Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1976 (83. évfolyam, 1-50. szám)

1976-11-28 / 45. szám

4. oldal Advent 1. vasárnapja Olvasmány Jeremiás próféta könyvéből (33,14-16) Ezt mondja az Ú: íme, eljön az idő, és valóra váltom mindazt, amit népemnek ígér­tem a Messiásról, akit elküldök majd a vi­lágba. Dávid nemzetségéből születik, jogot és igazságot teremt országában. Akkor az Isten népe szabadon és biztonságban él, a Megváltót pedig így szólítja: ,,Urunk és Üd­vözítőnk!” Ez az Isten igéje. Zsoltár (24, 4bc-5ab, 8-9, 10 és 14) Hozzád emelem a lelkem, én Uram Is­tenem. Uraidat, Uram, mutasd meg nékem, ös­vényeidre taníts meg engem! Taníts és vezess igazságod szerint, mert te vagy üdvözítő Istenem! Hozzád emelem a lelkem, én Uram Is­tenem. Édes az Úr és hűséges, az eltévedtnek utat mutat. Az alázatost a jóban vezérli, a szelídet útjára tanítja. Hozzád emelem a lelkem, én Uram Is­tenem. Az Úr minden útja irgalom, azoknak, akik szövetségét megtartják. Isten barátságát élvezik, akik őt félik, szövetségét megmutatja nékik. Hozzád emelem a lelkem, én Uram Is­tenem. Szentlecke Szent Pál apostolnak a tesszalo­­nikai hívekhez írt első leveléből (3, 12-4, 2) Testvéreim! Gyarapítson és gazdagít­son titeket az Úr a szeretetben, egymás iránt és mindenki iránt, mint ahogy mi is szere­tünk titeket. Erősítse meg szíveteket, hogy feddhetetlenül és szentül állhassatok Iste­nünk és Atyánk elé, amikor Urunk Jézus Krisztus eljön az összes szentekkel. Végül, testvéreim, kérünk és intünk ti­teket az Úr Jézus nevében: éljetek Istennek tetsző életet, ahogy tőlünk tanultátok. Úgy éljetek, hogy folytonosan előbbre haladja­tok. Hiszen tudjátok, hogy az Úr Jézus ne­vében milyen parancsokat adtunk nektek. Isten akarata ugyanis az, hogy szentté legye­tek. Ez az Isten igéje. Alleluja! Alleluja! Alleluja! Uram, mutasd meg nekünk irgalmas szívedet és üdvösségünket add meg nékünk! Alleluja! Alleluja! Alleluja! Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: Jelek lesznek a napban, hold­ban, és a csillagokban, a földön pedig két­ségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és háborgása miatt. Szívszo­­rongva várják majd az emberek, mi történik a világgal. A világmindenséget összetartó erők megrendülnek. Végül feltűnik az Em­berfia, amint jön a felhőkben nagy hatalom­mal és dicsőséggel. Amikor mindez betelje­sedik, tekintsetek föl és bízzatok, mert elér­kezett megváltástok. Vigyázzatok tehát, hogy el ne nehezül­jön szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban! így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a föl­dön laknak. Virrasszatok szüntelenül, és imádkozzatok: így lesztek méltók arra, hogy megmeneküljetek mindattól, ami következik, és megállhassatok az Emberfia előtt. Ezek az evangélium igéi, ... Evangélium Szent Lukács (21, 25-28, 34-36) könyvéből SZENTMISÉKET LEHET VÉGEZTETNI Ferences Zárdánkban, ahol öt magyar ferences mi­sézik és ahol a Vasárnap Kiadóhivatala is működik. Szívesen mondunk szentmiséket azok jószándékára, akik azt kérik. Szentmisékért 5 dollárt szoktak a hívek felajánlani. Cím: Franciscan Fathers, 517 South Belle Vista Ave. Youngstown, Ohio 44509. Telefon: (216) 799-1888. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Jutalékot kapnak a Testvérsegítő Egylet tagjai Beszámoltunk a Vasárnapban arról, hogy az Ameri­kai Magyar Katolikus Egylet igazgatósága és tisztikara az elmúlt nyáron tartott nagygyűlés határozata alapján többször tart ülést, mint a múltban. A konvenció kikül­döttei hasznosnak tartották, hogy az Egyesület fejlesz­tése érdekében a központi tisztikar úgynevezett speciális, külön összehívott értekezleten tárgyaljon időszerű dol­gokról. 1976. november 6-án az Egylet központjában gyűltek össze a vezetőségi tagok: Laskó János elnök, jogtanácsos, Vajda Margit és Zelle Sándor országos alelnökök, ft. Dengl Miklós OFM, lelki igazgató, valamint a tisztikar többi tagja: Radics Mary ellenőr, Szakál István pénztá­ros, Edward Murphy hites könyvszakértő és a jegyző­könyvet vezető Eleanor Paczko központi titkár. Az igaz­gatóság részéről jelen voltak: Andrejcsák Katalin, Fiatal János, Holzbauer Ferenc, Török István és Zele István. A bridgeporti kiküldöttek közölték, hogy Tóth András igazgató súlyos műtét után kórházi ágyról küldi jókíván­ságait; az egyleti vezetőség mielőbbi teljes gyógyulást kívánt neki. Imával nyitotta meg a központi ülést ft. Dengl Mik­lós, kérte a Szentlélek segítségét, hogy szeretetben és megértésben az Egylet fejlődése tovább folytatódjék. Az elnöki megnyitóban Laskó János, aki a gyűlés vezetésére is meg lett választva, a tárgysorozatot ismertette. Első pontként a központi helyiség és irodák költözése szere­pelt. Az elnök bejelentette, hogy az ingatlant a város készül megvenni, mert a városfejlesztési tervekkel kap­csolatban szükség lesz arra a háztömbre, amelyben az iroda hosszú évek óta működik. Nem tudják, mikor kö­vetkezik be a kisajátítás, de előre kell erre készülni, és a központból megbízottak már érdeklődtek, hogy bizton­ságos helyen, a környékbeli idősebb magyarok által is elérhető ponton szerezzen az Egylet új helyiségeket. Az igazgatóság felhatalmazta a tisztikart, hogy ez irányban tegye meg a szükséges lépéseket. Mr. Murphy hites könyvszakértő, aki a nagygyűlé­sen előterjesztette: az Egylet abban a helyzetben van, hogy újabb jutalékot (dividendet) adjon tagjainak, ki­dolgozta azokat a részleteket, amelyek alapján az igaz­gatóság eldöntheti a kiutalás mérvét. A gyűlés részvevői egyhangúan elhatározták, hogy a hűséges tagok ragasz­kodását kötvényeik érvénye alapján jutalékkal viszonoz­zák. Ez az egyleti tartalékokat is figyelembe veszi. Ezzel kapcsolatban ismertette a titkár a konvenciós jegyző­könyveket. Végül úgy döntöttek, Zelle István ajánlása és Radics Mary pártolása után, hogy a számvevővel együtt a tisztikar munkája lesz a részletek elintézése. Fontos tanácskozás volt az Egylet jövendő terveivel kap­csolatban is; mint annak idején megírtuk, a testvérse­gítő mozgalom kapcsolatot kíván keresni hasonló kato­likus, a magyar kulturális értékeket tiszteletben tartó szervezetekkel. Az igazgatóság teljes bizalommal felha­talmazta a tisztikart, hogy ezirányú tanácskozásokat foly­tasson. Több, az egylet tagjainak és a tagokkal foglalkozók ügyeivel kapcsolatos döntés után ft. Dengl Miklós imá­ban emlékezett meg az év halottairól, különösképpen most, hogy az emlékezés hónapjában találkoztak azok a vezetőségi tagok, akiknek kötelességet, hogy gondot vi­seljenek a hűségesekre, akik annyi időn át kitartottak az egyleti zászló alatt s most a béke álmát alusszák. Az ima után Laskó elnök zárószavaival véget ért Amerikai Magyar Katolikus Egylet őszi ülése. Vallási élet Oroszországban Roger Etchegary, Marseille érseke nemrégen láto­gatást tett Oroszországban az orosz ortodox egyház meg­hívására. Látogatásáról egyházmegyéjének újságában számolt be, ezt vette át a francia katolikus napilap, a „La Croix”. Az érsek csodálattal szól arról, amit látott , hallott és kijelentette, hogy csak egész különleges isteni csoda segítségével él még ma is az ortodox egyház a Szovjet­unióban. Az érsek idéz néhány adatot a múltból. A má­sodik világháború kitörése előtt, 1938-ban összesen négy püspök volt szabadon 160-ból és 160 pap volt szabadon 50 000-ből. A többiek börtönökben, internálótáborokban, főleg Szibériában voltak. Az 1052 kolostorból egyetlen egy sem állt nyitva, és 57 szemináriumot csuktak be. Kruscher új egyházüldözést rendelt el. Az 1959— 1964-es években még több templomot bezártak, az egy­ház nem fejthetett ki semmi tevékenységet, természete­sen az ifjúság tanításától szigorúan eltiltották a maradék papságot, és tevékenységük kizárólag a templomon be­lülre korlátozódott. De még így is titokban kell templom­ba járniok a keresztényeknek — és a templomba járás sokszor egész zarándoklatot igényel. Például a kétmillió lakosú Kievben 9 templom áll nyitva, az új lakónegye­dekben pedig természetesen már nem építettek templo­mokat. Etchegary érsek szerint az orosz ortodox egyház ereje híveinek csodával határos bizalmában rejlik. A har­cos ateizmus mindent elkövetett, hogy a hitet gyökeres­től kiirtsa, de a még maradék hívők közt olyan erővel él Isten, amit semmiféle ateizmus soha ki nem ölhet. És az ortodox egyháznak reménye van a jövőben, mert titok­ban sok fiatal is van tagjai közt. Az érsek így fejezte be beszámolóját: „Áldott az az egyház, ahol az evangéliumot kézzel másolják és terjesztik, vagy turisták által becsempészett példányokért fizetnek súlyos pénzeket a feketepiacon. Va­lóban remélhetjük, hogy világító hitük Istenben meghoz­za majd gyümölcsét és a Szentháromság egy igaz Isten uralkodik nyíltan is majd a végtelen orosz pusztaságok felett!” Az érsek intette a híveket, hogy adjanak hálát Is­tennek, amiért ők még szabadon járhatnak templomba és nyíltan megvallhatják hitüket. Etchegary érsek ez utóbbi néhány szava nemcsak híveinek, de mindnyájunknak szól. (—y—a) A könyvosztály hírei CSEJTEY BÉLA: Magyar népművészeti minták.............­............ $ 2.50 CSONKA EMIL: A száműzött bíboros ......................................... $ 12.00 DÉNES GYÖRGY: Egy komornyik vallomásai ........................... $3.50 GALGÓCZY JÁNOS: A sumír kérdés .............................................. 1 8.90 IVÁN LÁSZLÓ: Hittankönyvünk Bibliai történetek és hitünk tanítása ......................................... 1 8.00 JUHÁSZ LÁSZLÓ: Burgenland, történelmi útikalauz ............. 1 8.00 MÉCS LÁSZLÓ: Vissza a csendbe ............................................... $ 10.00 SOMOGY VARY GYULA: A Rajna ködbe vész ...................... $5.75 SZITNYAY ZOLTÁN: Az 5-ös őrház ......................................... $3.00 TOLLAS TIBOR: Irgamas fák (dedikált példány!) .................. $ 6.50 THIERY H. ILONA: Bolyongók (válogatott novellák) Kötve $ 8.00 Ugyanaz, fűzve $ 6.50 ZATHUROCZKY GYULA: Az úton végig kell menni .............. $ 3.75 A MAGYAR SZABADSÁGHARC 1848-49-ben Írták: Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Bem József, Madách Imre, Deák Ferenc, Liszt Ferenc, stb. TÖRTÉNELMI ALBUM Nagyalakú, díszkiadás, rengeteg képpel, festménnyel ........ 120.00 ANNE-MARIE: Őszinte beszéd leányokkal ............................... 20.75 ANNE DE VRIES: Fiatalok Bibliája ................................................ 5 8­ 95 BARABÁS GYULA: Vihar Erdélyben ................. Bőrkötve $10.00 BARREAU: Az Örömhír (Jézus Krisztus üzenete) .................. $ 3.50 BÉKÉS GELLÉRT: Ember és családja .............................................. $6.00 BÉKÉS GELLÉRT: Mit ér az ember, ha keresztény?................. $ 6.00 BIBLIÁVAL VASÁRNAPRÓL VASÁRNAPRA Mai gondolatok új liturgiánk szentírási olvasmányaihoz $ 9.75 BIRÓ-WILLER: Angol-Magyar Magyar-Angol szótár ............. $ 9.95 BORBÉLY LÁSZLÓ: „Halálraítélt! Gyakran ellenőrizendő!” $ 3.50 COURTOIS, GASTON: A legszebb történet Jézus élete (képekkel) gyermekeknek ..................................­ $ 4.50 CSICSÁKY JENŐ: "Mű­" az emberiség szülőföldje Berkve. $9.50 CSOBÁNCZI ELEMÉR: Ősz­uránok .................................... $5.00 CSONKA EMIL: Zita története (Az utolsó magyar királyné élete) ...................................... $11.00 ENDREY, ANTHONY: The Future of Hungary ...................... $5.00 E­SZTERHÁS ISTVÁN: Nyugodt lehetsz, elvtárs .................. $ 4.95 ÉRDY MIKLÓS: A sumir, ural altáji, magyar rokonság kutatásának története .............................................................____ $ 12.00 FLÓRIÁN TIBOR: Keserű gyökéren (Versek) ........................... $ 6.50 FÜRY LAJOS: A pelikánok este hazatérnek ............. Borkve. $ 9.50 FÜRY LAJOS: Barkócafabot ........................................................... $ 4.00 Gloria Victis 1848—1849 SZABADSÁGHARCUNK A VILÁGIRODALOMBAN $11.00 HORTHY MIKLÓS: Emlékirataim .................................................. $12.00 HORVÁTH FERENC: Az irodalom világa (Irodalomelméleti alapismeretek) .......................................___ $ 12.00 HORVÁTH FERENC: Hazánk (Olvasmányok a magyar irodalomból. A magyar nyelvtan elemei.) ........................... $ 8.00 HORVÁTH-KASSAI: Virágoskert (Magyar ABC és Olvasókönyv) $ 7.00 HORVÁTH ISTVÁN: Az újkor és legújabb kor egyetemes története napjainkig .............................................. $ 8.00 IGNÁCZ RÓZSA: Anyanyelve magyar ................. Bőrkötve $ 10.00 ILLYÉS ELEMÉR: Erdély változása. Mítosz és valóság......... $ 14.50 INYESMESTER nagy szakácskönyve ............................................. $ 10.95 JÓKAI MÓR: Jövő század regénye (három kötetben) ............. $ 12.00 KEMPIS TAMÁS: Krisztus követése ............................................... $ 3.00 KIRÁLY KELEMEN: Naplóm ....................................................... $8.00 Kis SZENT TERÉZ utolsó beszélgetései nővérével, Jézusról nevezett Ágnes anyával ............................................ $ 3.25 KONDOR LAJOS: Századunk reményvsillaga. FATIMA ......... $ 5.75 B. KOVÁCS FRÉDA: A halhatatlan harcos két kötetben .... $ 11.00 KŐVÁRY KÁROLY: A turzovkai jelenések ............................... $ 1.25 LAKOS ENDRE: Útkeresés ....................................................... $1.50 LÖKKÖS ANTAL: A kis tücsök története (meséskönyv) ........ $ 1.50 C. A. MACARTNEY: Hungary (a short history) nagyszerű magyar történelemkönyv, angol nyelven ........... $8.95 MAGYAr­ DALLAMOK (szólóénekre, hegedűre, zongorkisérettel) “ magyar, angol és német nyelvű szöveggel ............................... $ 3.50 MAGYAR JÓZSEF: Kincsesláda (Korszerű magyar olvasókönyv ifjúságnak) ...................... $ 6.00 MAGYAR LÁSZLÓ: Angol nyelvkönyv I­V............................... $ 6.00 MAKKAI SÁNDOR: Ördögszekér ............................... Bőrkötve $ 10.00 MARÓTHY-MEIZLER KÁROLY: Az ismeretlen Mindszenty Aranyozott díszes bőrkötésben ...................... $ 12.00 MARAI SÁNDOR: Föld, föld ................................................................. $ 8.00 MÉCS LÁSZLÓ: Bolond Istók bábszínháza .................................... $ 2.95 M1A1YANK imakönyv (nagybetűs) .......................... Bőrkötve $7-25 JÓZSEF CARDINAL MINDSZENTY: MEMOIRS ............. $ 10.00 MINDSZENTY JÓZSEF: EMLÉKIRATAIM (vászonkötve) $ 15.00 MINDSZENTY JÓZSEF: Eszte­rgom, a prímások városa .... $5.00 MISKOLCZY GYULA: A magyar nép történelme ................ $ 4.95 NEHÉZ FERENC: Aranydió (Elbeszélések) ............................... $ 7.00 NEHÉZ FERENC Hazátlan Rozmaring ................................... $ 5.00 NYÍRÓ JÓZSEF: Kopjafák ............................................................ $4.50 NYÍRÓ JÓZSEF: U . Bence ............................................................ $ 5.75 NYISZTOR ZOLTÁN: Ami a vallomásból kimaradt ............. $5.00 NYISZTOR ZOLTÁN: Idegen az idegenben ....................... $ 4.00 NYISZTOR ZOLTÁN: Jézus földi élete ..................................... $6.00 NYISZTOR ZOLTÁN: Ötven esztendő ........................................ $4.75 NYISZTOR ZOLTÁN: Vallomás magamról és kortársaimról $9.75 VÉGH ANTAL: Miért beteg a magyar futball? ........................... $4.00 A fenti könyvek kaphatók: a K. M. V. könyvosztá­­ lyán, 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509 Telefon: (216) 799-2600. Portó és csomagolási költség címén könyvenként 50 cent beküö­ltését is kérjük! MEGJELENT a Burg Kastli magyar gimnázium énekkarának első hanglemeze. Az 1956-os forradalom 20. évfordulójára készült hanglemez kórusműveivel a Kastli Magyar Gimnázium bizonyítékát adja annak, hogy hűen szolgálta a rendeltetést és célt, amelyet a sok-sok lelkes segítőkész magyar jelölt meg a világraszóló magyar intézmény alapításakor: a magyar nyelv, a magyar kultúra és hagyomány ápolását. Az 1956-os forradalom 20. évfordulója karácsonyán az egyik legszebb magyar karácsonyi ajándék! A 45 RPM-es, Stereo lemez ára 5­ 00 dollár Megrendelhető az összeg egyidejű beküldésével a Vasárnap Könyvosztályán: 1739 Mahoning Ave., Youngstown, Oh. 44509, vagy: Dr. Papp Gábor, Hung. School Care Club, 16403 Southland Ave., Cleveland, Oh. 44111. A lemez tartalmából: Bárdos, Székely Himnusz; Halmos: Jubilate Deo omnis terra; Bartók: Levél az otthoniakhoz, stb. IKKA Pénzküldés és szabadválasztású árucikkek, öröklakás, autó, háztartási felszerelések, életjáradékbiztosítás. V­­­K­ÁG és koszorú küldés, sírápolás, sírkövek. TUZEX Pénz és csomagküldés Csehszlovákiába ROMÁNIÁBA Pénz és csomagküldés, Kelet Németország­ba és Lengyelországba úgyszintén GYÓGYSZERKÜLDÉS a leggyorsabban KÖZJEGYZŐSÉG, hitelesítések, fordítások, garancia- és megbízólevelek FORDULJON BIZALOMMAL HOZZÁNK T­R­A­N S E X 424 Bloor Street West TORONTO, ONT., CANADA Telefon: (416) 923-1193 M5S 1X5 Wyszynski helyén marad : 1 Rómából jelentik, hogy a­­ lengyel bíboros, Stefan Wy­vo­szynski, aki augusztusban töl­­­­tötte be 75. évét, nyugdíjazá­sát kérte a pápától. A legújabb szabályok értelmében ugyanis, minden 75. életévét betöltött püspöknek nyugdíjazását kell kérnie. i.. VI. Pál pápa ennek ellenére ” azt a kívánságát fejezte ki, —'' hogy a lengyel bíboros tovább­ra is maradjon meg az erős,­ de sok bajjal küzdő lengyel­ egyház fejének. A pápa határozata nem volt meglepetés, mert más vasfüg­, göny mögötti püspöktől sem fogadta el nyugdíjazási kerel­ ,­mét, még ha azok be is töl­tötték 75. évüket. (Kivéve aki­ket ő maga nyugdíjazott — ké­relem nélkül.) Help wanted NEEDED * MOLDMAKER — TOOLMAKER Must be able to set-up work and from blue prints. Responsibilities will in­clude repair construction of plastic molds, assembly fixtures and small air powered machines. EDM experi­ence helpful.Must be able to work overtime if necessary. We offer an excellent starting salary,1 company benefits and pleasant work- ., ing condiitons. Apply, call or write: "C (201) 224-4700 INDUSTRIAL DEVICES INC. 7 Hudson Avenue, Edgewater, N. J. (off 982 River Road) An Equal Opportunity Employer , - ,j OPTICAL POLISHER — Experienced optical technician exper. in glass, me­tal, semi conductor materials. 2-4 yrS. experience required. Excellent oppor-..^1 tunity for advancement with progres­­sive company. Salary to 18K. Also Also need shaper-grinder. Contact Jim La-^A rin, LASER OPTICS INC. P. O. Box 127. Dunbury, Conn. 06810. (203) 744- 4160. EXPERIMENTAL MACHINIST. Mini­mum 5 years experience on Bridgeportr­­and lathes, job shop background. Must be capable of doing own set-ups. Above1' r average pay and excellent fringe bene— fits. Windsor Manufacturing Co., 16íf~ Kennedy Rd., Windsor, Conn. (203) > 688-6411. u An Equal Opportunity Employer.­.... O MACHINIST Must be able to start up, run and maintain, a limited production shop. Expanding conmpany. Good starting rate. Call (201) 227-2658. ~ EXECUTIVE WORKING CHEF. Exclu-^ sive private club. Shaker Hts. area. Must be qualified in both class A> American and Continental Gourmet » food, buying, preparation and peresen­­tation. Kitchen staff development and' full responsibility. Salary. <216) 831- • 9100 for appt. Groger TRAVEL BUREAU 152 The Old Arcade Cleveland, O. 44114 Tel.: 621-6036 Minden utazási problémáját elintézzük. Magyarul beszélünk. Vidékük írhatnak magyarul is IKKA, TUZEX COMTURIST vámmentes csomagok és dollár átutalások. Olvassa és terjessze a Katolikus Magyarok Vasárnapját! . r. 1976 november 28. Újabb Jézust gyalázó film Nemrég került bemutatásra a „Passover Plot” című film, mely a National Catholic Re­gister szerint gúnyt űz Jézus­ból. Korunk tragikus jelensé­ge, hogy egymás után jelen­hetnek meg a kereszténységet és Jézust gyalázó könyvek és filmek Amerikában és Európá­ban egyaránt. Egyesek azt kö­­vetelik, hogy bizonyos népe­­­ket állítólagosan sértő része­ket hagyjanak ki a Szentírás­ból — de ki tiltakozik, ha a kereszténységet, Istenünket és Jézus Krisztust gyalázó filmek jelennek meg? A régi latin közmondás jut­; ■ az eszünkbe: „Quod licet Jovi,, non licet bovi!” (Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az­­ ökörnek!) Annyit mindeneset­,­re megtehetünk, hogy bojkot-, u­táljuk az ilyen filmeket, és ha -­ még van bennünk hit, akkor sem nézzük meg, ha majd a te­levízió képernyőjére kerülnek.

Next