Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1972 (79. évfolyam, 1-50. szám)

1972-11-05 / 43. szám

1972. november 5. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA WASHINGTONI POSTA írja: Stirling György 1. Baltimore magyarsága október 15-én emlékezett meg a Forradalom évfordulójáról. A MAGYAR SZABADSÁGHAR­COS SZÖVETSÉG helyi szervezete által rendezett ünnep­ségen csaknem teljes számmal megjelentek a városban és kör­nyékén lakó magyarok, akik a Zalotay atya által celebrált szokásos mise után — melyet ezúttal 56. elesett hősei emléké­nek szenteltek — az új Katedrális előadótermében gyűltek össze. Az ünnepség bevezető szavait Dr. Kopits István elnök mondta el, miután a közönség elénekelte a magyar Himnuszt, majd az est ünnepi szónoka, Gereben István következett szó­lásra. A Magyar Szabadságharcos Szövetség társelnöke rövid, de rendkívül hatásos és tartalmas beszédben emlékezett a di­csőséges forradalom napjaira s idézte fel az elbukott szabadság­­harc tragédiáját. 56. értékelése még a történelemre vár, de igazak azok a külföldi vélemények, melyek szerint jelentősége csak a francia forradalommal hasonlítható össze­ — mondotta. Emlékeztette hallgatóságát az andaui hídon ezrek és ezrek által elmondott esküre, a hazához és 56. eszméihez tett hűség­­fogadalomra. Vájjon hűek maradtunk-e ehhez az eskühöz, váj­jon forradalmárok vagyunk-e még? — tette fel a kérdést, majd vázolta a feladatokat, melyeket a magyar emigrációnak telje­sítenie kell, minden nehézség, közömbösség és tudatos gáncsos­­kodás ellenére is. Végül ezzel fejezte be szavait: — Tudjuk, nem vagyunk egyedül és tudjuk, hogy törek­véseinknek, melyek ma is azonosak a forradalom követelései­vel, sok önzetlen pártfogója van az Egyesült Államokban! Ezeknek segítségével és a magunk erejéből végezzük köteles­ségünket, mellyel nemcsak 56. szellemének és az andaui eskü­nek tartozunk, hanem otthoni véreinknek és saját lelkiismere­tünknek is! A nagy tetszéssel fogadott ünnepi beszéd után Dr. Kopits István szavalta el Tollas Tibor „Október 23." című megrázó forradalmi versét, majd néhány szóban összefoglalta: mivel tud Baltimore magyarsága hozzájárulni ennek a munkának a sikeré­hez, hogyan tudja támogatni, hatásosabbá tenni az emigráció tevékenységét? A bensőséges légkörben lezajlott évfordulós ünnepség végül a Szózat eléneklésével fejeződött be. 2. Az ünnepi program után került sor — a megjelentek kí­vánsága szerint — Gereben István útibeszámolójára, az Euró­pában megtett közel nyolchetes útján tapasztaltak előadására, mely elé nagy várakozással tekintett mindenki. Gereben István azzal k­ezdte szavait, hogy tele van élmény­nyel és keserűséggel.­­Élményben volt része bőven — sok kel­lemesben is —, hiszen hat hetet töltött Olaszország legszebb vidékein, illetve ebből három hét esett a Földközi-tengeri hajó­­útra, viszont kiábrándítók voltak számára és nem kis keserű­séget okoztak az európai magyar emigrációval és általában az európai politikai helyzettel kapcsolatban szerzett benyomások. Időrendet tartva, először útja első feléről beszélt és el­mondta, ami ebből a közönség számára elmondható volt: mint egy bizottság tagja, megfigyelőként vett részt az amerikai NAVY tudományos kísérletén. Tehát hivatásában, oceano­­gráfusként dolgozott a Földközi-tengeri 6. flotta által lebonyolí­tott háromhetes kísérleten, melynek folyamán egy új elvek alapján működő, tengeralattjárók felderítésére szolgáló rend­kívül hatásos, szonárberendezés gyakorlati kipróbálására került sor. Gibraltárban szállt fel a kutatóhajóra és erről a fontos angol flottabázisról mindjárt el is mondott egy meglepő apró­ságot. Nevezetesen azt, hogy saját szemével győződött meg arról: igazi vasfüggöny nemcsak Kelet és Nyugat közt létezik, hanem Spanyolország is ilyennel szigetelte el Gibraltárt a szá­razföld többi részétől. Mióta néhány évvel ezelőtt az angolok elutasították Franco Gibraltárra bejelentett igényét, a spanyol hatóságok légmentesen lezárták a várost, a szárazfölddel össze­kötő földnyelvet és többszörös, egymástól távol, több sorban felállított drótsövénnyel minden közlekedést lehetetlenné tet­tek. Ez ugyan sokezer Gibraltárban dolgozni járó spanyol mun­kás számára a kenyér elvesztését jelentette, de Franco előbbre­helyezte a presztízsszempontokat: leengedte a határon a vas­függönyt, olyannyira, hogy még a telefonösszeköttetés is meg­szűnt a város és Spanyolország között . . . Útja során az amerikai kutatóhajó, melyen Gereben Ist­ván dolgozott, egy pillanatig sem volt egyedül: árnyékként kísérték azt szovjet halászhajók (?), hadihajók, sőt időnként egy-egy tengeralattjáró is felbukkant előttünk, hogy aztán gyorsan újra eltűnjön . . . Sűrűn jelentek meg fölöttük szovjet felségjelű felderítőgépek és az őket gyakran alig néhányszáz méterre is megközelítő vöröszászlós hajókról szinte állandóan filmezték munkájukat. Nyíltan és szemérmetlenül. Nem kétsé­ges, hogy tisztában voltak útjuk céljával és nagyon kíváncsiak voltak, mi történik a kutatóhajón? Persze, sokat nem láthattak, de azért nem tágítottak ... A Földközi tenger amúgy is hemzseg a szovjet zászló alatt közlekedő hajóktól — mondotta Gereben István a továbbiak­ban. Szinte már nyomasztó az ott tapasztalható orosz jelenlét: nemcsak kisebb-nagyobb hadihajókkal lehet minduntalan talál­kozni, nyílt vizen és kikötőkben egyaránt, de a szovjet keres­kedelmi teherszállító-, tank-, halász- és utasszállító hajók ma már a Földközi tenger minden kikötőjében otthon vannak. Látni ezt az orosz fölényt, amit elsősorban az segít elő, hogy a szovjet hajók minden téren alacsonyabb tarifával dolgoznak és az európai üzletemberek, akiknek valóban csak a nagyobb profit a döntő, természetesen az olcsóbb szállítást veszik igény­be. De nemcsak a teherszállítás csúszik át előbb-utóbb teljesen szovjet kézbe , ami azt fogja eredményezni, hogy pár év múl­va monopolhelyzetbe jut és akkor még inkább módja lesz dik­tálni, az államilag nem támogatott nyugati hajózási vállalatok pedig tönkre fognak menni —, hanem ha ma egy olasz, egy angol vagy egy francia turista mondjuk a görög szigetek közt akarja tölteni a szabadságát, szovjet luxushajóra száll — mert ez a legolcsóbb! És nem is a legrosszabb: a kényes nyugati igényeket is kielégítő, hipermodern hajók indulnak el hetenként többször is fedélzetükön kapitalista utasokkal, akik sarló- ka­lapácsos lobogó alatt élvezik a mediterrán napsütést. . . A kutatóhajó kikötött több szicíliai támaszponton, majd az út Nápolyban fejeződött be. A NATO déli főhadiszállá­sán Gereben Istvánnak módja volt mindenféle nemzetiségű NATO-hajót látni, de elszomorítónak találta, hogy ezek a ha­jók mennyire nem aktívak és láthatólag nem nagyon mozdul­nak el horgonyukról. Amikor ezt szóvátette, a rövid válasz így hangzott: “Fuel cost money!” ... A látszat azt mutatja — mondotta az előadó —, hogy Európában egyszerűen nem ké­pesek realizálni a veszélyt, ami a nyakukon van és fenyegeti őket...3. Ebben a nem túlságosan vigasztaló helyzetben örömet je­lentett az élmény, hogy amikor Capri szigetén kilépett a sikló­ból a város fölött magasodó fennsíkon és pillantása a tér el­nevezésére esett, ezt olvasta: 1956. október 23! Mint a hely­beliektől megtudta, annak idején a magyar forradalom tiszte­letére kapta ezt a nevet a tér és erre Capri lakói még ma is büszkén emlékeznek vissza! Pompei kövei között barangolva magyar szó ütötte meg fülét. Külföldön könnyen megy az ismerkedés, szóba elegyedett a Magyarországról jött házaspárral. Amikor belefáradtak a romok nézegetésébe, meghívta őket ebédre, amit azok ellen­kezés nélkül elfogadtak. Ebéd után a magyarok nem győztek hálálkodni: kiderült, hogy egész olaszországi útjuk során akkor ettek először meleg ételt, mert a hazai hatóságok által szűk­­markúan mért kevés dollárjukból éppen csak utazásra és szál­lásra futotta: az étkezést már „zsebből” kellett megoldaniuk .. . A későbbiek során Rómában is volt alkalma Gereben Ist­vánnak magyarokkal találkozni, ezúttal is házaspárral. Hama­rosan összebarátkoztak és kitárulkoztak a szívek: a magyarok csodálkozó örömmel fogadták a szabadvilágbeli magyar életről hallottakat, amiről — mint mondták — odahaza semmit sem, vagy csak nagyon keveset tudnak az emberek. A szó szoros értelmében könnyeztek, amikor kialakult előttük a kép az itteni magyar munkáról és elváláskor a magyar hosszan szorongatta Gereben István kezét, ezekkel a szavakkal búcsúzván tőle: Isten áldjon meg Benneteket és a munkátokat, Pista! ... És ne hagyjátok abba!... Volt azonban a búcsúzásnak egy olyan mozzanata, mely jól érzékelteti számunkra a hazai helyzetet: kölcsönösen átad­ták egymásnak névjegyeiket, de a magyar azt kérte: Pistám, dobd el a névjegyet és ne írj nekem, mert itt nagyon rossz lenne . . . Ilyen apróságokból mennyi következtetést lehet le­vonni! . .. Gereben István járt a Vatikánban, megcsodálta az örök Város nevezetességeit és alig tudott betelni a rengeteg szép­séggel, látnivalóval. Meglátogatta a Vatikánban Zágon József prelátust, akitől az európai menekült-problémák felől érdeklő­dött és alkalma volt beszélgetni Dr. Békés Gellérttel, a kül­földön élő magyar bencések elöljárójával, a szabadföldi magyar katolikusok egyik szellemi vezérével, a Rómában megjelenő Katolikus­­Szemle főszerkesztőjével, akinek dinamikus egyéni­sége nagy hatást gyakorolt rá. Itt sokat megtudott a bencés­­rend munkájáról, de annál szomorúbb volt később a máshol hallott hír, hogy a hazai utánpótlás végtelenül sivár képet mu­tat. Pannonhalma szemináriumában az öt papnövendék helye közül mindössze csak kettő van betöltve, a másik háromra nem akadt jelentkező! ... Olaszország után néhány napot Angliában, Londonban is töltött. Itt látogatást tett Dálnoki Veress Lajos vezérezredes­nél, a Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnökénél, aki magas korát meghazudtoló szellemi frissességben fogadta. Rész­leteket hallott tőle az akkor még előkészítés alatt álló európai emigráns találkozóról, melyet Hágába hívtak össze és melyre Európa minden szabad országából számítottak résztvevőkre. A nagygyűlést — mint tudjuk — az 1970-ben Strassbourgban megalakult Szabad Magyar Kongresszus hirdette meg, az euró­pai országok emigrációs munkájának koordinálása céljából. (Mint értesültünk, az azóta lezajlott kongresszus nagy sikerrel zárult: valamennyi európai országból több mint 80 kiküldött vett részt azon és a tárgyalások eredményesek voltak.) Innen Münchenbe vitt Gereben István útja, abba a város­ba, ahol Európában a legtöbb emigráns magyar él. Csak nem­rég fejeződött be az olimpia és a város még alig heverte ki az arab gerilla-akció okozta sokkot. Gereben István első útja ter­mészetesen a Nemzetőr otthonába vezetett, ahol a betegségéből már lábbadozó Tollas Tiborral találkozott. A szerkesztőségben sok apróságot tudott meg az olimpia alatt történtekről, melyek közül természetesen elsősorban azok érdekelték, melyek a ma­gyar olimpikonokkal, illetve a hazulról jött magyar vendégek­kel való találkozásról szóltak. Elmondták, hogy a Nemzetőr olimpiai számából rengeteget helyeztek el a magyar olimpiko­nok szálláshelye körül és azokon a helyeken, ahol a magyarok gyakrabban megfordultak. Feltűnés nélkül alácsúsztatták a la­pot az asztalon heverő sportújságnak, német prospektusnak és amikor ennek tulajdonosa megpillantotta az előbukkanó piros­­fehér-zöld fejléces Nemzetőrt, rendszerint érdeklődéssel bele­merült a lapozgatásába. Hamarosan már minden magyar fezé­ben Nemzetőrt lehetett látni a stadionban — affelől viszont két­ségeink vannak, hogy haza is merték vinni az újságot... Nagy sikert aratott a Nemzetőr olimpiai találkozója, ahol többszáz magyar gyűlt össze a világ minden sarkából, de hazul­ról jött turista is akadt szép számmal. Örvendetesen és meglepően eredményesnek bizonyult az a felhívás, mely 1848 költői visszhangjának felkutatására, össze­gyűjtésére szólította fel a szabadföldi magyarságot: már eddig olyan hatalmas anyag — versek, prózai művek, dalok, rajzok és egyéb dokumentumok — jött össze a világ minden részéből, hogy már válogatni is lehet és akár két kötet kiadására is van mód. Szinte hihetetlen, hogy a földön alig volt nemzet, melynek íróit, költőit, művészeit ne ihlette volna meg 1848, és azok ne nyilvánították volna ki valamiképp rokonszenvüket a szabad­ságáért küzdő magyar nép iránt. Ennek az anyagnak az össze­gyűjtése valóban felbecsülhetetlen értékű munka és ha a „Gloria Victis 1848.” kiadásra kerül, a könyv a magyar szabadság­eszme egyik legjelentősebb dokumentumának ígérkezik. 5. Távolról sem szerzett ilyen kedvező benyomásokat Gere­ben István a Münchenben működő Szabad Európa Rádió mun­kájával kapcsolatban. Erre vonatkozóan csak egyetlen epizó­dot idézett fel: az olimpia előtt a Szabad Európa vezetősége nyilatkozatot íratott alá minden müncheni munkatársával, hogy az olimpia tartama alatt sem hivatalosan, sem félhivatalosan, sem társadalmilag nem érintkeznek a Vasfüggöny mögötti or­szágokból jött sportolókkal, kísérőkkel és nézőkkel. Aki a ren­delkezést megszegi, számolhat az állásvesztéssel... Hogy ezt a megalázó utasítást milyen erők nyomására adták beosztott­jaiknak a Szabad Európa vezetői, egy pillanatig sem kétséges, ez viszont nem egyszer eredményezett olyan visszás és nevet­séges helyzeteket, hogy a müncheni utcán szembetalálkozott egy budapesti turista egy olyan szabadeurópással, akit törté­netesen még régebbről ismert, mire az elfordult és úgy tett, mintha nem ismerné meg. A vasfüggöny mögül jött utasok először álmélkodtak ezen, azután — megtudván az igazat — jót mulattak a dolgon és furcsa véleményt alkottak magukban a szabadvilágbeli szólásszabadságról... Ezek az erők nemcsak a Free Europe-ra akarnak szájkosa­rat tenni, de szeretnék elnémítani a Nyugatnémetország terü­letén élő többmillió keleti menekült hangját is! Egyre több jel­ből lehet arra következtetni, hogy a Brandt kormány meg akar tiltani a menekülteknek minden politikai tevékenységet és hovatovább a politikai menekültek egyforma elbírálás alá es­nek majd a török vagy jugoszláv vendégmunkásokkal, ha ugyan nem válnak előbb-utóbb teljesen persona non grata-vá. A Nem­zetőr munkatársai sok esetet mondtak el, melyek mind erre utalnak, többek közt megmutatták Gereben Istvánnak a Süd­deutsche Zeitung október 3.-i számát, melyben nyíltan felvetik ennek a politizálási tilalomnak a lehetőségét. (Az újságcikk is­mertetésére még visszatérünk egy más alkalommal.) Átadták a Nyugatnémetországban működő szabad sajtószindikátus me­morandumát, mely ezzel a veszéllyel foglalkozik. 6. Münchenből keletnek vette útját Gereben István és utolsó európai állomásként Bécsben állapodott meg. Itt természetesen első látogatása Mindszenty hercegprímásnak szólt, aki szívé­lyesen fogadta és hosszasan elbeszélgetet vele a legkülönbözőbb kérdésekről. Magától értetődően elsősorban az amerikai ma­gyar emigráció munkájáról számoltatott be magának nagy rész­letességgel, de egyéb politikai kérdések is szőnyegre kerültek a jövő terveivel együtt, aminek során szó esett a hercegprímás esetleges amerikai látogatásának lehetőségéről is. Gereben Ist­ván egy életre szóló élménnyel gazdagabban távozott a Paz­­maneum dolgozószobájából: úgy találta, hogy a Bíboros testileg­­szellemileg töretlen és lelkének energiája változatlan. 7. Bécsben alkalma volt Gereben Istvánnak több estén át figyelni a budapesti TV adását és az általános véleménye le­sújtó volt a műsorról. Két programra emlékezik most vissza, mint amelyek jellemző fényt vetnek a hazai viszonyokra: az egyik az otthoni dolgozók siralmas anyagi helyzetére, a másik a rendszer urainak gondolkodásmódjára világít rá és azt bizo­nyítja: a régi szellem mitsem változott és a rendszer ma is ugyanaz, mint régen. Az első műsor egy riport volt, melyet a Diósgyőri öntődében készített a TV. Ennek keretében meg­szólaltattak egy korosabb öntőmunkást, és ez a foglalkozás tudvalevőleg nem tartozik a legkényelmesebbek közé. Ez a munkás arról beszélt — többek közt —, hogy napi 12 órát dolgozik hat napon át és a havi keresete 2.800 forint. (Mai hivatalos átszámítási árfolyamon éppen 100 dollárnak felel meg ...) A másik műsor a faluhelyen még ma is tevékenykedő ja­vasasszonyokról és kuruzslókról szólt és a helyenként tapasz­talható elképesztő elmaradottságban kereste ezek létezésének okát. Végül a riporter ezekkel a szavakkal fejezte be mon­danivalóját: Nem lehet csodálkozni ezeken a dolgokon, hiszen nálunk a középkor 1945-ig tartott, a „felszabadulással” ért véget. .. Gyalázatos és felháborító szavak egy olyan rendszer ré­széről, mely a legsötétebb középkori inkvizíciós módszerekkel, boszorkányperekkel, példátlan kegyetlenséggel igyekszik meg­semmisíteni a nyugati kultúrkörhöz tartozó népet mindenféle értelemben és mely rendszer most egyszerűen megtagadja a múlt számtalan szellemi értékét, mellyel a magyarság gazda­gította a világot. A hazai Kádár-rezsim újra elárulta magát, mint már annyiszor... A hazai helyzetről szomorú képet festett Gereben István­nak még egy papi ember is, akivel autóbuszon találkozott és akivel hosszan elbeszélgetett. Elkeseredetten beszélt arról, hogy még néhány otthoni egyházi vezetőnek sincs egyéb gondja, mint hogy mikor kaphat nagyobb és szebb állami kocsit, s mekkora jövedelmet kapni az Egyháziügyi Hivataltól!? Hogy Kádárék keze milyen messzire nyúlik és hogy az országhatártól milyen távolra is hatni tudnak, arra egy jellemző példát beszélt el Gereben István. Az egyik olaszországi magyar egyházi intézmény könyvtárában el szerette volna olvasni a a Katolikus Magyarok Vasárnapja legutolsó számát, melyet aznap látott megérkezni a postával. A könyvtár vezetője először zavartan próbált kitérni a kérés elől és az olvasóterem asztalain heverő budapesti képeslapokat ajánlotta. Amikor Gereben eré­lyesen kijelentette, hogy ő nem azokat, hanem a Katolikus Magyarok Vasárnapját akarja olvasni, a könyvtáros is ko­molyra fordította a szót és közölte, hogy náluk ilyen újságokat nem lehet olvasni, azokat a könyvtár elzárja... Elszomorító jelenség, melyhez nem kell kommentár . .. Az európai általános politikai helyzetnél csak az ottani magyarok mentalitását találta lehangolóbbnak Gereben István, mert csekély kivétellel csak anyagi boldogulásuk érdekli őket. Emigrációs munka csak szórványosan és lanyhán, elszigetelten tapasztalható. Az Amerikában végbemenő emigrációs tevékeny­ségről alig tudnak valamit, de nem is túlságosan érdeklődnek iránta. Egész Európában amerikaellenes a hangulat és Gere­ben hallott olyan véleményt is, mely egyenlőségi jelet tett a szovjet imperializmus módszerei és az amerikai külpolitika tö­rekvései, az otthoniak által gazdasági kizsákmányolásnak (?) minősített politika közé! A vontatottan menő európai menekült-ügyintézés felől is megpróbált tájékozódni Gereben István és zsúfolt programja miatt menekült­tábort meglátogatni nem tudott ugyan, de töb­bekkel beszélt, akik ismerői a kérdésnek. Az volt a benyomása, hogy a menekültekkel foglalkozó hivataloknál már mindenki elfásult a több évtizede tapasztalt töméntelen nyomorúságtól, tehát hiányzik a szív. A másik, ami hiányzik, információk a menekülteknek, akik lehetőségeik felől tájékozatlanul tévelyeg­­nek a táborokban, a szabad világ társadalmainak perifériáin, sorsukra várva. Végighallgatva Gereben István színes, változatos és éles szemről tanúskodó útibeszámolóját, az elmondottak bennünk is meglehetősen vegyes érzelmeket keltettek és az összbenyomás legjobb akarattal sem mondható kedvezőnek. Úgy vélem, a kapott kép még jobban kiemeli az itteni emigráció munkájának fontosságát és arra kell serkentsen valamennyiünket, hogy meg­fogadjuk az ismeretlen magyar biztatását: nem szabad abba­hagynunk! ... _______ ■ • (Folytatása a hetedik­­ oldaton.). ___ 5. oldal Nem fontos, de érdekes hogy Nepálban nem szépség­királynő versenyt, hanem légy­fogó versenyt rendeztek. A zsűri 6600 rúpiát ajánlott fel annak a versenyzőnek, aki 36 kiló döglött legyet mutat fel a bizottság előtt. A versenyt a koleraellenes küzdelem kereté­ben rendezték,­ hogy sok újságírót, nyom­dászt állástalanság fenyeget, mert 1973-tól kezdve mester­séges holdak révén továbbít­hatják az újságok makettjeit a Föld különböző pontjaira. Ezt a műszaki újdonságot Irving Goldstein, a Comsat híradás­­technikai szatelliták működését irányító amerikai társaság nyugat-európai igazgatója je­lentette be. A Comsat szakemberei rövi­desen elkészülnek egy olyan híradástechnikai berendezéssel, amely nyolc perc alatt egy új­ságoldal fakszimiléit a világ bármely részébe továbbítja. Készül az űrlap mint monopó­lium . ..★ hogy a geofizikusok a Déli­sarkon megbuktak. A Déli-sar­kon lévő Vanda sóstó sok fej­törést okoz a geofizikusoknak. A két kilométer széles és 8 ki­lométer hosszú tavat 350 méte­res állandó jégkéreg fedi, hiszen itt az évi átlagos hőmérséklet mínusz 20 fok. Ennek ellenére a kutatók megállapították, hogy a jégpáncél alatt 60 mé­ter mélységben a víz 20—25 fokos. A tudósok még semmi magyarázattal nem tudnak szolgálni erre. A környéken nincsenek melegvíz-források, az altalaj rendkívül alacsony hőmérsékletű.­­ ★ hogy ezután, ha valakit Ja­pánban telefonhoz hívnak, jobb, ha felköti a nyakkendő­jét. Ugyanis a japán szakem­berek 30 centiméter átlójú kép­ernyővel felszerelt videotele­font szerkesztettek. Az egyetlen gombnyomásra működő készü­lék színes képet ad a beszélő partnerről. Tehát sohasem le­het tudni . .. Amerikai történelem viccben elbeszélve­ ­Amint odahaza a szomszé­dos falvak bosszantják egy­mást régvolt, mulatságos tör­ténetek felemlegetésével vagy kitalált adomákkal, ugyanúgy folyik Amerikában egyik ál­lam tréfahadjárata a másik el­len, különösen a politikai sze­zonokban. Texas államot ezzel a történettel csúfolják.) A nemzet atyja, George Washington, a szabadságharc győztes főparancsnoka s Ame­rika első elnöke tulajdonkép­pen Texasban született — mondja a politikai adoma. A­­zonban mikor a fele hat-hét éves kisfiú volt, édesapjától születésnapjára kapott egy gyönyörű vadászkést. A kis George azonnal kipróbálta a gyönyörű fegyvert és neki­buzdulva kaszabolta vele a nö­vényeket. És így véletlenül le­vágott egy kis fát is, amelyet apja Európából hozatott, hogy meghonosítsa Amerkában. Mikor apja megtudta, ékte­len haragra gerjedt és felelős­ségre vonta fiát. A kis George megszeppenve ugyan, de azért őszintén bevallotta, hogy a vandál tettet ő követte el: — Ne haragudjon, apám — mondotta — meg kel mond­jam, a kis fát én faragtam el. Meg kell mondjam, mert nem tudok, de nem is akarok soha az életemben hazudni. A felháborodott és szigorú apa elképedve rázta a fejét: — Hogy nem tudsz, de nem is akarsz hazudni? Egész éle­tedben? — aztán megenyhül­ve és tűnődve így folytatta: — Jó, hogy mondod, kisfiam. Mert akkor szedhetjük a sá­­torfánkat és költözhetünk Virginiába. Texasban nincs keresnivalód.. .. VASFÜGGÖNY SÓHAJ Az önkritikával az a baj, hogy a párt az önkritikát is­­ felettünk gyakorolja...

Next