Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1972 (79. évfolyam, 1-50. szám)

1972-12-03 / 47. szám

6. oldal Szabadságparlament .. Clevelandben Lapunk múlt heti számában megkezdettük a Clevelandben megrendezett szabadságparlament tudósításának közlését. Amint írtuk november 12- én délután fél háromtól fél hétig tartott a Statler Hilton Hotel Windsor termében a clevelandi sza­badságparlament első ülése, amelyet a magyar sza­badságharc 16. évfordulója alkalmából hívott össze a város egyesületeiből és egyházaiból alakított em­lékbizottság. A parlament mindhárom ülésszakán ima hangzott el, melyeket Főt. Elek Áron, dr. Endrey Ferenc és Főt. dr. Záborszky Gyula mon­dottak el. Az első ülésszak beszámolóit dr. Löte Pál (Magyarország) dr. Lelbach Antal (Délvidék) Sirchich László (Felvidék), és dr. Balló István (Erdély) mondották el. Dr. Lőte Pál bevezetőjét és Magyarország mai helyzetéről szóló előadását a múlt héten ismertettük. Ezt a beszámolót követ­ték a Magyarországtól önkényes békediktátumok­kal letépett területeteken élő magyarok helyzetéről és szabadságának elrablásáról szóló előadók, akik­nek elsője Dr. Lelbach Antal a a DÉLMAGYAR­­ORSZÁG FELSZABADÍTÓ TANÁCSÁ­nak el­nöke volt. Dr. Lelbach Antal évtizedek óta vezeti a délvidéki magyarokért folyó munkát és egyik szak­értője a délvidéki magyarság mai sorsának. Dr. Lel­bach Antal beszámolója a riasztás szándékával hangzott el. Előadásában arra törekedett hogy a fejleményeket, hatásaikat egybekapcsolva mutassa ki a szabadságharc győzelmének és vérbefojtásá­­nak hatását a délvidéki, Tito rabságban élő ma­gyarokra. Dr. Lelbach Antal: HELYZETJELENTÉS A DÉLVIDÉKRŐL „John Foster Dulles, a világ sorsának egykori legfőbb intézője mondta: «Soha sem lesz tartós bé­kénk és nem látunk boldog időket, míg a Szovjet uralkodik a föld egyharmadán és még ki akarja ter­jeszteni hatalmát». «A vasfüggöny mögött lévő rabszolgák szabadok akarnak lenni és azzá is kell lenniök!» Úgyszintén buffalói beszédében, 1952-ben, belső forradalom szítását szorgalmazta. Eisenhower elnöki beiktatása után a szenátusban javaslatot ter­jesztett elő a jaltai egyezmény hatályon kívül való helyezésére. Ezek az irányvonalak bátorították és reményekkel kecsegtették az össz­magyarságot — beleértve a délvidéki magyarságot, akik a Tito ura­lom vérengzéseit átélték. Eisenhower és Dulles azonban Sztálin halála után programjukat megvál­toztatták. A nemzeti kommunizmus Tito-féle válto­zatát elfogadták. Még­ csak praktikusak sem vol­tak, nem beszélve államférfiúi bölcsességről. Elvek helyett rút alkalmazkodás, csúszó-mászó meghu­­nyászkodás jellemezte egyéniségüket. A bölcs óva­­kodástól egyet sem léptek előre." Dr. Lelbach Antal erős szavakkal ítélte el a dullesi külpolitika irányának megváltoztatását. Idéz­te Kerstent és Bentle­yt, akiknek félreállításában látta a változás jelét. ,,Ez volt az 1956-os szabad­ságharc feláldozásának diplomáciai alapja" — mon­dotta. ,,A politikai porond azonban hirtelen megvál­tozott a lengyelországi események hatása alatt" — folytatta beszámolóját Dr. Lelbach. — „Kruscsev ügyes fondorlattal taktikát változtatott. Krímben a csatlós államok kommunista pártjainak vezetőivel úgy határoztak, hogy némi engedékenységgel időt nyerjenek és a folyamatban lévő átállítást nem visz­­szakoztatják, csupán lelassítják. Azonban az átállí­tás helyi vezetését Moszkva kipróbált embereire bízta. Ennek eredményeképpen vette át Gerő a szabadságharc előestéjén Magyarországon a ha­talmat. Gerő Belgrádból vissza­térve megdöbbenve ismerte fel a veszélyt, látván a lázban égő Buda­pestet, a százezernyi tüntető tömeget. Fejét ve­szítve lövet , és ezzel kirobbantja a szabadság­­harcot." Dr. Lelbach ezután szomorúan mutatott rá arra, hogy az óriási lehetőség, amelyet a magyar szabad­ságharc nyújtott, váratlanul érte az amerikai poli­tikát és nem tudott mit kezdeni vele. Az érv ez volt: a világháborút el kell kerülni. Utalt az előadó arra az üzenetre, amelyet Tito kapott — ilyen értelem­ben. Majd rátért Dr. Lelbach Antal arra, hogy mi­lyen hatással és következményekkel járt a magyar szabadságharc a Délvidéken. ..A Délvidéken a szabadságharc kezdete lel­kesedéssel és várakozással töltött el minden igaz magyar hazafit. A tragikus bukást követő hetekben elkeseredés és aggodalom töltötte be a szíveket. Jellemző volt Titóra, hogy Kádárral megállapodást kötött a Magyarországból menekültek kényszer­­visszaszállítására. AVO ügynökökkel szűrték át a táborokat. Amidőn azonban nagyobb hullámban ér­keztek a menekültek, ezeket zárt táborokba helyez­ték el, távol a magyarlakta területektől. Egyhamar megindult a kommunista párt propa­gandája a délvidéki magyarság felé. Az újvidéki MAGYAR SZÓ sorozatban indokolta miért volt jogos az orosz beavatkozás. A jugoszláv kormánynak azonban tudomásul kellett venni, hogy a magyarok végeredményben kiábrándultak a titóizmusból. Ennek tudatában el­­lenhúzásokat tettek. Iskolapolitika terén az önálló magyar iskolákat beolvasztották a jugoszláv isko­lákba — mint tagozatot. A tancél a jugoszláv szo­cialista öntudat magyar nyelvű propagálását szor­galmazta. Horvátországban, ahol szórvány magyar­ság él, megengedték a Magyar Kultúrszövetség működését, a Vajdaságban azonban a kommunista párt élesen ellenezte egy hasonló szerv életrehí­­vását. A Vajdaságban éppen úgy mint az­ albán Metohiában a nagyszerb érdekek voltak az irány­adók. * Rankovic menesztése Horvátországban, Szlo­véniában, Macedóniában. Metohiában lavinaként ébresztette fel a nemzeti öntudatot. Jellemző, hogy a délvidéki magyarság politikai vezetői (Belgrád bábjai) teljesen inaktívak maradtak. 16 év múlt el a dicsőséges magyar szabadságharc kirobbanása óta. A délvidéki magyarságban ez az idő sok ke­serű emléket hagyott maga után." Ezután dr. Lelbach Antal ismerteti a délvidéki magyarság súlyos helyzetét, amelyet a soviniszta, kommunista diktatúra azért súlyosbit, hogy nem­zeti érzésének elhagyására késztesse a magyarság mai nemzedékeit. A következő veszélyeket sorolta fel az előadó: az összeházasodás, amit a jugoszláv rendszer szorgalmaz, ez a biológiai megsemmisü­lést, a pusztulást szolgálja. A nemzeti létet és faji fennmaradást a születési arány nagyfokú csökkené­se és a szabad kivándorlás tizedeli. Az irányított sajtó és a tanítása a magyar nép hovatartozását pró­bálja aláásni. Tudatosan éket vernek az anyaország magyarsága és a délvidéki magyarság közé. Ennek következtében a nemzeti öntudat hanyatlása, el­gyengülése. A visszacsatoláskor 1941-ben elkö­vetett kihágásokért (úgy a katonai mint később a civil adminisztráció részéről), majd az újvidéki ese­ményekért a délvidéki magyarságon töltik ki még ma is bosszújukat. „Magyar részről félelem, szerb részről gyűlö­let jellemzi ezt az úgynevezett «kommunista egyen­lőséget». Aki a pártban van és nagyot üt saját faj­táján az kivételes elbánásban részesül — mert saj­nos ilyenek is vannak." — állapította meg dr. Lel­bach Antal. Ezután dr. Lelbach Antal bemutatta azt is, hogyan dolgozik a jugoszláv diktatúra azon, hogy a népi önrendelkezést lehetetlenné tegye, illetőleg a magyar Délvidéket más nemzetiségek betelepí­tésével és a magyarok kivándoroltatásával teljesen megváltoztassa­ .Éppen ezért minden olyan meg­oldás, amely a „status­ quot" akarja állandósítani a jugoszláv diktatúra terveit hajtja végre. A magyar nép hangoztatta, nem fogadhatja el: „kifosztását, megrablását, gúzsbakötését — annak a nemzetközi erkölcsnek a nevében, melyet a két világháború alatt találtak ki bosszús és önző érdekek gátlást nem ismerő soviniszta elemei.” „A DFT álláspontja, mint a múltban, a jelenben is a trianoni békediktátum hatályon kívüli helye­zése. Az európai béke és biztonság érdekében a Kárpátmedence természetes politikai, gazdasági és kulturális egységének helyreállítása. Az elszakí­tott területek nélkül Magyarország továbbra is csak egy csonka ország marad annak minden gyen­géjével, a szláv és germán gyűrűben." Az előadó sürgette, hogy a magyar igazság kérdésével meg kell ismertetni az ázsiai népeket és számításba kell venni őket is egy esetleges újjá­­rendezés tárgyaló asztalánál. Majd a magyar prob­lémát meghatározva és előadását befejezve ezeket mondotta: „Ebben a mai világban a totális immora­­litás, a totális hipokrízissel áll szemben, akik né­pek nevében hazudnak. A magyar kérdés egyetemes európai probléma, melynek józan és igazságos meg­oldása egész Európa politikai egyensúlyának szem­pontjából fontos. A mi feladatunk, hogy hozzásegít­sük Európát az újjárendezés fontosságának felisme­réséhez. Magyarország jövője a mi felelősségünk, amely alól kibúvó nincs." Kedvencünk, Péter János bemutatta a párt szenilokráciáját 9 Verseket mondott; 9 felismerte, milyen korban élünk; 9 bevallotta, neki kellemetlen Európa; 9 a történelem szemétdombjára küldött mindenkit, aki nem ért vele egyet;9 nem a fák rügyei fogják őt letolni;9 miért kell a lengyeleknek fekete tóban fürödni? “In the name of the Goverment of Hunger" Az ENSz őszi közgyűlésének általános vitájában október 11.-én, az utolsó napon szólalt fel Péter János külügyminiszter, aki beszédét versidézetekkel tarkította, de igyekezete nem nagy sikerrel járt a magyar költészet népszerűsítésére. "A jelenlegi helyzet fő jellemzője”, kezdte, „hogy vannak nagyon jó hírek és vannak nagyon rosszak is". Nagyképű szokásához híven ez­úttal is áttekintette a nemzetközi helyzetet és minden kérdésre megoldást ajánlott a maga módján. Péter János kihangsúlyozta, hogy immáron a thermonukleáris korban élünk, ami parancso­­lóan előírja a népeknek eddigi szokásaik, törvényeik, a nemzet­közi viszonyokról, a nemzetközi jogról, a háborúról és békéről vallott felfogásuk felülvizsgálását. „Okkal mondom, hogy még az igazságos és az igazságtalan háborúkra vonatkozó elveket is felül kell vizsgálni.” Általános vélekedés szerint ezzel a mon­dattal Péter János Kínát vette célba, mert képviselője előzőleg az igazságos háború szükségességét hangoztatta. Az európai biztonsági konferencia összehívását vehemensen propagáló magyar külügyminiszter Európa múltbeli szerepét oly otrombán mentegette, ami sokakban visszatetszést keltett: „Európa neve az ENSZ-tagállamok döntő többségénél nem hangzik kellemesen. A gyarmatosítás embertelen századai és két villgháború tragédiái fűződnek Európa nevéhez. Most azon­ban az emberiség új korszakának hajnalán, amikor a thermo­nukleáris kor viszonyaira rendezkedik be a mai emberi nem­zedék, Európa a thermonukleáris háború szörnyű kataklizmá­jának alternatívájával szemben a békés egymás mellett élés politikáját igyekszik érvényesíteni. Ezért akarjuk az európai béke és együttműködés-konferenciát egybehívni, ami nemcsak európai ügy." Miután példázolódott Péter János, hogy akik nem tudnak alkalmazkodni az új viszonyokhoz, a történelem szemétdomb­jára kerülnek, a vietnami kérdés megoldását leegyszerűsítette oda, hogy Thieu elnököt meneszteni kell és a „nemzeti fel­szabadító mozgalom” javaslatai alapján a fegyverszünetet azon­nal meg lehet kötni. Intette Izraelt, hogy viselkedjék okosan, tegyen eleget az ENSZ békejavaslatának, ahelyett, hogy az „imperializmus, kolonializmus, neokolonializmus és fajgyűlölet politikáját folytatná. Annak illusztrálására, hogy miként követi a halált, a pusz­tulást a megújulás, egy ismeretlen magyar költőt idézett. A fák új rügyei letolják az elhalt, a tavalyi leveleket. A vietnami szenvedéseket az Ember Tragédiájának egyiptomi jelenetével érzékeltette. Az agyonsújtott rabszolgával egy ember szenve­dése megszűnt, aki asszonyának viszont az egész világot je­lentette. A változás feltartóztathatatlanságára felhozta Lengyelor­szág esetét, mely „a nemzetközi jog gyakorlatában sokáig nem létezett, de ma nagy, büszke független állam.” Itt egy ide nem tartozó Bartók­ Kodály bölcsődalt idézett: Kis kacsa fürdik fekete tóban, készül édesanyjához Lengyelországba. Angol nyelvű beszédét vontatottan, jó magyar zamattal ol­vasta fel. Itt-ott megbicsaklott a nyelve, egyhelyt azt mondotta, "the Government of Hunger­y­éhség kormánya”, de mindjárt kijavította, "the Government of Hungary"-ra. Pedig, az előző igazabb volt, mint az utóbbi. Péter egyszer igazat mondott... KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Adalékok a diktatúra „humanista" természetéhez (Folytatás az első oldalról) vics Galanskov elhalálozott ... A család megnyug­tatására közölték azt is, hogy az utolsó három nap lágy tojással táplálták, tehát ebből is láthatják, mi­lyen „humánusan" bántak vele, mert ez a rendszer a humanista szocializmus rendszere, ne is szóljanak hát egy szót sem . . . • A számtábla felett fakereszt... A család csak azt kérte (Galanskov kívánsá­gának megfelelően), hogy a börtöntábor temetőjé­ben, ahol a sírokat csak számtáblákkal jelölik, Juri Timofejevics Galanskov sírja fölé és a számtábla fölé egy fakeresztet is állíthassanak. Amit kis gondolkozás után engedélyeztek — mert fő a humanizmus . . . • Tiltakozunk! A világ írói és költői megrendülve olvasták a szocializmust ilymódon építő humanista diktatúrá­nak ezt a rémítően alattomos és aljas történetét. Világszerte tiltakoztak az írók és alkotók minden­felé Juri Timofejevics Galanskov tervszerű meggyil­koltatása ellen. Mi is, magyar száműzöttek, ezúton csatlako­zunk az egész világra kiterjedő tiltakozáshoz. Az otthoni magyar írók nevében is, akik élvén az első „T” és a második „T" fényében és árnyé­kában, mint ,,T"ámogatott és ,,T”art írók és köl­tők most nem mernek megmukkanni. A harmadik „T” hangját pedig nem lehet hallani. Tehát a ti­lalmazottak nevében is mi tiltakozunk. ★ Darvas József — persze — mélyen hallgat. Úgy tesz, mintha süket lenne és mintha minderről nem is hallott volna. Lehet­ — most Illyés Gyulát ünnepük és ezért némák —, valószínűleg attól nem hallanak. Bécs, 1972. november. LÁTHATÁR... Új hivatások a régi hivatással (VATIKÁN, Róma.) A k­­ői hivatások pappászentele augusztus 27.-én volt Rón egyik templomában. Az egyik huszonöt új papja az Opus D intézményének tagja, val­mennyien Rómában végezték teológiai tanulmányaikat, s­ közülük idős férfi és a vili legkülönbözőbb tájairól szá­maznak. Névsorukban többek közt következők nevét találjuk: Sei­siro Nitta 31 éves japán pro­fesszor, Elia Acerbis 43 évi olasz várostervező mérnö Theodor Irigang 33 éves n­met fizikus és matematika Armando Ruiz-Castellano 1 éves mexikói festőművész, Ja­rolimo Padiba 46 éves spany ügyvéd, Madrid egyik legje­lentősebb kulturális egyesület­nek igazgatója. Az említetteke kívül a most felszentelt pap­ közt van három tudomány­­kutató, öt pedagógus, egy filo­zófiai doktor, két orvos,­­ újságíró és négy jogi doktor 1972. december 3. HELP WANTED TYPIST—CLERK Pharmaceutical manufacturer located in Elizabeth. New Jersey seeks an experienced Typist/Qerk. Required to type 50 word per minute and handle office correspondence includinq phone work. Must have knowledge of general office procedures with light steno preferred. Excellent working conditions and benefits. Starting salary commensurate with ability. For interview, call or write: PHARMACAPS, INC. P. O. B. - 547 ELIZABETH, N. J. 07207 (201) 354-6900 An Equal Opportunity Employer MACHINE OPERATORS Manufacturer of pharmaceuticals ft vitamins located in Elizabeth, N. J. seeks mature individuals for permanent employment as capsule machine operators, benefits. Wages commensurate with ability. VETERANS WELCOMED. No experience reauired. On the job training. Excellent working conditions ft For an interview, call or write: PHARMACAPS, INC P. O. B. - 547 ELIZABETH, N. J. 07207 (201) 354-6900 An Equal Opportunity Employer MACHINISTS LATHE HANDS, JIG BORER Permanent position for 1st class hands with job shop experience on all latest equipment, top wages, all benefits, modem plant. Applv: All Tool Company 899 Rahway Ave., Union N. J. TOOL and DIE MAKERS If you are a 1st or 2nd class tool and die maker, we want to talk to you about positions in progressive and compound die making. We have a beautiful, modem fabri­cating plant in southeastern N. H. where there is room to breathe, to work and to be happy. If you want challenging work. where you will be treated like a craftsman, let us hear from you. Write or visit: J. BUSLOVICH SPAULDING FIBRE CO.. INC. SPAULDING AVENUE NORTH ROCHESTER. N. H. Tel.: (603) 332-0940 An equal opportunity employer EXPERIENCED — mechanic, heavy duty truck equipment. Some welding experience needed. Full union shop salary negotiable. Apply in person or call Fairview Block Company, (914) 452-0210. PUNCH PRESS OPERATORS Experienced on high speed automatic feed punch presses. Overtime and liberal benefits, day and night shifts. KENDALE INDUSTRIES INC. 8600 East Pleasant Valley Rd„ Independence. Ohio UPHOLSTERER Experienced in fine modem custom furniture, including leafher work. Excellent working conditions. Airy, modern factory, Long Island City, N. Y.. close to Queens Plaza Sta­tion. Call 361-2810, ask for Steve. MACHINISTS GENERAL RAMPE MFG. CO. 14915 WOODWORTH AVENUE CLEVELAND, OHIO PLASTICS-FILM AND SHEET Experienced operators wanted. For extrusion, slitting ft packing, and mixing 6 blending. Apply in person. Kleer Kast Inc. 450 Schuyler Avenue, Kearny, N. J. CUSTODIAN Reliable man as head custodian for church 6 school. East side section of Paterson. 5 day week pleasant work­ing conditions, excellent benefits. Knowledge of boiler care ft ordinary maintenance required. Call Call (201) 684-8830. MACHINIST Large manufacturer of precision electro-mechanical devices has opening for a thoroughly experienced machin­ist with lead-man qualities to work on specialized equipment and assembly fixtures. Top wages paid and excellent company paid benefits. Good oppor­tunity for right man. If you are inter­ested in joining a fast growing com­pany, apply at our Personnel Office or call 781-6500 for more information. EIMWOOD SENSOR 1655 ELMWOOD AVENUE CRANSTON, R. I. An Equal Opportunity Employer LINEMEN First class. Experienced in overhead distribution work. Paid vacation, holi­days, 100% Blue Cross Blue Shield, Major Medical. Other fringe benefits. Some travel required. Subsistence provided while on travel. Write: Ralph Hunnicutt HENDRIX WIRE ft CABLE CORP. Milford, New Hampshire 03055 or Call (603) 673-2040 MACHINE BUILDERS Medium sized textile converting ma­chinery mfr. has openings for expd. machine assemblers, 1st class. Must be able to read 6 work from blue­prints with a min amount of super­vision. Day shift. Many company benefits. JUDELSHON INDUSTRIES INC. 404 Tonnele Ave., Jersey City, N. J. (201) 798-3388 (212) 966-1030 ELECTRONIC TECHNICIAN EDP BURROUGHS CORP. If you have 2 years digital electronics or electro-mechanical experience, an understanding of data processing con­cepts. and desire the challenge of maintaining a Burroughs Computer, you may qualify for a career as a field engineer with the Burroughs Corp. Liberal employee benefits, com­pany training program. For a confidential interview, please call Mi. M. Foster (703 ) 893-2960. An Equal Opportunity Employer SLITTER SETUP MAN ft OPERATOR WANTED Day shift. Good pay, plenty of over­time. Benefits include best family Blue Cross and CMS Plan available. Fam­ily Major Medical. Life insurance. Paid vacations and holidays and many other pluses. A good future in a small growing company, that is strictly in the Slit­ting business. Please call: (203) 274-6731 Between 7 a.m. and 5 p.m. Fabricator — Trainee and machinist trainee for thermo plastic manufactur­er. Progressive company has openings in modern suburban plant. Good ad­vancement potential for people with ability to work with minimum super­vision. Ability to read blue prints re­quired. Knowledge of thermo plastics helpful but not necessary. Fringe ben­efits. Call Mr. Mevklinqhaus for in­terview, (201) 227-0810. Young man to work in shipping dept, of fast growing import company. Must be honest, dependable. Bondable and willing to work. Call (215) 744-9500 for interview. Ipari szellőztető berendezések készí­tésében gyakorlott, első osztályú vas lemez mechanikus. Magas kezdő fize­tés. Felvilágosításért hívja: Szász Lászlót a (201) 243-3575 sz. telefonon délelőtt 8 és délután 3 közt. FLAME CUTTING MACHINE OPERATOR - Must have experience on Bug ft Panograph type equip. All benefits. Apply in person only, John Lutz Welding ft Fabricating, Green Lane. Union. N. J. TOOLMAKER MACHINIST Experienced in job shop work. Excel­lent working conditions and fringe benefits. CHRIS-TEC MFG. 9110 Manor Ave., Cleveland. Ohio 795-0066 POSITIONS AVAILABLE MECHANICAL ASSEMBLER To work on equipment used in the semiconductor industry; vacuum ex­perience desirable; mechanical aptitude and ability to assemble from blue­prints required. MAINTENANCE Person to take charge of building repairs, alterations, and maintenance; all-around handyman experience re­quired. Excellent starting salary and fringe benefits. EXTRION CORP. Peabody, Mass. 1-532-2750 MACHINISTS All around experience, 1st or 2nd class. Plastic bottle blow molding plant in Hawthorne, N. ]. Liberal salary. Hospitalization. Paid vacation. Opportunity for overtime. Phone: MR. GERARD for appointment. 427-0595 Newr nursing home. LLANFAIR HOUSE. 1140 Black Oak Ridge Rd.. Wayne, N. J. Call Mrs. Chrisman between 10 ft 4. (201) 835-7443. RN — 3 P.M. to 11 P.M. - 11 A.M. to 7 P.M. SHEETROCKERS, ROOFERS ft SIDERS NEEDED for Matawan and Freehold areas. Immediate and steady employment, high wages. For: RECA Construction Corp. (914) 352-2044 Maintenance Mechanic — Well es­tablished plastic products manufactu­rer with modem plant seeks individ­ual with 3-5 years experience cm HPM ft Stokes injection molding machines. Permanent position, 5-day week; excellent worldng conditions and fringe benefits.. Call (201) 352- 1944. An equal opportunity employer. SCREW MACHINE SET-UP OPERATORS Experienced screw machine set-up operators required. Excellent be­nefits, free parking. AIR CON­DITIONED PLANT. OSTBY AND BARTON CO. 487 Jefferson Boulevard Warwick R I (401) 739-7310 An equal opportunity employer VASFÜGGÖNY SÓHAJ Amikor a párt fején találja a szöget, akkor a párt kezé­ben a kalapács és a mi fejünk a szög, ___

Next