Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1978 (85. évfolyam, 1-50. szám)

1978-03-26 / 12. szám

1978. márc. 26. ban hirtelen esküdt ellensége lett az iskolán. Bár hangsúlyozza, hogy az iskola érdekében cs fekszik, mégis kitartóan elkövet mindent, hol megszüntesse annak működését. Dr. Osskó Imákról W. Dietl azt írja, hogy ne sikerült elérnie vádjaival, hogy elvonják az i­kolától az évi 400 000 DM német támogatást. Egyébként dr. Osskó a Dietl szerinti „Horth fasiszta rendszer” honvéd tisztikarának volt tagja! E kis körhöz tartozik még egy szintén gyakor­ta hazajáró protestáns lelkész, aki gyermeke Debrecenben nevelteti. A hittanórákon az iskol ellen izgatott, s így a végén maguk a protestán­szülők kérték leváltását. Ez meg is történt. A gimnázium elleni támadás természetese nem csupán néhány félrevezetett honfitársun műve. A háttér — mint fentebb írtuk — sokké mélyebb. Anélkül, hogy személyeskednénk, né­hány példával szeretnénk ezt a hátteret megvi­lágítani. Több magyar honfitársunk a napokban eski alatti nyilatkozatot küldött be szerkesztőségünk­be, mely szerint a Magyar Kereskedők és Ipa­rosok Egyesületének (MIKE) 1977 februári el­nökségi ülésén az egyik vezetőségi tag a követ­kező kijelentést tette: „A közelmúltban Kölnber voltam Hamburger magyarországi követnél. A követ közölte velem: legyen szíves közvetítsés a Magyar Gimnázium és közöttünk, mert mi haj­landók lennénk 1 millió DM támogatást az is­kola rendelkezésére bocsátani.” Az eskü alatt nyilatkozat szerkesztőségünkben bármikor meg­tekinthető. A Süddeutsche Zeitungban megjelenő ciki után az Iskolabizottság küldöttsége felkereste H Heigert főszerkesztőt, és magyarázatot kért tőle a rágalmazó cikkel kapcsolatban. A főszerkesztő W. Dietl jelenlétében fogadta a küldöttséget. — Nem kívánunk kitérni a beszélgetés részleteire, csupán W. Dietl egyik kijelentésére. Közölte ugyanis, hogy ez a cikk csak a kezdet. 400 ol­dalas „dokumentációja” van, és a közeljövőben a Nemzetőr, és annak főszerkesztője, Tollas Ti­bor következik. Ezután várható a müncheni bí­róság által letiltott hamis „Fekete könyv” fel­melegítése német nyelven .. Ide tartozik még, hogy a Budapesten megje­lenő Népszava már két nap múlva (!), 1977. de­­­ cetnber 8-án átvette a Süddeutsche Zeitung va lótlan vádjait, és a gimnáziumot a ,,fasiszta há­borús bűnösök iskolájá”-nak nevezte. A cikk végül durván megtámadta a bajor Ke­reszténydemokrata Uniót (CSU), és annak ve­zetőjét, Franz Josef Strauss pártelnököt, a jö­vendő bajor miniszterelnököt, és ezzel akaratla­nul is leleplezte az egész akció nemzetközi po­litikai célját: az Európát fenyegető szovjet ve­szedelmet következetesen leleplező személyisé­get és pártját diszkreditálni. Ezek után alig hisszük, hogy valaki csak egyé­ni hiúságból vagy bosszúból kiváltó akcióra gon­dol, és nem látja az összefüggéseket és az igaz hátteret. Keletről fúj a hidegháború szele. A mai felfordult világban, és a modern peda­gógiai módszerek idején igen nehéz a fiatalság nevelése, de különösen egy iskola zökkenőmen­tes vezetése. Lehetséges, hogy voltak a kastl gimnáziumban oktatási és nevelési hibák,­­ nem több és nem kevesebb, mint a világ bármel­­iskolájában vagy internátusában. Az építő kri­tika ellen nem volna senkinek kifogása. De e kell ítélnünk azokat, akik az építő kritika helyet ferdítésekkel, rágalmakkal, valótlansággal lehe­tetlenné akarják tenni a szabad világ egyetle magyar gimnáziumát, csak azért, mert más el­veket vallanak az ifjúság neveléséről. A vádas­kodásoknak figyelembe kellett volna venniök ha az iskolával valami történne, ennek egyetlen nagy vesztese lehet, a több mint 300 fiatal ma­gyar diák, és rajtuk keresztül a külföldi magya fiatalság jövője.­­ Végül teljes együttérzésünkről és támogatá­sunkról biztosítjuk a Magyar Gimnázium vezető­­­it és diákjait, mert bátran visszautasítják az­t az ideológiát, ami elöl mindannyian menekült­e kényszerültünk. Kérjük a szabad világ magyar­­­ságát, hogy még inkább mint eddig, erkölcsileg­­ és anyagilag támogassa az iskolát, amely ez év s­em ünnepli húszéves fennállását. Megjelent az Encyclopaedia Britannica 1978-as évkönyve, de ahogy lapozgatjuk, nem sok örömünk telik benne. Magyarországról­­a 429—430. oldalakon megállapítják, hogy viszonylagos jólét van, eny­hült a politikai légkör, egyszóval azokat a frá­zisokat hangoztatják, amelyeket a Szent Korona kiadása körüli harcok során annyit hallottunk Az évkönyv arról is ír, hogy amikor Bill Graham szeptemberben Budapesten járt, Carter megbízásából már akkor tájékoztatta a kommu­nista rezsimet a korona átadásáról. A Magyarországról szóló ismertetést bizonyol K. M. Smogorzewski írta. (Vajon az évkönyv szerkesztősége nem talált volna erre a feladatra magyar cikkírót? Vagy nem akart találni?) A „Vallás” címszó alatt, a 610. oldalon látható Billy Graham hírhedt fényképe, amelyen a balek prédikátor rémült arccal gulyást eszik. A fején csikóskalap, a vállán szőrsuba, és — mint a kép felirata bölcsen megállapítja — a gulyáskósto­lás Budapesten történik. Minden tekintetben van olyan kultúránk, mint bármely más nemzetnek. De a Nyugatot csak a gulyás, a szőrsuba, a mé­nes, a paprika és a betyárromantika érdekli. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Aranyrét utca • HÍREK A NAGYVILÁGRÓL ! • Az olaszországi kormányválság ideiglen­e­sen megoldódott. A Kereszténydemokrata Pá­r ügyességet kötött a Kommunista Párttal, ame­l szerint a kormánynak nem lesz kommunista ta­g­ja, ellenszolgáltatásként a kommunisták külö­n­eges felhatalmazást kaptak a kormányzati t­e­evékenységek ellenőrzésére, ők pedig ígéretet te­t­tek, hogy a parlamentben támogatni fogják a kormányt. Ez volt az egyetlen lehetőség, hol­y Olaszország a NATO szervezetének a tagja m t­­adhasson, mert ha a kormánynak csak eg­y­kommunista tagja is lenne, a szövetségesek ne v­­állalhatták volna a kockázatot a NATO-megb­é­kéléseken tárgyalt katonai titkoknak a Szovje­t­uniónak való kiszolgáltatása esetén.­­ Hogy ezt a helyzetet meddig lehet fenntarta­­­ni, ezt most nem lehet tudni. Guilio­­Andreat­i miniszterelnök és kormánya március 13-án 1­­s tette az esküt: a kommunista lapok már azna­p kifogásolták, hogy az új kormányban a 20 fés­ű miniszterből csak kettőt váltottak le. 16-án pedi­g — véres terrorakció során — elrabolták Aid­a Vloro, volt kereszténydemokrata minisztereim­ö köt.★ • Franciaországban a parlamenti választáso­k első menete március 12-én lezajlott, a másodi­k menet március 19-én lesz. A szocialisták, kom­munisták és baloldali radikálisok ideiglenes ko­­a­líciója a remélt 51 százalék helyett csak 45, százalékát kapta meg a szavazatoknak. A három párt másnap megegyezett, hogy március 19-e az egyes körzetekben kölcsönösen azt a párt­ fogják támogatni, amelyik az első menetben és a legtöbb szavazatot kapta. A kommunisták ez­­­be csak úgy mentek bele, hogy baloldali győze­lem esetén a megalakítandó kormányba csak­­ nem 50 százalékban kommunistákat vesznek bi - ! Hogy ez a taktika beválik-e, ezt ennek az írás 1­á nak a napján nem lehet tudni. Lehet, hogy sok ' I szocialista szavazó a túlságos kommunista tér I­lyeréssel szembeni aggodalmában inkább Gil S­­ard elnök konzervatív-középpárti koalíció jár, I fog szavazni. I * • Az ENSZ Élelmezési és Földművelési Szer­v­­ezete által március 13-án kiadott jelentés sze­r­int a föld lakosságának 25 százaléka alultáplált t ízzel szemben a gazdag országok népei a nor­­málisnál sokkal több ételt fogyasztanak. A je­­ lentés szerint ez a helyzet belátható időn belü­l nem fog megváltozni. 1947 óta semmi eredmény­e nem mutatkozik. . . Az úgynevezett fejlődő országokban az elégte­l­­en táplálkozás miatt évente 100 000 gyermek­e vakul meg, és 200 millió szenved golyvában. ★ • David Marston philadelphiai ügyész isme- r­etes elbocsátási ügyében az igazságügy-minisz- t­ériumnak máig sem sikerült olyan adatokat I nyilvánosságra hozni, amelyek indokolttá tették I­íz ügyész elbocsátását. Ezzel szemben március 1­6-án nyilvánosságra került Neil J. Welch külön­ l­eges FBI-ügynöknek eddig eltusolt, a múlt év s­­zeptemberében írott jelentése, mely szerint I .Philadelphia a politikai korrupció szennycsa- t­ornája, Marston ügyész kiváló munkát végzett, é­­s fontos volna az ő megtartása”. Közben hírek vannak arról, hogy Eilberg és I Hood demokrata képviselők — akik ellen a múlt­­ ívben Marston eljárást indított — sokkal súlyo- s­abb és bonyolultabb korrupciós ügyekbe van- s­ak belekeveredve, mint ahogy előzőleg látszott. I már két hónapja, hogy Joshua Eilberg sürge- t­ésére Marstont kiemelték onnan, de a két kép- v­iselő ellen még máig sem emeltek vádat. Az ü­­gyeiket demokrata többségű bizottságok vizs- I tálják. Ehhez talán nem kell további kommen-I *r-★ • Március 13-án a hollandiai Assen városá- I­ban három fegyveres terrorista megtámadott és b­­irtokba vett egy kormányzati épületet, ahol 72 t­úszt tartottak fogva. A terroristák, akik az ún. I .South Moluccan Suicide Squad”-nak a tagjai, I íz igazságügy-minisztériumnak írott levelükben I azt követelték, hogy bocsássák szabadon a rég s­­ebbi terrorcselekmények miatt bebörtönzött 21 t­ársukat, bocsássanak rendelkezésükre repülő- I­gépet, és fizessenek 13 millió dollár váltságdíjat, s­­llenkező esetben megölik a túszokat. Másnap,­­ március 14-én, miután a terroristák egy túszt m megöltek, katonaság és rendőrség megrohamoz­­t­a az épületet, és végül, 29 órai fogság után ki-­s szabadították a túszokat. A terroristák a Spice-szigetekről jöttek, ame­­lyek régebben holland fennhatóság alatt voltak, és most Indonéziához tartoznak. A lakosság sze-r-, retné megszerezni Hollandia segítségét a szige­­t­­eknek Indonéziától való elszakításához, és a füg­­g­­etlenítéshez. Ennek a függetlenségi mozgalom­­nak az egyik tagja kijelentette, hogy amíg a cél­­­jukat el nem érik, további terrorcselekmények­­ fognak történni. A holland hatóságok is tartanak­­ ettől. a ★ / • Március 11-én, a Dancour közelében levő támaszpontjukról 11 palesztínai terrorista a ten­­­ger felől behatolva, támadást intézett az izraeli polgári lakosság ellen. A támadásnak 32 izraeli polgári áldozata van. A támadó palesztínaiak is mind elestek. Megtorlásként március 14-én 25 000 izraeli­­ katona támadta meg Dél-Libanon határán a ge­rillákat, repülőik és messze hordó tüzérségül több menekülttelepet bombázott, a halálos és se­­­besült áldozatok számát e percben még nem le­­­het tudni. Március 15-én az izraeli haderő „biz­­­tonsági okokból” széles vonalon megszállta Dél Libanont. Hogy ezek az események milyen hatássa lesznek a közel-keleti helyzetre, ezt még nem­ lehet tudni. Itt csupán emlékezni kell arra, hogy a múlt év elején az izraeliek egy kisebb gerilla támadást úgy toroltak meg, hogy több palesztin menekülttelepet és községet bombáztak le, ami­kor a támadásnak száznál több halálos áldozata volt — főként nők és gyermekek. 1978. március 16. TAKÁTS M. J.: TALLÓZÁSOK Jelenleg 199 nukleáris központ működik 2 országban. 1985-ben 600-ra emelkedik számuk , Belgiumban négy mellé négy újabbat terveznek.­­ A környezetvédelemre alakult 160 egyesült mintegy 500 helyi csoportot számlál. Tiltakozá­suknak nincs sok értelme, mert az atomenergi­a békés célokra — különösen áramfejlesztésre -­­ ma már lehetséges. Az Egyesült Államokba­n 1974-ben közölt Rasmussen-jelentés szerint­­­­ az atomenergia kevésbé ártalmas a közegész­­­ségre, mint a gépkocsik. Számításuk szerint eg központ 32 km-es körzetében évente kb. 4200-a eshetnek gépkocsibaleset halálos áldozatául,­­ 370 000-en sebesülhetnek meg. Ugyanekkor 10 reaktor esetében 0,3 halálos és 6 sebesülési eset­tel számolnak. Franciaországban 10 év óta nem volt halálos áldozata az atomenergiának, mond­ ­ ta Giscard d’Estaing, — viszont ugyanezen id I alatt 1200 áldozata volt a bányáknak. A Rasmus­­­see-jelentés szerint egyébként egy központba előfordulható legsúlyosabb baleset 2300 haláló áldozatot követelhet. A kőolaj és szén elégeté­sével fejlesztett energia nyomán támadt szén­dioxid újabb kutatások eredményeként kataszt­rofális következményekkel járhat. Ugyanis ez a „melléktermék” átengedi a napfényt, de fel­emészti melegítő sugarait pl. Európában. Ugyan­ekkor viszont a nem szennyezett Sarkvidéken , az Egyenlítő tájain a hőmérséklet -arányosan emelkedésével amott nagy mennyiségű jégolva­dással, emitt nagy szárazsággal jár. Csiklandósabb téma az, hogy az amerikai fe­lelős tényezők bevallása szerint a legszigorúbb­ biztonsági intézkedések közepette 750 kg gaz­dagított uránium és másfél tonna plutónium el­tűnt raktáraikból...★ ★ Irán kaviár­ hozama évente kb. 200 tonna Ebből harmincat vesz meg a sah és néhány ki­váltságos egyén. A maradvány háromnegyedét főleg az USA, Nyugat-Európa és a Szovjetünk osztozik. A A japán kormány 1990-től ezer tonna urá­nium kitermelését irányozta elő, a tengerből két próbaüzem már ez évben megkezdi műkö­dését. A nagyobb évi 1 tonna, a kisebb párszáz kiló eredménnyel számol. ■k Az órabér és a sör ára: az Európai Közös Piac tájékoztatója, az Euroforum szerint 1 liter sörért a belga munkás 10 perc 53 másodpercet dolgozik, a luxemburgi csak 9 percet, a francia viszont 13-at, a német 18-at, az olasz 21-et, sz angol 24-et, az ír 28-at. ★ A közel-keleti fegyverkezés győzteseként te­kintik Muamar Kadhafit. Jelenleg 2500 páncé­losa, 100 Mirage repülőgép mellett sok Mig és Tupolev 23-as bombázója van. A szovjet tanács­adók száma állítólag kétezer, a 25 000 főnyi lí­biai katonaság kiképzésére. ★ New Yorkban négy éven át vagy 10 000 dinamitrobbantással tüntetik el az elhagyott és omladozó épületeket. ár Wagner Richard felesége, Liszt Ferenc leá­nya, Cosima naplójában több helyen törölt so­rokat. Most lézer­sugarakkal próbálják a szöveg eljességét felkutatni. ★ Moszkva közel 8 millió lakost számlál. 1­959-ben még Leningrádban és Kijevben élt mil­­iónál több. 1978-ban már 15 városban, így a városlakók száma 158 millióra emelkedett. ★ Az angol—német gazdasági összefogás ma­­garázata az, hogy ma Anglia Európa egyik leg­­ontosabb energiaforrásával rendelkezik: kőolaj,­ermészetes gáz és atomenergia! ★ Algírból Tuniszon keresztül az Olaszország­a vezető 2500, km-es olaj távvezeték 12 éven­t 12 milliárd köbmétert szállít majd. Szicíliáig őt a Földközi-tenger alatt építik. Költségvetése j­örü­b­eltil 400 millió d­ollár . című könyve. A­­z Amerikai Magyar írók sorozatában megjelent TŰZ TAMÁS. tunk. Tollrajz a költőről, aki elment, és mégis itt van IÁNOSFALVY ALBERT ÍRÓ EMLÉKÉNEK Mennyiszer írtad nekem? Hiszen magánügy az írás. Olyan, mint egy kút, -r- lényegében kimeríthetetlep. Időnként a szenvedély kavicsait dobáljuk bele, és utána hallgatunk. 1 Persze, ilyenkor az írás már nem magánügy többié. Visszhangot hallunk, mégis elveszítjük gyakran <a. tútmélység sejtető arányait. Be kell vallanom, egy ízben, hogy fölébe hajoltaiji: megtaláltam önmagam,.. j« Igazad van! Az Idő visszahozhatatlanul elmúlik. J. I • t Magad is megértetted, hogy az az ember, aki botlfe­­iai közben nem porolja le magát, közel van ahhoz, hogy megértse az Istent! Most értelek meg igazán... Bocsásd meg! Mé$s megpróbálom leírni a lelkedet. Hogy annyira rajongtál Hogy annyira szeretted! Emlékszel a királynőre? Nekem is az... ott a Jó martján néz a végtelenbe... ; « Nekem Erzsébet ö, a Királyné. Maradéktalanul! Egyetlen rokonom itt Montreaux alatt, amióta $­­hagytam a hazám .. I Szépsége túlnőtte a róla szőtt álmaim. Arcán Heine­­lorok suhannak át, és az alpi szél. Szétnyíló könyvében alán a bajor király válasza bújik elkésetten és ismeret­lenül — és a magyarok reményei. Márvány kesztyűi könnyebbek mint a tüll. Kesztyűk között sem láttam még mnyire igazakat. A dombnak nyúlt temetőnek háttal, és i hullámokkal szemben ül azon a helyen, ahol olyan sokszor járt, amíg élt. Egy szobor! Vitorlák a Genfi-tóról ma sem hiányoznak bánat­ittas szemei elől. A tó és ő közötte mozgás van. Változás is idegesség. Utazás! Mindaz, amit szeretett. Ami elő­segítette végzetét. v És mi utaztunk. Utaztunk tovább a földi végtelen­ben. Hogy imádtad a muzsikálást!... És a karmester felemelte a pálcáját. Aztán csend lett. A karmester, aki világhírű volt, ismét gondosan lfe­­tte pálcáját a hangjegyek mellé. Két centiméternyii'e a sárga papír szélétől, és három milliméternyire a kottá­­artó szélétől. Még ma is mosolygott biztatóan a fiatal klarinétosrp. \ztán az öltözőjében egy minutányit sem késett főbe lőái magát. ‘ Egvszer életében tévedett. „Kihagyott egy taktust” — mondta a sírgödör fölött a lelkész. — „Elárvult a pálcája” — mondták a barátai. Nem fog kopogni többé” — sufogta egy nő. És emlékétől úgy szaporodtak a giccsek, mint ta­­mssz^l a gombák, ha lemálik a hó. Nem volt érdémes meghalnia. » Neki sem, a királynénak sem, és majd nekünk sem.'.. Féltelek, mert mindig bánatos vagy. örülj! Légy vidám! Persze, igaz: nem elég szeretni a magányt. Kezünkét is össze kell tenni. Isten veled! Az Élet mellett mindig, mindketten egyedül marad-Nyirádi-Szabó Imre HELP WANTED AUTO MECHANIC — Small dealer­­> ip looking for person with exper. in all phases. GM experience preferred. Áll benefits paid, salary based on ex­perience. See Dan Malek, MALEK CHEVROLET. 65 E. Broad St. Hope­­well. N. J. (609) 466-OS78. SLITTER OPERATORS Needed. See plant manager. 9:00 a.m. to 5.00 p.m. BARSTEEL. Div. US Industries. Inc. 18695 Sherwood, Detroit. Mich. 48234. MECHANIC — Trucks, experienced man in automotive and heavy diesel construction equip. Exc. opportunity o establish own business. Call (313) x34-2644 or send resume to Gayl Turk. 8827 Lyndon, Detroit, Michigan, 8238. ,AY OUT PERSON - 3 years exper. n all phases of steel fabrication. Górd itarting salary. Excell, benefits. Apply n person. Latenc’.orf Conveying Corp. 121 S. 31st St., Kenilworth. N. J. )IACHIN'!ST Exper. with all ma­chine shop operations. Must be able o work from prints. G~od s arting r.lary. Good benefits. Apply in per­ion. Latendorf Conveying Corp. 221 >. 31st St.. Kenilworth, N. J. \UTO BODY REPAIR & PAINTER Experienced only. Top wages and paid /acation. Call between 8 and 5 p. m. veekdays (215) 539-9085. MAINTENANCE person for hi-rse ipt house. Live in. small apt incl. •lust have own tools, general duties, iood for retiree. (215) M04-6500. KEYPUNCH OPERATOR — For ser­vice bureau in Doylestown. 8:00 A.M. o 4:30 P.M. Must have at least one r'ear experience. For interview, call (215 ) 348-5775. MACHINISTS Full and part time, all arouná. Capable of making own set-ups, read prints, operating Mills and Lathes. Retirees welcome. Call (301) 363-2129 Sun. and thru the week. SHFFT METAL " MECHANICS All around experienced in lay-out, blue prints, operating modem power sheet metal machinery 4- precision and commercial (No duct work) Retirees welcome. Call Sup. and thru the week (301) 363-212^. SHEET METAL MECHANIC Experienced in fabricating and installation. (215) 965-9736. PHOLSTERERS - Furniture or Auto. Experience preferred. Lancaster County Upholstery, 1665 Manheim Pike, Lan­­cas er. (717 ) 569-3281. PdECHANIC — Engine Mechanic with diesel and gasoline exper. preferred. Call (215) 743-3773. MACHINIST * Mutual Metal Products, Inc. 17600 S. Waterloo, Cleveland We are in need of experienced people for the following: MULTI-SPINDLE AUTOMATIC TURRET LATHES • GRINDERS MACHINE REPAIRMAN 1st or 2nd shift, many fringe bend­­fits, please contact Mr. Kurz, (216) 486-2700. TAILOR and SEAMSTRESS Quality men’s clothing store in Lakeside Mall has immediate open­­ng for experienced seamstress. Full and part time. All benefits. For appointment call 313-469-8000. F0REMAN/W Assembly Line Major Edison based N. T. firm seeking an assembly line foreman/w with ? minimum of 2 years super­visory experience. Appli­cant must have supervised high speed multi-station assembly line. SALARY OPEN Excellent Benefits ; Cili Rick Decker for appointment (201) 287-2000t White Westinghouse ’ Equal Opportunity Employer M/F ? 3. oldal

Next