Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1976 (83. évfolyam, 1-50. szám)
1976-10-03 / 37. szám
976 október 3. ÚJDONSÁG! Örömmel közöljük, hogy CSONKA EMIL, történész és közíró tollából részletes leírás jelent meg Mindszenty József bíboros, Magyarország hercegprímása életének utolsó háromévi működéséről „A száműzött bíboros” címen, igen szép kiállításban. A bizonyára nagy érdeklődésre számot tartó könyv kapható a Katolikus Magyarok Vasárnapja könyvosztályán: 1739 Mahoning Ave., Youngstown, Ohio 44509. Ara 12 dollár, plusz 50 cent porteköltség! KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA ★ WASHINGTONI POSTA írta: Stirling György Októbert mutat már a naptár, és mi minden héttel, minden nappal, minden órával közelebb kerülünk ötvenhatos forradalmi szabadságharcunk huszadik évfordulójához. Esztendőről-esztendőre felidézzük ilyenkor a hősi napokat, egyrészt, hogy erőt merítsünk azoknak eszméiből, másrészt, hogy tisztelegjünk Ötvenhat vértanúinak fejfája előtt. Olyan csapást mértek a világkommunizmus egységére, amelyet az azóta sem tudott egészen kiheverni. Ötvenhat óta csikorog a Moszkva által irányított nemzetközi öszszeesküvés gépezete, és a belső ellentétek egyre mélyülnek. Ki volt Rajk? Amennyire nehéz pontos választ adni arra a kérdésre, hogy mikor kezdődött Magyarországon az a folyamat, amely végül is a forradalmi eseményekbe torkollt, aránylag olyan könnyű meghatározni azt a napot, amelyen 1956 őszén először mozdult meg a pesti nép, félelmetesen kimutatva, mennyire szemben áll a rendszerrel. Október 6. volt ez a nap, a Rajk-temetés napja. A temetés időpontját csak röviddel előbb hozták nyilvánosságra, de az órák alatt elterjedt a városban. Szombaton temetik Rajkot a Kerepesiben! — adták a hírt szájról-szájra az emberek, és szombaton délután megmozdult a város. Néma tömegek igyekeztek a temető felé minden irányból: a Belváros felől a Rákóczi úton gyalogosan és villamoson, Újpest irányából, a Váci útról és más munkáslakta környékről, a Kőbányai útról. Egyetlen szó nélkül áramlott a tömeg, melyben tisztviselők keveredtek munkásokkal, egyetemi hallgatók ipari tanulókkal. Senki sem hajtotta ki őket, az akkori szokásoknak megfelelően, a párttitkár sem dirigálta a menetet. S mégis vonultak szakadatlan sorban a temető felé. Félelmetes volt! Budapest felbolydult méhkashoz volt hasonló ezekben a napokban. Hónapok óta folyt a börtönökben levő politikai elítéltek ügyeinek felülvizsgálata és ezen belül az úgynevezett koncepciós perek során „hidegre tett” elvtársak közül azoké, akik az első Nagy Imre-kormány idején még nem kerültek szabadlábra. És azoké, akiket már nem lehetett szabadlábra helyezni. Akiket saját elvtársaik agyonvertek a börtönben, akiket öngyilkosságba kergettek és akiket felakasztottak. Mint például Rajk László volt belügyminiszteré, akiről most, hét év után egyszerre kiderült, hogy ártatlan volt és koholt vádak alapján végezték ki. A párt tévedhetetlenségébe vetett hit, amelyet eddig belesulykoltak a párttagokba, de ami a Nagy Imre-kormány idején erősen megcsorbult, most végképp megingott. A terrortól megfélemlített emberek egyszerre tanúi voltak annak, hogy a terror megtestesítője, a párt önmagát diszkreditálja, és amire tegnap azt mondta, hogy fehér, ma azt mondja, hogy fekete. Az utolsó hónapok egymásnak ellentmondó eseményei még a legelvakultabb pártfunkcionáriust is megzavarták. Ezek mindeddig csak tézisekben és dogmákban tudtak gondolkozni: gondolkodásukat központilag irányították, s most egyszerre, máról-holnapra megdőlnek azok az „igazságok” , amelyekben tegnap még hinni kellett.. Rajk, akinek ügyét hetekig tárgyalta a „független magyar bíróság”, mégsem áruló, hanem ártatlan áldozat. Hát miben lehet, miben kell most már hinni? — néztek tanácstalanul egymásra a párttagok. S a nép nagy többsége kárörömmel és bizakodva figyelte ezt a fejetlenséget, ezt az elbizonytalanodást. Oda lett a párt tekintélye és hitele. A Szabad Nép-félórák, amelyekkel addig minden munkahelyen munkakezdés előtt gyötörték a dolgozókat a párttitkárok, lassan elkoptak. ..kimentek a divatból”. — Az üzemek pártfunkcionáriusai kerülték a dolgozókkal való találkozást, mert egyszerűen nem tudtak felelni a kényelmetlen kérdésekre. Valójában senki sem tudta pontosan, hogy mi történik, mi megy végbe pártberkekben, csak egy volt világos: a párt bajban van és kénytelen engedményeket tenni. S ez mérhetetlenül felbátorította az embereket. Van egy soha el nem felejthető, jellemző emlékem erről az időről. A gyárban, ahol akkor dolgoztam, szakszervezeti gyűlést tartottak. A szakszervezeti megbízott és a párttitkár szemmel láthatóan kerülték a belpolitikai témákat, és a nyugati imperialisták gazdasági problémáival „etették” a dolgozókat. A rothadó kapitalizmus válságait és ellentmondásait ecsetelték. Egyszerre közbesüvöltött egy éles hang. Minden szem arra fordult. A gyár egyik legrégibb dolgozója, egy öreg melós volt. — Ne arról beszéljenek az elvtársak — harsogta —, hogy mi van Amerikában, hanem azt mondják meg, mi van nálunk? Mi történt Rajk elvtárssal, meg a többiekkel?... Elképzelhető lett volna ez pár hónappal ezelőtt? Nos, nem! De most már más szelek fújtak. Néma csönd, az emelvényen ülők zavartan sumákoltak és lenyelték a dolgot. A pártban — a legfelső szinttől a legalsóig — érezték, hogy a húrt nem lehet tovább feszíteni, mert elpattanhat. Engedni kell, úgy kell tenni kifelé, mintha minden megváltozott volna. Kicsit lazább gyeplőre kell engedni a dolgozót, hadd higgye, hogy más világ járja. Különben kitör. Mert ezekben a napokban már a pártban is érezték a levegő sűrűsödését, a feszültség fokozódását. S a kis látszatengedményekből remélték a dolgok rendeződését. De ezzel akkor már elkéstek! A feszültség már sokkal mélyebben rezgett a lelkekben, minthogy Rajk László rehabilitációja feloldotta volna azt. A hatás éppen ellenkező volt: abból, hogy a párt revideálta önmagát és kénytelenkelletlen beismerte tévedését - persze úgy, hogy az akkori vezetés, a személyi kultusz nyakára varrta az egész gyalázatos csődtömeget —, az a közvélemény gyengeségére és belső zavarra következtetett. Jogosan. S ettől megjött a bátorsága. Noha akkor még nem voltak pontokba foglalva az ifjúság követelései, a Petőfi Körben és az egyetemeken már megfogalmazták azokat, s az emberek széltében-hosszában beszéltek róluk. Mi volt a temetése? De az események ekkor még nem értek meg. Ehhez még kellett valami. Kellett, hogy az emberek lássák, hogy mennyien vannak. Hogy milyen erősek. Hogy milyen óriási erőt képviselnek a párttal szemben álló tömegek, akik eddig mást sem hallottak, mint azt, hogy „egységesen állunk pártunk és kormányunk mögött". A megfélemlítés, a bizalmatlanság hideglelős korszakában még a családtagok, a közvetlen munkatársak sem merték igazi érzelmeiket, érzéseiket megmutatni. Ki bízott a másikban? S most, íme, egyszerre kiderül, nem tízen, nem százan, de sok tízezren, tán százezren is vagyunk. Ezért volt döntő jelentősége a Rajk-temetésnek, mert megmutatta az igazi erőviszonyokat és önbizalmat adott. Kinyitotta az emberek szemét. Mert nem kell azt hinni, hogy ez az óriási tömeg, mely akkor összegyűlt a temetőben, Rajkot gyászolni jött ide. Korántsem! Ha az ember jobban szétnézett és elkapott egy-egy megjegyzést, meggyőződhetett erről. Voltak ugyan a tömegben itt-ott kommunisták is, akik mártír elvtársukként gondoltak Rajk Lászlóra, de a nagy többség emlékezetében nem így élt Rajk neve. Még túl közel volt ahhoz, hogy elfelejtették volna: mit jelentett a magyar nép számára belügyminisztersége! Minden szörnyű emlékével. Nem, az emberek nem gyászolni jöttek Rajkot, hanem azért jöttek, hogy tanúi legyenek annak, amikor a párt bevallja: igazságtalanság történt, amit jóvá kell tenni. Hazudtunk nektek! A demonstráció annak szólt, hogy a Rákosidiktatúra végre egyetlen ponton engedni volt kénytelen, és nem Rajk László személyének. De ez indokolatlan is lett volna. Rajk és társai nem a magyar nép mártírjai voltak, hanem egy, a pártban dúló hatalmi harc áldozatai. Saját elvtársaik tették el őket láb alól, mert a terror természetéből következik, hogy hatalmon levők egymással szemben is terrort alkalmaznak. A „forradalmi éberség” — a nép megfélemlítésére — időnként látványos produkciókat kíván, s az már oroszországi hagyomány, hogy frakcióharcaik során a kommunisták saját elvtársaikkal sem bántak kesztyűs kézzel. Ez történt Rajkék perében is. Melynek során a vádlottak nem, hogy nem tagadták meg kommunista múltjukat és meggyőződésüket, de a vádhatóságoknak egyenesen erre való hivatkozással sikerült őket beismerő vallomások megtételére beugratni. — Bebeszélvén nekik, hogy ezt az áldozatot a pártért kell vállalniok, a magasabb cél, Tito lebuktatása érdekében. S ebbe a kelepcébe még a „dörzsölt” Rajk is belesétált: őt egyébként éppen jóbarátja, Kádár János „húzta be a csőbe”. A Rajk-temetéskor — 1956. október 6-án — a pesti nép először mutatta meg erejét és egységét. De nem Rajk iránti rokonszenvét. Senki sem felejtette el, hogy Rajk és társai azok közt voltak, akik 1945-ben és 1947-ben megsemmisítették a magyar nép kétszer is kinyilvánított akaratát, és buzgó cinkosai voltak Rákosinak. Az ő közreműködésükkel kerültek bitófára, börtönbe vagy internálótáborba ártatlan hazafiak százezrei, köztük Mindszenty József is. Ellentmondásos, kegyetlen korszak volt ez, mikor a népharag már sűrűsödött, hogy elsöpörje a diktatúra építményét. A Rajk-temetésen a tömeg az egész addigi kommunista uralom fölött már ítéletet mondott, a forradalom csak végrehajtotta ezt az ítéletet. Egy hét a diktatúrából • Szeptember 6. hétfő: Európa haladó egyházi és közéleti személyiségei konferenciát tartottak Kelet-Berlinben, — ahol elemezték a Helsinki utáni feladatokat — mondja a Berlinből keltezett MTI-jelentés, melynek többi részét szóról-szóra idézzük: „A tanácskozáson beszédet mondott Pataky Kornél győri megyéspüspök. Ugyancsak Pataky Kornél celebrálta Berlin johannistak templomában a konferencia alkalmából rendezett nagymisét. Szentbeszédet dr. Weisz Ferenc kalocsai székeskáptalan tartott.” # Szeptember 7. kedd: TASZSZ-jelentés panaszolja, hogy a kínaiak újból megtagadták az engedélyt ahhoz, hogy a Szovjetunió pekingi nagykövetségének munkatársai a Kína felszabadításáért Japán ellen vívott harcban elesett szovjet katonák síremlékeinek megkoszorúzására utazhassanak. Bizonyára örömmel olvassák a magyar dolgozók az IBUSZ újabb hirdetését, amelyből megtudhatják, hogy milyen társasutazásokon vehetnek részt a közeljövőben. Legnagyobb keletje nyilván annak a tizenhárom napos thaiföldi útnak lesz, aminek részvételi díja mindössze 33 ezer 700 forint. Ehhez képest igazán olcsónak tűnik a tizenkét napos indiai út, ahová már 19 ezer 800 forintért be lehet nevezni. Akinek persze megvan hozzá a pénze. Mert egy közepes beosztású tisztviselőnek majdnem egy évig kell dolgoznia az indiai út költségeiért. 9 Szeptember 8, szerda: „Kedvez az időjárás az őszi munkáknak!” — adja hírül bizakodó hangon a főcím, de az alcím — kisebb betűkkel — már nem ilyen derűs: „Mi okozza a burgonyahiányt a piacokon?” Nos az — mint megtudjuk a cikkből —, hogy leltároznak! Ez nem vicc! Mert ezt olvashatjuk: „A burgonyával ismét bajok vannak! De ezek remélhetőleg csak ideiglenesek! Az állami gazdaságok képviselője ígéretet tett, hogy jövőre nagyobb területen fognak termelni burgonyát. Ehhez azonban szükségük van több burgonyára, amit saját készletükből kell fedezni. Ezért fel kell mérni a készleteket. Éppen most történik ez, s még eltarthat egy hétig. Ez okozza a feszültséget a piacokon.” Szó szerint idéztük a magyarázatot, amivel — krumpli helyett — jóllakhat a dolgozó. Ez a szocialista áruelosztás: készletek nincsenek, s amíg a kolhozok leltároznak, ne egyen a dolgozó krumplit. Szeptember 9. csütörtök: Magyarra átültetett Pravda-cikk lelkendezik a találkozókról, amelyek július-augusztusban zajlottak le Brezsnyev krími palotájában, ahol szép sorjában minden csatlós párttitkárnak meg kellett jelennie a főnök színe előtt. # Szeptember 10. péntek: Egy nappal később ismét krumpli-poblémákról olvashatunk: „Hiány van burgonyában, és idén ismét importra lesz szükségünk. Szeptemberig kétezer vagon burgonyának kell megérkeznie, és még további négyezer vagon behozatalára kötöttünk szerződést.” Mi van a nyírségi krumpliföldekkel? Az átkos Horthy-fasizmusban bőven exportáltunk burgonyát, most meg — a szocialista gazdasági rend harmadik évtizede végén — behozatalra szorul az ország. A legközönségesebb népélelmezési cikkből. ■ 9 Szeptember 12. vasárnap: Moszkvából jelenti az MTI. Hadseregtábornokká léptette elő a Szovjetunió legfelső tanácsa Jurij Andropovot, az állambiztonsági bizottság elnökét. Úgy látszik, dicséretesen végezte dolgát a KGB főnöke... (S. Gyv) Rovatvezető: Bátori János 5. oldal Ismét veszélyben az argentínai VB Ahogy elmúlt a montreali olimpia, egyre inkább az Argentínába kisorsolt labdarúgó világbajnokság felé fordul az érdeklődés. Hogyne, hiszen már csak két év választ el bennünket a nyitánytól, de Argentínából egyre aggasztóbb hírek érkeznek. Az elmúlt hónapban például, minden különösebb ok nélkül meggyilkolták azt a személyt, aki a világbajnoki előkészületeket szervezte, irányította. Az egyes bajnoki fordulók után rendszeresen rendeznek botrányokat a nézők, tönkreteszik, szétrombolják az időközben a világbajnokságra felépített létesítményeket. Utána kezdhetnek elölről mindent. A világ sportsajtója is szinte naponként foglalkozik az 1978-as VB színhelyével. Brazíliában is aggasztónak találják az argentínai eseményeket, főleg a közbiztonság kérdése okoz nagy gondot. Az argentin kormány ugyan garantálja a közbiztonságot, de kérdés, hogyan tudja szavát teljesíteni, amikor rangos személyeket rabolnak el, gyilkolnak meg, anélkül, hogy a hatóság vajmi keveset is tehetne ellene. A neves játékosokat biztosító társaságok horribilis összegeket kérnek egy-egy olyan játékos biztosításáért, akiről feltehető, hogy részt vesz az argentínai VB-on. Az elmúlt évben ezen a hasábon többször foglalkoztunk mi is ezzel a kérdéssel. Megírtuk, hogy Argentína nem alkalmas egy világbajnokság rendezésére a politikai események és a közbiztonság hiánya miatt. Megírtuk, hogy az egymást követő emberrablások a VB ideje alatt a híres játékosokra is kiterjedhetnek, mint pl. Beckenbauerre, Cruyffra. Azonkívül a stadionok állapota, a szállodaviszonyok és egyéb fontos létesítmények, nem ütik meg azt a színvonalat, amely egy világbajnoki sorozatmérkőzés lebonyolítására szükséges. Ismerve az argentin labdarúgó-szurkolók fanatizmusát, a mérkőzések sportszerű légkörben való lebonyolítása sem látszik biztosítottnak. Argentínában már több olyan baleset, verekedés stb. történt egy-egy mérkőzés után, ami többszáz ember halálát okozta. Az elmúlt napokban Hollandia részéről merült fel tiltakozás a 78-as VB színhelyét illetően. A holland szövetség elnöke, Wim Meulemans kijelentette, ha Hollandia csapata a selejtezők után bejut a VB-döntő mezőnyébe, a maga részéről ellenszavazattal fog élni, hogy csapatuk Argentínába utazzék. Hacsak a közbiztonság közben gyökeresen meg nem javul, Európa tehát nyugtalan. És erre minden oka meg is van. Hollandiában elindították a dolgot, ezek után más országok is belekapcsolódnak majd a mozgalomba. Sokan Braziliát ajánják Argentína helyett a 78-as VB színhelyéül. Kíváncsian várjuk a fejleményeket. Az 1978-as labdarúgó VB színhelye tehát még egyáltalán nincs véglegesítve, akármit is mond a FIFA főtitkára. ★ Az elmúlt szombaton játszották le a nemzeti bajnokság hetedik fordulóját. Az Újpesti Dózsa és a Ferencváros könnyen vették a heti akadályt. A zöld-fehérek félgőzzel is hengereltek. A hét meglepetését a Kaposvár és a Szombathelyi Haladás szolgáltatta. Előbbi pontot vitt el Budapestről, a Vasas otthonából, utóbbi biztosan győzött a Hungária úton. Enyhe meglepetésnek számít a győriek biztos győzelme a Videoton ellen. Eredmények: Újpesti Dózsa—Honvéd 4:1 (3:1). Népstadion, 20 ezer néző. Vezette Müncz György. Góllövő: Nagy Tóth, Sarlós, Kolár, illetve Kocsis L. (11-esből). Ferencváros—Csepel 5:0 (3:0). Népstadion, 25 000 néző. Vezette Somlai. Góllövő: Nyilasi (2), Pusztai, Szabó. Vasas—Kaposvári Rákóczi 0:0. Fáy utca, 2500 néző. Vezette Márton. Szombathelyi Haladás—MTK-VM 3:1 (1:0). Hungária út, 2500 néző. Vezette Pádár. Góllövő: Hauzer (2), Sebestyén, illetve Borsó. Rába ETO—Videoton 3:1 (1:0). Győr, 4000 néző. Vezette Bana. Góllövő: Glázer, Pénzes, Szokolai, illetve Szalmásy. Dunaújváros—Salgótarján 4:0 (1:0). Dunaújváros, 2000 néző. Vezette Palotai. Góllövő: Kántor (2), Bartók és Bódi. Diósgyőr—Dorog 1:0 (1:0). Diósgyőr, 3000 néző. Vezette Tompa. Góllövő: Váradi. Szeged—Zalaegerszeg 1:1 (1:0). Szeged, 4000 néző. Vezette Petri. Góllövő: Kőműves, illetve Mihalecz. Békéscsaba—Tatabánya 1:0 (0:0). Békéscsaba, 12 ezer néző. Vezette Nagy Béla. Góllövő: Vágási. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Újpesti Dózsa7 7 — — 25: 4 14 2. Ferencváros7 6 1 — 22: 4 13 3. Vasas7 5 1 1 17: 7 11 4. Haladás7 5 1 1 13: 9 11 5. Honvéd7 3 2 2 10:108 6. Kaposvár7 2 4 1 9: 98 7. Rába ETO7 3 1 3 9:117 8. Salgótarján7 3 1 3 12:167 9. Videoton7 3 — 4 19:126 10. Dunaújváros7 2 2 3 11: 96 11. Zalaegerszeg7 2 2 3 6: 66 12. Tatabánya7 3 — 4 11:136 13. Békéscsaba7 1 4 2 8:116 14. Csepel7 1 2 4 7:154 Diósgyőr7 2 — 5 7:154 16. Szeged7 1 2 4 6:224 17. MTK-VM7 1 1 5 7:153 18. Dorog7 — 2 5 4:142