Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1976 (83. évfolyam, 1-50. szám)

1976-06-06 / 22. szám

^vxkkk~x»x~x~xx>'X^k^:~x~x~x<<~x$‘X»x~:~x~x~x><x~x*<“KK~K~x~:~x~>»:“:*<~H~:~x~x~K~XKK“><*<~X"MK*<K"t~X“X~M~XK~x^~XKK~w»XKKKKK"XKK"X^<-x^MX“t“K"XKK~x<~x~:“>*x**x- i OHIO NEEDS A MAN OF ACTION, COURAGE, EXPERIENCE AND INTEGRITY VV FOR U. S. SENATOR in the June 8th Democratic Primary VOTE forx JAMES V. STANTON £ STANTON FOR SENATE COMMITTEE, MERCEDES COTNER CHMN., 3301 W. 100th ST., CLEVELAND, OHIO 44111. £X“XK~X«<~X~XKXK~X*X*«:-XK~XKK~X*X~:~X~X~X«XK*<*X*0“X*X~X“X*X~XKK*<~XKKK*<~:*X*X*XKK*XK":*<‘X*<,X*X-X*<*X~:*X**X“:"X~X~:*-X~X~X-X*'X“X'*: ??4» X V Hogyan látták apáink a pénzt?­­ •I­r.H­­ ­A VASÁRNAP-ban több alkalommal mentünk visz­­sza szüleink, nagyszüleink korába, hogy egy-két ma is izgalmas kérdésben megvizsgáljuk, miképpen gondolkoz­tak, vélekedtek ezekről a kérdésekről. Minden alkalom­mal érdekes volt, hogy a huszadik század elején élő ma­gyar ember, apánk vagy nagyapánk, akit azóta nem is egy, hanem több földindulás döntött ki életéből, sorsából, országából, nem egyszer el is temetett, miként gondol­kozott. És láttuk, szüleink, nagyszüleink gondolatai, vé­leménye annyi válságon és katasztrófán is átfénylik és bizonyítja, ha a mi öregeink sorsa igaztalan is volt, ma­gatartásuk és lelki világuk, véleményük igaz volt. És még ma is igaz. Most a kitűnően szerkesztett katolikus folyó­irat, az ÉLET 1910. december 11-i számának a vezér­cikkét közöljük, amelyet szerkesztője írt — a pénzről. És — valljuk be — nincs még egy kérdés, amely a 65 év alatt ránkzúduló válságokban többet szerepelt volna, mint a:) PÉNZ Természetesen nem történik meg.. .■ De megtörtén­hetnék — mint ahogy 1811-ben Ferenc császár alatt meg­történt — és elvben még most is bekövetkezik, hogy 1911. január elsején egyszerre elveszti értékét minden papír­pénz, ha az obstrukció tovább tart s az ellenzék ellen­állása folytán nem újítják meg az osztrák-magyar bank szabadalmát. Ezt a pénzemberek „devalváció”-nak hív­ják. A zsebemben levő bankjegyek egy pillanatban kék, piros és mályvaszínű papírszeletekké válnak s a bank úgy tekint reájuk, mint egy váltóra, amelyen két koldus ke­zeskedett értem. Csak az ezerkoronás érne pár tizedfil­­lérrel többet, mert az tetszetősebb papírosból van, mint a többi. Különben a bankók közt beállna a teljes egyenlő­ség. Az emberek egyforma szegények vagy gazdagok len­nének. Az, aki 1910. december 31-én éjfél előtt egy perc­cel még százezer papírbankót szorongatott mellén, egy perc múlva, akkor, mikor lecsavarják a lámpákat és a sötétben újévi malacok vinnyognak, bátran cserélhetne a házmesterével, aki szilveszteri borravaló fejében néhány ezüstkoronást vágott zsebre. Gondoltak erre a pénzre? Az ember keveset gondol­kozik ilyesmiről. Van egy pénz, a pénz fogalma, amely állandó problémánk, de a másik pénzt, a diplomata pénzt, amely fontosabb, a furfangos és ravasz pénzt az államok és a bankok magánügyének tekintjük. Ilyen percekben vesszük észre, hogy milyen különös viszonyban vagyunk vele. Közel van hozzánk, naponta az ujjaink között tán­col, s a szívünk fölött hordozzuk, szívünk vérével táp­láljuk, használjuk és nem törődünk vele. Fogadok, hogy sokan alig-alig tudják, mi különbség van a tízkoronás kedves, lila bakfise és a húszkoronás kacér, hideg hölgye között, aki már öntudatosabban, egy kevés gőggel és egy kevés pózzal tekint a birtokosára. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy a financiereket és a jogászokat ki­véve, a legtöbb művelt embernek fogalma sincs, micsoda szerződés alapján jelent neki bort, vacsorát, télikabátot, egy színes papír. Ha egy olcsó reklámcédula lenne, talán jobban érdeklődnénk az eredete iránt és inkább megnéz­nénk. De nem tehetjük. A vágyaink központja: csak egy futó pillantást vethetünk reá. Az agyunk vibrációja, na­pok fáradtsága, könnyek ragyogása remeg benne s csak égető szükségben markoljuk meg egy elhatározó gesz­tussal: nincs időnk az ábrándozásra és a filozófiára. Így történik, hogy velünk van, és mégis folyton ismeretlen marad. Csak most tárul elénk egy csodálatos és fantasztikus perspektíva. Múlt este ezzel a gondolattal játszottam és hamarjában láttam milliomosokat koldusi kámzsában, és láttam egy embert, aki ebben az őskori káoszban meg­veszi ezüstforintokon egész Magyarországot. Képtelen eredményekre jutottam. Fel kellett adnom a badar játé­kot. De észrevettem, hogy — bár nincs sok veszteniva­lóm — fájt a pénz detronizálása. Ezek a bankjegyek a fürge és villamos életet röpítik magukkal. Igaz, hogy ki­szívják az erőmet, de magukba szívják, elraktározzák, feltranszformálják, mint a villamosbattéria az elektromos­ságot. Mindeddig nem tudtunk kitalálni jobb erőtartályt. A mészárost egy doronggal kellene fejbeütnöm, ha egy kiló húsra lenne szükségem. Ma elég bebizonyítanom neki né­hány pénzdarabbal, amelyben örömet összpontosítottam, hogy képes volnék erre, mert vagyok olyan erős, mint ő. A kis papírdarabok, mint elegáns katonák, piros és kék uniformisban küzdenek helyettem, harcba küldhetem őket a fillérek szürke közkatonáival és ők csatáznak, csator­nákba terelik az erőszakot, megvédik a testemet, de vé­dik a lelkem igazát is s ha kell, elvéreznek értem és ki­tartanak mellettem mindaddig, míg van annyi erőm, hogy a véremmel, a velőmmel tápláljam őket. Vampa “The House Of Insurance“ Leiek Insurance Agency Shaker Heights, Ohio 44122 3645 Warrensville Ctr. Road Phone: 283-8100 Established 1925 AUTO — HOMEOWNERS - BUSINESS — LIFE RÁKÓCZI ÉV: Mikes szellemi arca ÍRTA: VERESS DÁNIEL Egyetlen arcképe maradt utókorára. 1710 tá­ján készítette az ismeretlen piktor, II. Rákóczi Ferenc valamelyik udvari festője. Hamvast fiatal arc, a vállra dús fürtök hullnak, ajka fölött hety­ke bajusz. A szemekben nyíltság, komolyság, fi­gyelem. Karjait, mellét vért borítja. A harci mez­ből csipke kandikál ki, a korra jellemző katonás mordság és gáláns pompakedvelés összhangza­­taként. A kép többet elárul az időről, melyben készület, mint a személyről, melyről mintázták. A modell, Mikes Kelemen, akkortájt az ural­kodó apródja, húszesztendős volt. A tragikus kö­vetkezményű zernyesti csata évében, 1690. au­gusztus havának valamelyik napján született és 1761. október 2-án halt meg. Életének jelentő­sebb félévszázadából egyetlen arcképe sem ma­radt ránk. Mégis van hiteles Mikes-képünk! — Igazabb és teljesebb minden lehetséges fest­ménynél. Oly kép, melyből a teljes ember és egy teljes élet pillant ránk. Kétszázhét fiktív és öt misszilis levelére gondolok, amelyből összeha­­sonlíthatalan bájjal, közvetlenséggel, erővel bomlik elénk az európaivá nőtt székely szellem és észjárás legrokonszenvesebb képviselőjének alakja, jelleme, vérmérséklete, gondolatvilága. És nem utolsósorban a kora s annak legnagyobb alakja, Rákóczi Ferenc, aki ma is annyi nekünk, amennyi — Németh László találó szavaival — Mikes „e nagy író lelkében fenni tudott”. Mikes Kelemen negyven éven át társalgón le­veleiben ama mindmáig titokzatos gr. P­E -vel. Tulajdonképpen a képzelt személyen keresztül a világgal és önmagával folytatott párbeszédet. Pompás ráérzéssel bukkant rá alkatilag is leg­alkalmasabb műfajára, a levélre, a szemérmes kitárulkozás, mértéktartó lemeztelenedés és az önfitogtatás nélküli közvetlenség műfajára. Bár­miről ír, régmúlt és jelen dolgokról, környeze­téről és idegen népekről, politikai események­ről és gyerekkori emlékeiről, a sorokon ugyanaz az arc süt át, humorában, bölcsességében ugyan­az az értelem fénylik, kedély mosolyog. Mikes levélíró művészete — líra. Azzá teszi spontán bensőségessége, közvetlen szókimondása, egysze­mélyes jellege. Mikest a véletlen nagy történelmi pillanatok kortársává és szemlélőjévé tette. Fejedelme kí­séretében napokig hajózott a Visztulán Péter cár­ral és lengyel nagyhetmannal. Párizs harangjait évekig hallgatta, de fültanúja volt a kontinens legeszesebb s legromlottabb arisztokratás cseve­géseinek is XIV. Lajos udvarában, a grosboisi magányban, az asztétikus kamalduli atyák ko­lostorában eretnek janzevisták tanaival ismer­kedik; tengereken hajózik, moldvai követ útján lírai sorok peregnek tolláról a táj szépségeiről szólván, Iasiban Ghica, Bukarestben Mavrocor­­dat vajda vendégeként latolgatja a világ és jövő dolgait. Konstantinápoly szomszédságából figyeli az úgynevezett „tulipánkorszak”-nak véget vető janicsár lázadást, amikor az utcákon is levágott fejek görögtek. Nagy idők szemfüles tanúja. El­ső, az „Édes néne"-hez címzett levelét a Darda­nellák európai partján levő régi kikötővárosból, Gallipoliból keltezi 1717. október 10-én. Az utol­sót, immár valóságos válaszként, Rodostóból, 1761. március 19-én, rokonának Huszár József­nek. Mi fér el terjedelemben, mélységben e két évszám között? Mindaz, amit Mikes nevébe és egy tragikus szállóigévé vált helységnévbe bele­zsúfolni lehet. Mikes — Zágon — Rodostó, egymástól elvá­laszthatatlan fogalmak tudatunkban. Rodostó, a hosszú bujdosás színhelye, egy termékeny ten­gerparti dombvidéken elterülő, görögök, örmé­nyek, törökök és zsidók lakta primitív falu volt.­­ A bujdosók itt ugyan oltalmat élveztek, valójá­ban mintegy kény­szer lakhelyen éltek. Amíg a fejedelem élt, szerzetesi szigorúság szabályozta a mindennapokat, s fegyelmezte az emigráns szi­getet, melyet egy sereg odavetődött nemzetközi kalandor és kém jelenléte mérgesített és fertő­zött. Tétlen várakozásban múltak az évek. Nagy­­néha vadászat, egy-egy vendég, vallásos lelki­­gyakorlatok, barkácsolás, udvarlás, egymás int­­rikálása, légvárépítés — ezzel telt a végtelenné nyúlt idő. „Jobban szerettem volna káposztásfazék lenni Erdélyben, mintsem kávét ivó findzsája a csá­szárnak” — üti le már hetedik levelében a han­got Mikes, hogy aztán képzettársítások tucatjai­ban minduntalan visszatérjen a szülőföld, a nagy hegyek, a kolozsvári kenyér íze, a zágoni sör után epedő torok nosztalgiája. Hazafiságának gyökere is tulajdonképpen ez: a szülőföldhöz va­ló olthatatlan szomjúságú kötöttség, amely egész "érzésvilágát a kimoshatatlan gyerekkori emlé­kek melegével fűti át. De a sors a hazavivő uta­kat huszonnégy kőfallal rekesztette el mindörök­re. Elbukott a nagyszerű szabadságharc, melynek eszmei résztvevője volt; meghalt Rákóczi, az az ember, akit kamaszkorától késő öregségéig oda­adó szeretettel és hűséggel szolgált; kudarcba fulladt családalapítási kísérlete; soha szülőott­honát, szeretett Zágonát nem láthatta. Tél volt az élete, mint drámám címe szuggerálja: NÉGY TÉL. Mikes példája a meg nem ingó, odaadó hűség, az önzetlen, talán rajongó, feltétlen szeretet. — Nem volt harcos és nem volt hős, nem volt po­litikus, s nem vált kimagasló történelmi alakká. A szemlélődök, törjengők fajtájához tartozott. Életszemlélete alaphangját a székely ember mé­lyen realista, öncsúfoló humora szabja meg, me­lyet egy sztatikus vallásos szemlélet nedvei jár­nak át. A derű, az emberi melegség a legkétség­­beesettebb nercekben sem hagyta el. Alapjában vége vígkedélyű és tréfára hajló természet volt, szívélyesen csevegett, de tudott órákon át hall­gatagon ülni neki nem tetsző emberek között, ozír henné lényege szerint soha nem vált a szó köznapi értelmében udvaronccá, otthonos volt a korszak szokásaiban és gálánsan enyelgő mo­dorában, széptevésében. Amilyen széles, színes, rokonszenves lelki ská­lája, éppoly gazdag nyelvi kifejezőkészsége is. Petőfiig és Aranyig­­ a magyar m­óra vitathatat­lanul legnagyobb mi­vésze. Nyelvének alapszö­vete a székely nyelvváltozat szférájába tartozik. Azonban a fejedelmi környezetben, külhoni for­­golódásokban, nagyarányú műfordítói tevékeny­ségében kialakult nyelvi-stilisztikai igényessége francia mintákon bővült, fejlett stíluseszmények­kel párosulva, részben elszakították a tájnyelvi kötöttségektől. Nyelvezete az emelkedett művelt­ségű emlékiratírók társalgási nyelvtípusához kö­zelít, amely az erdélyi köznyelvből nőtt ki, sőt tulaj­donképpen túl is haladja ezt a mércét. Az emberi példa, az erkölcsi helytállás, a szép­­irodalmi vívmányok együttesen emelték Mikest arra a helyre, amelyet elfoglal, legnagyobb szel­lemeink szomszédságában. ★ Veress Dániel erdélyi író, színműíró, a leg­kiválóbb magyar színpadi szakemberek közül va­ló. Mikes Kelemen életének tudományos és iro­dalmi kutatója, alakját a „Négy tél” című drá­mai művében vitte színpadra. Írását abból az al­kalomból közöljük, hogy most járja Amerikát, közvetlen, megragadó előadásaival valósággal elbűvöli amerikai magyar hallgatóit. Mikes Ke­lemen életének tudósa jól ismeri a száműzöttek sorsát és a száműzöttek problémáit. A száműze­tésben ünnepelt Rákóczi-évet gazdagítja Mikes Kelemenről, a száműzetésben élő és haló feje­delem, Rákóczi Ferenc íródeákjáról írott tanul­mányának részletes közlése. A magyar unka biztosításáért Első lépés a youngstowni Magyar Ház felé A YOUNGSTOWNI MAGYAR EGYHÁZAK ÉS EGYESÜLETEK NAGYBIZOTTSÁGA most érte el fennállásának 60. évfordulóját. Joggal lehet­nek büszkék arra, amit ez alkalomból kiadott magyar és angol nyelvű nyilatkozatukban meg­állapítanak: „Eddigi működése alatt a Nagybizottság nem­csak a helyi magyarság problémáival foglalko­zott és nehéz időkben segítette az arra rászoru­lókat, de első helyen járt a magyar nemzetet ért sérelmek elleni tiltakozásban és az otthon élő testvéreink megsegítésében. A youngstowni magyarok összefogásának és faji ragaszkodásának legszebb bizonyítéka, hogy öt keresztény egyházat alapítottak, amelyek ma is működnek.” Azonban a Nagybizottság őszinte beszéddel el­mondja azt is, hogy az elhalálozások nagyon megritkították a youngstowni magyarság sorait. Ennek következtében az egyházakban külön kü­lön már nem lehet olyan hatásosan a magyar munkát elvégezni, mint eddig. Ez tette szüksé­gessé, hogy a youngstowni jó magyar egyleti vezetők a magyarság összevonásáról és tömörí­téséről tárgyaljanak egymás között. És így ju­tottak el arra a megállapításra, hogy magyar központot kell létesíteniök a hatásos magyar te­vékenység szükséges munkatempójának bizto­sítására. A megbeszélések eredményeként a Ma­gyar Egyházak és Egyesületek Nagybizottságá­nak tisztikara, Sántha László elnök, Szabó Ist­ván alelnök, Ince Margaret és Szakasits Jenő titkárok, Fabó Imre pénztáros, a terv megvaló­sítására hívják a youngstowni magyarokat. „A magyar nyelvet is beszélő magyar szárma­zásúaknak ez a rohamos csökkenése vezette a Nagybizottság vezetőségét arra, hogy a Polgári Körrel összefogva, meglévő vagyonuk összeadá­sával, próbáljanak egy Magyar Házat létrehoz­ni, amely minden magyar eredetűnek otthona, illetve központja lenne. Tekintettel arra, hogy a meglévő vagyonunk nem elegendő az elindulás­hoz, ezért kénytelenek vagyunk minden magyar­­hoz fordulni és adakozásra vagy részvényjegy­zésre kérni benneteket, hogy tőkénket megerő­sítve, tető alá tudjunk hozni egy megfelelő épü­letet." Itt, Youngstownban egy tucat nemzetiség él, melyek virágzó egyesülettel és saját otthonuk­kal rendelkeznek. A magyarságnak nincs egy megfelelő otthona, ahol a magyar vagy más egy­házakhoz tartozó magyar származásúak össze­találkozhatnának, magyar származású fiatalja­ink összeismerkedhetn­ének egymással, és a szó­rakozáson kívül a magyar kultúra és történelem megismerésében jártasságot szereznének. Röviden összefoglalva, az Amerikai Magyar Központ vagy Magyar Ház célja a következő len­­ne: Összefogni a magyar származású férfiakat és nőket s mielőbb az ifjúsági csoportot létrehozni. Megismertetni a magyar származású férfiak és nők kiváló teljesítményeit. Előmozdítani a ma­gyar történelem és a valódi magyar nemzeti kul­túra megismerését tagjaival és tagjain keresz­tül az idegenkkel, hogy azok a magyar nemzet­­ről helyes fogalmat alkothassanak. Összejövete­lein ápolni a jó bajtársi szellemet, ott megtár­gyalni és megvitatni a közérdekű dolgokat és folytatni a megbecsülését magyar örökségünk­nek. A Magyar Ház megvalósítása nem könnyű fel­adat és költséges is. Mégis, mindent meg kell próbálni. Ha most nem cselekszünk, néhány év múlva a magyarságról itt, Youngstownban na­gyon keveset fogunk hallani, jóllehet a telefon­­könyvben még mindig ezerszámra vannak ma­gyar nevek.” Képen olcsóbb ? piff-puff A világ egyik legnagyobb filmimportálója Bra­zília. Évente 500 külföldi filmet mutatnak be, köztük a legtöbb az amerikai detektív vagy vad­nyugati film. A brazil lapok arról panaszkodnak, hogy a nemzeti filmgyártás súlyos válságban van s lassacskán elsorvad, mert egy alkotás el­készítése többe kerül, mint egy-egy amerikai vadnyugati vagy bűnügyi film megvásárlása. A megszorult kísértet Ez Texasban történt. Baytown városában a szomszédok hörgő segélykiáltásokat hallottak egy házból, amelynek lakói szabadságon voltak. Hívták a rendőrséget, de mikor a rendőrautó nagy szirénázással megérkezett és a rendőrök benyomultak a házba, még csak szusszanás sem hallatszott, és a rendőrök, mikor elhagyták a házat, kissé furcsán néztek a szomszédokra. Alig távoztak el a rendőrök, a szomszédok ismét hal­lották a kétségbeesett jajgatást. Kísértet van a házban! Gyorsan felhívták a rendőröket. De azok már figyelembe sem vették a bejelentést. Csak az egyik rendőr, aki hazafelé menet csendben bement a házba és, ime, ő is hallotta a hördülő jajgatást. Meg is találta a jajgató kísértetet. R. J. Stap Junior, 17 éves legényke jajgatott a ké­ménybe szorulva. — Nagy nehezen kihúzták és azonnal a börtönbe vitték betörés vádjával. Meg­fogták a kísértetet és a szomszédoknak nem kell pirulni — sőt.

Next