Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1973 (80. évfolyam, 1-50. szám)

1973-11-04 / 42. szám

1973 november 4. HELP WANTED meriam INSTRUMENT NEEDS AUTOMATIC MACHINE OPERATORS TURRET LATHE OPERATORS ENGINE LATHE OPERATORS DRILL PRESS OPERATORS Must be experienced, read blueprints, dp own setups. Job shop work. 10920 Madison Ave., Cleveland, Oh. (216) 281-1100 Mr. Hartsel An Equal Opportunity Employer SUPERINTENDENT COUPLE for garden apt. complex, in Bergen County Must be experienced in plumbing and minor repairs. Salary plus 4J Room Apt. Call (201) 487-1500. RN'S Full & Part Time 7 to 3; 3 to 11; & 11 to 7 NEW MODERN NURSING HOME AMBOY CARE CENTER 826-0500 Mr. Panunzi, Director of Nursing Lindberg Avenue Perth Amboy, N. J. HELP NEEDED DRAFTSMAN TECHNICIAN Production test technician To test, align, and finalize electronic equipment for shipment. 3 to 5 years production test or Q. C. experience preferred. Knowledge of solid state a must. Draftsmen-Electro Mechanical Small drafting department seeks in­dividual with 1 year minimum ex­perience in assemble«, parts lists, and schematic drawings. Salary commen­surate with experience. Excellent working conditions'includ­ing profit sharing, vacations & fringe benefits. Young fast growing company Please call for interview, 628-4721. Control Process Lnc. 201 Atwater St., Plantsville, Ct. 06479 Lathe Operators For N. C. Turning GRAY TOOL & DIE CO. 3811 West 150th St.', Cleveland, Oh. (216) 252-0430. MACHINISTS EXPERIENCED TURRET LATHE OPERATOR An opportunity with good pay and benefits, including Hospital, Health and Life insurance, plus pension coverage. Apply in Person. BEDFORD GEAR INC. 7160 Krick Industrial Park Bedford, Ohio TOOL & DIE MAKER Experienced in small blanking and piercing dies. Able to plan, develop & build from sketches. Manufacturing firm with clean, light & airy shop with modern machine tools. All benefits in­cluding profit sharing plan. Write jiving experience and wage require­ments to Buchan Industries, Penn & Jefferson Sts., Clifton Heights, Pa. 19018. An Equal Opportunity Employer M achinists We have openings in our clean, center city plant for skilled machin­ists. This opportunity is worth your attention. We offer you the advantages of a large company. Good pay. fine chance to really contribute to our excellent manufacturing operation. We are anxious to hear from you. It’s worth your while to take a look. Please call Frank Yunger. WA2-8900, ext. 326. TRW, INC. 401 North Broad Street Philadelphia, Pa., 19108. An Equal Opportunity Employer PERSONAL MAID Eastern suburb of Clfcveland, Ohio. Winter in Florida. Care of invalid woman with Household staff of five (5). Excellent salary. Recent refer­ences. Call (216 ) 531.-8900 Ext 229 between 9 A.M. and 4 P.M. RECEIVING AND STOCK ROOM CLERK Some experience in stocking of in­dustrial controls desired. All benefits. Located in 15 mile Rd. Trov area. THORESON McCOSH, INC (313) 689-4510 TRUCK FLEET MECHANIC M/F Exc. salary. Full benef. Oppty for advancement. Diesel exp. Apply in person Mon. thru Fri. 9 A.M. - 11 A.M. or 1-3 P.M. See Mr. Houser or Mr. Finley. Sun Oil Co., 436 Dore­­mus Ave., Newark, N. J. An Equal Opportunity Employer M/F AUTOMOTIVE MACHINIST for motor rebui’ding and MOTOR ASSEMBLERS for gasoline & diesel engines. Deluxe Motor Service, 7009 W Chicago. Detroit, Mich. (313) 931-6406. WASHINGTONI POSTA írja: Stirling György Örömmel és az elégtétel érzésével is olvastuk azokat a tudósításokat, melyek Mind­­szenty hercegprímás amerikai látogatásával kapcsolatban az Egyesült Államok lapjaiban megjelentek. A sajtó képviselőivel való találkozás — mint tudjuk — kitűnően sikerült, a Herceg­prímás gyors, szellemes és találó válaszai, mindenkire nagy ha­tást tettek. Elsőrangú volt a newbrunswicki ünnepségről és a sajtófogadásról adott rádió- illetve televízióközvetítés is és — mint azt jónéhány amerikai hallgató és néző véleménye alapján leszűrhetjük — hercegprímásunk személye, valamint szavai mély benyomást gyakoroltak nézőkre és hallgatókra egyaránt. A sok napvilágot látott közlemény sorából ezúttal csak ket­tőt szeretnék idézni, elsősorban azért, mert a fentebb említett elégtételt ezekkel kapcsolatban éreztük. Az amerikai főváros vezető napilapja, a THE WASHINGTON POST például há­romhasábos képet közölt a newbrunswicki templomszentelés­ről — ’Exile’s Blessing’’ címmel — a képalatti szövegben, szószerinti fordításban, a következőket írja: “Mindszenty József kardinális. Magyarország 81 éves prí­mása, aki több mint 20 esztendőt töltött először a nácik, majd a kommunisták fogságában, szenteltvízzel megáldja a Szent László templomot New Brunswickban, azon a felszentelési szer­tartáson, melyen több mint 10.000 ember vett részt." Tehát:­­iPrimate of Hungary", az általunk kifogásolt, nem­régiben több amerikai lapban megjelent “former” és "once” kísérőjelzők nélkül . . . Azt hiszem, indokolt, ha némi elégtétel­lel nyugtázzuk ezt az örvendetes változást, ami — s erről meg vagyok győződve! — nemcsak a magyar emigráció tiltakozásá­nak, illetve helyreigazító levelének köszönhető, hanem elsősor­ban a Hercegprímás személyi varázsa, a belőle sugárzó szug­­gesztív erő is, am­ely a látogatása előtt bizonyos körök — s ide tartozott az amerikai sajtó nagy része is — részéről tagadhatat­lanul megnyilvánuló tartózkodást, sőt helyenként tapasztal­ható ellenséges beállítottságot úgy elfújta, mint a füstöt a szél. . . De hadd idézzem — szintúgy szóról-szóra — azt a tudó­sítást, mely — ugyancsak egy rendkívül jól sikerült felvétel kísé­retében, ahol a bíboros a fogadtatáson résztvevő egyik magyar­­ruhás kislány arcát simítja meg szeretettel — az amerikai föld­rész talán legszélesebb körben ható heti magazinjának, a TIME- nak október 15.-i számában jelent meg: “Miután 15 esztendőt töltött el magányban a budapesti amerikai követségen, Mindszenty József kardinális 27 év után először látogatott el az Egyesült Államok földjére. Amikor most New­ Jersey-ben templomot szentelt a magyar-amerikaiak­nak, Magyarország száműzött prímása, aki 1971. óta, mióta Budapestet elhagyta, Bécsben él, hangsúlyozta a magyar-ameri­kaiak kötelességét, hogy megőrizzék magyar kulturális örök­ségüket. Foglalkozott a szovjet zsidók helyzetével is. Mind­szenty üldözést szenvedett a náciktól, amikor a hazája elleni 1944-es német inváziókor befogadta kolostoraiba a magyar­­országi zsidó menekülőket." A múlt heti POSTÁ-ban, az ötvenhatos napokra való em­lékezésben említettem, hogy a sors ma már a reménytől is meg­fosztott bennünket s a helyzet, a jövő nem sok jóval biztat. Meg kell cáfolnom önmagamat és helyesbítenem kell: ha csak a Her­cegprímás diadalmenetnek is beillő amerikai látogatására gon­dolunk, ha a sajtóban észlelhető örvendetes változást nézzük, akkor már ezeket is pozitívumként értékelhetjük, biztató jelek­nek tekinthetjük. De akadnak más jelenségek is, melyek fölött nem szabad nagyvonalúan átsiklanunk. Ide tartoznak — az amerikai poli­tika vonatkozásában — az Egyesült Államok szenátusának leg­utóbbi napokban tanúsított magatartása, az Európában állomá­sozó amerikai csapatok kérdésében elfoglalt álláspont és annak határozott leszögezése, hogy mindaddig szó sem lehet a Szov­jetunióval való gazdasági kapcsolatok kiszélesítésére, míg az intellektuelek elleni hajsza és a kivándorolni szándékozókkal szemben alkalmazott eljárás meg nem szűnik, majd az az ame­rikai hivatalos körök részéről elhangzott és komolynak vehető két, magyar vonatkozású ígéret, melyek szerint az ősszel újra­induló bécsi csapatcsökkentési tárgyalásokon szorgalmazni fog­ják majd a magyarországi szovjet csapatok kérdésének felve­tését, illetve az az újabb garancia, mely a Szentkorona további amerikai biztonságban tartására vonatkozik. Végül ide kell so­rolnunk azokat az előkészületeket is, melyeket az amerikai fő­városban hallottunk azzal kapcsolatban, hogy két egyetemi, illetve amerikai ifjúsági szervezet is emlékünnepségre készül a magyar Ötvenhattal kapcsolatban. S azt hiszem, ilyen megemlé­kezésre nemcsak Washington városában fog sor kerülni az ame­rikai kontinensen, amerikaiak részéről. Az inga mindig visszalendül az isteni Gondviselésbe ve­tett reményünket nem szabad feladnunk . .. Fr. dr. Bátori József előadása ..Embernek maradni az embertelenségben és magyarnak maradni az idegenben!” . . . Ezekkel a szavakkal fejezte be Dr. Bátori József piarista atya a washingtoni szabadegyetemi elő­adássorozat keretében, múlt vasárnap megtartott rendkívül ér­dekes előadását, melynek témája a magyar irodalom volt ugyan, de az ebben rejlő határtalan szépségek bemutatása közben az előadó arra is módot lelt, hogy újat jelöljön, mintegy programot adjon magatartásunkra a száműzött sorban. Emberségből és magyarságtudatból kaptunk iránymutatást a magyar irodalom és történelem századain keresztül tett bolyongásunk során s ahogy az előadó avatott kézzel tárta fel hallgatóságának a múlt tanulságait-kincseit, közben alkalmat talált a magyar termé­szet erényeire és hibáira is felhívni a figyelmet. Okulásunkra és gyönyörködtetésünkre szolgáltak a hal­lottak, s az előadás minden szavát a beszámolóm mottójául választott befejező mondat szelleme hatotta át. A washingtoni Szabadegyetem idei, harmadik évfolyamá­nak már eleve kiemelkedő eseményeként ígérkezett Dr. Bátori atya “A magyar irodalom nemzeti Bibliánk” címen meghirde­tett előadása, melyre október 14.-én került sor, a szokott he­lyen, a Guy Mason Center nagytermében. A szépszámú kö­zönség nem csalatkozott várakozásában: olyan, történelmi uta­lásokban bővelkedő körképet kapott a magyar irodalom szép­ségeiről, annyi költeményt, vers­részletet, idézetet, sőt még dalt is hallhatott az előadótól, hogy mindenki megtalálhatta köztük a számára legkedvesebbet, szívéhez legközelebb állót. Atya tükör gyanánt tartotta elénk irodalmunk legkülön­bözőbb korszakainak jellemző alkotásait, remekeit, olyan tükör­ként, melyben hűen megmutatkoznak a magyar ember jó és rossz tulajdonságai, jellemének sajátosságai. Az anyag, melyet az est folyamán felölelt, óriási volt: a kalandozások korától napjainkig húzódott s épp ezért ismertetésénél teljességre nem törekedhetünk, csupán egy-egy kiragadott gondolat, részlet felidézésével kell beérnünk. Az előadás minden szépségének visszaadására úgyis hiába próbálkoznánk . .. Bátori atya a Szent Gallen-i kalandtól indult el és , egy mai fiatal, otthoni költő, Tóth Bálint “Az egri koponyák előtt” című versének felolvasásával zárta le az ívet, melyet előadá­sában átfogott. S ez tulajdonképpen ötvenhat szellemének idé­zését jelentette, ugyanis úgy tűnik, az otthon megjelent vers költője allegorikus formában a magyar forradalomra emléke­zett, amikor az egri kazamaták hőseinek csontjai fölött meren­gett . . . Megérte-e az áldozat? . . . Érdemes volt-e? ... S az elő­adó válaszolt: vannak helyzetek, amikor nincs más út, az ál­dozatot vállalni kell, mégha hiábavalónak tűnik is! Mert hiába­való áldozat nincsen! . . . A magyar természetre jellemző az odaáldozás. Egész tör­ténelmünk ezt példázza. A magyarság szüntelenül, Szent László királyunktól kezdve századokon át másokért áldozza fel ma­gát, mások miatt vérzik. A magyar sors katonasors, kegyetlen és kemény. Mégsem törik le a magyar, hanem oly nagy tette­ket visz véghez, mint Nándorfehérvár, mint a 48-as szabadság­­harc, mint Ötvenhat ... A magyar huszárság az egész világnak példaképül szolgál vittségével. A magyar nyitott lelkű ember. Szíve nyitva mások érté­keinek elismerésére, befogadására. Vallásossága mély lelki igényből fakad, de nem merül misztikumokba: költők sora bizo­nyítja ezt, műveik tanúskodnak erről. Berzsenyi Fohász­át és Ady több istenes versét szavalta el Bátori atya, majd a ma­gyar ember boldogságkeresésére, boldogságigényének illusztrá­lására mondott számos idézetet Vörösmartytól, Madáchtól, Aranytól. Hibáinkat, fajtánk rossz tulajdonságait sem hallgatta el. Az "eb ura fakó” magatartás, a rebellis természet, a "szent forrófejűség”, melyre annyi példát lehetne felhozni történel­münkből, de ami nem egyszer nagy tettek rúgója is volt. A magyar az emóciók embere, néha a "csak azért is” határozza meg cselekedeteit. Hajlamosak vagyunk a széthúzásra, szinte nemzeti bűnünk a civódás. Ismét irodalmi illusztrációkat nyúj­tott át hallgatóságának: részleteket a Nagyidai cigányok­ból, a Fülemüle pompás elszavalását. Sok hibánk mellett mégsem vagyunk alábbvalóbbak má­soknál: Bátori atya sok-sok nemzetközi cserkész-jamboree-n szerzett tapasztalata alapján mondotta, hogy a magyar fiúk bizony különbek voltak mindenkinél ... A magyar történelem nemcsak hősi harcokat tud felmutatni a világnak, de a nemes gondolkodás példái­ is: így a maga idejében egyedülálló volt a magyar jobbágyfelszabadítás, melyet a nemesség önként, szabad akaratából határozott el! Mint ahogy egyedülálló volt 56. hősiessége és mértéktartása is! Az örök magyar irodalmi kifejezési mód a líra — állapí­totta meg az előadó. Ebben a műfajban tükröződik leghíveb­ben a magyar lelkiség, a magyar mentalitás. Líránk lelkesített, a versek vigasztaltak, ha kellett, s az elnyomatások éveiben átmentették a magyar szellemiséget. Irodalmunknak történel­münk minden korszakában mérhetetlenül fontos szerep jutott. Nyelvünk őrzőjeként ma is nélkülözhetetlen szerepe van szám­űzött életünkben! Magyar az, aki magyarul érez és gondolko­dik — mondotta Dr. Bátori József, s tegyük rögtön hozzá: aki magyarul beszél. .. Az előadást, melyet Dr. Wagner Ferenc történész, a Sza­badegyetem működését biztosító Cardinal Mindszenty Society vezetőségi tagja nyitott meg és ismertetett, a hallgatóság élve­zettel hallgatta végig és meleg tapssal fejezte ki háláját Bátori atya iránt, a maradandó élményért. A közönség soraiban ott ültek a szomszéd nagyváros, Baltimore magyarságának képvi­selői is, akik előadás után nyomban megkérték Bátori atyát, hogy november harmadik vasárnapján tartandó összejövete­lükön náluk is mondja el ugyanezt az előadást. Atya természe­tesen ezt készséggel megígérte! Úgy érzem, valóban nem lehet elégszer elmondani, elég ember számára hozzáférhetővé tenni azokat a szépségeket, a­­melyeket Bátori atya e rövid két órába belesűrített, a magyar történelem dicső példáit és a magyar irodalom, a magyar líra nyelvünk szépségeit feltáró remekeit. Nyelvünket, melynek mindenekfölött való ápolására, óvására Mindszenty hercegprí­más is oly komolyan intett bennünket s melyre Bátori atya oly szép példázattal élt. Az ajkunkon élő magyar nyelv itt az ide­gen világban rózsafa a hóban . . . Hogy ez a rózsatő soha el ne hervadjon, virágai soha le ne fonnyadjanak az idegen környe­zetben, annak érdekében mindent el kell követnünk! S ehhez nyújtott segítséget, ehhez erősített meg szívünkben Bátori atya nagyszerű előadása! Anyanyelvünk sorsa és jövője Erős várunk a nyelv! — egyik legkedvesebb Kosztolányi­k­önyvem címe zsongott egyre fejemben, ahogy Bátori atya mondatai csengtek-bongtak az amerikai főváros kulturális in­tézményének magyar szóra szomjas hontalan magyarokkal teli termében. Kis magyar sziget a végtelen magyar óceánban, mely pár órára teremtődött meg, keletkezett a Haza határaitól ezer és ezer mérföldnyi messzeségben: a magyar szó varázsától, a magyar kultúra erejétől vált magyarrá erre a röpke időre ennek a teremnek a levegője, annak piciny zárt világa. Erős várunk a nyelv! — mondotta ezelőtt néhány évtized­del Kosztolányi, de akkor ő még csak nyelvünk szépségéért aggódott, még nem féltette mástól nyelvünket, mint a pongyola­ságtól, a nagyvárosi zsargontól, a szlengtől, az elszürküléstől, attól, hogy elveszíti ízét, zamatát, savát-sorsát.. . Ezért emelte fel intő szavát s riasztó példák csokorbaszedésével szinte kézve­­könyörögve fordult honfitársaihoz, azokhoz a kevesekhez, akik szívükön viselték anyanyelvük sorsát és jövőjét: mentsék meg annak szépségeit, törődjenek az apai örökséggel! Itt a száműzetésben ez a mondat más értelmet, más jelen­tést kap: itt nemcsak nyelvünk szépségét, de puszta létét kell óvnunk, azért kell küzdenünk, hogy el ne haljon, el ne sorvad­jon egészen a következő nemzedékek ajkán! Harcolnunk kell ezért minden erőnkkel! De ez nem jelenti azt, hogy valamiféle szellemi gettóba akarnánk zárni gyermekeinket, lelki sündisznó­­állást akarnánk kiépíteni minden külső nyelvi és kulturális be­hatás ellen. Utódainknak a befogadó ország nyelvét meg kell tanulniok, ez természetes, mert az életben csak így boldogulhat­nak s csak így várhatjuk tőlük, hogy használni tudnak majd a magyar ügynek. De a magyar tudás csak többletet jelent majdan számukra: érzelmi szempontokon, a magyarságtudat átplántá­­lásán kívül gyakorlati szempontok is szólnak egy európai nyelv, az apák nyelvének megtanulása mellett. S szabad-e kényelmes­ségből, nemtörődömségből megfosztani őket attól, hogy meg­ismerjék és eredetiben olvassák az­ európai kultúrkincs egyik legragyogóbb fejezetét jelentő magyar irodalmat, hogy látó­körüket bővítendő, forgathassák nemzeti Bibliánk, irodalmunk szépséges lapjait... Bátori atya ízes magyarságát, pompás hasonlatait, szem­léltető szóképeit hallgatván, elgondolkoztam. Lehetetlen volt nem elgondolkozni azon, hogy milyen ritka is ma már az ilyen fület-szívet gyönyörködtető magyar szó! Mennyire elszürkült, mennyire uniformizálódott nyelvünk, milyen szegényessé vált az a mindennapi szókincs, mellyel akár szóban, akár írásban kifejezzük magunkat, közöljük gondolatainkat. És e téren jó­formán semmi eltérés nincs a hazai és az emigráció­beli helyzet között! A különbség csupán annyi, hogy míg otthon elsősorban a hajmeresztő láthassuk-tudhassuk pesti zsargon válik egyre uralkodóbbá az élő beszédben, a napisajtóban, s ezek ellen kell harcolni, addig a száműzetésben anyanyelvünk puszta meg­tartása a cél. Azonban itt sem minden áron és leszállított — ú. n. “emigrációs” — igényekkel, hanem magas mércével: Kosz­tolányi, Tamási, Márai nyelvének ápolásával! Mindszenty hercegprímás egyetlen alkalmat nem mulaszt el, egyetlen beszédet sem mond el anélkül, hogy ne hangsú­lyozná az anyanyelv fennmaradásának fontosságát és épp leg­utóbb idéztük New Brunswick-i szónoklatából azt a mondatot: “Szent Istvánt nem lehet másképp ünnepelni, csak magyarul!” És újra s újra rámutatott, hogy az emigrációs közösségre mi­lyen kötelesség hárul ezzel kapcsolatban s hogy a feladattal csak a templom, iskola és család hármas szövetsége birkózhat meg. Az apák nyelvét gyermekeinkkel megkedveltetni köteles­ségünk, mert a magyar sorsproblémákat megérteni, magyarul érezni, magyar szellemben gondolkozni nem lehet a nyelv is­merete, nem lehet Arany, Vörösmarty, Petőfi és Madách ol­vasása nélkül. Ez az irodalmunkról hallott előadás csak kiváltotta belő­lem, hogy beszéljek erről a témáról, néhány szót szenteljek anyanyelvünk kérdésének. S ez akkor merült föl először ben­nem, amikor jópár hónappal ezelőtt meghökkentő tapasztalatot szereztem: látnom kellett, hogy a napihasználatú élőbeszédből mennyire kikopnak a régi, szép magyar szóképek és hogy az idekint nevelkedett ifjúság számára bizony érthetetlenek ezek a kifejezések! Azt írtam ugyanis vagy három hónapja a POSTÁ-ban, egy helyütt, valamivel kapcsolatban, hogy az “dugába dőlt” . .. Ezt követően egy-két nappal alkalmam volt beszélgetni egy igen művelt és magyarul is szinte kifogástalanul beszélő, oda­haza született, de idekint felcseperedett fiatalemberrel s ő azt a meglepő kérdést szegezte a mellemnek, hogy mi az a “duga" és egyáltalán: mit akarok mondani azzal, hogy “dugába dőlt"? Megdöbbentem s az első pillanatban — részben a megle­petéstől, részben azért, mert a kérdés váratlanul ért s egyáltalán nem volt könnyű — még felelni is alig tudtam. Aztán kisvár­tatva megmagyaráztam a derék fiatalembernek, hogy mit aka­runk kifejezni ezzel a­ ki tudja milyen régi magyar szóképpel s azt is elmondtam, hogy — ha nem tévedek ... — a “duga” a hordódonga dunántúlias, nyelvjárási alakja s ha­­a régi, kié száradt, elkorhadt abroncsát­ vesztett hordó összeomlik, akkor mondták, hogy “dugába dőlt!” . . . Nos ezen már el kellett gondolkodni, milyen mérhetetlen kár, hogy ezek a régi, patinás, rendszerint egy-egy magyar vidék tájszavait őrző szemléltető kifejezések, képek lassacskán kivesznek, kipusztulnak nyelvünkből és azt hiszem nem járok messze az igazságtól, ha gyanítom: egynémelyik, kevésbé köz­keletű szólásmondásunk nemcsak a száműzetésben, idegen nyelvterületen felnőtt ifjaink számára érthetetlen, hanem a mai otthoni generáció nagy része sem tudja már, hogy egyikük­­másikuk “mi fán terem"? Ez is olyan szókép, melynek gyökerei valahová messzire nyúlnak, de a magyar nyelv hihetetlenül gazdag az ilyen kifejező, néha játékos, de mindig népünk gaz­dag képzeletvilágát bizonyító fordulatokban. Hirtelenében annyi jutott most eszembe, hogy el sem fér­nének mind­ezen az oldalon . . . De vájjon mond-e valamit a mai generációnak — főleg a határokon kívül felnőtt nemze­dékre gondolok most — például az, hogy: “Közös lónak túrós a háta" s tudja-e, hogy mit jelent ez, tudja-e, hogy a “túrós" nem a tejtermékre utal, hanem a senki által nem gondozott gebe hátán éktelenkedő hám­ okozta sebekre, a “túr’-okra? S érti-e azt, hogy “Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől”, mely tudvalévőleg nem a két város egymástól való távolságára cé­loz, hanem, hogy Endre király Makó nevű vitézére, aki — a kereszteshadakkal a Szentföldre indulván — valahol útköz­ben jól felöntött a garatra s mámorában vagdalkozni kezdett, mivelhogy azt képzelte: már a kontyos török földjén van s azt kaszabolja ... “Felöntött a garatra” — nos ez is a tollamra akadt: várjon tudja-e valaki, hogy ez onnét származik: a régi malmok alkat­része volt a meglehetősen magasan elhelyezett garat, melyre “felöntötték” az őrlésre szánt gabonát . . . De sorolhatnánk nap­estig a szebbnél-szebb szólásmondásokat népnyelvünk kimerít­hetetlen kincsestárából. Csávában van, cserbenhagy valakit — mindkettő a régi bőrcserzők, szűcsök munkájára utal —, előre iszik a medve bőrére, megtanít kesztyűbe dudálni, köti az ebet a karóhoz, melyeknek mind-mind megmagyarázható az ere­dete, a gyökere és melyek mindegyike színezi, elevenné-szem­­léltetővé teszi nyelvünket. De vájjon megérti-e más, mint a magyar ember, le lehet-e fordítani más nyelvre az ilyen rövid fordulatokat. Kapóra jött, kitették a szűrét, vargabetűt csinált, kordában tart, faképnél hagy, feni a fogát, bakot lő, egy követ fúj, a bögyében van, fűbe harap, hájjal megkent, tengelyt akaszt, lóvá tesz, eben gu­bát cserél, csütörtököt mond és csak a Jóisten tudná elsorolni valamennyit. . . Ezeket nem lehet könyvből megtanulni, ezek csak beszélve, a nyelv mindennapos használata során válhat­nak vérévé valakinek és természetesen akkor, ha forgatja nem­zeti Bibliánkat, a magyar irodalom prózáját és líráját. Ezeknek megőrzésére és helyes használatára, odaillő al­kalmazására ügyelnünk külön kötelességünk az emigrációban. Hogy stílusos legyek: nem akarok a kákán is csomót keresni, de bizony néha olyan képzavar is előadódik a nagy jóakarat mellett, mint az oly sokszor idézett rémítő példa: az idő vas­foga nem suhant el nyomtalanul fölötte ... Néha túlzott a dagályos jelzők, szóösszetételek halmozása is s akkor olvasha­tunk ilyesmit, mint például legutóbb egyik laptársunk egyéb­(Folytatása a nyolcadik oldalon.) KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA 5. oldal

Next