Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1972 (79. évfolyam, 1-50. szám)
1972-11-05 / 43. szám
1972. november 5. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA WASHINGTONI POSTA írja: Stirling György 1. Baltimore magyarsága október 15-én emlékezett meg a Forradalom évfordulójáról. A MAGYAR SZABADSÁGHARCOS SZÖVETSÉG helyi szervezete által rendezett ünnepségen csaknem teljes számmal megjelentek a városban és környékén lakó magyarok, akik a Zalotay atya által celebrált szokásos mise után — melyet ezúttal 56. elesett hősei emlékének szenteltek — az új Katedrális előadótermében gyűltek össze. Az ünnepség bevezető szavait Dr. Kopits István elnök mondta el, miután a közönség elénekelte a magyar Himnuszt, majd az est ünnepi szónoka, Gereben István következett szólásra. A Magyar Szabadságharcos Szövetség társelnöke rövid, de rendkívül hatásos és tartalmas beszédben emlékezett a dicsőséges forradalom napjaira s idézte fel az elbukott szabadságharc tragédiáját. 56. értékelése még a történelemre vár, de igazak azok a külföldi vélemények, melyek szerint jelentősége csak a francia forradalommal hasonlítható össze — mondotta. Emlékeztette hallgatóságát az andaui hídon ezrek és ezrek által elmondott esküre, a hazához és 56. eszméihez tett hűségfogadalomra. Vájjon hűek maradtunk-e ehhez az eskühöz, vájjon forradalmárok vagyunk-e még? — tette fel a kérdést, majd vázolta a feladatokat, melyeket a magyar emigrációnak teljesítenie kell, minden nehézség, közömbösség és tudatos gáncsoskodás ellenére is. Végül ezzel fejezte be szavait: — Tudjuk, nem vagyunk egyedül és tudjuk, hogy törekvéseinknek, melyek ma is azonosak a forradalom követeléseivel, sok önzetlen pártfogója van az Egyesült Államokban! Ezeknek segítségével és a magunk erejéből végezzük kötelességünket, mellyel nemcsak 56. szellemének és az andaui eskünek tartozunk, hanem otthoni véreinknek és saját lelkiismeretünknek is! A nagy tetszéssel fogadott ünnepi beszéd után Dr. Kopits István szavalta el Tollas Tibor „Október 23." című megrázó forradalmi versét, majd néhány szóban összefoglalta: mivel tud Baltimore magyarsága hozzájárulni ennek a munkának a sikeréhez, hogyan tudja támogatni, hatásosabbá tenni az emigráció tevékenységét? A bensőséges légkörben lezajlott évfordulós ünnepség végül a Szózat eléneklésével fejeződött be. 2. Az ünnepi program után került sor — a megjelentek kívánsága szerint — Gereben István útibeszámolójára, az Európában megtett közel nyolchetes útján tapasztaltak előadására, mely elé nagy várakozással tekintett mindenki. Gereben István azzal kezdte szavait, hogy tele van élménynyel és keserűséggel.Élményben volt része bőven — sok kellemesben is —, hiszen hat hetet töltött Olaszország legszebb vidékein, illetve ebből három hét esett a Földközi-tengeri hajóútra, viszont kiábrándítók voltak számára és nem kis keserűséget okoztak az európai magyar emigrációval és általában az európai politikai helyzettel kapcsolatban szerzett benyomások. Időrendet tartva, először útja első feléről beszélt és elmondta, ami ebből a közönség számára elmondható volt: mint egy bizottság tagja, megfigyelőként vett részt az amerikai NAVY tudományos kísérletén. Tehát hivatásában, oceanográfusként dolgozott a Földközi-tengeri 6. flotta által lebonyolított háromhetes kísérleten, melynek folyamán egy új elvek alapján működő, tengeralattjárók felderítésére szolgáló rendkívül hatásos, szonárberendezés gyakorlati kipróbálására került sor. Gibraltárban szállt fel a kutatóhajóra és erről a fontos angol flottabázisról mindjárt el is mondott egy meglepő apróságot. Nevezetesen azt, hogy saját szemével győződött meg arról: igazi vasfüggöny nemcsak Kelet és Nyugat közt létezik, hanem Spanyolország is ilyennel szigetelte el Gibraltárt a szárazföld többi részétől. Mióta néhány évvel ezelőtt az angolok elutasították Franco Gibraltárra bejelentett igényét, a spanyol hatóságok légmentesen lezárták a várost, a szárazfölddel összekötő földnyelvet és többszörös, egymástól távol, több sorban felállított drótsövénnyel minden közlekedést lehetetlenné tettek. Ez ugyan sokezer Gibraltárban dolgozni járó spanyol munkás számára a kenyér elvesztését jelentette, de Franco előbbrehelyezte a presztízsszempontokat: leengedte a határon a vasfüggönyt, olyannyira, hogy még a telefonösszeköttetés is megszűnt a város és Spanyolország között . . . Útja során az amerikai kutatóhajó, melyen Gereben István dolgozott, egy pillanatig sem volt egyedül: árnyékként kísérték azt szovjet halászhajók (?), hadihajók, sőt időnként egy-egy tengeralattjáró is felbukkant előttünk, hogy aztán gyorsan újra eltűnjön . . . Sűrűn jelentek meg fölöttük szovjet felségjelű felderítőgépek és az őket gyakran alig néhányszáz méterre is megközelítő vöröszászlós hajókról szinte állandóan filmezték munkájukat. Nyíltan és szemérmetlenül. Nem kétséges, hogy tisztában voltak útjuk céljával és nagyon kíváncsiak voltak, mi történik a kutatóhajón? Persze, sokat nem láthattak, de azért nem tágítottak ... A Földközi tenger amúgy is hemzseg a szovjet zászló alatt közlekedő hajóktól — mondotta Gereben István a továbbiakban. Szinte már nyomasztó az ott tapasztalható orosz jelenlét: nemcsak kisebb-nagyobb hadihajókkal lehet minduntalan találkozni, nyílt vizen és kikötőkben egyaránt, de a szovjet kereskedelmi teherszállító-, tank-, halász- és utasszállító hajók ma már a Földközi tenger minden kikötőjében otthon vannak. Látni ezt az orosz fölényt, amit elsősorban az segít elő, hogy a szovjet hajók minden téren alacsonyabb tarifával dolgoznak és az európai üzletemberek, akiknek valóban csak a nagyobb profit a döntő, természetesen az olcsóbb szállítást veszik igénybe. De nemcsak a teherszállítás csúszik át előbb-utóbb teljesen szovjet kézbe , ami azt fogja eredményezni, hogy pár év múlva monopolhelyzetbe jut és akkor még inkább módja lesz diktálni, az államilag nem támogatott nyugati hajózási vállalatok pedig tönkre fognak menni —, hanem ha ma egy olasz, egy angol vagy egy francia turista mondjuk a görög szigetek közt akarja tölteni a szabadságát, szovjet luxushajóra száll — mert ez a legolcsóbb! És nem is a legrosszabb: a kényes nyugati igényeket is kielégítő, hipermodern hajók indulnak el hetenként többször is fedélzetükön kapitalista utasokkal, akik sarló- kalapácsos lobogó alatt élvezik a mediterrán napsütést. . . A kutatóhajó kikötött több szicíliai támaszponton, majd az út Nápolyban fejeződött be. A NATO déli főhadiszállásán Gereben Istvánnak módja volt mindenféle nemzetiségű NATO-hajót látni, de elszomorítónak találta, hogy ezek a hajók mennyire nem aktívak és láthatólag nem nagyon mozdulnak el horgonyukról. Amikor ezt szóvátette, a rövid válasz így hangzott: “Fuel cost money!” ... A látszat azt mutatja — mondotta az előadó —, hogy Európában egyszerűen nem képesek realizálni a veszélyt, ami a nyakukon van és fenyegeti őket...3. Ebben a nem túlságosan vigasztaló helyzetben örömet jelentett az élmény, hogy amikor Capri szigetén kilépett a siklóból a város fölött magasodó fennsíkon és pillantása a tér elnevezésére esett, ezt olvasta: 1956. október 23! Mint a helybeliektől megtudta, annak idején a magyar forradalom tiszteletére kapta ezt a nevet a tér és erre Capri lakói még ma is büszkén emlékeznek vissza! Pompei kövei között barangolva magyar szó ütötte meg fülét. Külföldön könnyen megy az ismerkedés, szóba elegyedett a Magyarországról jött házaspárral. Amikor belefáradtak a romok nézegetésébe, meghívta őket ebédre, amit azok ellenkezés nélkül elfogadtak. Ebéd után a magyarok nem győztek hálálkodni: kiderült, hogy egész olaszországi útjuk során akkor ettek először meleg ételt, mert a hazai hatóságok által szűkmarkúan mért kevés dollárjukból éppen csak utazásra és szállásra futotta: az étkezést már „zsebből” kellett megoldaniuk .. . A későbbiek során Rómában is volt alkalma Gereben Istvánnak magyarokkal találkozni, ezúttal is házaspárral. Hamarosan összebarátkoztak és kitárulkoztak a szívek: a magyarok csodálkozó örömmel fogadták a szabadvilágbeli magyar életről hallottakat, amiről — mint mondták — odahaza semmit sem, vagy csak nagyon keveset tudnak az emberek. A szó szoros értelmében könnyeztek, amikor kialakult előttük a kép az itteni magyar munkáról és elváláskor a magyar hosszan szorongatta Gereben István kezét, ezekkel a szavakkal búcsúzván tőle: Isten áldjon meg Benneteket és a munkátokat, Pista! ... És ne hagyjátok abba!... Volt azonban a búcsúzásnak egy olyan mozzanata, mely jól érzékelteti számunkra a hazai helyzetet: kölcsönösen átadták egymásnak névjegyeiket, de a magyar azt kérte: Pistám, dobd el a névjegyet és ne írj nekem, mert itt nagyon rossz lenne . . . Ilyen apróságokból mennyi következtetést lehet levonni! . .. Gereben István járt a Vatikánban, megcsodálta az örök Város nevezetességeit és alig tudott betelni a rengeteg szépséggel, látnivalóval. Meglátogatta a Vatikánban Zágon József prelátust, akitől az európai menekült-problémák felől érdeklődött és alkalma volt beszélgetni Dr. Békés Gellérttel, a külföldön élő magyar bencések elöljárójával, a szabadföldi magyar katolikusok egyik szellemi vezérével, a Rómában megjelenő KatolikusSzemle főszerkesztőjével, akinek dinamikus egyénisége nagy hatást gyakorolt rá. Itt sokat megtudott a bencésrend munkájáról, de annál szomorúbb volt később a máshol hallott hír, hogy a hazai utánpótlás végtelenül sivár képet mutat. Pannonhalma szemináriumában az öt papnövendék helye közül mindössze csak kettő van betöltve, a másik háromra nem akadt jelentkező! ... Olaszország után néhány napot Angliában, Londonban is töltött. Itt látogatást tett Dálnoki Veress Lajos vezérezredesnél, a Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnökénél, aki magas korát meghazudtoló szellemi frissességben fogadta. Részleteket hallott tőle az akkor még előkészítés alatt álló európai emigráns találkozóról, melyet Hágába hívtak össze és melyre Európa minden szabad országából számítottak résztvevőkre. A nagygyűlést — mint tudjuk — az 1970-ben Strassbourgban megalakult Szabad Magyar Kongresszus hirdette meg, az európai országok emigrációs munkájának koordinálása céljából. (Mint értesültünk, az azóta lezajlott kongresszus nagy sikerrel zárult: valamennyi európai országból több mint 80 kiküldött vett részt azon és a tárgyalások eredményesek voltak.) Innen Münchenbe vitt Gereben István útja, abba a városba, ahol Európában a legtöbb emigráns magyar él. Csak nemrég fejeződött be az olimpia és a város még alig heverte ki az arab gerilla-akció okozta sokkot. Gereben István első útja természetesen a Nemzetőr otthonába vezetett, ahol a betegségéből már lábbadozó Tollas Tiborral találkozott. A szerkesztőségben sok apróságot tudott meg az olimpia alatt történtekről, melyek közül természetesen elsősorban azok érdekelték, melyek a magyar olimpikonokkal, illetve a hazulról jött magyar vendégekkel való találkozásról szóltak. Elmondták, hogy a Nemzetőr olimpiai számából rengeteget helyeztek el a magyar olimpikonok szálláshelye körül és azokon a helyeken, ahol a magyarok gyakrabban megfordultak. Feltűnés nélkül alácsúsztatták a lapot az asztalon heverő sportújságnak, német prospektusnak és amikor ennek tulajdonosa megpillantotta az előbukkanó pirosfehér-zöld fejléces Nemzetőrt, rendszerint érdeklődéssel belemerült a lapozgatásába. Hamarosan már minden magyar fezében Nemzetőrt lehetett látni a stadionban — affelől viszont kétségeink vannak, hogy haza is merték vinni az újságot... Nagy sikert aratott a Nemzetőr olimpiai találkozója, ahol többszáz magyar gyűlt össze a világ minden sarkából, de hazulról jött turista is akadt szép számmal. Örvendetesen és meglepően eredményesnek bizonyult az a felhívás, mely 1848 költői visszhangjának felkutatására, összegyűjtésére szólította fel a szabadföldi magyarságot: már eddig olyan hatalmas anyag — versek, prózai művek, dalok, rajzok és egyéb dokumentumok — jött össze a világ minden részéből, hogy már válogatni is lehet és akár két kötet kiadására is van mód. Szinte hihetetlen, hogy a földön alig volt nemzet, melynek íróit, költőit, művészeit ne ihlette volna meg 1848, és azok ne nyilvánították volna ki valamiképp rokonszenvüket a szabadságáért küzdő magyar nép iránt. Ennek az anyagnak az összegyűjtése valóban felbecsülhetetlen értékű munka és ha a „Gloria Victis 1848.” kiadásra kerül, a könyv a magyar szabadságeszme egyik legjelentősebb dokumentumának ígérkezik. 5. Távolról sem szerzett ilyen kedvező benyomásokat Gereben István a Münchenben működő Szabad Európa Rádió munkájával kapcsolatban. Erre vonatkozóan csak egyetlen epizódot idézett fel: az olimpia előtt a Szabad Európa vezetősége nyilatkozatot íratott alá minden müncheni munkatársával, hogy az olimpia tartama alatt sem hivatalosan, sem félhivatalosan, sem társadalmilag nem érintkeznek a Vasfüggöny mögötti országokból jött sportolókkal, kísérőkkel és nézőkkel. Aki a rendelkezést megszegi, számolhat az állásvesztéssel... Hogy ezt a megalázó utasítást milyen erők nyomására adták beosztottjaiknak a Szabad Európa vezetői, egy pillanatig sem kétséges, ez viszont nem egyszer eredményezett olyan visszás és nevetséges helyzeteket, hogy a müncheni utcán szembetalálkozott egy budapesti turista egy olyan szabadeurópással, akit történetesen még régebbről ismert, mire az elfordult és úgy tett, mintha nem ismerné meg. A vasfüggöny mögül jött utasok először álmélkodtak ezen, azután — megtudván az igazat — jót mulattak a dolgon és furcsa véleményt alkottak magukban a szabadvilágbeli szólásszabadságról... Ezek az erők nemcsak a Free Europe-ra akarnak szájkosarat tenni, de szeretnék elnémítani a Nyugatnémetország területén élő többmillió keleti menekült hangját is! Egyre több jelből lehet arra következtetni, hogy a Brandt kormány meg akar tiltani a menekülteknek minden politikai tevékenységet és hovatovább a politikai menekültek egyforma elbírálás alá esnek majd a török vagy jugoszláv vendégmunkásokkal, ha ugyan nem válnak előbb-utóbb teljesen persona non grata-vá. A Nemzetőr munkatársai sok esetet mondtak el, melyek mind erre utalnak, többek közt megmutatták Gereben Istvánnak a Süddeutsche Zeitung október 3.-i számát, melyben nyíltan felvetik ennek a politizálási tilalomnak a lehetőségét. (Az újságcikk ismertetésére még visszatérünk egy más alkalommal.) Átadták a Nyugatnémetországban működő szabad sajtószindikátus memorandumát, mely ezzel a veszéllyel foglalkozik. 6. Münchenből keletnek vette útját Gereben István és utolsó európai állomásként Bécsben állapodott meg. Itt természetesen első látogatása Mindszenty hercegprímásnak szólt, aki szívélyesen fogadta és hosszasan elbeszélgetet vele a legkülönbözőbb kérdésekről. Magától értetődően elsősorban az amerikai magyar emigráció munkájáról számoltatott be magának nagy részletességgel, de egyéb politikai kérdések is szőnyegre kerültek a jövő terveivel együtt, aminek során szó esett a hercegprímás esetleges amerikai látogatásának lehetőségéről is. Gereben István egy életre szóló élménnyel gazdagabban távozott a Pazmaneum dolgozószobájából: úgy találta, hogy a Bíboros testilegszellemileg töretlen és lelkének energiája változatlan. 7. Bécsben alkalma volt Gereben Istvánnak több estén át figyelni a budapesti TV adását és az általános véleménye lesújtó volt a műsorról. Két programra emlékezik most vissza, mint amelyek jellemző fényt vetnek a hazai viszonyokra: az egyik az otthoni dolgozók siralmas anyagi helyzetére, a másik a rendszer urainak gondolkodásmódjára világít rá és azt bizonyítja: a régi szellem mitsem változott és a rendszer ma is ugyanaz, mint régen. Az első műsor egy riport volt, melyet a Diósgyőri öntődében készített a TV. Ennek keretében megszólaltattak egy korosabb öntőmunkást, és ez a foglalkozás tudvalevőleg nem tartozik a legkényelmesebbek közé. Ez a munkás arról beszélt — többek közt —, hogy napi 12 órát dolgozik hat napon át és a havi keresete 2.800 forint. (Mai hivatalos átszámítási árfolyamon éppen 100 dollárnak felel meg ...) A másik műsor a faluhelyen még ma is tevékenykedő javasasszonyokról és kuruzslókról szólt és a helyenként tapasztalható elképesztő elmaradottságban kereste ezek létezésének okát. Végül a riporter ezekkel a szavakkal fejezte be mondanivalóját: Nem lehet csodálkozni ezeken a dolgokon, hiszen nálunk a középkor 1945-ig tartott, a „felszabadulással” ért véget. .. Gyalázatos és felháborító szavak egy olyan rendszer részéről, mely a legsötétebb középkori inkvizíciós módszerekkel, boszorkányperekkel, példátlan kegyetlenséggel igyekszik megsemmisíteni a nyugati kultúrkörhöz tartozó népet mindenféle értelemben és mely rendszer most egyszerűen megtagadja a múlt számtalan szellemi értékét, mellyel a magyarság gazdagította a világot. A hazai Kádár-rezsim újra elárulta magát, mint már annyiszor... A hazai helyzetről szomorú képet festett Gereben Istvánnak még egy papi ember is, akivel autóbuszon találkozott és akivel hosszan elbeszélgetett. Elkeseredetten beszélt arról, hogy még néhány otthoni egyházi vezetőnek sincs egyéb gondja, mint hogy mikor kaphat nagyobb és szebb állami kocsit, s mekkora jövedelmet kapni az Egyháziügyi Hivataltól!? Hogy Kádárék keze milyen messzire nyúlik és hogy az országhatártól milyen távolra is hatni tudnak, arra egy jellemző példát beszélt el Gereben István. Az egyik olaszországi magyar egyházi intézmény könyvtárában el szerette volna olvasni a a Katolikus Magyarok Vasárnapja legutolsó számát, melyet aznap látott megérkezni a postával. A könyvtár vezetője először zavartan próbált kitérni a kérés elől és az olvasóterem asztalain heverő budapesti képeslapokat ajánlotta. Amikor Gereben erélyesen kijelentette, hogy ő nem azokat, hanem a Katolikus Magyarok Vasárnapját akarja olvasni, a könyvtáros is komolyra fordította a szót és közölte, hogy náluk ilyen újságokat nem lehet olvasni, azokat a könyvtár elzárja... Elszomorító jelenség, melyhez nem kell kommentár . .. Az európai általános politikai helyzetnél csak az ottani magyarok mentalitását találta lehangolóbbnak Gereben István, mert csekély kivétellel csak anyagi boldogulásuk érdekli őket. Emigrációs munka csak szórványosan és lanyhán, elszigetelten tapasztalható. Az Amerikában végbemenő emigrációs tevékenységről alig tudnak valamit, de nem is túlságosan érdeklődnek iránta. Egész Európában amerikaellenes a hangulat és Gereben hallott olyan véleményt is, mely egyenlőségi jelet tett a szovjet imperializmus módszerei és az amerikai külpolitika törekvései, az otthoniak által gazdasági kizsákmányolásnak (?) minősített politika közé! A vontatottan menő európai menekült-ügyintézés felől is megpróbált tájékozódni Gereben István és zsúfolt programja miatt menekülttábort meglátogatni nem tudott ugyan, de többekkel beszélt, akik ismerői a kérdésnek. Az volt a benyomása, hogy a menekültekkel foglalkozó hivataloknál már mindenki elfásult a több évtizede tapasztalt töméntelen nyomorúságtól, tehát hiányzik a szív. A másik, ami hiányzik, információk a menekülteknek, akik lehetőségeik felől tájékozatlanul tévelyegnek a táborokban, a szabad világ társadalmainak perifériáin, sorsukra várva. Végighallgatva Gereben István színes, változatos és éles szemről tanúskodó útibeszámolóját, az elmondottak bennünk is meglehetősen vegyes érzelmeket keltettek és az összbenyomás legjobb akarattal sem mondható kedvezőnek. Úgy vélem, a kapott kép még jobban kiemeli az itteni emigráció munkájának fontosságát és arra kell serkentsen valamennyiünket, hogy megfogadjuk az ismeretlen magyar biztatását: nem szabad abbahagynunk! ... _______ ■ • (Folytatása a hetedik oldaton.). ___ 5. oldal Nem fontos, de érdekes hogy Nepálban nem szépségkirálynő versenyt, hanem légyfogó versenyt rendeztek. A zsűri 6600 rúpiát ajánlott fel annak a versenyzőnek, aki 36 kiló döglött legyet mutat fel a bizottság előtt. A versenyt a koleraellenes küzdelem keretében rendezték, hogy sok újságírót, nyomdászt állástalanság fenyeget, mert 1973-tól kezdve mesterséges holdak révén továbbíthatják az újságok makettjeit a Föld különböző pontjaira. Ezt a műszaki újdonságot Irving Goldstein, a Comsat híradástechnikai szatelliták működését irányító amerikai társaság nyugat-európai igazgatója jelentette be. A Comsat szakemberei rövidesen elkészülnek egy olyan híradástechnikai berendezéssel, amely nyolc perc alatt egy újságoldal fakszimiléit a világ bármely részébe továbbítja. Készül az űrlap mint monopólium . ..★ hogy a geofizikusok a Délisarkon megbuktak. A Déli-sarkon lévő Vanda sóstó sok fejtörést okoz a geofizikusoknak. A két kilométer széles és 8 kilométer hosszú tavat 350 méteres állandó jégkéreg fedi, hiszen itt az évi átlagos hőmérséklet mínusz 20 fok. Ennek ellenére a kutatók megállapították, hogy a jégpáncél alatt 60 méter mélységben a víz 20—25 fokos. A tudósok még semmi magyarázattal nem tudnak szolgálni erre. A környéken nincsenek melegvíz-források, az altalaj rendkívül alacsony hőmérsékletű. ★ hogy ezután, ha valakit Japánban telefonhoz hívnak, jobb, ha felköti a nyakkendőjét. Ugyanis a japán szakemberek 30 centiméter átlójú képernyővel felszerelt videotelefont szerkesztettek. Az egyetlen gombnyomásra működő készülék színes képet ad a beszélő partnerről. Tehát sohasem lehet tudni . .. Amerikai történelem viccben elbeszélve Amint odahaza a szomszédos falvak bosszantják egymást régvolt, mulatságos történetek felemlegetésével vagy kitalált adomákkal, ugyanúgy folyik Amerikában egyik állam tréfahadjárata a másik ellen, különösen a politikai szezonokban. Texas államot ezzel a történettel csúfolják.) A nemzet atyja, George Washington, a szabadságharc győztes főparancsnoka s Amerika első elnöke tulajdonképpen Texasban született — mondja a politikai adoma. Azonban mikor a fele hat-hét éves kisfiú volt, édesapjától születésnapjára kapott egy gyönyörű vadászkést. A kis George azonnal kipróbálta a gyönyörű fegyvert és nekibuzdulva kaszabolta vele a növényeket. És így véletlenül levágott egy kis fát is, amelyet apja Európából hozatott, hogy meghonosítsa Amerkában. Mikor apja megtudta, éktelen haragra gerjedt és felelősségre vonta fiát. A kis George megszeppenve ugyan, de azért őszintén bevallotta, hogy a vandál tettet ő követte el: — Ne haragudjon, apám — mondotta — meg kel mondjam, a kis fát én faragtam el. Meg kell mondjam, mert nem tudok, de nem is akarok soha az életemben hazudni. A felháborodott és szigorú apa elképedve rázta a fejét: — Hogy nem tudsz, de nem is akarsz hazudni? Egész életedben? — aztán megenyhülve és tűnődve így folytatta: — Jó, hogy mondod, kisfiam. Mert akkor szedhetjük a sátorfánkat és költözhetünk Virginiába. Texasban nincs keresnivalód.. .. VASFÜGGÖNY SÓHAJ Az önkritikával az a baj, hogy a párt az önkritikát is felettünk gyakorolja...