Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1975 (82. évfolyam, 1-50. szám)

1975-01-05 / 1. szám

3. oldal I. Nem könnyű az embereket meggyőzni arról, hogy szemük helyett eszükkel nézzék a világot. (Fontenelle) Az öt hivatalosan működő papi szeminárium Győrben, Esztergomban, Szegeden, Egerben és Nyíregyházán, az egyetlen katolikus Központi Hittudományi Akadémiával együtt a mai életre neveli a felnövekvő papságot. A szemináriumi felvételhez sikeres érettségi vizsga szükséges, de nem kötelező valamelyik egyházi intézetben szer­zett érettségi. Az újabb statisztika szerint egyre többen jelentkeznek állami gimnáziumokból teo­lógusnak. Most könnyű a vallásszabadság lát­szatát fenntartani Magyarországon, mert min­ket sem került ki az általános Világjelenség, az üresen kongó papi szemináriumok szomorúsága, így is alig lehet betölteni a megüresedett helye­ket a szemináriumok utánpótlásával. Ehhez az­tán még hozzájön, amit a látványosságokhoz szoktatott hívő észre sem vesz. Minden kispap­­nak jelentkező hallgatót két évi katonai szolgá­latra köteleznek. A katonai szolgálat alatt külön „elhárító szervek" dolgoznak a teológusok „meg­­gyúrásán". Jól fizetett állásokat, egyetemeket biz­tosítanak azoknak, akik hajlandók lemondani a papi hivatásról. Ez minden istenhivő felekezet teológusaira érvényes. Némelyeket arra próbál­A Kissinger külügyminiszter nevéhez fűződő „szofort-külpolitika” papíron mutatós, azonban a gyakorlatban alibi-külpolitikának is lehetne ne­vezni, mert egyetlen eredménye, hogy formai egyetértést hangoztat a tárgyalások alatt és után, de a diplomáciai gyakorlat áldozataival nem tö­rődik. Ezt tapasztaltuk a bennünket legközelebb­ről érintő kérdésben, a rabnépek ügyében, akiket Kissinger külügyminiszter nem csak leírt, nem csak elfeledett, de egyszerűen észre sem veszi létezésüket. Formailag — ennek következtében — az amerikai külpolitikának Kissingerrel és Kis­singer után ilyen problémája nincs — és ha a gyakorlatban léteznek Európában szovjet rab­ságban élő népek, az nem az amerikai külügy baja, hanem az ő bajuk, miért élnek. . . Ez főként a Szovjetunió iránti óvatlan hetente­­külpolitikában alapelv. A kommunista pártdikta­túra valamely kremlini múzeumában bizonyosan külön gyűjtik azoknak a becsapásoknak a tró­feáit, amely becsapásokat azok ellen sütöttek el sikeresen, akik naivul hitték, mert ők másként szólították a Szovjetet, mint az elődök, a Szovjet megváltoztatja természetét. Ezek közé kerül majd az a külpolitikai is, amelyre Kissinger külügy­miniszter rávette Nixon elnököt és újabban Ford elnököt is. Reméljük, az amerikai törvényhozók­ban lesz annyi éberség, hogy ezt nemcsak észre­veszi, hanem Amerika biztonsága érdekében meg is meri állapítani. Az amerikai sajtó egy-két tisztán látó cikkírója már most is pedzi a külügyminiszter kiegyensú­lyozatlanságát és felelősségét. Ezzel kapcsolatban szükségesnek tartjuk közölni az egyik neves ame­rikai közíró vezércikkét, amely tengerparttól ten­gerpartig jelenik meg az amerikai lapokban. Kissinger diplomáciája szétesik Írta: JOSEPH KRAFT Kissinger Henry utolsó külföldi útja határozot­tan megsavanyodott. Minden lépésén olyan dip­lomáciai elkötelezettségekbe bonyolódott, ame­lyeknek lehetőségei igen költségessé válhatnak ennek az országnak, valamint szövetségeseinek. A Közép-Keleten Kissinger bele­enyhült mo­solyogva olyan Izrael és arab államok közötti tárgyalásokba, amelyeknek az ára Izrael halálos ellenségének, a PALESZTINAI FELSZABA­DÍTÓ SZERVEZET­nek elismertetése. És mi­vel az izraeliek ezt nem akarják elfogadni, ma félő annak a lehetősége, hogy ezen a területen a harcok újabb fordulója következik. Oroszországban Kissinger beleegyezett abba, hogy Ford elnök és Leonid Brezsnyev között a találkozás Vladivosztokban történjék meg. Az a tény, hogy a találkozás olyan városban történt, amely azon a területen épült, amelyet Kína ma­gának követel, és amely — a másik részről — Oroszország uralkodó és hódító törekvését jel­képezi a Csendes-óceáni térségben, maga után kell vonja a kapcsolatok romlását e között az or­szág és két legfontosabb barátja között, akik ezen a térségben élnek, Amerika, valamint Kína és Japán között. A Perzsa öbölben Kissinger tulajdonképpen tu­domásul vette, hogy az Egyesült Államoknak azokkal az olajárakkal kell dolgozni, amelyeket az olajtermelő országok kartellének a tagjai: Szaud- Arábia, Irán és a többiek diktáltak. És Indiában Kissinger elfogadta azt az elvet, hogy ez az állam nukleáris felszerelésbe kezdhet anél­kül, hogy Washington ezt komolyan ellenezné. Majd később Joseph Kraft ezeket állapítja meg: Kissinger lényegében taktikus. Erénye — és ebben pártatlan —, hogy a tárgyalási pozíciót össze tudja vonni egy, a kitűzött cél előtti meg­állapodásban — a legkisebb költségek mellett. Hogy van-e Kissingernek erős stratégiai ér­zéke, ez nem világos. De eddig nem is volt rá szüksége. Nixon elnök sokat és keményen fog­lalkozott külpolitikával és sokat törődött — talán túl sokat — az alapvető erő és gyengeség kér­déseivel. Ismételten megóvta Kissingert a tár­gyaló fél munkájával járó nyavalyától, attól a vágytól, hogy minden áron megegyezzen. Most, hogy Nixon elnök lemondott, nincs olyan magasabb stratégiai felfogás, amely ellen­őrizné Kissinger lépteit. így történhetett, hogy annak a kedvéért, hogy létrehozzon egy olyan csúcstalálkozót — amire Ford elnöknek igazán nem volt szüksége —, elfogadta Vladivosztokot találkozóhelyként, mielőtt kiértékelte volna azt a kárt, amelyet ez a lépés okozott ennek az or­szágnak igen fontos kapcsolataiban, amelyek Kí­nához és Japánhoz fűzik. Ezekből a nehézségekből nem lesz könnyű ki­kecmeregni. Ma a fő kérdés, a bajok elkerülése, ez nem vitás. Ford elnöknek érdeke, hogy lelas­sítsa a kissingeri diplomácia tempóját — talán addig a pontig, hogy feladassa vele távolkeleti útját. Mert mielőtt belevetné magát a külügy­miniszter azokba a kényes, nemzetközi problé­mákba, amelyekkel ma az Egyesült Államoknak szembe kell nézni, előbb ki kell alakítson magá­ban egy olyan teljesen összehangolt álláspontot, amelyben általában a stratégiai kérdések és kü­lönösen pedig az olajárak összhangban vannak egymással, — írja az amerikai közíró. De ehhez hozzá kell tenni a mi különös meg­figyelésünket, amelyet a Magyarországot meg­­­szálló szovjet haderő Magyarországról történő kivonása ügyében kifejtett, negatív külpolitikai beavatkozás óta nem tudunk feledni, hogy ezek a taktikai engedmények, amelyekbe Kissinger ,,bele­enyhül" a hetente korában, mindig olyan vonatkozásban tűnnek fel, amelyek egyik végén a Kremlin áll. A Palesztinai Felszabadító Szer­vezet elfogadása az Egyesült Nemzetek Szövet­ségében, a Szovjetunió külpolitikai törekvése volt. Izraelben ezért ma már gyanakodva figyelik az amerikai külpolitikát és nyíltan hangoztatják,­­­­ hogy a Szovjet befolyás túl erős. A vladivosz­­toki találkozás csapdája ugyancsak az oroszok tüntetését szolgálta. Brezsnyev ily módon muta­tott fügét a kínai ajánlatnak és Pekingnek. Az olajárak elfogadása igazolta az arab közvéle­ményben, hogy a Szovjet által indítványozott és támogatott olajháború Amerika és a nyugati ál­lamok ellen helyes lépés volt, mert nagy hasznot húznak belőle. India atombombáját is azért bo­csátotta meg Amerika egy olyan állammal szem­ben, amely szent teheneit őrzi és élelmiszer segít­séget vár, mert India a Szovjetunió szövetségese Kínával szemben, amint ez a Pakisztán elleni háborúban is bebizonyosodott. Az amerikai cikk­író fejtegetésének abban igaza van, hogy Kissin­ger összes diplomáciai sikerei csupán taktikai elő­­eredmények, a végeredményt, a stratégiai célt nem érik el. A baj az, hogy ezzel a kérdést Kis­singer is és az amerikai külpolitika is befejezett­nek veszi. Ebben maradnak. Az amerikai kül-­­­politika ma csak taktikázik, stratégiája nincs. És ezt az áldozatok tudják a legjobban, a délviet­nami kommunizmustól rettegő katolikusok, az olajhiányban szenvedő nyugati társadalmak és újabban az Amerika biztonságáért aggódók. De tudjuk mi, magyarok is, akik a szovjet csapatok kivonulásáért küzdünk. És legeslegújabban Izrael állam vezetői is tudják, akik — most Washing­tonban járva — nem hiszik el, hogy az arab csó­kok, amelyeket Kissinger kap, bármi garanciát is jelentenének... Az amerikai külpolitika csak taktikázik - d­e stratégiája nincs KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Sünön József: Egon, a reverenda meg a zongora Kiegészítésre szoruló magyarországi riport egy fiatal pap szemével Figyelmet keltő címmel jelent meg Németh Sándor riportja a „Magyar Ifjúság" című heti­lapban. Nehéz lenne eldönteni, hogy a riportban szereplő Egon nevű kollégám tényleg létező, va­lóságos személy, vagy csak tanmese, egy-két va­lótlan adattal fűszerezve. Ez a falu mindig visszahív. Most egy ívvél invitál. A tanácselnök, dr. M. Tibor írta. Más­nap már ott ülök nála, kora délután. Kávéval és igazi kisüstivel kínál. — Remélem úgy készültél, hogy maradsz pár hétig. Ami itt történik egy ideje... — Tulajdonképpen mi történik? — vágok közbe. — Egy évvel ezelőtt öt öregasszonyon és négy idős emberen kívül senki sem járt tem­plomba. Az öreg papnak ministránsa sem volt már, mielőtt elment. — Ez a nagy téma? —szólok közbe, kihasz­nálva, hogy egy pillanatra elhallgat. A tanácselnök idegesen elnyomja a cigaret­tát, de máris újra gyújt rá. — Az öreg elment. De jött helyette egy 25 éves káplán. És azóta majd, minden fiatal tem­plomba jár. Minden vasárnap zsúfolásig tele van a katolikus templom, és még a református fiatalok is ide járnak. Ez a pap gyökeret vert az ifjúsági klubban. Olyan gyökeret, amit kitépni nagyon nehéz. Gyere, átmegyünk a klubba. Beszélgetni ráérünk aztán is. — Nézz oda a pult elé, éppen ott áll az új pap. Az a fehérnadrágos, aki piros ingpulóver­­ben támaszkodik a pultnak. — Hisz ő a zongorista! — ismertem fel. — Éppen ez a baj! Ha Egon nem tudna zon­gorázni, ma nem járnának templomba a gye­rekeink ... Ezt az okfejtést végképp nem értem. Mi köze van Egonnak és a zongorának ahhoz, hogy hetven fiatal templomba jár?­­ "A riportból kiderül, hogy pontosan annyi idős, mint én és a leírás alapján azon a környéken volt káplán, ahol 1972-ben én is kezdtem a papi mun­kámat. Ezek szerint Egont nekem is ismernem kellene, hiszen éveink alapján is egy időben kel­lett, hogy befejezzük teológiai tanulmányainkat. Sajnos, a környékünkön nem volt még egy 25 éves pap 1972-ben, főleg olyan nem, aki zongo­rázott. Igaz, én zenegimnáziumot végeztem, így hát nem tudom, hogy mennyi közöm van Egon­hoz, de a munka és egyéb körülményeink annyi­ra hasonlítanak egymásra, hogy szinte a „csodá­val" határos. Annak ellenére, hogy sajnos nem sikerült Egonnal soha életemben találkozni, egy valamiből biztosan kiindulhatunk. Egy idős va­gyok vele, egyforma irányelvek szerint neveltek bennünket. Egon személyében és történetében benne van a magyar, fiatal papi generáció ösz­­szes problémája, természetesen Németh Sándor által erősen megnyirbálva. Én most ezeket a ki­hagyott dolgokat szeretném pótolni a most in­duló sorozatban. Hátha létezik Egon, akkor ér­demes melléje állni és megtenni mindazt helyette, amit ő az otthoni cenzúra és irányított pártpro­paganda miatt nem tehet meg. Mert ez régen bevált módszer az elvtársaknál, hogy olyanok­kal kezdenek ki, akik nem tudják magukat meg­védeni. Egon és a magyarországi többi fiatal pap sorsa megérdemli a Vasárnap és az olvasók figyelmét. Én is a magyarországi fiatal papokkal együtt nevelődtem, így ismerem Egon és a többiek személyes és hivatásukkal járó problémáit. Ezzel a sorozattal semmi más célom nincs, mint felhív­ni a Nyugat becsapott magyar közvéleményét Németh Sándor választott mottójával: Nem könnyű az embereket meggyőzni arról, hogy szemük helyett eszükkel nézzék a világot. (Fontenelle) Ezzel indítom ezt a sorozatot, amely — sajnos — Egon kollégám és fiatal paptársai közé nem juthat el. Abban azért reménykedem, hogy a Vasárnap olvasói között akadnak olyanok, akik hírt visznek Egonnak és társainak Magyaror­­szágra és elmondják a nevünkben is, közös vé­leményünket, érdemes az embereket meggyőzni arról, hogy a szemükkel és az eszükkel nézzék a világot. nak rábeszélni, hogy a katonaság letelte után maradjanak kapcsolatban az elhárító szervekkel és megfelelő díjazás ellenében tájékoztassák őket a szemináriumok belső helyzetéről. Néha odáig megy ez a felajánlás, hogy Rómában a Pápai Magyar Egyetemen biztosítanak ezért tanulmá­nyi lehetőségeket, így egy fiatalember, amikor bemegy a szemi­náriumba, hogy papnak tanuljon, sokszor nem is tudja, kik közé került. A hallgatók és a tanárok között is akadnak hűséges kiszolgálói a rendszer­nek. Persze, azért nem mindenki. Igazságtalan­ságot követnénk el a becsületes papok és teoló­gusokkal szemben, ha általánosítanánk. Egy biz­tos, hogy az állameskü letételével — amely nél­kül lehetetlen papi munkát végezni Magyarorszá­gon —, a fiatal pap a kommunista elképzelések és pártpolitika örvényébe kerül. Az Egyház jog­hatósága érvényes ugyan, de sajnos csak látszó­lagos. Mert a püspöki kar, ha valamit el akar érni, mindenhez az Állami Egyházügyi Hivatal engedélyére va­n szüksége. Mostanában sok szó esik a békepapság kérdé­séről. Mi is ez tulajdonképpen? Hivatalosan egy papnak nem illik belépni a kommunista pártba, ezért ennek van egy ügyesen álcázott fiókszer­vezete. A „hazafias népfront” kebelében működő békepapság. A sokszoros rendőrségi zaklatások és a meg nem szűnt vallásüldözés ellenére kerül­nek ki a papok a szemináriumokból. Például, Egon barátom is és én is ilyen tapasztalatokkal gyarapodva végeztünk. Az ember hozzá szokott ahhoz, hogy a körülményeket mindig alaposan szemügyre véve rendezze be kispapi és papi éle­tét. Sokszor a teológiai tanulmányok mellett a legártatlanabb és leghasznosabb időtöltések közé tartozik a zongorázás, orgonálás és olvasás. Egon — velem együtt —, a mai világ­­gyerekeként nőtt fel otthon, Magyarországon. Világosan felismer­te, hogy a reá bízottakat, főleg a fiatalokat csak úgy lehet visszavezetni Krisztushoz, ha közéjük megy, megismeri őket problémáikkal együtt. A­­ mai pap, amikor a körülmények megkívánják, s éppen úgy zongorázik is... Nem veszik észre — érdekes — az elvtársak, hogy ezt az alkalmaz­kodást tulajdonképpen ők maguk nevelték be­lénk. Mert, aki erre képtelen volt, az nem jut­hatott el az oltárig. Mi köze volt Egonnak és a zongorának ahhoz, hogy hetven fiatal újra a tem­plomba járt? Erre szabad legyen a saját tapasztalatomból válaszolni. Amikor én is megjelentem új helye­men, rohamosan nőtt a fiatalok száma a templom­ban. Először csak a kíváncsiság hozta el őket. A szószékről azokra a problémákra válaszoltam, amelyeket akkor kérdeztek, amikor közöttük ül­tem fehér nadrágban és piros ing-pulóverben. Ők, mint barátnak, elmondták hitbeli nehézségei­ket, hétköznapi problémáikat. Egy elv szerint neveltek bennünket Egonnal, így valószínűleg ő is ugyanezt tette a maga körülményei között. Aztán még egy végletesen fontos valami: zon­gorázás közben, fehér nadrágban és piros ing­­pulóverben is, ott állt szolgája mögött Krisztus. Nem múlott el nyomtalanul­ Egon életében — ve­lem együtt — az öt szemináriumi esztendő és Krisztus követésével járó áldozat. Kár, hogy Németh Sándornak ez annak idején nem jutott eszébe. (FOLYTATJUK) 1975 január 5. Beszámoló a II. Magyar Kongresszusról A MAGYAR TÁRSASÁG jelenti: A november végi háromnapos, immár XIV. Magyar Találkozó, új nevén II. Magyar Kongresszus, ismételten nagy siker jegyében zajlott le Clevelandben. A Magyar Találkozó az évek folyamán egyre jobban terebélyese­dett, így az idén az Építész és Mérnök Világszövetség, a Magyar Orvosszövetség, az Orientalisták, az Árpád Akadémia könyvszakosztálya ülései mellett tanácskozásra­ gyűltek össze a magyar egyetemi tanárok, a Szent László Lovagrend a Vitézi Renddel karöltve országos összejöve­telt tartott, valamint ez alkalommal bontott zászlót az Er­délyi Világszövetség. A Magyar Kongresszus első napján, azzal egyidejűleg az Amerikai Magyar Szövetség tartotta meg országos közgyűlését. A Magyar Kongresszus általános részében magyar sorskérdésekkel foglalkoztak a szerte Amerikában össze­­sereglett kiváló előadók. Az „Európa biztonsága és Ma­gyarország" elnevezésű ankéton dr. Chászár Ede, Padányi Gulyás Jenő és dr. Szász Zoltán nagy felkészültséggel vitatták meg a kérdést. A másik ankéton ,,A magyar szó bölcsője és temetője a magyar család” kiváló előadói gár­da, pedagógusok és családanyák, Evendtné Petres Judith, Beniczky Ádámné, dr. Kálnoki Kiss Tiborné, Ft. dr. Bá­­tori József és Ft. Elek Áron a magyar szülők feladataira mutattak rá ifjú nemzedékünk magyarnak való megtar-­ tása érdekében, szakszerűen boncolgatva a kérdést, és ta­nácsaikkal gyakorlati megoldásokat javasoltak. A két nagy ankét mellett távoli földrészek előadói számoltak be nagyszabású magyarságmentő és a magyar­ság érdekében végzett munkásságukról. Tollas Tibor Mün­chenből jött el a Magyar Kongreszusra, hogy beszámol­jon és az európai magyar szervezetek részéről közös ak­­­­cióink támogatásáról biztosítson bennünket. Vitéz Duska László a távoli Calgaryból látogatott el a Kongresszusra, hogy a Széchenyi Társaság magyar kulturális alapja cél­kitűzéseit ismertesse, amely egy kanadai magyar egyetemi tanszék felállítása érdekében végzi áldozatos munkáját. Ugyancsak Kanadából, Ottawából érkezett dr. Harcsár­­ Ferenc, hogy beszámoljon a Magyar Lektorátus ered­ményeiről. Jól elkészített tudományos ülést tartott az Árpád Akadémia könyv- és levéltudományi osztálya dr. Szilassy Sándor, Széplaki József és dr. Béky Halász Iván szak­előadásával. Sikeres volt a magyar származású főiskolai és egyetemi tanárok baráti megbeszélése és örömmel re­gisztrálhatjuk ezt a nagyszerű ifjú gárdát, amely magyar jövőnk biztosítéka. A Kongresszust bevezető péntek esti nagy irodalmi- és művészesten — amelyet dr. Füry Lajos író nyitott meg — mintegy 500 főnyi közönség jött össze, hogy meghall­gassa nagy magyar írónk, Wass Albert magyar hitvallá­sát, dr. Molnár Zsigmond hazafias visszaemlékezését, és kiváló művészeink, Alapi Endre zongoraművész, Buzáné Ormay Ildikó énekművésznő és Udvari Sándor cimbalom­­művész művészi átéléssel előadott számait. Tollas Tibor és dr. Fiedler Kálmán költeményei méltón járultak hozzá az est nagy sikeréhez. A műsorbemondói tisztet Brosné Karikás Cecilia látta el finoman és nagy hozzáértéssel. A Magyar Kongresszus gazdag társadalmi eseményei közül kiemelkedik továbbá a szombat esti Magyar Bál, amelyen a clevelandi magyar közönség találkozott a 150 főnyi, távoli helyekről érkezett vendégekkel. A díszvacsorán nyújtották át ünnepélyes formák kö­­­­zött az arany Árpád-érmet az elmúlt évi Árpád-díj nyer­teseinek: dr. Basa Molnár Enikő, Ferencz Béla, Kere­­csendi Kiss Márton, v. Szathmáry Károly, dr. Szendrey Tamás és Széplaki József kitüntetetteknek, valamint ki­hirdették az ezévi pályázat eredményét, amelynek arany Árpád-érem nyertese dr. Chászár Ede lett. Ugyancsak kihirdették a Magyar Kongresszus által kitüntetésre érdemesített „az év emberé”-t, az idén „ko­runk legnagyobb magyarjáéra változtatott elnevezéssel Mindszenty József hercegprímás urunkat „az év magyar családjáét, Moser György családját Clevelandből és „az év magyar intézményé"-t, a Burg Kastl-i gimnáziumot. A díszvacsorán Ewendtné Petres Judith konferált, a tőle" megszokott szellemességgel és rutinnal. A hagyományos Magyar Bált a clevelandi Magyar Színház tánccsoportjának erre az alkalomra betanult, szi­­vet-lelket gyönyörködtető „Szatmári tánca" vezette be Soltay István rendezésében, majd tíz fehér ruhás első bálozó bemutatásával a csárdás hangjaira kezdetét vette , a Magyar Bál, amely hajnali három óráig tartott. Az Árpád Akadémia gazdag műsora a vasárnap nagy élménysorozata volt. Dr. Béky Zoltán elnöki megnyitója­­ és dr. Somogyi Ferenc jelentése után dr. Endrey Antal, Eszenyi László, Fényes Mária, dr. Kosztolnyik Zoltán és dr. Várdyné Huszár Ágnes székfoglaló előadásai követ­keztek, majd emigrációs írói és kiadói konferenciát tar­tottak Wass Albert elnökletével, íróink közül ott láttuk Ewendiné Petres Judithot, Fényes Máriát, dr. Füry La­jost, Illés Lajost, Kerecsendi Kiss Mártont, Kossányi Jó­zsefet, Kutas Erzsébetet és Szebedinszky Jenőt. A háromnapos Magyar Kongresszus tartama alatt emigrációs nagy magyar könyvkiállítás volt, valamint az eddigieket felülmúló képzőművészeti kiállítás, amelynek megrendezése Gyimesy Kásás Ernő érdeme, és amelyet a fényképkiállítás gazdagított Simonsits Attila és v. Nagy Kornél közreműködésével. I K K A Pénzküldés és szabadválasztású árucikkek, öröklakás autó,­­ háztartási felszerelések, életjáradékbiztosítás V I K A G és koszorú küldés, skrapp­ás, sírkövek.­­I' U Z E X Pénz és csomagküldés Csehszlovákiába ROMÁNIÁBA Pénz és csomagküldés. Kelet Németország­ba és Lengyelországba úgyszintén GYÓGYSZERKÜLDÉS a leggyorsabban KÖZJEGYZŐSÉG: hitelesítések, fordítások, garancia- és megbízólevelek CSOPORTOS ÉS EGYÉNI UTAZÁSOK KEDVEZMÉNYES ÁRON vízum - hotelfoglalás, autóbérlés. Repülő­­s hajójegyek részletre is. — Hozassa ki rokonait látogatóba! FORDULJON BIZALOMMAL HOZZÁNK HIVATALOS MAGYAR UTAZÁSI IRODA TRANSEX TORONTO, 4, ONT: 424 Bloor Street West Tel.: 923-1193, 923-1294 Útlevél -

Next