Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1979 (86. évfolyam, 1-50. szám)
1979-05-27 / 21. szám
1979. május 27. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Kitör-e a ill. világháború? (Folytatás az első oldalról) és több mint 100 nemzetiségét is csak terrorral és fegyverrel tudja összetartani. Amalrik a kínai—szovjet háborút először 1984-re jósolta be, de később ezt kitolta, és a jelek arra mutatnak, hogy a Szovjetunió kétszer is meggondolja Kína megtámadását. Ez nem jelenti azt, hogy Kína elleni terveit feladta, korántsem, hanem más úton próbálkozik: a jelenlegi kínai vezetőket elmozdítani, és proszovjet vezetőket a helyükbe ültetni. A Szovjetunió óriási manővere ez, amely kicsendül a Kreml, sőt, csatlósainak is minden nyilatkozatából. A veszély is nagy. Az amerikai külpolitika a háború utáni második tragikus hibáját követné el, ha Kínát odaengednék a Kreml karjaiba. Roosevelt azzal adta oda Közép- és Kelet- Európát a Szovjetuniónak, hogy az ázsiai nagy medve Európa szívébe bejöve majd megszelídül, és megbékélve visszavonul határai közé. Hát egy kissé megszelídült, az igaz, de vissza nem vonult, sőt, egyre jobban befészkeli magát Európába. Kínát Nixon beemelte az amerikai külpolitikába, amit Carter továbbvitt, de nincs komoly tény, hogy Kínát oly mértékben megsegítenék, amely a Szovjetunióval szemben több biztonságot adna Kínának. Enélkül pedig az egész Nixon- Carter manőver üres szavak, amelyek előbbutóbb Kínát a szovjet érdekkörbe visszadobhatják. Ha ez megtörténne, korszakunk legnagyobb tragédiája, és az amerikai külpolitika végzetes melléfogása lenne, amely beláthatatlan következményekkel járna. Tudjuk, hogy Kína is félelmetes hatalom lesz, de ez még egy generációt eltart, és remélni lehet, amire jelek is vannak, hogy a kínai ifjúság inkább több rizst akar mint puskaport, és jobban hajlik a zenére mint a fegyverek zajára. Ha az amerikai külpolitika időben észbekap, és Kínát a maga oldalán tartja, a Szovjetunió — szerintem — olyan harapófogóba kerül, ami belső változásra kényszeríti, és ez lenne századunk nagy lehetősége: a vasfüggöny eltűnne, és a szovjet nép 60 év után szabad lenne. A világra egy hosszú-hosszú békekorszak következhetne. A harmadik világháború kitörésének egy másik lehetősége: az Egyesült Államok és a Szovjetunió összecsapása, amit Sir Hackett tábornok, a II. világháborúban a rajnai angol csapatok, majd később a NATO északi hadseregének parancsnoka, hat szakértővel megírt, A harmadik világháború című könyvében fejteget. Hackett szerint a harmadik világháború 1985. augusztusában tör ki, mert a Szovjetunió, elbízva sikereiben, tovább folytatja manővereit, és egy csatlósával megszerzi a száand-a táblai olajmezőket, míg egy másik csatlóssal Dél-Afrikát háborúba keveri. A szerzők szerint Amerika Jugoszlávia megszállása miatt kerül fegyveres konfliktusba a Szovjetunióval. A Kreml atombombát dob le Angliára, míg Washington Minszket választja célpontul. A „háború” végül is a Szovjetunió vereségével végződik, mert a Szovjetunió nemzetiségei és a varsói paktum hadseregei elpártolnak a Kremltől. Idáig a könyv. Ámbár a katonai és politikai távoli jóslatok ritkán válnak be, mert az élet váratlan és meglepő fordulatokkal keresztülhúzza a szakértők véleményét, mégis, Hackett és társai könyvének van valóságíze, különösen egy megszívlelendő idézet miatt. Hackett szerint a Kreml elbizakodottsága a détente-ból ered, mert a détente kizárólag a Szovjetunió érdekeit szolgálja, és a Nyugatot megosztja és gyengíti. Nekünk nincs meg Hackett katonai, politikai tapasztalata, és nem állnak rendelkezésünkre olyan adatok, mint neki. Mégis, ösztönösen írjuk, valljuk és mondjuk, hogy a hetente a Nyugat sírgödre lehet. Már csak annál az egyszerű oknál fogva is, hogy a Szovjetunió és csatlósai remegve igénylik a hetente fenntartását. Márpedig, ami nekik jó, az a szabad világnak csak rossz lehet. Helsinkivel Brezsnyev a Nyugat kezébe adta azt a fegyvert, amivel a Kremlt háború nélkül térdre lehet kényszeríteni: közéleti személyeknek, elsősorban íróknak — óh, ha Camus élne! — és a hírszolgálatnak követelniük kell, hogy a Kreml hajtsa végre amit aláírásával megígért: szabad választást a Szovjetunióban és a vasfüggöny mögött! Ezt csak el kell kezdeni, mint az ohiói szenátor, Glenn tette, amikor moszkvai látogatásakor felvetette: „Itt az ideje, hogy a Szovjetunió lazítson Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország feletti uralmán!” Igaz, hogy a Kreml urai ezen mosolyogtak, de Glenn visszavágott: „Ez egy komoly ügy!” Bizony komoly, mert ez nemcsak a vasfüggöny mögötti népek — így hazánk —, hanem Európa, sőt a világ békéjét vagy háborúját jelentheti. Ha az Egyesült Államok kormánya, Nyugat- Európa , elsősorban Nyugat-Németország és Franciaország képesek lesznek Glenn szenátor példáját követni és a Szovjetunió „harmincéves háborújának” véget tudnak vetni és védekezésbe szorítják, akkor 1985. augusztusát nem háborús félelemmel, hanem egy új korszak reményével várhatjuk: szabad választás a Szovjetunióban és a vasfüggöny mögött. De a Szovjetunió felé a szellemi hadjáratot el kell kezdeni — amíg nem késő! DR. CSIKÓS ZOLTÁN: Az angliai politikai fordulat Közvetlenül a II. világháború befejezése után ismeretessé vált Winston Churchill angol háborús miniszterelnöknek egy kijelentése: „A kisebbik disznót szúrtuk le!” Mindenki tudta, hogy Churchill ezzel beismerte: a nyugati szövetségesek hibát követtek el akkor, amikor a hitleri diktatúra megsemmisítése céljából Sztálin diktatúrájának megnyitották az utat a szuper-világhatalom felé. Churchillnek ez a kijelentése akkor hangzott el, amikor abból a szívrohamból származó betegségéből felépült, amit egy ideig sikerült titokban tartani, és amelyik őt a teheráni és jaltai tárgyalásokon megakadályozta abban, hogy Sztálinnak és Rooseveltnek a háború utáni világrend hibás és bűnös kialakítására való szövetkezését megakadályozza. Akkor sokan abban reménykedtek, hogy erejét újból visszanyerve, mint teljes jogú és erejű partner fog részt venni a „három nagy” világrendező művében, és az angol birodalomnak a megtépázott, de még mindig meglevő tekintélyével befolyást tud gyakorolni a világesemények irányítására. Churchill és konzervatív pártja azonban 1945 nyarán megbukott, úgy hogy a világ sorsát megpecsételő potsdami konferencia második részében Angliát az uralomra jutott munkáspárt miniszterelnöke, Anthony Biden képviselte, aki nem tudta megakadályozni Sztálin és a Rooseveltutód Truman végső megegyezését. Azóta Anglia világhatalmi helyzetéből a szigetország középhatalmi pozíciója felé vezető lejtőn csúszkált. Több ízben volt kormányválság, a most elmúlt 15 év alatt 11 évig a munkáspárt volt kormányon, amely kialakította az ún. államszocializmust, amely mentes a marxista ideológiától, azonban a fokozatosan kiterjesztett államosításokkal és magas adókkal elvette a kedvet és lehetőséget sok magánvállalkozástól, a szakszervezetekből pedig valósággal államot csinált az államban. James Callaghan munkáspárti miniszterelnök népszerűsége különösen a termelést és közlekedést megbénító sorozatos sztrájkok következtében fokozatosan csökkent, míg azután márciusban a képviselőházban egy bizalmatlansági indítvány egy szavazatnyi többséget kapott, így Callaghan megbukott, és a parlamentet feloszlatták. A választások május 4-én zajlottak le. A közvélemény-kutatások kis arányú konzervatív győzelmet jósoltak, a győzelem azonban teljes lett. A képviselőház 635 tagságából a konzervatívok 339-et szereztek meg, úgy hogy 43 főnyi abszolút többségük van, ami öt évre biztosítja a zavartalan kormányzást. Másnap II. Erzsébet királynő a konzervatív párt elnökét, Margaret Thatchert bízta meg kormányalakítással, aki Európában az első női miniszterelnök lett. Thatcher asszony másnap öszszeállította 22 tagú kabinetlistáját, amiben az egyetlen meglepetés az volt, hogy Edward Heath, a régebbi konzervatív miniszterelnök abban nem kapott helyet. Ennek azonban megvolt az oka: Heath, kormányzása alatt, majd az ellenzékben a munkáspárt törekvéseivel szemben nem volt eléggé erélyes, sőt, kompromiszszumokra volt hajlamos. Thatcher miniszterelnöknő álláspontja pedig az, hogy a csődöt mondott államszocializmust fel kell számolni, ezt pedig kompromisszumos úton nem lehet elérni. A miniszterelnöknő belpolitikai programja az adóterhek csökkentése, az államosítások fokozatos, részbeni leépítése; a magánvállalkozások támogatása; valamint a szakszervezetek hatáskörének korlátozása. A várható külpolitikával szabad legyen külön írásban foglalkozni, két dolgot azonban már most érdemes röviden megemlíteni. Az egyik, hogy ismeretes erős szovjetellenes beállítottságáról. Ebből kifolyólag az Egyesült Államok és a Szovjetunió közt megkötendő SALT II. egyezménytervezet formája ellen kifogásai vannak, ellentétben Callaghan felfogásával, aki — mint köztudottan Jimmy Carter jó barátja — őt a detente-politikában messzemenően támogatta. A másik pedig, hogy a nyugatiak Afrika-politikájában azt tartja a legfontosabbnak: olyan befolyást gyakorolni a most folyamatban levő afrikai eseményekre, hogy a Szovjetunió oda való befolyását ne segítse, sőt, annak gátat vessen. Ezért tartja a múltkori rhodesiai választások eredményét a Nyugat által elismerendőnek, és a Rhodesia ellen még mindig érvényben levő szankciókat megszüntetendőknek. Remélhetőleg az amerikai kormány erre figyelemmel lesz, és nem a,már annyi bajt csinált Andrew Young amerikai ENSZ-követ álláspontja fog érvényesülni. Az új angol politikától reméljük, hogy kedvező hatással lesz a világesemények alakulására. Brezsnyev emlékiratai ^ » Tvir, f«rp. rgy-’'* .Április közepén a moszkvai Kremlben ünnepélyes aktus játszódott le Robert Maxwell, a londoni Pergamon Press sajtóvállalat kiadója átnyújtotta Leonyid Brezsnyev szovjet párt- és államfőnek emlékiratai első részének angol fordítását. Ezt az első részt Brezsnyev Malaja Zemja cím alatt adta ki, és abban mint részt vett szemtanú leírja a Dél-Oroszországban levő Novorosslikváros 225 napos hősi harcát, amely 1943-ban megakadályozta a náci csapatok előnyomulását a Taman-félszigetre és a Kaukázus hegylánca mögé. Novorosslik város ezért a teljesítményért a „Szovjetunió hősi városa” címet kapta. A szovjet haditörténelem iránt érdeklődő nyugati újságírók közül többen utána néztek a Nagy Szovjet Enciklopédia legújabb, 1974 elején megjelent kiadásában, abban azonban nyomát sem találták a Taman—Novorosslik-harcok leírásának. Erre turistacsoportként odautaztak. A város főterén az egyik ház falát teljesen befedő, ifjúkori Brezsnyev-képet láttak, ezredesi egyenruhában. A helybeli párttitkár, Nikolaj Forstianszkij mondta el az újságíróknak a történetet. Novorosslik 1974 végén nyerte el a „Szovjetunió hősi városa” nevet, mert 1943-ban az ottani harcok a II. világháború fordulópontját képezték. 17 000 ottani lakos halt meg az ostrom alatt, a németek minden egyes védőre 2645 font (!) tüzérségi lövedéket lőttek ki. A város egyik védője és a győzelem megszervezője Leonyid Brezsnyev ezredes, a 18. szovjet rohamhadsereg politikai biztosa volt. Az újságíróknak arra a kérdésére, hogy miért tartott 30 évig, amíg a város megkapta a „hősi” címet, a párttitkár azt felelte: a város többször folyamodott a kitüntetésért, azonban hosszú ideig tartott, amíg „a történelmi igazságot teljesen felderítették”. Az újságírók ezt, mint illetékes és hiteles magyarázatot tudomásul vették, és hazautaztak. Már kezdték volna megszövegezni saját országaik hadtörténelmi könyveinek a „történelmi igazság” szerinti kiegészítését, ha nem történt volna valami. Egy jó emlékezetű történész-újságírónak kezdett valami derengeni a régi időkből. Feltárta csaknem az egész hadtörténelmi levéltárt, végül is kinyálazta onnan a Moszkvában megjelenő Novoja Vremja (Új Idők) folyóirat 1971. évi júniusi számát, amelynek a címlapján Leonyid Brezsnyev arcképe díszelgett a tábornoki egyenruhában, alatta pedig a szöveg: „L. I. Brezsnyev tábornok 1943-ban, mint a 4. ukrán front politikai osztályának a vezetője.” Ez némi kis zavart okozott Brezsnyev úr háborús szerepének a kérdésében, mert bármilyen kiváló ember is legyen, egy nadrággal ő sem tud két lovat megülni, így azt sem lehet tőle elvárni, hogy ugyanabban az időben mint ezredes egy rohamhadsereg politikai biztosa legyen, azonkívül a több hadsereget magában foglaló ukrán front politikai osztályvezetője, mint tábornok. Az évek folyamán mindenki előléphet, különösen egy olyan kiváló ember, mint ő, aki az eltelt évek alatt — Berija, Malenkov és Hruscsov likvidálása után — pártfőtitkárrá lépett elő, sőt, azután még államfővé is. Egy ilyen (csaknem) teljhatalmú diktátor nem hagyhatja magát degradálni még a Legfelsőbb Szovjet Tanácstól sem, nemhogy egy vidéki város párttitkárjától. De erre is megjött a magyarázat. Egy Kelet- Berlinben lakó párttag — volt náci ezredes — tanúsította, hogy neki 1943-ban alkalma volt az ellene harcoló Brezsnyev haditetteit megfigyelni. Brezsnyev kiváló stratéga volt, aki mindent megtett az ellenség megtévesztésére, így időnként a tábornoki egyenruhát stratégiai okokból ezredesivel cserélte fel — éppen úgy mint most, párt- és államfő korában a csúnya, renegát sárga-vörös Kínai Népköztársaságnak címzett kifejezéseit is cserélgeti, stratégiai okokból. A vidéki párttitkárnak pedig éppen egy ilyen, megtévesztést szolgáló fényképe volt Brezsnyevről, ezért azt mázoltatta a főtéri ház falára, és adta meg tévesen a felvilágosítást beosztásáról. A nyugati újságírók most külön konferenciára készülnek, hogy megszövegezzék a hadtörténelem kiegészítését, éspedig olyan módon, hogy az a detente-tal ne legyen ellentétben. Mert különben Brezsnyev úr nem írja alá június 15- én Bécsbel az édes-sós SALT II. szerződést, Jimmy Carter pedig üres kézzel mehet haza. Lehet azonban egy másik nehézség is. Olyan hírek szivárogtak ki, hogy Brezsnyev úrnak a világbéke érdekében annyira a kedvében akarnak járni, hogy további hőstettei felderítésén fáradoznak a haditörténészek, Moszkvától Bonnon keresztül Washingtonig. Erre vonatkozólag volna egy tanácsom. Ha esetleg Brezsnyev úr egyéb hőstettei céljából a múltjába még jobban belemennek, vigyázzanak az emberi korhatár által megszabott lehetőségekre. És itt nem a felső, hanem az alsó korhatárra gondolok, amikor egy emberi lény képes hőstetteket elkövetni, nehogy valami téves információ folytán lehetetlenség jöjjön ki. Különösképpen tanácsolom: ne állítsák azt, hogy annak idején Napóleont Brezsnyev úr fogta el, mert mi tudjuk, hogy Napóleon elfogójának a neve vitéz Johannes Háry volt. (CSSZO) OLVASSA ÉS TERJESSZE A KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJÁT! Rovatvezető: Bátori János • LABDARÚGÁS A 28. fordulóban az első három helyezett csak 1—1 pontot szerzett, az élen tehát a helyzet változatlan. A Haladás Csepelen győzött, és ezzel kritikus helyzetbe hozta a vasgyáriakat. A Csepel sorsolása igen nehéz: háromszor megy vidékre, otthonában fogadja a Békéscsabát és a Vasast, majd az Üllői úton fejezi be az idényt. Az NB II három csoportjából várhatóan a Volán, a Debreceni VSC és a Pécsi VSC jut fel. A heti eredmények: PÉCS—FERENCVÁROS 4—4; HONVÉD—SZÉKESFEHÉRVÁR VIDEOTON—VASAS 3—1;1-0; BÉKÉSCSABA—ÚJPESTI DÓZSA 2—2 RÁBA ETO—MTK-VM 2—1; DUNAÚJVÁROS—ZALAEGERSZEG 2- SALGÓTARJÁN—DIÓSGYŐR 1—1; VASAS IZZÓ—TATABÁNYA 1—0; CSEPEL—HALADÁS 0—1.2. A Magyar Kupa (MNK) elődöntőjében a Ferencváros a Tatabányával, a Rába ETO a Csepellel mérkőzik a döntőbe jutásért. Az elődöntők időpontja június 19. és 21. A döntőt június 23-án játsszák a Népstadionban. A Magyar Kupa győztese jogot szerez a Kupagyőztesek Európa Kupájában (KEK) való részvételre. •K • ASZTALITENISZ Múlt heti számunk zárása után kaptuk a hírt, hogy a Jónyer, Klampár kettős ezüstérmet szerzett férfi párosban. A döntőben a jugoszláv Surbek, Sztipancsics pártól — meglepetésre — vereséget szenvedett. Ennek legfőbb oka, hogy a csapatversenyek legjobb játékosa, Klampár Tibor nem bírta idegekkel a végét. Phenjanban különben a következők nyertek: Férfi egyes: Ono Seiji (japán); női egyes: Ke Hszin-ai (kínai); férfi páros: Surbek, Sztipancsics; női páros: Csang Li, Csang Te-jing (kínai). • VÍZILABDA A Jugoszláviában rendezett Világ Kupa utolsó mérkőzésén a magyar csapat a házigazdáktól 8:7 arányban kikapott, ennek ellenére megnyerte a tornát. A magyarok fiatalokkal vonultak fel, sem Molnár, sem Szívós nem játszott, Horkai és Csapó pedig csak néhány percet. A magyar gólokat Csapó (2), Kuncz (2), Sudár, Gerendás és Horkai szerezte. A Világ Kupa végeredménye: 1. Magyarország7 5 1 1 37—28 11 2. Egyesült Államok7 5 — 2 40—26 10 3. Jugoszlávia7 5 — 2 38—32 10 4. Szovjetunió7 4 1 2 35—259 5. Németország7 3 2 2 29—318 • ÖKÖLVÍVÁS Kölnben rendezték az idei ökölvívó Európa-bajnokságot. Az erősen megfiatalított, ismét Papp László háromszoros olimpiai bajnok által vezetett magyar gárda — az előző évek világversenyeihez viszonyítva — jelentős eredményt ért el. Papírsúlyban Rózsa Lászlót a szovjet Szabirov ütötte el a döntőbe jutástól, így is bronzérmet szerzett a magyar fiú. — Középsúlyban Péni László az erdélyi magyar, de román színekben induló Szilágyival mérkőzött a döntőbe jutásért, de Szilágyi jobbnak bizonyult, Pémi László is bronzérmet szerzett. A legnagyobb érdeklődéssel a szupernehézsúly küzdelmeit vártuk, ahol a közelmúltban Papp László által felfedezett Somodi Ferenc egy kiütéses és egy pontozásos győzelme után a döntőbe jutott. Sajnos, eredményéről ezideig nem érkezett jelentés. Az már biztos, hogy a második helynél alább nem kerülhet, az ezüstérmet már megszerezte. Ezt az Európa-bajnokságot is, mint az utóbbi időben más világversenyeket is, a lelkiismeretlen, hozzá nem értő pontozás jellemezte. Több magyar versenyző esett áldozatul a pontozóbírák tévedéseinek. Természetesen, nemcsak a magyarok voltak szenvedő alanyai ennek, hanem más országok versenyzői is. Ha csak nem győzött valaki kiütéssel vagy döntő fölénnyel, az eredményhirdetés utolsó pillanatáig sem voltak biztosak az érdekeltek abban, hogy pártfogoltjuk győzött-e vagy kikapott. A BAJNOKSÁGÁLLÁSA♦ ♦ 1. Újpesti Dózsa 28 188 2 66—29 44 2 Ferencváros 28 168 4 61—33 40 3. Diósgyőr 28 175 6 52—28 39 4 Honvéd 28 148 6 52—28 36 5. Rába ETO 28 10 117 32—23 31 6. Vasas 28 10 108 4?—39 30 7. Videoton 28 109 9 38—36 29 8. Pécs 28 7 147 29—37 28 9. Dunaújváros 288 119 40—43 27 10. Békéscsaba 289 8 11 38—38 26 11. Tatabánya 288 10 10 39—40 26 12 Zalaegerszeg 288 10 10 31—32 26 13. Salgótarján 288 10 10 37—39 26 14 MTK-VM 289 514 32—40 23 15. Csepel 28 413 11 28—37 21 16. Székesfehérvár 287 714 21—47 21 17. Haladás 287 516 29—63 19 18. Vasas Izzó CO 3 619 21—56 12 Az EB-Selejtező 5. csoportjában Luxemburgban a csehszlovák válogatott 3—0-ra nyert a helyiek ellen. A csoport állása: 1. Csehszlovákia 3 3 —— 8—16 2. Franciaország 4 2 11 8—55 3. Svédország2 — 11 3—51 4. Luxemburg 3-------3 1—9— 6. Olaszország 7 1 2 4 40—454 7. Románia7 — 3 4 30—383 8. Bulgária7 — 1 6 21—451 5. oldal