ezt a fejlődést megfordíthatja, akkor valószínű, hogy az őszi, Kínában, Kantonban megnyíló nemzetközi vásáron már az amerikai üzletemberek is megjelennek majd. Sőt valószínű, hogy üzletkötések történnek már ez előtt is, amint a zárlat alól felszabadított, nem katonai jelentőségű áruk listája a nyilvánosságra jut. A kínaiak leginkább érdekeltek teherautókban és vasútakban. A kínaiak szerint az amerikai teherautók a legjobbak, azért vásároltak eddig olasz teherautókat, mert azokat General Motors motorral szerelik fel és azért vásároltak francia teherautókat, mert azok is amerikai alkatrészből készülnek. Mindjárt ezután műtrágya következik, amelyből eddig évente 5 millió tonnát vásároltak Japánban és Nyugat-Európában ... Meg kell modani Kínárról, hogy ha egyszer aláírt egy szerződést, azt pontosan betartja, hitele nagyon jó. Ha akad vita, akkor az szállítási és minőségi vita, de nem fizetési vita. De azt is tudni kell, hogy a kínaiak igen kemény tárgyalófelek, ravasz alkuszok és szívós üzletemberek. És közben jó politikusok, mert tudják, hogy mivel tudnak megfelelő hatást elérni. Erre jó példa a következő lépésük: mivel Angliával nő a kereskedelmük, újabban megengedték a telefonkapcsolatot London és Kína között...” ★ NIXON ELNÖK SZAVAI, amikor a kínai fordulatról beszélt, ezek voltak: „Ennek az adminisztrációnak távlati terve volt mindig, hogy normalizálja kapcsolatait a szárazföldi Kínával, a Kínai Népköztársasággal és hogy megszüntesse Kína elszigeteltségét a világ többi nemzeteitől. Ez volt a távlati cél. E tekintetben értünk el bizonyos eredményeket. Előrehaladás történt az utazások és a kereskedelem terén. És ezen a téren további haladás történik még. De atekintetben, hogy miképpen állunk a kínai kormányzat elismerésével és annak a NU tagságával, nem nyilatkozom, mert az erről való beszélgetés idő előtti lenne...” Az elnök nyilatkozatát azért kellettidézni, mert ebből is az hallatszik ki, ha az elnök nem is mondotta nyersen ki, hogy ha ez távlati terv volt, akkor ezen dolgoztak. Ha pedig dolgoztak ezen, akkor ennek a távlati tervnek politikai indítékai vannak, voltak nemcsak a turisztika vagy a külkereskedelem, hiszen maga a távlati terv természeténél fogva, ha ma még nem is lépte túl a közlekedési és kereskedelmi, tehát gazdasági fokozatot, maga a távlati terv természeténél fogva politikai. ★ MIK LEHETTEK a politikai indítékok, amelyek ennek a ,,távlati terv’’-nek a kialakítására késztették Amerika elnökét? Van egy ősrégi és egyszerű külpolitikai tanács, amely a mai bonyolult, szervezetekkel, szerződésekkel és deklarációkkal behálózott nemzetközi életben nevetségesnek is hangzik talán, de ugyanolyan hasznos, mint bármikor volt, légy jó viszonyban a szomszédod szomszédjával. És ma a Szovjetuniónak egyetlen szomszédi méretű és helyzetű határtársa a szárazföldi Kína. Nixon elnök nyilatkozata e téren talán a legügyesebb volt egész külpolitikai karrierjében. A nyilatkozat így hangzott, ugyancsak az amerikai tivi nyilvánosság előtt: ,,Sok találgatás volt abban a vonatkozásban, hogy kapcsolatunk normalizálódása Kínával nem izgathatja-e a Szovjetuniót? Semmi sem állhat, távolabb a valóságtól. Mi keressük a jó viszonyt a Szovjetunióval, mi keressük a jó viszonyt a kommunista Kínával. És a világbéke érdeke megkívánja a jó viszonyt a Szovjetunió és a kommunista Kína között ...” Az elnök nyilatkozatának ebben a szakaszában szinte a Szovjetunió nevében nyilatkozott. Meghatározta, hogy mi a Szovjetunió kötelessége a másik kommunista állam iránt , ha valóban békés együttélést hirdet. Ha a Szovjetunió valóban a világbéke híve, amint ezt a Kremlin hangoztatja állandóan, akkor jó viszonyba kell legyen Kínával. Különösképpen Kínával, amely kommunista. Amint Amerika is jó viszonyban lesz Kínával, pedig Amerika nem kommunista ... .. (Folytatás a nyolcadik oldalon.) A közléstől eltiltott író üzenete a Nyugatnak Mihajlo Mihajlov a szlavisztika volt egyetemi tanára, tanulmányíró és szépíró nem kegyeltje a titoszláv rendszernek. Ha a Kádár-rendszer irodalmi meghatározását akarnánk alkalmazni rá, akkor úgy kellene írnunk, hogy Mihajlo Mihajlov az írók harmadik „T” csoportjába tartozik, tiltott író. A ,,Moszkvai nyár”, „Orosz témák" című művek szerzője (maga is orosz származású), amint a TAGESANZEIGER írja, nem régen szabadult ki a jugoszláv börtönből és most nyögi a bírói ítéletnek azt a részét, amely négy évre Mihajlo Mihajlovot a börtönből való szabadulása után eltiltja írói megjelenéstől. Mihajlo Mihajlov most megdöbbentő nyilatkozattal fordult a Nyugathoz. A nyilatkozatot Mihajlo Mihajlov kiadója, a svájci KELETI INTÉZET tette közzé. A jugoszláv író üzenete így hangzik: Közlés Mr. Harrison Salisbury baráti felkérésére néhány hónappal ezelőtt cikket írtam a NEW YORK TIMES-nek ezzel a címmel: ,A művészet mint ellenségA cikk kissé megrövidítve 1970. október 24-én megjelent a NEW YORK TIMES-ben. Megjelenése után a cikket sokan lefordították és több országban, másutt is megjelent. Olyan cikkről van szó, amely nem volt politikai, hanem szigorúan filozófiai jellegű volt. Ez első megjelenésem volt a sajtóban, miután 1970-ben elhagytam a börtönt. A cikk megjelenése után mást közlésre nem adtam. Vártam, hogy mi lesz a jugoszláv kormány reakciója első, külföldi, nyilvános megjelenésemre. Ugyanis Jugoszláviában a nyilvános megjelenéstől a sajtóban eltiltottak bírói ítélettel négy évre, tehát 1974 márciusáig. Eddig az ilyen tilalom lényegében a jugoszláv lapokban való megjelenést tiltotta, és a külföldi sajtóban való megjelenés esetében, amennyiben az nem volt politikai jellegű, a kormány mindig engedékeny volt. Sőt a kormány el is nézte az ilyen fellépést, még ha politikai is volt, amint ez M. Dsilas esetében történt, akinek az írástilalma a legközelebbi évben jár le. Már arra készültem, hogy hozzálátok a nyugati sajtónak dolgozni, cikkeket küldök Nyugatra, amikor váratlanul, ez év január 29-én, a cikk közlése után három hónappal, az újvidéki városi bíróság beidézett és vádat emelt ellenem, amiért az ítéletet megszegtem és a nyilvánosság és közlési tilalom ellen vétettem. így szóltak: ,Mivel a NEW YORK TIMES-t, Jugoszláviában is olvassák a nyilvánosságtól való eltiltást kimondó ítéletet nem tartotta be ” Most újabb börtön fenyeget, amely nem olyan rémítő, különösen, amikor már három és fél évet eltöltöttem szigorított fogságban és amikor ezért a kihágásért legfeljebb két hónapi szabadságvesztéssel büntethetnek. Itt most másról van szó. Ez ugyanis az első eset, amelyben valakit külföldi sajtóban való közlésért, amikor az teljesen politikamentes, megbüntetnek. És ebben nemcsak rólam van szó. Először a kormány ezzel azt akarja elérni, hogy olyan kulturális és intellektuális cselekvést kössön meg, amely ellen eljárást nem indít. Az ítélet csak politikai cikkekről szólt és ebben a vonatkozásban én szigorúan betartottam a bírósági tilalmat. Ha a kormányzatnak sikerül és a NEW YORK TIMES- ben megjelent cikkemért börtönbe küldhet, 1974- ig nem jelentethetek meg semmit külföldön. És ez Jugoszláviában új eljárás. A külföldön történő közlés az egyetlen kereseti lehetőségem, mivel Jugoszláviában semmiféle munkát nem tudok kapni, és mivel a kormány, bár úgy Amerikából, mint Európából több egyetemtől kaptam meghívást, véglegesen úgy döntött, hogy nem ad nekem útlevelet. És kiszökni Jugoszláviából, eltávozni innen végleg, nem szeretnék. Kérem önöket, segítsenek rajtam és hazájuk közvéleményét tájékoztassák arról, ami velem történt. Belgrád, 1971. február 3. Mihajlo Mihajlov A drámai közlemény ismét felhívja arra a figyelmet, hogy a kommunista pártdiktatúrák, bármilyen árnyalatúak is legyenek, mindjobban érzik a szellemi élet szembeszegülését az elnyomatással. És ezt nem lehet visszaszorítani. Ebben lesz a szabadság eljövendő. Köszöntjük a hűségesek képviselőit Clevelandben (Az AMERIKAI MAGYAR KATOLIKUS EGYLET igazgatótanácsi ülése) Az amerikai magyar élet valóban nagy eseményei csendben történnek. Éppen ezért kell ezeket az eseményeket a magyar sajtónak felemelni és ezek előtt a csendes események előtt tisztelegni kell, ezekre fel kell hívni a figyelmet. Ezek a csendes nagy események magyar Amerikában az amerikai magyar alkotások életének az eseményei, amelyekhez hozzászoktunk, természetesnek találjuk történésüket, mert mi, mai amerikai magyarok már nem éreztük az alkotásoknak azt a lázát és nem éreztük a megindításnak azt a gondját és fárasztó munkáját, ami ára volt annyi magyar építmény megvalósításának. Különösen ma fontos az, hogy emlékeztessünk mindére, amikor az amerikai nemzetiségek élete felé olyan megkülönböztetett érdeklődéssel fordul az amerikai közvélemény. Ma ezeket az eseményeket, az amerikai nemzetiségi élet alkotásainak magyar jeleit különleges tisztelettel jelenteni. Ilyen esemény, amelyről a Vasárnap most számol be az AMERIKAI MAGYAR KATOLIKUS EGYLET 1971. évi igazgatótanácsi ülése, amelyre a jövő héten ülnek össze Clevelandben. Amerika különböző égtájairól, államaiból és városaiból gyűlnek össze az igazgatóság, a tisztikar tagjai, hogy évi tanácskozásukat megejtsék. ★ Az AMERIKAI MAGYAR KATOLIKUS EGYLET testvérsegítő életbiztosító intézmény, amely a magyar bevándorlás legnehezebb éveiben az első években alakult, egyházközségek mellett kivirágzó biztosító egyletek egységéből jött létre. Feladata és kötelessége kettős volt. Egyrészt gondoznia kellett az első bevándorló, a mindenkitől elhagyott magyar munkás biztonságát az idegenben, különösen a betegség és a halál emberi, nagy birkózásai idején, de másrészt gondozni akarták a magyar nemzeti nyelvet és kultúrát, a magyar társas élet bensőségét az új világban, az idegen nyelvtengerben, ahol a bevándorlót oly sok meg nem értés, megaláztatás és leküzdendő nehézség fogadta. Egyedül nem, csak együtt, egyletben lehetett mindezt elviselni. Egy harmadik sohasem eltúlzott feladat volt, amelyik inkább magától értetődő természetességgel élt ezekben az egyletekben: a templom, az egyház munkájának a segítése, a lelkipásztor melletti felállás, ha ez azokban a nehéz előidőkben szükségessé vált, hiszen akkoriban más vezetőjük nem is volt. Nagy dolog az az amerikai magyar életben, hogy lassan nyolcvan esztendeje áll fent és működik ez a magyar, katolikus, tesstvérsegítő életbiztosító. Nagy dicsérete ez azoknak, akik alapították, eddig vitték ennek az Egyletnek az ügyeit és azoknak is, akik ma viszik tovább ezt az amerikai magyar intézményt. Ha múltjára tekintünk, akkor az amerikai magyarságnak olyan lelki nagyságait látjuk, mint msgr. Böhm Károlyt az amerikai magyar templomépítőt, vagy mint ft. Biró Benedeket, a ferences szerzetes-tanárt, aki a románok által elnyomott Erdélyből ide hozta ki irodalom és történelemtanári lelkesedését és itt épített ezzel a tiszta, erdélyi magyar kultúrával mindent, amihez segítségét kérték. Akinek a fellépése vette le a lágerekben veszkődő és pusztuló magyarságról a volt ellenség megbélyegzését és a dipi-törvény csikágói kihallgatásán mondott beszédével szinte egymaga vívta ki, hogy a dipi-kivándorlásra a lágerekben élő magyar menekültek is alkalmassá tétettek. Vagy ennek az Egyletnek a múltjában leljük fel az újabb évtizedek során ft. Deésy Ipoly ferences atyát, aki a szibériai haláltáborok poklát járta meg, mielőtt idejött és az ott látott pusztulás és pusztítás után lett ellentéteket áthidaló, segítő apostola az amerikai magyarságnak. De nemcsak lelkipásztorokat találunk ennek az amerikai magyar építménynek az építői és gondozói között, hanem polgárokat is, akik mind áldozatos és állhatatos, sokszor áhitatos odaadással alapították, építették és védték ezt az épületet.★ A milliós célvagyon ezer és ezer magyar kisember biztosítása. A nagy intézményeket buktató és elnyelő időkben, amelyeket ma kapkodó lélegzetvétellel élünk, a nyugalom és biztonság és biztatás levegője árad ezekből a patinás amerikai magyar építményekből, amelyek azt mondják, érdemes jól, alaposan és hűséggel építeni és hűségesen őrizni, gondozni azt, amit mi magyarok itt felemeltünk és népünk tehetségének szorgalmának és erejének bizonyításával és biztosítására megteremtettünk Tudjuk, a mai idők nem kedvezőek az ilyen építmények megbecsülésének. Azonban azok, akik messzebbre tekintenek, látják, hogy az emberiség méltóbb, emberibb és nyugalmasabb életének nincs más útja és lehetősége, mint a visszatérés az olyan építkezéshez, tervezéshez és életformához, amelynek irárnyát, tempóját és alaprajzát nem a gyűlölködés, nem a pénz- imádat, nem a haszon hajszája, nem az utcai izgalmak és izgatások, nem a felforgatás, hanem az emberi lélek nyugalma, az emberi szellem kiegyensúlyozottsága, a szép és nemes újból és újból való felfedezése adja és főként az, hogy az ember ismét látja rendeltetését ebben a világban, bármilyenné és változzék ez a világ, mert elismeri újból magában a teremtést és azt, hogy Isten rendelte a földi életbe és pedig azért, hogy küzdjön is Istenért és Isten megtalálásáért. És azért is, hogy meglássa a maga nemzeti értékeit és azokhoz, a maga magyar, nemzeti értékeihez ragaszkodjék is. Nem a kultúrhivalkodás elijesztő és megosztó mellveregetésével, hanem a magyar kultúra örvendező és szeretetteljes sáfárainak, a minden magyart testvérszámbavevő örömével. Különösen azokat becsülő szeretettel, akik intézményeinket felépítették. ★ Ahogy azok az első bevándorlók tették, akik örömmel találtak egymásra és ha nem is tudták ezt irodalmi nyelven és költői szárnyalással kifejezni, talán még szónoklatokat sem tudtak a tapasztalt ember zengő hangján elmondani, mégis és sokszor szótlanul is kötelességüknek érezték a magyar beszéd, irodalom és költői szárnyalás iránti hűség megőrzését és annak örvendező felölelését, akárki is alkotta vagy zengette. (Folytatása a harmadik oldalon.)