Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1971 (78. évfolyam, 1-50. szám)

1971-10-31 / 42. szám

KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA árul a bridgeporti Szent­án templom ajtaja 10-én utoljára szó- 1 éves Szent István anyjának hívó sza­­­eresztény hívek az is. Utoljára énekel­­:együtt hivőserege­dba jött néped” c.­cet. Utoljára hang­­szen igéje a lelkr­ól. Utoljára vették szentáldozáskor a tust a templomuk­­hivek. Utoljára fo­­a templom védő­­n bús hívő-sereg: István király, te­­kíván, gyászos Öl- Jöttéd sírván.” Az végén sírva és zv­­örgött mindenki az­t: „Isten, áldd meg . . nyújts feléje vé­­negbűnhődte már e­zt s jövendőt". Az óta elnémult, a ha­szaggatott hangja a csendben, kisírt nult ki mindenki a templomból, aztán bezárult a templom ajtaja örökre. 1896, a Szent István egyház­­község alakulása óta az óhazá­ból­­kivándorolt sok-sokezer magyar talált otthonra a bride­­porti magyar templomban, a­­melyet egykori alapítói, az első magyar bevándorlók Szent Ist­vánnak szenteltek 1900-ban. Ott találkoztak vasárnapokon és ünnepnapokon egymással a magyarok. Ott esküdtek örök hűséget a fiatalok. Oda vitték megkeresztelni az újszülötteket a második és harmadik gene­ráció. Ott örvendeztek az első­áldozó gyermekeikkel együtt a szülők. Ott vette a Szentlelket a fiatalság a bérmálás alkalmá­val. Ott rakták le lelki terhei­ket a bűnbánó lelkek és fogad­ták lelki hajlékukba a szentségi Jézust. Ott szereztek vigaszta­lást és megnyugvást az élet nehézségeivel küzdő magyarok. Onnan kísérték ki a temetőbe az öregeket, akik Amerika és a magyar egyházak építésében elfáradva, örök álomra szende­­rülvén megnyugodtak abban a földben, amelynek rögeit csak állomásnak tekintették, amikor először hullott verejtékük arra. Az első világháború előtt az óhazából való nagyarányú ki­vándorlás idején Szent István egyházközség annyira megnö­vekedett, hogy 1910-ben már négyezer magyar vallotta ma­gát Szent István hívének és segítette az egyházközséget lel­ki és anyagi fejlődésében. Az egyházközség alapításától kezdve, 75 év alatt 8677 ke­resztelés, 3305 esküvő és 3180 temetés volt. 18 pap szolgálta az Istent és vezette a híveket ez év október 10-ig, amikor megszólalt a lélekharang Szent István temploma fölött. A haladás hengere rátaposott a Szent István amerikai magyar egyházközség egyházára, a­­mely oly nagy lelkesedéssel és úttörő buzgalommal irányította papjait és híveit. Tíz év óta a „Westend" mind jobban és jobban ürese­dett, a hívek száma az elköltö­zéssel rohamosan megcsappant, úgyhogy ebben az esztendőben már csak egy esküvő, 8 keresz­telés volt, de 30 halottat szál­lítottak ki a temetőbe a kihalt, de hajdanában oly népes, ked­ves és szép magyar szigeten épült templomból, köztük a tragikusan szomorú véget ért utolsó pásztort, Fr. Seregély Sándort. A „Vasárnap" hasábjain Tö­rök István „A Kárpátmedence emigránsai” c. cikkében októ­ber 3-án részletesen ismertette a bridgeporti magyar templom alapítását, történelmi és kultu­­rális szerepét és azzal a prófétai jövendöléssel zárja a cikkét, a­­mely az egyházközség 50 éves jubileumán hangzott el: „Mi már bebizonyítottuk, hogy e­­gyesült erővel alkottunk és al­kotunk, de ha szétszóródunk, elveszítjük, amit teremtettünk”. A jóslás ma valóra vált. A ma­gyarság szétszóródott és elve­szítette azt, amit nagy áldoza­tok árán alkotott. Nemsokára gyárak épülnek a megszentelt és magyar verejtékkel áztatott rögök fölött és csak a városi krónika mesél majd arról, hogy volt egyszer azon a helyen egy magyar templom, amelyből vi­lágosság áradt szét a városra, amelynek fejlesztésében és fel­virágoztatásában igen nagy ér­demük van azoknak, akik két emberöltő előtt otthont alapí­tottak Istennek és maguknak és a szent hajlékot az első ma­gyar királynak, Szent István­nak szentelték. A Szent István templom már a múlté. Bridgeport Fő­­pásztora a Szent István egyház­­községet a fairfieldi Szent Im­rével egyesítette azzal az el­gondolással, hogy Connecticut államban legyen egy erős ma­gyar egyház, ahol anyanyelvü­kön imádkozhatnak, megőrizhe­tik kultúrájukat, ápolhatják ha­gyományukat és egyesült erő­vel dolgozhatnak a magyar templomuk és iskolájuk érdeké­ben. Október 10-én bezárult a Szent István temploma, de zár­va, nyitva áll az ő fiának, Szent Imrének hajléka, hogy akik sze­retnének továbbra is magyarul imádkozni, magyar énekkel Is­tent dicsérni, magyar szertar­tásokon és ájtatosságokon részt venni, azok nyugodtan eljöhes­senek a Szent Imre templomba, ahol testvéri szeretettel foga­dunk mindenkit és örömmel irányítunk a lelki élet útján az örök cél felé. Dr. Szőcs Dénes 1956-1971 REAL „Hűséget fogadunk a zászló előtt, mely jelezte rünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet ászületett. Ebben a hűségben, hitvallásunk ala­­it gondolkozni és védeni fogjuk a magyarság szél­­ét.” Tamási Áron világharc tizenötéves évfordulója alkalmával 1971. én, vasárnap délután fél négy órai kezdettel, a Ma­­gasszonya Egyházközség kultúrtermében (90 Guizot Montreal, Canada) a Hungária Szabadságharcos Amerikai Magyar Szépmíves Czéh, Bethlen Gábor Baráti Kör, Első Magyar Református Egyház, Társadalmi egyesület, Kanadai Magyar Mérnöki Montreáli csoportja, Magyar Királyi Csendőr Baj­iég montreáli csoportja, Magyarok­ Nagyasszonya ég, Pannónia Ifjúsági Kör, Quebecki Magyar Lé­­g, a Szent László Társaság és a Magyar Harcosok össége montreáli csoportja védnöksége alatt, emlék­­endet. beszédet mond: Homonnay O. János szabadságharc­­ Szövetség főtitkára.­űködnek: Brády Marika, Fasching Antal, Gáspár­­r János, Papp Zsolt, Pálos Gusztávné, Pintér Zol­­y Imre, De Róth László, Varga Mária, Véghelyi Itreáli Tánccsoport, a Hunor Tánccsoport, a Szent­észcsapat, Szent László cserkészcsapat és a Bethlen észcsapat. 5=WJ=ö=ö=0=ö=whpd=3j=íj=®^^ Ünnepre hivó­ ­tságharcunk 15-ik évfordulója ünnepségeit a Szabadságharcos Szövetség és több nemzetiség­­azottság „NEMZETEK FESZTIVÁLJA” cím­ezi, vasárnap, október 24-én a Hotel Roosevelt­ Street és Madison Ave., New York), önnyolc nemzetiség rója le tiszteletét szabadság­lesett hőseinek és a szabadság zászlóbontóinak. : voltunk, akik a kommunista tirannizmus ellen fogtunk és hősies kitartással védtük szabadsá­­gindaddig, amig egy nagyobb hatalom, még he­­a zsarnok reánk nem zúdította tankjait, k ünnepélyünk nemzetek és nemzetiségek zászlój­ával kezdődik népi viseletben. Kérjük magyar két, akinek van magyar ruhája, abban jelenjen ÜNNEPI MŰSOR: Mar Himnusz ................... Kapin Aranka nyitó beszéd .... Tollas Tibor a „Nemzetőr” főszerkesztője.­kbeszéd .... James Buckley U.S. szenátoro­rozati javaslat Lovas György, a Magyar Szabadságharcos Szövetség főtitkára. Avészi műsorban fellépnek K­ovács Teri, Demján Mária, a Főv. Operett­áz v. primadonnája, Kapin Aranka, ének­sz, Simándi Zsuzsa, előadóművész, Nagy , tenorista, Osztroviczky Tibor baritonista, garia” népitánc együttes, a newyorki „Re-Cserkészek tánccsoportja. r vezető: Beke Imre. Zongorán kísér Zarándi eset ez, hogy a vasfüggöny mögötti nemzetek közösen tiltakoznak Szabadságharcunk vérbe - Magyarország fegyveres megszállása ellen, Ezetközi műsorban fellépnek: bolgár, fehérorosz, r, kozák, észt, lett, litván, grúz, magyar, lengyel, vb, szlovák, ukrán művészek és kultúrcsoportok.­­ “Heritage Groups of America” folklór együttes­mzetközi műsor délután 4 órakor kezdődik, a miék ünnepély előtt. VASFÜGGÖNY SÓHAJ ! A párt támogatott írói kö­zött vannak a humoristák is. A baj csak az, hogy amíg egy humorista megkapja a pár tá­mogatását, elveszíti humorérzé­két. m In.nil U'l)| iillin­ lilliill|HIM| III.nil imi|i ■¡ I iii mull inni in ni min iiiii| ± ★ HIÁBA IS KERESSÜK ezt az ünnepet a magyaror­szági kommunista kalendáriumban vagy a naptárakban, ok­tóber 23-át ugyanolyan egyszerű fekete betűkkel nyomtatták, mint amely egyszerűség bármely más hétköznapot megillet. Mert Magyarországon a magyar szabadságharc 15. éves évfordulója nem ünnep. Sok „új ünnep” van: április 11., a „felszabadulás” (ame­lyet közismertebb néven csak „félszoba-áldásnak” ismernek), vagy november 7., amely bár eredetileg az orosz forradalom évfordulója, csodálatosképpen és mégis a „független” ma­gyaroknak is meg kell emlékezniük róla. ★ VAN TEHÁT ÉPP ELÉG ünnepelnivaló otthon. Úgy, hogy nem csoda, ha némely idősebb magyar azt se tudja már sokszor, mit mikor is kell tulajdonképpen ünnepelnie, olyan egyformán kitekert és érthetetlen mindegyik „nagy nap”-nak a neve. De van egy nap, amelyet ott hivatalosan még soha senki nem ünnepelt meg, mégis mindenki tudja a jelentőségét: ez a nap október 23., a magyar szabadság­­harc kitörése. Az emberek ezen a napon a munkaköpenyeik mögé rejtik nemzetiszinű kokárdáikat vagy egy kis Kossuth­­címert (úgy, hogy senki meg ne lássa, hiszen ez politikai bűn), és este, a munka után „véletlenül” mindenki betéved egy templomba. Aki októberben volt már otthon látogatóban, az láthatta, hogy ezen a napon a pesti Szent István baziliká­ban vagy a szegedi fogadalmi templomban egy tűt nem lehet leejteni úgy, hogy az embert ne érjen. De így van ez min­denütt, Budapesten és vidéken egyaránt. Ilyenkor tele van titkosrendőrökkel és nyomozókkal minden utca, hogy a leg­kisebb csoportosulást is megakadályozzák. Imádkozni azon­ban szabad. Mégpedig a pestieknek lehetőleg Budán, a bu­daiaknak pedig Pesten. Mert sohase lehet tudni, hátha még itt is egy „kedves kortárssal” találkozik az ember. No, és imádkozni annyi mindenért lehet: a családunkért, a holtakért, kegyelmekért és égi javakért, és mindig lehet imádkozni! Vasárnap, hétköznap, reggel, délben, este. Miért és kinek le­het ellene kifogása, ha valaki éppen ezen a napon imádkozik vagy épp a templomépítészetet csodálja? A kommunista kormánynak csupán az lehet a feltűnő, hogy mindenkit, mindeme célok éppen egy időben hajtanak a templomokba, — talán most az egész ország kér valamit? ★ DE EZT TITKOLNIUK KELL. Mert erre kényszeríti őket a rendszer. Aki nem titkol semmit, nem hazudik, s nem mossa tisztára magát, vagy nem árul be másokat, azt már kivégezték, vagy a börtönökben sínylődik, vagy doktorátussal a zsebében vasutat épít. És erre a kötelező képmutatásra és kétszínűségre épül fel az egész társadalom. Sőt, az utóbbi időkben maga a kommunista párt is felhígult és több, magas pozícióba felvergődött, de középparaszt vagy iparos réteg­ből származó fiatal került közéjük, akik állásukat csak így tudták elérni vagy megtartani. A jobb érzésnek szégyellik is e lépésüket, hiszen a közvélemény ma is változatlanul meg­veti és kinézi maga közül az oroszok szekértolóit. Moszkva nem éppen alaptalan aggodalommal tapasztalhatja, hogy mi­nél szélesebb körben és minél tudományosabban terjesztik a szocializmus eszméit, annál nagyobb körben válnak azok ne­vetségessé. És épp ez a réteg, az értelmiség lát át leginkább az elmélet hiányosságain, pedig a kommunista állam pontosan épp őket akarja szívós igyekezettel megnyerni. ★ EGY BARÁTOM MONDTA még otthon: „Bár az al­földi falvakban a régi vezetők irányításával még mindig a legádázabb rákosizmus dúl, hidd el, hogy a városokban ma már (és ez a többség), sokkal nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy valaki meggyőződéses kommunistának vallja magát, mint ahhoz, hogy a Szabad Európa híveit továbbadja.” De vájjon meddig maradhat fenn ez a kollektív színész­­kedésre felépített társadalom? Vájjon meddig játszhatják még a párton kívüliek a hívő marxistát, a párttagok pedig az álszentet? Addig, ameddig egy olyan, kívülről szépen bevakolt épület fennállhat, amelynek már korhadtak a belső gerendái. Az első ár vagy egy szélvihar összedöntheti. Ezt bizonyította be 1956. október 23., az első igazi megpróbálta­tás, amelyet a kommunizmus csak nagy nehezen, s eszméi egy részét feladva vészelt át. ★ ÉN MÉG MINT KISGYEREK éltem át az eseménye­ket, mégis úgy érzem, hogy ez sohse lehet számomra törté­nelem, hanem mindig élő valóság marad. És ahogy vissza­pergetem a hangszalagot, hallgatom a pesti nép tüzes lelke­sedését, Nagy Imre, Maléter beszédét, az új magyar minisz­térium megalakulását. Amíg a forradalmárok kitartó elszánt­sággal harcoltak a kommunisták kezdettől fogva a vörös köz­ponttól, Moszkvától várták a segítséget. S mint minden ha­talmon levő zsarnok, amikor érzi, hogy ha talán rendszeré­nek nem is, de neki személyileg a végnapjai közelednek, a méltóságos kommunista társadalom is, akár a 120 év előtti Helytartótanács „fázott rála és reszketni méltóztatott”, és akit nem ért utol a nép haragja, az örök esküdözések és bo­csánatkérések közepette nyilvánosan darabokra tépte a párt­igazolványát. (1957-ban aztán újat kapott.) És bár nem volt szép az árulás, de ez esetben mégis hasznos, legalábbis nekik, igyekeztek beférkőzni az újonnan alakult tanácsokba. Saj­nos, későn vettük észre, hogy ez a munkájuk sikerrel járt, s az út egyenesen vezetett a forradalmárok s az egész forra­dalom tőrbecsalásához, és a november 11-i végzetes orosz tá­madáshoz. ★ A FÜGGÖNY LEGÖRDÜLT, de a vasfüggöny még egy ideig nyitva maradt, egyetlen szabad utat hagyva még hátra, a személyes szabadulás útját. Az 1956—57-ben Európát elárasztó magyar menekült­­tömeg még a szabadságharc nélkül is elég tiltakozás lett volna a kommunista zsarnokság ellen. A magyar, sőt az európai történelem folyamán soha ennyi hazáját, otthonát elhagyni kényszerülő ember nem volt. És hiába zárták le minden oldalról, még Jugoszlávia felől is a határokat, a me­nekülés még mindig folytatódik. Ezek az emberek pedig a kommunizmus elkeseredett gyűlöletét hozzák magukkal. ★ A MAI NAPON nektek, akik otthon csendben, csak önmagatokban emlékeztek, és nekünk, akik először, másod­szor, vagy tizenötödször érjük meg szabad földön a magyar szabadságharc évfordulóját, a távolságok lehetnek bár ne­gyok, a gondolataink találkoznak, és együtt ünnepelünk. Mert akármennyi esztendő elmúlhat a hősök sírja és a ma­gyar történelem felett, a szabadság eszméjét, amelyért ők küzdöttek, nem lehet se tankokkal, se börtönnel, se megfé­lemlítéssel kiölni a magyar nép szívéből. Litkey Annamária IHM fi IMN­ ült ■ni 1971. október 31.

Next