Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1971 (78. évfolyam, 1-50. szám)

1971-05-23 / 21. szám

Amerika egyetlen katolikus Catholic Hungarians* Sunday ThxeTonly Cathohc ^u"T9_a"a" magyar hetilapja ■ == ---------- - '........ Egyes szóm ára: 20 cent KIADÓHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: 1971. — VOL. 78. ÉVF. MÁJ. 23. — VASÁRNAP — 2l.SZ. 517 South Belle Vsta Ave„ Youngstown, Ohio - 44509. USA. — Telefon 799-1888 ITP-JAN 1-72 FERENC NEHÉZ 2212 N LINCOLN CHICAGO ILL 60614 Newspaper in the United States Price of one copy: 20 cent IMPERSONAL: A Szovjet többé nem halászhat zavartalanul a zavarosban (A ping-pong nem népszerű a Szovjetunióban) ★ AKIK ISMERIK a nagyhatalmak diplomáciai szervezetét, úgy is mondhatnánk gépezetét, amellyel a földgömb minden pontján ellenőrzik, keresik, ki­tapogatják, körülveszik egymást, azok egyszerűen nem hiszik el, hogy az amerikai—kínai ping-pong­­tábla mellett előkészítés nélkül született meg, vé­letlenül, egy sporttalálkozó érzelmi fellobbanásá­­val az a fordulat, amely, lehet, a mi történelmünk folyamának legjelentősebb szakaszát adja. A hitet­­lenkedők két kardinális eseményre hivatkozhatnak, egyik az a tény, hogy az egyébként túlságosan zárkózott és a személyes beavatkozástól tartózkodó Csou En-láj feltűnő szívélyességgel fogadta az ame­rikai ping-pong csapatot, a másik pedig, hogy Nixon elnök tévi sajtókonferencián jelentette ki (tehát nem a kínai fordulat iránt érdeklődő diplomaták zárt körében, hanem­ a nagy amerikai, így is mondhat­nánk, a legnagyobb amerikai nyilvánosság előtt, hogy szeretne Vörös-Kínába ellátogatni. Majd egy­szer tette hozzá, az elképedt újságírók felszökkenő kérdésére válaszolva, hogy mikor is akar elláto­gatni Kínába . . . Nehéz a hitetlenkedők felfogását cáfolni. És ha elfogadjuk, hogy a ping-pong találkozó előtt hosszú és türelmes előkészítés folyt a háttérben, akkor meg kell állapítani, hogy aki az előkészítést irányította, jól ismerte az ázsiai, tehát a kínai tár­gyalófél lassúságát, nyugalmát, mert a kiérlelő fo­lyamat sokáig tartott (még akkor is, ha tagadjuk, hogy az elszánt és céltudatos előkészítés eredménye volt és ha nem is kutatjuk, hogy kinek az oldaláról). ★ ÉS ÚGY LÁTSZIK, mindkét fél további időt kíván a következő lépés előkészítésére, legalább­is erre vall, hogy a közeledés további szakaszát most átváltották a sportvonalról szélesebb útra, a gazdasági útra, amely már megközelíti a politikai út méreteit. Nixon elnök elrendelte a kereskedelmi akadályok lebontását és az amerikai közgazdaság érdekképviseletei kíváncsian és nagy érdeklődés­sel fordulnak a kínai kereskedelem felé. Ezt mondja Dr. Alexander Eckstein professzor rendkívül érde­kes nyilatkozata. Dr. Eckstein a U University of Michigan tanára és a szárazföldi Kína viszonyai­nak egyik legjobb szakértője, aki a fordulat be­következtekor ezeket állapította meg: ,,Az amerikai közgazdaság gondolkozását már hosszú idő óta foglalkoztatja a kínai lehetőség. A kíváncsiság a legerősebb tényező. Már­pedig ve­zető amerikai üzletemberekben hatalmas adag kí­váncsiság jelentkezik Kínával kapcsolatosan, de ebből eddig nem lett meggondolt cselekvés. És ha a két államban, Kínában és az Egyesült Államok­ban nem történik semmi, ami ezt a fejlődést meg­fordíthatja, akkor valószínű, hogy az őszi, Kínában, Kantonban megnyíló nemzetközi vásáron már az amerikai üzletemberek is megjelennek majd. Sőt valószínű, hogy üzletkötések történnek már ez előtt is, amint a zárlat alól felszabadított, nem katonai jelentőségű áruk listája a nyilvánosságra jut. A kínaiak leginkább érdekeltek teherautókban és va­­sútakban. A kínaiak szerint az amerikai teherautók a legjobbak, azért vásároltak eddig olasz teher­autókat, mert azokat General Motors motorral sze­relik fel és azért vásároltak francia teherautókat, mert azok is amerikai alkatrészből készülnek. Mind­járt ezután műtrágya következik, amelyből eddig évente 5 millió tonnát vásároltak Japánban és Nyu­­gat-Európában ... Meg kell modani Kínárról, hogy ha egyszer aláírt egy szerződést, azt pontosan be­tartja, hitele nagyon jó. Ha akad vita, akkor az szállítási és minőségi vita, de nem fizetési vita. De azt is tudni kell, hogy a kínaiak igen kemény tárgyalófelek, ravasz alkuszok és szívós üzletembe­rek. És közben jó politikusok, mert tudják, hogy mivel tudnak megfelelő hatást elérni. Erre jó példa a következő lépésük: mivel Angliával nő a keres­kedelmük, újabban megengedték a telefonkapcso­latot London és Kína között...” ★ NIXON ELNÖK SZAVAI, amikor a kínai fordulatról beszélt, ezek voltak: „Ennek az adminisztrációnak távlati terve volt mindig, hogy normalizálja kapcsolatait a száraz­földi Kínával, a Kínai Népköztársasággal és hogy megszüntesse Kína elszigeteltségét a világ többi nemzeteitől. Ez volt a távlati cél. E tekintetben ér­tünk el bizonyos eredményeket. Előrehaladás tör­tént az utazások és a kereskedelem terén. És ezen a téren további haladás történik még. De atekin­­tetben, hogy miképpen állunk a kínai kormányzat elismerésével és annak a NU tagságával, nem nyi­latkozom, mert az erről való beszélgetés idő előtti lenne...” Az elnök nyilatkozatát azért kellett­­idézni, mert ebből is az hallatszik ki, ha az elnök nem is mon­dotta nyersen ki, hogy ha ez távlati terv volt, akkor ezen dolgoztak. Ha pedig dolgoztak ezen, akkor ennek a távlati tervnek politikai indítékai vannak, voltak nemcsak a turisztika vagy a külkereskedelem, hiszen maga a távlati terv természeténél fogva, ha ma még nem is lépte túl a közlekedési és keres­kedelmi, tehát gazdasági fokozatot, maga a távlati terv természeténél fogva politikai. ★ MIK LEHETTEK a politikai indítékok, a­­melyek ennek a ,,távlati terv’’-nek a kialakítására késztették Amerika elnökét? Van egy ősrégi és egyszerű külpolitikai tanács, amely a mai bonyolult, szervezetekkel, szerződések­kel és deklarációkkal behálózott nemzetközi élet­ben nevetségesnek is hangzik talán, de ugyanolyan hasznos, mint bármikor volt, légy jó viszonyban a szomszédod szomszédjával. És ma a Szovjetunió­nak egyetlen szomszédi méretű és helyzetű határ­­társa a szárazföldi Kína. Nixon elnök nyilatkozata e téren talán a leg­ügyesebb volt egész külpolitikai karrierjében. A nyi­latkozat így hangzott, ugyancsak az amerikai tivi nyilvánosság előtt: ,,Sok találgatás volt abban a vonatkozásban, hogy kapcsolatunk normalizálódása Kínával nem iz­gathatja-e a Szovjetuniót? Semmi sem állhat, távo­labb a valóságtól. Mi keressük a jó viszonyt a Szov­jetunióval, mi keressük a jó viszonyt a kommunista Kínával. És a világbéke érdeke megkívánja a jó viszonyt a Szovjetunió és a kommunista Kína kö­zött ...” Az elnök nyilatkozatának ebben a szakaszá­ban szinte a Szovjetunió nevében nyilatkozott. Meg­határozta, hogy mi a Szovjetunió kötelessége a má­sik kommunista állam iránt , ha valóban békés együttélést hirdet. Ha a Szovjetunió valóban a vi­­lágbéke híve, amint ezt a Kremlin hangoztatja ál­landóan, akkor jó viszonyba kell legyen Kínával. Különösképpen Kínával, amely kommunista. Amint Amerika is jó viszonyban lesz Kínával, pedig Ame­rika nem kommunista ... .. (Folytatás a nyolcadik oldalon.) A közléstől eltiltott író üzenete a Nyugatnak Mihajlo Mihajlov a szlavisztika volt egyetemi tanára, tanulmányíró és szépíró nem kegyeltje a titoszláv rendszernek. Ha a Kádár-rendszer irodalmi meghatározását akarnánk alkalmazni rá, akkor úgy kellene írnunk, hogy Mihajlo Mihajlov az írók har­madik „T” csoportjába tartozik, tiltott író. A ,,Moszkvai nyár”, „Orosz témák" című művek szer­zője (maga is orosz származású), amint a TAGES­­ANZEIGER írja, nem régen szabadult ki a jugoszláv börtönből és most nyögi a bírói ítéletnek azt a ré­szét, amely négy évre Mihajlo Mihajlovot a bör­tönből való szabadulása után eltiltja írói megjelenés­től. Mihajlo Mihajlov most megdöbbentő nyilatko­zattal fordult a Nyugathoz. A nyilatkozatot Mihaj­lo Mihajlov kiadója, a svájci KELETI INTÉZET tette közzé. A jugoszláv író üzenete így hangzik: Közlés Mr. Harrison Salisbury baráti felkérésére né­hány hónappal ezelőtt cikket írtam a NEW YORK TIMES-nek ezzel a címmel: ,A művészet mint el­lenségA cikk kissé megrövidítve 1970. október 24-én megjelent a NEW YORK TIMES-ben. Meg­jelenése után a cikket sokan lefordították és több országban, másutt is megjelent. Olyan cikkről van szó, amely nem volt­ politikai, hanem szigorúan filozófiai jellegű volt. Ez első megjelenésem volt a sajtóban, miután 1970-ben elhagytam a börtönt. A cikk megjelenése után mást közlésre nem adtam. Vártam, hogy mi lesz a jugoszláv kormány reakciója első, külföldi, nyilvános megjelenésemre. Ugyanis Jugoszláviában a nyilvános megjelenéstől a sajtóban eltiltottak bírói ítélettel négy évre, tehát 1974 márciusáig. Eddig az ilyen tilalom lényegében a jugoszláv lapokban való megjelenést tiltotta, és a külföldi sajtóban való megjelenés esetében, amennyiben az nem volt politikai jelle­gű, a kormány mindig engedékeny volt. Sőt a kormány el is nézte az ilyen fellépést, még ha politikai is volt, amint ez M. Dsilas esetében tör­tént, akinek az írástilalma a legközelebbi évben jár le. Már arra készültem, hogy hozzálátok a nyu­gati sajtónak dolgozni, cikkeket küldök Nyugat­ra, amikor váratlanul, ez év január 29-én, a cikk közlése után három hónappal, az újvidéki városi bíróság beidézett és vádat emelt ellenem, amiért az ítéletet megszegtem és a nyilvánosság és köz­lési tilalom ellen vétettem. így szóltak: ,M­ivel a NEW YORK TIMES-t, Jugoszláviában is ol­vassák a nyilvánosságtól való eltiltást kimondó ítéletet nem tartotta be ” Most újabb börtön fenyeget, amely nem olyan rémítő, különösen, amikor már három és fél évet eltöltöttem szigorított fogságban és amikor ezért a kihágásért legfeljebb két hónapi szabadságvesz­téssel büntethetnek. Itt most másról van szó. Ez ugyanis az első eset, amelyben valakit külföldi sajtóban való közlésért, amikor az teljesen politikamentes, meg­büntetnek. És ebben nemcsak rólam van szó. Elő­ször a kormány ezzel azt akarja elérni, hogy olyan kulturális és intellektuális cselekvést kössön meg, amely ellen eljárást nem indít. Az ítélet csak poli­tikai cikkekről szólt és ebben a vonatkozásban én szigorúan betartottam a bírósági tilalmat. Ha a kormányzatnak sikerül és a NEW YORK TIMES- ben megjelent cikkemért börtönbe küldhet, 1974- ig nem jelentethetek meg semmit külföldön. És ez Jugoszláviában új eljárás. A külföldön történő közlés az egyetlen kere­seti lehetőségem, mivel Jugoszláviában semmiféle munkát nem tudok kapni, és mivel a kormány, bár úgy Amerikából, mint Európából több egye­temtől kaptam meghívást, véglegesen úgy dön­tött, hogy nem ad nekem útlevelet. És kiszökni Jugoszláviából, eltávozni innen végleg, nem sze­retnék. Kérem önöket, segítsenek rajtam és hazájuk közvéleményét tájékoztassák arról, ami velem történt. Belgrád, 1971. február 3. Mihajlo Mihajlov A drámai közlemény ismét felhívja arra a figyel­met, hogy a kommunista pártdiktatúrák, bármilyen árnyalatúak is legyenek, mindjobban érzik a szelle­mi élet szembeszegülését az elnyomatással. És ezt nem lehet visszaszorítani. Ebben lesz a szabadság eljövendő. Köszöntjü­k a hűségesek képviselőit Clevelandben (Az AMERIKAI MAGYAR KATOLIKUS EGYLET igazgatótanácsi ülése) Az amerikai magyar élet valóban nagy eseményei csendben történnek. Éppen ezért kell ezeket az eseményeket a magyar sajtónak felemelni és ezek előtt a csendes események előtt tisz­telegni kell, ezekre fel kell hívni a figyelmet. Ezek a csendes nagy események magyar Amerikában az amerikai magyar al­kotások életének az eseményei, amelyekhez hozzászoktunk, ter­mészetesnek találjuk történésüket, mert mi, mai amerikai ma­gyarok már nem éreztük az alkotásoknak azt a lázát és nem éreztük a megindításnak azt a gondját és fárasztó munkáját, ami ára volt annyi magyar építmény megvalósításának.­ ­ Különösen ma fontos az, hogy emlékeztessünk mindére, amikor az amerikai nemzetiségek élete felé olyan megkülönböz­tetett érdeklődéssel fordul az amerikai közvélemény. Ma eze­ket az eseményeket, az amerikai nemzetiségi élet alkotásainak magyar jeleit különleges tisztelettel jelenteni. Ilyen esemény, amelyről a Vasárnap most számol be az AMERIKAI MAGYAR KATOLIKUS EGYLET 1971. évi igazgatótanácsi ülése, amely­re a jövő héten ülnek össze Clevelandben. Amerika különböző égtájairól, államaiból és városaiból gyűlnek össze az igazgató­ság, a tisztikar tagjai, hogy évi tanácskozásukat megejtsék. ★ Az AMERIKAI MAGYAR KATOLIKUS EGYLET test­vérsegítő életbiztosító intézmény, amely a magyar bevándorlás legnehezebb éveiben az első években alakult, egyházközségek mellett kivirágzó biztosító egyletek egységéből jött létre. Fel­adata és kötelessége kettős volt. Egyrészt gondoznia kellett az első bevándorló, a mindenkitől elhagyott magyar munkás biz­tonságát az idegenben, különösen a betegség és a halál emberi, nagy birkózásai idején, de másrészt gondozni akarták a magyar nemzeti nyelvet és kultúrát, a magyar társas élet bensőségét az új világban, az idegen nyelvtengerben, ahol a bevándorlót oly sok meg nem értés, megaláztatás és leküzdendő nehézség fogadta. Egyedül nem, csak együtt, egyletben lehetett mindezt elviselni. Egy harmadik sohasem eltúlzott feladat volt, amelyik inkább magától értetődő természetességgel élt ezekben az egy­letekben: a templom, az egyház munkájának a segítése, a lelki­­pásztor melletti felállás, ha ez azokban a nehéz előidőkben szükségessé vált, hiszen akkoriban más vezetőjük nem is volt.­­ Nagy dolog az az amerikai magyar életben, hogy lassan nyolcvan esztendeje áll fent és működik ez a magyar, katolikus, tesstvérsegítő életbiztosító. Nagy dicsérete ez azoknak, akik ala­pították, eddig vitték ennek az Egyletnek az ügyeit és azok­nak is, akik ma viszik tovább ezt az amerikai magyar intéz­ményt. Ha múltjára tekintünk, akkor az amerikai magyarságnak olyan lelki nagyságait látjuk, mint msgr. Böhm Károlyt az ame­rikai magyar templomépítőt, vagy mint ft. Biró Benedeket, a ferences szerzetes-tanárt, aki a románok által elnyomott Erdély­ből ide hozta ki irodalom és történelemtanári lelkesedését és itt épített ezzel a tiszta, erdélyi magyar kultúrával mindent, amihez segítségét kérték. Akinek a fellépése vette le a láge­rekben veszkődő és pusztuló magyarságról a volt ellenség meg­bélyegzését és a dipi-törvény csikágói kihallgatásán mondott beszédével szinte egymaga vívta ki, hogy a dipi-kivándorlásra a lágerekben élő magyar menekültek is alkalmassá tétettek. Vagy ennek az Egyletnek a múltjában leljük fel az újabb év­tizedek során ft. Deésy Ipoly ferences atyát, aki a szibériai haláltáborok poklát járta meg, mielőtt idejött és az ott látott pusztulás és pusztítás után lett ellentéteket áthidaló, segítő apostola az amerikai magyarságnak. De nemcsak lelkipászto­rokat találunk ennek az amerikai magyar építménynek az építői és gondozói között, hanem polgárokat is, akik mind áldozatos és állhatatos, sokszor áhitatos odaadással alapították, építették és védték ezt az épületet.★ A milliós célvagyon ezer és ezer magyar kisember biztosí­­­­tása. A nagy intézményeket buktató és elnyelő időkben, ame­­l­­yeket ma kapkodó lélegzetvétellel élünk, a nyugalom és biz­­t­­onság és biztatás levegője árad ezekből a patinás amerikai magyar építményekből, amelyek azt mondják, érdemes jól, ala­posan és hűséggel építeni és hűségesen őrizni, gondozni azt,­­ amit mi magyarok itt felemeltünk és népünk tehetségének szor­­­­galmának és erejének bizonyításával és biztosítására megterem­tettünk Tudjuk, a mai idők nem kedvezőek az ilyen építmények megbecsülésének. Azonban azok, akik messzebbre tekintenek, látják, hogy az emberiség méltóbb, emberibb és nyugalmasabb életének nincs más útja és lehetősége, mint a visszatérés az olyan építkezéshez, tervezéshez és életformához, amelynek irá­­r­nyát, tempóját és alaprajzát nem a gyűlölködés, nem a pénz-­­ imádat, nem a haszon hajszája, nem az utcai izgalmak és izga­tások, nem a felforgatás, hanem az emberi lélek nyugalma, az emberi szellem kiegyensúlyozottsága, a szép és nemes újból és újból való felfedezése adja és főként az, hogy az ember ismét látja rendeltetését ebben a világban, bármilyenné és változzék ez a világ, mert elismeri újból magában a teremtést és azt, hogy Isten rendelte a földi életbe és pedig azért, hogy küzdjön is Istenért és Isten megtalálásáért. És azért is, hogy meglássa a maga nemzeti értékeit és azokhoz, a maga magyar, nemzeti értékeihez ragaszkodjék is. Nem a kultúrhivalkodás elijesztő és megosztó mellveregetésével, hanem a magyar kultúra örvendező és szeretetteljes sáfárainak, a minden magyart testvérszámbavevő örömével. Különösen azokat becsülő szeretettel, akik intézményeinket felépítették. ★ Ahogy azok az első bevándorlók tették, akik örömmel ta­láltak egymásra és ha nem is tudták ezt irodalmi nyelven és költői szárnyalással kifejezni, talán még szónoklatokat sem tud­tak a tapasztalt ember zengő hangján elmondani, mégis és sokszor szótlanul is kötelességüknek érezték a magyar beszéd, irodalom és költői szárnyalás iránti hűség megőrzését és annak örvendező felölelését, akárki is alkotta vagy zengette. (Folytatása a harmadik oldalon.)

Next