Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1977 (84. évfolyam, 1-50. szám)
1977-01-16 / 2. szám
2. oldal CATHOLIC HUNGARIANS’ SUNDAY A legrégibb katolikus magyar lap Észak-Amerikában The Oldest Hungarian Catholic Newspaper in the United States and Canada Published weekly except Easter & Christmas and 2 weeks in July by the Catholic Publishing Co., Inc., 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509. Telefon: (216) ‘799-2600. Alapította 1894 október 24-én Msgr. Böhm Károly pápai prclátus-pébános. Established October 24, 1894 by Rev. Msgr. Charles Bohm Papal Prelate-Pastor Managing Editor: Father NICHOLAS DENGL, O.F.M. THIS NEWSPAPER IS WHOLLY FOR THE PURPOSE OF PROMOTING CATHOLIC WELFARE AND IS A NON-PROFIT ORGANIZATION ELŐFIZETÉSI ARAK: SUBSCRIPTION RATES: Két évre —................... $28.00 For two years ............. $28.00 Egy évre ___________ $15.00 For one year .............. $15.00 Fél évre ____________ $ 8.00 For six months ............. $ 8.00 A Szent István Ferences Kommisszáriátus megbízásából Felelős szerkesztő: Ft. DENGL MIKLÓS, O.F.M. 1739 Mahoning Avenue. Youngstown, Ohio. 44509 Telefon: (216) 799-2600. Szerkesztő: ESZTERHAS ISTVÁN 2602 Queenston Rd., Cleveland Hts., Oh. 44118 Tel.: (216) 321-1701 ADVERTISEMENT RATES: $2.50 per column inch 1—4 times; $2.25 per column inch 5—15 times; $2.00 per column inch more than 15 times; page $85.00; % page $160.00; 1 full page $300.00. Second class postage paid at Youngstown, Ohio Az új világ nem adja fel a reményt Az ókorban a rabszolgatársadalomnak nem volt semmi jövője. Egyes rabszolgák felszabadulhattak. A római birodalomban volt erre sok példa. A modern korban jogilag az államrendszerekben nincs rabszolgaság. Emberek mégis borzalmas sorsban élnek. Korunk szégyene a vallásüldözés. Szabad embereket rosszabbul kezelnek ma egyes államokban, mint valamikor a kegyetlen asszír uralkodók kezelték a rabszolgákat. Korunk államrendszerei, azok alkotmányai a képmutatás legkegyetlenebb alkotmánylevelei. Miért kellett Mindszentynek, Stepinácnak olyan sokat szenvednie a vörös diktátor börtöneiben? Wiszynszky lengyel bíboros tavaly megadta erre a feleletet: Mert követték Krisztust! A modern háborúk milliókat tettek nyomorult emberroncsokká. Testileg és lelkileg. Milliók gyötrődnek éhínség miatt. — Vállalatok, titkos társaságok százezreket tesznek szerencsétlenekké, mert kizsarolják őket és lelkiismeretük ellen kényszerítik őket cselekedni. Van-e szabadulás e modern rabszolgaság alól? Százezreknek már reményük sincs. A reményt megfosztja tőlük a modern kufárok engedélyezett méregáradata, a pornográfia, a kábítószerek őrjöngésbe kergető áramlása. ] Az ezerötszáz millió megkeresztelt ember nagy többsége nem adja fel a reményt. Társadalmilag nincs ki védje vagy buzdítsa őket. Az államokat és az állami iskolákat elszakították Istentől. Az oktalan válás szétrombolta a családokat és földönfutóvá tette e gyermekeinket az idegen posványban. Csodálatos jelek tanúi vagyunk mégis az évezred utolsó századának utolsó éveiben. Egyénekben meg-megszólal az Isten szava. A világ felett gondviselő Lélek karizmatikus működése megkezdődött világszerte. És hála Istennek: a szervezett egyházat sem engedi a krisztusi ígéret szétzúzatni a pokol kapuiból világra szabaduló gonosz lelkektől, akik léteznek, mint a halálsugarak a világmindenségben. Oly szépen és meggyőzően írták le az evangélisták,hogy Isten a mi mennyei Atyánk, aki Jézus Krisztust valóban elküldte a világra, hogy megszabadítsa a szenvedőembert a gonosz lélek csábításaitól és a bűntől. Nekünkvan reményünk! És mert van reményünk, van jövőnk is! Lehetséges a szép élet, az erényes élet, a boldog élet, a ■szeretet egyének és családok között. Lehetséges olyan közösségi munka a magyarok között, hogy abból még feltámadhat a magyar nemzet. Lesz még magyar nép a harmadik évezredben is. Mi bizonyosak vagyunk ebben! Lehetséges azért is, mert van Isten országa és van Isten, van örök élet! Mert az emberi lélek a halhatatlanságra született. Lelke mélyén van ennek az öntudata és reménye. Vágyódik utána. Nem hiába. Legnagyobb bizonyságuink reménységünk beteljesülése mellett az, hogy a világtörténet és a modern élet is felmutatja Isten műveit az emberek között. S ezek a művek beteljesülnek a halhatatlan jövőben. A modern életben mind a szenvedésekben és rabszolgai állapotban, mind a szabad élet vonalán hősök élnek a modern társadalomban. Vannak ragyogó csillagaink, akik valóban szupersztárok. Az Isten szépségének, jóságának, szentségének a földi kiadásai. Ragyogó menetben vonulnak vértanúink a hadak útján. Tettekkel igazolják, hogy ők az Isten fiai és leányai. Jövőnk boldogsága és társadalmunk Istenhez való fordulása egy szabad világért attól függ, hogy mi, élők és magasba nézők, reménnyel és bizalommal tekintünk-e az isteni Gondviselés felé az elkövetkezendő években. És ezt kinyilatkoztatjuk-e tetteinkkel? Vajon eszményképünk lesz-e a Betlehemben kisdedként e világra jött Isten Fia, akit az isteni szeretet ajándékozott nekünk, hogy egymás iránt is felgyulladjon a világot egyedül megváltó legnagyobb hatalom: a Szeretet! Nem szavakkal levegőt verdeső álmodozók vagyunk mi. Életünk gyökere és energiaforrása az egyetlen valóság, realitás: az Isten. Van meleg eszményünk: Jézus Krisztusban. Ő velünk, bennünk és általunk él. És mert bizalommal követhetjük, célt nem tévesztünk és sohasem esünk kétségbe. Az új világ nem adja fel a reményt. Jaszovszky József KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA 1977 január 16. KÖZI HORVÁTH JÓZSEF: Apor püspök élete és halála ★ A VISZONYLAGOS NYUGALOMBAN eltelt délután végén, úgy hét óra tájban, visszatért a délelőtti barátságos csoport. Ezúttal azonban meglehetősen ittas állapotban. Egy őrnagy vezette őket. Hangos szóval fiatal nőket követeltek „krumplipucolásra és egy kis házimunkára”. A pincebejárat előteréből nyíló mosókonyhában a menekültek vacsorájának előkészítésével foglalatoskodó asszonyok annyira megrémültek ettől a követeléstől, hogy kiugráltak az ablakon. A pincébe is lehallatszó kiabálásra a püspök azonnal felsietett a tágas földszinti helyiségbe. A délceg termetű és vállas főpapnál is magasabb és testesebb őrnagy megismételte a követelést. A püspök határozott nemmel válaszolt. De megígérte, hogy a házimunkára szükséges csoportot önkéntesen jelentkező idősebb férfiakból és nőkből összeállítja. Az őrnagy visszautasította az ajánlatot. Ragaszkodott a fiatal nők kiszolgáltatásához. A tolmács, egy Békéscsabáról menekült és szlovákul gyöngén tudó orvos, egyre ijedtebben próbálta visszaadni a heves vita mondatait. A katonák percről-percre fenyegetőbben viselkedtek. A püspök azonban rettenthetetlen maradt. Végül is felhúzott géppisztollyal kényszerítették a pincébe való lemenésre. A sikertelen küldetésből visszaérkező két pap éppen akkor érkezett meg, amikor a püspök indult lefelé. Az irodaigazgató próbált neki röviden beszámolni a küldetés eredménytelenségéről. Lelke mélyéig felháborodott gazdáját azonban nem érdekelte a parancsnok válasza. ★ AZ ŐRNAGY, miután három katonát a kijárat elé állított, hármat pedig a fiatal nők felkutatására küldött, lement a pincébe. A püspök a lépcső előtt fogadta. A menekültek rémülten hallgatták az újra megindult szócsatát. A szovjet tiszt egyre gorombább lett. Többször a püspök nyakláncát is megrántotta. A püspök ellökte magától ellenfelének fenyegetően hadonászó kezeit és hajthatatlanul kitartott eredeti álláspontja mellett, hogy a lányokat és a fiatalasszonyokat nem engedi ki a házból. Lőni azonban nem tudott, mert azalatt a röpke pillanat alatt, míg kezei a fegyver biztosításával voltak elfoglalva, a püspök mögéje ugrott és két könyökét erősen hátraszorítva és a lépcsőn maga előtt tolva, az óvóhely elhagyására kényszerítette. Ettől kezdve villámgyorsan követték egymást az események. . .. .Life.'. ..... Alig tett a püspök a lépcsőn néhány lépést visszafelé, amikor felülről kétségbeesett sikongatás hangzott: — Vilmos bácsi!... Vilmos bácsi!... Segítség! ... Segítség! A katonák megtalálták az almáspincében elbújt fiatal nőket és ráncigálták őket kifelé. A püspök azonnal visszafordult és felrohant az előtérbe. Utána futott kis, diákkorban lévő unokaöccse, a „Kuki”-nak becézett Pálffy Sándor gróf. Annak a nyomában a két pap. A saját biztonságával egyáltalán nem törődő főpásztor feltartott kezekkel, haragos „Hinaus! Hinaus!” — „Ki innen!... Ki innen!” kiáltással követelte a nőrablók távozását. Erre vagy az őrnagy, vagy egyik embere tüzelni kezdett. A sorozat első három golyója az előtér mennyezetébe fúródott. A következő hármat „Kuki” gróf kapta. Kettő súrolta, a harmadik a térdét találta el. Apor is három golyót kapott. Az egyik jobb karján a reverenda és ing kézelőjét lyukasztotta át. A másik a homlokát horzsolta, de csontot nem érintett. A harmadik, a halálos, a köldöke fölött hatolt be a hasüregbe. A homloksebből kiomló vér végigcsorgott az arcán, a reverendáján és vörösre festette a kövezetét. A katonák „hősi tettük” következményét látva elengedték áldozataikat s kiszaladtak az épületből. ★. A SÚLYOSAN SEBESÜLT PÜSPÖK segítségére siető két papja vállaira támaszkodva ment le az óvóhelyre, ahol egy tábori ágyra fektették. A tolmácsorvos, aki elsősegélyben részesítette, megállapította, hogy a golyó nem hatolt át a testen, hanem valahol a hasüregben elakadt. Azonnali operációra van szükség! —jelentette ki aggodalmas arccal. A püspök eyik munkatársa azonnal útnak indult, hogy az ostromlott és sötétségbe borult város túlsó felén lévő kórházból szakorvost hozzon. Mialatt ő romok között bukdácsolva és orosz járőrök által többször is feltartóztatva útban volt, az óvóhely lakói könnyes meghatottsággal szemlélték a csodálatos, szinte természetfölötti nyugalmat, amely mindvégig eszméleténél lévő pártfogójuk arcából, szeméből feléjük sugárzott. Amikor egyik munkatársa föléje hajolt és megkérdezte, hogy vannak-e fájdalmai, szelíden suttogta: — Köszönöm Jézusomnak, hogy nagypénteken szenvedhetek!... — Arra a hírre pedig, hogy a lányok és fiatalasszonyok megmenekültek, boldog mosollyal felelte: — Érdemes volt!... A szomorú hír vétele után Petz Aladár igazgató — Ágoston és Jung főorvos kíséretében — a rezidenciába sietett. Ők is azonnali operációt tartottak szükségesnek. ★ MIALATT AZ ORVOSOK előre siettek, hogy a műtétet előkészítsék, 15—20 férfi — nagyrészt a püspökség alkalmazottai — önként jelentkezett a sebesült szállítására. Azon a tábori ágyon, amelyen a pincében feküdt, vitték a nehéz testű beteget a kihalt és sötét utcákon keresztül. Gyakran megálltak és váltották egymást. De többször meg kellett állniuk azért is, mert az orosz „patrusok” gyanúsnak találták az éjszakában lassan haladó és valami súlyosnak tetsző dolgot cipelő férfitömeget. Hogy meggyőződhessenek a tolmács szavainak valódiságáról, felrántották a tábori ágyat takaró leplet és villanylámpájukat belevilágítottak a sebesült arcába. A püspök szelíden rájuk nézett és magasra emelt jobbjával megáldotta őket. Éjfél felé járt az idő, amikor megérkeztek a kórházba. Az orvosok a kápolna alatti, ideiglenes műtőnek berendezett nagy pincében várták. Villany hiányában nem tudták átvilágítani. A súlyos műtétet petróleumlámpa világánál kellett elvégezni. A teljes eszméleténél lévő beteg az operáció megkezdése előtt mellette levő munkatársának átadta püspöki gyűrűjét, az erszényét, a páncélszekrény kulcsát és utasításokat adott neki arra az esetre, ha az operáció után nem térne magához. Szerencsére, aznap, a szigorúan tartott nagypénteki böjt miatt, egy csésze teán kívül mást nem vett magához, így válságos állapota dacára is remélhető volt, hogy a gondosan kitisztított és összevarrt belek gyógyulása komplikációmentes lesz. ★ AZ ALAGSOR egyik szobájában helyezték el. Nehezen ébredt. Még félálomban volt, amikor hangosan kiabálni kezdett. Olyan hangosan, hogy az udvarra is kihallatszott. És állandóan csak az „igen” szót ismételte. Talán százszor is egymás után. Amikor magához tért, ezt a különös viselkedését azzal tette érthetővé az állandóan mellette tartózkodó Gizella nővére előtt, hogy gyenge emberi természete irtózott a szenvedéstől és nem akarta azt vállalni. De sikerült ezt a gyengeséget leküzdenie és az Isten akaratába való belenyugvást akarta kifejezni a hangos és sűrű „igen” kiáltásokkal. Másnap, nagyszombaton reggel hét órakor az egyik papi munkatársa jelentkezett nála. A beteg első kérdése az volt, hogy eltávozása óta nem történt-e baja az asszonyoknak és lányoknak. A megnyugtató válaszra boldogan felelte: — Köszönöm a jó Istennek, hogy elfogadta az áldozatomat! A délelőtt folyamán Zágon irodaigazgató felkereste az orosz parancsnokot és beszámolt neki az első látogatása óta történtekről. A magas rangú szovjet tiszt szótlan közönnyel hallgatta végig a Püspökvárban lezajlott események történetét. És anélkül, hogy a részvétének kifejezést adott volna, újra a győri nyilasvezetők neve és a bujkálásban visszamaradt német katonák rejtekhelye után érdeklődött. Nem az ő segítségének, hanem a magát feláldozó püspöknek volt köszönhető — olvassuk Zágon prelátus visszaemlékezésében —, hogy amíg más óvóhelyeken orgiákat ült a gonoszság, a Püspökvár pincéit nagypéntek estéje óta elkerülték a „felszabadítók”. Pedig a palota és a kert hemzsegett tőlük. ★ A NAGYSZOMBATOT aránylag nyugodtan töltötte. Csak a kezét emelte fel néha, mintha valamit kérni akarna. Mellette őrködő nénjének azt mondta, hogy ezzel könnyít magán, amikor a fájdalmat már-már kibírhatatlannak érzi. Néha ezt is suttogta: — Felajánlom szenvedésemet a híveimért! Húsvét vasárnap reggel áhítattal megáldozott. Az ünnep hátralevő részét imádságba merülve töltötte. Az orvosok gyakran benéztek hozzá és reménykedtek, hogy talpra tudják állítani. Este nyolc óra felé azonban az ápolónővér észrevette, hogy az érvelése gyöngül. A rögtön odahívott Jung főorvos megállapította, hogy hashártyagyulladás lépett fel. Gizi nénje megkérdezte tőle, hogy nem kívánná-e a szentkenet felvételét. — „De igen!” — felelte, hiszen másnap úgyis szándékában volt azt kérni. A kórházi lelkésznél töredelmesen meggyónt és teljes öntudattal fogadta a betegek szentségét. A „Confiteort”, a bűnvallomást, együtt imádkozta a pappal. ★ HAMAROSAN megkezdődött az agónia. — Testi ereje rohamosan fogyott. A kínok verítéke lepte el homlokát, de panasz nem hagyta el ajkát. Nagy lelke az utolsó pillanatig éber volt. Még végső perceiben se önmagára gondolt. Testamentumszerű búcsúszavai ezek voltak: — Mégegyszer üdvözlöm papságomat.Legyenek hűek az Egyházhoz! Hirdessék bátran az evangéliumot! Segítsék romjaiból felépíteni szerencsétlen magyar hazánkat!... Utána hangos imába kezdett: — Istenem, Atyám, a Te kezeidbe ajánlom testemet, lelkemet!... Jézus Szentséges Szíve, bízom Benned! — Felajánlom összes szenvedésemet engesztelésül a saját bűneimért, de felajánlom papjaimért is, híveimért, az ország vezető embereiért és ellenségeimért. Kérem Istent, ne tulajdonítsa nekik bűnül azt, amit elvakultságukban az Egyház ellen tesznek... (Közi Horváth József, a magyar katolikus reformmozgalmak vezetője, a Magyar Kereszténydemokrata Unió elnöke, most rendezi sajtó alá Apor Vilmos győri püspök életéről és vértanúhaláláról szóló művét. Közi Horváth József műve a jövő évben jelenik meg. Ebből való a fenti részlet.) OLVASSA ÉS TERJESSZE A KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJÁT TOMPA MIHÁLY: Térdem remeg, hajam fehérült, Orcám redős... öreg vagyok! S az új évet megértem ismét... Nem vittek el bú,kor, bajok! Az élet mintegy kérdi tőlem: Mire vársz még? minek vagy itt? És tol, miképp a fán letolja Az ifjú lomb a tavalyit. Mégis, mit szívem váltig óhajt, És fennhangon kér ajakam: Az, hogy csak éljek! kínosan bár, Kenyér nélkül, hajléktalan; Ha most meghalnék el nem érve, Mit szívem oly buzgón remélt: Nem tartanám hosszabbnak éltem, Mint egy kimúló kisdedét. S mért függök e zajos világon, Mikor csend s béke lesz amott? Mit várhatok még életemtől? Semmit, semmit... csak egy napot! Melynek fényes, csábos reménye A rég megúnt földön maraszt, S gátolja e sárház ledőltét... Azt a napot várom, csak azt! Szép, szép leend az! sok hasonlót Nem szülnek évek, századok; Ú, hogy e fényes, e dicső nap Mivoltáról nem szólhatok! Pedig képét itt hordom... amint Magát telkembe rajzold; Ahogy velem volt alva s ébren, Ahogy kísért mindenhová. Rá gondolok magányom csendén, S ha örvény nyílt hajóm alatt; Rá a börtön fojtó jegében, És bujdokolva, mint a vad. Uj Simeon Heves csatákban azt kerestem A pors füstben szakadt derűn, Hulló vérem- s múló napomra Miatta néztem keserűn: Sokszor véltem, hogy messze van még, Sokszor hittem, hogy már közel! Sugárit fellövellni láttam, Akkor felé sűrű köd el, Elhalványult, leszállt reményem, S megint mosolygva tűnt elő, Mint nyári esthajnal világa Lassan mindig keletre jő, így folyt el éltem, és vén vagyok már, De boldogabb mint annyi sok, Kiknek tört hittel kelle délben A koporsóba szállniok. Az új évet köszöntve, lelkem A hitnek karján ringatom, Hogy e feltűnt év rejti, hozza Ama napot, az én napom! Óh, akkor életem megújul! Izmom gyors lesz, vérem meleg, Kézen fognak, kik koszorúsan S dalolva körben lejtenek; Az életnek rozsdásai a gond, Kor, kétség, bánat egy se bánt! , E várt napon lelkem utószor Cseng, villog fényes kard gyanánt. S ha feltárul az áldozóknak Ama szent csarnok kapuja, S megrendül a győzelmi ének: Halléluja! Halléluja! Ha tömjénem javát az oltár Izzó tüzére hinthetem: Elég, elég lesz...! vén szolgádat Bocsásd el akkor, Istenem!