Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1978 (85. évfolyam, 1-50. szám)

1978-09-17 / 35. szám

STIRLING GYÖRGY: Magyarországi képek Ha valaki több mint három évtized után rászánja magát arra, hogy hazautazzék Magyarországra, és az otthon töltött néhány hét alatt nyitott szemmel jár-kél, annak visszatértekor anny élmény lesz a tarisznyájában, amivel bízvást köteteket lehetne megtölteni. így volt ez Sisa Istvánnal is, aki 33 év után először látogatta meg szülőhazáját: özönével érték az új benyomások melyek közt akadtak bőven rosszak, de jók is. És ez természetes: a Duna—Tisza közén ma is tízmillió magyar él, s azok nagy többsége nem adta el lelkét az ördögnek. És ahogy tud, a jelenlegi lehetőségek közt a legjobban, és egy erkölcs nélküli világban tisztességesen. Sisa Istvánt számos meglepetés érte: ez nem csoda, hiszen egy emberöltönyi idő alatt sok minden változott. Ezeket a változásokat az ő szeme inkább észrevette, mint azoké, akik mindmáig folyamatosan benne élnek az otthoni keretben, vagy csak az utóbbi években hagyták el Magyarországot. Ezért különösen érdekesek Sisa István tapasztalatai, mert ő máról holnapra csöppent bele egy olyan, számára tökéletesen újszerű környezetbe, melyet az 1944-es állapotokhoz képest gyökeresen átalakítottak bizonyos külső erőtényezők, rákényszerítve a magyar népre egy szocializmusnak csúfolt életformát. Mint mondtuk, kötetre való élményanyaggal tér vissza az, aki ilyen hosszú idő után néz körül a hazai tájakon. Sisa István megfigyeléseit két egymás utáni héten, nemrégiben közölte a Vasárnap, de időközben kiderült, hogy még nem mondott el mindent, még mindig vannak tarsolyában apróságok, melyek érdeklődésre tarthatnak számot. Újabb beszélgetést folytattunk hát ezekről, és az alábbiakban nyújtjuk át mindazt olvasóinknak, ami az eddigiekből kimaradt... — A repülőgéppel Budapestre érkezők első benyomásairól már hallottunk a múltkor. Mit lát az az utas, aki vasúton érkezik a magyar fővárosba? — Budapestnek, a „Duna királynőjének” szép arculatát, mint sebhelyek és ráncok csúfítják el a hulló vakolatú, részben romos házak, és a hoszszan felásott árkok a körutakon. Ezek miatt helyenként rendkívül bonyolult a közlekedés, melyet a főváros egész területén a zsúfoltság jellemez. A Nyugati pályaudvar környékére különösen vonatkozik ez, mert most építik át az egész Marx teret (régi Berlini tér). A pályaudvarra érkező utas rögtön ízelítőt kap a faesti közlekedés egyik gondjából, a krónikus taxihiányból. Az érkezési oldalon csaknem lehetetlen kocsit kapni. Aki ügyes, az átmegy az indulási oldalra, ahonnét viszont a taxik csak tízperces kerülővel juthatnak vissza az érkezési oldalra, így — mielőtt a csomagokkal megrakott utasok még beszállnának a kocsiba — máris tetemes összeget mutat a taxaméter. Aki egyedül érkezik csomagokkal, az végképp nehéz helyzetben van, mert a hordár ma híntéretlen fogalom a pesti pályaudvarokon. Wikidez nem segíti elő az idegenforgalom fejlődését. — Mi van a Keleti környékén? Igaz, hogy ott valóságos perzsavásár alakult ki az utóbbi években? Sisa István megerősítette ezt a hírt. Elmondotta, hogy újabban egyre többet foglalkozik ezzel a jelenséggel a sajtó is, de a hatóságok tehetetlenek, vagy talán nem is akarnak erélyesen fellépni, mert a feketepiac árusai közt egyetlen magyart, vagy pláne nyugati turistát nem találni. Csak lengyeleket, cseheket és keletnémeteket, tehát szocialista országokból érkezett vendégeket. A Keleti pályaudvar környékén, főleg a Baross téren kialakított süllyesztett villamos-végállomás járdaszigetein és a nagy fedett csarnokban valóban perzsavásárhoz hasonló kép fogadja az érkezőt. A hét minden napján, de leginkább a hétvégeken nyüzsgő emberek százait lehet itt látni, nyilvánvalóan adás-vételi ügyletek-isbe bonyolódva. Nők, férfiak tolonganak itt, és mindenféle nyelven próbálják megérteni egy-, mást, hogy üzletet köthessenek. Az eladók többnyire lengyelek, akik hazulról hozott portékáikat akarják forintra becserélni. Miért kell nekik a forint? Hogy élelmiszert vásároljanak rajta a családjuk számára. Mert Magyarországon jó pénzért minden élelmiszer kapható, ennivaló !! -s dolgában jól áll az ország. (Csak a borjúhús hiánycikk változatlanul és állandóan...) Amikor a fővárosban szerzett további benyomásairól érdeklődtünk Sisa Istvántól, ő jegyzeteiben lapozgatva idézte fel emlékeit, és főleg a város gondozatlanságát emelte ki. Mindenfelt , kopott, elhanyagolt épületek, a főútvonalakor , is, de főleg a mellékutcákban. A kapualjak, udvarok piszkosak, törmeléket sokfelé lehet látni . Mindez nagyon csúfítja a városképet. Amikor például Újpesten járt, feltűnt neki, hogy vannak házak, melyekre már évekkel ezelőtt felhúzták az állványokat, de a felújításhoz pénz- vagy kapacitáshiány (munkaerőhiány) miatt máig sem kezdtek hozzá. A csúnyaság pálmáját a városok közül Újpest viszi el. Néhány tucat modern bérház és lebontott épületsorok megváltoztatták ugyan a város képét, de a központ rettentően fest. Kivétel a most frissen renovált városháza, mely építészeti műremek. Mellette viszont ott áll egy nagyszabású orosz emlékmű, a Szovjetunió katonáinak dicsőítésére. — Sok ilyen emlékművet lehet látni országszerte? — Ezek végigkísérik az embert az egész országban, a főtereken és a legszebb parkokban emlékeztetve a járókelőket arra, hogy mit köszönhet Magyarország a szovjet hadsereg hősiességének. Legújabban már a Hortobágyon, a csárda, illetve a kilenc lyukú híd közelében állítottak fel egy ilyen emlékművet, a debreceni tankcsata színhelyén. (Az emlékmű egyébként egy „igazi” T—34-es szovjet tank, alacsony talapzaton.) — Hallhatnánk valamit az ország más vidékein gyűljtött élményekből? — Hogyne! Sokfelé jártam, és noha mindenről képtelenség lenne beszámolni, beszélnem kell Pécs környékén tett látogatásomról, mert ez jelentette országjárásom tető- és mélypontját. — Földrajzi értelemben tetőpont volt a szép Misinatetőn emelkedő többszáz láb magas tv-torony köre, szédítő magasságban épített vendéglő és kilátócsarnok meglátogatása. Lélektani szempontból a tetőpontot és mélypontot Mohács és Szigetvár nyújtotta. Talán helyesebb lenne a „megrendülés” szót használó mind negatív, mind nemes értelemben. Először Szigetvárra vezetett utam, mely Pécstől alig fél órányira van. Midőn a városka utcáin kanyargó autó a vár területére fordul, díszes márványsírok sorát pillantja meg a várfa tövében az utas. Felettük arany betűk csillognak a vár falába illesztett márványtáblán. A szigetvári hősök kiásott csontjai nyugszanak e márványsírok alatt, s a tábla felettük Zríny Miklós halhatatlan önfeláldozását dicsőíti — gondolja magában feldobogó szívvel az ember Megható, hogy milyen tisztelettel övezi a rendszer a szigetvári hősök emlékét. Azonban pillanatokon belül mellbe vágja az utast a kijózanító valóság. A sírok és az emléktábla a várfalon nem a szigetvári hősök, hanem a vörös hadsereg katonáinak emlékére készült a magyar állam költségén imigyen hirdetve érdemeiket: „Örök dicsőség hőseinknek, akik életüket áldozták azért, hogy megmentsék szovjet hazájukat és Európa népeit a fasiszta rabságból!” Majd egy másik táblán: „A ti nevetek sohasem homályosulhat el, s emléketeket a győzelem sugarai veszik körül.” A szovjet sírok közül az elsőn egy fénykép is látható, alatta cyrill betűkkel a név: Schwarz Jakab. Magának Zrínyi Miklósnak s a szigetvári védőknek emléktáblája a boltíves bejárati kapu alatt van felszögelve, s a homályban alig olvasható. A belső várudvarban lovas szobor látható: cingár, Don Quijote-szerű alakot ábrázol modernes formában: ez lenne Zrínyi Miklós, a költő szobra. Történelmünk legnagyobb költő-hadvezére valami fennköltebb alkotást érdemelt volna. A szobor felállítását egyébként heves viták előzték meg. — Mohácson hasonló kiábrándulás éri az utast? — Szigetvárral ellentétben a Mohácsi Történelmi Emlékhely megtekintése nemes értelmű megrendülést kelt a látogatóban, melynek emléke egy életre szól. Az emlékhely új keletű, s a mohácsi csata 450. évfordulójára készült el 1976-ban. Felállítását téhai dr. Papp László vezetésével 20 évig tartó ásatások előzték meg. Ezek folyamán több új öregsírt tártak fel, s kiegészítő adatokat nyerek a mohácsi csatát illetően. A természet, a történelem és a művészet ■gyüttesét Vadász György Ybl-díjas tervező fogalta méltó keretbe, egyetlen 8 hektáros területi parkban. Az emlékhelyhez vezető széles gesztenyesorzinte az utolsó pillanatig eltakarja a látogatótól, mi vár rá, s a megérkezés a bejárathoz sem élt különösebb benyomást. A bejárat maga már megkapó művészi munka: egy gótikus szerketre emlékeztető kapu — Pölöskei József munája —, melynek kézműves ízű, megmunkált házszerkezete mintha egymásba kapcsolódó csónakra emlékeztetne. A kapun belépve márványlépcsők vezetnek le tátriumba, melynek közepén egy szökőkút kőázsája a kegyelet emlékvilágát jelképezi, de a feltörő víz egyben az örök megújulást, az élet folytonosságát is érzékelteti Mindezek láttán várakozással teli hangulattal lépdel a látogató az átriumból felvezető lépcsőfokokon, míg szinte lélegzetelállító megrendülésben megpillantja az eléje táruló zöld mezőn a „csatateret”. „Hős vértől pirosuk gyásztér, sóhajtva köszöntlek, Nemzeti nagylétünk, nagy temetője, Mohács”, tűnnek az ember szemébe először Kisfaludy szavai, egy kopjafára vésve. Mindenütt a téren, ameddig a szem ellát, szobrok, sírjelek, kopjafák, fejfák sokaságát figyelheti meg elszórva vagy művészi módon csoportosítva. Az ősi formákból merítő fafaragóművészet szuggesztív erejével korabeli fegyverek, pajzsok, íjak és címerek, nyihogó paripák, a gyerekkirály, Tomory, minden rendű és rangú harcosok, lófarkas törökök jelennek meg előttünk. Egy részük megdőlten, halálosan sebezve, más részük szálfaegyenesen, mint magános harcosai a tájnak. Iszonyatot kelt egy fából faragott, turbános török, szíjához fűzött, három levágott magyar vitéz fejével. A harangláb és megdőlt sírjelek az elmúlás temetői hangulatát érzékeltetik. Az elültetett fák, bokrok még nem nőttek eléggé magasra a gyásztéren, hogy teljessé tegyék az emlékhelynek művészi ihlettel megálmodott kompozícióját. A kút Illyés Gyula alkotása, míg a fafaragásos munkákat Király József, ifj. Szabó István, Kiss Sándor és Kő Pál készítették. Sisa István egy valóban ízlésesen összeállított, és művészi fényképekkel gazdagon illusztrált ismertető füzetet is mutatott, mely ízelítőt adott a történelmi levegőt árasztó mohácsi emlékpark hangulatából. Majd így folytatta: — Ha már a temetőknél tartunk, meg kell említeni, hogy a temetők az ország legápoltabb, legnagyobb gonddal fenntartott helyei közé tartoznak. A családok szinte egymással versenyezve igyekeznek minél szebb síremléket elhunytjaik számára felállítani, sőt még az élők számára is hagynak helyet a sírköveken. Különösen a falvakban voltak idők, sőt még ma is van sok helyütt, a gazdák minél szebb kerítések emelésével versengtek egymással. Ennek az az eredménye, hogy talán sehol a világon olyan feltűnően cifra kerítéseket nem lehet látni, mint hazánkban. Ez még rendben lenne. De legújabban egészen bizarr és elképesztő szokás kapott lábra az ország számos helységében: a kriptakultusz. Egyes parasztcsaládok 50—60 000 forintos, sőt esetenként még drágább kriptákat állítanak fel maguknak, s azokon, márványlapra vésve, arany betűkkel nemcsak a holtak, de a még élő családtagok nevei is fel vannak tüntetve, csak az évszám marad kitöltetlen. Minél díszesebb kripták birtoklása a parasztság körében valóságos státusz-jelképpé vált, és olyan esetek is előfordulnak, hogy esküvőkor az örömszülők nászajándékként kriptát adnak a fiatal párnak .. Különös jelenség, aminek mélyen ülő lelki rugóit, tudat alatti indítékait talán csak pszichológusok tudnák megfejteni, de a következtetések valószínűleg oly sötétek lennének, hogy óvakodunk azokba belemerülni. A túlburjánzó kriptakultusz semmiképpen sem egy nemzet vitalitásáról, élniakarásáról árulkodik. Az áttételeket és összefüggéseket hosszasan lehetne bogozni és elemezni, ez azonban nem az újságíró feladata. A krónikás még egyetlen élményt akar rögzíteni Sisa István elbeszéléséből: a Magyar Szent Korona meglátogatását. — A külföldről érkező magyar látogató egyik első útja — mondotta befejezésül Sisa István — Budapesten a Szent Koronához vezet. Azoknak, akik május után tekintették meg a Nemzeti Múzeumban közszemlére tett nemzeti kincsünket, nem kellett sorban állniuk. A látogatók száma ugyanis a kezdeti hetekhez képest erősen lecsökkent, de még így is naponta kb. háromezren vonulnak el, köztük megilletődött iskolásgyermekek csoportosan és szótlanul, a vörös bársony emelvényen üvegbúra alatt csillogó korona előtt. A termet Bartók-, Kodály- és Erkel-motívumokból összeállított zene halk hangja tölti meg, mintegy aláfestésül. Persze a megszokott, hagyományos, merev vigyázzban álló, díszruhás koronaőrök hiányzanak, s helyettük elektromos tv-szem , a bejáratnál 3—4, csendesen beszélgető, rádióval felszerelt rendőr ügyel a látogatókra. A rendszer azon igyekezete, hogy a Szent Koronát egyszerűen múzeumi kiállítási tárggyá hökkentse, nyilvánvaló, de majd csak a jövő dönti el, mennyiben sikerül ez .. Igen, erre is a jövő ad majd választ, mint anyi más kérdésre népünk életében. Mindenek■ölött azt is az idő fogja megmutatni, hogy a kommunizmusnak sikerült-e a magyar világ külsőségein kívül a magyar ember lelkületét és gondolkodásmódját is megváltoztatnia? Erre a kérdésre Sisa István a leghatározottabb nemmel élett, s ehhez csatlakozhatunk valamennyien mi, akik évtizedeket töltöttünk az ún. szocializmusban, és csak a legutóbbi években hagytuk el hazánkat. És ha ez az „átnevelés” mindezdeig nem sikerült, talán jogosan őrizzük színünkben a reményt, hogy akármilyen hosszúdeig tart még a második török hódoltság, Istenegítségével soha nem is fog sikerülni. Az orzág mai urainak hatalmuk lehet minden fölött,e a lelkek fölött soha. Könnyű László új tisztsége é Könnyű László magyar író-költőről ismeretes, Hogy az emigrációs szellemi mozgalmak mellett részt vesz az amerikai és nemzetközi irodalmi életben is. 1959 óta 14 angol, német, francia nyelvű könyvet produkált, ezek közül 5 verses e könyvet. 1970 óta különböző tisztségeket viselt a St. Louis-i és missouri irodalmi társaságokban,őt nyáron a St. Louis-i amerikai költők társasága St. Louis Poetry Center elnökévé választotta, és tisztségébe július 15-én ünnepélyesen iktatták be. Könnyű László igazgatója a Missouri Writers Guildnek, tagja a National Society of Poetrynek, az International Poetry Societynek, az Inter-znational PEN Clubnak és az International Acadkemy of Poetsnak, mely Oxfordban (Anglia) széikel. Ez utóbbi intézmény Könnyű Lászlót alapítótt „Fellow” akadémiai tagsággal tüntette ki. A katolikus író-költő életrajza az amerikai és nemazetközi Who’s Who könyvekben is megtalálható. r. HÍREK a nagyvilágból • A Szovjetunió és Kína között sok éve folyó szócsata során augusztus végén a Pravda szovjet kormánylap megismételte Kína ellen a vádat, hogy háborút készít elő. Egyben figyelmeztette, hogy a háború Kínára „mérhetetlen bajokat, rombolást és embertömegek megsemmisítését hozhatja”. Ez nem jelent mást, mint hogy a Szovjetunió most első ízben jelentette be: háború esetén na ellen nukleáris fegyvereket fog bevetni. • Peru katonai kormánya augusztus 29-én felfüggesztette az ország öt államának az alkotmányát, és kihirdette a szükségállapotot. Ez az intézkedés egy része a kormány harcának az egy hónapja tartó bányászsztrájk ellen. Peruban 45 000 bányász sztrájkol, ami megbénította a réz, vas-, ezüst-, ólom- és cinktermelést. Minthogy a bányászipar termelése képezi Peru exportbevételének a felét, a sztrájk eddig 62,5 millió dollár kárt okozott. • Hua Kuo-fang kínai pártvezér augusztus 29-én Teheránba érkezett, ahol az iráni sah ünnepélyesen fogadta. Románia és Jugoszlávia után ez volt a harmadik és utolsó állomása Hua külföldi útjának. • Augusztus 30-án Mexikóváros közelében a rendőrök megtalálták Hugo Margain Charles, Mexikó washingtoni követe elrabolt fiának a holttestét. A rendőrség szerint kommunista terroristák rabolták el és ölték meg. Indiában a nyári monszum által okozott áradásoknak eddig 800 halálos áldozata van az ország északi részében. Mintegy 10 000 lakás pusztult el, a hajléktalan menekültek száma több százezer. A Kanada Quebec tartományában augusztus végén motorkerékpáros bandák közötti harcban több embert öltek meg. A nyomozó hatóságok megállapítása szerint amerikai bandák belga gyártmányú géppisztolyokat szállítanak kanadai bandáknak, kábítószerért cserébe. • Az angliai Bolton városban augusztus 30-án a bíróság egy fiatal házaspártól elvette a 13 hónapos kisleányát, és állami gondozásba utalta. Az ok ezúttal nem a szokásos rossz bánásmód volt, hanem ellenkezőleg,a túlságos szeretet. A bíróság megállapította, hogy a kisleány életének eddigi 380 napjából 170 napot kórházban töltött. Szülei a gyermekért való túlzott aggodalmukban 25 esetben tették kórházba, az orvosok azonban egyik esetben sem tudtak betegséget megállapítani. — Nashville (Tenn) városban a rendőrök megállították és igazoltatták Kenneth Taylor 37 éves ohiói lakost, mert az autójának a hátsó lámpája törött volt. — Taylor az igazoltatáskor ezt mondta: „Örülök, hogy megállítottak, éppen most követtem el egy gyilkosságot.” Majd önként bevallotta, hogy az elmúlt két év alatt 17 embert ölt meg Tennessee, Ohio és Pennsylvania államokban. A rendőrség már megállapította, hogy a kocsi tulajdonosát meggyilkolta, és elrabolta kocsiját. Még két másik, általa elkövetett gyilkosságnak is a nyomára jutottak. Tettei okát még nem tudják. Egy hónappal azután, hogy Margaret „Midge” Costanza, Carter elnöknek a szabad szájáról és az ezzel kapcsolatos botrányairól ismert női tanácsadója, lemondott tisztségéről, a Fehér Ház augusztus 31-én nyilvánosságra hozta utódjának a kinevezését. Az évi 56 000 dollárral díjazott állásra Carter Sarah Wadington texasi ügyvédnőt nevezte ki, aki mint az abortusz törvényesítéséért küzdő női mozgalom egyik előharcosaként vált ismeretessé. • Szeptember 1-én volt 33 éve, hogy az US Missouri csatahajó fedélzetén Japán bejelentette a kapitulációt, amivel véget ért a második világháború. • Bonnban a nyugatnémet képviselőház szeptember 1-én tartott rendkívüli ülésén felfüggesztette egy képviselőnek a mentelmi jogát keletre irányuló kémkedés gyanúja miatt. A képviselő nevét egyelőre nem hozták, nyilvánosságra. Ugyancsak eljárás indult Joachim Broudré- Gröger ellen, aki a kormányon levő Szociáldemokrata Párt ügyvezetőjének, Egon Bahr volt államtitkárnak az asszisztense. Ez most a legnagyobb politikai szenzáció Bonnban azóta, hogy négy évvel ezelőtt Willy Brandt kancellárnak le kellett mondania, mert az egyik hivatali beosztottját tetten érték kémkedésen. Nem lehetetlen, hogy valami összefüggés van a két ügy között, mert annak idején Egon Bahr államtitkár, mint Brandt bizalmi embere dolgozta ki és tárgyalta le a kommunista kormányokkal a Moszkva érdekeit szolgáló keleti szerződéseket. Ez a kémkedési ügy Jon Pacioa román államtitkár disszidálása után pattant ki, aki szerint kommunista kémek szivárogtak be magas bonni kormánykörökbe. • Alfonzo Nobre de Costa, a pártoktól független, új portugál miniszterelnök augusztus 29-én letette a hivatali esküt. Megígérte, hogy az országot előkészíti az általános választásokra. Jimmy Carter elnök a szeptember 5-én kezdődött „summit meeting” idejére Walter Mondale alelnököt bízta meg a kormányzati ügyek vitelével. Eyilt levél s Haza Bölcséhez (Folytatás az első oldalról.) meredt szemű báva serege tántorog, majd apró kezek, lábak, fejek és törzsek, az anyaméhben megölt, szétszab- dalt, elpusztított magyar életek esdekelnek kegyelemért.És nincs menekvés, Haza Bölcse Elvtárs, nem lehet elbújni e képek, e szörnyű és véres látomások elöl; és nincs feledés; és az emlék nem homályosul el; és az agyvelő mindent megőriz; és az igazságot le lehet tagadni," de nem lehet meg nem történtté tenni; és mindent lehet, mindent szabad, csak a lelkiismeret tombolva igazságot,“ emberséget követelő szaggatását nem lehet megszüntetni parancsszóra; és hiába a kemény utasítás, a gumibot,a marxi dialektika, azt a lelkiismeretet nem lehet elűzni! ’ Azt azért adta az Úristen, hogy ott égjen, és soha egyetlen nyugodt percet ne adjon annak, aki vétett ellene. Mi nem hisszük, Haza Bölcse Elvtárs, hogy az Ön működése rendkívül hasznos lenne a magyar nép számára. S ha Ön a Haza Bölcse, akkor mi a Haza Butái vagyunk. De inkább vállaljuk ezt a butaságot, és nem kérünk részt az Ön „Haza Bölcse” büszke címéből. Mert élni csak így érdemes. Ilyen bután. Teljes tiszteletlenséggel: 1978. IX. 7. Dunai Ákos