Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1975 (82. évfolyam, 1-50. szám)

1975-11-02 / 42. szám

2213 N LINCOLN AVE CHICAGO ILL 60614 1975. _ VOL. 82. ÉVF. TOLLAS TIBOR . VASÁRNAP — 42. SZ. Amerika egyetlen katolikus Catholic Hungarians9 Sunday magyar hetilapja ■: . -----..., .. . ........•r:r.,ü==sB=ssssESi The only Catholic Hungarian Weekly Newspaper in the U.S.A. Egyes szám ára: 30 cent KIADÓHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: Price of one copy: 30 cents 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509 — Telefon: (216) 799-2600 DR. ESZTERHÁS ISTVÁN: Mire mutatott rá Peking? ★ KISSINGER KÜLÜGYMINISZTER pekingi látogatása vegyes érzelmeket keltett úgy a mi oldalunkon, mint kínai oldalon. Habár a látoga­tás csak diplomáciai előjátéka Ford elnök ez­után következő látogatásának — vagy talán ép­pen azért —, nem lehet a jelentkező negatív je­lenségeket félretolni, mint nem fontos tanulsá­gokat. A New York Times hírszolgálati jelentése a látogatás eredményeit összefoglalva, röviden ezt mondja: .......Kissinger külügyminiszter négynapos lá­togatása Kínában úgy végződött, ahogy kezdő­dött, véleménykülönbséggel Washington Moszk­va iránti hetente politikája tekintetében...” A New York­i lap ezt a megállapítását azzal támasztja alá, amit a kínai külügyminiszter a búcsúvacsorán mondott hivatalos pohárköszön­­tőjében: megbeszéléseik során egyáltalán nem tudták a Moszkvával kialakult hetente tekinte­tében mutatkozó ellentétes véleményeket egy­máshoz közelebb hozni. Amerikai diplomaták ki­jelentései szerint a megbeszéléseken végig a kí­nai tárgyalófelek állhatatosan azt hangoztatták, hogy az Egyesült Államok Szovjetunió iránti en­gedékeny magatartása újabb világháború koc­kázatát erősíti. Kissinger védekezése ezzel szem­ben az volt, hogy a Ford adminisztráció a de­­tente-ot nem tekinti az erős amerikai honvéde­lem behelyettesítőjének, hanem csupán olyan le­hetőségnek, amely fékezi a Szovjetet abbeli tö­rekvésében, hogy a Kremlin befolyását tovább terjessze... * A KÜLÜGYMINISZTER PEKINGI LÁTO­gatásának értékelése közben — természetesen — nem szabad felednünk, hogy Kína a maga érdekeit képviseli és olyan Amerikát szeretne tudni a tenger másik oldalán, amely nyíltan szembenáll a Szovjettel és ily módon leköti a Szovjetet, sőt közvetve, talán kényszeríti is a Szovjetet, hogy a kínai igényeket és követelése­ket nagyobb érdeklődéssel vagy megértéssel ke­zelje. Ez kínai érdek. És habár ez egyáltalán nem amerikai érdek, az amerikai külpolitikának a maga mozgalmaiba a kínai érdek hatását is bele kell számítani és pedig a Szovjettel szem­ben is. De ha így is tekintjük a kínai szempon­tokat, akkor is Kissinger külügyminiszter által képviselt álláspontot, hogy a hetente olyan lehe­tőség, amely fékezi a Szovjetuniót a tekintet­ben, hogy a Kremlin befolyását tovább terjessze, itthon sem tartjuk meggyőzőnek. Engedékeny­nek lenni mindig könnyebb, mint ellenállni. A Szovjettel kiegyezni mindenki tud. — Ha tehát Amerikának nincs elvi fenntartása a Szovjettel szemben, miért legyen a kisebb államoknak, és ha Amerika a kényelmesebb defente-ot gyako­rolja — miért ne? —, a kisebbek is rátérhetnek erre az útra. De ha Amerika majd egyszer nem tudna tovább menni az engedékenységben­­, vajon a többiek, a kisebbek is meg tudnak majd fordulni? Ma a Szovjet kettős külpolitikáját sem­mi sem támogatja és segíti jobban — a Kremlin befolyásának kiterjesztésében — mint a detente. A mai amerikai külpolitikának végzetes hiányos­sága mutatkozik meg a pekingi érvelésben. Amíg Amerikának csak hivatalos külpolitikája van és­­ az az engedékenység a detente, az enyhülés prog­ramjával tekint a Szovjet által előidézett ese­ményekre szerte a világon, amíg nem veszi tudo­másul a nem hivatalos szovjet külpolitikát, a párt külpolitikáját, a marxista osztályharc ter­jesztését,­­ addig az a magatartás elősegíti a Kremlin befolyásának a terjesztését. A Kremlin befolyást az ideológiai mozgalom viszi minde­nütt előre és nem a hivatalos szovjet külpoli­tika, amely hol kecsegtet, hol fenyeget, de va­lójában csak falaz a párt-külpolitikának. Ponto­san ugyanúgy, ahogy a szovjet kormányzat csak fedőszerve és végrehajtója a párthatalomnak. Amerikának ezzel a kremlini terjeszkedéssel szemben volt egy szellemi ellenállása, a rabné­pek önrendelkezésének elvi követelése, azonban ezt Kissinger külügyminiszter, és az a gyanúnk, az ő tanácsára Nixon elnök is, feladta. Hogy ezzel milyen kifutást adtak a kremlini terjeszke­désnek, azt már ma is látjuk, de az idő múlá­sával mindinkább látni fogjuk. Ezért nem őszin­te Kissinger pekingi válasza. A rabnépek és min­den népek önrendelkezési jogának elvi képvise­letét éppen azért adták fel, mert ezzel tudták el­fogadtatni a hivatalos külpolitika detente-ját. ★ PEKINGBEN TEHÁT ismét ez lett látha­tóvá. A detente kedvéért Amerika fél karját hát­rakötve külpolitizál a Szovjetunióval szemben, amikor a Szovjetunió mindkét karját használja a külpolitikában: a moszkvai hivatalos diplomá­ciát és a kremlini befolyás, izgatás ideológiai terjeszkedését. Ami, számbavéve a mozgósítható kommunista pártokat, gyakorlatibb és terrori­­zálóbb erő lehet, mint a hivatalos külpolitika kötelező tánclépései. Pekingben nem találkoztak ügyefogyott em­berek Kissingerrel, még akkor sem, ha Csou En-laj (akiről a látogatásra induló amerikai kül­ügyminiszter ottawai mikrofon-csevegésében el­sietve megjegyezte, hogy súlyos beteg) nem is folytatott tárgyalásokat az amerikai külügymi­niszterrel. Mert éppen ezen a puha ponton, a népi önrendelkezés pontján támadták meg Kis­­singert. Nem mondván, de gondolván, ha Kis­singer Kelet- és Közép-Európában feladta a népi önrendelkezés jogának képviseletét, miért tar­taná vagy hogyan tarthatná fenn azt Ázsiában? Koreáról volt szó. Felszólították az amerikai külpolitika irányítóját, hogy Amerika vonja ki csapatait Dél-Koreából és hagyja sorsára a dél­koreai népet a kommunista erőhatalommal szem­ben. Amint tette ezt az európai rabnépek ügyé­ben és újabban Vietnam esetében, Kissinger a kínai kívánságra azt válaszolta, hogy Amerika csak a fegyverszünet megkötése után fogja csa­patait Dél-Koreából kivonni és, hogy nem tár­gyal az észak-koreai diktatúrával egyedül és köz­vetlenül, hanem csak a dél-koreai kormánnyal együtt és révén. ★ MENNYIRE MEGGYŐZŐBB ÉS HATÁSO­SABB LETT VOLNA, és mennyire megnyugta­tóbb lett volna Dél-Koreában olyan válasz, mely­ben az amerikai külügyminiszter azt jelenthette volna ki, hogy amint a világ minden részén fenn­tartja Washington a népi önrendelkezés és sza­badság érvényesülésének követelését, ugyanígy fenntartja Dél-Koreában is... De ezt az amerikai külügyminiszter nem mondhatta Pekingben — szemben a kínai dik­tatúrával, ha nem mondotta Kelet- és Közép- Európában — szemben a kremlini diktatúrával. Ez a hetente — Peking felől nézve. És Dél-Korea ügyét felvetve, a ravasz kínaiak erre mutattak rá. És ez lett a kínai megbeszélés legnyugtalanítóbb jelensége — amerikai szem­pontból. (1975. IX. 23.) IMPERSONAL: Tiv­ elé kívánkozik New York parádés bukása ★ AZ ELMÚLT HÉTEN a kongresszusi bizott­ságok előtt New York állam kormányzója Hugh L. Carey, majd New York város polgármestere Abraham Beame, a pénzügyi katasztrófába ju­tott város megsegítésére szövetségi támogatást kért, 5 billió dollártól 10 billió dollárig terjedő kölcsönök biztosítása formájában. Ezzel végképp lerombolták azt a nagyképű fölényt, amelyet a New York­i polgármesterek eddig viseltek, sőt maguknak meg is követeltek. A „bankok fővá­rosa” anyagilag olyan nagyot bukott, amihez hasonló méretű városi bukást sem Amerika, de talán a világtörténelem sem ismer. A bukás oka — mindenkinek ez a véleménye — a városi po­litika nyakló nélküli költekezésében található. New York polgármestere — úgy látszik - ugyanazt hitte, mint a washingtoni külpolitika felelős vezetői: juttatásokkal lehet fegyvertár­sakat szerezni a politikában. Mindegyik ráfize­téssel jár... Az egyik legtapasztaltabb és legravaszabb vá­rospolitikus, a még mindig sikeres chicagói pol­gármester, akinél talán egyik polgármester sem látott több városi vihart Amerikában. Richard J. Daley, szarkasztikusan így magyarázta meg a New York­i bukást: „Nemcsak az ország, hanem a világ minden részéből New Yorkba jöttek népek és New York gondoskodott róluk csupán azért, mert jó szíve van, ez a problémájuk.. A chicagói polgármester nyilván a város jó­léti politikájáról beszélt. A nagy kérdés ma azon­ban az, hogy az ilyen, politikában jótékonykodó polgármesterség milyen jót tesz azokkal a pol­gárokkal, akik polgármesterré megválasztották és akiket most a nagyvonalú polgármesterek és más városi potentátok belerántottak ebbe a mo­numentális városi katasztrófába?... A luxus­politikában képzelődő, nagyvonalú polgármeste­rek és társaik elsősorban mégis választó­polgá­raiknak, városuknak tartoztak volna felelősség­gel és nem saját liberális hírnevüknek. ★ A HÍRNEVES POLGÁRMESTEREK ÉS VÁ­ROSPOLITIKUSOK most egyszerre eltűntek a közéleti színpadról, az egyéni fedezék mögött. És a mai polgármester azt kívánja, de az állam kormányzója is, hogy a szövetségi adóból, tehát az egész Amerika adócentjeiből fedezzék azt a csődöt, amibe New York, a bankok fővárosa, be­lefutott. Különben, fenyegetőznek, New Yorkban kitör az anarchia, mert nem lesz rendőr, nem lesz szemétgyűjtés, nem lesz tűzoltó, nem lesz iskola, nem lesz kórház és így tovább. Tehát a városi luxuspolitizálásért majd a polgárok em­beri nyomorúsága fizet. Sőt, mondja a polgár­­mester és a kormányzó, Amerika, de a világ gazdasági életét megrendítheti a New York­i bu­kás ... ★ FORD ELNÖK AZONBAN VONAKODIK ezt megtenni. Még az alelnökre sem hallgat. Rockefeller — mint volt New York állami kor­mányzó — sürgeti New York városának a meg­mentését. De nem lelkesedik ezért a kongresszus sem. Míg a New York-i képviselők és szenátorok érthető izgalomban küzdenek a szövetségi adó­centekért, a többi törvényhozó igen kellemetlen leveleket kap választóitól. Az egyik képviselő, kerületéből visszatérve kijelentette, hogy ha kell, meg fogja szavazni a New Yorknak nyújtandó segítséget, de a tapasztalata az, hogy száz vá­lasztója közül, ha egy helyesli majd ezt az állás­­foglalását. Egy másik képviselő szerint nagy igazságtalanság a szövetségi kormányzattal szemben, hogy New York a szövetségi kasszából akar a bukásban támogatást kapni.­­ Arthur Burns, a Federal Reserve Board elnöke először tiltakozott az ellen, hogy a pénzügyi bukásba került várost megsegítsék, de később kijelen­tette: a kérdést ismét megvizsgálja és esetleg módosít álláspontján... ★ NEW YORK ÁLLAM szenátusának többsé­gi vezetője, Warren Anderson eddig ellenzője volt annak is, hogy New York városát akár New York állama is segítse, de most már sürgeti, hogy New York város bukásából a szövetségi kormányzat nagyobb részt vállaljon. És mivel a szövetségi állam pénzügyminisztere, William Simon, a bukás ügyében a felelősség és a bün­tetés kérdését felvetette, a New York-i, állami szenátor ezt mondta: „Ha így van, talán a leg­jobb az lenne, hogy a város minden lakóját el­­fenekeljük és aztán vacsora nélkül küldjük el aludni...” A szimbolikus beszéd nincs is olyan messze attól, amit fel kellene vetni. Azért, hogy New York városa idáig jutott, valaki vagy valakik felelősek. És ezeket képletesen kellene elfene­­kelni, azaz felelősségre kéne vonni. Ha a Water­gate ügyében ki lehetett pellengérezni a tévi nyilvánossága előtt azokat, akik bűnösek voltak, New­ York városának a bukása is megérne egy televíziós nagy tárgyalást, amelyen megvizsgál­­(Folytatása a harmadik oldalon) Október 23 Rian a föld, a falak dőlnek, Kék harsonákkal zeng az ég, S barlangjából a dohos kőnek Az ember újra fényre lép. Fonnyadt testüket záporozza, Sápadt arcukra hull a nap, S szédülten, szinte tántorogva Szabadság, szívjuk sugarad. Sötétből tárul ki a szívünk, Nyíló virág a föld felett. A szolgaságból fényt derítünk. Fegyver nélkül is győztesek. Mindszenty Józsefnek van igaza VI. Pál pápa az elmúlt héten fogadta Rómában a portugál államfőt, Francisco Costa Gomezt. Ugyanazon a napon Portugáliában a Renascenca rádióállomás épü­letébe kommunista katonák és egyenruha nélküli szemé­lyek fegyveres erővel betörtek, az adótoronyra felhúzták a vörös zászlót és ismét megkezdték a maguk marxista, istentagadó ideológiájának kisugárzását. Az esemény előzményeihez tartozik, hogy ezt a rá­dióállomást a portugl katolikusok alapították, építették fel, tartották üzemben, amíg a portugál vörös terror ki nem tört. Ekkor a portugál kommunisták a katolikus rá­dióállomást fegyveres erőhatalommal elfoglalták és a ma­guk marxi-leniai ideológiáját kezdték hirdetni a katoli­kus hallgatóknak. Hogy közben a választásokon a por­tugál nép a második legnagyobb pártként a katolikus demokrata pártot bízta meg képviseletével, ez a kommu­nistákat egyáltalán nem izgatta, hiszen a terrorhoz szük­séges fegyverek már a kezükben voltak. Mikor a portu­gál nép ezt megunta és maga a nép is kiment az utcákra, a moszkvai irányítású kormányzat meghökkent. És a ka­tolikusok is részt vettek a szabadságot követelő utcai tüntetésekben, hatalmas tömegű katolikus sereg köve­telte a portugál szabadságot, és a tüntetéseket maga a püspök vezette mindenhol. A portugál egyház ezekben a nehéz és vészteljes időkben magatartásával igazolta, hogy Mindszenty József hercegprímás, esztergomi érsek útja a helyes: nem hinni a kommunista ígéreteknek, hanem fel kell állni a nép és az egyház jogaiért, amikor azt el akarják venni.★ Ettől a baloldali kormány megriadt és azt a ravasz megoldást találták ki, hogy a katolikus rádiót, amelynek ügye a katolikus tüntetések következtében a világközvé­lemény elé került, egy időre lezárják, hogy ez alatt a kommunisták hatalmát „megértő” kormányzat lefolytat­hassa külföldi tárgyalásait.★ Ezeknek, a portugál valóságot leleplező látogatások­nak a során, a múlt héten került sor VI. Pál pápánál te­endő államfői látogatásra. A kommunista párt azonban szükségesnek találta ,hogy a római fogadás napján nyers erőszakkal sértse meg a Szentatya jóságát, aki a sze­rencsétlen ország államfőjét hajlandó volt fogadni — te­kintettel arra a hívő katolikus népre, amelyet hatalmá­val fogva tart. A párt elfoglalta a lezárt katolikus rádiót és ugyanazon a napon felharsant a marxista adás ismét. A példának tekinthető, kihívó ügy végre kinyithatná azoknak a nyugati, alamuszi polgároknak a szemét és lelkiismeretét, akik Mindszenty Józsefben, lelki fejedel­münkben, ha előtte meg is hajoltak, nyugalmuk megzava­­róját látták. Íme, igaz: míg a széttépett magyar nép és egyház rabságban él, nem lehet béke és nyugalom a tá­voli Portugáliában sem. Mert nincsen és nem lesz nyuga­lom lelki béke nélkül, bármennyire is szeretnék ezt el­hinni, akiknek ma itt jó sorsuk van. Viszont nincsen és nem lehet lelki béke szabadság nélkül bármennyire is szeretnék, akik önző érdekeikkel veszik körül irányítható lelkiismeretüket, meg lusta lelküket. — Igaz tehát, amit Mindszenty József hirdetett, nincsen béke szaabdság nél­kül. A szabadság pedig megszűnik abban a pillanatban, amint Krisztus szavát és a katolikus egyház tanításait nem szabad hallani. Magyarországon már harminc éve, Portugáliában pedig újabban. A nyugati szabadságban élő kényelmes polgárok hiá­ba szóltak farizeusi nyilatkozatokkal lelki fejedelmünk, Mindszenty József ellen, a kommunista erőszak újból és újból bebizonyítja: igaz az, amit Mindszenty József mon­dott, és hívei — így a VASÁRNAP is — hirdet. Minden emberi szabadság alapja: szeresd felebarátodat, mint ten­­magadat. — És gyűlölködéssel, erőhatalommal pusztul a szabadság, és szabadság nélkül sohasem lesz béke. Mert békéje csak a jóakaratú embernek lehet. Hazai életképek Gyermekek vadásznak a menekülőkre (Ezt a szomorú hazai életképet a Hajdú-Bihari Nap­lóból vettük. A pártlap bemutatja, miként nevelik a ma­gyar iskolásgyermekeket a menekülők vadászatára.) „Este volt, mélységes csend. A fák között vezető ös­vényen egy ember közeledett a faluhoz. Óvatosan jött, minden tizedik, tizenötödik lépés után megállt, figyelte a sötétet. Végre fényt pillantott meg, arrafelé vette az irányt. Az épület előtt út húzódott, habozott mielőtt rá­lépett. Egy iramodással termett az italbolt előtt. Benyitott, ros. (Folytatása a hetedik oldalon.)

Next