Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1973 (80. évfolyam, 1-50. szám)

1973-09-16 / 35. szám

HONTALAN MAGYAR KULTÚRA Magyary Csilla: Clevelandben a Cserkésznapon . . ránk vár a világ, ez a harc a mienk ...” hangzik a magyar cserkészinduló egyik sora. Ennek a sornak igazságát és nagyszerűségét éreztem a 18. Clevelandi Magyar Cserkész­napon. Számomra különösen szívetmelegítő élmény volt ez a nap, mert amerikai életem folyamán először vehettem részt cserkészünnepen. Amerikában volt ez az ünnep, a Németek Parkjában tar­tották — s mégis, mintha otthon lettem volna ifjúságom leg­szebb éveinek tájain, Magyarországon. Mikor kiértem az ün­nepség színhelyére, cserkészcsapataink már zászlóik alatt sora­koztak, hogy felvonuljanak a tábori misére. A misét Kölley György atya mondta, Európa magyar cserkészeinek kerületi parancsnoka és Fábry György, clevelandi öregcserkész volt a ministránsa. Az éneket Dr. Papp Gábor, a Cserkészszövetség ügyésze vezette és könnyes szemmel énekeltük mindannyian: "Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga” . . . "Isten, hazánk­ért térdelünk elődbe”, végén pedig a "Boldogasszony, anyánk, régi nagy Pátrónánk” dallamait. Kölley atya azzal kezdte pré­dikációját: előző este megkérdezte egyik cserkészét, hogy miről szeretnének hallani? A szeretetről! — volt a kis cserkész vála­sza. De lehet még a szeretetről újat mondani? Hiszen azon épül fel Isten 10 parancsa és azon épül fel a 10 cserkésztörvény is. Az ember élete első percétől utolsó percéig a szeretetre vágyik s minél jobban múlnak felette az évek, annál jobban vágyik rá. Boldog csak az lehet, akinek él szívében a szeretet és aki­nek viszonozzák is szeretetét. Kölley atya, aki Münchenben él, beszélt arról, hogy ha­vonta meglátogatja a közeli öreg otthon magyar lakóit. Meg­van az otthonban mindenük, jó orvosok, színes televízió, finom ellátás, szép szoba,­­ csak éppen az nincsen, amire a legna­gyobb szükségük lenne: családjuk szeretete. Évente egyszer­­kétszer elmennek hozzájuk a gyermekek, az unokák és ezért az egy-két napért élnek, erre készülnek és erre emlékeznek a többi napokon. Milyen szomorú, hogy az ember a jólétben és gaz­dagságban szeretetét is pénzzel szeretné megváltani. És milyen szomorú annak a kis cserkészlánynak története, akinek szülei elváltak és az egyetlen hely, ahol szeretetet kap, ahová szere­­tetért fordul: a cserkésztábor. De milyen jó, hogy van cserkész­­tábor, ahol mégis érzi a legnagyobb földi kincset: a szeretetet. Beszélt még Kölley atya az orosz politikai fogolytáborban töl­tött éveiről, mikor egyetlen napon, a Szeretet legnagyobb ün­nepén, karácsonykor érezték, hogy visszakaptak valamit az emberségből, a szeretetből, amit az emberek vettek el tőlük. És emlékezett börtönben töltött éveiből arra a halálraítélt fiatal­emberre, aki kivégzése előestéjén mondta: aki a szeretetnek­­és jóságnak csak egy morzsáját, az igazságnak és fénynek csak egy sugarát hozta és adta a világnak, már nem élt hiába, már volt értelme életének. * Mécs László "Boldog ember inge” c. versében elmondja, hogy a szegény szénégető egész heti munkája után vasárnapra megmosdik és tiszta fehér inget húzva megy a templomba, ez az ing rajta a boldog ember inge. A cserkészek is, mikor fel­veszik a cserkészinget, ez megkülönbözteti őket másoktól, ez rajtuk a boldog ember inge. A cserkésztörvények szerint élnek, boldogságban és szeretetben és másoknak is boldogságot és sze­retet adnak. Ez cserkészéletük igazi értelme. Beszéde végén Lord Baden-Powell-nek, minden idők Főcserkészének üzenetét olvasta fel Szappanos István: a cserkész feladata, hogy ezt a földet jobb állapotban hagyja hátra, mint ahogyan találta. A szentmise után felvonu­lt az amerikai himnusz hangjai mellett az amerikai csillagos lobogót, majd a magyar Himnuszt énekelve a magyar zászlót. Bodnár Gábor, a Magyar Cserkész­­szövetség ügyvezető elnöke csapatszemlét tartott és megkezdő­dött a Cserkésznap, melynek főrendezője Bódy Balázs, a Cser­készszövetség társelnöke és a Cserkészszövetség clevelandi kör­zetének vezetője volt. Megnéztük a felállított sátrakban rende­zett kiállításokat és bazárt, gyönyörködtünk az ügyességi já­tékokban, a judo bemutatóban, melyet a 22. sz. Bessenyei György cserkészcsapat tagjai mutattak be Simonyi Viktor cs. parancsnok vezetésével, vagy a vitéz Fáik Viktor cs. parancs­nok vezetése alatt álló 14. sz. Görgey Arcur cserkészcsapat lo­vasbemutatójában. Megcsodáltuk a magyar népművészet reme­keit, a magyar népviseleteket, mint a két leánycserkész csapat tagjai vonultattak fel. a 33. sz. Szilágyi Erzsébet leánycserkész csapat Friedrich Ottóné vezetésével és a 34. sz. Zrínyi Ilona csapat Thurner Klára parancsnoksága alatt. A clevelandi cserkészeken kívül a közeli városokból, sőt New Yorkból és Kanadából is érkeztek vendégek, na meg az öreg cserkészek sem hiányoztak, sokan még az otthonról ma­gukkal mentett cserkészsapkában büszkélkedve. Sajnos, a várt labdarúgó mérkőzés elmaradt, mert a pályát lebontották, de talán a jövő évre sikerül olyan helyet találni a cserkésznapra, ahol azt is megtarthatják. A cserkésznapon megjelent Ralph J. Perk, Cleveland város polgármestere, aki rövid beszédben rámutatott: a magyar cser­készet éppen olyan nagy értéke a magyar közösségnek, mint a magyar közösség Cleveland városának, mert ahol magyarok élnek, az mindenütt tiszta templomokat, tiszta otthonokat, össze­tartó családokat jelent. A magyarok fiai és leányai hálásak ennek a nagyszerű országnak, melyben szabadon élhetnek és szabadon megtarthatják kultúrájukat és nemzeti hagyományai­kat, a magyar történelmi múlt tradícióit. Megemlékezett Perk polgármester a legnagyobb magyar cserkészről, gróf Teleki Pálról, akinek ma itt élő honfitársai, a magyarok, Cleveland leghazafiasabb és legszorgalmasabb népcsoportja, akikre a bol­dogabb jövőt építhetik. Cleveland egész lakossága hálás lehet a magyar származású polgárainak. És ezért — mély tisztelettel a magyar ifjúság iránt — 1973 szeptember 2. napját a magyar ifjúság napjának jelentette ki, Isten áldását kérve az egész if­júságra és minden magyarra. Perk polgármester nagy tapsot kiváltó beszéde után Bodnár Gábor mutatta be a Cserkésznap vendégeit, akik Ausztrália, Brazília, Venezuela, Kanada, Svájc, Németország, Ausztria, Franciaország, Hollandia, Belgium és Svédország magyar cserkészcsapatait képviselték. Kölley atyával folytatott beszélgetésem során tudtam meg, hogy az idegen országok küldöttei a Fillmore, N. Y.-ban lévő Sik Sándor cserkészparkban tartott vezetőképző tábor részt­vevői voltak. Ez a cserkészet egyik nagy magyarságszolgálata, hogy a világon szétszórt magyarokat összetartja, tudnak egy­másról és törődnek egymással. A Cserkésznap utolsó "hivatalos” száma a Gyöngyösbokré­ta volt. A Kelet-oldal cserkészcsapatait Torontáli Nóra, a Nyu­gat-oldal csapatait pedig Temesvári Magda tanították be. Ven­dégszerepeltek a new-brunswick-i cserkészcsapat tagjai is. Az egész műsor Borosdy Bánk, minden apró részletre kiterjedő figyelmes irányítása mellett zajlott le. Mit írhatnék a Gyöngyös­bokrétáról? Nem lehet írni róluk, mert aki ott volt és látta őket, az úgysem felejti el, annak úgyse lehet újat és szépet mondani, aki meg nem volt ott, az nem tudja elképzelni, annak nem lehet leírni azt a szép magyar beszédet, táncot, dalt, a magyar lélek­nek, a magyar falunak azt az odavarázsolt,, hamisítatlan szelle­mét, amit ez a Gyöngyösbokréta megelevenített. A színpadon pompás­ és végtelen gonddal, fáradsággal készített igazi ma­gyar népviseletbe öltözött cserkészeinket látva elgondolkoz­tam rajta: mennyi szeretet, tudás, magyarságtudat, nemzeti büsz­keség kellett ezeknek a ruháknak az eredetit ilyen hűen visz­­szatükröző elkészítéséhez itt, Amerika földjén. . Úgy éreztem, otthon vagyok újra Matyóországban, ahol sok-sok szép napot töltöttem valaha, vagy ott vagyok a Sárközben, Decsen, vagy Kakasdon, ahol jogászéveim egyik nyarát töltöttük népjog­­kutatással. Úgy éreztem, ha semmi másért nem, de ezért is fel kell tartani a magyar cserkészetet, ezért is meg kell hozni minden áldozatot, nem szabad kímélni semmi erőt, mert cserkészeink letéteményesei a magyar jövőnek nagy Amerika földjén. A régi mondás szerint is összetartásban az erő és a cserkészet tartja össze, tartja meg magyarnak legjobban ifjúságunkat. S nekem még külön öröm volt látni a cserkészek között tanítványaimat a Magyar Iskolából s szinte magam sem tudom, hogy azért voltak-e olyan nagyszerű tanulók, mert cserkészek is, vagy azért olyan kiváló cserkészek, mert a Magyar Iskolát is szor­­galmasan látogatják. Utoljára hagytam, pedig talán elsőnek is lehetett volna ér­demük szerint említeni azokat a cserkész­mamákat, akik ezek­ben a forró napokban már előre sütöttek, főztek, hogy finom­ magyaros ételekkel, ízletes házi süteményekkel lássák el a ven­dégeket. A Cserkésznap elmúlt. Nem tudom, mennyi volt az anyagi siker, de erkölcsi sikerben bővelkedett a nap. Az este 11 óráig táncoló fiatal cserkészek és minden vendég is azzal a reménnyel ment haza, hogy a közönség több támogatást nyújt cserké­szeinknek és a jövő évben még nagyobb számban is találkozunk a Cserkésznapon. Hallod? A szerémi magyarok k­i­á­ll­a­n­a­k a hegyekből A szerémi magyarok horvát és szerb gyűrűben élnek. Aki egyszer is találkozott velük, sohasem feledheti őket. De, jaj, de nehéz találkozni velük. És most csoda történt, a dályai hegyekből Clevelandig hallatszott a szerémi­ magyarok kiáltása. Hallgassátok csak! Kiállás a Duna partján • Áldott jó hívő nép küszködik az élettel, nincs kivel gond­ját megossza, pedig a gazdag asztalról lehulló morzsáért is kö­szönetet mondana. • Zombor még árvább lett, hogy a nála is árvábbak vala­mivel gazdagabbak legyenek. • Megengedhető-e hogy alig néhány órás utazás ellenére soha vagy csak ritkán halljanak szentbeszédet hittestvéreink? • A dakovói püspök jóakarata, a Miasszonyunkról neve­zett nővérek áldozatkészsége, az eszéki hatósági szervek meg­értése egyaránt tehetetlen marad, mert hiányzik a testvéri össze­fogás. Szerencsére nem olyan nagy Bácska, hogy ne láthatnánk túl a határán. A Duna is csendesen hömpölyögteti vizét, és en­gedi, hogy áthallatsszék fölötte Bácskába a testvéri kiáltás. Bal partján nemegyszer szól a trombita, "járják a táncot a gom­­bosi gyöngyösbokrétások, és a helybeli Szent László templom­tól a kanizsai Őrangyalokról nevezett megszépült templomig új oltárok, megújuló szentélyek igazolják, hogy a bácskaiak szeretik egyházukat. Így van ez Bánátban is. S ennek csak örülni lehet. Csak az a kiáltás ne hallatszana ide a dályai he­gyekből. Vagy odaát hadd kiáltozzanak? Igaz, Erdőd már nem Bácskában van, a dályai hegyek nem hasítják az eget, Szarvas és Novo Brdo sem nagyon ismertek mifelénk. Pedig ott is a mieink laknak. Éppen úgy imádkoznak és énekelnek nyelvünkön, mint ahogyan mi szoktunk. Azazhogy: csak imád­koznának és énekelnének, ha lenne hol. Jónéhány Hitéletet is lapoznak ott pislogó lámpafényben, mert Hugyik Ferenc és Kocsis István megrendelik, terjesztik. Azazhogy: rendelnék és terjesztenék. Igen, olyan a világ a dályai hegyekben, hogy mindent csak feltételes módban lehet papírra, vetni. Pedig ál­dott jó nép lakik a Duna jobb partján, szemben Gombossal. Hitük van, ragaszkodnak katolikus vallásukhoz, de mindeddig nemigen volt kivel megosztani gondjukat. Jól jönne itt a gaz­dag asztalról lehulló morzsa is. Szép köszönetet mondana min­den morzsáért e hegyek népe! Kár, hogy itt a "hegyek népe” is csak amolyan nagyzoló szó, amivel szegény ember takarja és titkolja nincstelenségét. Nem rosszból teszi. Mert nem bűn a szegénység, csak végtelenül kellemetlen. Úgy gondolták hát a Hugyikok és a Kocsisok, meg a többiek ősei, hogy ha már semmijük sincs, legalább a dombokat nevezzék el hegyeknek. Hadd hallják a bácskaiak, hogy nekik több jutott abból, a­­miből Bácskának egy sem. Igazuk van. Mutasson valaki bács­kai hegyet, ha tud. . . ! Hagyjuk a szószaporítást. Hét éve, 1966 október elején jöttek Zomborból a dályai lankákra a Miasszonyunkról neve­zett nővérek. Évtizedeken át értékes munkát végeztek, becsül­ték érte őket a­­gtajjgri hívek, ttjegajjnyi édesatjya ssjvessa bízta rájuk leánygyermeke nevelését. Tudtak nevelni. Most új helyre mentek, új kálváriát keresni. Rá is találtak. Zombor annak idején még árvább lett, hogy a nála is árvábbak valami­vel gazdagabbak legyenek. Mert bármilyen fájó szívvel enge­­j­dünk el egyvalakit is Bácskából, aki az Úr szőlőjében dolgozott, mégis azt kell mondanunk, hogy a gondviselő Atya akarata kí­vánt megkönyörülni a dályai hegyekben élő testvéreinken. Dályán laknak a "hegyek népét” gondozó nővérek; Kukula jézustársasági atya szülőházát kapták ajándékba. Azzal a ki­mondott kikötéssel költözködhettek a hajlékba, hogy szerzetes­ház legyen belőle, és az ajándékért cserébe a dályai hegyekben élő néppel, különösen a gyermekekkel foglalkozzanak. Most hárman vannak: Mária Vestina, Mária Michelina és Mária Lucia nővérek. Munkakörüket Dálya, Erdőd, a dályai hegyek hívőközössége. Szarvas és Novo Brdo képezi. Nagy terület. Dályán és Erdődön horvát nyelvű a hitoktatás, fönn a hegyek­ben magyar szóra hallgatnak a hívek. Hat kilométert kell ide télen-nyáron kerékpározniuk a szerzetes nővéreknek. Dályán és Erdődön van templom, a hegyekben a közelmúltig semmi sem volt. A második világháború vihara óta vallási gondozás­ban nem részesült a vidék. Bácskából járt át időről időre a gombosi lelkipásztor, hogy legalább néha halljanak nyelvükön imát és igehirdetést a hívek. Elgondolkoztató, hogy alig néhány órás utazás ellenére soha vagy csak ritkán hallanak szentbeszé­det testvéreink. Vájjon megengedhető-e ez, bár Bácskában is alig győzik lelkipásztoraink a munkát? Amikor az evangéliumi pogány asszony az Úr Jézushoz odajárult, bátran kimondta: a kiskutyáknak is meg szokták engedni, hogy felnyalják az asz­talról lehullott morzsákat. Megdicsérte őt az Úr. Itt pedig hit­­testvéreinkről van szó! Msgr. Bauerlain, Dakovo főpásztora a legnagyobb öröm­mel fogadta a joghatósági területére érkező nővéreket. Pártfo­golta a templomépítésről szóló kezdeményezést is. Ez azonban hét évvel ezelőtt még nagyon távolinak tűnt. Egyelőre az ké­pezte a legnagyobb nehézséget, hogy egyetlen szobácska sem állt a hitokatató nővér rendelkezésére, ha a hegyekbe érkezett. Valamilyen hajlékra volt szükség, akár a legszerényebbre is. 1972-ben végre egy kicsi házat tudott venni a hívőközösség, amelyben azóta vallási szertartásokat, hitoktatást lehet végez­ni. A dályai hegyek híveinek azonban palotával ér fel. El sem lehet mondani, mennyire örülnek neki. A dakovói főpásztor kölcsönével, az összakuporgatott dinárok hozzáadásával végre háza van a hegyekben Isten népének: 9500 dinárba került. Még 15.000 dinár kellene hozzá, hogy átalakítsák és rendbe hoz­zák, így nem lehet benne szentmisét mondani. Jó helyen van, nagy a kertje is. Legalább nyáridőben van hol egybegyűlni és a szabadban bemutatott szentmisén Isten kegyelmével tölte­­kezni. A hatósági szervek is megértést tanúsítottak. Az eszéki vallásügyi bizottság elnökében megértésből nem volt hiány. A világi község temetőtelket ajándékozott az újonnan alakult közösségnek. Újra előkerültek az apró dinárok, temetői fő­kereszthez vettek faanyagot a hívek. Elkészítését és kidolgozá­sát helybeli mesterember vállalta. Van itt jóakarat, születnek itt tervek, de mindez nem elég. A szegény embert mindig arcul üti az élet, mindenért kétsze­resen kell megszenvednie. Képünkön ott áll, az­ újonnan vásárolt kicsi hajlék előtt a hívek apraja-nagyja. Ahány példányban ke­rül majd katolikus házaink asztalára februári lapunk, annyi helyen néznek át Bácskába, Bánátba. Áttekintenek a hömpölygő Duna felett, és tekintetükkel azt kérdezik, tudunk-e róluk? Tudjuk-e, hogy szeretnének saját kis imaházukban imádkozni és énekelni? Eszünkbe jut-e, hogy szeretnék gyermekeiket fehér első áldozóknak látni, amint kicsi templomukban Jézus barátai­ként összetett kézzel lépkednek? Talán még a kezüket is össze­teszik a dályai hegyekben élő testvéreink és úgy fordulnak fe­lénk: Küldjétek nekünk legalább morzsát Bácskából és Bánát­ból, meglátjátok, megáld érte benneteket a jó Isten! Cím: Pesti Mária Michelina, 56226 Dalj, Ul. Republike 13, Jugoslavia, Európa. A kiáltáshoz fényképet is illesztettek a példásan szerkesz­tett HITÉLET szerkesztő atyái. És a kép mellett ez a néhány sor áll: "A hegyekben élők apraja-nagyja odasorakozott a fényképező lencse elé. Mindnyájan abban reménykednek, hogy nem hiába küldik el Bácskába , Bánátba a fényképüket. S ha netalán­­még egy “amerikai nagybácsi” is akadna, mindjárt el­oszlanának a nehéz gondok."★ Tudod-e, hogy az első ma­gyar nyomtatvány, az első ma­gyar könyv Mátyás királyunk uralkodása idején, ezelőtt fél­ezer évvel jelent meg, 1473 pünkösdjén, június 5.-én. A Címe "CHRONICA HUNGA­­RORUM ". Hess András budai nyomdász volt büszke mestere, akire félezer év után az egész magyar nemzet büszke lehet. Később a "CHRONICA HUN­­GARORUM”-ot, amely latin nyelvű, BUDAI KRÓNIKÁ- nak nevezték, utalva Hess And­rás budai nyomdájára. A büszke mester, Hess And­rás a könyv első oldalán így vallott hivatástudatáról és ma­gyar büszkeségéről: „ ... óriási és sok napot igénylő munkát vállaltam­ ma­gamra, tudniillik Pannónia Krónikájának kinyomtatását, tehát olyan munkát, amely hi­tem szerint minden magyar ember számára kedves és kel­lemes. Ugyanis mindenki a szülőföldjét szereti elsősorban, többre tartja a földkerekség más tájainál, s honának min­den szülöttje leginkább övéi­nek életét vágyik megismerni, hogy azok milyen életet éltek, és hogy utánozza, ha valami nevezetest és emlegetésre mél­tót talál benne; ha pedig meg­ismeri, hogy azok némely dolgot nem szerencsésen in­téztek, ezen okulva óvakodjék tőle.” Nem vagytok-e testvérei a magános magyarságukban kö­rülvett hegyi népnek? Kőrözsmegyei Iván Magyar Nap Clevelandben (Folytatás a harmadik oldalról.) ki a legújabb kül- és belpolitikai eseményeket. A tágas tánc­terembe zsúfolódott nagyszámú nézősereg hatalmas tapssal jutalmazta a színpadon remekelő fürgelábú táncosokat, a Cleve­landi Magyar Színház tánccsoportját és lelkes vezetőjüket, Soltay Istvánt. Hálás köszönet azoknak, akik magyar ruhában jelentek meg.­­ Ezután Borisz Ferenc és zenekara húzta a talpalávalót és öregje-fiatalja jó hangulatban ropta a táncot sötét estig. A sorshúzás eredménye: az 50 dolláros első díjat Derwis Mary Ann kapta, 25 dollárt nyert Kostura Steve, 5 —­5 dollárt nyertek Körmendy István, Bodnár William, Fedor Helen, Takács Leslie és Végh Antal. Nagy elismerés illeti a rendezői gárdát, a fáradhatatlan munkásokat s a konyhában remekelő asszonyokat. Jó volt együtt lenni a testvérekkel. Jó volt látni a magyar összetartás fényes bizonyítékát. Egy nagyon kellemes és fel­emelő Magyar Nap emlékével készülünk a jövő évi találkozóra, 1974. augusztus 4.-én! (?­) Jelen bajaink két kútfőből erednek. A civilizációval azon tárgyaknak száma és kiterjedése, melyekről az államnak gon­doskodnia kellene, oly arányban növekedett, hogy az minden kormány erejét felülmúlja. A második, mi szintén magasabb műveltségünk eredménye, hogy az emberek nem oly könnyen kormányozhatók, mint hajdan, mikor minden parancs vak en­gedelmességre számíthatott. Az állam feladata így megoldhatat­lan, s csak az segít, ha az állam hatásköre sokkal szűkebb kor­látok közé tűzetik ki; ha sikerül kisebb organizmusokat, társu­latokat alkotni mindannak kormányzására, mi nem egyenesen az egész államot illeti.­­ Eetves József: Goodolawsc­­i Los­ Angelesi , Sajtónap Az 51 éves Californiai Ma­gyarság egésznapos Sajtónapot rendez 1973 szeptember 16.-án, vasárnap a Croatian American Centerben és kerthelyiségében (11623 Bucklong Ave, az Impe­rial Highway és a 117. utca kö­zött). Díjtalan parkolás a hely­színen, kitűnő ételek, szabad­ban főtt gulyás, hűsítő italok. Finom ebéd már 12 órától. Ci­gányzene. Belépődíj előreváltva $1.50, pénztárnál $1.75. 14 éven aluliaknak ingyen. Óriáskerék a gyermekeknek, magyar sátor, ifjúsági műsor d. u. 2-kor Iváni Judith rendezésében, csárdás gyermek tánccsoport. A 8., 49. és 17. számú cserkészcsapatok, gyermek szólószámok. Felnőt­tek műsora délután 4 órai kez­dettel. 3-kor és 5-kor szabadté­ri műsor. Magyar pünkösd ezelőtt félezer évvel Legyünk mi, számüzöttek, is ,büszkék Mátyási királyra és udvari nyomdászára, Hess Andrásra és mindenütt mond­juk: félezer évvel ezelőtt Budán már könyvet nyomtattunk mi, magyarok. GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatom, hogy felejthetetlen fér­jem, GERSTENMAYER JÓZSEF augusztus 14.-én, 44 évi házas­ságunk után, 71 éves korában szívroham következtében tragi­kus hirtelenséggel elhunyt. Na­gyon egyedül hagyott, de igyek­szem erős lenni és elfogadni mennyei Atyám akaratát. Gyászolják az óhazában test­vérei: Erzsébet, Mária Sebes­tyén, sógorai, sógornői és gyer­mekeik. Amióta az Egyesült Államok­ba érkeztünk (1951) előfizetője volt a Katolikus Magyarok Va­sárnapjának. A temetési szertartást a mil­­waukee-i Sz. Imre plébánosa, Borsy György atya végezte. A Szent Imre templomból a Holy Cross temetőbe helyeztük örök nyugalomra. Adj Uram örök nyugodalmat neki!

Next