Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1975 (82. évfolyam, 1-50. szám)
1975-11-02 / 42. szám
2213 N LINCOLN AVE CHICAGO ILL 60614 1975. _ VOL. 82. ÉVF. TOLLAS TIBOR . VASÁRNAP — 42. SZ. Amerika egyetlen katolikus Catholic Hungarians9 Sunday magyar hetilapja ■: . -----..., .. . ........•r:r.,ü==sB=ssssESi The only Catholic Hungarian Weekly Newspaper in the U.S.A. Egyes szám ára: 30 cent KIADÓHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: Price of one copy: 30 cents 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509 — Telefon: (216) 799-2600 DR. ESZTERHÁS ISTVÁN: Mire mutatott rá Peking? ★ KISSINGER KÜLÜGYMINISZTER pekingi látogatása vegyes érzelmeket keltett úgy a mi oldalunkon, mint kínai oldalon. Habár a látogatás csak diplomáciai előjátéka Ford elnök ezután következő látogatásának — vagy talán éppen azért —, nem lehet a jelentkező negatív jelenségeket félretolni, mint nem fontos tanulságokat. A New York Times hírszolgálati jelentése a látogatás eredményeit összefoglalva, röviden ezt mondja: .......Kissinger külügyminiszter négynapos látogatása Kínában úgy végződött, ahogy kezdődött, véleménykülönbséggel Washington Moszkva iránti hetente politikája tekintetében...” A New Yorki lap ezt a megállapítását azzal támasztja alá, amit a kínai külügyminiszter a búcsúvacsorán mondott hivatalos pohárköszöntőjében: megbeszéléseik során egyáltalán nem tudták a Moszkvával kialakult hetente tekintetében mutatkozó ellentétes véleményeket egymáshoz közelebb hozni. Amerikai diplomaták kijelentései szerint a megbeszéléseken végig a kínai tárgyalófelek állhatatosan azt hangoztatták, hogy az Egyesült Államok Szovjetunió iránti engedékeny magatartása újabb világháború kockázatát erősíti. Kissinger védekezése ezzel szemben az volt, hogy a Ford adminisztráció a detente-ot nem tekinti az erős amerikai honvédelem behelyettesítőjének, hanem csupán olyan lehetőségnek, amely fékezi a Szovjetet abbeli törekvésében, hogy a Kremlin befolyását tovább terjessze... * A KÜLÜGYMINISZTER PEKINGI LÁTOgatásának értékelése közben — természetesen — nem szabad felednünk, hogy Kína a maga érdekeit képviseli és olyan Amerikát szeretne tudni a tenger másik oldalán, amely nyíltan szembenáll a Szovjettel és ily módon leköti a Szovjetet, sőt közvetve, talán kényszeríti is a Szovjetet, hogy a kínai igényeket és követeléseket nagyobb érdeklődéssel vagy megértéssel kezelje. Ez kínai érdek. És habár ez egyáltalán nem amerikai érdek, az amerikai külpolitikának a maga mozgalmaiba a kínai érdek hatását is bele kell számítani és pedig a Szovjettel szemben is. De ha így is tekintjük a kínai szempontokat, akkor is Kissinger külügyminiszter által képviselt álláspontot, hogy a hetente olyan lehetőség, amely fékezi a Szovjetuniót a tekintetben, hogy a Kremlin befolyását tovább terjessze, itthon sem tartjuk meggyőzőnek. Engedékenynek lenni mindig könnyebb, mint ellenállni. A Szovjettel kiegyezni mindenki tud. — Ha tehát Amerikának nincs elvi fenntartása a Szovjettel szemben, miért legyen a kisebb államoknak, és ha Amerika a kényelmesebb defente-ot gyakorolja — miért ne? —, a kisebbek is rátérhetnek erre az útra. De ha Amerika majd egyszer nem tudna tovább menni az engedékenységben, vajon a többiek, a kisebbek is meg tudnak majd fordulni? Ma a Szovjet kettős külpolitikáját semmi sem támogatja és segíti jobban — a Kremlin befolyásának kiterjesztésében — mint a detente. A mai amerikai külpolitikának végzetes hiányossága mutatkozik meg a pekingi érvelésben. Amíg Amerikának csak hivatalos külpolitikája van és az az engedékenység a detente, az enyhülés programjával tekint a Szovjet által előidézett eseményekre szerte a világon, amíg nem veszi tudomásul a nem hivatalos szovjet külpolitikát, a párt külpolitikáját, a marxista osztályharc terjesztését, addig az a magatartás elősegíti a Kremlin befolyásának a terjesztését. A Kremlin befolyást az ideológiai mozgalom viszi mindenütt előre és nem a hivatalos szovjet külpolitika, amely hol kecsegtet, hol fenyeget, de valójában csak falaz a párt-külpolitikának. Pontosan ugyanúgy, ahogy a szovjet kormányzat csak fedőszerve és végrehajtója a párthatalomnak. Amerikának ezzel a kremlini terjeszkedéssel szemben volt egy szellemi ellenállása, a rabnépek önrendelkezésének elvi követelése, azonban ezt Kissinger külügyminiszter, és az a gyanúnk, az ő tanácsára Nixon elnök is, feladta. Hogy ezzel milyen kifutást adtak a kremlini terjeszkedésnek, azt már ma is látjuk, de az idő múlásával mindinkább látni fogjuk. Ezért nem őszinte Kissinger pekingi válasza. A rabnépek és minden népek önrendelkezési jogának elvi képviseletét éppen azért adták fel, mert ezzel tudták elfogadtatni a hivatalos külpolitika detente-ját. ★ PEKINGBEN TEHÁT ismét ez lett láthatóvá. A detente kedvéért Amerika fél karját hátrakötve külpolitizál a Szovjetunióval szemben, amikor a Szovjetunió mindkét karját használja a külpolitikában: a moszkvai hivatalos diplomáciát és a kremlini befolyás, izgatás ideológiai terjeszkedését. Ami, számbavéve a mozgósítható kommunista pártokat, gyakorlatibb és terrorizálóbb erő lehet, mint a hivatalos külpolitika kötelező tánclépései. Pekingben nem találkoztak ügyefogyott emberek Kissingerrel, még akkor sem, ha Csou En-laj (akiről a látogatásra induló amerikai külügyminiszter ottawai mikrofon-csevegésében elsietve megjegyezte, hogy súlyos beteg) nem is folytatott tárgyalásokat az amerikai külügyminiszterrel. Mert éppen ezen a puha ponton, a népi önrendelkezés pontján támadták meg Kissingert. Nem mondván, de gondolván, ha Kissinger Kelet- és Közép-Európában feladta a népi önrendelkezés jogának képviseletét, miért tartaná vagy hogyan tarthatná fenn azt Ázsiában? Koreáról volt szó. Felszólították az amerikai külpolitika irányítóját, hogy Amerika vonja ki csapatait Dél-Koreából és hagyja sorsára a délkoreai népet a kommunista erőhatalommal szemben. Amint tette ezt az európai rabnépek ügyében és újabban Vietnam esetében, Kissinger a kínai kívánságra azt válaszolta, hogy Amerika csak a fegyverszünet megkötése után fogja csapatait Dél-Koreából kivonni és, hogy nem tárgyal az észak-koreai diktatúrával egyedül és közvetlenül, hanem csak a dél-koreai kormánnyal együtt és révén. ★ MENNYIRE MEGGYŐZŐBB ÉS HATÁSOSABB LETT VOLNA, és mennyire megnyugtatóbb lett volna Dél-Koreában olyan válasz, melyben az amerikai külügyminiszter azt jelenthette volna ki, hogy amint a világ minden részén fenntartja Washington a népi önrendelkezés és szabadság érvényesülésének követelését, ugyanígy fenntartja Dél-Koreában is... De ezt az amerikai külügyminiszter nem mondhatta Pekingben — szemben a kínai diktatúrával, ha nem mondotta Kelet- és Közép- Európában — szemben a kremlini diktatúrával. Ez a hetente — Peking felől nézve. És Dél-Korea ügyét felvetve, a ravasz kínaiak erre mutattak rá. És ez lett a kínai megbeszélés legnyugtalanítóbb jelensége — amerikai szempontból. (1975. IX. 23.) IMPERSONAL: Tiv elé kívánkozik New York parádés bukása ★ AZ ELMÚLT HÉTEN a kongresszusi bizottságok előtt New York állam kormányzója Hugh L. Carey, majd New York város polgármestere Abraham Beame, a pénzügyi katasztrófába jutott város megsegítésére szövetségi támogatást kért, 5 billió dollártól 10 billió dollárig terjedő kölcsönök biztosítása formájában. Ezzel végképp lerombolták azt a nagyképű fölényt, amelyet a New Yorki polgármesterek eddig viseltek, sőt maguknak meg is követeltek. A „bankok fővárosa” anyagilag olyan nagyot bukott, amihez hasonló méretű városi bukást sem Amerika, de talán a világtörténelem sem ismer. A bukás oka — mindenkinek ez a véleménye — a városi politika nyakló nélküli költekezésében található. New York polgármestere — úgy látszik - ugyanazt hitte, mint a washingtoni külpolitika felelős vezetői: juttatásokkal lehet fegyvertársakat szerezni a politikában. Mindegyik ráfizetéssel jár... Az egyik legtapasztaltabb és legravaszabb várospolitikus, a még mindig sikeres chicagói polgármester, akinél talán egyik polgármester sem látott több városi vihart Amerikában. Richard J. Daley, szarkasztikusan így magyarázta meg a New Yorki bukást: „Nemcsak az ország, hanem a világ minden részéből New Yorkba jöttek népek és New York gondoskodott róluk csupán azért, mert jó szíve van, ez a problémájuk.. A chicagói polgármester nyilván a város jóléti politikájáról beszélt. A nagy kérdés ma azonban az, hogy az ilyen, politikában jótékonykodó polgármesterség milyen jót tesz azokkal a polgárokkal, akik polgármesterré megválasztották és akiket most a nagyvonalú polgármesterek és más városi potentátok belerántottak ebbe a monumentális városi katasztrófába?... A luxuspolitikában képzelődő, nagyvonalú polgármesterek és társaik elsősorban mégis választópolgáraiknak, városuknak tartoztak volna felelősséggel és nem saját liberális hírnevüknek. ★ A HÍRNEVES POLGÁRMESTEREK ÉS VÁROSPOLITIKUSOK most egyszerre eltűntek a közéleti színpadról, az egyéni fedezék mögött. És a mai polgármester azt kívánja, de az állam kormányzója is, hogy a szövetségi adóból, tehát az egész Amerika adócentjeiből fedezzék azt a csődöt, amibe New York, a bankok fővárosa, belefutott. Különben, fenyegetőznek, New Yorkban kitör az anarchia, mert nem lesz rendőr, nem lesz szemétgyűjtés, nem lesz tűzoltó, nem lesz iskola, nem lesz kórház és így tovább. Tehát a városi luxuspolitizálásért majd a polgárok emberi nyomorúsága fizet. Sőt, mondja a polgármester és a kormányzó, Amerika, de a világ gazdasági életét megrendítheti a New Yorki bukás ... ★ FORD ELNÖK AZONBAN VONAKODIK ezt megtenni. Még az alelnökre sem hallgat. Rockefeller — mint volt New York állami kormányzó — sürgeti New York városának a megmentését. De nem lelkesedik ezért a kongresszus sem. Míg a New York-i képviselők és szenátorok érthető izgalomban küzdenek a szövetségi adócentekért, a többi törvényhozó igen kellemetlen leveleket kap választóitól. Az egyik képviselő, kerületéből visszatérve kijelentette, hogy ha kell, meg fogja szavazni a New Yorknak nyújtandó segítséget, de a tapasztalata az, hogy száz választója közül, ha egy helyesli majd ezt az állásfoglalását. Egy másik képviselő szerint nagy igazságtalanság a szövetségi kormányzattal szemben, hogy New York a szövetségi kasszából akar a bukásban támogatást kapni. Arthur Burns, a Federal Reserve Board elnöke először tiltakozott az ellen, hogy a pénzügyi bukásba került várost megsegítsék, de később kijelentette: a kérdést ismét megvizsgálja és esetleg módosít álláspontján... ★ NEW YORK ÁLLAM szenátusának többségi vezetője, Warren Anderson eddig ellenzője volt annak is, hogy New York városát akár New York állama is segítse, de most már sürgeti, hogy New York város bukásából a szövetségi kormányzat nagyobb részt vállaljon. És mivel a szövetségi állam pénzügyminisztere, William Simon, a bukás ügyében a felelősség és a büntetés kérdését felvetette, a New York-i, állami szenátor ezt mondta: „Ha így van, talán a legjobb az lenne, hogy a város minden lakóját elfenekeljük és aztán vacsora nélkül küldjük el aludni...” A szimbolikus beszéd nincs is olyan messze attól, amit fel kellene vetni. Azért, hogy New York városa idáig jutott, valaki vagy valakik felelősek. És ezeket képletesen kellene elfenekelni, azaz felelősségre kéne vonni. Ha a Watergate ügyében ki lehetett pellengérezni a tévi nyilvánossága előtt azokat, akik bűnösek voltak, New York városának a bukása is megérne egy televíziós nagy tárgyalást, amelyen megvizsgál(Folytatása a harmadik oldalon) Október 23 Rian a föld, a falak dőlnek, Kék harsonákkal zeng az ég, S barlangjából a dohos kőnek Az ember újra fényre lép. Fonnyadt testüket záporozza, Sápadt arcukra hull a nap, S szédülten, szinte tántorogva Szabadság, szívjuk sugarad. Sötétből tárul ki a szívünk, Nyíló virág a föld felett. A szolgaságból fényt derítünk. Fegyver nélkül is győztesek. Mindszenty Józsefnek van igaza VI. Pál pápa az elmúlt héten fogadta Rómában a portugál államfőt, Francisco Costa Gomezt. Ugyanazon a napon Portugáliában a Renascenca rádióállomás épületébe kommunista katonák és egyenruha nélküli személyek fegyveres erővel betörtek, az adótoronyra felhúzták a vörös zászlót és ismét megkezdték a maguk marxista, istentagadó ideológiájának kisugárzását. Az esemény előzményeihez tartozik, hogy ezt a rádióállomást a portugl katolikusok alapították, építették fel, tartották üzemben, amíg a portugál vörös terror ki nem tört. Ekkor a portugál kommunisták a katolikus rádióállomást fegyveres erőhatalommal elfoglalták és a maguk marxi-leniai ideológiáját kezdték hirdetni a katolikus hallgatóknak. Hogy közben a választásokon a portugál nép a második legnagyobb pártként a katolikus demokrata pártot bízta meg képviseletével, ez a kommunistákat egyáltalán nem izgatta, hiszen a terrorhoz szükséges fegyverek már a kezükben voltak. Mikor a portugál nép ezt megunta és maga a nép is kiment az utcákra, a moszkvai irányítású kormányzat meghökkent. És a katolikusok is részt vettek a szabadságot követelő utcai tüntetésekben, hatalmas tömegű katolikus sereg követelte a portugál szabadságot, és a tüntetéseket maga a püspök vezette mindenhol. A portugál egyház ezekben a nehéz és vészteljes időkben magatartásával igazolta, hogy Mindszenty József hercegprímás, esztergomi érsek útja a helyes: nem hinni a kommunista ígéreteknek, hanem fel kell állni a nép és az egyház jogaiért, amikor azt el akarják venni.★ Ettől a baloldali kormány megriadt és azt a ravasz megoldást találták ki, hogy a katolikus rádiót, amelynek ügye a katolikus tüntetések következtében a világközvélemény elé került, egy időre lezárják, hogy ez alatt a kommunisták hatalmát „megértő” kormányzat lefolytathassa külföldi tárgyalásait.★ Ezeknek, a portugál valóságot leleplező látogatásoknak a során, a múlt héten került sor VI. Pál pápánál teendő államfői látogatásra. A kommunista párt azonban szükségesnek találta ,hogy a római fogadás napján nyers erőszakkal sértse meg a Szentatya jóságát, aki a szerencsétlen ország államfőjét hajlandó volt fogadni — tekintettel arra a hívő katolikus népre, amelyet hatalmával fogva tart. A párt elfoglalta a lezárt katolikus rádiót és ugyanazon a napon felharsant a marxista adás ismét. A példának tekinthető, kihívó ügy végre kinyithatná azoknak a nyugati, alamuszi polgároknak a szemét és lelkiismeretét, akik Mindszenty Józsefben, lelki fejedelmünkben, ha előtte meg is hajoltak, nyugalmuk megzavaróját látták. Íme, igaz: míg a széttépett magyar nép és egyház rabságban él, nem lehet béke és nyugalom a távoli Portugáliában sem. Mert nincsen és nem lesz nyugalom lelki béke nélkül, bármennyire is szeretnék ezt elhinni, akiknek ma itt jó sorsuk van. Viszont nincsen és nem lehet lelki béke szabadság nélkül bármennyire is szeretnék, akik önző érdekeikkel veszik körül irányítható lelkiismeretüket, meg lusta lelküket. — Igaz tehát, amit Mindszenty József hirdetett, nincsen béke szaabdság nélkül. A szabadság pedig megszűnik abban a pillanatban, amint Krisztus szavát és a katolikus egyház tanításait nem szabad hallani. Magyarországon már harminc éve, Portugáliában pedig újabban. A nyugati szabadságban élő kényelmes polgárok hiába szóltak farizeusi nyilatkozatokkal lelki fejedelmünk, Mindszenty József ellen, a kommunista erőszak újból és újból bebizonyítja: igaz az, amit Mindszenty József mondott, és hívei — így a VASÁRNAP is — hirdet. Minden emberi szabadság alapja: szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. — És gyűlölködéssel, erőhatalommal pusztul a szabadság, és szabadság nélkül sohasem lesz béke. Mert békéje csak a jóakaratú embernek lehet. Hazai életképek Gyermekek vadásznak a menekülőkre (Ezt a szomorú hazai életképet a Hajdú-Bihari Naplóból vettük. A pártlap bemutatja, miként nevelik a magyar iskolásgyermekeket a menekülők vadászatára.) „Este volt, mélységes csend. A fák között vezető ösvényen egy ember közeledett a faluhoz. Óvatosan jött, minden tizedik, tizenötödik lépés után megállt, figyelte a sötétet. Végre fényt pillantott meg, arrafelé vette az irányt. Az épület előtt út húzódott, habozott mielőtt rálépett. Egy iramodással termett az italbolt előtt. Benyitott, ros. (Folytatása a hetedik oldalon.)