Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1973 (80. évfolyam, 1-50. szám)
1973-09-16 / 35. szám
8. o idai KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Dr. Mattyasovszky Zsolnay Miklós: Emberebb ember s magyarabb magyar Kedves Cserkésztestvéreim! Húsz esztendővel ezelőtt választottatok meg első ízben a Magyar Cserkészszövetség elnökévé. Ha abban az időben újra meg újra felmérni próbáltuk az előttünk álló feladatokat, nehézségeket, nemegyszer úgy tűnt, hogy azok meghaladják erőinket. S mikor mégis habozás nélkül kötelességeket kerestünk és vállaltunk, akkor az "okosak" körülöttünk a fejüket csóválták. Minek? Mi értelme van? Hiszen ha derék, de hiábavaló kedvtelés. Idejétmúlt szerepek továbbjátszása. S mi mégis hittünk és bíztunk. Bíztunk önmagunkban, és hittünk egymásban. Hittünk a cserkésztörvény lelkeket formálói és lelkeket megtartó erejében. Hittünk elhivatottságunkban. Hittünk a fiatalok természetben fogant idealizmusában. Hittünk abban, hogy a cserkészelvek a változó életkörülmények között egyaránt érvényesek, egyaránt alkalmazhatóak. Hittünk a magyarság varázásban, és bíztunk a Jó Isten segítségében. A most letelt húsz esztendő életemnek egyharmadát teszi ki. De vannak itt köztetek, akiknek csaknem egész életét mérii ez a húsz év. S ha annak idején előrefürkészve nehéz volt is belátni az előttünk kanyargó utat, most visszatekintve elég támpontot látunk ahhoz, hogy Szövetségünk jövőjét, a magyar cserkészet jövőjét magabiztosan tervezgessük tovább. Ennek a jövőtervezésnek egyik mozzanata, hogy az intézőbizottságnak új elnök jelölését javasoltam. Nyilvánosan is fel szeretném itt vázolni azokat a szempontokat, amelyek a változást indokolttá teszik, s amelyeket az Intéző Bizottság is méltányolt. Nincsen arról szó, hogy elfáradtam, vagy elkedvet-j lenedtem volna. Arról sincsen szó, hogy bárki is visszavonulásomat áhította volna. Ha a jó Isten is úgy akarja, még további húsz esztendeig kívánok aktív cserkészvezető maradni. A vál tozást tehát nem negatív, hanem pozitív érvek indokolják. A csapatok és a Szövetség működésében egy új generáció visz ma vezető szerepet. Vezetőképző táborainknak, értekezleteinknek éppenúgy, mint az intéző bizottságnak és a központi vezetői testületnek, fiatal, az emigrációban felnőtt vezetők képezik a gerincét. Ez a cserkész dinamika, a mozgalom egyre erőteljesebb kibontakozása indokolja, hogy a fiatalabb generáció fokozatosan átvegye azokat a posztokat, amelyek az általa végzett munka jelentőségének megfelelnek. Úgy vélem, gyengeség jele volna, ha 20 év után nem volna emberünk a váltásra. S ugyancsak gyengeség jele volna, ha nem volna elég belátásunk ahhoz, hogy erőinket a legcélszerűbben és a legokosabban használjuk fel. Ismeretes előttetek, hogy a legtöbb országban a cserkészet a katonaeszményből sarjadt ifjúsági mozgalommá, így természetes, hogy katonai hagyományokra is támaszkodott. Lassú fejlődés következménye volt, amíg a katonai jelleg háttérbe szorult, s a jellemnevelés, a honpolgári erények fejlesztése és a globális testvériség érzése lettek az uralkodó tényezők úgy az egyes nemzetek cserkészetében, mint a világcserkészetben. Ezen fejlődés irányát Magyarországon az "emberebb em-ibér és magyarabb magyar" eszménye szabta meg. Különösen erősen hatott ez az eszmény a gödöllői jamboreera való készülődés éveiben. Az ezekben az években kiteljesedő cserkész öntudat új, sajátos külsőségekben igyekezett megnyilvánulni. Cserkészképzésünk magyarságtartalma új irányt vett és kibővült. Az addig többé-kevésbé befelé élő mozgalom teljes lendülettel fordult a nemzet felé, amelynek kovászává vált. Ugyanekkor kapcsolata az országon kívüli cserkészvilággal elmélyült. Új jelvényeket terveztünk és új egyenruhába bújtunk. S ekkor tűntek el cserkészetünkből az addig általánosan elfogadott rangok”. A gödöllői átalakulásban ezek vezetői képesítéssé, illetve az ellátott feladatkörre vonatkozó megbízatásokká alakultak át. Magam azóta is így látom a cserkész “hierarchiát”. Hiszen már azok közé tartozom, akik sohasem kaptak cserkész csapattiszti rangot, hanem ennek megfelelő képesítést nyertem el. A Szövetség elnöki tisztét sem tekintettem rangnak, hanem azt mint a közös akaratotokból fakadó megbízatást láttam el. S ha jól is esett az újra és újra megnyilatkozó bizalmatok, elnöki megbízatásomat csupán egynek tekintettem számos más, egyaránt fontos, cserkész megbízatás között. 2. Évekkel ezelőtt egy hetet a belgiumi tengerparton pihentem. Feleségemmel a homokdombok között sétálgatva, váratlanul egy gyönyörű modern templomra bukkantunk. Pompázó rózsakert vette körül. Harangja torony helyett egy lantalakú tetőkiképzésben függött. Gyönyörű színes üvegablakok és áhitatkeltő szobrok ékesítették. Minden részlete eltért a megszokott formáktól, s mégis igézően művészinek láttam. Ez meglepett, mert bizony a modern művészet "remekei" eddig nem sok csodálatot tudtak bennem ébreszteni. Általában csúnyának, ízléstelennek, vagy a legjobb esetben közömbös, jelentéktelen tárgynak láttam azokat a modern “műalkotásokat”, amelyek kiállításokon nagydíjakat nyertek, s amelyekért egyes műgyűjtők ma vagyonokat fizetnek. Bevallom, magamban már hitelt adtam a “szakértők” által hangoztatott véleménynek, hogy a magamfajta ember ízlése maradt, szépérzéke korlátozott, fejlődésképtelen, s ezért nem tudja az új kifejezésmódok szépségét felfogni. A Westende közelében felfedezett “Notre Dame des Dunes” templomának varázsa azonban egycsapásra eloszlatta kételyeimet, visszaadta, megerősítette eredeti szépérzékemet. Hiszen ennek a templomnak minden anyaga, minden vonala, minden építészeti és díszítő elgondolása modern volt, s mégis szépnek láttam. Ugyanolyan szépnek, mint a régi belga mesterek műveit, akiknek századokon át átöröklött tehetsége új formában bontakozott ki ebben az épületben. Ami a művészetet illeti, “Notre Dame des Dunes" élménye óta ismét magabiztos vagyok. Tudom, hogy amit nem tudok szépnek látni, az nem is szép. Hiába bizonygatják mások, önmagukat is ámítva. — Ugyanígy vagyunk a korunkat évezredekkel megelőző kultúrák műalkotásaival. Ezek lehetnek számunkra teljesen idegenek, teljesen szokatlanok, s mégis művészinek, szépnek látjuk őket, anélkül, hogy lelkünket előbb át kellene hangolnunk, vagy szépérzékünket át kellene nevelnünk. S amint a tiszta művészi értékek nem függenek az időtől, úgy nincsen kétféle mérték emberi létünk más, társadalmi vagy erkölcsi értékeinek tekintetében sem. A tegnap, a ma és a holnap mértéke azonos. A "Notre Dame des Dunes -el kapcsolatos élményem jut az eszembe, amidőn a korunkban végbemenő társadalmi és erkölcsi változásokat figyelem. A közvéleményre erőltetett modernizmus ezen a téren éppenúgy tehetségtelenséget vagy illetéktelen haszonlesést leplez, mint a művészetek világában. Újságírók, politikusok, szociológusok, sőt még teológusok is, egyre erőszakosabban bizonygatják, hogy társadalmi és erkölcsi értékrendszerünk idejétmúlta és gyökeres reformokra szorul. A haladást jelentő változások már folyamatban vannak, s az azokkal való szembefordulás bűnös, reakciós magatartás. Szakértők és álszakértők vastag köteteket írnak új tanaikról, majd napról-napra visszatérő TV műsorokon sugározzák azokat. Szerintük a régi erkölcsi értékek elavultak, eltűnőben vannak, s azok helyére új “értékek” lépnek. Amennyire egységesek és határozottak azonban a régi értékek tagadásában, annyira bizonytalanok, üresek, vagy ellentmondóak az “értékek" meghatározásában. Tanaikban a bűn, a bűntudat és a bűnhődés fogalmai elmosódnak. A lelkiismeret elhomályosul. Az önmagunkért és egymásért való felelősség egyre lazul. Az erények terhekké válnak. Istent holttá nyilvánítják. A természet törvényeivel, amelyeket pedig egyre jobban ismernek, egyre felelőtlenebbül játszanak. A haza, a család, a szülő, a gyermek egymáshoz való viszonyában mind kevesebb értéket látnak, s mind több üres terhet, amelytől az embernek szabadulnia kell. S emberek, akik még tegnap elutasították maguktól az ilyen lelkiismeretlen és tudománytalan tanításokat, a szakadatlan agymosás folytán lassan elveszítik tisztánlátásukat. Lassan hinni kezdik, hogy ez a kor szelleme, amellyel haladni illik. S egyre többen akadnak szerte a világon, akik ezt a szertelen újító szellemet, régi értékeket romboló, de azok helyébe csupán jelszavakat nyújtó szellemet, a cserkészetbe is átplántálni próbálják. A Magyar Cserkészszövetség ezeket a törekvéseket mindmáig egy emberként utasította vissza. Igaz, az emigrációs évek során nálunk is sok minden változott. Alkalmazkodnunk kellett az új körülményekhez. Változtak az eszközök, amelyekkel nevelői munkánkat végezzük. Változtak szabályzatok, változott próbarendszerünk, változtak segédkönyveink, változott egyenruhánk, változott szervezeti felépítésünk. De nem változott nevelői módszerünk alapja, amely az egyéni kezdeményezés és felelősség elvére épül fel. S nem változott, az az erkölcsi értékrendszer, amelyet számunkra tíz cserkésztörvény fejez ki. Minden erény, amelyet egy-egy törvényünk kifejez, egyegy örökérvényű és megmásíthatatlan erkölcsi vagy társadalmi értéken alapszik. A társadalmak fejlődése, vagy hanyatlása, ezen értékek felismerésétől, rendszerbe foglalásától, és a belőle fakadó erények gyakorlásától függ. Egy-egy nemzedék, vagy egy-egy embercsoport ezeket az értékeket figyelmen kívül hagyhatja ugyan, de hatályon kívül nem helyezheti. Korunk legmerészebb társadalmi újítóinak elgondolásait, gyakorlati próbálkozásait elképesztő ellentmondások jellemzik. Igazmondást kívánnak az egyéntől, de ugyanakkor a kollektívum rendjét égbekiáltó hazugságokra építik fel. Istent amott hivatalból tagadják, emitt nemlétezőnek tekintik, de azért, — ami biztos, biztos, — hűségesküt vesznek ki az elv-, illetve polgártársaktól. Az önzetlenséget, a szorgalmat, a takarékosságot ugyan erényként tukmálják az egyénre, de ugyanakkor a tékozlás és a gyengébbek kizsákmányolása a materialista államgazdálkodásnak jellegzetes módszere marad. Az ilyen ellentmondások boncolgatását még sokáig folytathatnók. Számunkra az ilyen újítások nem jelentenek haladást. Számunkra a tíz cserkésztörvény erényei örök emberi értékekkel egyenlőek. Ezen meggyőződésünkhöz az érveket idealizmusunk, józan életösztönünk, emberi megfigyeléseink és tapasztalataink szolgáltatják. Valljuk, hogy a hűség, a kötelességteljesítés, a tisztaság, a testvériség, a természet szeretete, a jó kedély, az önfegyelem erényei szebbé, boldogabbá teszik egyéni életünket, teljesebbé teszik magyarságunkat, és felvirágoztatják a társadalmat, amelyben élünk. Részletek dr. Mattyasovszky Zsolnay Miklós elnök megnyitó beszédéből a Magyar Cserkész Szövetség közgyűlésén. (Folytatjuk) (Ez év január elsején múlt 150 éve, hogy a nagy magyar költő, Petőfi Sándor született.) Vidám társaság a vadaki pusztán, 1844. május 26.-án, pünkösd napján “Pünkösd napján mi sz. mártoniak, úgy mint Végh Ferencz, Nyikos Péter s Kovács István káplánok és én a legátussal, Fördős Károllyal összejövetelt rendeztünk a Vadas pusztán levő vendéglőben a Dunavecseiekkel, kik is ezek voltak: Balla István tanító káplán, Szűcs János rektor, Oláh Károly preceptor, hozván magukkal a már akkor hírre kapott költőt és a Pesti Divatlap szerkesztőjét, Petőfi Sándort, kinek atyja Petrovics István Dunavecsén mészáros volt. Mulattunk, ettünk, ittunk, muzsikáltattunk. Majd aztán daloltunk, s mikor a többek között daloltunk ezt a nótát: «Hát nekem már vigasztalást mi sem ad! Bánatomban le kell innom magamat!» stb., Petőfi azt mondta: ezt a dalt ő szerezte! Én felelem. «Nem! mert azt Pönögei Kis Pál irta!» «Hiszen — mondd ő — én vagyok az! Ez az én irodalmi álnevem!» így ismerkedtem meg Petőfivel, kinek atyja 181fff-ik év őszén Szentmártonba került lakni, s itt volt vendéglős és mészáros. Petőfi néhány hétre kijött Sz(alkszentmártonba, s itt írogatott buzgóan és hűségesen úgy éjfélig is fönn volt. Az iskolaudvart csak egy deszkakerítés választotta el a vendéglőtől, s ezen ő alkonyat tájon majd mindennap átlépett hozzánk, tanítókhoz beszélgetni vagy egypár preferánz kártyapartit játszani.” ("AZ ÉN CSALÁDOM”, Kardos István szalkszentmártoni tanító naplója.) A kéziratokat kérjük Youngstownba küldeni! Mivel a Vasárnap szerkesztője, Dr. Eszterhás István, szeptember 1-től 30-ig szabadságon van, a jelentéseket, cikkeket és közlésre szánt mindennemű kéziratokat kérjük a youngstowni címünkre: 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509 küldeni. A kiadó. Pedersen, az új budapesti nagykövet látogatása Clevelandben Múlt heti lapszámunkban Stirling György a Washingtoni Postában jelentette: Richard F. Pedersen az amerikai magyarság meghívott egyleti képviselőivel tartott tájékozódó megbeszélésen jelezte, hogy dr. Eszterhás Istvánnal Clevelandben kíván tájékozódó beszélgetést folytatni. Ismeretes, hogy Nixon elnök Rogers volt külügyminiszter kiváló tanácsadóját, Richard F. Pedersent nevezte ki Magyarországra amerikai nagykövetnek. Pedersen nagykövet augusztus 24.-én látogatott Clevelandbe. Az új budapesti, amerikai nagykövet tiszteletére Clevelandben a COUNCIL on WORLD AFFAIRS és azEATON CORPORATION rendezett ebédet, amely után Pedersen nagykövet a clevelandi helyi napilapok képviselőit fogadta sajtótájékoztatón. Dr. Eszterhás Istvánnal este 6 órai kezdettel folytatott beszélgetést. Pedersen nagykövet tiszteletére este Gombos Zoltán, a SZABADSÁG szerkesztője rendezett vacsorát, amelyen az új nagykövet közvetlen hangulatú estét töltött el a meghívott magyarokkal. A vacsorán dr. Eszterhás István is részt vett feleségével. A Fehér Házban és a külügyminisztériumban Az Amerika Magyar Szövetség jelenti: 1973. augusztus 16-án Jonathan Dean nagykövet, az amerikai delegáció főnöke a bécsi haderőcsökkentési konferencián kihallgatásra fogadta Dr. Czikann-Zichy Móric AMSz alelnököt, a külügyi bizottság elnökét és Dr. Száz Zoltán külügyi titkárt. Ugyancsak kihallgatáson fogadta Dr. Walter Hyland, a koronatanács (National Security Council) MBFR főszakértője a Fehér Házban Ft. dr. Béky Zoltán tb. püspököt, az AMSz igazgatósági elnökét és az AMSz fentnevezett két tisztségviselőjét. Szent István király ünnepe Baltimore-ban Jól sikerült és első szent királyunk emléke előtt méltóképpen hódoló Szent István-napi ünnepséget rendezett a Magyar Szabadságharcos Szövetség egyik legeredményesebben dolgozó helyi csoportja, a Baltimore-i magyarok országszerte ismert hírű szervezete. Az ünnepet megelőző vasárnap, augusztus 19.-én mindenki részt vett a baltimorei Új Katedrális ünnepi miséjén, amelyet Msgr. Melville Taylor, a katedrális adminisztrátora celebrált. A szentmise alatt Msgr. Taylor megemlékezett Szent István nagyságáról és a szentbeszédben méltatta a magyarság szerepét Európa és a kereszténység történetében. A baltimorei magyar asszonyok magyar ruhában vettek részt a szentmisén. A hatalmas Új Katedrális zsúfolásig megtelt a magyarokon kívül szép számban megjelent amerikai hívekkel is. Ha egy férfi hetven évet él, akkor a táplálkozástudományikutatók megállapítása szerint körülbelül háromezer órát töltött asztala mellett, ötven tonna élelmiszert fogyasztott el, amit felesége ötvenezer óra alatt készített el . .. 1973 szeptember 16. WASHINGTONI POSTA (Folytatás az ötödik oldalról) S ahhoz, hogy triumfáljon, csak azt nem tudom felfogni ésszel. S miért lelkesednek a Watergate-bizottság munkáján még egyes magyar újságok vezércikkírói is, olyan újságoké, melyek megkapó szerénységgel egyedül magukat tartják a „hamisítatlan igazság hirdetőinek”, s ennek bizonyítására nem átallják még Mindszenty hercegprímás kiragadott véleményét is idézni. Hogy aztán másik mondatukkal a konzervatív-nemzeti emigráció tevékenységéről s annak „véréreiről" gúnyolódjanak — amolyan savanyú szőlő alapon. "Ilyen körülmények közt előbb-utóbb lehetetlenné válik az ország kormányzása" — citáljuk mindenki, de legfőképpen fentebb említett laptársunk okulására — nos tévednek: nem Richard M. Nixon szavait — hanem George Washington kifakadását, melyet a jelenlegi adminisztráció elleni áskálódáshoz hasonló destruktív gáncsoskodásokra — főkép a sajtó részéről tapasztalt inkorrekt és tendenciózus beállításokra — tett annak idején. És azt hiszem, Washington Györgyöt még a ,,legdemokratább" szabadföldi magyar újság sem gyanúsíthatja azzal, hogy nem volt feltétlen tisztelője a demokrácia elveinek, a szólásszabadságnak és a konstruktiv kritikának. De nem a destruktiv kötekedésnek. Ő képes volt határt húzni, megkülönböztetni egymástól a kettőt s képes volt lemérni: meddig üdvös ez az ország számára s mikor válik már károssá? Akár azt is mondhatta volna az Egyesült Államok első elnöke, hogy a kormányzás így komolytalanná válik. Mert valahogy így fest a dolog: ha boldog-boldogtalan bármikor bele- s kotyoghat az ország vezetőinek dolgába, az nemcsak nehezíti, de komolytalanná is teszi a munkát. S kinek a megbízásából teszik mindezt egyesek? Ha a népre hivatkozva, akkor legalább legyen merszük meg is kérdezni a népet nyíltan: helyesli-e az általa megbízott vezetők menetközbeni elszámoltatását, felelősségrevonását? Néha fölösleges lelkiismeretességnek tűnik, ha azt halljuk: Svájcban minden fontosnak vélt közérdekű kérdést népszavazásra bocsátanak, még egy új út megépítését, egy katonai fegyvernem megszüntetését is . . . Hogy ez sem válik a kormányzás lendületességének javára, az kétségtelen,de Svájcban ez nem is fontos . . . ) és talán túlzott aprólékosságra vall, de legalább százszázalékig korrekt eljárás. És mibe kerül mindez? Erős a gyanúm: nemcsak azért szavaznák le az egész cirkuszt, mert az egyszerű amerikainak legalább annyira visszatetsző mindez, mint amennyire Nixon népszerűsége is nagyot esett szemében a munkatársai által elkövetett és a bíróság hatáskörébe tartozó ügy miatt, hanem azért is, mert a zsebéről is szó van! Tehát eleve ellenérzéssel viseltetik a TV-show irányában. Mint tudjuk, jelen pillanatban az Erwin Committee költségvetése már jóval fölötte jár a kétmillió dollárnak — ezzel, mint az amerikai história legköltségesebb vizsgálata, rekordot tart! — és ki tudja, még mennyi pénzt fognak kihúzni minderre az adófizetők zsebéből? . . . Fulbrighték nem győzik lefaragni a Vasfüggöny mögé irányuló mérhetetlen fontosságú rádióadások budget-jét, a takarékosság áldozatául esett a szuperszonikus utasszállítógép és a fegyverkezési programból is hol itt, hol ott vágnak le valamit, az adófizetőkre hivatkozva —s közben az adófizetők összessége, az ország, hovatovább védtelen marad a magyarázgatás és indokolás nélkül rohamlépésben fegyverkező szovjet diktatúrával szemben) —, csak a Watergate-Show-tól nem sajnálják a pénzt. Eleinte — s azt hiszem más is úgy volt ezzel —, amíg a dolog a józan ész határai közt mozgott, szimpatikusnak tetszett a keménység és alaposság, ahogy a Liddy-McCordgang machinációinak hátterét — bíróságon kívül is és a közvélemény színe előtt — feltárni készültek. De amivé az később fajult, nem más, mint a demokrácia megcsúfolása, karrikatúrája és minden jóízlésű emberben ellenérzést kell hogy keltsen. S a megalázó vallatási módszer lassanként a "vádlottak" irányába fordítja a szimpátiát, akiket vásott gyerekekként leckéztetnek . . . Éppen most, hogy e sorokat kopogom az Írógépen, került kezembe a mai Washington Post, mely ”headline“-on harsogja világgá: a bíróság az elnök ellen döntött a tape-szalagok kiadásának ügyében s alcímben rögtön közli a bíróság indokolását: az elnökség nem jelent uralkodói jogokat! Ez igaz is, meg nem is: a kettő kétségkívül nem vehető egy kalap alá, de egy tekintetben nincs különbség, akár uralkodónak, akár elnöknek nevezik is az ország vezetőjét, első emberét, mindenképpen ő felelős az országért és az állampolgárokért. S hogy ennek érdekében mit tart fontosának, vagy helyesnek, abba az nem szólhat bele, aki nem lát a kulisszák mögé, nem ismeri az összefüggéseket. Például titkos diplomácia is mindig volt, lesz is, amíg a világ a világ s ha az állam érdeke úgy parancsolja, kell is hogy legyen! Nem vagyunk amerikaiak s nem is láthatjuk a dolgokat az ő szemükkel: európai és magyar szemünk így láttatja velünk a most végbemenőket de — úgy hiszem — a véleményazonosság az ország nagy többségével nem kétséges! Befejezésképpen pedig hadd kockáztassak meg egy hasonlatot, mely — mint minden hasonlat — sántít ugyan egy kicsit, de el lehet rajta gondolkozni. Gondoljunk a mi történelmünkre, annak is kevés örömteli, dicsőséges lapjára. Mátyás, ez igazságos — mint annak idején tanultuk — gyakran járt áli ruhában a nép közé s hallgatta ki “inkognitóban”, mit is beszélnek az ország ügyes-bajos dolgairól s őróla az emberek? S amit így — hogy úgymondjam "illegális” úton — megtudott, annak gyakran nagy hasznát vette, de a rosszakat mindenesetben megbüntette, a jókat megjutalmazta. Ezért is kapta az "igazságos” jelzőt és részben ezért tartjuk uralkodását úgy számon, mint történelmünk egyik legdicsőbb, legszebb fejezetét. Abban az időben még nem találták föl a tape-recordert s az uralkodók kénytelenk voltak — nos mondjuk ki magyarán — suttyomban hallgatózni . . . S ezt senki tőlük zokon nem vette, senki ezért felelősségre őket nem vonta, de még csak arra sem vetemedett senki, hogy beszámoltassa Mátyást, mit is hallott az emberek közt? Mátyás király sokkal inkább állt demokratikus, mint vérengző uralkodó hírében, de nem kétséges: a kor szokása szerint tüstént leüttette volna a fejét annak, aki ezért őt bizottság elé akarta volna idézni. Mennyiben más mindez, ha — fejlettebb technikával — tape-szalaggal hallgatózik valaki? Valaki, akiről feltételeznünk illik, hogy tudja kit, miért és mikor kell lehallgatni, ha az ország érdekeit akarja szem előtt tartani! IRKA TUZEX GYÓGYSZER Tel.: 226-8868 és 521-5526 Erdélyi csomagok NÁDAS GYULA Herendi porcellán, Taperecorder, Lemezek, Könyvek, Kerámia, stb. Magyar, angol betűs írógépek, 1425 Grace Avenue, LAKEWOOD (Cleveland) Ohio 44107