Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1976 (83. évfolyam, 1-50. szám)

1976-10-03 / 37. szám

­­976 október 3. ÚJDONSÁG! Örömmel közöljük, hogy CSONKA EMIL, történész és közíró tollából részletes leírás jelent meg Mindszenty József bíboros, Magyarország hercegprímása életének utolsó háromévi működéséről „A száműzött bíboros” címen, igen szép kiállításban. A bizonyára nagy érdeklődésre számot tartó könyv kapható a Katolikus Magyarok Vasár­­napja könyvosztályán: 1739 Mahoning Ave., Youngstown, Ohio 44509. Ara 12 dollár,­­ plusz 50 cent porteköltség! KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA ★ WASHINGTONI POSTA írta: Stirling György Októbert mutat már a naptár, és mi minden héttel, minden nappal, minden órával közelebb kerülünk ötvenhatos forradalmi szabadsághar­cunk huszadik évfordulójához. Esztendőről-esz­­tendőre felidézzük ilyenkor a hősi napokat,­­ egyrészt, hogy erőt merítsünk azoknak eszméi­ből, másrészt, hogy tisztelegjünk Ötvenhat vér­tanúinak fejfája előtt. Olyan csapást mértek a világkommunizmus egységére, amelyet az azóta sem tudott egészen kiheverni. Ötvenhat óta csi­korog a Moszkva által irányított nemzetközi ösz­­szeesküvés gépezete, és a belső ellentétek egyre mélyülnek.­ ­ Ki volt Rajk? Amennyire nehéz pontos választ adni arra a kérdésre, hogy mikor kezdődött Magyarorszá­gon az a folyamat, amely végül is a forradalmi eseményekbe torkollt, aránylag olyan könnyű meghatározni azt a napot, amelyen 1956 őszén először mozdult meg a pesti nép, félelmetesen kimutatva, mennyire szemben áll a rendszerrel. Október 6. volt ez a nap, a Rajk-temetés napja. A temetés időpontját csak röviddel előbb hoz­ták nyilvánosságra, de az órák alatt elterje­dt a városban.­­ Szombaton temetik Rajkot a Kere­pesiben! — adták a hírt szájról-szájra az embe­rek, és szombaton délután megmozdult a város. Néma tömegek igyekeztek a temető felé minden irányból: a Belváros felől a Rákóczi úton gyalo­gosan és villamoson, Újpest irányából, a Váci útról és más munkáslakta környékről, a Kőbá­nyai útról. Egyetlen szó nélkül áramlott a tö­meg, melyben tisztviselők keveredtek munká­sokkal, egyetemi hallgatók ipari tanulókkal.­­ Senki sem hajtotta ki őket, az akkori szokások­nak megfelelően, a párttitkár sem dirigálta a menetet. S mégis vonultak szakadatlan sorban a temető felé. Félelmetes volt! Budapest felbolydult méhkashoz volt hasonló ezekben a napokban. Hónapok óta folyt a bör­tönökben levő politikai elítéltek ügyeinek felül­vizsgálata és ezen belül az úgynevezett koncep­ciós perek során „hidegre tett” elvtársak közül azoké, akik az első Nagy Imre-kormány idején még nem kerültek szabadlábra. És azoké, akiket már nem lehetett szabadlábra helyezni. Akiket saját elvtársaik agyonvertek a börtönben, aki­ket öngyilkosságba kergettek és akiket felakasz­tottak. Mint például Rajk László volt belügymi­niszteré, akiről most, hét év után egyszerre ki­derült, hogy ártatlan volt és koholt vádak alap­ján végezték ki. A párt tévedhetetlenségébe vetett hit, amelyet eddig belesulykoltak a párttagokba, de ami a Nagy Imre-kormány idején erősen megcsorbult, most végképp megingott. A terrortól megfélem­lített emberek egyszerre tanúi voltak annak, hogy a terror megtestesítője, a párt önmagát diszkreditálja, és amire tegnap azt mondta, hogy fehér, ma azt mondja, hogy fekete. Az utolsó hónapok egymásnak ellentmondó eseményei még a legelvakultabb pártfunkcionáriust is megza­varták. Ezek mindeddig csak tézisekben és dog­mákban tudtak gondolkozni: gondolkodásukat központilag irányították, s most egyszerre, má­ról-holnapra megdőlnek azok az „igazságok” , amelyekben tegnap még hinni kellett.. Rajk, aki­nek ügyét hetekig tárgyalta a „független magyar bíróság”, mégsem áruló, hanem ártatlan áldozat. Hát miben lehet, miben kell most már hinni? — néztek tanácstalanul egymásra a párttagok. S a nép nagy többsége kárörömmel és biza­kodva figyelte ezt a fejetlenséget, ezt az elbi­zonytalanodást. Oda lett a párt tekintélye és hi­tele. A Szabad Nép-félórák, amelyekkel addig minden munkahelyen munkakezdés előtt gyötör­ték a dolgozókat a párttitkárok, lassan elkoptak. ..kimentek a divatból”. — Az üzemek pártfunk­cionáriusai kerülték a dolgozókkal való találko­zást, mert egyszerűen nem tudtak felelni a ké­nyelmetlen kérdésekre. Valójában senki sem tudta pontosan, hogy mi történik, mi megy vég­be pártberkekben, csak egy volt világos: a párt bajban van és kénytelen engedményeket tenni. S ez mérhetetlenül felbátorította az embere­ket. Van egy soha el nem felejthető, jellemző emlékem erről az időről. A gyárban, ahol akkor dolgoztam, szakszervezeti gyűlést tartottak. A szakszervezeti megbízott és a párttitkár szem­mel láthatóan kerülték a belpolitikai témákat, és a nyugati imperialisták gazdasági problémáival „etették” a dolgozókat. A rothadó kapitalizmus válságait és ellentmondásait ecsetelték. Egyszer­re közbesüvöltött egy éles hang. Minden szem arra­ fordult. A gyár egyik legrégibb dolgozója, egy öreg melós volt. — Ne arról beszéljenek az elvtársak — har­sogta —, hogy mi van Amerikában, hanem azt mondják meg, mi van nálunk? Mi történt Rajk elvtárssal, meg a többiekkel?... Elképzelhető lett volna ez pár hónappal ez­előtt? Nos, nem! De most már más szelek fújtak. Néma csönd, az emelvényen ülők zavartan su­­mákoltak és lenyelték a dolgot. A pártban — a legfelső szinttől a legalsóig — érezték, hogy a húrt nem lehet tovább feszíteni, mert elpattan­hat. Engedni kell, úgy kell tenni kifelé, mintha minden megváltozott volna. Kicsit lazább gyep­lőre kell engedni a dolgozót, hadd higgye, hogy más világ járja. Különben kitör. Mert ezekben a napokban már a pártban is érezték a levegő sű­rűsödését, a feszültség fokozódását. S a kis lát­­szatengedményekből remélték a dolgok rende­ződését. De ezzel akkor már elkéstek! A feszült­ség már sokkal mélyebben rezgett a lelkekben, minthogy Rajk László rehabilitációja feloldotta volna azt. A hatás éppen ellenkező volt: abból, hogy a párt revideálta önmagát és kénytelen­kelletlen beismerte tévedését - persze úgy, hogy az akkori vezetés, a személyi kultusz nyakára varrta az egész gyalázatos csődtömeget —, az a közvélemény gyengeségére és belső zavarra kö­vetkeztetett. Jogosan. S ettől megjött a bátor­sága. Noha akkor még nem voltak pontokba foglalva az ifjúság követelései, a Petőfi Körben és az egyetemeken már megfogalmazták azokat, s az emberek széltében-hosszában beszéltek ró­luk.­ ­ Mi volt a temetése? De az események ekkor még nem értek meg. Ehhez még kellett valami. Kellett, hogy az em­berek lássák, hogy mennyien vannak. Hogy mi­lyen erősek. Hogy milyen óriási erőt képvisel­nek a párttal szemben álló tömegek, akik eddig mást sem hallottak, mint azt, hogy „egységesen állunk pártunk és kormányunk mögött". A meg­félemlítés, a bizalmatlanság hideglelős korsza­kában még a családtagok, a közvetlen munka­társak sem merték igazi érzelmeiket, érzéseiket megmutatni. Ki bízott a másikban? S most, íme, egyszerre kiderül, nem tízen, nem százan, de sok tízezren, tán százezren is vagyunk. Ezért volt döntő jelentősége a Rajk-temetésnek, mert meg­mutatta az igazi erőviszonyokat és önbizalmat adott. Kinyitotta az emberek szemét. Mert nem kell azt hinni, hogy ez az óriási tömeg, mely akkor összegyűlt a temetőben, Raj­kot gyászolni jött ide. Korántsem! Ha az ember jobban szétnézett és elkapott egy-egy megjegy­zést, meggyőződhetett erről. Voltak ugyan a tö­megben itt-ott kommunisták is, akik mártír elv­társukként gondoltak Rajk Lászlóra, de a nagy többség emlékezetében nem így élt Rajk neve. Még túl közel volt ahhoz, hogy elfelejtették vol­na: mit jelentett a magyar nép számára belügy­­minisztersége! Minden szörnyű emlékével. Nem, az emberek nem gyászolni jöttek Rajkot, hanem azért jöttek, hogy tanúi legyenek annak, amikor a párt bevallja: igazságtalanság történt, amit jóvá kell tenni. Hazudtunk nektek! A demonstráció annak szólt, hogy a Rákosi­­diktatúra végre egyetlen ponton engedni volt kénytelen, és nem Rajk László személyének. De ez indokolatlan is lett volna. Rajk és társai nem a magyar nép mártírjai voltak, hanem egy, a pártban dúló hatalmi harc áldozatai. Saját elv­társaik tették el őket láb alól, mert a terror ter­mészetéből következik, hogy hatalmon levők egymással szemben is terrort alkalmaznak. A „forradalmi éberség” — a nép megfélemlítésé­re — időnként látványos produkciókat kíván, s az már oroszországi hagyomány, hogy frakció­harcaik során a kommunisták saját elvtársaik­kal sem bántak kesztyűs kézzel. Ez történt Raj­kék perében is. Melynek során a vádlottak nem, hogy nem tagadták meg kommunista múltjukat és meggyőződésüket,­­ de a vádhatóságoknak egyenesen erre való hivatkozással sikerült őket beismerő vallomások megtételére beugratni. — Bebeszélvén nekik, hogy ezt az áldozatot a pár­tért kell vállalniok, a magasabb cél, Tito lebuk­­tatása érdekében. S ebbe a kelepcébe még a „dörzsölt” Rajk is belesétált: őt egyébként ép­pen jóbarátja, Kádár János „húzta be a csőbe”. A Rajk-temetéskor — 1956. október 6-án — a pesti nép először mutatta meg erejét és egy­ségét. De nem Rajk iránti rokonszenvét. Senki sem felejtette el, hogy Rajk és társai azok közt voltak, akik 1945-ben és 1947-ben megsemmisí­tették a magyar nép kétszer is kinyilvánított akaratát, és buzgó cinkosai voltak Rákosinak. Az ő közreműködésükkel kerültek bitófára, bör­tönbe vagy internálótáborba ártatlan hazafiak százezrei, köztük Mindszenty József is. Ellentmondásos, kegyetlen korszak volt ez, mi­kor a népharag már sűrűsödött, hogy elsöpörje a diktatúra építményét. A Rajk-temetésen a tö­meg az egész addigi kommunista uralom fölött már ítéletet mondott, a forradalom csak végre­hajtotta ezt az ítéletet. Egy hét a diktatúrából • Szeptember 6. hétfő: Európa haladó egyházi és közéleti személyi­ségei konferenciát tartottak Kelet-Berlinben, — ahol elemezték a Helsinki utáni feladatokat — mondja a Berlinből keltezett MTI-jelentés, mely­nek többi részét szóról-szóra idézzük: „A tanács­kozáson beszédet mondott Pataky Kornél győri megyéspüspök. Ugyancsak Pataky Kornél celeb­rálta Berlin johannistak­ templomában a konfe­rencia alkalmából rendezett nagymisét. Szent­beszédet dr. Weisz Ferenc kalocsai székeskáp­talan tartott.” # Szeptember 7. kedd: TASZSZ-jelentés panaszolja, hogy a kínaiak újból megtagadták az engedélyt ahhoz, hogy a Szovjetunió pekingi nagykövetségének munka­társai a Kína felszabadításáért Japán ellen ví­vott harcban elesett szovjet katonák síremlékei­nek megkoszorúzására utazhassanak. Bizonyára örömmel olvassák a magyar dolgo­zók az IBUSZ újabb hirdetését, amelyből meg­tudhatják, hogy milyen társasutazásokon vehet­nek részt a közeljövőben. Legnagyobb keletje nyilván annak a tizenhárom napos thaiföldi út­nak lesz, aminek részvételi díja mindössze 33 ezer 700 forint. Ehhez képest igazán olcsónak tűnik a tizenkét napos indiai út, ahová már 19 ezer 800 forintért be lehet nevezni. Akinek per­sze megvan hozzá a pénze. Mert egy közepes beosztású tisztviselőnek majdnem egy évig kell dolgoznia az indiai út költségeiért. 9 Szeptember 8, szerda: „Kedvez az időjárás az őszi munkáknak!” — adja hírül bizakodó hangon a főcím, de az alcím — kisebb betűkkel — már nem ilyen derűs: „Mi okozza a burgonyahiányt a piacokon?” Nos az — mint megtudjuk a cikkből —, hogy leltároz­nak! Ez nem vicc! Mert ezt olvashatjuk: „A bur­gonyával ismét bajok vannak! De ezek remél­hetőleg csak ideiglenesek! Az állami gazdaságok képviselője ígéretet tett, hogy jövőre nagyobb területen fognak termelni burgonyát.­­ Ehhez azonban szükségük van több burgonyára, amit saját készletükből kell fedezni. Ezért fel kell mérni a készleteket. Éppen most történik ez, s még eltarthat egy hétig. Ez okozza a feszültsé­get a piacokon.” Szó szerint idéztük a magya­rázatot, amivel — krumpli helyett — jóllakhat a dolgozó. Ez a szocialista áruelosztás: készletek nincsenek, s amíg a kolhozok leltároznak, ne egyen a dolgozó krumplit.­ ­ Szeptember 9. csütörtök: Magyarra átültetett Pravda-cikk lelkendezik a találkozókról, amelyek július-augusztusban zajlottak le Brezsnyev krími palotájában, ahol szép sorjában minden csatlós párttitkárnak meg kellett jelennie a főnök színe előtt. # Szeptember 10. péntek: Egy nappal később ismét krumpli-poblémákról olvashatunk: „Hiány van burgonyában, és idén ismét importra lesz szükségünk. Szeptemberig kétezer vagon burgonyának kell megérkeznie, és még további négyezer vagon behozatalára kö­töttünk szerződést.” Mi van a nyírségi krumpli­földekkel? Az átkos Horthy-fasizmusban bőven exportáltunk burgonyát, most meg — a szocia­lista gazdasági rend harmadik évtizede végén — behozatalra szorul az ország. A legközönsége­sebb népélelmezési cikkből. ■ 9 Szeptember 12. vasárnap: Moszkvából jelenti az MTI. Hadseregtábor­nokká léptette­ elő a Szovjetunió legfelső taná­csa Jurij Andropovot, az állambiztonsági bizott­ság elnökét. Úgy látszik, dicséretesen végezte dolgát a KGB főnöke... (S. Gyv) Rovatvezető: Bátori János 5. oldal Ismét veszélyben az argentínai VB Ahogy elmúlt a montreali olimpia, egyre inkább az Argentínába kisorsolt labdarúgó világbajnokság felé for­dul az érdeklődés. Hogyne, hiszen már csak két év vá­laszt el bennünket a nyitánytól, de Argentínából egyre aggasztóbb hírek érkeznek. Az elmúlt hónapban például, minden különösebb ok nélkül meggyilkolták azt a sze­mélyt, aki a világbajnoki előkészületeket szervezte, irá­nyította. Az egyes bajnoki fordulók után rendszeresen rendeznek botrányokat a nézők, tönkreteszik, szétrombol­ják az időközben a világbajnokságra felépített létesítmé­nyeket. Utána kezdhetnek elölről mindent. A világ sportsajtója is szinte naponként foglalkozik az 1978-as VB színhelyével. Brazíliában is aggasztónak találják az argentínai eseményeket, főleg a közbiztonság kérdése okoz nagy gondot. Az argentin kormány ugyan garantálja a közbiztonságot, de kérdés, hogyan tudja sza­vát teljesíteni, amikor rangos személyeket rabolnak el, gyilkolnak meg, anélkül, hogy a hatóság vajmi keveset is tehetne ellene. A neves játékosokat biztosító társaságok horribilis összegeket kérnek egy-egy olyan játékos biztosításáért, akiről feltehető, hogy részt vesz az argentínai VB-on. Az elmúlt évben ezen a hasábon többször foglalkoz­tunk mi is ezzel a kérdéssel. Megírtuk, hogy Argentína nem alkalmas egy világbajnokság rendezésére a politikai események és a közbiztonság hiánya miatt. Megírtuk, hogy az egymást követő emberrablások a VB ideje alatt a híres játékosokra is kiterjedhetnek, mint pl. Becken­­bauerre, Cruyffra. Azonkívül a stadionok állapota, a szál­lodaviszonyok és egyéb fontos létesítmények, nem ütik meg azt a színvonalat, amely egy világbajnoki sorozat­­mérkőzés lebonyolítására szükséges. Ismerve az argentin labdarúgó-szurkolók fanatizmu­sát, a mérkőzések sportszerű légkörben való lebonyolí­tása sem látszik biztosítottnak. Argentínában már több olyan baleset, verekedés stb. történt egy-egy mérkőzés után, ami többszáz ember halálát okozta. Az elmúlt napokban Hollandia részéről merült fel tiltakozás a 78-as VB színhelyét illetően. A holland szö­vetség elnöke, Wim Meulemans kijelentette, ha Hollan­dia csapata a selejtezők után bejut a VB-döntő mezőnyé­be, a maga részéről ellenszavazattal fog élni, hogy csapa­tuk Argentínába utazzék. Hacsak a közbiztonság közben gyökeresen meg nem javul, Európa tehát nyugtalan. És erre minden oka meg is van. Hollandiában elindították a dolgot, ezek után más országok is belekapcsolódnak majd a mozgalomba. Sokan Braziliát ajánják Argentína helyett a 78-as VB színhe­lyéül. Kíváncsian várjuk a fejleményeket. Az 1978-as labdarúgó VB színhelye tehát még egyáltalán nincs vég­legesítve, akármit is mond a FIFA főtitkára. ★ Az elmúlt szombaton játszották le a nemzeti bajnok­ság hetedik fordulóját. Az Újpesti Dózsa és a Ferencvá­ros könnyen vették a heti akadályt. A zöld-fehérek fél­gőzzel is hengereltek. A hét meglepetését a Kaposvár és a Szombathelyi Haladás szolgáltatta. Előbbi pontot vitt el Budapestről, a Vasas otthonából, utóbbi biztosan győ­zött a Hungária úton. Enyhe meglepetésnek számít a győ­riek biztos győzelme a Videoton ellen. Eredmények: Újpesti Dózsa—Honvéd 4:1 (3:1). Népstadion, 20 ezer néző. Vezette Müncz György. Góllövő: Nagy Tóth, Sarlós, Kolár, illetve Kocsis L. (11-esből). Ferencváros—Csepel 5:0 (3:0). Népstadion, 25 000 néző. Vezette Somlai. Góllövő: Nyilasi (2), Pusztai, Szabó. Vasas—Kaposvári Rákóczi 0:0. Fáy utca, 2500 néző. Vezette Márton. Szombathelyi Haladás—MTK-VM 3:1 (1:0). Hungá­ria út, 2500 néző. Vezette Pádár. Góllövő: Hauzer (2), Sebestyén, illetve Borsó. Rába ETO—Videoton 3:1 (1:0). Győr, 4000 néző. Vezette Bana. Góllövő: Glázer, Pénzes, Szokolai, illetve Szalmásy. Dunaújváros—Salgótarján 4:0 (1:0). Dunaújváros, 2000 néző. Vezette Palotai. Góllövő: Kántor (2), Bartók és Bódi. Diósgyőr—Dorog 1:0 (1:0). Diósgyőr, 3000 néző. Ve­zette Tompa. Góllövő: Váradi. Szeged—Zalaegerszeg 1:1 (1:0). Szeged, 4000 néző. Vezette Petri. Góllövő: Kőműves, illetve Mihalecz. Békéscsaba—Tatabánya 1:0 (0:0). Békéscsaba, 12 ezer néző. Vezette Nagy Béla. Góllövő: Vágási. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Újpesti Dózsa7 7 — — 25: 4 14 2. Ferencváros7 6 1 — 22: 4 13 3. Vasas7 5 1 1 17: 7 11 4. Haladás7 5 1 1 13: 9 11 5. Honvéd7 3 2 2 10:108 6. Kaposvár7 2 4 1 9: 98 7. Rába ETO7 3 1 3 9:117 8. Salgótarján7 3 1 3 12:167 9. Videoton7 3 — 4 19:126 10. Dunaújváros7 2 2 3 11: 96 11. Zalaegerszeg7 2 2 3 6: 66 12. Tatabánya7 3 — 4 11:136 13. Békéscsaba7 1 4 2 8:116 14. Csepel7 1 2 4 7:154 Diósgyőr7 2 — 5 7:154 16. Szeged7 1 2 4 6:224 17. MTK-VM7 1 1 5 7:153 18. Dorog7 — 2 5 4:142

Next