Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1975 (82. évfolyam, 1-50. szám)

1975-01-12 / 2. szám

7 nap a diktatúrából (Folytatás az első oldalról) ezúttal az 1975. évi költségvetésről és népgazdasági terv­ről tanácskozzék. December 6-án közölték a pesti újságok, hogy Kuwait 40 millió dolláros kölcsönt ad Magyarországnak. A Ma­gyar Nemzeti Bank ennek értelmében nyolcesztendős lejá­rattal kötvényeket bocsát ki, 10 és fél százalékos kamatra. Ugyanezen a napon közöltek rövid, pársoros beszámoló­kat Zilahy Lajos újvidéki temetéséről. A december 1-én Jugoszláviában elhúnyt Zilahy gyászszertartásán képvi­seltette magát a Magyar Írók Szövetsége és a magyar követség. Ennyi volt az egész, amit a magyar sajtó érde­mesnek tartott megemlíteni a temetés kapcsán egy ma­gyar íróról. Aki Krisztus-arcúnak látta ugyan harminc év­vel ezelőtt a szovjet katonát, de akit soha nem éreztek igazán magukénak az elvtársak. Ő sem találta helyét:­ se bent, se kint. A jövő évi programról tanácskozott a Magyarok Vi­lágszövetsége. Az ülés érdekessége, hogy az elnökség fel­mentette tisztségétől az eddigi főtitkárt, Kárpáti Józsefet, mivel „más, fontos munkakörbe került". Utódja dr. Szabó Zoltán nyugalmazott egészségügyi miniszter lett a főtit­kári székben. Az ülés zárszavát Bognár József, a Világ­­szövetség elnöke mondotta: eredményes munkálkodást kí­vánt az új főtitkárnak. Hatásos lépés történt az alkoholellenes küzdelem frontján. December 9-től 17 — 20 százalékkal felemelték­­a bor és a boralapanyagból készült italok árát hazánkban. Az eddigi borárak is magasak voltak már — a legolcsóbb vinkó literje is 20 forint körül járt —, de most aztán iga­zán meg kell fizetni, ha valaki be akar csiccsenteni. Igaz, a borsos italárak eddig sem tartották vissza a magyar dol­gozókat a napi féldeciktől, mert hát mi más örömük van a diktatúra alatti életben az italon kívül?... ’ December 10-én számoltak be a pesti lapok a No­­bel-díjak stockholmi átadási ünnepségéről. A nevek fel­sorolásából ,,valahogyan" kimaradt Szolzsenkcin, aki — mint tudjuk — négy esztendős késéssel, most vette át a díjat. Sajátságos véletlen... December 11. Árvízvédelmi készültséget léptettek életbe a Duna magyar szakaszán és nagy árhullám levonu­lását várják — adják hírül a pesti lapok. Bécsnél már tetőzött a folyó és elérte a kritikus árvízszintet. Több­­millió schillinges kárt okozott eddig Ausztriában az árvíz. December 12-én olvashatjuk, hogy az országgyűlés mezőgazdasági és kereskedelmi bizottsága a jövő évi költ­ségvetésről tanácskozott. Megtudtuk még, hogy eredmé­nyesen zárult a nemzeti békemozgalmak prágai konfe­renciája és örvendezhetünk azon, hogy harminc éves a vietnami néphadsereg. A december 13 és 14-i magyar lapok foglalkoznak a bécsi csapatcsökkentési tárgyalásokkal és a Genfben ülésező Európai Biztonsági Értekezlet eddigi munkájával. Idézik a TASZSZ tudósítójának véleményét, aki ,,nem lát konkrét előrehaladást” Bécsben, melynek oka termé­szetesen az, hogy a nyugati hatalmak „irreális és jogta­lan” követelésekkel lépnek fel a fegyveres erők csökken­tésével kapcsolatban. A TASZSZ ismerteti a szovjet kül­döttség vezetőjének nyilatkozata*: „A nyugati küldöttsé­gek sajnos egyelőre (!) nem fogadták el indítványainkat. A bécsi tárgyalások már több mint egy éve folynak de ezideig semmiféle konkrét eredmény nem jött létre." Ez­után közli a szovjet diplomata, hogy berekesztik a tár­gyalások negyedik fordulóját és január végéig téli szü­netet tartanak. Majd hozzátette: „Reméljük, a szünet után a nyugati küldöttségek konstruktívabb magatartást tanú­sítva jönnek majd Bécsbe!" Csak éppen azt nem mondta meg, hogy különben a sarokba fogjuk majd állítani őket... Nem sokkal jobb a mérlege a genfi konferenciának sem. December 20-tól január 20-ig itt is téli pihenőt tar­tanak, de erre a vakációra nem a jól végzett munka ér­zésével mehetnek a delegátusok, mert itt is csak döcögve haladnak a tárgyalások. Jelenleg éppen a „harmadik ko­sár" — a nemzetközi kapcsolatok, eszmék és hírek szabad áramlására vonatkozó kérdéskomplexumot nevezik így a konferencia „szaknyelvén" — határozatainak megszöve­gezésével bajlódnak, de — mint a pesti lapok megjegyzik — a részletkérdésekről sok ideológiai vonatkozást tartal­mazó kemény viták folynak és a nézeteltérések csak kis lépésekben tisztázódnak.­­ Nos, nem sok remény van arra, hogy ezek a szinte áthidalhatatlan véleményeltéré­sek egyszer teljesen tisztázódni fognak, hiszen az ellen­tétek a két politikai rendszer gyökereiben rejlenek: a de­­mokrácia az információk szabadságának alapján áll, míg a diktatúra úgy fél ettől, mint az ördög a szenteltvíztől. December 15-én a pesti lapok felháborodott hangon tárgyalják, hogy „az enyhülés ellenfelei felesleges tech­nikai akadékoskodásokkal próbálják lassítani a döntést az amerikai szenátusban a szocialista országokkal szem­beni kereskedelmi korlátozások megszüntetéséről. December 16: „A béke ügye elválaszthatatlan a szo­cializmus iránti hűségtől — ezzel a címmel kezdődik az Országos Béketanács üléséről közölt beszámoló. Furcsa logika, de kinek van kedve e fölött vitatkozni. December 17: „A Zobák bányán minden csendes" — ez a címe annak a helyszíni riportnak, amely a komlói Zobák-aknáról szól, ahol most néhány hete a sujtólég­­robbanás hat halálos áldozatot követelt és sok embert egy életre nyomorékká tett. A bányában most újra meg­indult a munka és a riporter visszaidézi a szerencsétlenség előtti időket. Megírja, hogy szeptemberben nagy volt a lemaradás a bányában, mire az üzemvezetők összeültek és „előre beírták a végeredményt: mennie kell!" És folyt a hajrázás, az évvégi verseny a vállalások teljesítéséért. A sorok közt ki lehet olvasni: elhanyagolták a fenntartási munkát, mindenkit szénre küldtek termelni, a százalék ■érdekében. És meg is lett az eredmény: november 11-én 101,9 százalékon állt a bánya! Nagy volt a lendület - írja a pesti riporter, aztán a következő mondat. „Más­­­­nap, november 12-én bekövetkezett a katasztrófa." Ez lett a vége! És a felelősek?... Mert ugye tudjuk: leg­főbb érték az ember... December 18-án egy, a Magyar Közlönyben megje­lent rendeletet ismertetnek az újságok, amely előírja: kü­lön engedély nélkül semmiféle műsoros est nem rendez­hető az országban. No, hiszen eddig sem volt erre lehe­tőség, de úgy látszik, a nyomaték kedvéért kellett ezt újra leszögezni, hogy szigorúbban fogják a fiatalságot. IS. Gy.) ★ WASHINGTONI POSTA írta: Stirling György Magyar karácsonyok Washingtonban és Baltimore-ban Jól sikerült karácsonyi ünnepséget rendeztek múlt év december 21-én a washingtoni magyar iskola növendékei. Volt szép, magyaros kosztü­mökben előadott betlehemes játék, szavalat és külön örömet jelentett a Mikulás bácsi látoga­tása, aki ajándékokkal jutalmazta a gyerekek szorgalmát, igyekezetét. A műsorban elsősorban, az iskola óvodásai jeleskedtek, de közreműköd­tek abban a haladó kurzus növendékei is. A be­tanítás és a változatos program levezetése az is­kola pedagógusainak munkáját dicséri: elsősorban az iskola vezetőjét, Győrik Józsefnét illeti elis­merés, de nem maradhatnak ki a felsorolásból Ilosvay Selymes Judit — aki a kezdő osztályt ta­nítja —, a haladókkal foglalkozó dr. Basa Molnár Enikő, és „Kati néni”, aki a szervezési munkában segít és a szülőkkel való kapcsolatot ápolja. És itt, amikor megdicsérjük a gyerekeket, kö­szönetet mondunk a pedagógusoknak, szólni kell néhány szót a szülőkről is. Mert az ő közremű­ködésük nélkül sem kerekedett volna ki ez a szí­vet melengető kis karácsonyi ünnepség, az ő ál­dozatvállalásuk nélkül nem működhetne immár nyolcadik éve a washingtoni magyar iskola. Nem­csak a pedagógusok szentelik idejüket és ener­giájukat arra, hogy az idegenben született vagy felnőtt gyerekeket megajándékozzák az anya­nyelv élményével, gazdagítsák őket a magyar irodalom és történelem megismerésével, de áldo­zatot kíván ez a szülőktől is. Pihenés és egyéb program helyett szombatjukat, szabadnapjukat kell rászánniuk erre, hogy gyermekeiket felöltöz­tessék, elvigyék­­ az iskolába. Időt, energiát és nem utolsó sorban pénzt áldoznak az iskolára, amiért hála illeti őket is. De még egyszer és újra köszönet jár az iskola fáradhatatlan pedagógusainak, mert az ő mun­kájuk nyomán kel életre a magyar szó sok olyan gyerek ajkán, aki körülményei folytán otthon alig vagy egyáltalán nem beszélhet magyarul. 1966-ban indította meg az iskola első osztályát Győrik Józsefné, aki azóta is soha nem lankadó lelkesedéssel és kiváló pedagógiai érzékkel ve­zeti ezt a washingtoni magyar intézményt, mely a Magyar Szabadságharcos Szövetség patroná­­lásával működik. Működik és állandóan fejlődik: a tanulók száma soha ilyen magas nem volt, mint az idén, és a kezdeti osztályok helyett ma már három osztályban folyik a tanítás: óvodáskorúak részére, kezdőknek és haladóknak. Érdemes megemlíteni, hogy a kezdők közt van­nak olyan tősgyökeres amerikaiak is, akiknek semmi közük a magyarsághoz, csupán nyelvünk­kel szeretnének megismerkedni. Nem lehet meg­hatottság nélkül beszélni például arról az ame­rikai családról, ahol az apa és az anya is antro­pológus, egyetemista fiuk is annak készül és ezért akarnak legalább néhány mondatot megtanulni magyarul. De ugyanígy imponáló annak a két amerikai kislánynak az igyekezete, akik népi tán­cokkal foglalkozván, találkoztak a magyar népi muzsikával és azt annyira megszerették, hogy meg akarják ismerni az ország nyelvét is, ahol ezek a melódiák születtek. A washingtoni magyar iskola missziót teljesít és példaként állhat más amerikai városok ma­gyarsága előtt is. A Baltimorei Magyar Egyesület, a Magyar Szabadságharcos Szövetség helyi szervezete de­cember 15-én rendezte szokásos havi összejöve­telét, amely egyben karácsonyi ünnepség is volt a helyi magyarság számára. Nagy tetszést aratott a betlehemes pásztorjá­ték és a karácsonyi énekek, táncok bemutatása. A Mikulás bácsi ide is eljött, hogy a jó gyerekek között kiossza ajándékait, amelyeket a szereplők egytől-egyig megérdemeltek lelkes közreműködé­sükért. A műsor betanításának érdeme Soós Jó­­zsefnéé volt. A karácsonyi műsor után került sor a wash­ingtoni kongresszusi könyvtár finn­ugor szak­könyvtárosának, dr. Bakó Elemérnek nagy ér­deklődéssel várt előadására, amelyet Fabriczi Kováts Mihály huszárezredesről, az amerikai füg­getlenségi háború hőséről tartott. Dr. Bakó Ele­mér sok érdekes és új részletet ismertetett a vi­téz magyar katona életéből, aki — mint tudjuk — a Pulaski-légió parancsnoka volt és az ő nevé­hez fűződik Washington huszárságának megszer­vezése. Dr. Bakó Elemér már évek óta foglalkozik a kérdéssel és kutatásai során számos, eddig isme­retlen adatot tárt fel Kováts Mihály életéből. Több tanulmányt is publikált már erről, amelyek közül néhány amerikai folyóiratokban látott nap­világot, de megjelentek azok a Congressional Recordban is. Erre az szolgáltatott okot, hogy most van Kováts Mihály születésének 250. év­fordulója, Charleston mellett bekövetkezett hősi halálára pedig két esztendő múlva, a bicentenná­­ris ünnepségek során fogunk emlékezni. Erre az alkalomra dr. Bakó Elemér megtette a szükséges előkészületeket és Kováts Mihály szerepének kellő megvilágításával — a bicen­­tennáris ünnepségekhez kapcsolódva — az ame­rikai magyarságnak le kell rónia kegyeletét hős fia előtt, aki az amerikai szabadságért áldozta életét. Mint tudjuk, az emigráció írói közül Esz­­terhás István is az ügy szolgálatába állította te­hetségét és Kováts Mihály sikeres katonaéletét választván témául, történelmi regényen dolgozik, amelyet jövőre, az Egyesült Államok születésé­nek évfordulóján szándékszik megjelentetni. Baltimore magyarsága is ki akarja venni ré­szét az előkészületekből és az előadás után dr. Bakó Elemér javaslatára a jelenlevők elhatároz­ták: emlékbizottságot alakítanak, amelynek fel­adata lesz Maryland állam területén felkutatni a Kováts Mihály emlékeket, és megszervezni az ünnepségeket. A hős huszár Baltimore városában is megfordult és minden bizonnyal fellelhetők ennek nyomai. Az emlékbizottság elnökségére dr. Fésűs Andornét kérték fel, aki elvállalta a fel­adatot és hangsúlyozta: a marylandi kezdemé­nyezéshez más városok és államok magyarsága is csatlakozhat, helyi emlékbizottságok életrehívá­­sával. Dr. Bakó Elemér színvonalas előadását dr. Fé­sűs Andor szemészprofesszor, a baltimore-i egye­sület vezetőségi tagja köszönte meg a karácsonyi ünnepségen részt vettek nevében. Ilosvay Selymes Judit irodalmi estje Január 19-én tartja a washingtoni American University előadótermében első önálló költői est­jét llosvay Selymes Judit, az emigrációs írónem­zedék egyik ígéretes tehetsége. llosvay Selymes Judit — oly szépen cseng ez a név, hogy nem lehet elégszer leírni (és meg­győződésem: még sokat fogunk hallani róla!) — alig három esztendeje él szabad földön. Az Egye­sült Államokban pedig, pontosabban: Washing­ton városában, éppenséggel még csak egy évvel ezelőtt telepedett le. Jött, látott és győzött, alig hogy partra szállt az Újvilágban, elküldte egy versét az Új Világ című Los Angeles-i magyar újság irodalmi pá­lyázatára, és karácsony előtt jött a hír: a költői művek között az ő „Imádság" című verse nyerte el a második díjat. Hozzá kell tenni: több mint 400 jeligés pályázat futott be a bírálóbizottság­hoz! A washingtoni magyarok nagy várakozással tekintenek az irodalmi est elé, amelyről majd be fogunk számolni olvasóinknak. Úgy értesültünk, hogy Ilosvay Selymes Judit már több más város magyarságától is kapott meghívást előadóest tar­tására, így — remélhetőleg — szélesebb körben is megismerik majd sokoldalú tehetségét, verseit és kiváló szavalatkészségét. Mózsi Ferenc közöttünk Egy másik ifjú költőtehetség jelentkezéséről is hírt adhatunk a POSTÁ-ban és ez igen-igen örvendetes. Fiatalokról, oroszlánkörmeiket pró­bálgató új talentumokról írni, minden helyzetben kellemes kötelesség, de fokozottabban az, az emigrációban. Mert a felnövő ifjú generáció — író- és költőnemzedék — jelenti a folytatást, az utánpótlást, amely majd átveszi a stafétabotot, és ha az első emigrációs nemzedék alkotóinak kezéből kihull a toll, ők biztosítják a jövőt, nyel­vünk életben tartását. Mózsi Ferenc a neve az új költőnek (írásaiból a Vasárnap már akkor közölt, amikor, mint a Felvidék ifjú értelmiségének egyik kiválósága, otthon dolgozhatott. ( Szerk.), aki bemutatkozá­sul megküldötte Los Angeles városában megje­lent első verseskötetét. Verseskötetet nem szokás egy lélegzetre elolvasni, de ezt a kis könyvet nehéz letenni. Megfognak a modern, de nem mo­derneskedő, egészen egyéni, sajátos hangvételű versek, a költő legbensőbb vallomásai önmagá­ról s a világról. Alig néhány éve él Amerikában, első benyomásai helyenként mellbevágóak. Stí­lusa szinte kiforrott. Nehéz, verejtékes munkával keresi a létfenntartáshoz valót. De a kaliforniai gyár olajszagú gépe mellett magyar verssorokat álmodik a fülsükettítő zakatolás ütemére. Helyenként meghökkentő szóalkotásokra buk­kanunk: merészen, de szigorú ökonómiával hasz­nálja a nyelvet. Hiányzik belőle néhány fiatal költő hányavetisége: nem ijed meg egy új szó­kép teremtésétől, de valahogy minden sorából kiérződik a „betű”, a magyar nyelv áhítatos tisz­telete. „Csak az első betű nehéz, a többi már kő­­könnyű, ha nyomja a szíved...” vallja a könyv elé írott mottóban. Írnia kell: ez az élete. Sorsa tehetséggel áldotta — vagy verte? — meg. Róla is hallani fogunk még. Hallani fog még az, aki figyelemmel kíséri a fiatalok kibontako­zását, aki szereti a magyar verseket. Találkozni fog még nevével az Olvasó, aki — mint a kötet­hez írt bevezetőjében írja költőtársa, Ilosvay Selymes Judit Washingtonból 1974. decemberé­ben keltezett előszavában — Mózsi Ferenc ver­seit lapozgatva „nem egy első kötetes költő szárnypróbálgatásainak, hanem egy fiatal magá­nyos kőszáli sas diadalmas repülésének tanúja”. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA ILOSVAY SELYMES JUDIT: Imádság URAM! Megértettem, Elfogadtam, De beletörődni nem tudok! Adj jelt, hogy így lecsendesedve Mi az, amit adhatok? Mi az, amit tehetek? Hiszen a Szépség arca minden nap sebesebb. . . Kiket gyűjtsek magam mellé, Hogy kordont álljunk a Lélek kolostorának, Ahol a kiválasztottak miértünk imádkozhatnának. Uram! Kell, hogy Jel legyen! Kell, hogy felismerjük egymást! Kell, hogy a kimondott szó alatt Még néhányan ugyanazt értsük! Vagy küldj Valakit, aki segít Néhány perccel a pusztulás előtt Összegyűjteni az összetartozókat, Hogy a szétszórt életűek kézenfogva Mehessenek fel a hegyre, mely megmarad! S lenn az áradat elsöpri majd Az évszázad szennyesét.. . URAM! Megértettem, Megnyugodtam, De segíts! Adj, telt, mi az, amit tehetek?! Hogy időben elinduljanak az új Betlehemesek.. . Quo vadis Mah­gar? Könyvekről esvén szó, nem állhatom meg, — hogy ne tegyek említést arról a kötetről, amelyet a napokban hozott címemre a posta — ugyan­csak Kaliforniából. A könyvet ugyan Cleveland­­ben nyomták, de írója — dr. Jaszovszky József, a neves egyházi író, lapunk állandó munkatársa, a nyugati parton él és dolgozik, fáradhatatlanul munkálkodván missziós feladatain, a magyar hí­vek lelki gondozásán. De mindezek mellett jut ideje olyan kitűnő munkák megírására is, mint a most előttem fekvő könyv. Címe: Quo vadis Mad­gar? Helyenként a hitvitázók szenvedélyességével, máskor meg a megcáfolhatatlan adatok felsora­koztatásával érvelő könyv emigrációs életünk egy új jelenségéről, a sumér ősvallásról szól. Az­zal az új tannal foglalkozik, amelynek hirdetői a sumér-magyar rokonság délibábos és tudomá­nyosan mindeddig kellően alá nem támasztott teóriájával akarják megzavarni az arra hajlamo­sak gondolkodását. Valamiféle új vallás alapítá­sával pedig nemcsak a katolicizmust szeretnék megbontani, de az emigrációban is fel akarják szítani az ellentéteket. Dr. Jaszovszky József nem a ködös történelem­­szemléletet, a jelen problémái elől a „dicső" múlt­ba menekülő álmodozók elméleteit vagy amatőr nyelvészkedésüket teszi szóvá, nem azokkal­ száll vitába. Mindezzel kapcsolatosan csupán felteszi a jogos kérdést: milyen tudományos kritériumok­kal akarják az új tan botcsinálta prófétái a vilá­got meggyőzni arról, hogy „a sumér-magyar azonosság révén a magyar a világ legősibb népe és, hogy ősvallása az egyedüli üdvözítő hatalom"? De nem támadja azt a kísérletet sem, amely a magyar nyelv zengését már az ötezer év előtti kultúrák hajnalán kívánja hallani. Ellenben fel kell emelnünk szavunkat akkor — írja dr. Ja­szovszky és ezzel mindenki egyet érthet —, ha azt kívánják tőlünk, hogy ezért eltékozoljuk és megtagadjuk kétezer éves keresztény múltunk örökségét, az Evangélium világát és az ezer esz­tendős történelmi Magyarország hőseit, vérta­núit és szentjeit. Hogy megtagadjuk országala­pító Szent István királyunkat és mindent, ami a szentistváni gondolaton felépült a Kárpátok me­dencéjében. Mert az új tan hirdetői nem kevesebbet kíván­nak tőlünk, mint ezeket. És dr. Jaszovszky Jó­zsef remek vitairata méltó választ ad azoknak, akik alá akarják ásni, alá akarják aknázni a fun­damentumot, amelyen ezer esztendeje nyugszik hitünk és hazaszeretetünk. A Quo vadis Mad­­gar-t — ha rajtam múlna — tíz- és tízezer szám­ra küldeném szét a világ minden táján élő ma­gyaroknak, mert az új tan veszedelmesebb, mint hinnők! Olyan ponton támad, olyan ponton kezdi ki hitünket és egységünket, amely a naivak szá­mára megtévesztő, sőt tetszetős is. De ne legyünk naivak: lelki fejedelmünk, Mindszenty József is felemelte már intő szavát az új tan és népszerű­sítői ellen, akik — és ez ami miatt a legnagyobb óvatossággal kell lennünk velük szemben — vég­ső soron a hazai kommunista rendszer malmára hajtják a vizet. Hiszen megosztják az emigrációt, zavart keltenek sorainkban, és ez a kommunisták érdeke! Vajon nem képzelhető-e el, hogy vala­­honnét Budapestről mozgatják a szálakat és egye­sek onnét kapják az utasításokat?... Alaszkától Fiuméig Két előzetes jelentés a washingtoni és a bal­timore-i magyarság kulturális életéből. A Car­dinal Mindszenty Society által sponzorált Wash­ingtoni Szabadegyetem január havi előadásának meghívott vendége dr. Riegler Richard orvos lesz, Baltimore-ból, aki Alaszkáról tart filmvetítéssel egybekötött tudományos előadást. A Baltimorei Magyar Egyesület ezévi első ösz­­szejövetelét január harmadik vasárnapján tartja az új Katedrális nagytermében. A programon dr. Fésűs Andor előadása szerepel, aki az Osztrák- Magyar Monarchia életéből, az ország akkori tengeri kikötőjéről, a régi Fiuméról fog beszélni, s ugyancsak filmvetítéssel. S­tfáai

Next