Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1975 (82. évfolyam, 1-50. szám)

1975-10-26 / 41. szám

1975. október 26. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA írta: Stirling György WASHINGTONI POSTA Egy meglepő vers margójára Weöres Sándor új hangja Irodalmi ízlés dolga, de én a magam részéről valahogy nem vagyok elragadtatva Weöres Sán­­­­dor verseitől. Sokan őt tartják a mai magyar líra legtehetségesebb képviselőjének és ezen el­ lehet vitatkozni. Nekem nem tartozik a kedven­­­ceim közé, de lehet, hogy nem értek a költé­szethez ... Nem tudok megbarátkozni a stílusával, de az sem rokonszenves benne, hogy a legritkább eset­ben nyúl a magyarságot érintő, foglalkoztató té­mákhoz, s távol a napi élet zajától, valamiféle légüres térben lebegve, maga csinálta elefánt­­csonttornyában babrálgat verseivel, faragcsálja furcsa, groteszk rímeit, szójátékait. Lehet azonban, hogy mindez csak előítélet. Ugyanis, amíg élek, nem felejtem el volt szegedi rabtársam, a pátriárka külsejű, valaha igen nagy tekintélyű, szombathelyi lapszerkesztő, Lékay- Lingauer Albin bátyám szavait, aki a Csillag­börtön udvarán, hátratett kézzel kerengve, be­szélte el, hogy jelentkezett nála első költői zsen­géivel, az ifjú Weöres Sándor. — Egyik ilyen szárnypróbálgató „műve” olyan vers volt, ami­ben semmiféle értelmet nem lehetett felfedezni, csak kitalált szavak egymásutánjából állt. Az öreg lapszerkesztőt bámulatos memóriával ál­dotta meg a Teremtő s még idézni is tudta az első sort: Panyigai, panyigai, panyigai­­, panyi­­gai in... Nekem főképp a sorvégi „ü”-k tetszet­tek nagyon és a „költemény” tagadhatatlan rit­musa. Megkérdeztem: — Aztán közölted a verset, Albin bácsi? Az öregúr rámmeredt: — Már hogy képzeled fiam? Kidobtam a ver­sével együtt. — Huncut mosollyal simította vé­gig a szakállát: — Kért volna honoráriumot a Panyigaitól! Mert az egy derék szombathelyi szűcsm­ester volt, ha nem tudnád, fiam — tette hozzá oktatóan. Nos, azt megtanultam, hogy Panyigai úr szűcs volt Szombathelyen, de az ő lendületes nevére verset faragó költő mindörökre elveszítette a szimpátiámat. Hiába, az ember az előítéletek rabja!... Most azonban egycsapásra minden megválto­zott. A MAGYAR NEMZET múlt vasárnapi szá­mában ugyanis elémbukkant egy új Weöres-vers. Első látásra nem sok jóval biztatott s már a cí­me is felbosszantott: „A szegény kis gondnok panaszai”. Nocsak, már plagizálunk is? — Nem­csak a mit sem sejtő kisiparosok nevét használ­juk versnek, hanem Kosztolányi tollával ékes­kedünk? ... De azért nekiálltam, hogy elolvas­sam a verset. Némi viszolygással, de belekezd­tem. S ahogy túljutottam az első, a második, majd a harmadik soron, úgy vált mind érdekesebbé, mind izgalmasabbá a dolog. Egy szuszra futot­tam át a hat versszakot, aztán újra és újra — most lassan, figyelmesen — rágtam magam át rajtuk. S egyre jobban kikristályosodott bennem, amit már első olvasásra észrevettem: a mai ha­zai „cockney”-nyelv, mondhatni: pártdialektus eddig még soha nem látott, maróan gúnyos élű kritikáját, kifigurázását tartom kezemben. Weöres Sándor egyszerre más színben tűnt fel előttem: merészsége imponáló!... Mert ál­lítom, hogy ehhez a vershez merészség kellett, hiszen találva érezheti magát általa az ország nagy része, s éppen azok, akik a mai bürokrácia kulcshelyein, a pártpozíciók íróasztalainál ücsö­rögnek. A vers pompás szatíra, de minek ma­gyarázzam, minek csak beszélni róla, tessék ere­detiben elolvasni! íme: WEÖRES SÁNDOR: A szegény kis gondnok panaszai A melós itt minálunk csak üdültö,­gyüket, ha rendbe van a bentálló, élgyün két hétre, ha itt a csütörtök, én nem bánom, dogotoké az ország, nálunk már, kérem, fejlődött a korszak, s akinek nem teccik, azt nem szeressük. Bányából, gyárból idefut az ország, furakodnak, löködnek, nem szeressük, de markukban lobog a bentálló, s­ annyi kuffer, cucc, szajré, kész csötörtök, érezze jól magát minden üdüllö, mert mit tehessek, ha ilyen a korszak. Tudom én: hetfi, kedd, szerda, csötörtök, pétek, szombat, mind hajrá, hajt a korszak, ezért kell a melósnak az üdüllö, csak jobban megnézné a bentálló, kit küld, mert a huligánt nem szeressük, azt gondolja, csakis övé az ország. Mit parancsolgat, nincs már úri korszak, bóravalót nem ad, nincs úri ország, a lármát, handabandát nem szeressük, pálinka-szerda, szerelem-csötörtök, ha égből pottyant is a bentálló, pihennék én is, nem csak az üdüllö. Balhéznak és randáznak, nem szeressük, végre itt a váltás-nap, a csötörtök, hát mint tatárjárás után az ország, úgy lenyargalva az egész üdüllö, új gruppá gyű­i, nem változott a korszak, megint sáskákat küld a bentálló. Kérem, nekem sosem jut bentálló, én nem lehetek két hétig üdüllő, pedig rám férne az alvási korszak, majd diliházban, de azt nem szeressük, az idegeimen táncol az ország s gitározik, míg elvisz a csötörtök. A mondanivaló, a stílus, a kifejezésmód pri­mitívségét pompásan húzza alá a monoton egy­formaság. Akár a hazai élet: korlátolt és szürke a vers. Nem tudom, érzik-e a versben rejlő gyilkos kritikát annyira, mint én, akinek még nem is olyan régen bőségesen volt részem abban az örömben, hogy ezt a stílust hallhattam. Hallgat­nom kellett, ha bele is fájdult a fejem és kija­vítani — hiábavaló s néha veszélyes — próbál­kozás lett volna. Ajánlom ezt a Weöres költeményt azoknak a külföldre szakadt honfitársainknak a figyelmébe, akik a legutóbbi hónapokban egyre gyakrabban állítják elénk követendő példaként a mai hazai nyelvet, mondván: ha elzárkózunk az otthoni nyelv fejlődésétől, gyermekeink soha nem fog­nak tudni szépen beszélni magyarul. Ezt a fejlő­dést, ezt a „korszerű” magyar nyelvet, amit We­öres Sándor pellengérez ki a „Szegény kis gond­nok panaszaidban, ezt szíves-örömest átengedem a hazai élőnyelvért lelkesedőknek. Én inkább a miáltalunk beszélt ósdi, divatjamúlt magyarra tanítom a fiamat... ^ / Helsinki szelleme elméletben és gyakorlatban Nem lehet megjegyzés nélkül hagyni a haza­csalogató MAGYAR HÍREK legújabb öngólját, amely — alig néhány héttel Helsinki után — ékesen bizonyítja, milyen komolyan veszi a kom­munista Magyarország az eszmék és gondolatok (könyvek, folyóiratok, újságok stb.) szabad áramlását. Hozzá kell ehhez fűznünk, hogy a hel­sinki konferencia záróokmányát a budapesti kor­mány is aláírta s azóta is buzgón hirdeti sajtó­jában, hogy míg azok a galád imperialisták nem tulajdonítanak kötelező erőt a zárónyilatkozat­nak, a szocialista tábor kormányai betű szerint veszik annak minden pontját. De már Helsinki előtt is únos-untig hangoz­tatták a magyarországi propagandaszervek,­­ hogy a népköztársaság területén szabadon lehet terjeszteni mindenféle nyugati sajtóterméket, nyomtatványt. Éppúgy, mint a nyugati orszá­gokban. Ezt a hazugságot még olyan magasál­lású hivatalos személy is megerősítette, mint Pója elvtárs, a Kádár-kormány székéhez nőtt kü­­lügyére. Kijelentvén egy nyugatnémet lapnak adott interjúban: Magyarországon minden nyu­gati sajtótermék megkapható. Nos, már akkor tudtuk, hogy ez hazugság, de a MAGYAR HÍREK elszólásával ők maguk bizo­nyították be, hogy de még mennyire az! Olvas­hatunk ugyanis egy közleményt a lap legutóbbi számában, amely azoknak szól elsősorban, akik élni akarnak Kádárék amnesztiájával és haza készülődnek. Ajánlatos, hogy előbb gondosan át­tanulmányozzák ezt a több pontból álló utasí­tást, hátha még meggondolják magukat annak láttán? De legalább is sok kellemetlenségtől me­nekülhetnek meg a határon. Mert hogy ezt mondja — egyebek között — a „közkegyelem alapján hazatérők részére” szer­kesztett kiskáté: „Tilos behozni az országba a szocialista rend ellen izgató kiadványokat." A kérdés csak az: mit sorolnak a határőr-ávós elvtársak ebbe a kategóriába? Az ilyen veszélyes kiadványok közé? Mert a keretek igen rugalma­sak: ugyan melyik nyugati újságra — kivéve talán a nyugati kommunista lapokat — nem le­het rámondani, hogy „izgat a szocialista rend ellen”? Hát nem lehet már azt is izgatásnak mi­nősíteni, ha megírják az igazságot a nyugati, meg a hazai munkások életszínvonaláról és — mondjuk — összehasonlítják egymással azokat? Adhatok egy jó tanácsot a hazatérni szándé­kozóknak: ha nem akarnak rögtön bajba kerül­ni, rakjanak ki mindenféle nyugati nyomtat­ványt a poggyászukból. Jó előre! Nem árt, ha szoktatják magukat a hazai környezethez. Ami­ben csak azt szabad olvasni, ami a határőr elv­társak cenzúráját kiállja. Helsinkiben két éven át tárgyaltak erről a kérdésről. De nagy kár volt az időért!...­­ vezetője, dr. Gyékényesi János, a fiatal tudós, Cleveland város jeles sportszakértője volt. A csapat tulajdonosai között többen vannak magyarok, Jánosi Miklós és Puzik Béla például, akik a csapat nemzetközi kapcsolatainak fejlesztésén dolgoznak. A munka célja, amint Ralph J. Perk polgármester is megállapította, ennek a fordulatosan izgalmas, gyors, erőre, lendületre, támadókedvre nevelő sportnak a ter­jesztése Amerikában. Örvendetes látni, hogy ebben a ne­mes törekvésben a CLEVELANDI MAGYAR ATLÉTIKAI CLUB valamint a COBRA életében munkálkodó magyar sportemberek révén milyen elismerésre méltó, nagy sze­repet vállalt a magyarság. Ralph J. Perk polgármester: "Stadiont építünk a clevelandi labdarúgóknak" Október 3-án nagysikerű díjkiosztó bankettet rendezett a LAKE ERIE LABDARÚGÓ LIGA, amelyen nemcsak magyar sportsiker jelentke­zett a díjkiosztó program első számaként, de maga az elnök, aki a sikeres tisztikar élén vé­gezte a mindennapi majd az ünnepi díszvacsora munkáját, dr. Gyékényesi János is magyar. Ez volt a Lake Erie Labdarúgó Liga tizedik díjkiosztó bankettje, és méltón a fejlődés emel­kedéséhez, ez volt talán a legsikeresebb. Több mint félezer vendég gyülekezett a romantikus hatású Hofbrau Haus nagytermében az ízlése­sen terített asztalok mellett. Jelen volt az egész clevelandi sporttársadalom, egyleti vezetők, já­tékosok és pedig az ifjúsági labdarúgóktól vete­rán sportolókig. Jelen volt a clevelandi sajtó és televízió képviselete is, a város vezetősége élén Ralph J. Perk polgármesterrel, aki a futball­­sport nagy barátja. A polgármestert Vaclav Hib­­nar, polgármesteri asszisztens kísérte, — aki nem régen még aktív játékos volt. — A Plean Dealert Dennis Lustig sportszerkesztő képvisel­te. A sajtó képviselői közül Klaus Wagner, a CBS-WJW Chanel 8 tm­­-állomás asszisztens sport­­igazgatója aktív szerepet is vállalt, a díjkiosztó vacsora ceremóniamesterének szerepét töltötte be. Klaus Wagner is futball (soccer) játékos volt. A díjkiosztó, vacsora első száma a polgármes­ter beszéde volt. Ralph J. Perk polgármester olyan népszerű a futballisták között, hogy min­den alkalommal szinte hazajön a labdarúgók közé. Ez érthető is, mert ma a labdarúgósport táborát, játékosait és nézőit, de szervezőit és egy­leti tisztségviselőit is, jó részben a clevelandi nemzetiségek között találhatjuk, akik ha netán szervezetileg nem is, de érzésben biztosan Ralph J. Perk polgármester által alapított és vezetett NEMZETISÉG­IMOZGALOM-hoz állnak közel.­­ Most is nagy szeretettel köszöntötték a polgár­­mestert. A polgármester beszédében felidézte a régi, clevelandi emlékeit és elmondotta, hogy a labdarúgás igen erős és népes sport volt Cleve­­landben a régi időkben is, tehát csak örülni kell annak, hogy ennek a sportnak a fejlődése ma is ilyen szép emelkedést mutat. Ezért köszönti az egybegyűlt labdarúgókat, az ifjúságot, de a ve­zetőket és tisztségviselőket is, akik a kezdeti időktől, fogva a mai napig ennek a sportágnak a fennmaradásáról és fejlődéséről gondoskod­tak. Mivel a labdarúgás céljait szolgáló pálya tekintetében még mindig problémái vannak úgy a sportolóknak, mint a sportág vezetőinek, a pol­gármester kijelentette, hogy ennek a szép sport­ágnak azzal siet segítségére, hogy Cleveland vá­rosban a labdarúgóknak modern, szép stadiont építenek. A hivatalos polgármesteri bejelentést hatal­mas lelkesedéssel nyugtázta a jelenlevő sport­társadalom és utána hosszan ünnepelte Ralph J. Perk polgármestert. Ezután dr. Gyékényesi János, a LAKE ERIE LIGA elnöke tette meg évi jelentését. Méltatta a csapatok ez évben elért sikereit, kiemelve az ohiói csapatok kiváló szereplését az országos kupában. Az est felkért szónoka Howard J. Collier, a CLEVELAND COBRA profi labdarúgók elnöke volt, aki a sportközönség előtt szakmai kérdé­sekről, a labdarúgás amerikai problémáiról be­szélt, majd különösképpen a profi labdarúgás feladatairól és terveiről tájékoztatta beszédében a hallgatóságot, amely nagy figyelemmel fogad­ta az érdekes fejtegetést. A beszédeket követte a díjak és serlegek ki­osztása, amelyet dr. Gyékényesi János elnök végzett Frank Borrone, egyetemi labdarúgó edző közreműködésével. Legörvendetesebb volt az a tény, hogy a Liga ezévi gyermekbajnokságát a CLEVELANDI MAGYAR ATLÉTIKAI CLUB gyermekcsapata nyerte. A clevelandi magyarok szemefényeként vonult fel a magyar ifjúsági bajnokcsapat az ünneplő közönség elé, hogy át­vegyék a közös és egyéni díjakat, amelyeket sportszerű játékukkal és labdarúgó tudásukkal vívtak ki, igen erős mezőnyben. Ezek a gyermek­csapatok jelentik a clevelandi labdarúgás jövő­jét és a magyar gyermekek bajnoksága igazolja a magyar futball jövőjének kiváló esélyeit Cle­­velandben. Nagy megelégedést érezhettek áll­hatatos és áldozatos tevékenységük láttán Elek Kálmán és Jánosi Miklós, akik lelkes és hozzá­értő sportemberekként, de sportpedagógusok­ként is végezték fáradhatatlanul munkájukat a „kicsinyekkel”. Ugyanilyen elismerésben részesült a Liga ez­évi bajnoka, a horvát csapat. ★ Itt kell megjegyezni, amire a clevelandi profi futball elnökének, Howard J. Colliernek a meg­jelenése is felhívta a figyelmet, hogy a maga­sabb szintet képviselő profi futballban is igen jelentős a város magyarságnak részvétele. A COBRA csapatában az elmúlt évben két magyar játékos is szerepelt.. A közvélemény tájékozta­tását, mint a profi együttes „Public Relations” 7 nap a diktatúrából Szeptember 29. hétfő: Most tartották Magyarországon a Fegyveres Erők Napját. Ebből az alkalomból ünnepséget rendeztek a MOM Művelődési Házban, ahol — szovjet katonai ven­dégek jelenlétében — számos kitüntetést osztottak szét a munkásőrség és a néphadsereg arra érdemes tagjai között. A büntetésvégrehajtás terén végzett eredményes munkájáért 94 „smasszer” — bocsánat: „a büntetésvég­rehajtási testület 94 tagja” — is kitüntetésben részesült. Október 2. csütörtök: Addisz Abebából keltezett MTI-jelentés kesereg azon, hogy rendkívüli állapotokat léptettek életbe az abesszin fővárosban és „törvényen kívül helyezték a sztrájkokat”. Szigorúan megtiltottak mindenfajta munkabeszüntetést — írja felháborodva a hazai pártsajtó. A magyar munkás talán élhet a sztrájkjoggal? No persze: a szocializmusban olyan nagy a jólét, hogy nincs szükség sztrájkokra!... Október 3. péntek: Közös közleményt adtak ki az európai kommunista pártok Párizsban és nemzetközi akciónapot hirdettek meg a spanyol nép szabadságáért. A magyar lapok első ol­dalon, főcímben tudósítanak erről és síkraszállnak a „francoizmus” által elnyomott spanyol dolgozók jogaiért. Milyen könnyű dolog a más ajtaja előtt söpörni és az abesszin, a spanyol, no meg a chilei nép szabadságát em­legetni. A magyar dolgozók szabadságjogainak vajon nem lenne szüksége egy kis bővítésre? MTI-hír: Elutazott Budapestről a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának küldöttsége, amely az országgyűlés meghívására tíznapos látogatáson járt Magyarországon. TASZSZ-jelentés: Pimen orosz pátriárka vezetésével ta­lálkozóra gyűltek össze a Szovjetunió valamennyi vallá­sának és felekezetének képviselői. Felhívással fordultak a világ népeihez, hogy 1976. elején rendezzék meg a békeszerető erők találkozását Moszkvában. Szabadságról nincs szó, már­pedig szabadság nélkül nincs béke... Október 4. szombat: Közös gyászjelentést adott ki a bejrúti repülőgép­katasztrófáról a KPM és a MALÉV. A gép tengerbe ve­szett 50 utasa között csak egy magyar volt — Glausius Gábor, a pesti Irodagépipari Vállalat exportőrje —, de elpusztult a gép teljes magyar személyzete: összesen tíz fő, három pilóta, két technikus és öt stewardess. A sze­rencsétlenség okainak vizsgálata folyamatban van. Október 5. vasárnap: Kádár János fogadta Dumitru Popescut, a román KP egyik vezetőjét és a két ország kulturál­is együttmű­ködéséről tárgyalt vele. Vajon az erdélyi magyarság prob­lémái szóba jöttek-e?... Befejezésül ismét egy lakástéma. A hazai propagan­daszólamok únos-antig szajkózzák a rohamtempójú szo­cialista lakásépítkezés eredményeit. S most ezt olvassuk a „Lakásrejtély” című cikkben: „1971-ben 175 000 lakás­kérvényt tartottak nyilván, ez év végére pedig a lakás­igénylők száma nem fogyott, hanem százezerrel nőtt.” Szép kilátások... (S. Gy.) A szabadság ünnepe Yonkers-ben „Isten őrizzen meg minden békétől, amit Moszkva-anya szül!" (Mindszenty Hatawanban) A YONKERSI ÁRPÁDHÁZI SZENT MARGIT EGY­HÁZKÖZSÉG — 76 Locust Hill Avenue, Yonkers, New York 10701 — szeretettel várja önt, kedves családját és ismerőseit, a SZENT MARGIT KULTÚR EGYESÜLET rendezésében 1975. október 19-én, vasárnap délután 3 órakor kezdődő SZABADSÁGHARCOS ÜNNEPÉLYÉRE. Ünnepi beszédet mond dr. Pogány András, a Magyar Sza­badságharcos Világszövetség elnöke. Magyar szentmise délután 3 órakor. Díszfelvonulás, zászlófelvonás, amerikai és magyar Himnusz. Dr. Pogány László ünnepi beszéde, 1956 eseményeinek felidézése. Előadják a cserké­szek és magyar iskolások. Esti dal — Magyar induló. Előadja a Szent Margit énekkar. Zárószó, elmondja Kiss Gábor S. J.; Magyar Hiszekegy, előadja az énekkar és a közönség. Az énekkart vezényli: Monoki Mária, Műsorvezető: Latkóczy-Osváth László. önkéntes adományok! Műsor után magyaros vacso­rát szolgálnak fel! ÜNNEPI MŰSOR: Megnyitó üdvözlés, elmondja Szlenka Pál. „Búcsúdal”, szavalja Bényei Istvánná. 17. századi Bujdosó énekek, előadja a Szent Margit énekkar.

Next